Your SlideShare is downloading. ×
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Thanks for flagging this SlideShare!

Oops! An error has occurred.

×
Saving this for later? Get the SlideShare app to save on your phone or tablet. Read anywhere, anytime – even offline.
Text the download link to your phone
Standard text messaging rates apply

Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba

887

Published on

[Forrás: Galéria = A Földgömb, XXII. évf., 2004/ 3. sz. (május-június), 18-29. o.] …

[Forrás: Galéria = A Földgömb, XXII. évf., 2004/ 3. sz. (május-június), 18-29. o.]

2002 októberében a belső-ázsiai pusztaságokban tett sok ezer kilométeres utazás után
az Uszt-jurt platón át tértem vissza Kazahsztánba. Vonatunk lassan zötykölődött
Beyneu felé, mintha tudta volna, hogy itt a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti, út nélküli
pusztaságban úgy sincs más közlekedési lehetőség. Az egyhangú, tizenegy órás utazás
jó alkalmat adott az élmények felidézésére, amiből csak egy-egy állomás, vagy inkább
csak megállóhely zökkentett ki. Az egyik helyen feltűnően sokáig álltunk, mire én
érdeklődni kezdtem. Üzbég útitársam a jól látható állomásnévre mutatott, és a nyomaték
kedvéért szóban is elismételte: Barsa-Kelmes. Én persze nem értettem semmit. A
karakalpak nyelven írt Barsa-Kelmes, folytatta, azt jelenti: "aki megérkezik, nem tér
vissza". Meglepődtem, aztán mégiscsak tovább indultunk.

Published in: Travel
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total Views
887
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
0
Actions
Shares
0
Downloads
8
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

Report content
Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
No notes for slide

Transcript

  • 1. Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba 2002 októberében a belső-ázsiai pusztaságokban tett sok ezer kilométeres utazás után az Uszt-jurt platón át tértem vissza Kazahsztánba. Vonatunk lassan zötykölődött Beyneu felé,minthatudta volna, hogy itt a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti, út nél­ küli pusztaságban úgy sincs más közlekedési lehetőség. Az egyhangú, tizenegy órás uta­ zás jó alkalmat adott az élmények felidézésére, amiből csak egy-egy állomás, vagy in­ kább csak megállóhely zökkentett ki. Az egyik helyen feltűnően sokáig álltunk, mire én érdeklődni kezdtem. Üzbég útitársam a jól látható állomásnévre mutatott, és a nyoma­ ték kedvéért szóban is elismételte: Barsa-Kelmes. Én persze nem értettem semmit. A karakalpak nyelven írt Barsa-Kelmes, folytatta, azt jelenti: quot;aki megérkezik, nem tér visszaquot;. Meglepődtem, aztán mégiscsak tovább indultunk.
  • 2. A a külö­ ZÓTA IS SOKSZOR E S Z E M B E JUTOTT nös állomásnév. Vajon ki, vagy kik nem térnek vissza? A hajdani száműzöttek, akik itt tengették büntetésük éveit, vagy akár az egész életüket? A pusztaságban található magá­ A türkmenisztáni utazás a következő év nagy áb­ rándjává vált, én mégis bíztam abban, hogy nem csak az marad. Amikor 2003 szeptemberében útra keltem, a gondos előkészületek ellenére csak az indulásban lehettem biztos, az érkezésben nem. A nyos sírok és temetők ismeretlen halottai? Vagy az bizonytalanságot az keltette, hogy a vízum helyett ősi karavánút mentén álló isten háta mögötti bör­ csak egy, a Türkmén Külügyminisztérium által re­ tön foglyai? Ők bizonyára tudják, mit jelent a gisztrált hivatalos meghívólevelem volt, az is csak barsa-kelmes. De megtudja mindenki, aki utazást másolatban, azzal az ígérvénnyel, hogy a Kaszpi- tesz Közép-Ázsia pusztaságaiban és sivatagaiban, tenger partján lévő Türkmenbashiban, a korábbi ahol végtelenbe vesző kietlen síkságok poros útja­ Krasznovodszkban fogom a vízumomat megkap­ in nem érzékelünk sem haladást, sem változást. ni. A meghívólevél személyes adataimon kívül Ahol nincs célpont és elérhetőség, ahol ősi kultú­ részletesen tartalmazta az útitervet, valamint az rák málló romjai tekintenek időtelenül a messze­ országba érkezés és tervezett elhagyásának pontos ségbe, ahol semmi máshoz nem hasonlítható a időpontját. A meghívást intéző ashabádi napkelte és a napnyugta varázslatos látványa, és (Ashgabat) A Y A N Tourism and Travel Company ahol hallgathatjuk a mindig fúvó szél megigéző da­ már az első levélváltáskor nyomatékkal a tudtom­ lait. Amikor megéljük a végtelenség és önnön k i ­ ra adta, hogy csak utazási céllal érkezőnek nyújta­ csinységünk lélekszorító élményét, mi is rabjai le­ nak segítséget, másoknak nem, külön kiemelve a szünk e magával ragadó különös világnak, és meg­ mások között az újságírókat. Mérnöki foglalkozá­ értjük a sejtelmes állomásnév különös üzenetét. som