Successfully reported this slideshow.
We use your LinkedIn profile and activity data to personalize ads and to show you more relevant ads. You can change your ad preferences anytime.

Drábik János - Képzelődés vagy összeesküvés

71 views

Published on

Drábik János - Képzelődés vagy összeesküvés

Published in: Government & Nonprofit
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

Drábik János - Képzelődés vagy összeesküvés

  1. 1. Képzelődés vagy összeesküvés? Részletek az elhallgatott történelemből Az elmúlt három évszázadban az egyre szervezettebbé váló háttérhatalom történelem-formáló mélyáramlatai felerősödve éreztették hatásukat. A XX. században pedig világháborúkat előidéző örvénylésbe kezdtek. A háborúkkal sikeresen lehetett eltávolítani a hagyományos, dinasztikus államokat, a soknemzetiségű birodalmakat, és gyökeresen át lehetett írni velük a határokat. Az egyidejűleg beindított forradalmi mozgalmakkal pedig, amelyek kezdetben egyszerre ígértek társadalmi és technikai modernizációt - ekkor még a tudományos technikai forradalmat összekapcsolták a társadalmi haladással - sikerült belülről is átalakítani az egyes államok és társadalmak rendjét. Ma már tudjuk, hogy a háttérhatalom stratégái kezdetben azért törekedtek egyre nagyobb államok létrehozására, például Németország egyesítésére, mert úgy gondolták, hogy így könnyebb azokat az ellenőrzésük alá helyezni, és átvenni az irányításukat. Mivel a háttérerők meghatározó döntéshozói között a szupergazdag bankárdinasztiáké volt a döntő szó, ezért egy bizonyos időszakban szükségessé vált a nemzeti alapon megszerveződő kisebb államok létének az elismerése és támogatása, mert a zsidószármazású bankárok így remélték azt, hogy felbomlasztva a soknemzetiségű Ottomán Birodalmat, az ahhoz tartozó Palesztinában létrehozhatják majd saját nemzetállamukat. Ezt a célt úgy érhették el könnyebben, ha az egyes nemzetek államalkotáshoz való jogát a nemzetközi jog és gyakorlat részévé teszik. A nemzetek önrendelkezési joga - szelektíven alkalmazva - ugyancsak lehetővé tette a nemzetközi rendszer olyan átalakítását, amelyet könnyebben tudtak a saját igényeiknek megfelelően ellenőrizni és irányítani. Röviden: meg akartak szabadulni a hagyományos dinasztikus államoktól, elsősorban háborúk előidézésével, másrészt a megmaradó nemzetállamok társadalmi viszonyainak forradalmak útján történő erőszakos átalakításával. A forradalmat azzal fogadtatták el, hogy az egyszerre szolgálja a technikai és a társadalmi haladás céljait. Amikor aztán sikerült ezeket a célokat elérni, akkor már kihagyták a modernizációból a társadalmi viszonyok igazságosabbá tételének az igényét, és csupán a technikai haladás maradt meg belőle. Az etikai alapon álló, és a társadalmi igazságosságot továbbra is fontosnak tartó politikai erőket vagy szétverték vagy marginalizálták, illetve lényegüket kicserélve fokozatosan a kibontakozó pénzuralmi-rend kiszolgálóivá tették. Ez történt az ígéretes szociáldemokrata mozgalommal is. A forradalmi mozgalom másik típusa a kommunista világmozgalom, kezdettől fogva tagadta a politikai szabadságjogok kiterjesztését, és a mindenki számára emberségesebb és igazságosabb társadalmat a legembertelenebb rendőri erőszakkal, véres diktatúrával akarta létrehozni. A kommunista önkényuralomról kiderült, hogy az lényegében a háttérhatalom legfelsőbb irányítóinak az ellenőrzése alatt áll, és valójában a világuralom megszerzésének egyik eszköze. A kommunista diktatúra minden hatalmat a központosított állam számára biztosított, amely rendőri erőszakkal vette el a társadalom többi tagjának a vagyonát, az emberek munkájának az eredményét, s így lett élet és halál ura felettük. Az a szűk hatalmi csoport, amely ezt az államot abszolutista módszerekkel kézben tartotta, rendelkezett az adott ország vagyonával és lakóinak az életével is. A jelenlegi globalista pénzuralmi rend ezt a helyzetet pénzügyi technikákkal éri el. Ugyanaz a világuralomra törő érdekcsoport, amely a kommunizmust létrehozta, szerezte meg magának a globális pénzrendszer irányításának a monopóliumát. Pénzügyi monopóliuma segítségével sikeresen vonta az ellenőrzése alá az emberiség termelővagyonának túlnyomó részét. Pénzügyi és vagyoni túlhatalmára támaszkodva pedig átvette a kormányok és a nemzetközi rendszer
  2. 2. irányítását is. Célját - a világuralom megszerzését - így rejtettebben és hatékonyabban érte el, mint ahogyan azt kommunista diktatúrával valaha is elérhette volna. A világ pénz-és termelővagyonával rendelkező szűk érdekcsoport ma már világszinten és folyamatosan ki tudja sajátítani magának az emberek munkájának az eredményét. A globális pénzkartell sikeresen taszította függő helyzetbe az értéktermelő munkát-végző osztályokat és rétegeket. Elérte, hogy létrejött a társadalmilag kétpólusú világ, amelyben minden pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom egy szűk érdekcsoport kezében összpontosul, miközben mindenki más kiszolgáltatott helyzetbe került. Ez utóbbiak vagy bérből és fizetésből élő függőhelyzetű emberek, vagy segélyre-szoruló, hátrányos-helyzetűek, akik még nagyobb függőségben kénytelenek élni. Mivel lehet bizonyítani egy globális méretű összeesküvés létezését? Először is meg kell határoznunk: mit jelent fogalmilag az összeesküvés? Arisztotelész szerint a kielégítő meghatározásnak két része van: Az első részben meg kell jelölni azt a fogalmi kört, amelyhez a meghatározandó fogalom, mint nagyobb egységhez tartozik. Ez a szélesebb körű fogalom. Ezt követően meg kell nevezni ennek a fogalmi körnek a sajátos megkülönböztető jegyét, vagyis a differencia specifikáját. Ez a differencia specifika jelöli azt a sajátos jegyet, amely az adott fogalmat, (és amit ez a fogalom jelöl) az összes többitől elválasztja. Ha tehát mi az összeesküvés fogalmát kívánjuk meghatározni, el kell döntenünk, hogy mi is az a nagyobb kör, amelybe ez besorolható. Az első látásra megállapítható, hogy nem állat, nem növény, nem ásvány, nem szilárd, folyékony vagy légnemű halmazállapotú. Azért nem az, mert nem dologról, tárgyról, hanem cselekvésről, akcióról van szó, hiszen az összeesküvés emberi tevékenység. Azt se lehet vitatni, hogy sajátosan az emberi tevékenységhez kötődik, hiszen nem nagyon tudunk az állatok, a növények, az ásványok vagy ehhez hasonlók összeesküvéséről. Mivel tehát emberi tevékenységről van szó, azt kell meghatározni, hogy melyek ennek az emberi tevékenységnek a megkülönböztető jegyei. Először is egy olyan tevékenységről van szó, amely több mint egy személyhez kötődik. Másodszor, olyan személyekhez, akik ugyanazt vagy hasonló célokat követnek. Egy harmadik sajátosság, hogy ennek a közös célnak és tevékenységnek valamilyen vonatkozásban károsnak, gonosznak vagy rombolónak kell lennie. Végül pedig, ezt a tevékenységet vagy titokban, vagy úgy kell gyakorolni, hogy teljesen ne kerülhessen nyilvánosságra: milyen szándékai és céljai vannak az összeesküvő tevékenységben résztvevőknek? Az csaknem biztos, hogy valódi indítékaikat az összeesküvők nem közlik azokkal, akikre tevékenységük irányul. Most már körvonalazhatjuk az összeesküvés fogalmi terjedelmét. A történelem folyamán számos különböző kisebb-nagyobb méretű összeesküvés fordult elő, kezdve néhány személytől, akik szövetkeztek egy bank kirablására, egészen az olyan globális méretű stratégiák kidolgozásáig és kidolgozásáig, mint amilyenről manapság beszélünk. Az összeesküvések résztvevői a szervezési módszerek és eszközök széles változatát alkalmazták. Egyesek tankönyveket használtak, mások titkos kódjelzéseket vagy telefonszámokat, címeket- rangokat, sajátos egyenruhákat. E sokféle változat ellenére a meghatározásnak az a négy lényeges eleme, amelyről korábban szóltunk, mindig jelen volt. Ezek közé a lényeges ismérvek közé tartozik az, hogy az összeesküvés résztvevői hasonló célokat követnek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az összeesküvés valamennyi résztvevője ezt nem feltétlenül ugyanabból a személyes okból, vagy motivációból teszi. A történelem során számos ember segítette elő a hatalom néhány kézben való koncentrációját, különösen egy központi kormányzat kezében. Eltűnődhetünk azon, hogy vajon miért tették ezt? Ennyire hataloméhesek lettek volna? Valamennyien személyes hatalomra, vagyonra vagy más előnyökre törekedtek? Vagy
  3. 3. valamennyien eszmeileg elkötelezetten, meggyőződésből akartak létrehozni egy totalitárius rendszert? Nincs szükség arra, hogy az összeesküvés valamennyi résztvevője ugyanabból a motívumból és okból cselekedjék. Az emberek a legváltozatosabb okokból is együttműködhetnek ugyanazon romboló céloknak az elősegítésében. Egy történelmi jelentőségű összeesküvés beazonosításánál és kiértékelésénél a hangsúly azokon a konkrét személyeken van, akik úgy döntenek, hogy összeesküsznek. Az a döntő, hogy ezek az egyének saját akaratukból, tudatosan cselekedjenek, s erkölcsileg feleljenek tetteikért. Az összeesküvés fogalma ugyanazon az előfeltevésen alapul, amin az erkölcsiség fogalma is: azaz az embernek saját akarata van, vagy bizonyos fokig saját ellenőrzése alatt tartja gondolatait és cselekvéseit. Aki nem rendelkezik kontrollal saját gondolatai és tettei felett, azt nem lehet felelőssé tenni vagy megbírálni azokért a tettekért, amelyeknek a kigondolásában és végrehajtásában részvett. A moralitás rendszere olyan rendszer, amely gonosz, káros és romboló cselekedetekkel függ össze, nemcsak feltételezi az objektíve létező erkölcsöt, hanem abból indul ki, hogy az embereknek normális körülmények között szabad akaratuk van, és ennél fogva rendelkeznek a saját tudatuk, azaz gondolkodásuk és gyakorlati tetteik felett. A történelem szabad-akarat alapján történő szemlélete abból indul ki, hogy az embereknek választási lehetőségük van cselekvéseiket illetően. Miután meghozták döntésüket, és hosszabb időn át ehhez tartották magukat, joggal lehet feltételezni, hogy szándékuk, magatartásuk előre átgondolt végeredményére irányult. A történelemnek az a személete, amely az egyes emberek tudatos választásán és szabad-akaratán alapul, figyelmét elsősorban a konkrét természetes személyre összpontosítja, nem pedig azokra a szervezetekre, intézményekre (jogi személyekre), amelyekhez tartozik. Az tehát, hogy valaki egy olyan szervezethez kötődik különböző mértékig, amelyek összeesküvő szervezetnek tekinthetőek, még nem jelenti azt, hogy az illető konkrét személy is pontosan ugyanúgy részt vesz az összeesküvésben, mint a szervezethez tartozó más személyek. Ezért kell azt hangsúlyozni, hogy elsősorban az a fontos, amit a konkrét egyének tesznek. Amikor az összeesküvés természetét elemezzük, világosan kell látnunk, hogy az olyan jellemzőknek, amelyek fölött az egyénnek nincs kontrollja vagy választási lehetősége, az másodlagos fontosságú. Egy konkrét személy nem tehető felelőssé azért, hogy milyen fajhoz, valláshoz vagy etnikai csoporthoz tartozik születésénél fogva. Csak azért lehet az embereket felelőssé tenni, amit ők maguk választottak, vagy képesek az ellenőrzésük alatt tartani. Így például nincs jelentősége annak, hogy egy konkrét személy milyen etnikai, vallási vagy faji közösségből származik. Ezzel szemben döntő jelentőségű, hogy amikor már felnőtté vált és rendelkezett önmagával, akkor milyen döntéseket hozott. Miért népszerűtlen a történelem összeesküvési szemlélete? A hivatalos tudományosság, a főáramlatú történészek tagadják a történelem összeesküvési szemléletét. Ezért érdemes közelebbről szemügyre venni, hogy mi lehet ennek a szemléletnek az alternatívája. A választ csak az okozati összefüggés, az ok-okozat kapcsolat elemzésével kaphatjuk meg. Az európai tudományosság kiemelkedő ókori alakja, Arisztotelész szerint valamely megtörtént esemény első oka maga az esemény. Ez első hallásra nem nyújt sok információt, de Arisztotelész ezt nevezte a formális oknak. Azért ez az első oka valaminek, mert ha a bekövetkezett esemény nem olyan amilyen, akkor másmilyennek kellene lennie. Ezzel nehéz vitatkozni, de nem sok segítséget nyújt. A második okozati tényező egy anyagifaktor. Ez magába foglalja a megelőző körülményeket, valamint azt a környezetet, ahol az adott esemény megtörtént. Ez társadalmi vagy politikai eseményeknél kiterjed a gazdasági, társadalmi vagy politikai feltételekre, amelyek együttesen a szóban-forgó konkrét eseményhez vezettek.
