Biegelbauer Pál - A Csend Szívében

1,624 views

Published on

Írás a tudatosságról.

Published in: Health & Medicine
0 Comments
2 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

No Downloads
Views
Total views
1,624
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
7
Actions
Shares
0
Downloads
19
Comments
0
Likes
2
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Biegelbauer Pál - A Csend Szívében

  1. 1. Biegelbauer Pál Az egészség szívében A csend Az egészség a csend szívében van. Az egészség szíve a csend. A csend határtalan. A csendben nincs én és nincs te, A csendben egyek vagyunk. A csendben válunk átjárhatóvá. A szívek kapui csak a csendben nyílnak meg. A csend teljessége a szóban érint meg. A szó a csend kiáltása. A szavakban a csend beszél. A csend szó nélkül üres, a szó csend nélkül színes buborék. A szó csendélet. A szavak a csend vágyát növelik, bennük a csend hiánya fájóvá válik. A szavak által mélyül a csend. ♣ A szó eszmélet, a csend eszméletlen. A szó kétséges, A csend egységes. 1
  2. 2. A hozzánk szóló szavak gyermeklelkünk játékai. Míg játszunk, csendben vagyunk. A szív üzenete nem a dobbanás, hanem a dobbanások közti időtlen csend. Reményem, hogy e könyv gyermeklelked csendszülő játéka lesz. Szavai - szívem dobbanásai, üzenete - a szavak közti csend. I. rész AZ EGÉSZSÉG Az egészség - EGÉSZség. II. rész A BETEGSÉG A betegség az EGÉSZ-ség HIÁNYa. 1. A hiány A betegség megállni kényszerít. Töprengésre késztet A sötétben tapogatózva, tétován kereső kezünk a létezés titkának dobogó szívére tapint. A szenvedés titkára. 2
  3. 3. A teljesség hiányának titkára. De a boldogság és a teljesség titkára is. ♣ Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk. Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved. ♣ Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak. Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz. Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a külvilágra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, a valóság érinti meg a szívünket. Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani 3
  4. 4. nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs. Ezért van az, hogy a szenvedésben mindig egyedül vagyunk. Saját szenvedésünk magánybazártságának tragikumát még mélyebben éljük meg, amikor mi toporgunk a másik szenvedésének partján. Segítenénk, de nem lehet. Átvennénk, de tehetetlenek vagyunk: a hiányt, a nincset nem vehetjük át. Megoszthatatlan. Átadni, átvenni csak azt lehet, ami van. A rossz titka az, hogy nincs. Hisz éppen az a rossz, hogy valaki vagy valami nincs, aki vagy ami - szerintünk - kéne, hogy legyen. ♣ 2. A félelem A félelem mélyén a semmi lappang. Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert a félelem maga is a semmi kettőzése. Hogy ezt teljes mélységében megértsük, gondoljunk bármire, amitől félünk... Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet. 4
  5. 5. Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem. Önmagától értetődő, mégis megrendítő a tény: csak a jelen pillanat az, ami VAN. Níncs több. A múlt már nincs, a jövő még nincs (és talán nem is lesz). Csak a jelen adott a számomra tenni vagy nem tenni. A félelem? Nemcsak a tárgya a hiány, a semmi, hanem a létezési "tere" a jövő is a semmi mezeje. Nincs. És mégis kínoz. Félni annyi, mint tönkretenni a VAN-t, azzal, ami NINCS. Döbbenetes, de lételméletileg belátható tény, hogy szenvedéseink, gyötrődéseink, félelmeink mélyén a SEMMIvel nézünk farkasszemet. A minket gyötrő rém, a sötétség fejedelme (a sötétség is hiány - a fény hiánya) a semmi ura - nincs. Ám hiába az elméleti belátás. A "semmi ágán ülő szívünk" "hangtalan vacog" (József Attila). 5
  6. 6. ♣ A betegség HIÁNYállapot. Az EGÉSZség hiánya. A félelem gerjesztette hiány. Álvalósága a valóságos jelen megélését teszi lehetetlenné. A félelem hiányt szül. A félelem betegít. A félelem betegség. A betegség - félelem. ♣ A félelem lételméleti diagnózisa nem segít. Hiába tudom, hogy nincs valós tárgya, mégis kínoz, mégis betegít. A tudás önmagában nem gyógyító erő. Félelmeinket nem az értelem szülte, látszólagos racionalitásuk a semmi áttetsző álruhája. A kilábolás sem az értelmi felismerés, belátás. A félelem által EGÉSZségem károsodott, kilábolni az EGÉSZ ember ügye. ♣ Kora gyermekkorunk keserves felismerése, hogy szívünk nyitottságával visszaél környezetünk. Rádöbbenünk, hogy törékeny mécs őrzi szívünk szeretetlángját. Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár a szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, 6
  7. 7. összetör. Válaszul bekeményítünk. azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá. A kifosztástól való félelem arra késztet, hogy feltételrendszert dolgozzak ki: Kik és milyenek legyenek azok, akiket hajlandó vagyok beengedni immáron erősen védett, jól zárt belső világomba. "Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és a saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak-megfelelés-szerep nem más, mint a befogadásért, az elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk. magánybörtönünk kukucskáló nyílásán. 7
  8. 8. Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -, létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes. És kiteljesedésünk ennek az ajándék mivoltnak a maradéktalan megélése, azaz ha én is ajándékká válok. Mindannyian arra vágyunk, hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat, hogy kimondhassuk: én te vagyok, a tied vagyok, te vagy a mindenem, te vagy a boldogságom. ♣ Szabadságunkból ered, hogy ez csak önkéntes lehet. Szabadságunkból ered, hogy ezt a lépést csak én tehetem meg a másik felé, és viszont: nem tőlem függ, hogy a másik ingyenes ajándékként teszem felégetve védelmi erődjét odaadja-e magát Szabadságunk az, aminek fényében kitűnik minden elvárásunk léthazugság Elemi önátadásvágyunk önnön félelmünk emelte falainkba ütközik. Félünk, hogy "méltatlanra pazaroljuk" ajándék önmagunkat, félünk, hogy ,méltatlan" a hozzánk betérni vágyó. Mert bár nem hisszük, nem merjük hinni, mégis létezésünk legmélyebb zónájában tudjuk, hogy a falakon belül őrzött valódi önmagunk minden mértéket meghaladó csoda, mindent felülmúló érték. Amíg úgy vélem, hogy ez a csoda nem lehet akárkié, arról a tényről feledkezem el, hogy a másik is, akárcsak én - csoda, 8
  9. 9. még akkor is, ha épp az ellenkezője látszik. Ha megkérdőjelezem bárki "méltóságát" arra, hogy adjam magam, a magam méltóságát tagadom az önátadásra, a teljes életre. Nemcsak a mások csodamivoltát teszem kérdésessé, hanem a saját létezésem minden értéket felülmúló csodáját is. ♣ A félelem az, ami védekezésre késztet, a félelem az, ami "igényessé" tesz, a félelem az, ami lefokozza a csodát, a félelem az, ami megakadályoz, hogy elfogadjam a másikat, a félelem az. ami nem engedi, hogy vállalni merjem létem értelmének, ajándék mivoltomnak megélését, azt, hogy felszámolva a magányossá tévő védelem erődjét, immár védtelenül, de akadálytalanul adjam magam, teljes, egész életet élve. ♣ Az EGÉSZ-ség nem más, mint a másik védelmi falak nélküli határtalan elfogadása és a magam határtalan odaadása, a teljes élet, egyszóval: a szeretet. ♣ A félelem a szeretet ellentéte. A félelem az egészség ellentéte. A félelem szeretetlenné, beteggé tesz, 9
  10. 10. mert korlátoz, határol, bezár. ♣ Kiút a félelemből egyedül a kiszolgáltatottság, a gyengeség ellen emelt védőfalak lerombolásával lehetséges. Amit képtelenek voltunk gyermekként vállalni, a kiszolgáltatottságot, és váltunk erős magányossá, azt most, felismerve a zárkózott magány tarthatatlanságát, vállalnunk kell. Az erő nem vezetett sehová. Létünk titkára döbbenünk rá, amikor felismerjük, hogy nem az erő tesz védetté, hanem az erőtlenség, a kiszolgáltatott gyengeség, amely nem emel gátat, hanem engedi áradni önmagamat. 3. A döntés Létezésünk szakadatlan döntéssorozat. A döntés a létezés egyetlen valóság- pillanatában: most és az egyetlen valósághelyén: itt, azaz az "itt és most" jelenvalóságában történik. A döntést az egyetlen döntésjogosult, az én hozza: az én szempontjából az adott pillanatban rendelkezésre álló információk alapján a legjobbat. Ez nem önzést jelent, hisz másokért önmagunkról lemondó döntést is gyakran 10
  11. 11. hozunk, hanem csupán azt a tényt jelenti, hogy mindig én döntök és helyettem senki sem dönthet. Döntésünk jó mivoltán semmi sem változtat. Sem az, ha később mi magunk rossznak minősítjük egykori döntésünket (ez akkor volt jó; most tudva azt, amit akkor nem tudtunk, másképp döntenénk, most mást látok jónak, mint akkor), sem az, ha mások minősítik rossznak (ők másképp látják). Azért döntök úgy, ahogy döntök, mert itt és most ezt tekintem jónak. Ha valaki nem úgy dönt, ahogy én, az rosszul dönt. Ez a következtetés a mi létstratégiánk. Ugyanis a minősítéskor csak a saját szempontjainkat vehetjük és vesszük figyelembe. Nem tudhatjuk, miért dönt úgy a másik, ahogy dönt. Efogadhatatlannak tűnik az, hogy a másik is jól dönt. Pedig így van. ♣ Minden elmarasztaló ítélet, vonatkozzék másra vagy önmagunkra: létvakságból eredő léthazugság. Az elmarasztaló ítéletek alapjául szolgáló (erkölcsi) mércerendszer közösségi eredetű. A közösség érdekszempontjából minősítősít. Itt helyénvaló és nélkülözhetetlen: ezáltal szabja meg az egyén helyét és szerepét a közösségben. 11
