Drága apám mesélte: amikor Magyarországon még nem az idegen, hanem a magyar kultúra volt a meghatározó, az úri házakból nem hiányozhatott a zongora. Ez nem is csoda, hiszen a zongora egyesíti magában a zenei értékek kifejezésének széles eszköztárát. Lehet szóló-, kísérő- és ritmushangszer, alkalmas teljes zeneművek tolmácsolására. Nem utolsó sorban kulcsfontosságú segédeszköz az összhangzattanban, a hangszerelésben, vagy egyszerűen csak szép tárgy az otthonban. Van, aki direkt ezen „funkciója” miatt vesz zongorát.

1. Sótonyi József:
A jó zongora hangja
- Steinway, Yamaha, Kawai, Förster, Zimmermann pianínók beállítása -
Az írásom első részében néhány mondatban szólok az úgynevezett fogyasztói társadalmakban zajló
értékromboló folyamatokról, aminek a zenekultúra is áldozata, majd összegzem a zongora
kiválasztásának szempontjait, végül konkrét adatokkal ismertetem a pianínók általam helyesnek
tartott beállítását.
Drága apám mesélte: amikor Magyarországon még nem az idegen nemzetek legócskább szubkultúrája,
hanem a magyar kultúra volt a meghatározó, az úri házakból nem hiányozhatott a zongora. Ez nem is
csoda, hiszen a zongora egyesíti magában a zenei értékek kifejezésének széles eszköztárát. Lehet
szóló-, kísérő- és ritmushangszer, alkalmas zeneművek tolmácsolására. Nem utolsó sorban
kulcsfontosságú segédeszköz az összhangzattanban, a hangszerelésben, vagy egyszerűen csak szép
tárgy az otthonban. Van, aki direkt ezen „funkciója” miatt vesz zongorát. Főleg a fogyasztói
társadalmat vazallusként szolgáló nők!
Mivel a gyermekemet tanítom zongorázni és jómagam is zongorázom, gyakran járok különféle
zongoraszalonokba, ahol a földönfutó ember nagy élményekben részesülhet. Nem meglepő módon,
általában férfiak próbálgatják a hangszereket, ám egyszer láttam egy kifejezetten esztétikai
élményt nyújtó hölgyeményt, aki hatalmas érdeklődéssel studírozta a zongorákat. Két méter
távolságból! Még véletlenül sem ütött le egyetlen hangot sem. Nem tudtam mire vélni a jelenetet,
odapenderültem hozzá és kértem, mondaná el a szakszerű kiválasztás főbb szempontjait. Esküszöm az
élő istenre, hogy a nőszemély ekképpen szólt: A legfontosabb a zongora színe. Jól kell illeszkednie az
előszoba stílusába, mert a hozzánk járó ”médiasztárok” oda lépnek be először.
Őszintén remélem, hogy a magyar polgárok többsége nem mutat rokonságot az új magyar „High
Society” értékszemléletével. Elöljáróban leszögezem: ha rajtam múlna, szobrot állíttatnék a Mediciek
udvarában működött Bartolomeo Cristofori mesternek, aki állítólag feltalálta a zongorát. Ez az ember
nemcsak a zongora minden részletében zseniális konstrukciójával alkotott maradandót, hanem azzal is,
hogy a találmánya lehetővé tette az emberiség zenekultúrájának gazdagodását. A zene az egyetemes
kultúrán túlmenően a tömegkommunikációban is fontos szerepet játszik, hiszen a nyelv is zene. De az
úgynevezett „modern korunk” profitorientált fogyasztói társadalmára nem az értékközvetítés,
hanem az értékrombolás jellemző. Az emberiség története során a civilizáció és a kultúra összhangot
mutattak, ám elérkeztünk egy speciális szakaszba, amelyben a civilizáció fejlődése a kultúra
hanyatlását vonja maga után.
