SlideShare a Scribd company logo
1 of 1
Kozma Szilárd: Karma- és Családasztrológus figyelmeztetése:
FIGYELEM! GERLE ÉVA eszelős internetes gerilla-háborút folytat
Az, az egészség- és boldogsághozó SPIRITUÁLIS ÉLETSZEMLÉLET ÉS
ÉLETVEZETÉS, amit tanítok és képviselek, és ami szerint értelmezem a
horoszkópokat, homlokegyenest SZEMBEN ÁLL MINDEN SZÉLSŐSÉGES
EGYOLDALÚSÁGGAL.
Ezért, egy Budapesti ultra-feminista (Valójában férfi- és apautáló fasiszta) személy:
GERLE, ÉVA, aki ráadásul mély pszichiátriai problémákkal is küzd, 2013 december
elején, eldöntötte, hogy a tárgyi – ANYAGI REALITÁS TÉNYEIT TAGADÓ, ANNAK
TELJESEN ELLENTMONDÓ, tehát egyértelműen ÁLTALA KIESZELT és persze, a volt
besúgóm: a székelyzászlók használata miatt a székelyföldi polgármestereket a román
hatóságoknál jelentgető, Kökösi NAGY ATTILA PULI által kieszelt, HAZUGSÁGOKRA
ALAPOZOTT ÖRDÖGI RÁGALMAZÁSAIVAL, vagyis, a hitelrontás céljából, az én
nevemben készített hamis-blogok útján való „tényközléseivel”, GAZDASÁGILAG TÖNKRE
FOG TENNI. Ezt a rögeszmés célját azóta is követi és bármi áron is, de eszelősenel akarja
érni.
Az identitás-zavarokkal küzdő és ezért rengeteg álnév és internetes ál-porfil mögül az általa
kiválasztott áldozataival internetes háborúkat folytató, blogíró Gerle Évának a Kozma-család
tönkretevési stratégiájához tartozik tehát az is, hogy az internetes keresőknek a top-listáin a
nevünkre megjelenő első oldalakon az általa az én nevemre (Szilárd Kozma) készített, és a
rólam szóló, szokásos Gerle-hazugságokat és becsmérlő gúnyolódásokat "ismertető",
blogoknak a link-címei jelenjenek meg. az eszelős Gerle Évának ezt a manipuláló, stratégiai
játékát és a mi tönkretevésünket szolgálja tehát az, aki rákattint azokra az általa és barátnője:
Kovács Killer(!) Csilla által, én nevemre készített bolgoknak a linkjeire, amelyeket Gerle Éva
szerte az interneten, különböző hozzászólásaiban ajánl. Azok a blogok tehát, egyáltalán nem
rólam szóló információkat tartalmaznak, ahogy ígéri, hanem mindössze, infantilis
gúnyolódásokat.

More Related Content

Similar to Gerike gerilla-háborúja

Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Botond Szilárd
 

Similar to Gerike gerilla-háborúja (6)

Objektív hori ped
Objektív hori  pedObjektív hori  ped
Objektív hori ped
 
Interju lehener z_suzsa
Interju lehener z_suzsaInterju lehener z_suzsa
Interju lehener z_suzsa
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
 
Az anyag
Az anyagAz anyag
Az anyag
 
Ördöngösök
ÖrdöngösökÖrdöngösök
Ördöngösök
 
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
Kozma Szilárd: A Betegségeknek a konstellációkra jellemző negativ mentalitásb...
 

More from Kozma Botond Szilárd

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásaiKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Botond Szilárd
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Botond Szilárd
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Botond Szilárd
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKozma Botond Szilárd
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...Kozma Botond Szilárd
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaKozma Botond Szilárd
 

More from Kozma Botond Szilárd (20)

Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazságKozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
Kozma Szilárd: Barátom platón, de nagyobb barátom az uigazság
 
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanítottKozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
Kozma Szilárd: Hamvas Béla - A mester megtanított
 
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásaiKozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt  hatásai
Kozma Szilárd: A hítnek a sorsra gyakorolt hatásai
 
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalomKozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
Kozma Szilárd: A bűnbeesett fájdalom
 
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
Kozma Szilárd: A nemzet árulás és a besúgás lelki betegségének az asztrológia...
 