ebből a szempontból elfogadható volt. Budapestről Isztambulon keresztül az azerbaj­ quot;Rögös ú t o n quot; T ü r k m e n i s z t á n b a dzsáni Bakuba repültem, majd innen hajóval ter­ veztem az út folytatását Türkmenisztánba. A Számomra akkor, 2002-ben Türkmenisztán elér­ Szovjetunió megszűntével elenyészővé vált a két hetetlen maradt. Khojayli-nél hiába jutottam el az part közötti utasforgalom. A veterán komphajók üzbég-türkmén határátkelőhelyhez, az üzbég és a menetrend nélküli, napi egyszeri indulással árut kazah vízum itt semmire sem volt elegendő. szállítanak, és a bizonytalan időpontú délutáni in- A 90 m átmérőjű „égő gödörquot; mélyén Kilátás a Jángü Kala szirtjei felől a földgáz gyulladt lángra (balra) a Kara-Bogaz-öböl felé
  • 3. dulás miatt tanácsos volt már kettő órától a hajó­ Sok-sok évezreden át az élet errefelé meglehe­ nál várakozni. A z útlevélvizsgálatnál akadt némi tősen világvégi volt, még ha olyan virágzó kultú­ izgalom, amikor a vízumomat kérték. Meghívóle­ rák is kialakultak, mint Chorezm, vagy a csupán a velem láttán rövid konzíliumot hívtak össze, végül közelmúltban feltárt Margus. Amikor az újkor utamra engedtek. Ennek ellenére nem töltött el lel­ szele meg- és felrázta a világot, addig soha nem kesedéssel, amikor közölték, ha a túlparton nem látott gazdasági és társadalmi változásokat indítva lesznek rendben a papírjaim, két nap múlva vi­ el, errefelé homokba temetett kultúrák felett a no­ szontlátjuk egymást. mád élet és állattartás vált jellemzővé, és rabszol­ gatartó kánságok határozták meg a élet minden­ napjait. A X . század óta itt élő türkmén népek önálló államiság nélkül a hívai és a buharai kán­ ság fennhatósága alá tartoztak mindaddig, amíg a X I X . század második felében a cári Oroszország keresztezve és meghiúsítva a hasonló brit törekvé­ seket, meghódította a Kaszpi-tengeren túli terüle­ teket. A civilizáció az orosz főkormányzó alatt in­ dult el, majd a szovjet időszak állammá, pontosab­ ban tagállammá tette Türkmenisztánt. A Szovjet­ unió megszűnése után a függetlenséget 1991. ok­ tóber 27-én kiáltották ki. A z utazni vágyók számára a Kaszpi-tengeren túli területek soha nem voltak könnyen elérhetők. A mostoha természeti adottságokat csak tetézte a civilizálatlanság és a vallási fanatizmus. A z 1870- es évektől az orosz fennhatóság alatt sokat javult az utazók biztonsága. Ez főleg a Krasznovodszk- ból induló Transzkaszpi-vasút mentén volt igaz. Aztán jött a szovjet időszak, és az ország bezárult a külvilág számára. Ekkortájt „csak úgyquot; utazni egyáltalán nem lehetett. A független Türkmenisz­ tán továbbra sem vált a tömegturizmus paradicso­ mává, de ma már az utazási ábrándok legalább va­ lóra válthatók, ha nem is egyszerűen. Kora reggel nagy messzeségből is jól kivehetők voltak a Krasznovodszki-öböl sziklás dombvonu­ latai. A z öblöt a Nagy Péter cár által kiküldött, Alekszandr Bekovics-Cserkasszkij herceg által vezetett orosz expedíció tárta fel 1715-ben, majd egy évre rá, a második expedíció során Cserkasszkij itt hozta létre az első orosz erődöt. A part menti homokdűnék között szűk hajózási úton jutottunk be a több ezer négyzetkilométeres öböl­ be, a „vörös vizekrequot;, ahogy Cserkasszkij elne­ Mauzóleum Kunya-Urgencsben vezte azt a part menti vörös homokon csillogó víz látványának hatására. Este nyolc órakor végre kihajóztunk. Azeri, Tíz óra tájban kötöttünk ki. A z utasok - kivéte­ orosz és türkmén útitársaimmal (összesen kilencen lemmel - elhagyhatták a hajót. Nekem meg kellett voltunk) még hosszú időn át néztük Baku távolodó várnom, amíg a városból megérkezik a konzul. fényeit. Mire a sötétség mindent elnyelt, egyedül Addig izgulhattam, hogy rendben legyenek a pa­ maradtam a fedélzeten. A z éjszakai hajózás útban pírok. Két óra elteltével egy civil - ő volt a konzul az ábrándok valóra váltása felé olybá tűnt, mintha - és több katona jött fel a hajóra, majd lekísértek a mesebeli Óperenciás-tengeren utaznék az azon is a kikötő épületébe. Amikor megláttam a nálam túli pusztaságok és sivatagok világába. másolatban lévő meghívólevél eredetijét, meg-