  12. 12. Ha a közösségi (erkölcsi) mérce- rendszert az "én" személyes viszony- rendszerében alkalmazzuk akkor a teljes zavarodottság állapotába kerülünk. Ami a közösségnek jó, az lehet nekem rossz és viszont... Ezáltal válik lehetségessé az, hogy magunkat és másokat hitványnak tartunk, döntéseinket, döntéseiket rossznak tekintjük vagy ellenkezőleg: gaztettek szentté nemesülnek. A mértéket a hiány szüli. a mércék a semmiből a hiányok létrafokain vezetnek a mindenségbe. A nincs, a hiány a megismerésnek szükséges mankó a teljesség felé vezető úton. Minden mérce hazugság, mert nincs semmi és nincs hiány, csak a van van, a teljesség. Személyes viszonyrendszerünkben, az Én -Te kapcsolatban értelmét veszti minden mérték. Az "Én Te vagyok" mértéke a mértéktelenség, a teljesség, az egészség. Az "Én Te vagyok" egysége a közösségben jelenvaló elkülönültségnek a személyes kapcsolat általi felszámolása. A megvilágosodás: látni a másik döntésének, a másik cselekvésének, a másik személyiségének a szentségét. 12
  13. 13. A valóság nem ismer döntést. A valóságban nincs jó és nincs rossz A valóság van. A valóság csendes. A természet a számunkra érzékszervileg megragadható, megismerhető valóságszelet. Tanít. A törvények szerint létező természet életek millióit pusztító földrengései, a szökőárak, a hegyomlások nem rosszak. hisz a törvény szerinti mozgások. A természet nem akadályozza az eret metsző gyilkos fogakat, a zsigereket tépd ragadozó csőröket és nem tompítja a húsba mélyedő karmokat. Szenvtelen a ragadozta áldozatának végvonaglására és nem rezdül a legelésző állat fogai közt őrlődő növény néma halálsikolyára. Nem, mert ez a rend. A természet nem ismer jót és nem ismer rosszat. A természet nem ismer és ezáltal nem minősít. A természet van. Csak az minősít , aki ismer. Aki evett a "jó és rossz tudásának a fájáról". Ismeri annyi, mint különbséget tenni. Ismerni annyi, mint elválasztani. A "rossz" titka az, hogy nincs. A rossz léthiány. A természet nem ismer hiányt, nem ismeri a nincset, mert a nincs - nincs. Az ember törvénye - akár a természeté: 13
  14. 14. az odaadottság. Az emberi döntés akkor "rossz", ha hiányzik belőle az ember odaadottsága, akkor "rossz'', ha a valóságot - bármilyen megfontolásból - nem fogadja el a maga teljességében, csak részben, csak hiányosan. A másik rossz döntései és a döntéseiből fakadó cselekedetei zavarnak bennünket, mert nem illeszkednek a mi "jó" világunkba. A mi "jó világunk" a Valóság teljességéhe mérve hiányos, mert a "rossz" kirekesztetté el nem fogadottá vált. A Teljesség el nem fogadott része, a mi teljességhiányunk jelenik meg betegség formájában. A betegség a teljesség, az egész-ség hiánya. ♣ Az elutasított, a hiány eleinte gyengéd kopogtatással jelzi létét: "Itt vagyok. Fogadj el, hogy teljes lehessél!" E gyengéd jelzések létezésünk zavaró tényezői. Minket csak az általunk nem elfogadott, nem helyesnek, nem jónak tartott tények zavarnak. Minden zavaró tény kegyelmi kapu, amely a teljességre, az egész-ségre nyílik. Ha elfogadom a létét. Ha nyilvánvalóvá válik, hogy az engem 14
  15. 15. zavaró döntés ugyanúgy jó, mint az én döntésem. Ekkor létvakságom káprázatfala, amely elválasztott engem a másiktól, szertefoszlik. Látni fogok. Nem az elítélés csonkalátásával, hanem a Valóságnak a Mindent szívére ölelő szeretetével. Látni fogom a hiánytól sebzett szíveket, és Azt, hogy e sebek a Teljesség befogadására nyitott kapuk. Látni fogom, hogy elutasításaim sebeztek és általuk én is sebződtem. Hogy a sebeink egyek. ♣ Gyönyörű szabadságunkban dönthetünk úgy is, hogy a zavaró tényezőket továbbra is kirekesztjük, elutasítjuk, nem fogadjuk el létvalóságukat, létjogosultságukat. A Valóság, a Teljesség nem tágít. Újra és újra jelzi létét. Hisz a Teljességre, a boldogságra vagyunk teremtve. A Teljesség újra jelzései az egyre erősödő zavaró tényezők, végül: a betegségeink. ♣ Minden betegségünkben az általunk el nem 15
  16. 16. fogadott és ezáltal hiányzó jelenik meg a Teljesség kegyelmi ajándékaként. Minden betegben láthatóvá válik, ott ragyog a Teljesség: elesettségében, gyengeségében, kiszolgáltatottságában, védtelenségében, rászorultságában. III. rész A GYÓGYULÁS Gyógyítás nincs, csak gyógyulás van. Amit gyógyító tevékenységnek nevezünk, legyen bár tudományosan megalapozott orvosi, avagy évszázados tapasztalatokra építő természet- és népi gyógyászat, nem más, mint segítségnyújtás a betegnek, hogy visszanyerje elvesztett belső egyensúlyát. A csak a tünetek felszámolását célzó gyógyító tevékenység eredménytelen. A gyógyulás látszatát kelti, felszíní tapasz csupán. A belső egyensúlyvesztés, új megjelenési formát találva, ismét a felszínre tör, új tüneteket hozva létre. A betegség csak jelzés, külső megnyilvánulása annak, hogy létezésvakságunkból eredően az egészből csak részeket vagyunk hajlandók elfogadni. Betegségeink tükröt tartanak elénk, jelezve: mit utasítunk el az egészből, mit nem fogadunk el. Akadályoznak, lehetetlenné teszik 16
  17. 17. elképzeléseink megvalósítását, mutatva, hogy nem az a mi utunk, egyben megállásra és egy másik útra kényszerítenek. Arra az útra, mely a hiányból az egész- ségre vezet, a teljesség elfogadásának útjára, a mi valódi utunkra. Betegségeink gyengévé, elesetté tesznek. Megnyitják szemünket, megértők leszünk az addig elítélt - többnyire a másokban, kevésbé a magunkban meglátott - gyengeségek iránt. Így visszanyerjük az elvesztett egyensúlyt, elfogadóvá válunk, egésszé, egészségessé. A gyógyulás - életreform. Reformálni, latin eredetű szó, annyit jelent, mint újra formát adni valaminek ami elromlott. Ám e szó jelentéstartalma sokkal több. Nemcsak a formáról, a külső alakról van szó. Az új, a születólben lévő, a csődöt mondott múlt romjain, a csömörrel teli jelen igényelte igazabb tartalom az, ami reformért kiált. Lett légyen egy emberi közösség (csoport, réteg, nép, nemzet) vagy az egyén, ha reformtörekvése csak a részekre vonatkozik, az igényelt új rend helyett csak zavart, káoszt kap cserébe. A reform mindig az egész ügye. A reform - folyamat. Mint minden nagy és lényegi dolog az életünkben, észrevétlenül kezdődik. Az elégedetlenségből fakadó változtatás- igény mint búvópatak a mélyben, csendben, 17
  18. 18. a víz sziklát emésztő erejével működik bennünk, míg egyszercsak egy megrendítő létpillanatban forrásként a felszínre tör. A felismerés pillanata ez. ♣ Keresni kezdjük az eszközöket reformunk megvalósítására. Az eszköztár oly gazdag, mint maga az emberi élet. Bárhol elkezdhetjük. Leginkább az addigi hibás életmód az, ami kezdeti változtatásaink tárgya. Életünk külsőleg megragadható szférájában a testi egészségre ártalmas szokások: egészségtelen táplálkozás, mozgásszegénység, éjszakázás stb. elhagyása, az új ételek, a sportosabb élet, a feszültségcsökkentő technikák alkalmazása révén valóban jobb közérzetre lehelünk szert. Rgyidejűleg szellemi egészségünkkel is törődni kezdünk. Felhagyunk a figyelem elterelő, kábulatba zsongító szellemi szemét fogyasztásával, az értékes felé fordulunk. Életmódmegújító technikákat sajátítunk el különböző tréningeken. A testkontrollt követi az agykontroll, meditálni kezdünk, olykor "transzcendentálisan" is. Módivá, divattá vált hál' Istennek a reform- életmód. Reform életmódi-butikok tucatjai kínálják az egészséges és sikeres életre vezető irodalmat, étkeket, gyógyeszközöket, az eddig elérhetetlen, kellemes 18
  19. 19. borzongást keltő okkult és titokzatos, mágikus erejű tárgyakat, könyveket olvasgatunk, megtesszük lehetőségeink szerint, ami megtehető. Jobban érezzük magunkat, sikeresebbek leszünk a munkahelyen, a közéletben, a társaságban. Minden jól megy, és mégsem vagyunk elégedettek. Valami, valami hiányzik. Újabb reform- módszerekkel kísérletezünk... és a hiány megmarad. A reformot elindító elégtelenségérzet csak részben kapott kielégítést. Már minden forma megújítva, úgy tűnik, a tartalom is, és mégse. A reform, amely testi, szellemi mivoltunkat hatotta át, elégtelen lenne? Igen. Mert mindannyian tudjuk: lehetünk makkegészségesek, szellemi táplálékunk az emberiség kultúrkincsének legnemesebbike, ezek mind-mind nagyon fontos dolgok, de nem biztosítják azt, ami felé reformált és nem reformált életünk során törekszünk, a boldogságot. ♣ A reform vagy belső - vagy semmilyen. ♣ Korrumpálódott emberlétünk vaksága, hogy problémáink, nehézségeink okát a minket körülvevő világban látjuk, önmagunkon kívül: a körülmények azok, amelyek boldogtalanságunk forrásai.Úgy tűnik, hogy testi és szellemi adottságaink és az adott körülmények eleve megszabják: 19
  20. 20. boldog leszek-e vagy boldogtalan. Bár tudjuk, sőt nap mint nap tapasztaljuk, hogy számtalan jó képességű, egészséges, jó körülmények közt élő ember boldogtalan vagy boldog, és sokan betegségtől gyötörten, szerény képességekkel, rossz körülmények közt élve boldogok vagy boldogtalanok, mégis - fittyet hányva a ténynek, hogy a boldogság független a testi, szellemi jóléttől és a körülményektől - boldogságunk útját a testi, szellemi kondíciók és a körülmények javításában látjuk, keressük, és értetlenül állunk boldogságdélibábunk romjain. Döbbenetes, hogy annyi kudarc után, még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül. Az Út bennünk van. Testi, szellemi adottságaink csupán a készlet, amivel az adott körülmények közt gazdálkodhatunk. Ezek vannak. Megváltoztathatóságuk csak csekély mértékben lehetséges és a lényegen semmit sem változtat. Amíg korlátként éljük meg őket (mert kívülről valóban korlátnak tűnnek), addig a "mi lenne ha..." semmi mezején tengetjük látszatlétünket. A "kancsalul festett egekbe néző" ábrándozás - tudjuk - "az élet megrontója" (Vörösmarty), nem old meg semmit. A valóságra ébredés, csak még mélyebbre 20