A destruktív folyamat központi szereplője a Montesquieu-féle struktúrában „negyedik hatalmi ággá”
előlépett tömegkommunikáció, amely a Goldman Sachs által irányított Power Elit szolgálatában állva
óriási hatékonysággal rombolja a kulturális értékeket, a nemzeti identitást kifejező
anyanyelvünket, és döntően befolyásolja a közgondolkodást. Így aztán a polgár nem kap
tájékoztatást arról, hogy ki találta fel a zongorát, ki tervezte a Challenger űrhajót, de arról sem, hogy ki
volt Friedrich Nietzsche, Werner Heisenberg, Szilárd Leó, vagy Dohnányi Ernő. Ellenben a valóban
érdekfeszítő dolgokról rendszeresen értesülhetünk. Példának okáért az egyik központi kérdés: a
sztároknak nevezett, feslett erkölcsű kurtizánok és huszadrangú popénekesek milyen színű bugyit
vettek fel abban a szellemi bravúrnak tekintendő televíziós vetélkedőben, amelyet az nyer meg,
aki egy perc alatt több szárított szöcskét tud megenni.

2. 2
Mivel a tömegkommunikáció területén tevékenykedem (VIASAT), nincsenek a zongora beállítására
vonatkozó professzionális ismereteim. Következőleg kénytelen voltam ripityára szétszedni egy
pianínót, hogy a konstrukcióból következtethessek a helyes működésre. Tudom, nem ildomos a
pianínótól elvárni, hogy úgy szóljon, mint a zongora, de nekem világéletemben zongorám volt,
következőleg megpróbáltam úgy beállítani a gyerekemnek vásárolt pianínót, hogy az a lehető
legjobban emlékeztessen a zongorára mind a hangját, mind a billentését illetően. A kérdés
természetesen szubjektív, hiszen nincs „tökéletes” hangú és billentésű zongora. Chopin például a
sekély billentésű, lágy hangú Pleyel zongorákat szerette, ami nem is meglepő a hihetetlen szépségű,
lírai zenéje alapján.
Ellenben az emberiség történetének talán legnagyobb zongoraművésze és zeneszerzője, Liszt Ferenc
nem volt válogatós, a kor szinte összes márkáján bravúrosan zongorázott. Liszt azért tudott bármilyen
zongorán brillírozni, mert nehéz billentésre állíttatta be a gyakorló zongoráját. (Cziffra György
súlyokat kötött az ujjaira!) Előfordult a koncerteken, hogy Liszt a legendás extravagáns, sodró
dinamizmusával szabályosan szétverte a zongorát. Nemhogy a koncert szünetében, de a koncert
közben is újra kellett hangolni a hangszert. A közönség csalódott volt, amikor a zongora nem hevert
romokban a koncert végén. Ám a zongoragyártó cégek mégis rajongtak Lisztért, és sorban álltak,
hogy neki ajándékozhassák a zongorájukat, hiszen óriási reklámértéke volt, ha ő játszott rajta.
Jellemző, hogy a Beethoven által népszerűsített Broadwood zongorák piacvezető szerepét az Erard cég
zongorái vették át, amikor Liszt azokat favorizálta. Nem tudhatja senki, hogy Liszt hogyan játszott. De
nem szükséges a híres műveire alapozni a képzeletet, elegendő beletekinteni a Technikai tanulmányok
című füzetébe. Gondolom, le tudta játszani a darabokat, különben nem komponálta volna meg azokat.
A technikai tanulmányok egy része félelmetes virtuozitást igényel. Például a harmadik kötet egyik
darabja Gesz dúrból E-dúrba modulál, mindkét kézben öt hangból álló akkordokat fog, ráadásul
harminckettedes ütemben. Aki életében zongorázott, el tudja képzelni, hogy földönfutó ember aligha
tudja lejátszani ezt a gyakorlatot. Tíz évet adnék az életemből, ha valami isteni csoda folytán öt percre
visszamehetnék a XIX. századba és hallhatnám ennek a bámulatos tehetségű embernek a
zongorajátékát.
Mivel a hangszer tulajdonságainak megítélése szubjektív, rengeteg pianínót kipróbáltunk, de egyik
sem tetszett. A rossz hangszer elrettenti a gyerekeket a zenétől. Amint Beethoven mondotta:
”A mottóm: vagy jó hangszeren játszom, vagy semmilyenen.”