  • 4. könnyebbültem. Többféle kérdőív és nyilatkozat elkövetkező napok úti programját, majd kaptam kitöltése után egyéb fontos papírokkal együtt egy telefonszámot, amin probléma esetén bármi­ megkaptam a vízumomat egyelőre tíz napra. Vég­ kor elérhetem ismeretlen nyomon követőmet. re Türkmenisztán földjére léphettem. Másnap reggel kisebb szívdobogást kaptam, amikor erős ajtókopogtatásra ébredve egy katona­ Ázsia kapujában tisztnek nyitottam ajtót. Üdvözölt és megkérdezte: „vszjo v parjádke?quot; - minden rendben? A kitünte­ Első türkmenisztáni utam a konzul irodájába veze­ tő gondoskodáson kívül újabb papírokkal látott el. tett. Itt telefonon egyeztettünk az AYAN-nal, mikor Ezután végre elindulhattam Türkmenbashi, azaz indulok tovább, hol fogok megszállni, és mikor érek Krasznovodszk felfedezésére. A település rendkí­ Ashabádba. Aztán szabad elhatározásomból Türk- vüli, sőt meghatározó stratégiai jelentőségét Bel­ menbashi legkitűnőbb szállodájába, a négycsillagos ső-Ázsia orosz meghódítása szempontjából csak a Hotel Türkmenbashiba mentem. Azt hiszem ideje történelem lapjaiból érthetjük meg. megismerkedni a türkmenbashi szóval, ami mint fo­ A Cserkasszkij-expedíció az Indiába vezető vízi galom olyasmit jelent, mint a „minden türkmén fe­ út lehetőségeinek a felkutatására irányult. A törek­ jequot;. A név 1993 óta egyetlen embert illet meg Türk­ véseket egy türkmén legenda táplálta, amely sze­ menisztánban: Saparmurat Nyijazovot, az élet- rint az Amu-darja egykor a Kaszpi-tengerbe öm­ hossziglanra megválasztott elnököt. Neve ma már lött és emberi beavatkozás - egy gát - változtatta csak „egyszerűenquot; Türkmenbashi vagy Nagy Türk­ meg a folyását. A korabeli ismeretek az Amu-dar­ menbashi. Minden, ami Türkmenisztánban „türk­ ja forrását a messzi Indiába tették. Ezért a hajdan­ menbashiquot;, legyen az hajó, szálloda, tér vagy város, volt meder megtalálása és a vízi út helyreállítása az elnökről kapta a nevét és rá emlékeztet. azzal kecsegtetett, hogy ezután majd Oroszország­ De térjünk vissza a Hotel Türkmenbashiba. Szo­ ból a Volga-Kaszpi-tenger-Amu-darja vízi úton bámban alig helyezkedtem el, máris megcsörrent Indiába is el lehet hajózni, ami semmihez sem a telefon. Ashabádból kerestek az AYAN-tól (ha­ fogható kereskedelmi lehetőséggel kecsegtetett. mar kiderítették, hol vagyok). Ismét átvettük az India akkor még nem volt brit gyarmat. Mecset Darvaza „központjábanquot;
  • 5. Krasznovodszk, a mai Türkmenbashi volt az első orosz település a Kaszpi-tenger keleti partján Cserkasszkij nem találta meg a keresett folyó- Krasznovodszk. Krasznovodszk hídfőállássá vált, medert, amit a mai részletes térképek Uzboj- ahol 1869-ben várost alapítottak. A messzi Orosz­ névvel jelölnek. A z Uzboj rejtélyét az 1937-1947 országból hajón érkezett az utánpótlás, ember, gép, között Chorezm felkutatására kiküldött, Tolsztov hadianyag és a vasúti sín, s így rohamléptekkel vezette szovjet expedíció oldotta meg. A z expedí­ építették ki a Transzkaszpi-vasutat egészen Tas- ció szertefoszlatta az Amu-darja fő ágának eltere­ kentig, pontosan 1864 km-es hosszúságban. A lésére vonatkozó középkori legendákat, és igazol­ Transzkaszpi-vasutat olyan híres utazók is igénybe ta, hogy az Uzbojban a középkor óta nem folyt vették, mint Sven Hedin, Stein Aurél, és rajta uta­ víz. Korábban pedig az Amu-darja Darjalik nevű zott 1895-ben a magyar Zichy-expedíció is. ága a Szarikamis-tavon keresztül látta el vízzel az Krasznovodszk mai képe sokat megőrzött a vá­ Uzbojt, amely a Kaszpi-tengerbe folyt. rosalapítás időszakából. A másfél emeletes, föld­ A vízi utat kereső kezdeti orosz törekvések a szinti lőrésekkel kialakított legrégebbi épület egy­ X I X . században már nyíltan a belső-ázsiai terüle­ koron az orosz helyőrségnek nyújtott biztonságot, tek megszerzésére irányultak, aminek nagy lökést ma múzeumként őrzi a hajdani hódítók emlékét. adott az indiai brit gyarmatbirodalom kialakulása. Innen egyenes út vezet a régi kikötőig. Félúton A z orosz hadvezetés sokat tanult az 1801-es és az különös, diadalívszerű építmény, az Ázsia-kapuja 1839-es expedíciós seregek katasztrófájából, ami­ keresztezi az utat. Szimbolikus alkotás. Üdvözli kor azt hitték, hogy az oroszországi Orenburgból az Ázsiába érkezőket és búcsúztatja az elutazókat délre induló seregek elfoglalhatják a Hívai, a ma is, mint régen. Buharai és a Kokandi kánságokat. A z Uszt-jurt A hajdani kikötő helyén, ahol a móló kezdődött, pusztaságai nagy veszteségek árán megtanították a csak egy bárka ringatózott teázóval a fedélzetén. katonai vezetést arra, hogy észak-déli irányú had­ A halk zene és a forró tea hatására bizsergető gon­ járattal nem foglalható el Belső-Ázsia. A stratégia­ dolatok jártak át. A z orosz birodalom belső-ázsiai váltás a következőképpen foglalható össze: kerülő hódításainak legfontosabb stratégiai pontján vol­ utakon délre kell menni, majd délről indulva az tam. A régi emlékek keresése a vasútállomáson Amu-darja vidéke mentén kell északra törni és el­ folytatódott. Pár perces sétával értem el a Transz- foglalni a Buharai és a Hívai kánságokat. A z új kaszpi-vasút híres állomását, amely pontosan stratégiában felértékelődött a Szír-darja vidéke és olyan, mint építésekor, 1880-ban volt.