  4. 4. A harmadik fontos ok az összeesküvés szempontjából az, amit kiváltó-oknak nevezhetünk. Ez a kiváltó ok az a provokáló tényező, amely úgy hat az objektív körülményekre, hogy beindítja azt a kondicionált folyamatot, amely az adott esemény bekövetkezéséhez vezet. Emberi tevékenység esetén arról a személyről beszélünk, aki úgy dönt, hogy cselekszik, és ezzel az adott esemény bekövetkezésének az okozójává válik. Erre példa lehet az, aki bombát dob a tömeg közé, hogy sebesüléseket okozzon. A kiváltó ok ebben az esetben a cselekvő összeesküvő. Természetesen számos olyan esemény van - földrengések, tornádók, árvizek és más természeti katasztrófák -, amelyeknek ugyancsak megvannak a kiváltó okaik, de ezek nem akaratlagos, szándékos, tudatosan átgondolt és a kívánt cél elérésére irányuló emberi cselekmények. Utoljára megemlíthetünk egy olyan okot is, amelyet a végső oknak nevezhetünk. Ez az a motívum vagy cél, amely a kiváltó ok mögött meghúzódik. Egy természeti katasztrófa esetén az ősidőkben úgy gondolták, hogy valamilyen kozmikus hatás vagy isteni terv húzódik meg a kataklizma mögött. A pogány teológiában gyakran az istenek közötti nézeteltérések vezettek ezekhez a katasztrófákhoz. Olyan események esetén, amelyben benne van az ember egyénként vagy közösségként, a végső ok az, amely az eseményt kiváltó, a cselekvést végrehajtó konkrét személy tudatában motívumként hat. Milyen két lehetőség létezik napjainkban? Ha a hangsúlyt a kiváltó okra helyezzük, és a felelősen cselekvő emberi lényre összpontosítunk, (aki az adott eseményt provokáló tényezőként beindította), akkor a történelem összeesküvési- szemléletét képviseljük. Ezt tagadja a népszerű társadalomtudomány vagy a történelem ortodox- szemlélete, vagy másként megfogalmazva a történelem ortodox-akadémiai szemlélete, amely lebecsüli a hatékonyan cselekvő egyének jelentőségét az események mögött, és a történelmi eseményeket teljesen anyagi jellegű okokkal magyarázza, vagy az eseményt megelőző gazdasági, társadalmi feltételekkel, körülményekkel. A hivatalos történelemtudomány társadalmi-és gazdasági tényezőkről, absztrakt erőkről beszél, mintha ezek szellemhez hasonló élőlényként viselkednének, akik mindent áthatnak, és mozgásba hoznak. Ebben az esetben a konkrét emberek dróton rángatott bábukként cselekednek, s ezek a felettük álló szellemek kényszerítik őket bizonyos döntések meghozatalára. A történelemnek ez a determinisztikus felfogása tagadja az emberi viselkedésben a szabad-akarat meghatározó szerepét. Ez a determinisztikus történelemszemlélet ma a meghatározó a tudományos világban és az egyetemi történelemoktatásban. Ha valaki szembeszáll ezzel a determinizmussal, akkor azzal vádolják, hogy egyetlen okra vezet vissza komplex történelmi eseményeket. A deterministák ugyanis azt képzelik, hogy ők számos okra vezetik vissza ezeket a komplex történelmi eseményeket. Ezért bírálják, ha valaki az események kiváltó okaira, a konkrétan cselekvő emberek tetteire összpontosít, azaz azokra a befolyásos egyénekre, akiknek a szerepe döntően meghatározta az adott esemény bekövetkezését. Az összeesküvés elemzésében másik fontos szempont is szerepet játszik. A XVIII. század vége óta szigorú tényeken alapuló módszereket vezettek be a történelem tanulmányozásába. Szinte teljesen megtiltották az erkölcsi, filozófiai vagy vallási eszmék tanulmányozását. Ezt a történelemkutatási irányzatot a háttérhatalom hatékonyan támogatta. Itt a történelmi bizonyítékok rendszerezésének a módszeréről van szó. Ha bizonyítékokat értékelünk, akkor a történelem tanulmányozása szempontjából a legfontosabbak az elsődleges bizonyítékok. Egy korábban élt személy esetében ez az adott személy írásainak, feljegyzéseinek, naplójának, levelezéseinek, üzleti iratainak és más dokumentumainak összegyűjtését és tanulmányozását jelenti. Amikor azonban összeesküvésről van szó, rendkívül nehéz ilyen elsődleges bizonyítékokhoz
  5. 5. hozzájutni, mert egy összeesküvés csak a háttérben, a széles nyilvánosság mögé rejtőzve, vagyis a sötétben lehet sikeres. Az összeesküvők legfontosabb tevékenysége az, hogy elrejtsék saját összeesküvésüket. Ezt többek között úgy érik el, hogy nem készítenek ilyen elsődleges dokumentumokat, vagy ha mégis, akkor azt gondosan elrejtik. A történelem iróniája az, hogy azért szinte mindig fennmarad, és ismertté válik elégséges számú dokumentum. A történelmi anyagok második típusa az, amit jelenkori vagy kortársi forrásnak tekinthetünk. Az ilyen kortársi forrásokat közeli barátok írják, vagy aki abban az időben élt, vagy valaki, aki ilyen vagy olyan módon közel kerülhetett hozzájuk. Ezeket a dokumentumokat általában akkor írták, amikor még viszonylag friss volt az információ. A harmadik történelmi-forrás kategória az, amit másodlagos forrásnak tekinthetünk. Ide tartoznak a történelemkönyvek, biográfiák, tanulmányok, cikkek, vagyis minden olyan írásos anyag, amely az adott esemény bekövetkezése után készült, és amely rendszerint az elsődleges, valamint a kortársi források ötvözése és értelmezése. A baj ezekkel a másodlagos forrásokkal az, hogy nem erősebbek, mint az elsődleges vagy kortársi dokumentumok. Ha valaki kétszáz évvel később olvassa a francia forradalomról azt, hogy bizonyos történelmi erők és mozgalmak okozták, nem tudja eldönteni, hogy ez az állítás igaz-e vagy sem, amíg nem vizsgálja meg az elsődleges bizonyítékokat. Arról, hogy egy ilyen másodlagos forrás mit állít, csak azt tudhatjuk biztosan, hogy ez és ez a forrás, erről és erről ezt állítja. Itt válik rendkívül fontossá, hogy ha valaki történelmi eseményekről ír, akkor lehetőleg minél több elsődleges forrást használjon, és azokat konkrétan jelölje meg. A történelem során számos összeesküvésre került sor. Több titkos társaság és háttérben tevékenykedő mozgalom tűzte ki az abszolút hatalom megszerzését a világuralom érdekében. Ehhez szükséges volt a fennálló rendszerek és kormányzatok megdöntése, és az eszmei támaszukul szolgáló vallásos hit, a keresztény-értékrendszer meggyöngítése illetve lerombolása. A gnosztikusok korai keresztényellenes miszticizmusa, vagy az ortodox iszlám elleni konspiráció, vagy az asszasszinok rendjének a tevékenysége ide sorolható. De itt említhetjük a Templomos Lovagrendet, amely elvileg katolikus, de amikor magáévá tette az aszasszinoknak a rendszerét és értékrendjét, és jól álcázottan, de maga is felesküdött a kereszténység elpusztítására, valójában a sátán-kultusz és az ördög-imádat terjesztőjévé vált. A Német Lovagrend Barbarossa Frigyes, majd pedig II. Frigyes uralma idején keményen fellépett a katolikus egyház ellen Olaszországban. A Béke Kongregáció, pedig Franciaországban a XII. század végén a közös népi földtulajdont hirdette, de a béke szenvedélyes elkötelezettjeként sorozatban gyújtotta fel a kastélyokat, kolostorokat és a templomokat. A XIII. századtól a XVII. századig a luciferiánusok, a rózsakeresztesek, a levellerek és több hasonló vallási mozgalom folytatta a harcot a kereszténység ellen, amelyet a templomosok kezdtek el Európában. E különböző vallási mozgalmak tantételei sok közös elemet tartalmaznak. Néhányról kimutatható, hogy az egyik a másiknak az utódintézménye. Mivel azonban csak töredékesek a kemény dokumentumok, ezért nehéz azt bizonyítani, hogy 1100 és 1700 között létezett egy viszonylag szervezett keret, amely koordinálta és irányította a világuralom megszerzéséért folytatott összeesküvést, amelynek a világhatalom megszerzéséért le kellett rombolnia a meglévő monarchikus rendszereket és egyházi hatalmat. Ezeknek a destruktív mozgalmaknak a maradványai a XVIII. század közepe táján fokozatosan egyesültek egy központi vezetőcsoport keretében. Az volt az elképzelés, hogy létrehoznak egy folyamatosan működő szervezetet, amely túléli tagjainak a biológiai életét, és nemzedékről nemzedékre tudja átörökíteni a közös stratégiát. Ily módon, egy napon mégis csak lehetővé válik a világuralom megszerzése, miután valamennyi vallási közösség és világi kormányzat az ellenőrzésük alá
  6. 6. került. Ennek a megszerveződő szervezeti struktúrának a szellemi vezetői a felvilágosodás francia filozófusai voltak, még konkrétabban a Párizsi Akadémia tagjai az 1700-as évek közepén. Közéjük tartozott Voltaire, D'Alambert, Diderot, Rousseau. Voltaire Nagy Frigyes nevelője, később barátja lett, és így a porosz uralkodót is beszervezte ebbe a forradalmi jellegű összeesküvésbe. A francia felvilágosodás felsorolt tagjai készítették el az első enciklopédiát. Úgy gondolták, hogy ez közhasználatú hivatkozási-forrás lesz a művelt emberek, a tudósok számára, és olyan válaszokat ad, amelyek jól felhasználhatók a fennálló világi rendszer és a keresztény vallás ellen. Kísérlet a vallás és a tudomány ellentétének a feloldására Ha a felvilágosodás nagy szellemei úgy érezték, hogy szembe kell szállniuk a tudomány nevében a vallási babonákkal, akkor a ma emberének is el kell gondolkodnia azon, hogy mi a vallás és a szekularizmus, valamint a tudományosság nevében fellépő vallásellenesség közti konfliktus oka. Egyáltalán feloldható-e a vallási tanítások és a tudományos ismeretek közti ellentmondás? Az emberi élet és a világmindenség nagy kérdéseire kezdetben hithez és hiedelmekhez kapcsolódó válaszokat adtak az emberek. Létrejött Kínában a taoizmus, Indiában a hindu hitvilág és misztika, Perzsiában a zoroasztriánizmus és a perzsa misztika. Ehhez számíthatjuk az egyiptomi és a görög és római mitológiát, az antropomorf politeizmust, vagyis az emberi alakot öltő istenek világát. Európában megemlíthetjük a kelta és a germán mitológiát. Különleges jelentésre azonban a zsidó vallás és a zsidó mitológia tett szert, mert a zsidó mítoszokat tartalmazó bibliai Ószövetség a keresztény vallás egyik alapjává vált a júdaizmussal egyetemben. Egyrészről tehát vannak a vallások, a hit világa, a mitológiai rendszerekké alakult mítoszok. Vehetjük-e szó szerint az Ószövetség azon állításait, hogy világunk és benne az emberiség hatezer éve létezik? Ha szó szerint értelmezzük az Ószövetséget, akkor le kell mondanunk a tudomány bizonyítottan igaz ismeretanyagáról. Az emberi civilizáció azonban ma már életképtelen a tudományos ismeretek nélkül. A tudomány eredményeiről nem lehet lemondani. Ha pedig ez így van, akkor meg kell tagadni a vallást? A vallást kell száműzni az emberiség életéből? A vallási hitvilágban meglévő értékrendszer - a kereszténység esetében a bibliai Újszövetség értékrendszere - nélkül az emberiség mélyen a szintje alá süllyed, és erkölcsi lényből az értelmes állathoz hasonló, biológiai lénnyé válik. Az igazi vallás, amilyen a Jézus által alapított kereszténység is, abban különbözik a pogányságtól, a vallásnélküliségtől és a sátán-kultusztól, hogy a lényegét tekintve magas erkölcsiséget képvisel. Az igazi vallás értékrendje tartalmazza: mi az igaz, és mi a jó, mi a helyes és mi a rossz? Nem a természetet vagy valamilyen égi testet imád, hanem Istenben megszemélyesítve mindazt, ami a legjobb lehet az emberben, amihez csak önmaga földi létén túlmutató transzcendens dimenzión keresztül, önmagán felülemelkedve, önmaga testi mivoltának a zártságából kilépve juthat el az ember. Ez a rendkívül fontos lelki tevékenység, a spirituális fegyelemnek a gyakorlása az, amely arra neveli és szoktatja az embert, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából a többi ember számára ennek az Istenhez kapcsoló transzcendens dimenziónak a segítségével. Egy ilyen igazi - Jézus által hirdetett - keresztényi értékrendszer elutasítja az evilági dolgoknak nyújtott elsőbbséget, és nem hajlandó az embert alávetni a hatalom, a pénz és a szexuális gyönyör utáni vágy zsarnoki uralmának. A keresztény értékrendszer az önző hatalomvággyal és pénzhajszával szemben az olyan lelki, szellemi értékeknek ad elsőbbséget, mind az igazság, az igazságosság, a szeretet, a béke és a szépség. Az az ember, aki Istenben megszemélyesítve az önmagán is túlmutató magasabb rendű értékekhez kötődik, le tudja küzdeni földhöz ragadt önzését. Ahhoz, hogy az ember önmagán