Folytattuk tehát a kutatást. Néztünk úgynevezett elektromos zongorát is, amelyről rögvest
megállapítottam, hogy az a művilág műembereinek nagy szolgálatot tehet, én azonban nem
szeretném a gyerekem zenei érzékét olyan mesterkélt hangzásra építeni, ami csak nyomelemekben
emlékeztet a természeteshez. Nagy tisztelettel veszem tudomásul a műszaki tudományok „hightech”
vívmányát, ami lehetővé tette, hogy az elektromos zongora hangját egy Steinway hangversenyzongora
húrjainak spektrumanalízise alapján szimulálják, de a különbség így is hozzávetőlegesen annyi, mint
egy kaucsuknő és az eredeti között. A legjobb utánzat is csak utánzat, nem eredeti. Egy ilyen
elektromos kreálmánnyal jobb érzésű, zeneszerető ember nem tartózkodik egy fedél alatt huzamosabb
ideig. Végül kikötöttünk egy Zimmermann pianínó mellett. Otthoni környezetben hallgatva azonban
fölöttébb idegesítő volt a fátyolos hangja és a sekély billentése, lomha repetíciója, következőleg vettem
egy Förstert. A Förster már szebb, kiegyenlítettebb hangot produkált, ezzel már lehetett valamit
kezdeni, ám később láttam egy Kawai-t és egy U2-es Yamahát.
A Kawai-ról gyorsan lemondva megvettem a Yamahát, így a szobában egy ideig három pianínó volt.
Noha a Förster nagy presztízsnek örvend Európában, de a lokálpatriotizmusom ellenére is kénytelen
vagyok megállapítani, hogy a Yamaha sokkal gazdagabb, teltebb, fényesebb hangzású, mint a Förster.
A Försternek hozzávetőlegesen olyan a hangja, mintha a Yamahát levinnék a pincébe és

3. 3
rácsapnák a pinceajtót. Ráadásul a Förster billentési mélysége mindössze 6 mm, ami rendkívül
zavaró a megszokott 9 mm-hez képest. Az U2-es Yamaha tehát már egészen megnyerő hangot
produkált, de zavart, hogy a húrok kereszteződése tájékán, a középső C-től egy szeptimmel lefelé
öblös hangon szólt, ami lerontotta a teljes spektrum kiegyenlítettségét. Ezen problémától két pianínó
volt mentes: az U3-as Yamaha és a K-132 Steinway, amelyeket tüzetesen tanulmányoztuk a Hollósy
szalonban, az Opera Zongorateremben és a Meggyesi Zongorateremben.
A Steinway zongorákról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Sokan tudnak zongorát gyártani,
de olyat, amelyik úgy szól, mint egy hangszer, amelyen teljes fényében megszólal a zene, olyat
csak kevesen. Paolo Fazioli mester azzal reklámozza a zongoráját, hogy arról a vidékről szerzi be a
faanyagot, ahonnan a Stradivari hegedűk származnak. Nagyszerű! Fazioli úr keresgethet még egy
darabig, amire a zongorája úgy fog szólni, mint egy Steinway. Kocsis Zoltán és más zenei óriások,
például Arthur Rubinstein, Vlagyimir Horowitz elsősorban a Steinway-t kedvelik, illetve kedvelték.
Érdekes, hogy Cziffra György sok felvételt készített Yamahával, Maria Joao Pires pedig kifejezetten
Yamaha mániás. Noha a híres jazz zongoristák általában Steinway-t vagy Yamahát használnak, Oscar
Peterson nagyon szerette a Bösendorfert, ami hatalmas reputációnak örvend a klasszikus
zongoraművészek körében. Ám a megítélés szubjektivitására jellemző: Szvjatoszlav Richter
Bösendorferrel vette lemezre Schubert Wanderer-fantázia című művét, majd a master szalagot
meghallgatva úgy döntött, hogy újra játssza az egészet Steinway zongorával. Vlagyimir Ashkenazy
szemléletesen fejezte ki a véleményét: „Steinway is the only piano on which the pianist can do
everything he wants. And everything he dreams.” (A Steinway az egyetlen zongora, amelyen a
zongorista mindent kifejezhet, amit csak akar. És azt is, amiről álmodik.)
A Steinway kétségtelenül jobb hangszer, mint a Yamaha, de szerintem nincs akkora különbség
közöttük, mint a Yamaha U3 és a Förster (Super modell) között. Végül a Yamaha U3 mellett
döntöttem, amelyet apró darabokra szétszedtem, mert nem voltam megelégedve a billentésével.
A profitorientált fogyasztói társadalom áldása a Yamahánál és a Kawai-nál is jelentkezik: a minőségi
szempontok háttérbe szorulnak, például műanyagokat alkalmaznak a mechanikában, ami a zene
elleni bűncselekmény határát súrolja. De más gyalázatra is vetemednek. Nevezetesen arra, hogy
lecsökkentik a méreteket. Ennek megfelelően az új Yamaha U3 mélysége (tehát a billentyűzete is!)
rövidebb, mint a régebbi U3-as konstrukció. A régebbi U3 méreteinek a mostani U7 (SU7) felel meg.