  • 6. A Transzkaszpi-vasút ráébresztette a briteket, hogy a „Nagy Játszmátquot; Belső-Ázsiában elvesz­ tették. A polgárháború idején a fehérek oldalán még megjelentek brit intervenciós csapatok Krasznovodszkban, de a „Nagy Játszmaquot; újraját- szására már nem volt lehetőség. A régi utcák hangulata teljesen elvész a város szívében lévő sziklás magaslatról. A panoráma azonban kárpótol. A Krasznovodszki-öböl vizein messzire elkalandozó tekintetünk a partot elérve hamar megakad a várost övező sziklás, járhatatlan hegykoszorún, amely szinte szorítja a várost, nem engedve terjeszkedni. A sziklák öleléséből csak a Kaszpi-tenger irányába és az öböl menti szűk sáv­ ban kelet felé lehet kijutni. A hegyeket áttörő egyet­ Ashabád belvárosa. A helyi útmutatásokat len mesterséges szorost a második világháború francia építészek valósították meg alatt és utána építtették az itt raboskodó kétszáz ja­ pán hadifogollyal. Közülük százkilencvenen soha nem tértek haza. Ők nem messze a szorostól k i ­ csiny temetőben nyugszanak, a japán és a türkmén nép megbékélését hirdető emléktábla alatt. A mai Türkmenbashiról nem lehet elmondani, hogy rohanó élettempójú várossá nőtte volna k i magát. A z élet lassan, keletiesen csörgedezik erre­ felé, és ezen a kikötő és az olajipar sem változtat. Ebben a miliőben megmagyarázhatatlanul áll az elegáns állami Hotel Türkmenbashi, hiszen a kül­ földi utazó fehér hollónak számít errefelé, az üzle­ ti életről pedig nehezen hihető, hogy ekkora hotelt igényelne. A z elnök aranyozott szobra a földszinti hallban bizonyára többet tudna mondani erről... Megérkezés Ashabádba Ashabádi park a Türkmenbashi aranyozott szobrával A Türkmenbashiból kelet felé igyekvők - ha az országutat választják - rendszerint a kora reggeli órákban gyülekeznek a vasútállomás előtti téren, hogy alkalmi útitársakkal, alkalmi taxival kelje­ nek útra. A kétnaposra tervezett ashabádi utazást én is itt szerveztem meg. Rövid üzleti tárgyalás után máris indultunk Balkanabatba, ahol közel egy napot töltöttem. A z utazás szempontjából so­ főröm személye szerencsésnek volt mondható, mert mint egykori földrajztanár sok út menti érde­ kességet tudott megmutatni. Amikor áthaladtunk a Nagy- és a Kis-Balhán hegységek között az Uzboj völgyén, Vámbéry Ár­ min útvonalát kereszteztük, aki 1863-ban e völgy­ ben utazott karavánnal Hívába. Göktepénél impo­ záns, klasszikus török stílusú mecset vonja magá­ ra az arra járó figyelmét. A néhány éve épült me­ Ashabád központja az aranyozott kupolájú elnöki cset Türkmenisztán legszentebb emlékhelyén áll, palotával. A főtéren egy díszszemle főpróbája zajlik a göktepei hajdani földvár ma már alig észrevehe-
  • 7. Göktepe, az „emlékezés mecsetjequot;. 1881 januárjában itt végeztek az orosz csapatok több mint 14 ezer türkménnel tő falain belül. A földvár elfoglalásakor, 1881. ja­ mint a Rukhnama (Lélekkönyv vagy Szellem­ nuár 24-én az orosz csapatok e helyen több mint könyv), az elnök isteni sugallatra írt fő műve. A z tizennégyezer-ötszáz türkmént öltek meg. egyik középület előtt óriási kivetítő előtt álltam Felfokozott várakozással érkeztem este Ashabád- meg. Elnöki beszédek hangzottak el magas pulpi­ ba. Kíváncsi voltam, vajon milyen lesz az a város, tusról. Lent pedig sok-sok ember hallgatta szenvte­ amelyet a göktepei események után oroszok alapítot­ len arccal. Időnként felállt valaki a lent ülők közül. tak egy kis falu helyén, amelyről az 1895. évi Zichy- A szavak bizonyára hozzá szóltak. A türkmén be­ expedíció tudós tagja, Szádeczky-Kardoss Lajos azt szédből nem lehetett megítélni, hogy dicséretek, írta a naplójában: quot;Magyaros város, a szőrme váro­ vagy elmarasztalások hangzottak-e el. Utcai magá­ saquot;, és amelyet 1948. október 6. éjjelén a Richter- nyomban már-már kezdtem úgy érezni, hogy hoz­ skála szerinti kilences (!) erősségű, 110 ezer ember zám is szólnak a szavak, ezért jobbnak láttam to­ életét követelő földrengés teljesen elpusztított. vább menni. A '48-as földrengés emlékművénél az Ashabád ezután öt évig a Szovjetunió zárt városa éjszakában váratlanul rám kiáltott valaki. Akkor volt, az utóbbi években pedig grandiózus beruházá­ vettem észre, hogy ráléptem a frissen lakkozott ut­ sokkal Belső-Ázsia legpazarabb városa akar lenni. cakövekre. Október 6. kora hajnala volt, a nemze­ A térség egykori szovjet városaiban edződött ti tragédia gyásznapja. Néhány óra múlva az elnö­ utazó bizony nagyon meglepődik Ashabádban, és köt várták ide, hogy megkoszorúzza az emlékmű­ ez főleg este igaz. A városképet a fényárban úszó vet. Megértettem a rendkívüli készülődést. kormányzati negyed palotái, az aranyozott kupolá- Prózaibb dolgokra térve, Ashabádban mindent jú elnöki palota, a márvány szökőkutak nem szá­ lehet kapni, a francia pezsgőtől a japán plazma té­ zai, hanem ezrei, az elegáns és modern lakóépüle­ véig. A z alapélelmiszerek nagyon olcsók, a föld­ tek, a széles és kifogástalan minőségű sugárutak, a gáz ingyen van mindenkinek, a benzin pedig csak­ virágos parkok megszámlálhatatlan sokasága, a nem ingyen. Ottjártamkor egy U S A dollárért öt­ mindenütt uralkodó rend és tisztaság, és a Nagy venöt litert adtak a kilencvenötösből. Türkmenbashi aranyozott és fényárban úszó szob­ A vevőkkel lehet azonban némi gond, mert nagy rai uralják. A z éjszakai reflektorfényben egy óriási a munkanélküliség, segélyek nincsenek, a jellemző könyv alakú emlékmű tündököl, amely nem más, jövedelmek pedig nem a mi fogalmaink szerintiek.
