Your SlideShare is downloading. ×
Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Thanks for flagging this SlideShare!

Oops! An error has occurred.

×

Introducing the official SlideShare app

Stunning, full-screen experience for iPhone and Android

Text the download link to your phone

Standard text messaging rates apply

Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba

859
views

Published on

[Forrás: Galéria = A Földgömb, XXII. évf., 2004/ 3. sz. (május-június), 18-29. o.] …

[Forrás: Galéria = A Földgömb, XXII. évf., 2004/ 3. sz. (május-június), 18-29. o.]

2002 októberében a belső-ázsiai pusztaságokban tett sok ezer kilométeres utazás után
az Uszt-jurt platón át tértem vissza Kazahsztánba. Vonatunk lassan zötykölődött
Beyneu felé, mintha tudta volna, hogy itt a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti, út nélküli
pusztaságban úgy sincs más közlekedési lehetőség. Az egyhangú, tizenegy órás utazás
jó alkalmat adott az élmények felidézésére, amiből csak egy-egy állomás, vagy inkább
csak megállóhely zökkentett ki. Az egyik helyen feltűnően sokáig álltunk, mire én
érdeklődni kezdtem. Üzbég útitársam a jól látható állomásnévre mutatott, és a nyomaték
kedvéért szóban is elismételte: Barsa-Kelmes. Én persze nem értettem semmit. A
karakalpak nyelven írt Barsa-Kelmes, folytatta, azt jelenti: "aki megérkezik, nem tér
vissza". Meglepődtem, aztán mégiscsak tovább indultunk.

Published in: Travel

0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total Views
859
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
0
Actions
Shares
0
Downloads
8
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

Report content
Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
No notes for slide