  21. 21. taszít a nyomorúságba. ♣ Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg szabadságom megélésének egyedüli eszközei. Mert a szabadságom a legmélyebben rejtezik, semmi és senki el nem veheti tőlem. Ami csak az enyém. Csak nekünk, embereknek adatott meg a szabad döntés a létezés értelmének, az önárasztásnak megvalósítására vagy megtagadására. Míg rajtunk kívül minden létező válogatás nélkül, ingyen árasztja magát, mert van, addig mi, emberek ezt csak a szabad döntésünk révén valósíthatjuk meg. A természetes életmód nemcsak a természet kínálta eszközök felhasználásában rejlik. A belső út perspektívájából nézve ennél sokkal több: valódi reformot kínál. A természet - valóság. Egyszerűen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, 21
  22. 22. a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud nem áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját. Hogy én is csak akkor kezdek "vanni", létezni, ha adom magamat mint a kő, a virág, a fa, a naplemente, a Hold vagy a szellő. ♣ Csak mi, szabadsággal áldott emberek tudunk úgy lenni, hogy nem vagyunk. Mi tudjuk nem adni magunkat. Ezért a mi önárasztásunk a Mindenséget megrendítő gyönyörű tett, teremtés. A létezés lehetőségét valósággá tesszük. ♣ Az életreform: megtalálni magunkban azt a csodát, amelyet mindannyian a szívünkben hordunk. Ez belülről hatja át lényünket, és ragyogásával betölt minket és a Mindenséget. IV. rész A GYÓGYÍTÁS Jelen korunkban kimondatlanul bár, de lényegét tekintve csaknem valamennyi 22
  23. 23. gyógyító eljárás és módszer mechanikusan szemléli az ember életműködését. Ha olajozottan működik a "gépezet", egészséges, ha akadozik, beteg. Ez utóbbi esetben meg kell "javítani", vagy ki kell cserélni a hibás alkatrészeket (gyógyszerelés, műtét), ha pedig az alkatrészek ugyan jók, de lerakódások akadályozzák a teljes hatásfokú működést, meg kell tisztítani az oda nem való felesleges anyagoktól, ki kell "pucolni" a dugulófélben lévő járatokat. Ez a szemléletmód rendkívül fontosnak tekinti a "gépezet" energiaellátását bíztosító anyagok milyenségét, az állandó karbantartást. Tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz az optimális működés biztosítására, bámulatra méltó technikákat fejleszt ki a működészavarok felderítésére (diagnózis), káprázatos arzenálját teremti meg a hibaelhárítás, -kiküszöbölés módozatainak (terápiák). Az erőfeszítések azonban korántsem arányosak az elért eredménnyel hatásfokuk elkeserítően alacsony. Hajszálpontos diagnózis, briliáns technikával végrehajtott műtét: az operáció sikerült, a beteg meghalt. Érthetetlen. Ugyanúgy, akár a legkíválóbb gyógyszerekkel kezelt betegek kórságának makacs maradandósága.Hibás lenne ez a szemléletmód? Korántsem. Hisz testi működésünk valóban "gépies", érvényesek rá a biológiai mechanizmus törvényei. Miért, hogy mégsem érvényesül maradéktalanul az imént vázolt mechanikus szemléletmőd`? Nem hibás, igaz. Csakhogy részben igaz. Féligazság. 23
  24. 24. Hiányos. Nem az ember egészét veszi figyelembe, hanem csak rész-összetevőjét. Csak az ember testi mivoltát tekinti, annak működéstörvényei határozzák meg cselekvésirányultságát. Ne higgyük, hogy ez a szemléletmód csak az orvostudományra jellemző. Nem mentes tőle sem a népi-, sem a természetgyógyászat. Csak a módszereik térnek el egymástól. Ez utóbbiak mind diagnosztikájukat, mind terápiájukat tekintve kímélőbb, inkább testbarát eljárások. Kétségkívüli, hogy a csak mechanikus szemlélet sohasem volt jellemző a népi- és természetgyógyászatra, sőt az orvostudomány története során ís fel-felbukkant, és az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a teljesebb emberszemléletre való törekvés. l.fejezet A SZELLEMI GYÓGYÍTÁS Számos orvostudományi és természet- gyógyászati diagnosztikai és terápiás módszer alkalmazza a szellemi létsík törvényeit. Ilyen például a pszichoterápia, a hipnoterápia, az agykontroll, a TM, a dienetika, a mahikari, a reiki... stb. A szellemi létsík erejével működik a képzelet, a tudatalatti "csodálatos'' hatalma, hatnak a pozitív gondolatok, a hatóanyag nélküli, úgynevezett placébó gyógyszerek. A keleti és távol-keleti gyógymódok nagy része e létsík törvényeit számunkra idegen, 24
  25. 25. nehezen értelmezhető megfogalmazásban alkalmazzák, bőséges teret engedve a félreértéseknek, félremagyarázásnak, a keleti szakkifejezések nyakló nélküli, csak a homályt növelő gyakori használatának. Szükséges, hogy végiggondoljuk a szellemi létsík valóságát, természetét, alapvető törvényeit és e törvények alkalmazási lehetőségeit. Szükséges, hogy oszoljék az e témát övező "titokzatos" homály és köd, ami mögött a hozzá nem értés, a bizonytalanság, egyszóval, a semmi ásít. ♣ A szellemi létsík mibenléte A közvetlen megismerés érzékszerveink által válik lehetővé. Az érzékszervi meismerés eredménye a tapasztalati bizonyosság. A technika fejlődésével lehetőve vált, hogy műszereink révén az érzékszervi korlátainkon túllépve regisztráljuk a szemmel nem látható fénytartományt, a fülünkkel nem hallható hangok világát, a bőrünkkel nem érzékelhető hőmérsékletkülönbségeket, tovább tágítva a tapasztalati bizonyosság határait. E megismerő tevékenységünk során felfedezett valóságszelet az anyagi világ, az anyagi létsík. ♣ Az anyagi világ megismerésén fáradozva 25
  26. 26. az embernek rá kellett döbbennie, hogy az általa megtapasztalt anyag működését törvények szabályozzák. (A természet- tudományok célja éppen ez: az anyag működését szabályozó törvények felismerése, egyértelmű megfogalmazása, míg az alkalmazott tudományok feladata: a felismert törvények gyakorlati alkalmazásának módszeres kidolgozása.) A törvények viszont nem anyagi termé- szetűek. A törvényt nem tapasztalom meg közvetlenül, nem látom, nem hallom, nem tapinthatom, sem szaga, sem íze nincs. Csak az anyagi világban megnyilvánuló hatása az, amit megtapasztalok. Egy törvényt kőbe véshetek, agyagtáblára, papiruszra, állatbőrre, fakéregre, selyemre, papírra írhatom, rögzíthetem mágneses adathordozón, mindegy. Az anyagi hordozója közömbös (pl. a súlyuk a tonnától a grammig terjedhet), a lényeg az, amit ezek az egymástól jelentősen különböző anyagi valóságok jelsorozat formájában magukon hordanak; a törvényt, a nmgfogalmazott gondolatot. Ugyanaz a szöveg, csak a hordozója más. Olvasáskor nem a törvényt látom, hanem az anyagi hordozóját: vésetet, festéket, tintát stb. A törvény mibenléte tehát gyökeresen más, mint az anyagi világé. Nem önmagát, csak a hatását tapasztalom. Nem érzékelem, mégis van. ♣ Azt a valóságszeletet, amely nem a közvetlen megismerés tárgya, hanem csak 26
  27. 27. közvetetten, hatásaiban ismerhető fel, és a hatások elemzése révén vizsgálható a milyensége, nevezzük szellemi létsíknak. A szellemi létsík létezői A szellemi létsík létezési módja a megfogalmazott gondolatiság. Minden megfogalmazott gondolat egy-egy szellemi létező. A megfogalmazottság nemcsak fogalmi szinten lehetséges, sőt számtalan szellemi létezőt lehetetlen a fogalmak szűk ketrecébe zárni. (Például a művészeti alkotások: egy festmény, egy zenemű, a tánc; sőt azt is jól tudjuk, hogy az irodalmi alkotás messze túlmutat az eszközéül felhasznált jeleken, fogalmakon. szavakon.) A megfogalmazottság a szellemi létezésnek az általunk megragadható módja. Ezért akarjuk megfogalmazni a megfogalmazhatatlant (lásd: művészi kritikák, műelemzések). A természeti törvények nem általunk megfogalmazottak, mi csak felismerjük azokat. Akkor is működtek, mielőtt felfedezték és megfogalmazták volna őket a tudósok. Hogy egy megfogalmazott gondolatnak milyen hatása van, a hétköznapok világából is jól tudjuk. Például: az életveszélyre figyelmeztető feliratok utasításait senki sem hagyja figyelmen kívül. 27
  28. 28. ♣ A jó és rossz szellemek, az angyalok és az ördögök is megfogalmazottságuk révén léteznek számunkra. Mihály arkangyal a héber mitológia szerint az ősszülőket űzte ki a paradicsomból. Nevének jelentése: "Ki olyan. mint az Isten?" Ez a kérdőmondat késztette távozásra az első emberpárt, akik a tudás fájáról éppen azért ettek. hogy "olyanok legyenek, mint az Isten", és kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy nem olyanok. A "tudás", a megismerés révén azt a tudást vesztették el, amit a héber hagyomány Istene teremtésükkor mondott: "Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra", azaz már nem tudták azt, hogy olyanok, mint az Isten. A megszemélyesített gonosz latin neve Lucifer. Jelentése: fényhordozó. A fény léte csak a hiánya - a sötét révén válik felismerhetővé. A fény hordozója a sötétség. Lucifer a sötét, a hiány, az ásító semmi ura. Szellemi létező: Valamennyi, az anyagi Univerzumot működtető, azaz létét és milyenségét meghatározó törvény függetlenül attól, hogy a természettudomány felismerte és 28