  • 8. Egy valamit azonban hiába kerestem Ashabádban: Indulásunk reggelén ismertem meg Szását, a so­ könyveket. A Rukhnamán és az ókori keleti k i ­ főrünket, a szenvedélyes vadászt, aki elmaradha­ rályságot, Margust bemutató két könyvön kívül tatlan vadászpuskáját is magával hozta, hogy alka­ alig található más. Világirodalom mintha nem lé­ lomadtán finomabb falatokkal is kiegészítsük tezne. Ashabádról egy 1982-es szovjet kiadású alapétrendünket, a birkafaggyús disznózsírban könyv volt minden, ami fellelhető volt. tartósított marhasültkockákat. Roskadásig megra­ A városban járva gyakran ültem le parkokban kott UAZ-dzsipünk legfontosabb rakományát a nézelődni és a gondolataimat rendezni. Ez utóbbi­ mintegy 400 liter benzin és a 100 liter víz adta. val azonban nagyon nehezen boldogultam. Jobb időjárást még kívánni sem lehetett volna. A felhőtlen kék égbolt, a ragyogóan sziporkázó nap­ T ü r k m e n i s z t á n sivatagaiban sütés és a kellemes októberi meleg j ó érzésekkel töltött el, mintha nem is a zord Kara-kum sivatag­ Hétfőn, a nemzeti ünnep napján az A Y A N irodájá­ ba indultunk volna. ban tervezgetéssel töltöttük a délelőtti órákat. A z Földünk számos sivataga közül a Kara-kum 2 előzetesen már egyeztetett úti programnak most a mintegy 300 ezer km -es kiterjedésével a legna­ részletei kerültek sorra. Megismertem kicsiny ex­ gyobbak közé tartozik. Türkmén elnevezése ma­ pedíciónk vezetőjét, a 34 éves Dimitrij Gor- gyarul fekete homokot jelent, de a sivatag itt ép­ junovot (Dima), a Szovjetunió egykori ifjúsági pen annyira nem fekete, mint amennyire nem vö­ tízpróbabajnokát. Megállapodtunk, hogy Kunya- rös északi szomszédja, a Kizil-kum. A jellemző Urgencsig (Köneürgench) egy, onnan pedig - a la­ szürkés-drappos árnyalatot a nagy mennyiségben katlan vidékeken minden eshetőségre készen - két előforduló biotitcsillámok okozzák. A Kara-kum UAZ-dzsippel folytatjuk az utazást. A z indulásig lefolyástalan területének kialakulása valamikor a szűk két napunk maradt, az AYAN-nak az engedé­ jégkorban fejeződött be, amikor esősebb időkben lyek elintézésére, Dimának és nekem az élelmi­ a déli hegységekből érkező folyók hordalékkal szerek beszerzésére. töltötték fel. A kevés csapadékon kívül a szél min­ dent átformáló ereje kellett a homoksivatag kiala­ kulásához. Utunk első két napján nem számítottunk komo­ lyabb viszontagságokra. Nyugodtan félretehettük a tájékozódást segítő részletes térképeket és a GPS-t is. A szovjet időkben épült sivatagi úton lassan, de egyenletes tempóban haladtunk az 560 km-re lévő Kunya-Urgencs felé. A forgalmat sem kellett túlzottan figyelni, mert jó, ha tíz szembejö­ vő járművel találkoztunk óránként. Erbentnél hosszabb időre megálltunk egy homokból alig ki­ látszó teázónál, hogy megvárjuk sivatagi nyúlból frissen készülő ebédünket. Erbent rendezetlen összevisszaságban, homokban épített földszintes házaival és jurtáival már jellegzetes sivatagi tele­ pülés volt. Erbenten túl már nincs villany, vezeté­ kes gáz és telefonvezeték. Csak az öreg út halad rendületlenül és magányosan észak felé, sok he­ lyen járhatatlanná öregedve. De még a rossz út sem tudta megakadályozni Darvazába (Derweze) érkezésünket. Erbenthez ha­ sonlóan Darvaza is a homokban összevissza szét- A falusi türkmének mindennapjai alig változtak a századok alatt
  • 9. szórt építményekből áll. A föld mélye itt mérhetet­ len nyersanyagkincseket rejt kénből és földgázból. A z utóbbiról magunk is meggyőződhettünk. Ehhez azonban meg kellett találnunk Darvazától északke­ letre, bent a sivatagban mintegy 12 km-re lévő, a köznyelv által „égő gödörnekquot; elnevezett helyet. A z úttalan utakon most először jött jól a GPS navi­ gációs rendszer. Aztán egyszer csak ott voltunk a gödörnél, ha egyáltalán gödörnek lehet nevezni azt a 90 m átmérőjű, 15-20 m mély, mintegy 100 ezer 3 m anyaghiányt, ami elénk tárult. A benne égő föld­ gáz csak fokozta a hatást, az alkonyat és a bekö­ szöntött sötétség pedig félelmetessé, pokolivá tette a látványt. A nagy tűz közelében mi is készítettünk egy parányi tábortüzet, hogy forró tea mellett job­ ban átadhassuk magunkat a hely varázsának. Dima annyit tudott, hogy a földgáz az 1970-es évek ele­ jétől ég a gödörben. Keletkezésének idejéről és mi­ kéntjéről ő is csak találgatásokat hallott. Késő este visszatértünk a darvazai útra, ahol egy közeli „fogadóquot; jurtájában szálltunk meg. A házi­ ak egy alacsony, épphogy csak asztalt helyeztek a Vízhordó fiú tevéjével jurta közepére, hogy azt körbe feküdve „kényel­ mesenquot; elfogyaszthassuk a vacsorára felszolgált húsos türkmén levest, a dahramát. Vacsora végez­ tével az asztalka kikerült, és mi a szőnyegeken bé­ rosquot;-ról. Aztán jött még valaki, 1370 és 1388 kö­ kés nyugovóra térhettünk. zött éppen ötször. Őt is megragadhatták az iszlám A következő nap déltájban az ókori Chorezm te­ építészet remekei, de neki más szempontjai is vol­ rületén Sah-Szenem romjaihoz értünk. A z egyko­ tak. Amikor utoljára hagyta el a várost, kő kövön ri erődítményvárosból csak a napon szárított nem maradt utána. A mérhetetlen pusztítást né­ agyagtéglából épített robosztus védőfalak marad­ hány mauzóleum és Közép-Ázsia legmagasabb, tak meg, azok is nagyon lepusztult állapotban. 62 méteres minaretje élte túl csupán. A település Belsejében minden már-már a földdel vált egyen­ önmaga árnyékaként még életre kelt, és évszá­ lővé. A település eredeti neve sem maradt fenn. A zadokig fennmaradt, de jelentőségét elveszítette. ma használatos Sah-Szenem név egy legendából Végül a X V I I . században Abulgázi kán, a legki­ ered, ami ide helyezte a szomorú sorsú, szépséges magaslóbb chorezmi üzbég uralkodó a megmaradt Sah-Szenem királylány szerelmi történetét. A z ősi lakosságot Vazír (később lesz róla szó) lakosságá­ Chorezm területén a Kara-kum és a Kizil-kum val egyetemben áttelepítette egy új Urgencsbe, a rendkívül gazdag ókori és középkori várak és vá­ mai Üzbegisztán területére. A k i elpusztította rosok romjaiban. A X X . század csak régészeti ku­ Urgencset, ma békésen nyugszik Szamarkandban. tatásaival érintette ezeket a helyeket, egy részüket Ugyanott óriási méretű ülőszobra méltóságteljes még úgy sem. Rekonstrukcióra a régi Urgencs ki­ pózban figyeli a X X I . századot. Ő „Timur the vételével sehol sem került sor. Ez az érintetlenség Greatquot;, ahogyan egy üzbegisztáni kiadású angol és elhagyatottság különleges varázzsal veszi körül nyelvű könyv címében méltatja. a magányos sivatagi romokat, emlékeztetve a Népek áttelepítése nemcsak a régmúltból ismert „minden elmúlikquot; örök igazságára. a térségben. A második világháború küszöbén sok Napnyugta előtt elértük a falusias Kunya- százezer koreait - mint kockázatos népréteget - Urgencset, amely a múlt század húszas éveiben telepítettek át a szovjet Távol-Keletről Belső- keletkezett egy hasonló nevű vásártelep helyén, Ázsiába. Kicsiny csapatunk egy kunya-urgencsi ott, ahol a hajdani chorezmi civilizáció nagyszerű koreai család házában szállásolta el magát. Kap­ városa, Urgencs állt, ahol a Polo fivérek is meg­ tunk egy előszobát és egy nagyszobát, ahol sző­ fordultak, és amelyről Ibn Battuta 1340 táján úgy nyegeken és matracokon rendezkedhettünk be. írt, mint a legnagyobb és legfényűzőbb „török vá- Lakrészünk, az étkező, a konyha és a fürdő az ud-
  • 10. var különálló épületrészeiben volt. Belépéskor a vészet rendkívüli harmóniájának és már-már fe­ cipőt mindig le kellett venni. Vezetékes víz a há­ lülmúlhatatlan arányérzékének. zon belül nem volt, azt az utcáról hordták be. Ha Kunya-Urgencsben csatlakozott hozzánk a má­ lehetne egyáltalán bármilyen kényelmetlenséget sodik dzsip. Akkor még nem sejtettük, mennyi felemlíteni, azt a háziak vendégszeretete és igye­ gondunk lesz vele. Szerencsére ez mindjárt az első kezete feledtette. Két éjszakára tervezett tartózko­ nap kiderült. Nyugat felé vettük az irányt az észa­ dásunk végül háromra sikeredett. Történt ugyanis, ki üzbég területek déli kiszögelléséhez, pontosan hogy továbbutazásunk első napján a tartalék U A Z oda, amit a népi elnevezés Dev-keszken-kala, azaz műszaki hibák miatt gyengén „szerepeltquot;, ezért a „Démon dúlta várquot;-nak jelöl. A „Démon dúlta várquot; visszatérés és a dzsipcsere mellett döntöttünk, a kutatások szerint azonos a középkori Vazír fel­ amely utóbbi egyáltalán nem volt könnyű feladat legvárának és városának romjaival. Elhagyva az Kunya-Urgencsben. öntözött területeket, a Kara-kum, púderszerű szür­ A ház asszonya sokat fáradozott, hogy esténként ke agyagsivatag gyanánt, nehezen elviselhető arcát jobbnál jobb vacsorákkal lepjen meg. A z esti étke­ öltötte fel. A csapásokon 5-15 centiméter vastag­ zések mindig szertartásosak voltak. A már ismert ságban ült a finom agyagpúder, amely alattunk át­ aprótermetű asztalkát bal oldalunkon hónunk alatt láthatatlan felhőként emelkedett a magasba, ellep­ párnákkal körbe feküdtük úgy, hogy jobb kezünk ve és átjárva mindent, kint és a dzsipekben egy­ teljesen szabad legyen. Mindig teázással kezd­ aránt. A