A zongora hangját erőteljesen befolyásolja a konstrukció precizitása, stabilitása; a húrok, a
rezonáns, a kalapácsok anyaga; általában a felhasznált anyagok minősége, különös tekintettel a
faanyagokra. Összehasonlításképp: a Yamaha U3-as pianínó sokkal precízebben, szigorúbb tűréssel,
jobb anyagok felhasználásával megépített hangszer, mint az U2-es. Az NDK-ás Förster meg
egyenesen komolytalan a Yamaha U3-ashoz képest. Azt mondják, a Yamaha lekoppintotta a Steinway
technológiáját. Ebben van valami. De a lényeg az, hogy a Yamaha majdnem olyan jól szól, mint egy
Steinway, amit csak nagyon kevés hangszergyártó mondhat el magáról.
Lehet, hogy az amerikaiaknak rossz a fülük? És éppen a jazz műfajában, ami az egyetlen eredeti
kultúrájuk? Nemrégiben forgattunk egy filmet New Orleans-ban a Mardi Gras fesztiválon, ahol
Steinway, Yamaha és Baldwin zongorák mellett csak elvétve lehetett látni európai modellt.
Tudvalévő persze, hogy eredetileg a Steinway is európai konstrukció, de a globalizáció által még nem
beszippantott gyártók közül egyedül a Bösendorfernek van kitüntetett presztízse. Ezen nem is lehet
csodálkozni, hiszen a korszerű, angol mechanikás zongorakonstrukció minden lényeges
megoldását a Bösendorfer és a Steinway szabadalmaztatta, a többi hangszergyártó meg őket
másolta. De hiába! A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlását és a totalitárius rendszerek bukását
követő új világrend, a Global Governance profitorientált világában a minőség marginális tényező. Az
európai társadalmak általános erkölcsi válsága immáron súlyos értékválsággal párosult, ami a
Bösendorfer sorsát is megpecsételte: csődbe ment. A részvényeinek 100%-át megvásárolta a

4. 4
Yamaha. Még szerencse, hogy nem egy lánctalpas traktorokat gyártó távol-keleti titán, vagy a világot
festékes méreggel elárasztó Coca Cola, Pepsi, McDonalds és ezekhez hasonló, az egészséges életmód
elleni tevékenységet folytató transznacionális cég vette meg.
Rengeteget szenvedtem azzal, hogy az U3-as Yamahának szép, kiegyenlített hangja legyen. Akusztikai
csillapító anyagokkal is próbálkoztam, de az eredmény sehogy sem tetszett. Már rászántam magam,
hogy megveszem a Steinway-t, de a Yamaha cég együttműködési készsége közbeszólt. Írtam egy
levelet a Yamahának, amelyben kifejtettem a problémákat, és arra bíztattam őket, hogy tanuljanak meg
végre zongorát gyártani. A Yamaha fölöttébb csodálkozott, hogy televíziós létemre ripityára
szétszedtem a zongorájukat, és készséggel megadtak minden, a precíz beállításhoz szükséges adatot.
Sőt, küldtek egy bemutató filmet arról, hogy miként történik a pianínók beállítása a Yamaha
gyáraiban.
Beszereztem a megfelelő szerszámokat és anyagokat, majd beállítottam a pianínót pontosan úgy,
ahogy a Yamaha előírta. Óriási volt a különbség! Közben nagy nehezen rájöttem arra, amit mindig is
tudtam: a legjobb hangszer hangját is tönkreteszi a rosszul megválasztott környezet. A fél
életemet televízió stúdiókban töltöttem, számos stúdiót terveztem, de mégis megfeledkeztem arról,
hogy a terem akusztikája otthon ugyanúgy befolyásolja a hangzást, mint a hangstúdiókban. Ha
nem megfelelőek a szoba akusztikus jellemzői, rossz a hangelnyelő, illetve hangvisszaverő felületek
aránya, rossz a zongora elhelyezése, az eredmény katasztrofális lesz. Például, ha a hangszert a falhoz
közel helyezik el, az biztosan természetellenes, öblös hangzást eredményez a reflexió miatt, amely
kellemetlen hangzás a vertikálisan elhelyezkedő rezonánslap miatt a pianínónál sokkal
hangsúlyozottabb, mint a zongoránál.