  29. 29. megfogalmazta-e őket, vagy sem. Ebből a szempontból az anyagi világ nem más, mint a szellemi létsík megtapasztalható mivolta. Valamennyi megfogalmazott gondolat, bárki is fogalmazta meg, bármilyen módon, bármilyen jelrendszerben (fogalom, kép, hang, gesztus stb.). Valamennyi megfogalmazó. Ők a szellemi létsík alkotói, a szellemi létezők teremtői. Az ember teremtett szellemi teremtő. Maga is szellemi létező. Maga is megfogalmazott gondolat. Az ember Az ember osztatlan egy - EGÉSZ. Nincs külön teste, nincs külön szellemi működése, nincs külön lényegi Énje. Individuum, azaz osztatlanul egy. Ha az osztatlan osztottá válik, megszűnik oly módon embernek lenni, ahogyan mi az embert ismerjük. Az osztottá válás a halál. A halál után számunkra érzékelhetően csak a bomlásnak induló test és az életben végzett szellemi működés nyomai (= az emberi művek) maradnak. Az emberi individuum megértéséhez mégis szükséges különbséget tenni anyagi és szellemi összetevő között. Az ember közvetlenül, érzékszervileg megragadható anyagi összetevője a teste. 29
  30. 30. Az emberi test Az emberi test a reá vonatkozó törvények, azaz megfogalmazott gondolatok szerint létezik és működik. A test tehát a szellemi létsík által meghatározott. Már ~LZ emberi test is alapvetően szellemi: létezését és működését meghatározzák - az élettelen anyagra és - az élő szervezetre vonatkozó természeti törvények. (Ugyanúgy összezúzódik egy lezuhanó szikla alatt, mint egy kavics, gyümölcs vagy rágcsáló, ugyanügy elpusztul táplálék híján, mint egy növény vagy állat.) Az emberi test a fogamzáskor egy, az élő anyagra vonatkozó vegyi, azaz biokémiai program szerint kezdi építeni önmagát a környezetéből felvert, majd átalakított anyagból. Így lesz a fogamzáskor egysejtű lényből kilenc csodálatos hónap múlva hatbillió sejtet meghaladó emberpalánta. A test kibontakozását és működtetését, azaz állandó egyensúlyban tartását, majd leépülését irányító program tisztán szellemi természetű. Ugyanúgy, mint a minden élőlény életét meghatározó program. Összefoglalva: Emberi testünk révén rokonai vagyunk minden élettelen és élő anyagi létezőnek, hisz létünket azonos szellemi létezők, azaz törvények irányítják. Így válik érthetővé az a nyugati gondolkodás számára furcsa keleti szemlélet, amely azt mondja: azonos 30
  31. 31. vagyok az út porával, a csillagokkal, a Nap fényével, a kis virággal. Ezért nevezi a görög filozófia az embert "mikrokozmosznak", azaz kis világegyetemnek. Megrendítő az emberi test méltósága. Az emberi szellem Anyagi, testi mivoltunk révén is szellemi létezők vagyunk, mint minden anyagi létező. De emberi mivoltunk testi összetevője csak passzívan szellemi, hisz "elszenvedi" a szellemi irányítottságot. Az anyag - így testünk - működését meghatározó gondolatokat (törvényeket) nem mi fogalmaztuk meg. Mi, emberek abban különbözünk más - általunk ismert- anyagi létezőtől, hogy nemcsak passzívan, hanem aktívan, azaz cselekvő módon ís szellemi létezők vagyunk. Nemcsak megfogalmazott gondolatként, hanem megfogalmazóként is létezünk, azaz aktív szellemi létezőként új szellemi létezőket vagyunk képesek létrehozni. Nemcsak alkotottak, hanem alkotók is vagyunk. Ebben a tényben rejlik oly sok örömünk és ebből fakad minden nyomorúságunk. Testünk alkotott, szellemünk alkotó. Ezt az aktív, alkotó szellemi összetevőnket nevezzük pszichének. ♣ A szellemi gyógyítást az teszi lehetővé, hogy mind az emberi psziché, mind az anyagi létsíkot meghatározó 31
  32. 32. és működtető törvények mibenlétüket tekintve azonosak, azaz szellemi létezők. ♣ Az emberiség ősi törekvése az, hogy a szellemi létsík törvényeinek ismeretében, azok felhasználásával módosítsa az anyagi létsík számára kedvezetlen, már bekövetkezett vagy várható történéseit. Az élő emberi testet a szellemgyógyászat szempontjából egy szellemi természetű törvényhalmaz, önszabályzó programcsomag működteti, amelynek rendellenességeit, a betegségeket a gyógyító: vagy a rajta kívül álló szellemekkel, azaz ásványi, növényi vagy állati hatóanyagok (működést segítő vagy gátló programcsomagok) segítségével, vagy az általa kreált szellemek, azaz megfogalmazott gondolatok: közlések, szuggesszió, ráolvasás segítségével módosítja, gyógyítja. Ez minden gyógyító tevékenység alapja az ősidőktől napjainkig. ♣ A szellemgyógyászat irodalma a "kiválasztottak" erkölcsi pátosszal nyakon öntött kinyilatkoztatásaitól terhes. A közlések forrásai titokzatosak, igazolhatatlanok: 32
  33. 33. vagy egyes szellemek médiumok általi megnyilatkozásai, vagy a történelem előtti idők ismeretlen homályába veszők (Atlantisz), vagy a valláspótlékként szereplő földön- kívüliekbe vetett remény abszurditásai. Az okkult ködburok és a pátosz leple a butaság vonzó-borzongató álruhájának alapanyaga. Ahhoz, hogy a minden ember számára adott lehetőséggel élhessünk - gyógyítani a szellemi létsík erejével, szembe kell néznünk azokkal a jól hangzó, "emelkedett" és "felsőbbrendű" léthazugságokkal, amelyektől hemzseg a "szellemtudományokkal" foglalkozó "szakirodalom". 1. A mester A mester csak a lényegtelenben (a tudásában) több a tanítványainál. Nem felsőbbrendű, nem emelkedett, nem titokzatos, nem látványos, a legkevésbé sem nagyszerű, inkább egyszerű. Hibával teli, küszködő, kereső ember a fölény legkisebb jele nélkül. Tanítványait nem magához köti, hanem magukhoz segíti. Tudja, hogy a megvilágosodás nem különbbé tesz, hanem a másik csodájának végtelen tisztelőjévé és szolgálójává. A mester arról ismerszik meg, hogy jobban tiszteli a tanítványait, mint azok őt. 33
  34. 34. 2. A szintek Nincs felsőbbrendű, és nincs alacsonyabbrendű. "Amint fent úgy lent" - írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában. Minden szent. Szent az anyag, szent a szellem. Szent a parány, szent az óriás. És százszor, ezerszer, végtelenül szent az ember. Minden ember. Aki az érzékek rabságában sínylődő, téveszmés, tompult, az anyagi lét kábulatában vergődő, céltalan, az ego önös vágyait hajszoló, vegetatív szinten élő, felsőbbrendű tevékenység híján lévőnek tekinti a többi embert, (mindig a másikat), annak fogalma sincs az ember valódi méltóságáról. Ugyanúgy a felszín káprázatában él, mint az általa ostorozottak. Önmagát sem ismeri. "Felsőbbrendűsége" diadalzenéje elnyomja a szívének csak a csendben észlelhető halk dobbanásait. Csak vergődő és szeretni vágyó szívek vannak. A fölény elesettségünk kétségbeesett látszatmaszkja. A magunk és mások teljességének felismerés-hiánya. A különböző tudatszintek - vannak. A lényeg felismerésének tényleg vannak fokozatai. Ám ezeken a fokozatokon való előbbre jutás nem a titokzatosság ködébe burkolódzott eefántcsont-toronyba juttat, ahonnan 34
  35. 35. fájdalmas szánakozással tekintünk le az éretlen, vak, alacsonyabbrendű emberekre, hanem megtört szívünk csendes mélységébe jutunk, ahol nem az elítélés, hanem a megértés és a másik lét- teljességének csodálata és tisztelete az alapállás. 3. A titok Titokra csak a hiány tart igényt. Amit a titok leple takar, az lehet fontos, érdekes, de egy biztos, hogy lényegtelen. A létezés lényege, a teljesség leplezetlenül tárja fel magát. Ott van minden parányban a porban, a bimbózó rügyben, a nap ragyogásában, a borongó felhőben, ránk köszönt a mosolyban, a szem pillantásában. Vele egyesülünk minden falatban, kortyban, lélegzetben. A legnagyobb titok az, hogy nincs titok Féltett titkaink -bármi is legyen az - teljességvállalásunk hiányának szomorú sötétsége. A titoklepel sebtakaró. ♣ A szcllemgyógyászat felé hol a kíváncsiság hajt, hol a hatalomvágy. 35
  36. 36. A kíváncsiság: megismerni a titokzatos erőket, a hatalomvágy: élni ezekkel az erőkkel. A szellemi létsík hatalmas erőlehetőségei- nek megismerése végső soron ugyanoda vezet, mint az anyagban feszülő óríásí erők ismerete: lényegileg sehová. Csak a tudás növekszik, csak az ismereteink halmaza nő. Csak a felszínen leszünk többek, lényegileg nem. Ha a tudás a lényeghez segítene közelebb, a nagy tudású emberek lennének a legboldogabbak. De tudjuk, nem így van. Tudásunk gyarapodásával csak eszköztárunk gyarapodik, cselekvési lehetőségeink tágulnak. Léthazugságba süllyedünk, ha többnek érezzük magunkat a nagyobb tudás révén. Nem a javak - legyenek akár anyagiak vagy szellemiek - halmazának nagysága révén vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, hogy létünk legbensőbb zónájában rejlő Önmagunkat adjuk-e vagy sem. Testi, szellemi képességeink és minden anyagi és szellemi tulajdonunk csak eszköz Önmagunk árasztásához. A legszerényebb adottságú, a legszegé- nyebb ember is mindent ad, ha Önmagát adja és ugyanúgy, a legzseniálisabb, vagy az anyagi és szellemi javakban bővelkedő - csak a megjelenési forma más. Ha Én nem vagyok maradéktalanul abban, 36
  37. 37. amit nyújtok a másiknak, semmit sem adtam. "Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, ... ha szeretet nincs bennem, mit sem érek." - írja Szent Pál. Az adás törvényei: 1. Csak szabad létező adhat. 2. Minden adás - ajándék. Tehát ingyenes és viszonzást nem igénylő. A viszonzás megsemmisíti az adás lényegét. Cserévé silányítja. 3. Minden adásban önmagamat adom. Ha nem "én" vagyok a tárgy, ha nem "én" vagyok a cselekvés, üres díszdobozt adtam. Cselekvésem a lét malomköveinek üresjárata. 4. Minden adásban létem teljesedik ki. Minden adás révén szegényebbé válok, ám a szeretetben gazdagodom. 5. A folyamatos adás - áradás. Minden egyes adás a teljesség fényének villanása, az áradás - a folyamatos ragyogás. 6. Csak a jót lehet adni. Rosszat - lehetetlenség. Mert a rossz - hiány, a nincs, a nemlétezés. És ami hiány, ami nincs, az nem adható. A rossz - adáshiány. A rossz - áradáshiány. A rossz: az adás fényvillanásai közti sötétség. 37