Transcript

  • 1. Utazás az ismeretlen Türkmenisztánba 2002 októberében a belső-ázsiai pusztaságokban tett sok ezer kilométeres utazás után az Uszt-jurt platón át tértem vissza Kazahsztánba. Vonatunk lassan zötykölődött Beyneu felé,minthatudta volna, hogy itt a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti, út nél­ küli pusztaságban úgy sincs más közlekedési lehetőség. Az egyhangú, tizenegy órás uta­ zás jó alkalmat adott az élmények felidézésére, amiből csak egy-egy állomás, vagy in­ kább csak megállóhely zökkentett ki. Az egyik helyen feltűnően sokáig álltunk, mire én érdeklődni kezdtem. Üzbég útitársam a jól látható állomásnévre mutatott, és a nyoma­ ték kedvéért szóban is elismételte: Barsa-Kelmes. Én persze nem értettem semmit. A karakalpak nyelven írt Barsa-Kelmes, folytatta, azt jelenti: quot;aki megérkezik, nem tér visszaquot;. Meglepődtem, aztán mégiscsak tovább indultunk.
  • 2. A a külö­ ZÓTA IS SOKSZOR E S Z E M B E JUTOTT nös állomásnév. Vajon ki, vagy kik nem térnek vissza? A hajdani száműzöttek, akik itt tengették büntetésük éveit, vagy akár az egész életüket? A pusztaságban található magá­ A türkmenisztáni utazás a következő év nagy áb­ rándjává vált, én mégis bíztam abban, hogy nem csak az marad. Amikor 2003 szeptemberében útra keltem, a gondos előkészületek ellenére csak az indulásban lehettem biztos, az érkezésben nem. A nyos sírok és temetők ismeretlen halottai? Vagy az bizonytalanságot az keltette, hogy a vízum helyett ősi karavánút mentén álló isten háta mögötti bör­ csak egy, a Türkmén Külügyminisztérium által re­ tön foglyai? Ők bizonyára tudják, mit jelent a gisztrált hivatalos meghívólevelem volt, az is csak barsa-kelmes. De megtudja mindenki, aki utazást másolatban, azzal az ígérvénnyel, hogy a Kaszpi- tesz Közép-Ázsia pusztaságaiban és sivatagaiban, tenger partján lévő Türkmenbashiban, a korábbi ahol végtelenbe vesző kietlen síkságok poros útja­ Krasznovodszkban fogom a vízumomat megkap­ in nem érzékelünk sem haladást, sem változást. ni. A meghívólevél személyes adataimon kívül Ahol nincs célpont és elérhetőség, ahol ősi kultú­ részletesen tartalmazta az útitervet, valamint az rák málló romjai tekintenek időtelenül a messze­ országba érkezés és tervezett elhagyásának pontos ségbe, ahol semmi máshoz nem hasonlítható a időpontját. A meghívást intéző ashabádi napkelte és a napnyugta varázslatos látványa, és (Ashgabat) A Y A N Tourism and Travel Company ahol hallgathatjuk a mindig fúvó szél megigéző da­ már az első levélváltáskor nyomatékkal a tudtom­ lait. Amikor megéljük a végtelenség és önnön k i ­ ra adta, hogy csak utazási céllal érkezőnek nyújta­ csinységünk lélekszorító élményét, mi is rabjai le­ nak segítséget, másoknak nem, külön kiemelve a szünk e magával ragadó különös világnak, és meg­ mások között az újságírókat. Mérnöki foglalkozá­ értjük a sejtelmes állomásnév különös üzenetét. som ebből a szempontból elfogadható volt. Budapestről Isztambulon keresztül az azerbaj­ quot;Rögös ú t o n quot; T ü r k m e n i s z t á n b a dzsáni Bakuba repültem, majd innen hajóval ter­ veztem az út folytatását Türkmenisztánba. A Számomra akkor, 2002-ben Türkmenisztán elér­ Szovjetunió megszűntével elenyészővé vált a két hetetlen maradt. Khojayli-nél hiába jutottam el az part közötti utasforgalom. A veterán komphajók üzbég-türkmén határátkelőhelyhez, az üzbég és a menetrend nélküli, napi egyszeri indulással árut kazah vízum itt semmire sem volt elegendő. szállítanak, és a bizonytalan időpontú délutáni in- A 90 m átmérőjű „égő gödörquot; mélyén Kilátás a Jángü Kala szirtjei felől a földgáz gyulladt lángra (balra) a Kara-Bogaz-öböl felé