A másik fontos kritérium a gyártás helye, amire a vásárlás során nem gondolnak, holott döntően
befolyásolja a zongora jellemzőit, különösen a használt hangszerek esetében. Ha egy zongorát magas
páratartalmú ország (például Japán!) piacára gyártanak, az ott jól fog működni, de Európában
nem. Ugyanis a japán piacra gyártott zongorák kalapácsainak filctengelyeit 80 % körüli relatív
páratartalomra tervezik, amelyek a 40-60% páratartalmú Európában kiszáradnak, lötyögnek. Ellenkező
esetben viszont bedagadnak. Következőleg a Yamaha, a Steinway más modelleket gyárt az európai
és az ázsiai piacra. Éppen ezért nagyon veszélyes Japánból importált használt zongorát venni.
A megdagadt, vagy kiszáradt filctengelyeket lehet ugyan különféle módszerekkel javítgatni, de azt
megette a fene, sosem lesz olyan, mint az eredeti volt. Magam is kénytelen voltam tapasztalni: az
elsőként vásárolt pianínó kifogástalanul működött, ám néhány nap múltán beragadtak a billentyűk.
Vettem a fáradságot, ripityára szétszedtem a hangszert és „megtengelyeztem”. A család minden tagja
idegrohamot kapott, a szoba tele volt a pianínó alkatrészeivel.
A Krisztus kálváriáját idéző nagy élmény alapján elmondható: a „tengelyezés” helyett jobban teszi a
tisztelt tulajdonos, ha mélyenszántóan elgondolkodik azon, hogy a továbbiakban a zongorát nem
annyira hangszerként, hanem sokkal inkább tűzifaként hasznosítja a továbbiakban. Ez a megoldás nem
olyan lélekemelő, de legalább szívmelengető, különösen hóviharban.
A fentiek alapján közlöm a pianínó szerintem helyes beállítását:
1; A pianínó korpuszának vízszintbe állítása, a billentyűzetet tartó mérleglécnél, vízmértékkel.
2; A mechanika vízszintbe állítása a három félgömbfejű tartó csavarral (Yamaha U2-nél csak kettő!).
3; A mechanika vertikális irányú pozicionálása, azaz a húr megütési-magasság állítása akként,
hogy a legszebb, legkiegyenlítettebb hangot eredményezze. (A mechanikát rögzítő villás hornyot

5. 5
függőleges irányban meg kell reszelni 2-3 mm-el, különben a hosszú távtartó csavarok nem engedik
felfelé a mechanikát.)
4; A mechanikát az öntvényhez rögzítő hosszú távtartó csavarokat úgy kell beállítani, hogy a
tompítók síkja párhuzamos legyen a húrok síkjával. Ellenkező esetben a jobboldali (zengető) pedál
lenyomásakor nem egyszerre emelkednek el a tompítók a basszus és a diszkont húroktól.
Megjegyzés: a Yamaha U3-as gyári beállítása kifogástalan volt, viszont az U2-es esetében a tompítók
már egy centire elemelkedtek a diszkont húroktól, miközben a basszus húrokat még mindig fogták.
5; A klaviatúra fehér és fekete billentyűi egyenletes magasságának állítása a billentyűk
mérlegpontjánál (középső vezetőszög) lévő papírkarikákkal.
6; Ha egyes billentyűk mégsem állnak síkban, noha az 5. pont szerint állítva a magasságuk azonos,
akkor csiszolással, vagy a középső vezetőszög horizontális irányú hajlításával síkba kell állítani
azokat.
7; A fehér billentyűk egyenletes kiosztása a középső vezetőszög oldalirányú hajlítása következében
megváltozik, ami az első (ovális) vezetőszög enyhe döntésével kompenzálható.
8; Ha a fehér billentyűk laterális irányban lötyögnek, akkor csökkenthető a hézag az első (ovális)
vezetőszög óramutató járásával azonos irányba csavarásával.
9; A fekete billentyűk kiemelkedése a fehérek síkjából: 9.0 mm, ami papírkarikákkal állítható.
