Your SlideShare is downloading. ×
  • Like
CHICAGÓI KRÓNIKA
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Thanks for flagging this SlideShare!

Oops! An error has occurred.

×

Now you can save presentations on your phone or tablet

Available for both IPhone and Android

Text the download link to your phone

Standard text messaging rates apply
Published

 

Published in News & Politics
  • Full Name Full Name Comment goes here.
    Are you sure you want to
    Your message goes here
    Be the first to comment
    Be the first to like this
No Downloads

Views

Total Views
20
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
0

Actions

Shares
Downloads
0
Comments
0
Likes
0

Embeds 0

No embeds

Report content

Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
    No notes for slide

Transcript

  • 1. K Ö Z É L E T CHICAGÓI KRÓNIKA Harmath István Új köntösben a Pillangókisasszony 2013. október 23., szerda. Még mindig Chicagóban ébredezem, és a komputert kinyitva jövök rá, hogy tulajdonképpen milyen nap is a mai. Az amerikai hírek után, szokásom szerint, átkapcsolok a magyar oldalakra, és ott rögtön látom, hogy Budapesten az 57 évvel ezelõtti forradalmat ünneplik. Szinte hihetetlen, hogy több mint fél évszázad telt el a dicsõséges és végül gyászos szabadságharc napjai óta! 57 év nagyon hosszú idõ, az akkori 21 éves srác ma 78 éves nyugdíjas, aki gyenge térde és egyéb egészségi problémák miatt évrõl évre, vagy inkább hónapról hónapra éli napjait. A lába néha cserbenhagyja, ezért sétáláshoz botot használ, de az esze, gondolkodása még a régi, így még egy darabig folytatni tudja tudósítói munkáját. Az írások címe hamarosan változik, talán a Fekete Pista által ajánlott Amerikai krónika lesz belõle, de lehetséges fejléc lehet a Las Vegas-i krónika is. A Budapesten történt ünnepi megemlékezéseket az interneten keresztül követtem. A képeken hatalmas, békés tömegek voltak láthatók, kivált az Orbán-kormány rendezvényén, a Hõsök terén, ahol több százezerre becsülték a megjelenteket. A budai Bem térrõl induló Békemenet eleje már a Nyugatihoz érkezett, amikor még mindig vártak az indulásra a Margit híd budai oldalán. Jó érzés volt látni a tömegben a mosolygós arcokat és azt is, hogy az emberek pozitívan fogadták a miniszterelnök, Orbán Viktor beszédét. A baloldaliak gyûlésén, a Mûegyetem elõtt sokkal kevesebben voltak, és ott egy szó sem esett 1956ról; fõleg egymást és Orbánt pocskondiázták a szónokok. Az egykori bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc hívei ordítozva skandálták az „összefogást”, és ezzel befojtották az MSZP-t vezetõ Mesterházy Attilába a szót. Amennyiben ez az általuk elképzelt összefogás, akkor Orbán Viktor simán nyeri a jövõ tavaszi választást. Visszatérve Chicagóba, októberben már megkezdõdtek az operaelõadások a Lyricben. Elsõnek Giacomo Puccini A képen jobboldalt Amanda Echalaz, mint Cso-cso-szán Madama Butterfly – Pillangókisasszony – címû, egyik legismertebb, legkedveltebb operáját láthattuk, majd Giuseppe Verdi Otello címû remekmûvét. Mindkét operát már többször adták a Lyricben. A legemlékezetesebb Otellót mégis a chicagói szimfonikusok koncertelõadásában hallottam, amelyet Sir George Solti vezényelt a Michigan avenue-n lévõ Orchestra Hallban. Ha emlékezetem nem csal, a dátum 1991 volt, a fõbb szerepeket Luciano Pavarotti mellett Kiri Te Kanawa és Leo Nucci énekelték. A helyárak az akkori idõkhöz viszonyítva méregdrágák voltak; kint, a koncert elõtt, úgy emlékszem, 250-500 dollárt ajánlottak egy-egy jegyért. Felejthetetlen elõadás volt, Pavarotti a szája elõtt hatalmas fehér sálat tartott, Solti is betegen állt a pódiumra, helyettese beugrásra készen, frakkba öltözve vezényelte a kórust a második emeletrõl. Néhány méterre ültem tõle, nem tudtam mire vélni a díszes öltözéket. Másnap a lapok beszámolójából értesültünk arról, hogy szerencsére mindenki végigélte az operát. „Az én Cso-cso-szánom az marad, ami: a leginkább átérzett és legszuggesztívabb