  7. 7. túlléphessen, Istenre van szüksége. Ezért akik nem hisznek Isten létezésében vagy pedig agnosztikusok (akik nem foglalnak állást, hogy van-e vagy nincs Isten, hanem csak annyit mondanak, hogy nem lehet tudni) nem kerülhetik meg Istent, mert Isten nem valami természeti létező, nem maga a természet vagy a világmindenség, ahogy azt a deisták vélik. Isten az embernek a morális dimenziója. Minden, amit teszünk, minden, ami történik velünk vagy a jó vagy a gonosz kategóriájába esik. Ez elől nem lehet kitérni. Azok, akik a kereszténység Istenét megtagadják, valójában nem tudnak Isten elől elmenekülni, mert az iránta való szükségszerű igényük fennmarad. Csak a valódi Isten helyébe valamilyen pót-Istenség, egy ún. "megasztár" vagy "szupersztár" kerül, akik és amik gyakran nagyon is gonosznak és kártékonynak bizonyulnak. Az Isteni értékrendhez kapcsoló transzcendens dimenzió az, ami segít megkülönböztetni a jót a rossztól, és lehetővé teszi, hogy a jó, a magasabbrendű győzedelmeskedhessen. A Jézusi értékrend teszi lehetővé, hogy a jót választva, az egyes embernek és emberi közösségnek is jó közérzete legyen: vagyis, hogy jól érezzük magunkat. Az ateista vagy agnosztikus szekularizmus és a tudatosan vállalt sátánizmus valójában a jótól fosztja meg az embert, és attól, hogy harmonikusan, jól érezze magát abban a társadalomban és világban, amelyben él. Tudomásul kell venni, hogy az emberi lélek nem kitalálás, hanem létező valóság, és az ember harmonikus viszonya önmagához és a környezetéhez ugyancsak a valósághoz tartozik. Ha az egyes ember nem tud különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz között, akkor valójában visszasüllyed egy értelmes állatnak a színvonalára. A kabalizmus számmisztikán alapuló eszmerendszerét követő pénzuralmi körök, a jelenkori illuminátusok, valójában az értelmes biorobotok szintjére kívánják szorítani az emberek többségét azért, hogy könnyebben uralkodhassanak rajtuk, és ne csak kihasználhassák, de ha akarják, el is pusztíthassák őket. A valódi Isten és keresztény-értékrend lejáratására egyfajta gyermeteg "Szanta Klauszt" reklámoznak 'istenként'. Az, hogy egy ilyen reklámfigura 'szalmabábu-istenséget' megmosolygunk, érthető. Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy igenis, minden embernek van lelke - idegrendszere fejlettségénél fogva kettős-tudata - amelynek a magasabb struktúrái képesek keresni az igazságot, az élet célját. Az ember pedig csak az Újszövetségben foglalt keresztény értékrendszer által tud önmagán felülemelkedve kapcsolatot teremteni Istennel, az ember transzcendens dimenziójával. Ha pedig így fogjuk fel Istent, mint a jóhoz és az igazhoz vezető transzcendens dimenziót, akkor már nincs szükségünk arra, hogy az Ószövetséget szó szerint értelmezve konfliktusba kerüljünk a tudományok bizonyított ismeretanyagával. Isten az ember nélkülözhetetlen erkölcsi dimenziója. A szekuláris értéknélküliség és a sátánista értéktagadás valójában az emberi lét lényegét hordozó legfontosabb dimenziójától fosztja meg az embert. Jézus nem Horus Henry Makow az Interneten keresztül meglepően nagy sikert aratott Zeitgeist (Korszellem) című film kapcsán állapítja meg (a www.henrymakow.com címen olvasható 2007. szeptember 15-én kelt írásában), hogy az igazi vallás abban különbözik a pogányságtól, hogy lényegét illetően magas erkölcsiséget képvisel. Elsősorban azzal foglalkozik, hogy mi az igaz és a jó, mi a helyes és a rossz. Az igazi vallás Istent szolgálja, nem a természetet imádja, nem egy égitestet, például a Napot. Az igazi vallás olyan spirituális beállítódás és magatartás, amely elősegíti, hogy alkalmazkodhassunk Isten jelenlétéhez és akaratához. Makow, aki vallását nem gyakorló zsidó, és aki más keresztény felekezethez sem tartozik, a Zeitgeist elemzése kapcsán megállapítja, hogy emberek milliói közvetlenül megtapasztalják Isten lelkét, és ezért meg is erősíthetik, hogy Krisztus valóban Isten küldöttje volt. A három részből
  8. 8. álló Zeitgeist ugyanis rendkívül megtévesztő film. Miközben a második és a harmadik része az illuminátusok által ellenőrzött globális pénzrendszer, valamint az illuminátusok által ösztönzött és jóváhagyott 9-11 kiváló leleplezése, addig a film első része egy rendkívül alattomos és indokolatlan támadás a kereszténység ellen, amelyet az emberiség 9-11-hoz és a FED-rendszer létrehozásához mérhető nagyszabású megtévesztésének minősít. A Zeitgeist azt állítja, hogy Jézus Krisztus is a számos pogány vallásban előforduló Nap-istenség sorába tartozik, amelyek mind megelőzték őt, és a történelmileg ismert személyes Jézus Krisztus ténylegesen soha nem létezett. Makow szerint ez a "New Age" mantraként ismételgetett varázsszövegére emlékeztet, miszerint "A vallás elválasztja az embert a természettől és ez szolgaság. A vallások mítoszaikat a társadalom feletti uralomra és manipulációra használják." Ez lényegében a pogány eszmerendszerek üzenete. A történelem során a pogányság és az igazi vallás kemény küzdelmet vívott az emberiség lelkének az elnyeréséhez. Ez a világkorszakokon átívelő küzdelem közel jár napjainkban ahhoz, hogy a pogányság győzelmével végződjék. A naiv és megtévesztett emberek számára ezt a halálmenetet (ahogy azt Makow nevezi) szekuláris humanizmusként és modernizmusként tüntetik fel. Ezt a szekuláris humanizmust és modernizmust az illuminátusok szupergazdag bankárai irányítják és finanszírozzák, akik a kabalista titkos társaságoknak és a velük együttműködő szabadkőművességnek és kommunista mozgalomnak is a vezetői. Céljuk a valóság újra meghatározása, mégpedig úgy, hogy az emberi faj Isten helyett őket szolgálja. Ez az Új Világrend lényege. Minthogy az illuminátusok Isten helyébe akarnak lépni - folytatja gondolatmenetét Makow - ezért elsődleges céljuk mindig is a kereszténység elpusztítása volt. Makow a Zeitgeistet is a lélektani hadviselés részének tekinti. Miért ne lenne célszerű az illuminátusok keresztényellenes üzenetét egy kiválóan elkészített - illuminátusokat leleplező -dokumentumfilmbe elhelyezni? Miután 9-11 már amúgy is lelepleződött és a FED igazi természete is ismerté vált, akkor a két igaz rész mellé miért ne lehetne a vallásra vonatkozó megtévesztő New Age-üzenetet hozzátenni? Feloldhatatlan nehézséget okoz a tudományok ismeretanyagát és a bibliai Ószövetség szó szerinti értelmezését összhangba hozni. Ez a nehézség azonban nem vezethet Isten tagadásához. Mint már Makowwal egyetértően kifejtettük: Isten az ember erkölcsi dimenziója, ezért ha az ember ember akar maradni, nem lehet meg Isten nélkül. Az emberi lényeghez, ahhoz hogy 'a tudatról való tudattal' is rendelkező élőlény, akinek lelke van, hozzá tartozik, hogy ez az emberi lélek valami értelmes életcélra, a jóra és harmóniára törekszik. Ez a lelki éhség teszi az embert emberré. Ha nem rendelkezünk azzal a képességgel, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, akkor legfeljebb a legértelmesebb állat minősítésre tarthatunk igényt. Azok, akik a saját világ-feletti uralmukat akarják véglegesíteni, természetesen szívesen tekintik értelmes bio-robotnak, egyfajta értelmes állatnak az emberi fajt, amely őket kiszolgálja, amelyet kizsákmányolhatnak és tetszés szerint el is pusztíthatnak. Makow úgy látja, hogy ha egy kultúra többé nem teszi lehetővé a szabad vitát arról, hogy mit szabad és mi a jó, s amikor nincs többé közmegegyezés az emberiség közös szükségleteiről, érdekeiről és értékeiről, akkor az a civilizáció pusztulásra van ítélve. A Zeitgeist című film New Age-követő készítői azt akarták elhitetni, hogy Isten és Jézus csupán egyike a napisteneknek, amilyen az egyiptomi Horus is volt, akik minden év december 25-én születtek, meghaltak a napforduló keresztjén, 12 követőjük volt, három nap múlva feltámadtak, és így tovább. De a New Age-nek ezek a propagandistái már nem teszik fel azt a kérdést, hogy Horus és társai vajon tanítottak-e arra minket, hogy hogyan szeressük embertársainkat, szomszédainkat, hogy Isten a szeretet és valamennyi ember testvére a másiknak. Horus, és a
  9. 9. többi napisten nem üzente, hogy csak azt tedd másoknak, amit te is elvársz tőlük magaddal szemben. Einstein a vallásról A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a protestáns felekezetetek képviselőivel egyetemben a 2008-as évet a Biblia évének hirdette meg. A Biblia évének a meghirdetésére azért került sor, mert a Bibliát az emberiség olyan közös örökségének tekintik, amelyben Isten üzenete szól az emberiséghez. Az év alkalmából került sor több olyan rendezvényre, ahol egyházi vezetők, és tudós szakemberek értékelték a Biblia szerepét az emberiség történetében és jelentőségét a mai nemzedékek számára. Az egyik ilyen vitára 2008. május 27-én, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templom plébániáján került sor. Az előadók között szerepelt többek között Staller Tamás, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára és rektorhelyettese, aki "Választottság - vagy kiválasztottság" címmel tartott előadást. A konferencia délelőtti ülésének a végén alkalom nyílt kérdések feltevésére, és e sorok írója ekkor tette fel azt a kérdést, hogy az Ószövetséget szó szerint értelmezve vajon össze lehet-e egyeztetni a tudománnyal, és ha igen, milyen módon kell értelmezni az Ószövetséget, hogy az egyben lehetővé tegye a tudományosan igazolt tények elfogadását. A kérdésre többen válaszoltak, Staller professzor kifejtette, hogy a vallásos hit és a tudományos megismerés a világ két különböző, önálló megközelítése. Egyik nélkül sem lehet meg az emberiség. A tudomány olyan kiváló képviselői azonban, mint Albert Einstein azonban fel tudták oldani ezt az ellentmondást. Einstein kijelentette, hogy "A tudomány vallás nélkül béna, és a vallás tudomány nélkül vak.". Vagyis az igazi tudós megtalálja az utat Istenhez. Ez a válasz is arra késztette e sorok íróját, hogy kiderítse: ténylegesen mi is volt Einstein viszonya a valláshoz? A Staller professzor által is idézett einsteini aforizma számos vitát eredményezett vallásos hívők és nem hívők, ateisták és agnosztikusok között, hiszen mindegyik szerette volna a maga táborához sorolni XX. század legnagyobbnak tekintett tudósát. A közelmúltban azonban egy kevésbé ismert Einstein-levél került napvilágra, amely hozzásegíthet minket Einsteinnek a tudományról és a vallásról vallott véleményének a megismeréséhez. 2008. május 16-án 404 ezer dollárért került megvételre a Bloomsbury cég londoni aukcióján Einsteinnek egy több, mint 50 évvel ezelőtt írt levele, amely nem hagy kétséget afelől, hogy az elméleti fizikus nem volt vallásos, és a vallási tanításokat gyermeteg babonának tekintette. Einstein 1954. január 3-án írta ezt a levelet tintával Eric Gutkind-nek, aki előzőleg megküldte neki legújabb könyvének egy példányát, amelynek a címe "Choose Life: The Biblical Call to Revolt" (Válaszd az életet: A Biblia felszólítása a lázadásra). Ebben a levélben Einstein kifejti, hogy "Isten szava számomra nem jelent többet, mint az emberi gyöngeség kifejeződését és termékét, a Biblia tiszteletreméltó, de mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek mindazonáltal meglehetősen gyermetegek. Semmilyen interpretáció, bármennyire is kifinomult legyen az, nem tudja ezt a véleményemet megváltoztatni.". Albert Einstein, aki zsidó származású volt, és annak idején visszautasította azt az ajánlatot, hogy ő legyen Izrael második államelnöke, ebben a levelében azt a nézetet is elutasítja, hogy a zsidók lennének Isten kiválasztott népe. Ezzel kapcsolatban ezt írja: "számomra a zsidó vallás ugyanolyan, mint a többi, a leggyerekesebb babonák megtestesítője, és a zsidó nép, amelyhez boldogan tartozom, és amelynek a gondolkodásmódjához mély azonosulást érzek, nem jelent más minőséget számomra, mint az összes többi nép. Amennyit tapasztalatból ismerek, ők semmivel se jobbak, mint más emberi közösségek, noha megvédi őket a legrosszabb rákbetegségektől a hatalom hiánya. Más 'kiválasztottságot' nem tudok bennük észlelni." A levél németül íródott, és nem szerepel a tudományos kiadványok egyetlen nyilvántartásában