  38. 38. 7. Akkor vagyok, amikor áradok. Az adás aktusai valóságom apró megnyilvánulásai. Az adások közti szünetek megvalósulásom ígéretei, fényre váró sötétség, áradáscsend. A szellemi létsík két hatástörvénye: 1. Az alkalmazott technikák egyetlen emberre hatnak biztosan: az alkalmazóra, mégpedig az általa szándékolt irányban: jó szándékú alkalmazás révén gazda- gabbá válik az alkalmazó, míg a rossz szándékú szellemi manipuláció egy embernek biztosan árt, az alkalmazójának. A másiknak szánt csapás őt éri utol. Pl.: az átok biztos szenvedő alanya mindig az átkozó, őrajta fogan meg az átok. 2. Az alkalmazott technika csak akkor hat, ha az. aki felé irányul, "beengedi" magába a "gyógyító" által megfogalmazott szándékot, azaz, ha beleegyezik. Mindannyian abszolút védettek vagyunk a másik szellemi hatásaival szemben, legyenek azok jók, vagy rosszak. Semmi nem történík bennünk a saját beleegyezésünk nélkül. Úgyanis a megfogalmazott gondolat (ezt "gyárt" a gyógyító) bennünk csak a mi tevőleges közreműködésünk révén válik valósággá. Addig nincs valós léte, addig csak lehetőség. Az áldás és az átok csak akkor hat rám, ha én megvalósítom. 38
  39. 39. ♣ Sokszor mások rossz szándékát tekintjük betegségeink kiváltó okának. A felénk áradó gyűlölet, a ránk zúduló átkok, a szándékos károkozás megbetegítenek. Hogyan hat ránk? Hogyan védekezzünk? A gonosz szándékoknak a félelmeink nyitnak kaput. Félelem az, ami védekezésre, harcra késztet A rossz ellen. Ezáltal kerülök a létezés legkilátástalanabb csapdájába: harcolok a rossz ellen. Célom, hogy felszámoljam, megsemmisítsem, kiiktassam az életemből, és mit teszek: a létezés legintenzívebb cselekvés- sorával, a harccal fordulok felé. A harcnál lekötöttebb létállapot nincs. Lankadatlan erőfeszítéssel foglalkozom azzal, amit meg szeretnék szüntetni, fel szeretnék számolni. A harc révén én valósítom meg a hatást, teszem magam vesztessé. A harcban nincs győztes, csak vesztes van. A rossz titka az, hogy nincs. A rossz elleni küzdelmemben a saját félelmem szülte semmivel harcolok. A gonosz kívánság minden esetben fenyegetés: egy kilátásba helyezett veszteség, egy leendő hiány 39
  40. 40. bekövetkeztének sugallata. Ha harcolok ellene - megvalósítom. "... ne szálljatok szembe a gonosszal ..." mondta Jézus. (Mt 5,39). ♣ A gonoszság elleni hatékony védekezés: nem védekezni, hanem: - tudni, hogy minden ellenünk irányuló rossz szándék forrása a másik "semmi ágán hangtalan vacogó" sebzett szívének torz jajkiáltása; - tudni, hogy minden veszteség csak látszólagos, mert a valóság síkján semmim, senkim nincs, hogy éppen ezért vagyok szabad, mert nincs veszítenivalóm, hogy ami valójában az enyém - a lét teljessége elvehetetlen, elveszíthetetlen, hogy a valóságban végtelenül, és kifoszthatatlanul gazdag vagyok, hogy ez a gazdagság csak adható, de el nem vehető. Hogy minden fenyegetés csak hazugság, hogy ami elveszíthető, ami elvehető, annak elveszítése és elvétele révén nemhogy szegényednék, hanem valós gazdagságom felismeréséhez jutok közelebb; - tudni, hogy minden "ellenpraktikával" csak a fenyegető hiányt növelem, nem 40
  41. 41. megoldom a bajt, hanem gyarapítom - mert a harccal megvalósítom; - tudni, hogy a hiányt csak a "vannal" tölthetem be, hogy a rossz szándék mélyén alig hallható könyörgést: ,,szeress engem" csak a másik felé fordulásom teljesítheti, hiányát a létem, önmagam őfelé árasztása töltheti be. ♣ A szellemgyógyászokról Ha a be nem avatott hétköznapi ember szemével nézünk körül egyes gyógyítók háza táján, és ártatlanul szemügyre vesszük őket "működés" közben: - azt, aki nem mer kezet fogni, mert ráragadnak a negatívok; - azt, aki söprögeti a semmit a páciens körül, és - azt aki a lesöpört semmi elől elugrik; - azt, aki felhívja betege figyelmét, hogy térdig gázol a negatív erőkben; - azt, aki nem mer leülni, mielőtt ingájával, vagy vesszejével be nem méri a szék erőterét; - azt, aki bizalmasan elárulja, hogy ő Szent János apostol reinkarnációja, és minden szava szent kinyilatkoztatás; - azt, aki a Szíriuszról jött gyógyítani; - azt, aki ufókkal hál, és a kezén lévő apró anyajegyek nem mások, mint ufóstársainak csillagtérképe; - azt, aki az étel fölött körkörös mozdulatokat téve állapítja meg, hogy az ennivaló "biopozitív"; - azokat, akiknek szájából csak úgy 41
  42. 42. röpködnek a szanszkrit, japán, görög, latin, ó- és középkori mágikus, alkimista szakkifejezések (hibás kiejtéssel, anélkül, hogy az értelmükkel tisztában lennének); - azokat a látókat, akik dugóhúzó-spirálban látják távozni vagy érkezni a jó vagy rossz, szárnyas vagy szárnyatlan szellemeket, a betegségek okozóit... és felsorolni is lehetetlen, milyen csodákat láthatunk. Bizony a gyanútlan szemlélőnek egytől egyig hibbantnak látszanak. ♣ Néhány tájékozódási pont: Azokról és azoknak, akik tiszta szívvel és jó akarattal igyekeznek segíteni a szenvedőkön, de semmi "különleges" nincs bennük, ezért vagy szégyellik magukat, vagy el akarják sajátítani az elsajátíthatatlant, vagy tettetik a csodát. Azoknak, akik tétován állnak a számtalan extraszenz, látó, szellemgyógyász, különleges energiájú gyógyító híre hallatán, és nem tudják, kihez forduljanak. Azoknak, akik különös dolgokat tapasztalnak, és megijednek önmaguktól, hátha megőrültek. Nem mindenki hibbant, aki annak látszik. Mert valóban vannak átlagot meghaladó érzékenységű emberek. Megérzik a számunkra érzékelhetetlenül finom erőtérváltozásokat és érzik azt is, hogy ezek 42
  43. 43. jó vagy rossz hatással vannak az emberi szervezetre. Vannak valóban látók, akiknek látási élmény formájában jelenik meg egy- egy szervi elváltozás, működési rendellenesség. Rendhagyó érzékelésük nem nagyobbá, többé, értékesebbé teszik őket, hanem csupán mássá. Önmagukban közömbös adottságok ezek, amelyek egyaránt használhatók jóra, rosszra. Azért akadnak hibbantak is. Ha valaki azzal áll elő, hogy ő Napóleon, tudjuk, kivel van dolgunk. Manapság Napóleonnak lenni nem sikk. Van helyette a Szíriuszról érkezett égi küldött, vagy újjáéledt evangélista, egyiptomi főpap vagy főpapnő, atlantiszi uralkodó ... és sorolhatnánk. ők azok, akik valódi nagyságukat fel nem ismerve, vélt jelentéktelenségükre a gyógyírt ezen hagymázas elképzelésekben vélik megtalálni. Öleljük őket a szívünkre, hogy szeretetünk melegében rádöbbenjenek arra, hogy igazi nagyságuk nem a képzelt különlegességükben, hanem a szívűkben hordott teljességben van. Akin látszik, hogy különleges az nem az. Vagy igazi hibbant, vagy a szürkeségből így akar kitörni. Kifelé mindig azt hangsúlyozzuk, amiben belülről hiányt szenvedünk. A gyenge az erejét fitogtatja, a buta 43
  44. 44. okoskodik, a bunkó udvariaskodik, a szürke csillogni akar. A látványos, szinte vásári bio-, kozmo-, univerzális, sőt isteni energiák fitogtatása, a boldog-boldogtalant diagnosztizálás, a másikat tolakodóan gyógyítani akarás, az örökösen aurát méricskélő inga- és vesszőlengetés mögött szánalmas kisebbrendűség-érzés húzódik meg. Minél nagyobb a hókuszpókusz, minél több az okkult homály, annál mélyebb a kétségbeesett üresség. Ha felismerjük, ne leplezzük le! Ezzel még mélyebbre taszítanánk vissza abba a gödörbe, ahonnan éppen ilyen eszközzel akar kijönni. Szeretetünk csendje benne is csendet szül. Feleslegessé válik a harsányság. És megérkezik önmagához. A valódi csodához. Aki valóban különös képességek birtokosa, az sohasem törekszik arra, hogy mások csodálják. Mert tudja, hogy adottságai nem a másik elismerésének függvényei, hanem egyszerűen vannak. Nem dicsőség, hanem felelősség. Nemcsak áldás, hanem teher is. Ingyenes ajándék a gondviseléstől, hogy gondot viselhessen ingyenes ajándékul. Ha lát, nem beszél róla, hanem tesz a másikért. Nem ijesztget, hanem biztat. A különlegesség nem a viselkedésében van, 44
  45. 45. hanem benne. Egyszerű. Csendes. Ha esetleg csodálják, azt is elviseli. Aki nem rendelkezik különleges képességekkel, az ne törekedjék rá, úgysem sikerül. Az extraképességek vagy velünk születnek, vagy sem. Ha nem gyermekkorunkban válik nyilvánvalóvá, hanem később, akkor "időzített bombaként" bennünk ,ketyegett". Képességeink ajándékok. Útjelzők - mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk. Az extraképességek nem "magasabbrendűvé" (ilyen nincs is) teszik birtokosukat, hanem mássá. És minden ember más. Más csoda. ♣ Az agyunk elképesztő mennyiségű in- formációt dolgoz fel, és ebből elenyészően csekély rész tudatosul. Nem mindent látunk, amit nézünk, és nem minden hangot hallunk, amely megrezdíti dobhártyánkat. A természet egy nagyon körültekintő szűrőmechanizmussal gondoskodik arról, hogy csak a legszükségesebb információk 45
  46. 46. jussanak el a tudatosság szintjére. Ami nem jut el a tudatunkig, arra semmi szükségünk sincs. Az úgynevezett tudattágító technikák éppen ezt a védő-szűrő mechanizmust rombolják le és tesznek minket védtelenné a számunkra illetéktelen információkkal szemben. A tudat képtelen feldolgozni, értelmezni a rázúduló információtömeget, ezért megzavarodik. Mindannyian annyit látunk, hallunk, érzékelünk, amennyire nekünk és általunk a Világnak a Teljesség útján kell. Ami ennél több - az kevesebb. 2. fejezet AZ ESZKÖZTELEN GYÓGYÍTÁS Kiszolgáltatottságunk reménytelenségében úgy tűnik, csak a küzdelem hoz megoldást. Erősnek kell lennünk, sőt erősebbnek, hogy felülkerekedjünk boldogságkereső utunk akadályain. Sebződünk és sebeket osztunk. Győzünk és alulmaradunk. Mint az élővilág, amely - úgy tanultuk - a létért való küzdelem során alakul és fejlődik. Ám amíg az élővilágban a győzelemmel megoldódik a feszültséget kiváltó helyzet, helyreáll a rend, addig emberlétünk küzdelmei győzelmeink esetén sem ajándékoznak meg a létegyensúly boldog megélésével. Nem érezzük magunkat biztonságban. Ismert vagy ismeretlen erők fenyegetettségében félve és féltve őrizzük 46