opera, amelyet valaha írtam” – fakadt ki Puccini nem sokkal az 1904. február 17-i, sikertelen milánói premier után, egy bankárbarátjának írott levelében. Ma már talán nehezen hihetõ, hogy a Madame Butterfly, Puccini legnépszerûbb, leggyakrabban játszott operáinak egyike megbukott az elsõ elõadáson. Persze, a korabeli dokumentumok áttanulmányozása után Julian Budden, a jeles Puccinikutató is azt állapította meg, hogy a bukás buktatás volt, amelyben fizetett klikk mûködött közre.” A fenti idézetet az interneten találtam, és gondoltam, olvasóinkat is érdekli, hogy még olyan zenei zsenik, mint Puccini is, bukással néztek szemben operáik premierjén. A Lyric Opera of Chicago az idei évadban õsszel, majd tavasszal is prezentálja Puccini elnyûhetetlen operáját, ha valaki a beszámolóm után kedvet kapna megnézni az elõadást, annak bõven lesz rá lehetõsége. Idén új produkciót láthattunk, az 1982-ben készült Hal Prince-féle ún. Broadway-meets-kabuki rendezés már lassan idejétmúlt lett. A Lyric az elmúlt harminc év alatt legalább hat alkalommal játszotta, a Prince-féle produkciót. A Londonból érkezett ma- gyar származású General Director, Anthony Freud igazgató természetesen újítani akart, ami érthetõ, de nagyon költséges játék. Mozart Varázsfuvola címû operáját is utoljára láthattuk a régi meseszép produkcióban, ki tudja, hogy az új eléri-e a megszokott minõségét. A Madama Butterfly új rendezése és díszletei teljesen új, idõtálló keretbe tették az operát. Az egyetlen díszlet végigkísérte az operát a mindhárom felvonáson keresztül, néha egy japán ablakos ajtót toltak keresztül a színen, ezzel mintegy jelezve a házat, ahol Cso-cso-szán és kisfia, valamint Suzuki, a szolgálója laknak. Pinkerton – James Valenti és Amanda Echalaz – Cso-cso-szán A szõke kisfiú, Sorrow szerepét Tye Oren Pauley játszotta, aki csodás nyugalommal mozgott a színpadon, ahol eléggé hosszú idõt kellett töltenie. Az ilyesmi nagyon megerõltetõ tud lenni egy kisfiú számára, aki az opera végén hatalmas tapsot kapott a nézõktõl. A modern díszlet több mint 25-30 fokot lejtett, ami megnehezíti a nõi szereplõk járását, nekik a hosszú, tágas jelmezben énekelni is kell a színpadon, nem is akárhogyan. Emlékeimben van egy Turandot-elõadás, amelyben a nagyszerû magyar díva, Marton Éva énekelte a címszerepet. Neki hatalmas fejdísszel még meredekebb emelkedõn kellett sétálni, földig érõ jelmezben. Vigyázva menni és közben énekelni, nem volt egyszerû feladat, de szerencsére nem történt baleset. Az amerikai tengerészhadnagy, B. F. Pinkerton szerepét a magas termetû James Valenti alakította, aki kitûnõ formában énekelt, de darabos mozgása zavarólag hatott az elõadásban. Szerencsére a Cso-cso-szán szerepét alakító dél-afrikai szoprán Amanda Echelaz kellõen magas alakja illett a tenorhoz, egy alacsony szoprán mellett mulatságos lehetett volna az opera. A szoprán szerepet éneklõ díva, Amanda Echelaz gyönyörûen adta – 9. oldal 2013. november 23. – 48. szám – elõ az ismert, híres Un bel di vedremo áriát, zúgott is brávó, illetve a brava, ami a hölgyeket illeti, bár a Lyricben nem szoktak különbséget tenni az olasz szavak között. A mezzoszoprán Suzuki szerepét alakító amerikai Maryann McCormick és a brit bariton Christopher Purves Sharpless kiválóan énekeltek és egyben nagyszerûen formálták szerepeiket. A különleges zümmögõ kórust ebben a rendezésben csak hallani lehetett, a kar tagjai a díszletek mögött, a háttérben maradtak. Ez is a modern rendezés egyik átka. A Lyric zenekara az olasz karnagy, Marco Armiliato pálcája alatt a szokásos, elsõrangú teljesítményt nyújtotta. Úgy tíz, de talán már több évvel ezelõtt, Magyarországon töltött vakációnk alkalmán a Magyar Állami Operaházban láttuk az akkor Pillangóasszony címmel hirdetett Puccini-operát. A rendezõ, Kerényi Miklós Gábor változtatta a közismert Pillangókisaszszony címet Pillangóaszszonyra, ami a Madama Butterflynak valóban a pontosabb fordítása. Igen ám, de a fõszereplõ, Cso-csoszán egy tizenöt éves gésa, akire