10; A fehér billentyűk síkjának kiemelkedése a billentyűtartó középső léchez képest: 64 mm
11; Az egyenletes húrkiosztás a húrok oldalirányú óvatos csúsztatásával oldható meg, feltéve, ha
nincs húrmegvezető elem, úgynevezett „agráf”.
12; A kalapácsok merőlegesen és központosan üssék meg a húrokat, mert ez döntő a szép,
kiegyenlített hangzás érdekében. A megengedett eltérés: 0,2-0.5 mm. A kalapácsok merőlegessége a
kapszlik felfekvésénél papírcsíkokkal állítható.(A szakemberek, például Hollósy úr szerint a
kalapácsnyél melegítésével oldható meg ez a kérdést, mégpedig azon fizikai jelenségre alapozva,
miszerint a faszerkezet szálai a melegítés hatására fellazulnak és lehűlés után úgy is maradnak.
Szerintem viszont ez kényelmes, de brutális beavatkozás.)
13; A kalapácsok húrhoz viszonyított központos helyzetét, illetve a kalapácsfejek közötti
hézagokat viszonylag könnyen be lehet állítani a kapszlik oldalirányú döntésével, feltéve hogy a
húrkiosztás egyenletes. Esetenként azonban mégsem. Mégpedig azért nem, mert a kapszlit megvezető
horony csak limitált mértékű dőlésszög állításra ad lehetőséget, következőleg a kapszli megvezető
hornyát kissé szélesebbre kell reszelni. Ezzel egyetemben a kapszli alsó részéből is le kell reszelni egy
kevéskét, mert az alsó rész felfekszik az alumínium vezetősínre, ami a megvezető horonyhoz
hasonlóan nem engedi a dőlésszög megváltoztatását.
Előfordul, hogy egyes kalapácsok nyele hosszabb, mint a többi, következőleg ezen kalapácsok
kiállnak a síkból. A probléma akként orvosolható, hogy vezető horony kiszélesítésén túlmenően a
kapszlin lévő lyukat függőleges irányban oválisra kell reszelni, ily módon a kalapács magassága máris
állítható. A beállítás után a kalapács fejét meg kell csiszolni, hogy a húrok általi bevágás eltűnjön,
különben az új beállítás ellenére a korábbi, rossz pozícióba húzza a bevágás a kalapácsot.
14; A holtjáték a lökőnyelv és a rollni között: 0,1 mm, ami az emelő babával (pilótacsavar) állítható.
Ez a beállítás a billentyűnél cirka 1.5 mm-es holtjátéknak felel meg.

6. 6
Úgy kell beállítani, hogy a dió még éppen ne érjen hozzá a lökőnyelvhez, hanem a kalapács nyele a
fejpárnán nyugodjon, de egy csekély dilatációval, szinte azonnal reagáljon a billentyű lenyomására.
15; Billentéssúly: 54 - 48 gr., ami felfelé csökken. Ha valaki nehezebb vagy könnyebb billentést
szeret, az csak a billentyűk ólmozásával oldható meg.
16; Billentésmélység: 9,5-10,5 mm, ami a fehér billentyűk elejénél értendő. A billentésmélység a
nyomófilc alatti és a középső filc alatti karikákkal állítható.
A zongoráknál 10 mm a szokásos érték, egyes pianínóknál, például a Förster esetében meglepő módon
mindössze 6-7 mm.
17; A billentyűk emelő babái központosan helyezkedjenek el a kalapácsokat emelő mechanika alatt,
ami a babákat tartó huzalok kismértékű elhajlításával megoldható. Az 6. és 7. pontban leírt, a középső
és elülső vezető szög állítása ezzel összefügg! (Az alacsonyabb építésű pianínóknál nincs ilyen huzalra
helyezett baba, csak úgynevezett pilótacsavar, amit oldalirányban nem lehet állítani.)
18; Kiváltás: az alsó regiszterben 3 mm, a középsőben 2,5 mm, a felsőben 2 mm-re a húrtól, ami a
lökőnyelvnél lévő un. kiváltó csavarral szabályozható.
A kalapács és a tengely minősége akkor tekinthető megfelelőnek, ha a kalapács visszatéréséhez
elegendő a gravitációs erő, tehát a megütött húr ellenhatása nélkül is visszatér a nyugalmi helyzetébe.
A helyes működés a következő módon vizsgálható.