folyamatos porfürdő utáni kinézetünket tünk, utána jöttek az ételek, és lévén, hogy útitár­ azt hiszem nem nehéz elképzelni. Aztán végre el­ saim oroszok voltak, az elmaradhatatlan vodká- értük az Uszt-jurt törésvonalat, amely egészen zás, tósztok mondásával. Dev-keszken-kaláig vezetett minket. A z Uszt-jurt törésvonal több száz kilométeren át húzódik az Egy teljes napot szenteltünk a régi Urgencs fel­ Aral-tó nyugati partvidékétől dél-délnyugati fedezésének. A város megmaradt emlékei, a mina­ irányban. Kelet felől hegyvonulatnak látszik, ami ret és a mauzóleumok hatalmas területen szétszór­ valójában 20-40 méterrel magasabban folytatódó va találhatók, amelyeket nap mint nap zarándokok síkság. Ez az Uszt-jurt plató. Dev-keszken-kala, százai keresnek fel, hogy kevéske alamizsnáért azaz Vazír fellegvára festőien emelkedett az Uszt- meghallgassák az imát mormoló és áldást osztó jurt meredek, 30 méteres letörése fölé. A látvány imámokat. A pusztítás és a sok-sok évszázad egy­ hatásosságát fokozta a fellegvár elhelyezkedése, aránt megviselte az épületeket, de ami megma­ amely pontosan a törésvonal derékszögű irányvál- radt, az ragyogó bizonyítéka az iszlám díszítőmű­ Türkmén zarándokcsoport pihenője
  • 11. tozásának csúcsán emelkedett a magasba. Dima el­ problémák miatt kénytelenek voltunk visszatérni ment bejelentkezni a közeli katonai egységhez, ne­ Kunya-Urgencsbe és a következő nap egy másik kem pedig lelkemre kötötte, hogy óvatosan mo­ járművel ismét útra kelni a Szarikamis-tó felé. zogjak, mert fent az Uszt-jurt plató már üzbég te­ Utunk folytatása már történelmen kívüli vidé­ rület, és ott az üzbég katonák elfoghatnak. Szinte kekre vezetett, egyre messzebb a civilizációtól. A lopakodva közlekedtem, életnek azonban sehol koreai Anatolijjal négy főre bővült csapatunk a sem volt jele a 20 hektárnyi hajdani felső város­ természethez szükségszerűen jobban igazodó részben. Mindössze két síremlék maradt meg na­ „életrendrequot; tért át. Este sötétedés előtt, rendsze­ gyon jó állapotban. A magasból a síkság végtelen rint hat óra körül, mindig táborhelyet kerestünk. messzeségei még messzibbnek tűntek. Aztán egy dolgos óra következett, amikor ki-ki el­ A Vazírról fennmaradt egyetlen írás szerzője a végezte a ráosztott feladatokat: sátorállítás, kiszá­ kereskedő és utazó angol Anthony Jenkinson, aki­ radt szakszaul-bokrok gyűjtése, tábortűzkészítés, nek az expedíciója egy Oroszországon és Belső- teafőzés, a vacsora nyersanyagainak előkészítése Ázsián keresztül Kínába vivő, teljesen új kereske­ a főzéshez, és kényelmes vacsorázóhely kialakítá­ delmi út felkutatására törekedett. A z expedíció sa, hogy keletiesen körbe tudjuk feküdni a majd Arhangelszkből elindulva 1558-ban hosszabb időt középre kerülő bográcsot. A vacsorakészítés mes­ töltött Vazirban. Jenkinson leírta a várost, a kör­ tere Szása volt. Ha a nap folyamán sikerült elejte­ nyező öntözött földeket, a sok gyümölcsöst és jó nie néhány gornája kurapátkát (hegyi tyúkocska), szemmel észrevette a vízhiány fenyegető jeleit is. akkor - a tyúkocskák korától függően - a vacsora írásában előre vetítette a város teljes elpusztulását is izgalmasabbra sikeredett. Sikertelen vadászat és elsivatagosodását, amely hamarosan be is kö­ esetén a vacsora alapanyagát az említett, zsírban vetkezett. A z utolsó lakosokat, mint ahogy már ír­ tartósított sült marhahúskockák adták, alkalom­ tam, a X V I I . században Abulgazi kán telepítette át szerűen „gazdagítvaquot; rizzsel, burgonyával, vagy az új Urgencsbe. más zöldségekkel. A kővé száradt, lángos alakú kenyerek vacsora előtt néhány percre a fedő alá Mire leértem, Dima már várt, és gratulált a felleg­ kerültek, a gőzök és az illatok jótékony hatása re­ vár utolsó látogatójának, mivel a türkmén katonák ményében. Tányérokat a vízzel való takarékosko­ közölték vele, többet senki sem mehet fel az üzbég dás miatt nem használtunk. Mindenki a bogrács- területre. A tartalék dzsippel kapcsolatos műszaki