  10. 10. sem, így Max Jammer-nek "Einstein and Religion" (Einstein és a vallás) című tudományos művében sem. Albert Einstein kiemelkedő teljesítményéhez tartozik az Általános és speciális relativitás-elmélet kidolgozása, valamint a tömeg-energiaekvivalencia híres egyenletének, az E=mc2-nek a közreadása. Einstein szülei nem voltak vallásosak, és gyermekük Albert katolikus elemi iskolába járt, de egyidejűleg magánúton a júdaizmus tanításaival is megismerkedett. Ez a körülmény vezetett ahhoz, hogy később életének ezt a szakaszát "az ifjúság vallási paradicsomának" nevezte. Vallásos hite azonban már 12 éves korában meggyöngült, amikor megkérdőjelezte a Bibliából ismert történeteket. Ezzel kapcsolatban írja: "mindennek a következménye a szabad gondolkodás valóságos fanatikus orgiája volt, amely párosult azzal a véleménnyel, hogy az ifjúságot az állam hazugságokkal félrevezeti, s ez egy lesújtó tapasztalat volt" . Életének vége felé egyfajta "kozmikus vallásos" érzésre hivatkozott, amely áthatotta, és fenntartotta tudományos munkáját. 1954-ben, egy évvel halála előtt arról beszélt, hogy egységes kozmikus egészként szeretné érzékelni az univerzumot: "Az emberi lény annak az egésznek a része, amelyet 'univerzumnak' nevezünk, és ez a rész mind időben, mind térben korlátozott. Megtapasztalja önmagát, gondolatait és érzéseit, mint a többitől elkülönülő valamit, - tudatának optikai csalódásaként. Ez az érzéki csalódás egyfajta prizma a számunkra, amely személyes vágyainkra és hozzánk közelálló néhány személy iránti vonzalomra korlátoz minket. Az a feladatunk, hogy kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, mégpedig úgy, hogy kiszélesítsük összetartozási érzésünket, hogy az valamennyi élőlényre és a természet egészére, a maga szépségében kiterjedjen. Senki nem képes ezt teljesen végrehajtani, de a megvalósítására való törekvés önmagában is a felszabadulás része, és a benső biztonság alapja." Híressé vált Einsteinnek az az 1926-ban tett kijelentése is, miszerint "Isten nem játszik kockajátékot", amely arra utalt, hogy a kvantum-elmélet szerint az elemi részecskék viselkedésében meghatározó szerepe van a véletlenszerűség érvényesülésének. (A kvantum- elmélet az elemi jelenségek egységes magyarázatát célzó olyan mikro-fizikai nézetrendszer, amely az energia és más fizikai mennyiségek kvantum-természetét, vagyis elkülönült adagokból álló létezését veszi alapul.) Albert Einstein Istennel kapcsolatos álláspontját, mint már utaltunk rá, széles-körben félremagyarázták mindkét oldal képviselői. De más nagy tudósokhoz hasonlóan, Einstein sem illett bele egyetlen skatulyába se. Annyit megállapíthatunk, hogy őszinte tiszteletet érzett azok iránt a vallásos értékek iránt, amelyek a zsidó és a keresztény hagyományban jelen vannak. De amit ő a vallás alatt érzett, sokkal árnyaltabb és kifinomultabb volt, mint amit a köznapi használatban ezen értenek. Einstein azonban rossz néven vette, amikor akár az evangélisták, akár az ateisták ki akarták sajátítani nézeteit. John Brooke, az Oxfordi Egyetem Einstein szakértője szerint Einstein egyszer ezt írta: "Eternal mystery of the world is its comprehensibility" (A világ örök misztériuma a felfoghatósága) Einstein "vallása" inkább kozmikus tisztelet és csodálat a természet harmóniája előtt, nem pedig egy személyes Istenben való hit, aki képes az egyén életét irányítani. Einstein úgy vélte: "A természet minden igaz kutatója vallásos tisztelet érez, mert nem tudja elképzelni, hogy ő az első, aki kigondolta a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek." 1927 augusztusában egy koloradoi bankárnak ezt írta: "Nem tudok elképzelni egy személyes Istent, aki közvetlenül befolyásolná az egyének cselekedeteit. Vallásosságom a végtelenül felsőbbrendű szellem alázatos csodálata. E szellem a kis dolgokban nyilvánul meg, hogy megérthessük valóságát." (Einstein Archívum 48-380) A "Saturday Evening Post" című lap 1929. október 26-i számában ezt írja Einstein: "Minden
  11. 11. determinált olyan erők által, amelyeket nem tudunk irányítani. Elrendeltetett a bogárnak, akárcsak a csillagnak." Egy zsidó újsághoz 1929-ben küldött táviratában (Einstein Archívum 33- 272) ezt írja: "Én Spinoza Istenében hiszek, aki minden létező harmóniában megnyilvánul, és nem abban az Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik.". Ezt megismétli akkor is, amikor kifejti: "Nézeteim Spinozáéhoz hasonlóak: a szépség csodálata, a rend logikus ésszerűségében való hit, amit csak alázattal és tökéletlenül tudunk megérteni. Azt hiszem, meg kell elégednünk a hiányos ismereteinkkel, és értelmi képességeinkkel, és úgy kezelni értékrendünket és erkölcsi elkötelezettségünket, mint tisztán emberi problémát". (Hoffman: Albert Einstein: Creator and Rebel, 90. o.) Az Emberi Jogok Német Ligája számára 1932-ben Einstein ezeket írta. (Leach: Living Philosophies, 3. o.) "Nem tudok egy olyan Istent elképzelni, amelyik teremtményeit jutalmazza és bünteti, akinek szándékai rólunk, emberekről mintáztattak, - olyan istent - aki az ember gyarlóságot tükrözi. Számomra elegendő azt a csodát szemlélni, ahogy a tudatos élet az örökkévalóságban állandósul, elég elgondolkodni az univerzum csodálatos felépítésén, amelyet csak homályosan tudunk felfogni, és alázattal próbáljuk egy elenyésző részét megérteni a természetben megmutatkozó értelemnek." 1936 januárjában egy gyermek levelére ezt válaszolta (Einstein archívum 42-601): "Mindenki, aki komoly tudományos tevékenységet űz, meggyőződik arról, hogy az egyetemes törvényeket egy szellem hatja át - egy szellem, ami összehasonlíthatatlanul felsőbbrendű, mint az emberiségé. Ily módon a tudomány művelése egy különleges vallásos érzéshez vezet, ami alapvetően különbözik a naiv emberétől." Einstein úgy gondolta, hogy a vallás és a tudomány közötti ellentétek legfőbb forrása az emberarcú Istenről alkotott felfogásból ered. A Christian Register 1948 júniusi számában pedig Einstein így érvel: "a vallásos tradíciók szimbolikus tartalma az, ami a tudománnyal összeütközésbe kerülhet... így az igaz hit megőrzésében alapvető fontosságú, hogy elkerüljük a konfliktusokat, amelyek olyan témákból fakadnak, amelyek nem alapvetők a vallásos célok megvalósításához". M. Berkowitznak ezt írta (1950. október 25-én, Einstein Archívum: 59-215): "Ami Istent illeti, az én állásfoglalásom agnosztikus. Meggyőződésem szerint az erkölcsi alapelvek elsődleges fontosságának biztos tudata, ami által az élet jobb és nemesebb, nem igényel egy törvényhozót, főleg nem olyat, aki jutalmazásra, vagy büntetésre alapozza törvényeit." Egy másik levelében, amit Beatrice Frohlichnek 1952. december 17-én írt (Einstein Archívum 59-797) így vall önmagáról: "Vallásos érzületű vagyok mindaddig, amíg az emberi értelem elégtelenségét tapasztalom, hogy minél mélyebben értsük meg a Világegyetem összhangját, amit 'természet törvényeiként' próbálunk leírni. Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható". 1953 júliusában ezt a gondolatot így szövi tovább (Einstein Archívum 59- 085): "Egy megfoghatatlan létének elfogadása nem segíti elő azon szabályszerűségek elfogadását, amelyeket a kézzelfogható világban tapasztalunk". Ugyanebben az időben azt is leírja, (Einstein Archívum 36-553) hogy "Nem hiszek az egyén halhatatlanságában, és az etikát kizárólag emberi ügynek tartom, amely felett nem áll emberfeletti hatalom." David Bohmhoz írott levelében (1954. február 10. Einstein Archívum 8-041) szinte szemrehányóan jegyzi meg: "Ha Isten teremtette a világot, akkor az elsődleges gondja az volt, hogy nehogy túl könnyen értsük meg azt." 1954 márciusában ugyancsak egy levélben (Einstein Archívum 39-525) így íri: "Nem hiszek az emberarcú Istenben, ezt soha nem tagadtam, hanem nyíltan kimondtam. Ha van bennem valami, ami vallásosnak mondható, az a világ szerkezetének határtalan csodálata, már amennyit a tudomány ebből felfedhet."
  12. 12. Figyelemre méltó, ahogyan saját világnézetének alakulását 1954. március 30-án megfogalmazza (Einstein Archívum 38-434): "Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle." Egy hónapra rá ezt a gondolatot így fejleszti tovább egy levélben (Einstein Archívum 30-1154) - "Nem próbálok megidézni egy Istent, elegendő a világ szerkezetének féltve tisztelése, amennyire hiányos értelmünk ezt érzékelni engedi" Dukas és Hoffman: Albert Einstein, the Human Side 39. oldalán olvasható Einsteintől: "Soha nem tulajdonítottam a természetnek szándékot vagy célt vagy bármit, amit antropomorf (ember alakú, emberhez hasonló - D. J.) módon érthető meg. Amit én a természetben látok, az általunk igen tökéletlenül felfogható, nagyszerű szerkezet. Ez az, aminek egy gondolkodó embert alázatossággal kell eltöltenie. Ez egy őszinte vallásos érzés, aminek misztikumhoz semmi köze." Egy másik megnyilvánulásában, 1955 februárjában pedig kifejti, hogy egy ember morális értéke nem a vallásos hitével mérhető, hanem azzal, hogy milyen érzelmi impulzusokat kapott élete során a természettől. Paul A. Schilpp Albert Einstein: Philosopher-Scinetist című munkájában olvasható Einsteinnek ez a visszaemlékezése: "Mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Az által, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végig kíséri." Ugyanennek a könyvnek 95.oldalán pedig így elmélkedik: "Ezen túl ott van ez az óriási világ, amely az emberiségtől függetlenül létezik. Végtelen, nagy talányként áll előttünk, aminek legalább egy kis része felfogásunknak, és gondolkodásunknak elérhető. Világunk szemlélése egyfajta felszabadulást eredményez, és hamar észrevettem, hogy sokan azok közül, akiket tiszteltem és csodáltam, belső szabadságukat és biztonságukat a világgal való odaadó foglalkozásnak köszönhették." Végül legyen itt egy Einstein idézet a New York Times 1955. április 19-i számában megjelent nekrológjából. "Az én vallásom a korlátlan, magasabb-rendű szellemiség alázatos csodálatából áll, amelyből gyarló és esendő értelmünk csak egy csekély részletet képes megismerni. A felfoghatatlan világegyetemből felénk táruló csodálatos értelmi erőnek a létébe vetett mély, ösztönös hit az, ami az én Isten-képemet megformázza." Teremtés vagy evolúció? Viczián István, geológus és gyakorló keresztény állapítja meg "Magától? A föld története a Biblia és a tudomány szerint" című írásában (http://www.jesenius.hu), hogy a földtörténeti jelenségek nagy része lassú évszázezreket, sőt évmilliókat igénybevevő folyamat. Az időtartamok becslésénél a tudomány az üledékképződésből, a kontinensek mozgásából, a radioaktív bomlás sebességéből számol vissza, és így hosszú időtartamok adódnak. A csillagászat, pedig az égitestek távolságának meghatározásakor a létezhető legnagyobb sebességgel, a fény sebességével (300 ezer km/s) számol, és mégis millió fényéveket kap. Ha a Biblia ószövetségi részében található időtartamokat vesszük alapul, azok nem egyeztethetők össze a tudomány adataival. A földtörténet és a világmindenség ismert adatai nem férnek bele a teremtés hat napjába, sem az özönvíz másfél évébe, de még az emberiség bibliai történetének 5-6 ezer évébe sem. Azok, akik ragaszkodnak az Ószövetség szó szerinti értelmezéséhez, hitbeli alapon utasítják el földtan tudományának eredményeit. Akik ezt az elutasítást érvekkel is igyekeznek alátámasztani, magukat teremtéskutató tudósoknak vagy kreációnistáknak nevezik. Sikeresen fogalmaznak meg kérdéseket a tudomány eredményeivel szemben, de ezzel ellentétes összefüggő magyarázatot nem tudnak nyújtani. Mindig visszatérnek a biblia-teológiai érvekre. Egy ilyen nézetrendszer nem nevezhető természettudománynak.