  • 3. dulás miatt tanácsos volt már kettő órától a hajó­ Sok-sok évezreden át az élet errefelé meglehe­ nál várakozni. A z útlevélvizsgálatnál akadt némi tősen világvégi volt, még ha olyan virágzó kultú­ izgalom, amikor a vízumomat kérték. Meghívóle­ rák is kialakultak, mint Chorezm, vagy a csupán a velem láttán rövid konzíliumot hívtak össze, végül közelmúltban feltárt Margus. Amikor az újkor utamra engedtek. Ennek ellenére nem töltött el lel­ szele meg- és felrázta a világot, addig soha nem kesedéssel, amikor közölték, ha a túlparton nem látott gazdasági és társadalmi változásokat indítva lesznek rendben a papírjaim, két nap múlva vi­ el, errefelé homokba temetett kultúrák felett a no­ szontlátjuk egymást. mád élet és állattartás vált jellemzővé, és rabszol­ gatartó kánságok határozták meg a élet minden­ napjait. A X . század óta itt élő türkmén népek önálló államiság nélkül a hívai és a buharai kán­ ság fennhatósága alá tartoztak mindaddig, amíg a X I X . század második felében a cári Oroszország keresztezve és meghiúsítva a hasonló brit törekvé­ seket, meghódította a Kaszpi-tengeren túli terüle­ teket. A civilizáció az orosz főkormányzó alatt in­ dult el, majd a szovjet időszak állammá, pontosab­ ban tagállammá tette Türkmenisztánt. A Szovjet­ unió megszűnése után a függetlenséget 1991. ok­ tóber 27-én kiáltották ki. A z utazni vágyók számára a Kaszpi-tengeren túli területek soha nem voltak könnyen elérhetők. A mostoha természeti adottságokat csak tetézte a civilizálatlanság és a vallási fanatizmus. A z 1870- es évektől az orosz fennhatóság alatt sokat javult az utazók biztonsága. Ez főleg a Krasznovodszk- ból induló Transzkaszpi-vasút mentén volt igaz. Aztán jött a szovjet időszak, és az ország bezárult a külvilág számára. Ekkortájt „csak úgyquot; utazni egyáltalán nem lehetett. A független Türkmenisz­ tán továbbra sem vált a tömegturizmus paradicso­ mává, de ma már az utazási ábrándok legalább va­ lóra válthatók, ha nem is egyszerűen. Kora reggel nagy messzeségből is jól kivehetők voltak a Krasznovodszki-öböl sziklás dombvonu­ latai. A z öblöt a Nagy Péter cár által kiküldött, Alekszandr Bekovics-Cserkasszkij herceg által vezetett orosz expedíció tárta fel 1715-ben, majd egy évre rá, a második expedíció során Cserkasszkij itt hozta létre az első orosz erődöt. A part menti homokdűnék között szűk hajózási úton jutottunk be a több ezer négyzetkilométeres öböl­ be, a „vörös vizekrequot;, ahogy Cserkasszkij elne­ Mauzóleum Kunya-Urgencsben vezte azt a part menti vörös homokon csillogó víz látványának hatására. Este nyolc órakor végre kihajóztunk. Azeri, Tíz óra tájban kötöttünk ki. A z utasok - kivéte­ orosz és türkmén útitársaimmal (összesen kilencen lemmel - elhagyhatták a hajót. Nekem meg kellett voltunk) még hosszú időn át néztük Baku távolodó várnom, amíg a városból megérkezik a konzul. fényeit. Mire a sötétség mindent elnyelt, egyedül Addig izgulhattam, hogy rendben legyenek a pa­ maradtam a fedélzeten. A z éjszakai hajózás útban pírok. Két óra elteltével egy civil - ő volt a konzul az ábrándok valóra váltása felé olybá tűnt, mintha - és több katona jött fel a hajóra, majd lekísértek a mesebeli Óperenciás-tengeren utaznék az azon is a kikötő épületébe. Amikor megláttam a nálam túli pusztaságok és sivatagok világába. másolatban lévő meghívólevél eredetijét, meg-
  • 4. könnyebbültem. Többféle kérdőív és nyilatkozat elkövetkező napok úti programját, majd kaptam kitöltése után egyéb fontos papírokkal együtt egy telefonszámot, amin probléma esetén bármi­ megkaptam a vízumomat egyelőre tíz napra. Vég­ kor elérhetem ismeretlen nyomon követőmet. re Türkmenisztán földjére léphettem. Másnap reggel kisebb szívdobogást kaptam, amikor erős ajtókopogtatásra ébredve egy katona­ Ázsia kapujában tisztnek nyitottam ajtót. Üdvözölt és megkérdezte: „vszjo v parjádke?quot; - minden rendben? A kitünte­ Első türkmenisztáni utam a konzul irodájába veze­ tő gondoskodáson kívül újabb papírokkal látott el. tett. Itt telefonon egyeztettünk az AYAN-nal, mikor Ezután végre elindulhattam Türkmenbashi, azaz indulok tovább, hol fogok megszállni, és mikor érek Krasznovodszk felfedezésére. A település rendkí­ Ashabádba. Aztán szabad elhatározásomból Türk- vüli, sőt meghatározó stratégiai jelentőségét Bel­ menbashi legkitűnőbb szállodájába, a