  • 12. ból kanalazott, vagy vette ki kézzel, ami neki tet­ vatagot. A Kaplankír-fennsíkon utunk irányában szett. Természetesen a vacsora sem lett volna va­ újabb katonai egységet vettünk észre, akiket a csora teázás, majd vodkázás nélkül. A z esti be­ nyilvánvalóan kölcsönös felfedezés miatt nem ke­ szélgetéseknek az egyre dermesztőbb hideg vetett rülhettünk meg. Túljutva az ellenőrzésen az őr­ véget. A hőmérő ilyenkor elfeledve a nappali nagy parancsnok, mint az év első külföldi utazójá­ 28-30 °C-okat, már mínuszokat mutatott. A rela­ nak további érdeklődő kérdéseket tett fel. A kiska­ tív páratartalom műszeremen még ekkor is a 20%- tonák láthatóan a sivatagi körzet szépítgetésével os méréshatár alatt maradt. voltak elfoglalva. Fehérre meszelt kövekből ép­ Napfelkeltekor, fél hét körül mindeni szede- pen a „Halk vatan Beyik Türkmenbashiquot;, azaz lődzködött, felélesztettük a tüzet, elfogyasztottuk „Éljen a Nagy Türkmenbashiquot; feliratot rakták ki a a maradékot vagy tojást sütöttünk, és a fagyos reg­ homokban. A történelem fintora, hogy az egykori geleken a szívet-lelket melengető forró teát sem szovjet közép-ázsiai köztársaságok viszonya nem lehetett kihagyni. Amikorra mindenki mindennel felhőtlen, még a sivatagi határvidékek ellenőrzé­ elkészült, rövid útiterv-egyeztetést követően kel­ sét is fontosnak tartják. tünk útra. Szürkületkor értük el a Kaplankír nyugati letö­ A z UAZ-dzsipek jól bírták a viszontagságokat. A résénél elterülő hatalmas mélyföldet, a Karasort puha homokos szakaszokon külön-külön keltünk (fekete széles tó). A kiszáradt sík meder fenekén át, és ha az egyik kocsi beásta magát, akkor bizony itt-ott vastartalmú kalcitoktól barnára színezett homoklapátolással és kocsitolással kellett a helyze­ festői vízfoltok csillogtak. Északnyugati peremvi­ tet megoldani. A dzsipek egyik legfőbb ellensége a dékéről, ahol letáboroztunk, türkiz-zöldes szél és homokban rejtőzködő kiszáradt szakszaul-cserjék víz formálta kicsiny hegyhátak és völgyek futot­ kemény töve volt, amely könnyen kiszúrhatta a gu­ tak le a meder fenekéig. A látvány, a megkapó mikat. Ilyen eset azonban csak egyszer fordult elő. színvilágú, szokatlan formájú részletek maradásra Rádió-adóvevő hiányában mindig ügyelni kellett, késztettek. A z önfeledt nézelődést ásványgyűjtés­ hogy látótávolságon belül legyünk egymástól. sel tettük maradandóvá. Következő úti célunk a Szarikamis-tó vidéke Átkelve az Ücstagan-kum sivatagon, érintve volt. A Darjalik folyó irányába haladva egy külö­ Kizilkaját (Gizilgaya) és megcsodálva Jángü kala nös „hegyquot;, a Böten-dag mellett haladtunk el, bauxittól vörösre színezett, szemet gyönyörködte­ amely az Uszt-jurt törésvonalhoz hasonlóan füg­ tő képződményeit, északra indultunk, utazásunk gőleges falaival és sík felföldjével gigantikus tor­ utolsó izgalmas tájegysége, a Kara-Bogaz-öböl taként 40 m-re emelkedik a környezet fölé. felkeresésére. Kíváncsi voltam, vajon találunk-e Ismerve és személyesen tapasztalva az Aral-tó vizet az öbölben, mert az információk teljes kiszá­ pusztulását, meglepő volt a bővizű Darjalik, radásáról is szóltak. Nyomasztóan egyhangú siva­ amelyben hatalmas víztömeg igyekszik az Amu- tagi vidéken értük el az öböl peremvidékét, ahon­ darjából a Szarikamis-tóba. Partvidéke és környé­ nét a nagyszerű panorámából csak a vízfelület hi­ ke soha, semmilyen települést nem látott. A mű­ ányzott. Makacsul a víz megkeresése mellett dön­ holdfelvételek tanúsága szerint az Aral-tó roha­ töttem. Anatolijt a tartalék dzsippel fennhagytuk, mosan fogy, a Szarikamis pedig 8 m-nél nagyobb mi pedig alkalmas helyet keresve leereszkedtünk átlagmélységgel állandósulni látszik. A hatalmas, az öbölbe. Két óra múltán ajánlatos volt ellenőriz­ 2 közel 3000 km -es tavat nem egyszerű elérni. A ni, mennyi üzemanyagunk maradt. A z eredmény Darjalik felől végtelen nádtenger (szarikamis = óvatosságra intett. Legfeljebb 15 km-t haladhat­ sárga nád) rejtette el, délebbre, ahol felsejlett a tó tunk tovább, ha vissza is akartunk érni. A szeren­ tükre, a parttól 500 m-re állomásozó katonai egy­ cse azonban nem hagyott el minket, s 10 km-en ség mondott nemet. Annyit megtudtam, hogy egy belül elértük a Kara-Bogaz vizét, aminek mind­ lengyel geográfus mellett októberig én voltam a nyájan felszabadultan örültünk. A sóba dermedt második külföldi a térségben - és persze vigaszta­ téli világot idéző látványt nem sokáig csodálhat­ lásul megtudhattam, a lengyel sem mehetett to­ tuk. A Nap közeledett a horizont felé, ránk pedig vább. Visszakoztunk hát, és egy jókora kitérővel hosszú visszaút várt. dél felé haladva, végül mégiscsak megcsodálhat­ Aztán felütöttük utolsó táborhelyünket, elkészítet­ tuk a Szarikamis-tavat. tük a búcsúvacsorát, megittuk az utolsó vodkát és el­ Másfél nap erőfeszítésekben bővelkedő, egy­ mondtuk a barátság fontosságáról szóló utol- hangú sivatagi utazás után, keresztezve az Uzboj só tósztot. Másnap reggeltől már csak egy úti völgyét, észrevétlenül hagytuk el a Kara-kum si­ program volt hátra: visszatérni Ashabádba.

×