  47. 47. keserves győzelmeink során szerzett anyagi, szellemi, erkölcsi javainkat. Bármikor földönfutóvá válhatunk egy rajtunk kívül eső gazdasági fordulat nyomán, az öregedés vagy egy betegség a felejtéssel megfoszt ismereteinktől és elég egy rosszindulatú rágalom, hogy a becsületünk is odavesszen. Az értelmünkkel felismert egyetlen megoldási képlet: felülkerekedni, győzni a harcban. "Ember küzdj és bízva bízzál!" Az Ember tragédiájában ez a tragédiát biztosító "jó tanács". A küzdelem a tragédia forrása. Nem is old meg semmit Mert a megszerzendő jóért való küzdelem gyötrelemmel teli: a győzelemmel megszerzett jó birtoklását megkeseríti az elvesztésétől való örökös félelem és a birtokolt jó elvesztése maga a fájdalom, hisz mindent elvesztünk, ha előbb nem, a halálunkkor biztosan. A keserves szerzés, a félelemteli birtoklás és a fájdalmas vesztés küzdelem- hármassága maga a létreménytelenség. A harc éppen attól távolít, amit elérni remélünk általa: nyugalom helyett feszültség, biztonság helyett bizonytalanság, önmagam élete helyett állandó igazodás. 47
  48. 48. Nem kiút, hanem kiúttalanság. A létzaklatottságban sebzett, veszteségeinkben csupaszodó szívünkben lassan érik a felismerés: a harc végzetes létvakságunk tragikus következménye. Nem látjuk, hogy mindenünk megvan, hogy a létezés ingyenes, gyönyörű ajándék, hisz minden, amivel valaha is találkozunk, odaadja magát nekünk, a találkozás jelenében maradéktalanul a miénk. Ez az egyetlen valóságos birtoklás, hisz az "itt és most" egyetlen létvalóságában van nekem. És ezért egy lépést sem kell tennem. Nem kell érte harcolnom, hisz van. A harc, amely mindig a nem-jelen-valóért, a nincsért folyik, azt akadályozza meg, hogy felismerjem a jelen csodáját, hogy igazán "vanjak", arra kényszerít, hogy a ninccsel foglalkozva elszalasszam azt, ami van. A harc által csak a birtoklás illúzióját tehetjük magunkévá, és veszíteni is csak a birtoklás illúzióját veszíthetjük. A valóságban nincs veszteség, mert ami "itt és most" van, az van, és ami nincs, az pedig el nem veszthető, mert nincs. Létezésünk teljességében soha semmi sem hiányzik, mert a jelenben mindig minden megvan a boldogságunkhoz. Ezt csak a vállalt gyengeség, azaz a harcról 48
  49. 49. való lemondás teszi felismerhetővé. Akkor válunk erőssé, ha lemondunk az erőről. Mert a ,.mindig mindenem megvan" felismerésében megvilágosodott szív a létezés legszilárdabb pontjában, a lét teljességében dobog. Megingathatatlan, mert a van édességét nem adja oda a nincs keserűségéért. ♣ Amíg a gyógyításra törekvő iskolák legtöbbjének figyelme a betegségekre (azok megelőzésére, gyógyítására) irányul, addig az eszköztelen gyógyítás figyelmének fókuszában a szenvedő EMBER áll. Nem tagadja, ellenkezőleg: fontosnak tartja a betegségek felismerésére és kiküszöbölésére irányuló technikákat, azok megismerését és alkalmazását. Lényegének mondana ellent, ha nem venne tudomást a valóságról, arról, hogy az anyagi létsíkba ágyazottságunkból eredően annak törvényei maradéktalanul vonatkoznak testünkre, és e törvények ismerői és alkalmazói, az orvosok, a népi- és természetgyógyászok tevékenysége az egészség helyreállításában fontos szerepet játszik. Minden gyógyító tevékenység, még ha látszólag csak a tünetre irányul is, az egészet célozza. ♣ Az eszköztelen gyógyítás szemszögéből a betegség nem csupán testi működészavar, 49
  50. 50. hanem az egész embert, sőt a létezés egészét érintő ügy. Kiváltó okát elsősorban nem egy élettanilag kedvezőtlen környezet ártalmas hatásában vagy egy szerv meghibásodásában látja, hanem az ember létlényegi egyensúly- vesztésében, amely nemcsak valamely hibás döntése következményeként jöhet létre, hanem a kollektív teherviselés megkerülhetetlen tényének következménye is lehet. E nézőpontból a betegség okozat, tünet, a léthazugságok tömegétől egyensúlyát vesztett univerzum embertestben felhangzó jajkiáltása. A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza. ♣ Az az emberiség egész történetén végigvonuló és törvényszerűen kudarcot szenvedő, meddő törekvés, hogy megváltoztassuk a (hibás álláspontú, rossz úton járó, "gonosz" stb.) másikat, teljesen hiányzik az eszköztelenül gyógyító irányultságából. Nem a másik ember, hanem önmaga megváltoztatására, elfogadóvá tételére törekszik, hisz betegségeink mélygyökere el nem fogadottságunk, változtatásprésbe nyomorítottságunk, eredendő szabadságunk "jó szándékú" semmibevételébe ágyazott. Az eszköztelen gyógyítás számára a betegség - tünet. Tünete a másik 50
  51. 51. és önmagunk elfogadáshiányának. Mindannyian szenvedünk tőle. Az eszköztelen gyógyító elsősorban nem a betegség, hanem a kiváltó ok felé fordul. Nem meg- és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik. A szocializációnk során belénk súlykolt "erő"-szemlélet a másik legyőzésére irányul, és ez az erő(szak) a létproblémák megoldásához elégtelen, sőt új problémák megteremtője. Ennél sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükség: önmaga elfogadóvá tételére. Mert ehhez nem mást, hanem a másiktól berzenkedő önmagát kell legyőznie. Ennek a személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélküli, a másikat teljesen elfogadó alapállásnak ad a másik számára érzékelhető formát. Ha lemondtunk minden erőről és merjük vállalni a védtelenség és kiszolgáltatottság kockázatát - akkor válunk eszköztelenné, hisz immár semmink sincs. És ekkor ragyog fcl bennünk a Fény, a Teljesség áradása. Az eszköztelen gyógyítás ember- mivoltunk leglényegibb összetevőjének, a megismerhető létsíkokon (anyagi és szellemi) túli, végtelenbe ágyazottsága révén válik lehetővé. Ugyanis nemcsak testi és szellemi valóságunk van. Mindkettő állandó változás állapotában létezik. Mi sohasem vagyunk ugyanolyanok, mint előző létpillanatainkban, ám mi mindig 51
  52. 52. ugyanazok vagyunk. És ez az "ugyanazság", ez a bennünk lévő állandó, amely révén vagyunk azok, akik vagyunk, túl van a megismerhetőség határán. Ez a lényegi énünk, amely szervesen kapcsolódik a megismerhető létsíkokon túli Abszolútumhoz, a Mindenség Szívéhez. Ez a mi lényegi összetevőnk: a Mindenség Szívének élete bennünk. A Mindenségnek dobogó szíve van és ez a szív bennünk dobog. Az eszköztelen gyógyítás a Mindenség Szíve életének árasztása a másik ember felé. Az eszköztelenül gyógyító túllép megismerhető önmagán, túllép az anyagi és szellemi "erőkön", túllép a megkülön- böztetésen, túllép az igazságon alapuló viszonzásváráson, túllép a részen, hogy legbelső önmagában az egészre találva: mindenféle válogatás nélkül, feltételszabás nélkül, abszolút viszonzásvárás nélkül, egyedüli valós mérrtékegységével, a teljességgel forduljon a másik felé elfogadva őt olyannk aki, olyannak, amilyen. Nem önmagából ad, hanem önmagát. Ehhez nem kell kiválasztottnak lenni. Nem kell az átlagost meghaladó bioenergia szinttel rendelkezni. Ehhez nem kell semmilyen mester beavatása. Erre minden ember képes. Mert mindannyian a végtelenbe ágyazottan a Mindenség Szívének életét hordozzuk. 52
  53. 53. Minden ember szeméből a mindenség néz rám. Ez az adás nem erőhatás. Ellenkezőleg a mindent és mindenkit elfogadás, a megkülönböztetés és ítélet teljes hiánya, a teljes nyitottság, éppen ezért védtelenség és kiszolgáltatottság. Egyirányú áradás, amely semmi viszonzást nem vár. Csak van. És védtelensége, kiszolgáltatottsága, gyengesége a legigazibb, leghatékonyabb erő. ♣ Az eszköztelen gyógyítás során megéljük a találkozás csodáját. Minden találkozás ugyanúgy, mint minden ember, a világmindenség történetének megismételhetetlen, soha nem volt, soha nem lesz csodája. Minden találkozás lehetőség arra, hogy létem és életem csodájának üzenetét közvetítsem a másiknak, és az ő élete és léte csodájának ajándékával gazdagodjam. Lehetőség arra, hogy a mindegyikünk lelke mélyén ordító, Ady Endre által oly leple- zetlen őszinteséggel megfogalmazott vágy: "Szeretném ha szeretnének" kielégítésének valós lehetőségét is felismerjem: ne várjam, hogy engem szeressen a másik, hanem én szeressem a másikat Csodamivoltunk lényege a szabadságunk: én is, a másik is szabadon dönt. 53
  54. 54. Én csak a magam döntését irányíthatom. Ez a valóság.Magányom puszta ürességét valósan csak az én, a másik felé tett lépésem oldhatja fel. És ezzel a lépéssel lerombolom a magam köré védekezésül emelt falat, amely a magányba zárt. Nyitottá, ám védtelenné váltam. A másik általi el nem fogadottság lehetőségének kiszolgáltatottjává. Aki igazán szeret, az kiszolgáltatott, aki pedig nem, az, önmaga sivár életű foglya. Nem az a vesztes, aki önmagán túllépve nyitottá, védtelenné válik, és úgymond "visszaélnek a szeretetével", hanem az, aki a kiszolgáltatottság kockázatának fel nem vállalása zártságában, biztonságában a másik szeretetére várvan nem ismeri fel, hogy a másik szeretetének befogadásához is elengedhetetlenül szükséges a védtelenséget vállaló nyitás. ♣ Az eszköztelen gyógyítás valós és teljes találkozás a másik emberrel: SZEMÉLYVÁLOGATÁS NÉLKÜL Nem szab(hat)om meg ki az, akivel találkozom, hisz minden kizárással, korlátozással én leszek szegényebb, megfosztva magam a másik csodájában való részesedéstől. FELTÉTELSZABÁS NÉLKÜL Nem szab(hat)om meg milyen legyen, 54