négycsillagos ső-Ázsia orosz meghódítása szempontjából csak a Hotel Türkmenbashiba mentem. Azt hiszem ideje történelem lapjaiból érthetjük meg. megismerkedni a türkmenbashi szóval, ami mint fo­ A Cserkasszkij-expedíció az Indiába vezető vízi galom olyasmit jelent, mint a „minden türkmén fe­ út lehetőségeinek a felkutatására irányult. A törek­ jequot;. A név 1993 óta egyetlen embert illet meg Türk­ véseket egy türkmén legenda táplálta, amely sze­ menisztánban: Saparmurat Nyijazovot, az élet- rint az Amu-darja egykor a Kaszpi-tengerbe öm­ hossziglanra megválasztott elnököt. Neve ma már lött és emberi beavatkozás - egy gát - változtatta csak „egyszerűenquot; Türkmenbashi vagy Nagy Türk­ meg a folyását. A korabeli ismeretek az Amu-dar­ menbashi. Minden, ami Türkmenisztánban „türk­ ja forrását a messzi Indiába tették. Ezért a hajdan­ menbashiquot;, legyen az hajó, szálloda, tér vagy város, volt meder megtalálása és a vízi út helyreállítása az elnökről kapta a nevét és rá emlékeztet. azzal kecsegtetett, hogy ezután majd Oroszország­ De térjünk vissza a Hotel Türkmenbashiba. Szo­ ból a Volga-Kaszpi-tenger-Amu-darja vízi úton bámban alig helyezkedtem el, máris megcsörrent Indiába is el lehet hajózni, ami semmihez sem a telefon. Ashabádból kerestek az AYAN-tól (ha­ fogható kereskedelmi lehetőséggel kecsegtetett. mar kiderítették, hol vagyok). Ismét átvettük az India akkor még nem volt brit gyarmat. Mecset Darvaza „központjábanquot;
  • 5. Krasznovodszk, a mai Türkmenbashi volt az első orosz település a Kaszpi-tenger keleti partján Cserkasszkij nem találta meg a keresett folyó- Krasznovodszk. Krasznovodszk hídfőállássá vált, medert, amit a mai részletes térképek Uzboj- ahol 1869-ben várost alapítottak. A messzi Orosz­ névvel jelölnek. A z Uzboj rejtélyét az 1937-1947 országból hajón érkezett az utánpótlás, ember, gép, között Chorezm felkutatására kiküldött, Tolsztov hadianyag és a vasúti sín, s így rohamléptekkel vezette szovjet expedíció oldotta meg. A z expedí­ építették ki a Transzkaszpi-vasutat egészen Tas- ció szertefoszlatta az Amu-darja fő ágának eltere­ kentig, pontosan 1864 km-es hosszúságban. A lésére vonatkozó középkori legendákat, és igazol­ Transzkaszpi-vasutat olyan híres utazók is igénybe ta, hogy az Uzbojban a középkor óta nem folyt vették, mint Sven Hedin, Stein Aurél, és rajta uta­ víz. Korábban pedig az Amu-darja Darjalik nevű zott 1895-ben a magyar Zichy-expedíció is. ága a Szarikamis-tavon keresztül látta el vízzel az Krasznovodszk mai képe sokat megőrzött a vá­ Uzbojt, amely a Kaszpi-tengerbe folyt. rosalapítás időszakából. A másfél emeletes, föld­ A vízi utat kereső kezdeti orosz törekvések a szinti lőrésekkel kialakított legrégebbi épület egy­ X I X . században már nyíltan a belső-ázsiai terüle­ koron az orosz helyőrségnek nyújtott biztonságot, tek megszerzésére irányultak, aminek nagy lökést ma múzeumként őrzi a hajdani hódítók emlékét. adott az indiai brit gyarmatbirodalom kialakulása. Innen egyenes út vezet a régi kikötőig. Félúton A z orosz hadvezetés sokat tanult az 1801-es és az különös, diadalívszerű építmény, az Ázsia-kapuja 1839-es expedíciós seregek katasztrófájából, ami­ keresztezi az utat. Szimbolikus alkotás. Üdvözli kor azt hitték, hogy az oroszországi Orenburgból az Ázsiába érkezőket és búcsúztatja az elutazókat délre induló seregek elfoglalhatják a Hívai, a ma is, mint régen. Buharai és a Kokandi kánságokat. A z Uszt-jurt A hajdani kikötő helyén, ahol a móló kezdődött, pusztaságai nagy veszteségek árán megtanították a csak egy bárka ringatózott teázóval a fedélzetén. katonai vezetést arra, hogy észak-déli irányú had­ A halk zene és a forró tea hatására bizsergető gon­ járattal nem foglalható el Belső-Ázsia. A stratégia­ dolatok jártak át. A z orosz birodalom belső-ázsiai váltás a következőképpen foglalható össze: kerülő hódításainak legfontosabb stratégiai pontján vol­ utakon délre kell menni, majd délről indulva az tam. A régi emlékek keresése a vasútállomáson Amu-darja vidéke mentén kell északra törni és el­ folytatódott. Pár perces sétával értem el a Transz- foglalni a Buharai és a Hívai kánságokat. A z új kaszpi-vasút híres állomását, amely pontosan stratégiában felértékelődött a Szír-darja vidéke és olyan, mint építésekor, 1880-ban volt.