  13. 13. Ezért Viczián István szerint nem létezik kétféle tudomány, egy evolúciónista és egy kreációnista. Hívő emberként Viczián úgy kísérli meg feloldani az ellentétet, hogy az időtartamok bibliai leírását inkább külső, formai elemnek tekinti. Így például a Bibliában olvasható sorrend az élőlények megjelenéséről, földrajzi elterjedéséről a földkerekségen, és az ehhez a folyamathoz szükséges idő a külső formához tartozik. Ezt bizonyosfajta képes beszédként foghatjuk fel. A szakkérdésekről ma már sokkal többet tud az emberiség, mint a Biblia keletkezésének idején. De ez a leírás csak külső forma, és nem érinti a Bibliának azt a lényegi tulajdonságát, hogy abban Istenről és az embernek a hozzá való viszonyáról jelent ki igazságokat. Itt olyan végső kérdésekről van szó, amelyekre a tudomány nem képes választ adni, vagy csak nagyon ingatag elméleteket tud nyújtani. Viczián ezért a természetet és benne a Földet nem tekinti isteni hatalomnak, vagyis nem fogadja el a panteizmust, amely az Istent a természettel azonosítja, és a természet felett álló személyes Isten létezését nem ismeri el. De Viczián deistának se minősíthető, mert szemben a deizmussal, amely Isten létét ugyan elismeri, de a világra való közvetlen befolyását tagadja, ő erőteljesen hangsúlyozza a személyesen létező Isten meghatározó szerepét a világban, Földünk és az emberiség történelmében. Kitér arra, hogy korunkban a természettudósok, különösen az olyan jelenségekben látják meg Isten munkáját, mint az oksági összefüggésektől függetlennek látszó kvantum-mechanika világa, vagy az öröklődő információ bőségét hordozó gének. A hívő természettudósok azonban századokkal korábban nem tudhattak ezekről a modern eredményekről. Newton élete legnagyobb felismerésének tekintette, hogy "a kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható lény tervében születhetett meg". (Vikanovic, V. 1998: Tudomány és hit. Világhírű tudósok Istenről. - Kálvin kiadó, Budapest. 121. old. Idézet: 17. old.) Daniel Bernoulli a hidrodinamika egyik megalapozója, pedig abban látta meg a Teremtő Isten világot összetartó bölcs akaratát, hogy van tömegvonzás és, hogy az éppen a távolság négyzetével fordítottan arányos. (Közli: Weszely Tibor: Teleki Sámuel levelezése világhírű tudósokkal. Appendix Kiadó, Marosvásárhely, 2003. 185 old. Idézet: 68-71. old.) A természet Istennek engedelmeskedik, ami azt is jelenti, hogy ahol látszólag a természet erői magától működnek, ott is bizonyosak lehetünk afelől, hogy az isteni akarat érvényesül. Viczián hangsúlyozza, hogy számára a földtörténet alapigéjévé vált, hogy "magától terem a föld". Arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki a világ, pedig ezt válaszolja: "Bizonyára voltak benne számunkra csodának minősülő események, mint talán az élet vagy az ember megjelenése, és voltak látszólag maguktól végbemenő folyamatok, mint mondjuk egy réteg leülepedése a tengerfenéken". Ebből vonja le azt a következtetést, hogy hamis az a szembeállítás, amely szerint a világ ma látható jelenségei és benne az élőlények vagy maguktól jöttek létre vagy Isten teremtette őket, vagy evolúció, vagy teremtés. Ezeket azért nem tartja összemérhetőnek, mert a Teremtőt nem lehet a teremtményeivel egy szintre hozni, még egyenrangú ellenfelek formájában sem. A teremtés sokkal alapvetőbb tény, mint az evolúció. A teremtéskor "a látható, a láthatatlanból állt elő". (Ezt Pál apostol írja a zsidókhoz írt levél 14. fejezete 3. versében.) Az evolúció pedig, mint minden más természeti folyamat csak a már meglévő teremtmények mozgása, egymásba való átalakulása. Ezek a nem összehasonlítható dolgok abban mégis hasonlítanak, hogy ugyanúgy ezt is és azt is Isten irányítja. A geológus Viczián a bibliai teremtéstörténet egyik fontos üzenetének azt tekinti, hogy Isten, aki hite szerint a csillagvilágot és a ködbevesző múltat is teremtette, különösen számon tartja a földet, és a saját képmására teremtett embert. A Bibliában már az első fejezet is Földre
  14. 14. koncentrál. A mennyet csak megemlíti, és az égitesteknek szinte csak az a szerepük, hogy a földi időt jelezzék. Isten tehát nem távozott az évmilliók vagy fényévek messzeségébe, hanem közel maradt az emberhez, és Jézus is azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az embert. Azért ismertettük részletesen Einstein vallással kapcsolatos álláspontját, valamint egy hívő magyar tudós, Viczián István kísérletét a tudomány és a Biblia ellentétének a feloldásáról, mert rá akartunk mutatni arra, hogy a Biblia, különösen annak ószövetségi része, szó szerint értelmezve nem egyeztethető össze az emberiség mai tudományos ismereteivel. Einstein ezt úgy oldotta meg a saját maga számára, hogy a Bibliát tiszteletreméltó mítoszok foglalatának tartotta. A hívő keresztény geológus is a bibliai teremtéstörténetet "bizonyosfajta képes beszédként" jellemzi. Einstein álláspontjából az következik, hogy a Biblia beleilleszthető az emberiség történelmének a mitikus világába, ahol megtalálhatóak az ázsiai népek mítoszai, az indiai vallás, a perzsa vallás, az egyiptomi hitvilág, a görög és a római mitológia, a kelta és a germán mitológia és más mítoszok. A mítoszoknak ebben a nagy családjában csak az egyik nagyhatású szereplő a Biblia. Ha pedig ez így van, akkor alaposan meg kell fontolni, hogy bibliai mítoszok miért képeznek más minőséget, mitől nagyobb a többi mítoszhoz képest valóság-és az igazságtartalmuk? Viczián Istvánnak a tudomány és bibliai teremtéstörténet összhangba-hozására tett kísérletéből az derül ki, hogy a vallás, az Isten-hit és a keresztény értékrend lényege nem köthető a Biblia merev és következetes szó szerinti értelmezéséhez. Mindez közelít ahhoz a felfogáshoz, amelyet Henry Makow a Zeitgeist című film elemzése kapcsán fejtett ki, s amely szerint Isten az ember transzcendens dimenziója. Valóban: a keresztény hitvilág szerint Isten egyedül az embert teremtette a maga képmására, és ruházta fel az alkotó értelem isteni szikrájával. Isten az emberi méltóság révén teszi lehetővé az emberiség számára, hogy kilépve földhözragadt anyagi mivoltából egyre tökéletesedő szellemi-spirituális lénnyé válhasson. A keresztény értékrendet fenntartó vallási hagyomány és gyakorlat teszi lehetővé, hogy az ember spirituális lényként - magasabb-rendű lelki-struktúráinak a segítségével, leküzdje alacsonyabb-rendű késztetéseit, ösztöneit, önzését, és önmagán felülemelkedve el tudja utasítani a pogány világ által neki felajánlott talmi értékeket, a hatalom, a pénz és a szex mindenek fölé helyezését. Az embernek ez az Istenhez vezető transzcendens dimenziója teszi lehetővé, hogy földhöz ragadtságán felülemelkedve az olyan magasabb rendű lelki és szellemi értékek irányítsák, mint az igazság, az igazságosság, a béke, a felebaráti szeretet és a szépség keresése és megtalálása embertársaiban és a természetben. Az Isten és a keresztény értékrend helyébe felkínált szekuláris humanizmus vagy modernizmus valójában nemcsak a magánszférába utalja a legközösségibb szükségletek kielégítését, alapvető érdekek védelmét és az emberi méltósághoz tartozó értékek megőrzését, hanem az egyház és az állam, a kereszténység és a társadalom kierőszakolt szétválasztásával az erkölcsöt is kiiktatja a közéletből, az államhatalom gyakorlásból, de még a gazdasági életből is. Ezzel tönkreteszi az ember és a természet viszonyában fontos szerepet játszó gazdasági tevékenység természetes rendjét is. Ugyanis etika nélkül, közelebbről üzleti, gazdasági erkölcs nélkül a dzsungel törvényei érvényesülnek a gazdasági életben. A modern pénzuralom globális rendszerében a pénzvagyon tulajdonosainak lehetőségük van arra, hogy mások szabadságával - most már világszinten - korlátlanul és büntetlenül visszaélhessenek. A vadkapitalizmus nem az emberi szabadság, hanem egyes kiválasztottak számára a szabadsággal való korlátlan visszaélés szabadságának a rendszere. Ha egy társadalomból kiiktatjuk az Istent, az emberi méltóság keresztényi értékrendszerét, akkor azt a társadalmat megfosztjuk az emberi összetartozás érzésétől, emberi méltóságától és
  15. 15. szétroncsolt, atomizálódott emberhalmazzá alakítjuk át. Az ilyen társadalom mélyen a szintje alá kerülve káoszba és anarchiába süllyed, majd elpusztul. Ezt a világstratégiát - amelynek a gyökerei az ókorba nyúlnak vissza - a történelmi újkorban az illuminátus rend dolgozta ki, és tett nagyszabású kísérletet e stratégia célkitűzéseinek a gyakorlati megvalósítására. Kik az újkori illuminátusok? Az újkori illuminátus mozgalom megalapítója a bajorországi Ingolstadt jezsuita egyetemének zsidószármazású fiatal tanára Adam Weishaupt volt. Ő a frankfurti bankárok és az ott működő szabadkőműves páholy megbízásából készítette elő ennek a nagyhatású szervezetnek a létrehozását, amely hivatalosan 1776. május 1-jén kezdte meg a működését, és az illuminátusok rendjének nevezte magát. Weishaupt, akinek a finanszírozói a titkos társaságba tömörült frankfurti pénzemberek voltak, arra törekedett, hogy az általa létrehozott szervezetet emberbaráti közösségnek tüntesse fel, amelynek legfontosabb célja a jótékonykodás. Ez jó elképzelésnek bizonyult, mert elősegítette, hogy sok tanár, professzor, protestáns, lelkész csatlakozzon hozzá a német nyelvterület számos államában, a különböző német fejedelemségekben. Akik beléptek ebbe a Rendbe, meg voltak arról győződve, hogy az a kereszténység legtisztább formáját képviseli, s arra törekszik, hogy az egész emberiséget egyetlen boldog és virágzó családdá formálja. Ez azonban csak a kezdet volt. Amikor az új beavatott, akit "Minerval"-nak neveztek - ez az elnevezés Minerva Istennőre utal, aki az ókori római mitológiában a bölcsesség etruszk eredetű istennője volt - előre lépett egy fokozattal, és "Illuminátus Minor" (Kis Illuminátus) lett, akkor már közölték vele, hogy az emberiség egyetemes boldogsága útjába a jelenleg fennálló vallások és kormányok állnak, akik ellenzik, hogy a saját hatalmuk rovására jöjjön létre az általános boldogság. Az előléptetést megelőzően a Minervált alapos kikérdezésnek és vizsgáknak vetették alá, és csak ha megfelelt a követelményeknek, léphetett előbbre az Illuminátus ranglétrán. Ha a beavatott bebizonyította, hogy teljesen megszabadult a hagyományos erkölcsi értékrend földhözragadt béklyójától, akkor már bekerülhetett az "Illuminátus Major" (Nagy Illuminátus) fokozatba, amelynek a tagjait közvetlenül Weishaupt ellenőrizte. Ő állt a ranglétra élén, azaz "Illuminátus Rex" (Király) volt. Ekkor már közölték vele a Rend igazi célját. Az előléptetett személynek esküt kellett tennie, amelyben kötelezettséget vállalt arra, hogy minden gondolatát, cselekvését, egész életét alárendeli illuminátus feljebbvalóinak. Már tudta, hogy a Rend valódi célja a világuralom megszerzése, amelynek azonban előfeltétele valamennyi már létező kormányzat és vallás lerombolása. Azt is megkövetelték tőle, hogy mindkét kezével tudjon írni. Ily módon érték el, hogy kézírását ne lehessen beazonosítani, ha bármely levelezése valamilyen oknál fogva a hatóságok kezébe kerülne. A beavatottnak valamennyi Renddel kapcsolatos írásosanyagot egy speciális széfben kellett tartania a lakásában, amely azonnal kigyulladt és elégett, ha illetéktelen személy kísérelte meg kinyitni. A Rend még olyan arckrémeket és parfümöket is készített, amelyekbe halálos méreg volt keverve. Ezeket házilag készítették szigorú titoktartás közepette. Jól megszervezett besúgóhálózatot is létrehoztak. Ennek az volt a rendeltetése, hogy valamennyi tagot folyamatosan ellenőrizhessen a többi tag, és szemmeltarthassa a rendhez való hűségét. Az Illuminátus Rend szervezete a piramishoz hasonlóan épült fel. Valamennyi beavatottnak két kezdő novícius volt alárendelve. Ezek a novíciusok csak neki tettek jelentést. A Rendnek saját titkos rendőrsége is volt, amely mindenkit megölt, aki kísérletet tett a hatóságok tájékoztatására a folyamatban levő összeesküvésről. Az Illuminátus Rend tagjai - a hittestvérek vagy felebarátok - álneveket viseltek maguk között. Jelentős történelmi személyiségek neveit vették fel, és működésük területét is az egyes városok,