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
Első sorban és főként az, az esezme világ, amit Bagdy Emőke proffeszor fogalm...
 
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
Kozma Szilárd: A fájdalomnak s-pirituális metafizikai jelzés-értelme van 2
 
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik részKozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith és a keresztény asztrológia VIII- ik rész
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik részKozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió, és a keresztény asztrológia IV- ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a keresztény beavatás II. ik rész
 
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. részKozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
Kozma Szilárd: A lilith-inverzió és a keresztény asztrológia i. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelekKOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
KOzma Szilárd: A figyelmeztető sorsjelek
 
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
A Lilith - inverzió nevű, "karma-gyártó" (objektív) szellemi jelensége, a Lil...
 
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondságaA bolond boldogsága és a boldog bolondsága
A bolond boldogsága és a boldog bolondsága
 
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titokKozma Szilárd: Horoszkóp-titok
Kozma Szilárd: Horoszkóp-titok
 

Gerike gerilla-háborúja

  • 1. Kozma Szilárd: Karma- és Családasztrológus figyelmeztetése: FIGYELEM! GERLE ÉVA eszelős internetes gerilla-háborút folytat Az, az egészség- és boldogsághozó SPIRITUÁLIS ÉLETSZEMLÉLET ÉS ÉLETVEZETÉS, amit tanítok és képviselek, és ami szerint értelmezem a horoszkópokat, homlokegyenest SZEMBEN ÁLL MINDEN SZÉLSŐSÉGES EGYOLDALÚSÁGGAL. Ezért, egy Budapesti ultra-feminista (Valójában férfi- és apautáló fasiszta) személy: GERLE, ÉVA, aki ráadásul mély pszichiátriai problémákkal is küzd, 2013 december elején, eldöntötte, hogy a tárgyi – ANYAGI REALITÁS TÉNYEIT TAGADÓ, ANNAK TELJESEN ELLENTMONDÓ, tehát egyértelműen ÁLTALA KIESZELT és persze, a volt besúgóm: a székelyzászlók használata miatt a székelyföldi polgármestereket a román hatóságoknál jelentgető, Kökösi NAGY ATTILA PULI által kieszelt, HAZUGSÁGOKRA ALAPOZOTT ÖRDÖGI RÁGALMAZÁSAIVAL, vagyis, a hitelrontás céljából, az én nevemben készített hamis-blogok útján való „tényközléseivel”, GAZDASÁGILAG TÖNKRE FOG TENNI. Ezt a rögeszmés célját azóta is követi és bármi áron is, de eszelősenel akarja érni. Az identitás-zavarokkal küzdő és ezért rengeteg álnév és internetes ál-porfil mögül az általa kiválasztott áldozataival internetes háborúkat folytató, blogíró Gerle Évának a Kozma-család tönkretevési stratégiájához tartozik tehát az is, hogy az internetes keresőknek a top-listáin a nevünkre megjelenő első oldalakon az általa az én nevemre (Szilárd Kozma) készített, és a rólam szóló, szokásos Gerle-hazugságokat és becsmérlő gúnyolódásokat "ismertető", blogoknak a link-címei jelenjenek meg. az eszelős Gerle Évának ezt a manipuláló, stratégiai játékát és a mi tönkretevésünket szolgálja tehát az, aki rákattint azokra az általa és barátnője: Kovács Killer(!) Csilla által, én nevemre készített bolgoknak a linkjeire, amelyeket Gerle Éva szerte az interneten, különböző hozzászólásaiban ajánl. Azok a blogok tehát, egyáltalán nem rólam szóló információkat tartalmaznak, ahogy ígéri, hanem mindössze, infantilis gúnyolódásokat.