  • 6. A Transzkaszpi-vasút ráébresztette a briteket, hogy a „Nagy Játszmátquot; Belső-Ázsiában elvesz­ tették. A polgárháború idején a fehérek oldalán még megjelentek brit intervenciós csapatok Krasznovodszkban, de a „Nagy Játszmaquot; újraját- szására már nem volt lehetőség. A régi utcák hangulata teljesen elvész a város szívében lévő sziklás magaslatról. A panoráma azonban kárpótol. A Krasznovodszki-öböl vizein messzire elkalandozó tekintetünk a partot elérve hamar megakad a várost övező sziklás, járhatatlan hegykoszorún, amely szinte szorítja a várost, nem engedve terjeszkedni. A sziklák öleléséből csak a Kaszpi-tenger irányába és az öböl menti szűk sáv­ ban kelet felé lehet kijutni. A hegyeket áttörő egyet­ Ashabád belvárosa. A helyi útmutatásokat len mesterséges szorost a második világháború francia építészek valósították meg alatt és utána építtették az itt raboskodó kétszáz ja­ pán hadifogollyal. Közülük százkilencvenen soha nem tértek haza. Ők nem messze a szorostól k i ­ csiny temetőben nyugszanak, a japán és a türkmén nép megbékélését hirdető emléktábla alatt. A mai Türkmenbashiról nem lehet elmondani, hogy rohanó élettempójú várossá nőtte volna k i magát. A z élet lassan, keletiesen csörgedezik erre­ felé, és ezen a kikötő és az olajipar sem változtat. Ebben a miliőben megmagyarázhatatlanul áll az elegáns állami Hotel Türkmenbashi, hiszen a kül­ földi utazó fehér hollónak számít errefelé, az üzle­ ti életről pedig nehezen hihető, hogy ekkora hotelt igényelne. A z elnök aranyozott szobra a földszinti hallban bizonyára többet tudna mondani erről... Megérkezés Ashabádba Ashabádi park a Türkmenbashi aranyozott szobrával A Türkmenbashiból kelet felé igyekvők - ha az országutat választják - rendszerint a kora reggeli órákban gyülekeznek a vasútállomás előtti téren, hogy alkalmi útitársakkal, alkalmi taxival kelje­ nek útra. A kétnaposra tervezett ashabádi utazást én is itt szerveztem meg. Rövid üzleti tárgyalás után máris indultunk Balkanabatba, ahol közel egy napot töltöttem. A z utazás szempontjából so­ főröm személye szerencsésnek volt mondható, mert mint egykori földrajztanár sok út menti érde­ kességet tudott megmutatni. Amikor áthaladtunk a Nagy- és a Kis-Balhán hegységek között az Uzboj völgyén, Vámbéry Ár­ min útvonalát kereszteztük, aki 1863-ban e völgy­ ben utazott karavánnal Hívába. Göktepénél impo­ záns, klasszikus török stílusú mecset vonja magá­ ra az arra járó figyelmét. A néhány éve épült me­ Ashabád központja az aranyozott kupolájú elnöki cset Türkmenisztán legszentebb emlékhelyén áll, palotával. A főtéren egy díszszemle főpróbája zajlik a göktepei hajdani földvár ma már alig észrevehe-
  • 7. Göktepe, az „emlékezés mecsetjequot;. 1881 januárjában itt végeztek az orosz csapatok több mint 14 ezer türkménnel tő falain belül. A földvár elfoglalásakor, 1881. ja­ mint a Rukhnama (Lélekkönyv vagy Szellem­ nuár 24-én az orosz csapatok e helyen több mint könyv), az elnök isteni sugallatra írt fő műve. A z tizennégyezer-ötszáz türkmént öltek meg. egyik középület előtt óriási kivetítő előtt álltam Felfokozott várakozással érkeztem este Ashabád- meg. Elnöki beszédek hangzottak el magas pulpi­ ba. Kíváncsi voltam, vajon milyen lesz az a város, tusról. Lent pedig sok-sok ember hallgatta szenvte­ amelyet a göktepei események után oroszok alapítot­ len arccal. Időnként felállt valaki a lent ülők közül. tak egy kis falu helyén, amelyről az 1895. évi Zichy- A szavak bizonyára hozzá szóltak. A türkmén be­ expedíció tudós tagja, Szádeczky-Kardoss Lajos azt szédből nem lehetett megítélni, hogy dicséretek, írta a naplójában: quot;Magyaros város, a szőrme váro­ vagy elmarasztalások hangzottak-e