  16. 16. helységek ókori nevén jelölték meg. Weishaupt Spartacusnak nevezte magát a Római Birodalom rabszolgáinak egyik vezére után. Mások Cato, Marius, Brutus, Pithagorasz, Szókratész és Hannibál nevét vették fel. A Rend működésében meghatározó szerepet játszottak a jezsuitáktól átvett szabályok. Amit a jezsuiták eszközként használtak a fennálló rend védelmében, azt Weishaupt gátlás nélkül átvette a fennálló világ és egyházi hatalom lerombolására. Weishaupt szabállyá tette, hogy a Rend hatalmát annak tagjai előmenetelének a szolgálatába kell állítani. Elsősorban a gazdag és befolyásos embereket próbáltak megnyerni az arisztokrácia és az uralkodó családok köréből. 1789-et megelőzően a német nyelvű államokból több mint kétezer tagja volt a Rendnek. A Rendre vonatkozó dokumentumok egy véletlennek köszönhetően kerültek nyilvánosságra. 1785-ben Weishaupt tanácskozott az egyik helyettesével, egy szélsőségesen keresztényellenes pappal az illetőnek a kertjében éjszaka, amikor hirtelen kitört viharban a villám agyoncsapta vendéglátóját. A hatósági vizsgálat során ennek a halott egyházi embernek a kabátjában találtak egy rejtett zsebet, ahol olyan iratok voltak, amelyek lehetővé tették az illuminátusok titkos dokumentumainak az összegyűjtését Németországnak ebben a térségében. Az így összegyűjtött titkos iratokat a bajor választófejedelem könyvbe foglalta és megküldte az akkori Európa minden fontos fővárosába. Egyidejűleg betiltotta az illuminátusok működését Bajorországban, és Adam Weishaupt is menekülésre kényszerült. II. Ernő szász-gothai herceg, aki maga is illuminátus volt, befogadta Weishauptot, aki Gotha városában élt, és több könyvet is írt. 1785-ben jelent meg a bajorországi illuminátusok üldözéséről szóló munkája, amit 1786-ban az illuminizmus ismertetéséről szóló könyve követett. Egyes adatok szerint Gothában hunyt el 1811-ben, más források szerint viszont csak 1830-ban halt meg, és halála előtt ismét visszatért a katolikus hitre. Az illuminátusok tevékenységével a világot először egy skóciai professzor, John Robison, (aki magasrangú szabadkőműves volt) ismertette meg a világot "Proofs of a Conspiracy" (Egy összeesküvés bizonyítékai) című munkájában. A fizikát oktató Robison könyvét rövid idő alatt többször is kiadták nemcsak Angliában, de az Egyesült Államokban is 1798-tól kezdődően. Ezt a könyvet tehát az Egyesült Államok legtekintélyesebb alapítóatyái is tanulmányozhatták. Fontos könyvet jelentetett meg az illuminátusokról a francia Augustin Barruel abbé, aki a jakobinusok történetét dolgozta fel négy kötetben. Ez a könyv is 1798-ban látott napvilágot. Barruel és Robison nem működtek együtt, hanem külön-külön írták meg, és adták közre ismereteiket a világ különböző részén csaknem egyidejűleg. Edmund Burke, a francia forradalom brit bírálója, miután elolvasta Barruel munkájának harmadik köteté, amely a jakobinizmus történetét dolgozza fel, ezt írta a szerzőnek: "Nem tudom megfelelően kifejezni, hogy milyen sokat tanultam és mennyi örömet okozott nekem az ön jakobinizmus történetéről írt munkájának az első kötete. A nagyszerű történelmi beszámolót alapos kritikai érzékkel és pontossággal elrendezett dokumentumok és bizonyítékok támasztják alá, és a legmegfelelőbb helyre helyezve irányítják az olvasó érzéseit, megelőzve a hatékony ellenvetést." Burke még azt is hozzáfűzi, hogy ő személyesen is megerősítheti azoknak a kijelentéseit, akikre Barruel hivatkozik, és akiket ő is személyesen ismert. Az illuminátusok szempontjából kiemelkedő évszám 1782. Ennek az évnek a nyarán került sor a történelmi jelentőségű nemzetközi tanácskozásra a németországi Wilhelmsbadban. (Egyes kutatók ezt a találkozót nevezek az első kommunista internacionálénak.) Ebben az időben már hat éve formálisan is működött az Illuminátus Rend, és még nem volt betiltva. Weishaupt egyik helyettese Adolf von Kingge báró volt, ő a Renden belül a Philo nevet vette fel. (Az alexandriai Philo vagy Philon - Alexandria, Kr. e. 20 körül - Alexandria, Kr. u. 45 körül - volt az első zsidó tudós, aki megkísérelte, hogy dogmákat hámozzon ki a Tóra törvénykomplexumából. De Mundi
  17. 17. Opificio c. művében (61.) a következő pontokat tartja a mózesi hitvallás föltételeinek: hinni kell, hogy: 1. Isten van és uralkodik; 2. Isten egyetlenegy; 3. a világ teremtés útján jött létre; 4. a teremtés egységes; 5. az isteni gondviselés uralja a teremtett világot. Doktrínái azonban nem találtak követőkre sem a tannaiták és amorák (l. o.) között, sem a későbbi zsidó tudósoknál. Inkább eljutott az akkori és a későbbi zsidó gondolkodáshoz az a másik meghatározása, amely a Tízparancsolatot tette meg a zsidó vallás föltételének.) Weishaupt és Kingge 1782-ben már komoly előkészületeket tettek az európai szabadkőműves páholyokba történő behatolásra és a szabadkőműves mozgalom irányításának az átvételére. Itt azokról a szabadkőműves páholyokról van szó, amelyek még az illuminátus mozgalom megszerveződése előtt jöttek létre Angliában és Amerikában. 1782 nyarán kongresszust tartottak a kontinentális Európa szabadkőműves páholyai, amelyen azonban a brit és az amerikai szabadkőművesek nem vettek részt. Weishaupt és Knigge itt vonzó formában adta elő azokat a titkokat, amelyeket az illuminátusok fel tudnak ajánlani a szabadkőműveseknek. A tanácskozás nyomán az olasz, a francia és a német küldöttek csatlakoztak az illuminátusokhoz, és átvették a Rend nézetrendszerét, valamint szervezeti felépítését és működési rendjét. A német szabadkőművesség két vezetője a Brunswick-i és a Hessen-i herceg is csatlakozott az illuminátusokhoz, ily módon az egész német szabadkőművesség, a német Nagy Oriens (Grand Orient) az illuminátusok ellenőrzése alá került. Báró Knigge nemcsak befolyásos illuminátus volt, de egyben olyan valaki is, aki a Marx Károly által később megfogalmazott zsidóellenes érzelmeknek is hangot adott. Hosszú politikai röpiratot írt "Egy zsidók nélküli világ" címmel, amelyben keményen bírálja a zsidók befolyását Nyugat-Európában, hasonló módon, mint ahogy azt néhány évtizeddel később Marx tette a zsidókérdésről írt tanulmányában. (Budapest, 1957, Marx és Engels Művei, 1. kötet, 349-378. old) Az illuminátus Knigge tehát már ekkor fel akarta számolni az általa túlságosan erősnek tartott zsidó gazdasági és társadalmi befolyást. Másik kiemelkedő illuminátus ebből a korszakból Honore Mirabeau francia gróf. Ő volt a felelős azért, hogy a kontinentális szabadkőművesség legfőbb vezetőire az illuminátusok ki tudták terjeszteni a befolyásukat. Amikor a bajor kormány betiltotta az illuminátusokat, mozgalmuk természetesen csak alámerült és rejtve tovább működött. De olyan nyílt szervezetekben is kifejtette tevékenységét, mint a Deutsche Einheit (Német Egység), amelyet azonban tévesen Deutsche Union néven is emlegettek. Ez a szervezet tovább terjesztette az illuminátus propagandát a francia forradalom álszent - soha komolyan nem gondolt szlogenjével - a "Szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavával. A Német Egység szervezet másik megalapítója Karl Bahrdt professzor volt, aki azzal is hírhedté vált, hogy pornográf könyveket írt. A Német Egység célja az volt, hogy ellenőrzése alá vegye a német nyelvterületen lévő államokban a könyvkiadást és a sajtótermékeket, s ily módon biztosítsa, hogy csak olyan sajtótermékek kerüljenek forgalomba, amelyek az illuminátusok véleményét továbbítják az olvasóközönség felé a vallásról, a filozófiáról és a politikáról. Mirabeau volt az, aki beszervezte a francia Grand Orient páholyok nagymesterét, Lajos Fülöp Józsefet, az orleáni herceget, aki a francia királynak, XVI. Lajosnak volt a közeli rokona. De Mirabeau szervezte be a francia forradalom olyan neves személyiségeit is, mint Brissot,Condorcet, Savalette, Grégoire, Garat, Pétion, Babeuf, Barnave, Siéycs, Saint-Just, Camille, Desmoulins, Hébert, Santerre, Danton, Marat, Chénier. Továbbá Mirabeau volt az is, aki beszervezte Herdert, Goethet, Talleyrandot és de Lafayette márkit. Ez utóbbi volt az, aki egész fiatalon, de már befolyásos szabadkőművesként jelentős szerepet játszott George Washington tábornokaként az amerikai függetlenségi háborúban. Mirabeaunak tehát sikerült a frankfurti bankárok által létrehozott bajor illuminátusok befolyását
  18. 18. kiterjesztenie a francia szabadkőműves páholyokra, és azokat sikeresen lehetett felhasználni a rendkívül véres erőszakosságokból álló forradalom beindítására. Elsőként kidolgoztak egy nagyszabású felforgató stratégiát, amely végül elvezetett a francia forradalomnak nevezett zavargásokhoz 1789-ben. A francia forradalom hátterét talán a legjobban a brit történész, Nesta Webster "The French Revolution, A Study in Democracy" című munkája tárja fel. 1789-ben, Franciaországban lényegesen javultak közállapotok és az életfeltételek. A monarchia rendszere alapvető reformokon ment keresztül. Az abszolutisztikus királyi uralom korábbi visszaéléseit már beszüntették, és azokat a súlyos adókat, amelyeket a francia nemesség és arisztokrácia érdekében vetettek ki a polgárságra és a parasztságra, már eltörölték. További lényegbevágó társadalmi és gazdasági, valamint politikai reformok voltak folyamatban. Angliából és az Egyesült Államokból érkező látogatók, akik később emlékiratokban számoltak be tapasztalataikról, ezt erősítik meg. Az uralkodópár, XVI. Lajos és felesége, az osztrák Mária Antoinette pedig további nagy jelentőségű, az életet megkönnyítő változtatásokat tervezett. Franciaországban tehát az akkori Európa többi dinasztikus államaihoz képest kedvezőbb helyzet volt, és ezért semmivel se volt nagyobb ok a forradalomra, mint a többi európai országban. Ezt azért lényeges hangsúlyozni, mert a véres eseményeket művi úton készítették elő, és indították be, méghozzá a francia Grand Orient szabadkőművesség nagymesterének, az Orleáni hercegnek a vezetésével, de lényegében illuminátus ellenőrzés alatt. Az események előkészítéséhez tartozott spekulációval és más technikákkal mesterséges éhínség előidézése. Egy átmeneti időszakra Párizsban gabona- és élelmiszerhiány lépett fel. Ezt úgy idézték elő, hogy a nagypénzzel rendelkező gondos kezek felvásárolták a gabonát, és azt titkos helyeken létesített tárolóházakba halmozták fel, miközben az éhező lakosság közé küldött fizetett ügynökeik azt mondták az embereknek, hogy azért nincs elegendő élelmiszer, mert a király és a királyné nem érez részvétet a szegények szenvedése, nélkülözése és nyomorúsága iránt. A párizsi Jakobinus Klub irányította közvetlenül a francia forradalom eseményeit, de e klub tényleges irányítása a háttérerők, úgymint az illuminátus-hálózat és a már akkor létező nemzetközi bankár-közösség irányítása alatt állt. A neves írók által is romantikusan beállított esemény, a Bastille fogház ostroma sem volt olyan nagyszabású hősi esemény, amely igényt tarthatott arra, hogy Franciaország nemzeti ünnepévé váljék. A Bastille régi börtönépület volt Párizsban a Notre Dame katedrálistól nem messze, a Szajna partján. Az épület már nem áll, helyén egy emlékmű található. 