  55. 55. akivel találkozom. Elfogad-e, vagy sem, rokonszenves-e, vagy ellenszenves. Illetéktelen vagyok a másik milyenségének megítélésében, hisz amit tudok róla, elenyésző, és ha mindent, ami megismerhető benne is ismerném, a soha fel nem lebbenthető titokfátyol mögött rejtező lényegi énjét, lénye legmélyebb zónáját soha. A szívek titka mindig titok marad. A másik ember iránti tisztelet az, amely kizár minden feltételszabást. ABSZOLÚT VISZONZÁSVÁRÁS NÉLKÜL Magánvalóvaló mivoltom, azaz az a tény, hogy én én vagyok, meghatározza azt, hogy minden tettem egyirányú: belőlem, tőlem indul ki, és a másik felé irányul. Szabadon teszem azt, amit teszek, És szabadon cselekszik a másik is. Minden tettem önkéntes ajándék a másiknak, és a másiké is az. A viszonzásvárás létlényegi egyirányúságunkat figyelmen kívül hagyva léthazugságba süllyeszt. Az odaadás kétirányúvá csak a másik szabad döntése révén válhat. A viszonzásvárás a másik szabadságának semmibevétele. Az elvárásból fakadó viszonzás kényszer- szülte tett, kicsikart eredménye nem gazdagít, hanem kifoszt. Az önmagam lényegivé válását, valós gazdagodását - amely az önkéntességen alapuló emberi kapcsolatok révén lehetséges - teszem lehetetlenné, kölcsönös 55
  56. 56. veszteséggel záruló kettős könyveléssé silányítva azt, amiért egyedül érdemes élni: a szeretetben való kiteljesedést. Az ember viszonzásvárás-nélkülisége ellenében a legtöbbet kapja, amit létező kaphat: a teljességet. TELJES ODAFORDULÁS A MÁSIK FELÉ A "teljes'' egyetlen valós mérték- egységünket jelenti. Hisz alapvető irányultságunk is a teljesség felé mutat. Semmivel, nem elégszünk meg, ami rész. Nekünk minden, a teljesség kell. Tudjuk, önmagunkat csapjuk be, ha azt mondjuk: "Ha ezt meg ezt elértem, már nem fogok másra vágyni." Mert ha elértük a kívánt célt, az öröm lecsengése után új megszerzése felé tartunk. Nyilvánvaló, hogy mindaz, ami bennünk mérhető: testi adottságaink, szellemi képességeink, teljesítményeink, egyben valamilyen skálán is elhelyezhetők. Testi, szellemi adottságainknál fogva sok szempontból többek, más szempontok szerint kevesebbek vagyunk a másik embernél. Birtokaink: "nekem van testem, szellemi működésem", embermivoltunk fontos, ám felszíni összetevői. Kamatoztatandó ajándékként kaptuk az élettől, nem érdemünk, hogy van. A megismerhetőség határán túli lényegi énem, létem legbelső zónája mérhetetlen, a végtelenbe ágyazott. Itt nincs értelme semmiféle mértéknek. Én, az ember a mindenséggel mérhetem 56
  57. 57. csak magam. Ez az én egyedüli mérték- egységem. Lényegi "mértéktelenségünkben" mindnyájan egyformák vagyunk, mindannyian azonos, végtelen értékű csodák. Éppen ezért a másik felé fordulásunk csak teljes mértékű lehet. Ha nem az, a lényegtelen felszín-zónájában siklunk el egymás mellett, ahelyett, hogy találkoznánk. ELFOGADJUK ŐT ANNAK, AKI Az elfogadás hiányában, az elfogadásra való képtelenségben megbetegedett ember számára ez az egyetlen segítség. Ez az eszköztelen gyógyítás summája, ebben rejlik "gyógyító mechanizmusa". ♣ Ha végiggondoljuk az alapállásban megfogalmazottakat, esendőségünk tapasztalata azt sugallja. hogy megvalósíthatatlan. Felmerül bennünk, hogy csak akkor gyógyíthatok eszköztelenül, ha elértem ezt a tökéletességi szintet. Ez az álláspont, bár rendkívül tiszteletre- méltónak tűnik, éppen ezért a legveszélye- sebb csapda. Éppen attól tart vissza, amire törekszünk. Azon a téveszmén alapszik, hogy a megismerés határán túl, végtelenbe ágyazott lényegi énünkre is vonatkozik a testi, szellemi mivoltunkra jellemző fokozatosságelv. Mert lehetek erősebb, okosabb. De lényegi énem alapirányultságát tekintve, 57
  58. 58. a teljes elfogadást illetően nincs fokozat. Itt vagy elfogadtam a másikat, vagy nem. Itt már a Mindenség Szívének mértéke, a teljesség mértéktelensége a mérték. A tökéletesség birtoklása számunkra csak a felé való törekvésben lehetséges. De ez azt is jelenti, hogy ha törekszem felé, már birtoklom is. A tökéletesség felé vezető út nem hosszú, nem fokozatos. Egylépésű. Ha léptem, már ott is vagyok. Túlléptem a tér és idő határát. Ezt mutatja, sőt erre kényszerít minket az idő is. Hisz az idő életünkben úgy jelenik meg, mint a jelenpontok egymásutánja, de számomra valósan. a cselekvés lehetőségét kínálóan csak egy, a jelen pillanat adott. Én nem voltam, én nem leszek, én vagyok. A múlt jelenpillanatai már nincsenek: amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, amit pedig nem tettem meg, nem tehetem megtetté. Elmúlt. A bármely pillanatban bekövetkezhető egyetlen(!) bizonyosságom, a halál pedig a jövő létpillanatait csak a remény szintjén teszi tervezhetővé. Tehát az egyetlen igazi cselekvési lehetőségem valós keretét térben az ITT időben a MOST adja. Nem várhatok, mert a jövő bizonytalan. Nekem mindig most, a jelen pillanatban kell lépnem. Lépni, túllépni önmagamon, hogy személyválogatás, feltételszabás, és viszonzásvárás nélkül teljesen a másik felé fordulva elfogadjam őt annak, aki, olyannak, amilyen. 58
  59. 59. Mindegy, hogy ki fordul hozzánk. Agresszív, gyanakvó, ápolatlan, riasztó, ostoba, elutasító, vagy kedves, elfogadó. Az EMBER fordul hozzánk. Esetleges riasztó külseje, támadó agresszivitása csak torz segélykiáltás. Ezt nem meghallani csak nyitottsághiányunk végzetes süketsége képes. Az eszköztelen gyógyítás nyitottságra "kényszerít". Kinyitja szemünket a látszat mögötti Valóság megpillantására, megnyitja fülünket a hamis hangok mögötti halk, kétségbeesett gyötődő, szelíd kérésre: szeress, hogy szerethessek. ♣ Az eszköztelen gyógyítás természetéből, lényegéből eredően nélkülöz minden technikai elemet. Nem más, mint a cselekvő szeretet. A szeretetből fakadó cselekvés nem szorítható semmiféle megszabott sorrendiség Prokrusztész-ágyába. A szeretet szabad. Egyetlen technikai utasításként Aurelius Augustinus gondolatát idézhetjük: "Szeress, és tégy amit akarsz!" Maga a gyógyítás nem más, mint teljes elfogadásunk alapállásának kifejezésre juttatása. Mindannyian egyedi és megismételhetetlen csodák lévén, mindannyian más és más módon, személyiségjegyeinknek megfelelően, a másikra teljesen odafigyelve, a számára 59
  60. 60. az adott pillanatban legmegfelelőbb gesztussal fordulunk a másik felé. Ezért van úgy, hogy minden eszköztelen gyógyítónak más és más a "módszere". Aki gyógyít, legyen bár orvos, természet- vagy népi gyógyász, legyen szellemgyógyász, sámán, mágus, bárki, tegyen meg mindent, amit csak tud. Ha már mindent megtettünk, akkor ... akkor marad a létünk titka iránti alázat. Az alázat, ami nem bárgyú önkisebbítés, hanem a valóság elfogadása. Ha mindent megtettünk, akkor jutottunk el a titok kapujáig, amely mögött a gyógyulás és a halál csodájának lehetősége rejtezik. Hogy melyik lép ki rajta? Azt nem a mi bányabéka-perspektívájú vágyunk és nézőpontunk szabja meg. Titok. A Mindenség Szívének titka. Uzenet, amely akár a gyógyulás öröme, akár a veszteség fájdalma, mindenképp lehetőséget ad arra, hogy elfogadásával gazdagabbá váljunk. V. rész JÉZUS ÉS AZ EGÉSZSÉG A történelmi ember Jézus a mindenkori társadalom értékrend- jének mérlegére téve nemhogy "nagy" nem volt, hanem ellenkezőleg: egy sikertelen, kudarcos életű hajléktalan, aki a biztos megélhetést jelentő ácsmesterséget feladva vándortanítóskodásra adta tejét, akinek 60
  61. 61. szavaiból alig értettek valamit - azt is félre, akit a hatalom egy koncepciós pert követően gyalázatos módon kínhalállal kivégeztetett. E kudarcos élet krónikásai, akiknek Jézus- életrajzait döbbenetes módon örömhírnek (= evangélium) nevezték az utódok, olyan eseményckről is beszámolnak, amelyek a tűrsadalmi értékítélet szerint is "nagynak" minősülnek. Ezek a csodák: a háborgó tó vizének lecsendesítése, a több ezer ember jóllakatása öt árpakenyérrel és két hallal, a számtalan gyógyítás, a halottak feltámasztása stb. Ami érthetetlen: miért nem alkalmazta ezt a kétségkívül meglévő hatalmas erőt (amely a csodák során egyértelműen megnyilvánult) az önmaga és társai, az általa képviselt ügy megvédésének szolgálatára, miért hagyta magát megfeszíteni? Ez a végső csőd megmagyarázhatatlan. Ez beárnyékolja a korábbi nagyságot. Hiteltelenné teszi mindazok vélekedését, akik "nagy" embernek tekintik, hiszen ez a "nagyság" csak rész az egész történetből, a végnél tehetetlennek és gyöngének bizonyult. A kérdés a társadalmi értékrend mérlegére téve meg nem válaszolható. Ott, ahol végső soron az egyetlen érték az erő, ahol - úgy véljük - csak akkor történik valami, ha erőt alkalmazva hatunk a világra, emberi és tárgyi környezetünkre, ahol csak a nagyság, a siker, 61
  62. 62. a felülkerekedés számít, és ahol szégyen a gyengeség, a szegénység, a sikertelenség, a felülkerekedni nem tudás, ott Jézus érthetetlen. A mindannyiunkba súlykolt erő- és nagyságtisztelet kényelmetlenül érzi magát a leplezhetetlen sikertelenség láttán, csináltunk hát belőle "nagyot": távolra helyezettet, magasra emeltet, dicsőségesen uralkodó királyt, aranyba, bíborba keretezzük, és ahogy illik, félünk is tőle, az ítélőtől, hisz a nagyok számon kérnek - és mi bűnösök vagyunk. ♣ Jézus a kereszténység hite szerint nemcsak ember, hanem Isten is: az egy isteni lényeget bíró három isteni személy (Atya, Fiú, Szentlélek) közül ő, a Fiúisten, a második isteni személy emberré lett. Isten egy mivoltának lényege az egység. Az egy Isten belső élete az odaadottság, azaz szeretetközösség: az önmagát maradéktalanul odaadó Atya áradása létesül a Fiúban, aki a viszont-odaadottsága révén személyesül. A kölcsönös odaadottság, a kettő csókja személyesül meg a harmadikban, a Szeretet lelke, a Szentlélek. A második isteni személy tehát nem más, mint a megszemélyesült odaadottság: 62