A billentyűt nagyon lassan lenyomva a lökőnyelv megemeli a kalapácsdiót, a kalapács a húr felé indul
és megszakad a kapcsolat a billentyű (lökőnyelv!) és a kalapács között, közben a tompító elemelkedik
a húrtól. A kalapács nem üti meg a húrt, hanem a húr előtt 2 mm-el megáll (kivált) és a saját
tömegéből eredő gravitációs erő, továbbá a diórugó húzása miatt visszaesik. A visszaesést a fékező
baba a felső harmadában megfogja. (A Yamaha pontosan meghatározza, hogy ebben a helyzetben a
kalapács hegye milyen messze legyen a húrtól.) A billentyű itt még lenyomva van, következőleg a húr
szabadon rezeg, mert a tompító nem ér hozzá. A billentyűt elengedve a kalapács visszatér a nyugalmi
állapotába, azaz a fejpárnára, a tompító pedig ismét fogja a húrt.
Ha a kalapács a leírt módon nem tér vissza, annak a tengely szorulása lehet az oka, vagy az, hogy a
kiváltás nem megy végbe teljes egészében. Ezen utóbbi esetet könnyen lehet orvosolni, nevezetesen
úgy, hogy a billentésmélységet meg kell növelni a billentyű nyomófilce alatti papírkarika vékonyabbra
cserélésével. De vigyázat, a billentésmélység maximum 11mm lehet! Hasonló hatás érhető el a
billentyűk középső részén lévő papírkarikák vastagabbra cserélésével, de az megváltoztatja a
billentyűk előzőleg beállított síkját, ami különösen a fehér billentyűknél idegesítő.
A másik lehetőség: a kiváltást az előírtnál korábbra állítjuk be, ami azt jelenti, hogy nem 2 mm-re,
hanem már 4-5 mm-re a húr előtt kibújik a lökőnyelv a kalapácsdió alól. Ez viszont erősen
befolyásolja a repetíciót, ami a pianínók vertikális konstrukciójából következően már eleve sokkal
rosszabb, mint a zongoráké.
Ha mindezen beállítások után a kalapács még mindig nem tér vissza a nyugalmi helyzetébe, annak
oka, hogy a kashmírba ágyazott, századmilliméter tűrésű tengelyek szorulnak. Ilyen eset
könnyedén előfordulhat olyan használt zongorák esetében, amelyeket magas páratartalmú
környezetben, szakszerűtlenül tároltak, például heteken át utaztatták az óceánon, ahol a relatív
páratartalom 95% körüli érték. A magas páratartalom következtében a tengelyek filcei megdagadnak,
tehát a tengelyek szorulnak.

7. 7
19; A kalapács visszatérését fékező filces babát úgy kell beállítani, hogy a kalapács fékező elemét a
felső harmadnál fogja meg, továbbá az oldalirányú eltérés ne legyen nagyobb 0,5 milliméternél. (Ezt
jobbára csak a fékező babát tartó huzal hajlításával lehet szabályozni.)
A Yamaha cégtől megkértem a húrokhoz viszonyított pontos adatokat, amelyek az alábbiak.
Alsó regiszter: 15 mm; középső regiszter: 14 mm; felső regiszter: 13 mm
20; A kalapács ütéstávolsága (a kalapács eleje és a húr síkja közötti távolság): 46-48mm
21; A repetíció gyorsasága erősen függ a kalapács anyagának minőségétől, a kiváltás és a visszatérés
beállításától, a diórugó, a lökőnyelv-rugó minőségétől, de még ezeknél is jobban a filcbe ágyazott
tengelyek minőségétől.
22; Az intonálás komoly felkészültséget igénylő, veszélyes művelet. Megfelelően alkalmazva szép,
kiegyenlített hangot lehet produkálni a teljes spektrumban, de botrányosan el is lehet rontani a
hangzást.
23; Hangolás. A hangolás rendkívül bonyolult, kiváló képességet igénylő feladat, amelybe most nem
megyek bele. Annyit azonban elárulhatok: a homo sapiens genetikai öröksége alapján a hangolókulcs a
nők kezébe nem való. A modern világ politikai erőinek emancipációt szorgalmazó felfogása ellenére
tény, hogy az emberiség zenekultúrájában nincs említésre méltó nőnemű zeneszerző az emberiség
nyolcezer évre visszavezethető, mezopotámiai kultúrájáig bezárólag. Ezzel összhangban a nőnemű
zongorahangoló ritkább, mint a fehér holló.
Budapest, 2008. év január havában