1789-ben az illuminátusok által vezérelt forradalmárok propaganda kampányba kezdtek arról, hogy micsoda szörnyű hely ez a Bastille, ahol kegyetlenül kínozzák a rabokat, és elsősorban azokat vitték oda, akik pénz hiányában nem tudták kifizetni adósságaikat, vagy pedig ellenezték a nemesség, az arisztokrácia és a monarchia előjogait. A tények ennél hétköznapibbak voltak. Valamit ki kellett találni, amely képes a lakosság fellázítására az "Ancien Regime", vagyis a régi rendszer ellen. Ezt szándékos megtévesztéssel el lehetett érni. 1789. július 14-ét megelőzően az Orleáni Frakció, a Jakobinus Klub tagjai, akik valamennyien a francia illuminátusokhoz tartoztak, és tudatában voltak, hogy összeesküvésben vesznek részt, elkezdték híresztelni, hogy felkelés tört ki Párizs központjában. Azért, hogy megvédelmezzék a monarchiát és a királyi család tagjait, az embereknek a Bastille-hoz kell menniük, ahol fegyvereket és lőszert tárolnak. A király védelmére siető emberek tehát nem a királyság megdöntésére, hanem a királyság és a királyi család megvédésére mentek a Bastille- hoz. Párizs lakosságát ebben az időben nyolcszázezer főre becsülik. A Bastille-hoz mintegy ezer fő ment, amelynek az őrsége nem tudta mire vélni a tömeg közeledését. Az őrség soraiban is hamis hírek terjedtek, amely végül is oda vezetett, hogy azt hitték: ellenséges szándékkal közeledik a
  19. 19. mintegy ezerfős tömeg. Ezért tüzeltek a közeledőkre, mire a tömeg berontott a börtön épületébe. Nem eléggé ismert, de tény az, hogy az ostromlók nem találtak kínzókamrákat, ahol az állítólagos szörnyűségekre sor került volna. Nem tartózkodott már a Bastille-ban de Sade márki, akiről a szadizmus a nevét kapta, mert négy nappal korábban átmenetileg átköltözött egy egész emeletet betöltő lakosztályba. A börtön elfoglalói összesen hét személyt találtak az egész épületben, akik egész komfortosan éltek a 'despota önkényuralomnak ebben a szörnyűséges épületében'. Négy közülük hamisító volt, kettő holdkóros alvajáró és a hetedik de Solages gróf volt, akit a saját családja kérésére helyeztek a fogdába, mivel szörnyű bűnöket követett el. A véres összetűzésre valójában a szándékosan előidézett félreértésből került sor, mert végül is a tömeg viszonozta a katonák sortüzét. Ezt a szándékosan előidézett véres eseményt forradalmi felkelésnek állítják be, amelynek során az elnyomottak fellázadtak a monarchia és annak visszaélései ellen. Valójában az előre jól megtervezett és végrehajtott felforgatás és megtévesztés mesteri példájával állunk szemben. Ez volt az az időszak, amikor a nagyszabású világtörténelmi összeesküvés számos technikáját kipróbálták, és sikeresen alkalmazták. A francia forradalom során sok olyan figyelemre-méltó történt, amelyet először ekkor próbáltak ki az illuminátusok, és később tökéletesítve másutt is alkalmazták. Robespierre a háttérben meghúzódó hálózat nyomására közreműködött mintegy háromszázezer francia kivégzésében a nagy terror idején. A meggyilkoltak 90%-a szegény ember volt, akiknek legalábbis elméletileg, a forradalom haszonélvezőinek kellett volna lenniük. A legtöbb vezető összeesküvő, aki az események látható terében szerephez jutott, a vérpadon végezte, amikor az erőszak terjedését már nem lehetett kézben tartani. 1794-ben, bukását megelőzően, Robespierre számításba vette 15 millió francia eltávolítását az élők sorából, hogy a fennmaradó lakosságnak elegendő élelmiszer álljon a rendelkezésre. A forradalom idején még a mezőgazdasági vidékeken is felgyújtották és lerombolták termékraktárokat. Ehhez hasonló dolog történt később a kommunista diktatúrák idején, amikor a kormányzat rendőrállami módszerekkel kobozta el a lakosságtól az élelmiszert, és szinte valamennyi ilyen hatalomátvétel után jelentősen csökkent a termelés mértéke is. Már utaltunk rá, hogy az 1789-es éhínséget előre megtervezetten, művi úton állították elő. Ez a mesterséges éhínség a kommunista gyakorlat előfutárának tekinthető. Gondoljunk csak arra, hogy az ukrán parasztság megtörése érdekében Sztálin szándékosan idézett elő több éven át tartó éhínséget Ukrajnában, amelynek során mintegy 9 millió ember éhen halt. A naptár megváltoztatása, a mértékrendszer átalakítása, mind azt hangsúlyozza, hogy az illuminátus összeesküvők nemcsak a monarchiát akarták megdönteni, és az egyházat megsemmisíteni, de fel akarták számolni mindazt, ami az addig fennálló rendre emlékeztetett. Az egyik legfontosabb, és időtállónak bizonyult módszerük az előre kitervelt gátlástalan befeketítési kampány használata. Erre szemléletes példa az, amit a történelem úgy ismer, mint a "gyémánt- nyaklánc ügy". Nesta Webster bizonyítja be a francia forradalomról írt munkájában, hogy ezt az 'ügyet' gondosan kidolgozott terv alapján hajtották végre. A tervet, pedig Olaszországban, közelebbről Szicíliában dolgoztak ki vezető illuminátusok. A szicíliai Joseph Balsamo, aki híres mágus volt, és Cagliostro grófjának nevezte magát, valójában Weishaupt utazó nagyköveteként tevékenykedett. Feladatai közé tartozott a francia forradalom eseményeinek előkészítése, valamint Mirabeau-val és Kniggé-vel az Illuminátus Rend ellenőrzésének az érvényesítése. Balsamo-Cagliostro volt a felelős a gyémánt-nyaklánc ügy kidolgozásáért és végrehajtásáért, hogy ily módon is lejárassák a katolikus egyházat, és a királyi házat Franciaországban. De Rohan Lajos herceg, a strassburgi érsek és bíboros, szerelmes lett a királynéba. Rohan herceg korábban bécsi követ volt, de a császárvárosban nem
  20. 20. kedvelték, mert egyaránt rágalmazta Mária Terézia császárnét és a leányát is. Erkölcstelensége és vallástalansága is ellenszenvet váltott ki. Mária Antoinette gyűlölte őt, s amikor francia királyné lett rágalmazónak nevezte. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy Rohan bíboros ne legyen az udvari papság feje. Rohan költekező életmódot folytatott, ezért el volt adósodva. Miniszter akart lenni, de ebben a királyné akadályozta. Ezért Rohan összeköttetésbe lépett Balsamo-Cagliostroval, aki elhitette vele, hogy kibékítheti a királynéval. Rohan levelezést kezdett, amelyre válaszokat is kapott, de ezeket egy testőr, Villette, hamisította. Ily módon 1784-ben 400 ezer frankot csalt ki a bíborostól, akinek mindig felmutatta Mária Antoinette írását, amelyben jótékony célokra kért pénzt. Rohannak nem volt pénze, s hogy hitele legyen, mindenfelé azt hiresztelte, hogy a királyné számára kellenek az összegek. A királyné ékszerésze, Bochmer, ebben az időben egy különösen szép és drága gyémánt- nyakláncot kínált a királynénak, amely akkori értéken kétmillió dollárt ért. Mária Antoinette tekintettel az ország rossz pénzügyi helyzetére, elutasította ezt az ajánlatot. Rohan bíboros azonban hitelt adott annak a levélnek, amelyben az ál-királyné felkéri: Vegye meg nevében részletfizetésre az ékszert, melyet férje, a király nem akar megfizetni. Az ékszerészek átadták a nyakéket, bízva a bíboros - királyné nevében adott - aláírásában. La Motte grófnő, aki Cagliostroval működött együtt, apránként kezdte eladogatni a nyakék kisebb köveit. Rohán bíborost, akit pedig Mária Antoinette kibékítésével biztatgatott, továbbra is félrevezette. Azzal állt elő, hogy előkészít számára személyes találkozót a királynéval. Erre egy alkalommal sötétedés után sor is került, amikor a királynéhoz termetre hasonló nő, bizonyos Oliva kisasszony, aki 15 ezer frankot kapott e feladatért, fogadta Rohan bíborost a versaillesi parkban. Rohan valószínűleg nem ismerte fel, hogy nem Mária Antoinette-el beszélt, és elhitte azt, hogy a királyné most már mindent elfelejtett és megbocsátott neki. Közben elérkezett az első részletfizetés ideje. A valódi királyné természetesen nem küldött pénzt. Rohan, pedig nem fizethetett. A megijedt ékszerész Mária Antoinettehez fordult, aki ily módon tudomást szerzett a csalásról, és tájékoztatta a férjét a bíboros eljárásáról. XVI. Lajos ekkor elrendelte Rohan herceg, Cagliostro, La Motte grófnő és a többi bűntárs letartóztatását. Ha XVI. Lajos csakugyan kegyetlen önkényúr lett volna, akkor bizonyára szigorúan megbüntette volna őket. Száműzhette volna Rohan bíborost egy távoli kolostorba, ahonnan aztán soha többé nem lehetett volna hallani felőle. Ehelyett XVI. Lajos csupán a parlament elé utalta ügyét az eljárás lefolytatása végett. A forradalom előtti időkben a parlament Franciaországban bíróságot, különleges ügyekben eljáró törvényszéket és vizsgálóbizottságot jelentett. Az eljárást mesterségesen előidézett botrányok kísérték és sokáig elhúzódott. A bíróság egyes frakciói közbeavatkoztak a vádlott érdekében azért, hogy a királynét megalázzák. Ezt az egész nyaklánc-ügyet, amely a modern koncepciós koholmányok és perek elődjének is tekinthető, az illuminátus körök igyekeztek maximálisan kihasználni a királyné és egyház ellen. A titkos körök gátlást nem ismerve tették közzé az ocsmány és sértő írásokat, leveleket és röplapokat Franciaország-szerte. Eszerint az egyház mesés ajándékokat ad az idegen királynénak, a szegények költségére, egy olyan asszonynak, aki kész volt eladni magát egy gyémánt nyakláncért. Ma már ismert a történelmi igazság, akkoriban azonban ezek a rágalmak nagy kárt okoztak mind a királyi családnak, mind az egyháznak, és előkészítették a közvéleményt a forradalomra. A nagy terror során XVI. Lajost és Mária Antoinette-t bebörtönözték, és hosszú időn át megfélemlítették. Végül vérpadra küldték Robespierrel, az Orleáni herceggel és sok más személlyel együtt, akik maguk is részt vettek a forradalomnak nevezett véres színjáték kirobbantásában és előadásában. "Káoszból bontakozik ki a rend"