  63. 63. az Atya odaadottsága, az önmaga Atya iránti odaadottsága. Az odaadottság által van. Létezni ("vanni") annyi, mint odaadottnak lenni. ♣ A teremtés Isten odaadottsága. Ezért minden teremtett "olyan, mint az Isten": Isten odaadottsága révén létesül és önmaga odaadottsága révén van (nézzünk körül: minden adja magát nekünk; a napfény, a szél, a virág, a vízesés, minden ingyenes ajándékként árad). Jézus - az Isten megtestesült odaadottsága. A láthatatlan láthatóvá, a megtapasztalhatatlan megtapasztalhatóvá, a megfoghatatlan megfoghatóvá vált. Általa megnyilvánult a Teljesség, kinyilatkoztatta önmagát. "Krisztus születése Isten kiáltása a Világ csendjébe" (Alexandriai Szt. Kelemen). A kisded A betlehemi istálló éjszakai csendjében szólt először az Isten. Isten első hallható szava a sírás volt. Egy végtelenül kiszolgáltatott, védtelen, csupasz kis csecsemő jajkiáltása. Az első üzenet: itt vagyok. Azóta tudhatjuk, hogy minden kiszolgáltatott, védtelen ember sírása Isten személyesen hozzánk szóló üzenete: 63
  64. 64. itt vagyok. A könnyek és a jajkiáltás nem ismer sem nyelvi, sem kulturális határokat, mindenki számára érthető. A védtelen, a kiszolgáltatott, a gyenge ember - az odaadott ember. Mindenkinek. Akivel találkozik. Odaadja magát. Mert nem tud, mert képtelen mást tenni. Csak az tud szeretni, csak az tudja magát odaadni, akinek már semmi ereje, semmi védelme, semmi lényegtelenje nincs, csak önmaga. A gyengeség, a védtelenség, a másokra való rászorultság nem más, mint a Teljesség láthatóvá válása. A sírás az odaadottság nemzetközi igéje. Bennünk ragyog a szabadság. Visszautasíthatjuk a nekünk kiszolgáltatottat, és a szívünkre is ölelhetjük. Mint ott, Betlehemben. A sírást az anyai odaadottságban a mellet kereső ajkak mohó cuppanásai, a szuszogó nyelés, az elégedett büfizés váltotta fel. Az odaadás halk suttogásai. Isten gyengéd mosolya. Majd a beteljesedés csendje, az áradás alélt ájultsága. Isten ajkán egy csepp tej. A fájdalmak férfia A jászolban az eredendő kiszolgáltatottság, 64
  65. 65. a kereszten - a vállalt. A legnagyobb erő - nem élni az erővel. Nem védekezni. Még védekezni sem. A csodák? Csak létvakságunk káprázatai. Mögötte az Isten lehetetlenséget nem ismerő szeretetének végtelenje rejtezik. Jézus nem a csodatetteikor volt erős. Akkor gyengéd volt. A gyengédség az erő szelíd mosolya. Jézus a kereszten volt a legerősebb. Ott fent jutott el az emberlét legmélyebb sötétjébe: a mindentől és mindenkitől való elhagyatottság létürességébe. Mint mi, mindannyian, amikor mindent elvesztünk, még az Istenbe-kapaszkodás utolsó szalmaszálát is. Nem lett volna valóságos ember, ha nem járja meg az emberlét nullpontját. "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!" Nincs nagyobb árvaság a haldokló árvaságánál.. Nincs reménytelenebb az Istentől is "elhagyott" ember reménytelenségénél. Ez az árvaság, ez a reménytelenség az a szűk kapu,amely a teljességre nyílik. Ez a fájdalmas kiáltás Isten utolsó előtti hallható üzenete. Az utolsó szó: "Beteljesedett." 65
  66. 66. És az utolsó üzenet: az utolsó sóhaj. Minden üzenet. Az odaadottság, a szeretet üzenete. VI. rész A PÁRKAPCSOLAT ÉS AZ EGÉSZSÉG Az anyaszív alatt egysejtűből válunk többbilliós sejtű kis csodalénnyé - teljes egységben a mindenséggel. Születéskor parányi embertestünkkel kilépünk a világba, kiszakadunk az anyaölből, ki a testi egység-ből, "csupasz majomként" öntudatlan, "én"-tudatlan. Még mindig egységben a mindenséggel. Paradicsomi állapot. Első megkülönböztetésünk, első meg- és felismerésünk, első és legvégzetesebb emberi tettünk az "én vagyok" felvillanása. Én én vagyok, édesanyám más, nem én. Az első harapás a tudás fájának gyümölcséből. Az "én" különváltságában, az egységből az "én és a világ" kettészakadtságában, megrendült kétségbeesettségében kegyelmi ajándékul hordozza a testét. A testet, az univerzum legnagyobb csodáját, amely egyszerre mohó száj és étel, egyszerre tikkadt torok és ital. Az első pillanatban születő rokon- vagy ellenszenv testi mivoltunk csodálatos válogató mechanizmusának eredménye: megmutatja, jelzi az emberi kapcsolat megélésének útját. 66
  67. 67. A vonzás-taszítás törvényének alávetett élő a számára vonzót magáévá akarja tenni, lett légyen az hely, táplálék, másnemű fajtárs. Ha akadályba ütközik, lét- és fajfentartási ösztönétől vezérelve harcol is érte. Csak akkor "mond le" vonzalmának tárgyáról, ha vesztesévé válik a küzdelemnek. Mi, emberek, testünk révén ugyanennek a törvénynek vagyunk alávetve. Testi késztetéseink mozgatórugói az élet négymilliárd éves történetének homályába vesznek. Sokszor értetlenül állunk önmagunk lelket kavaró, heves indulatai előtt. Erezzük ellenállhatatlan, sodró erejüket, és azt is érezzük, hogy ezeknek maradéktalanul eleget téve embermivoltunk lényege szenvedne csorbát. Ami a növény és állatvilágban maga a rend érvényesülése, bennünk emberekben maga a rendetlenség. Miért? Mert szemben valamennyi élővel, mi szabadok vagyunk. A vonzót magunkévá tétel törvénye a másik ember szabadságánál véget ér. Szabadságunkban dönthetünk úgy, hogy magunkévá teszünk minden vonzót - ha futja az erőnkből - akár a másik testét is, de egyet soha: a másik embert. Szabadságunkra roppant érzékeny embermivoltunk a legkisebb magáévá tevő, azaz kisajátítási kísérletre mindennél hevesebben reagál. "Elvehetsz" mindent tőlem, engem soha nem kaphatsz meg! Önmagamat csak én adhatom, senki más. Ami emberi, az csak önkéntes, szabad és kényszer nélküli lehet. 67
  68. 68. Szabadságunk előtt tehetetlenül áll a Világmindenség. A birtoklás lehetősége az ember szabadságánál véget ér. Minden erőkifejtés, minden, a másikon való felülkerekedési szándék, minden erőszak eleve kudarcra van ítélve, ha a másik ember megszerzésére irányul. Sőt, eredménye a vártnak ellenkezője: a birtoklás közelsége helyett - az elérhetetlen távolság. A szabad létezők viszonyrendszerében lehetetlenség a kisajátító birtoklás. Itt csak egy birtokviszony létesítése lehetséges: "Én a Tied vagyok." Az, hogy "Te az enyém" - kimondhatatlan. A másik "én a Tied"-je szülheti csak a párkapcsolatot, feleletül önmagam odaadottságára. A párkapcsolat két ember maradéktalanul szabad, önkéntes és kölcsönös, teljes odaadottsága. Ám abból eredően, hogy ezért én csak a magam odaajándékozásával járulhatok hozzá, és a másik viszontodaadottságáért semmit sem tehetek, tesz minket minden párkapcsolat a másik szabadságának ajtaja előtt várakozó szeretetkoldussá. Párkapcsolat rokonszenv híján nincs. Szeretet van: odaadottságunk nem rokon- vagy ellenszenv kérdése, hanem szabad döntésünk következménye. A szeretet nem érzelemfüggő cselekvés, hanem szabad tett. A párkapcsolat szeretet híján csak 68
  69. 69. testápoló, éhség- és szomjoltó, teljesedés helyett hiányszülő. A párkapcsolat az odaadás teljes emberi mivoltomat átfogó örömteli megélése. Az egyetlen út, amelyben hézagtalanul az egész ember vesz részt. Nemcsak a létezésem legmélyén a teljességcsendben ragyogó lényegi énemnek az odaadottsága, hanem a mélység ragyogásától izzó testem és szellemi mivoltom csoda ajándéka is. A szeretet, az odaadottság izzása felemészti teljes önmagunkat, hogy a másikkal a kölcsönös, szent megsemmisülésben a létezés új minőségét teremtsük. Az "én"-nek a mindenségből kiszakadt kétségbeesettsége szűnik meg az egységben, a létezés valóságában. Ilyenkor éljük meg a valóságos létezés minden képzeletet meghaladó örömét. Ha sem előtte, sem utána, de akkor igazán vagyunk. EGÉSZségesek. Időbe ágyazott emberlétünk tragédiája, hogy a párkapcsolat egységszentségéből visszazuhanunk a kétségbeesettség hiányállapotába. A válás és eggyéválás, a megváltáselőttiség és a megváltás polaritása életünk. VII. rész 69
  70. 70. AZ ÚT Mérhetetlenül sok út vezet az EGÉSZséghez. Minden út a hiánytól sebzett szív útja a Teljességhez. Ezért minden út szent. A Mindenségnek dobogó szíve van. Ott vagyunk a Mindenség Szívében, és ez a Szív bennünk dobog. Az út bennünk van. Az út úttalan. Minden megvilágosodás mélyén annak a titoknak felismerése lappang, hogy nem kell nekem sehová sem menni, mert én ott vagyok mindig, ahová. igyekszem - hogy akkor érkezem meg, ha abbahagyom az utazást, - hogy az "út", amelyen járok, csak távolít attól, ahová igyekszem, mert nem élem meg a jelen lévő teljességet, hanem elérendő célként tartok felé. Az út úttalan. Az út rádöbbenés, az út ébredés, az út a görcsös erőlködéssel felhagyó elengedettség 70
  71. 71. Rádöbbenés arra, hogy minden elesettségünk, gyengeségünk, betegségünk az erőnkbe vetett hit tarthatatlanságára hívja fel fájdalmas kiáltással figyelmünket: engedd el magad! Ébredés az "út" álmából a megérkezésre. Az út a szeretet esztelensége: felszámolni minden görcsös igyekezetet, erőfeszítést, és merni gyengének lenni, elengedettnek, semminek lenni, mert akkor vagyunk minden. 71

×