jobban illett a kisaszszony változat. Amikor Puccini 1906-ban Budapesten járt, a premieren semmi kifogása nem volt a cím miatt. Miért gondolta Kerényi, hogy címet kell változtatni, nem értettem, mint azt sem, hogy a második felvonásban nagy, széles sárga szalagot kötött a színen lévõ fára. „Tie a yellow ribbon round the old oak tree” – énekelték az amerikai fiatalok a huszadik század vége felé, de Puccini 1904ben készült operájának ehhez nincs semmi köze. Az embernek mindig el kell viselni a „zseniális” rendezõk, illetve igazgatók hóbortjait. Megjósolhatom, hogy a Pillangókisasszony Kerényit is túléli. Megjegyzendõ, hogy 1955-ben a majdhogynem tökéletes szoprán, Maria Callas alakította Cso-csoszán szerepét, akkoriban még Budapesten éltünk, így az örök dívát sohasem hallhattam élõben a Lyricben, míg Pinkerton szerepét a nagyszerû olasz tenor, Giuseppe di Stefano formálta. Chicagóba érkezésünk után egy évvel, 1964-ben Renata Tebaldi énekelte Puccini másik végzetes sorsú szopránjának szerepét, Mimit a Bohéméletben. A lírai szoprán szerepkör legkiválóbb, legismertebb énekesei voltak, soha nem dõlt el, hogy ki volt a jobb kettõjük közül. Az viszont kétségtelen, hogy Maria Callas neve ismertebb lett az operavilágban, három oktávnyi hangja a koloratúrszoprántól kezdve, a drámai szopránig minden szerep- Maria Callas re alkalmassá tette. Elhíresült botrányai miatt állandóan a lapok címoldalán szerepelt, a Lyricbõl is egy botrány miatt távozott. Puccini két legismertebb és legkedveltebb operája végén mind Cso-csoszán, mind Mimi drámai véget érnek, mindig boszszant, hogy miért kell mindkettõjüknek tragikusan meghalniuk az opera végén. Egymásra kell találnunk! Kedves Honfitársaim! November 23-án Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és delegációja vendégeink lesznek, és a chicagói magyar közösségnek alkalma lesz megismerkedni, bemutatkozni és megteremteni a személyes találkozások által mindig remélhetõbb kapcsolati láncolatot, amely annyira hiányzik közöttünk. Magyarországnak, minden problémái ellenére, olyan kormánya van végre, amely nem tagadja meg a magyar emigrációt, sõt kezét nyújtja felénk, nemzeti és politikai szinten egyaránt. Az egymástól való, történelmileg igazolt elszigetelõdést próbálja feloldani, és mi, chicagói magyarok ezt az igyekezetet örömmel viszonozzuk. Végre, a magyarság kezdi felismerni az egymáshoz tartozás, az egymásért való kiállás nemzetet erõsítõ, nemzetet megtartó erejét. A chicagói magyar közösség és a szülõföld vezetõi egyaránt, felismerve az egymáshoz tartozás fontosságát, a kölcsönös bizalom erõsítésére törekednek. Az állampolgárság viszszaadásával, a szavazati jog biztosításával Magyarország kormánya azt üzeni nekünk, hogy elérkezett az idõ, amikor le kell ráznunk magunkról a kisebbségérzetet, a másodrendûséget, és közösen, testvér a testvérrel, kivívhatjuk magunknak a világ és fogadott hazánk elismerését is. Elismerését annak, hogy végre rendezni próbáljuk ügyeinket! Ezt kívánja közösségünk, minden honfitársunk, aki nem pártszínekben gondolkodik, hanem a piros, a fehér és a zöld, az egek kékjének csillogásába rejtett szivárvány színeit rejti keblében. Ezért jön hozzánk az államtitkár úr, ezért jön hozzánk a nagykövet úr, ezért jön hozzánk ismét, közösségünk tiszteletbeli és mindannyiunk által szeretett tagja, a vezetõ konzulunk New Yorkból. S mi örülünk a messzirõl hozzánk bekopogó vendégeknek, örülünk, mert üzenetet hoznak, az Anyaföld üzenetét: „Egymásra kell találnunk”! November 23-án mi, chicagói magyarok, jó házigazdák leszünk, és ajtónk küszöbén állva fogadjuk majd a vendégeinket. Ott leszünk, mert ott kell lennünk. Ott kell lennünk, mert ezt az õsi magyar szokást nem fogjuk megtagadni. Ott leszünk, mert ezzel magunknak és nemzettársainknak egyaránt tartozunk. Ott leszünk, mert bizonyítani akarunk a Nagyvilágnak is, hogy vegyen bennünket komolyan, fogadjon el bennünket úgy, amilyenek vagyunk: magyaroknak. Nemzettársi tisztelettel, Krémer Sándor (Chicago)