  21. 21. Amikor a káosz, a zűrzavar és az értelmetlen vérengzés lett úrrá Franciaországban, és patakokban folyt a vér Párizsban és más helyeken, számos illuminátus érezte úgy, hogy katonai diktatúra bevezetésére van szükség, amely nemcsak Franciaországban, de Európa többi részében is megszilárdítaná a kezükbe került hatalmat, és lehetővé tenné egy univerzális köztársaság, egyfajta világkormány, létrehozását, amely az illuminátusok világstratégiájának kezdettől fogva az egyik fő célja volt. Egy ilyen katonai diktatúra lenne a megoldás arra a káoszra, amit az illuminátusok terveltek és provokáltak ki. A feladat végrehajtására egy fiatal korzikai katonatisztet szemeltek ki, Napóleon Bonapartet. Számos jó minőségben fennmaradt dokumentum 1794 és 1795-ből bizonyítja, hogy Napóleon Bonapartet már ebben az időben legalább három alkalommal is felvették az illuminátusok sorába az általuk ellenőrzött francia páholyokon keresztül. A Quatour Coronati páholy a brit szabadkőművesség legfontosabb tudományos műhelye. Ez a különleges páholy közreadott több mint száz éven át egy újságot, amit azonban sehol másutt nem lehet fellelni, csak a szabadkőműves könyvtárakban. Ha valaki azonban ezeket felkeresi, akkor fontos információkhoz juthat. Elsősorban brit, amerikai és néhány európai szabadkőműves kutatómunkája eredményeként egyedülálló információkat kaphatunk a titkos társaságok és a szabadkőművesség témakörében. Az egyik tanulmány I. Napóleonról szól. Az itt ismertetett dokumentumok bizonyítják, hogy Napóleont szabályosan felvették az illuminátusok közé, és az ő utasításaikat követte. Napóleon azonban, miután hatalomra került, bizonyos mértékig önállósította magát és ellenőrizhetetlenné vált. Napóleon háttérirányítóinak utasítására fogott hozzá hatalma kiépítéséhez és megszilárdításához. Az illuminátusok által kijelölt programnak megfelelően kiterjesztette uralmát csaknem egész Európára: egyesítette a kisebb államokat formailag a Francia Birodalom keretei között. Az így létrejött birodalom uraként óriási személyes hatalomhoz is jutott. Örömet okozott neki, hogy családja tagjait tetszés szerint helyezhette királyságok és hercegségek élére, és úgy játszhatott egyes országokkal, mint egy sakkozó a bábuival. Valószínű az okozta bukását, hogy fokozatosan kivonta magát az illuminátusok ellenőrzése alól, és saját urának, valódi szuverénnek tekintette magát. 1810 körül már számos vereség érte, amely nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy a körülötte lévő személyek, politikusok és katonatisztek szándékosan megtévesztő információkkal látták el. Amikor végleges bukásaként Szent Ilona szigetére száműzték, Napóleon keserű szemrehányást tett írásaiban, hogy ugyanazok az illuminátusok büntették meg, akik korábban az ő jótevői voltak és hatalomra segítették. Ekkor panaszolja el azt is: számítania kell arra is, hogy meggyilkolják. Napóleon 1810-ben érte el hatalmának csúcsát, amikor csaknem egész Európát meghódította. Elvált első feleségétől, Josephinetől és I. Ferenc, osztrák császár lányát, Mária Lujzát vette feleségül. Még katonai pályafutásának elején Napóleon megesküdött Robespierrenek, hogy feltétlenül támogatja a szabadkőműveseket, és így azok a támogatói lettek. Császárként azonban arra a következtetésre jutott, hogy korábbi ígéretei ellenkeznek Franciaországnak az érdekeivel. Megértette, hogy azok a háttérben meghúzódó pénzügyi hatalmasságok, akik a hosszútávú célokat megjelölték, valójában veszélyt jelentenek Franciaország számára. Napóleon ekkor olyan törvényeket hozott, amelyek korlátozták a szabadkőművesek (illuminátusok) hatalmát, és még az is előfordult, hogy nyíltan ragadozónak és élősdieknek nevezte őket. Napóleon császárként az embereket a saját gyermekeiként kezdte szemlélni. Nem volt vallásos, de meg volt róla győződve, hogy a népnek szüksége van a hitre. Arra is rájött, hogy az egyház elleni háború elpusztítja hazáját, és ezért habozás nélkül hozzálátott a korábbi akciói által okozott kár jóvátételéhez. Úgy döntött, hogy visszahelyezi a katolicizmust eredeti jogaiba
  22. 22. Franciaországban. Mindez a háttérben meghúzódó nemzetközi pénzügyi hálózat elsőszámú dinasztiáját, a Rothschildokat aggodalommal töltötte el, és elhatározták, hogy nem hagyják veszni az eddig elért pozícióikat. Napóleon császárként ennek a háttérben meghúzódó titkos kéznek többé-kevésbé ellen tudott állni. Ebben az időben számos merénylet volt ellene. 1809-ben az egyik ilyen sikertelen merénylet után Napóleon személyesen beszélt az elkövetővel, aki közölte vele, hogy a németek felelősek mindezért. Az a közkeletű vélekedés, hogy Napóleon szerette a háborúskodást. Valóság ezzel szemben az, hogy császárként a békét részesítette előnyben. Ekkor jelentette ki, hogy "köszönöm Istennek, hogy békében vagyok a világgal". Ez a magatartás még inkább aggodalomba ejtette a Rothschildokat, és ekkor döntöttek úgy, hogy újabb háborúkat terveznek. A dinasztia olaszországi feje, Calman Rothschild, rávett egy tábornokot a pápa elleni fellépésre Napóleon tudomása nélkül. Emiatt a pápa Napóleont 1809-ben kiátkozta. Ezt követően James Rothschild Párizsban és Nathan Londonban tovább szőtte terveit Napóleon eltávolítására. A történészek számára még ma is rejtély, hogy 1812-ben miért került sor a fatális Oroszország elleni hadjáratra. Nem lehet távol az igazságtól, hogy e mögött is a rejtőzködő, de már fontos szerepet játszó pénzhatalom akciói húzódtak meg. Napóleon számos dokumentum birtokába jutott, amely alátámasztotta, hogy a Rothschild-ház által irányított hálózat titkos mesterkedéseket folytat ellene. A rendőrminiszter hatalmas mennyiségű levelezést nyújtott át neki, amely ezt alátámasztotta. Napóleon azonban nem hallgatott munkatársaira, és nem mért döntő csapást erre a baljóslatú nemzetközi pénzügyi hálózatra. Ha ezt megteszi, akkor nemcsak saját magát óvhatta volna meg a bukástól, de a történelem tanúsága szerint az egész világ számára nagy szolgálatot tehetett volna. A Waterloo-i csata körülményeit is érthetetlen homály fedi. Az utolsó pillanatig Napóleon csapatai győztesen nyomultak elő minden frontszakaszon. Napóleon azonban hirtelen rosszul lett és Soul marsall, aki a helyettese volt, úgy tűnik, szándékosan veszítette el ezt a fontos csatát. Kutatók már dokumentálták, hogy Soul marsallvérszerinti rokona volt a Rothschildcsaládnak. Ha ez igaz, akkor minden bizonnyal az ő utasításaikat követte, nem pedig formális fölötteséét, Napóleonét. Soult később igen nagyvonalúan megjutalmazták azért, amit e nagyhatalmú pénzdinasztiáért tett. Napóleon uralmának utolsó éveiben nem ő, hanem más országok kezdeményezték a háborúkat, és Napóleon csak végső eszközként háborúzott. 1814 januárjában Franciaországot minden oldalról megtámadták. A támadók hivatalosan is közreadták, hogy ők nem a francia nép ellen, hanem kizárólag Napóleon személye ellen harcolnak. A francia hadseregnek nem volt lehetősége arra, hogy a támadó országok együttes erejével felvegye a harcot. Az se véletlen, hogy Napóleon olyan illuminátus kiszolgálói, mint amilyen Talleyrand volt, akkor fosztotta meg a hatalmától Napóleont, amikor az éppen egy váratlan ellentámadásra készült. Napóleon tábornokainak a többsége elárulta őt, és csatlakozott az ellenséghez. Lemondása után Elba szigetére száműzték, ahonnan tíz hónap múlva sikerült visszatérnie Párizsba, hogy újabb száz napra átvegye a hatalmat. Waterloo után Napóleon beletörődött sorsába, és kiszolgáltatta magát ellenségeinek. Napóleon Szent Ilona szigetén kezdetben biztonságban érezte magát, hiszen Franciaországban több, mint harminc merényletet kíséreltek meg ellene. A brit kormány engedélyezte hívei egy kis csoportjának, hogy elkísérhessék vezérüket. Sőt, még költségeiket is felvállalta. A szűkös anyagi viszonyok miatt a kis csoport helyi olcsó bort fogyasztott. Napóleon kedvenc bora viszonylag drágább volt, és ezért hívei úgy döntöttek, hogy ebből csak egyedül ő igyon. Ezt a bort az afrikai Capetownból hozatták számára kis hordókban. A szigeten palackozták, és személyesen az angol
  23. 23. Montholon tábornok tartotta magánál. Napóleon mindennap ivott ebből a borból, de soha nem többet, mint egy fél üveggel. Száműzetésének ötödik évében Napóleon egészsége napról napra romlott. Már nem volt képes lovagolni, és naphosszat a szobájában maradt, ahol olvasott vagy képeket nézett, vagy az emlékiratait diktálta. Orvosai ajánlására néha kisebb munkákat végzett a kertben. 1818 márciusában Napóleon meghívta egyik tábornokát, Gourgaudot szobájába, és első ízben megkínálta borából. A tábornok azt válaszolta Napóleonnak, hogy a bornak furcsa íze van. "A kormányzó lehet, hogy megmérgez engem a dugó váltogatásával" válaszolta az ex-császár. Ezt követően egyre többet hangoztatta, hogy valaki megmérgezheti őt, és a borra mutatott, mint lehetséges forrásra. Kifürkészhetetlen, hogy miért ivott továbbra is ebből a borból. Amikor már nagy fájdalmai voltak, akkor azzal indokolta, hogy iszik a borból, hogy csak ez enyhíti gyomorfájdalmait. 1821 májusában meghalt. Egy svéd fogorvosnak, Sten Forshufvudnak, az 1950-es évek végén sikerült felkutatnia Napóleon rokonainál fennmaradt hajszálakat, és azokat a legkiválóbb Glasgow-i laboratóriumban alapos vizsgálatoknak alávetni. 140 tesztet hajtottak végre, és valamennyi azt bizonyította, hogy Napóleont szisztematikusan megmérgezték arzénnal. Ezután merült fel a kérdés, hogy ki volt, aki ezt végrehajtotta. A svéd kutató volt az, aki arra a következtetésre jutott, hogy Montholon angol tábornok lehetett a tettes, aki magát Napóleon hűséges hívének adta ki, és a Waterloo-i ütközet után elkísérte eszményképét Szent Ilona szigeti száműzetésébe. Ő volt az egyetlen, aki kezelte Napóleon borát, és minden bizonnyal ő volt az, aki az arzént kis adagokban elhelyezte Bonaparte italában. Azóta történészek kiderítették, hogy Montholont titokban az eseményeket a háttérből irányító pénzkartell vezetői bízták meg azzal, hogy mérgezze meg Napóleont, mert akkor már végleg szabadulni kívántak egykori támogatottjuktól. Montholonnak személyes oka nem volt arra, hogy megmérgezze Napóleont. Meglehetősen nagy kockázatot vállalt e feladat elvégzésével, mert viszonylag fiatal emberként önkéntesen öt évig élt száműzetésben, ahol aszkéta életre kényszerült. Mivel sikeresen hajtotta végre megbízatását, visszatérve Angliába, bőségesen megjutalmazták Napóleon szupergazdag ellenfelei. Dokumentumokkal támasztható alá, hogy a Rothschild-ház által irányított illuminátus hálózat és az ellenőrzésük alá vett szabadkőműves mozgalom nélkül Napóleon soha nem kerülhetett volna hatalomra, és a megbízói által kezdeményezett véres napóleoni háborúkra nem került volna sor. A Rothschild-ház feje, a dinasztiaalapító Meyer Amschel Rothschild, azonban nem volt elégedett Napóleonnal és teljesítményével. A történelemnek ez a fajta befolyásolása igen sok gonddal járt, és rendkívül sok pénzbe került. Ekkor döntötte el ez a egyre nagyobb hatalmú dinasztia, hogy a jövőt illetően felbérelt Napóleon helyett inkább a saját családjából segít valakit a francia trónra. Úgy tűnik, hogy ez sikerült is, minthogy a dinasztia második nemzedékéhez tartozó Nathan Rothschild, az angol ág feje közeli, meghitt viszonyba került Napóleon fogadott lányával, aki Hollandia királyának, Napóleon testvérének, Louis Bonaparténak, volt kényszerűségből a felesége. Az állandó pénzzavarral küszködő Hortenzia, aki ráadásul rossz házasságban élt, Nathannak a szeretőjévé vált. Nagy valószínűséggel innen származik az a Charles Louis Napóleon Bonaparte nevű fiatalember, aki végül III. Napóleon néven Franciaország császára lett 1852-től 1870-ig. Napóleon viszonya a háttérhatalomhoz Láttuk, hogy a háttérhatalom megneheztelt saját kreatúrájára, akit ő maga választott ki, és indított el szédületes magasságokba repítő pályáján. Amikor Napóleon hatalmának csúcspontjára került,

×