el. Utcai magá­ saquot;, és amelyet 1948. október 6. éjjelén a Richter- nyomban már-már kezdtem úgy érezni, hogy hoz­ skála szerinti kilences (!) erősségű, 110 ezer ember zám is szólnak a szavak, ezért jobbnak láttam to­ életét követelő földrengés teljesen elpusztított. vább menni. A '48-as földrengés emlékművénél az Ashabád ezután öt évig a Szovjetunió zárt városa éjszakában váratlanul rám kiáltott valaki. Akkor volt, az utóbbi években pedig grandiózus beruházá­ vettem észre, hogy ráléptem a frissen lakkozott ut­ sokkal Belső-Ázsia legpazarabb városa akar lenni. cakövekre. Október 6. kora hajnala volt, a nemze­ A térség egykori szovjet városaiban edződött ti tragédia gyásznapja. Néhány óra múlva az elnö­ utazó bizony nagyon meglepődik Ashabádban, és köt várták ide, hogy megkoszorúzza az emlékmű­ ez főleg este igaz. A városképet a fényárban úszó vet. Megértettem a rendkívüli készülődést. kormányzati negyed palotái, az aranyozott kupolá- Prózaibb dolgokra térve, Ashabádban mindent jú elnöki palota, a márvány szökőkutak nem szá­ lehet kapni, a francia pezsgőtől a japán plazma té­ zai, hanem ezrei, az elegáns és modern lakóépüle­ véig. A z alapélelmiszerek nagyon olcsók, a föld­ tek, a széles és kifogástalan minőségű sugárutak, a gáz ingyen van mindenkinek, a benzin pedig csak­ virágos parkok megszámlálhatatlan sokasága, a nem ingyen. Ottjártamkor egy U S A dollárért öt­ mindenütt uralkodó rend és tisztaság, és a Nagy venöt litert adtak a kilencvenötösből. Türkmenbashi aranyozott és fényárban úszó szob­ A vevőkkel lehet azonban némi gond, mert nagy rai uralják. A z éjszakai reflektorfényben egy óriási a munkanélküliség, segélyek nincsenek, a jellemző könyv alakú emlékmű tündököl, amely nem más, jövedelmek pedig nem a mi fogalmaink szerintiek.
  • 8. Egy valamit azonban hiába kerestem Ashabádban: Indulásunk reggelén ismertem meg Szását, a so­ könyveket. A Rukhnamán és az ókori keleti k i ­ főrünket, a szenvedélyes vadászt, aki elmaradha­ rályságot, Margust bemutató két könyvön kívül tatlan vadászpuskáját is magával hozta, hogy alka­ alig található más. Világirodalom mintha nem lé­ lomadtán finomabb falatokkal is kiegészítsük tezne. Ashabádról egy 1982-es szovjet kiadású alapétrendünket, a birkafaggyús disznózsírban könyv volt minden, ami fellelhető volt. tartósított marhasültkockákat. Roskadásig megra­ A városban járva gyakran ültem le parkokban kott UAZ-dzsipünk legfontosabb rakományát a nézelődni és a gondolataimat rendezni. Ez utóbbi­ mintegy 400 liter benzin és a 100 liter víz adta. val azonban nagyon nehezen boldogultam. Jobb időjárást még kívánni sem lehetett volna. A felhőtlen kék égbolt, a ragyogóan sziporkázó nap­ T ü r k m e n i s z t á n sivatagaiban sütés és a kellemes októberi meleg j ó érzésekkel töltött el, mintha nem is a zord Kara-kum sivatag­ Hétfőn, a nemzeti ünnep napján az A Y A N irodájá­ ba indultunk volna. ban tervezgetéssel töltöttük a délelőtti órákat. A z Földünk számos sivataga közül a Kara-kum 2 előzetesen már egyeztetett úti programnak most a mintegy 300 ezer km -es kiterjedésével a legna­ részletei kerültek sorra. Megismertem kicsiny ex­ gyobbak közé tartozik. Türkmén elnevezése ma­ pedíciónk vezetőjét, a 34 éves Dimitrij Gor- gyarul fekete homokot jelent, de a sivatag itt ép­ junovot (Dima), a Szovjetunió egykori ifjúsági pen annyira nem fekete, mint amennyire nem vö­ tízpróbabajnokát. Megállapodtunk, hogy Kunya- rös északi szomszédja, a Kizil-kum. A jellemző Urgencsig (Köneürgench) egy, onnan pedig - a la­ szürkés-drappos árnyalatot a nagy mennyiségben katlan vidékeken minden eshetőségre készen - két előforduló biotitcsillámok okozzák. A Kara-kum UAZ-dzsippel folytatjuk az utazást. A z indulásig lefolyástalan területének kialakulása valamikor a szűk két napunk maradt, az AYAN-nak az engedé­ jégkorban fejeződött be, amikor esősebb időkben lyek elintézésére, Dimának és nekem az élelmi­ a déli hegységekből érkező folyók hordalékkal szerek beszerzésére. töltötték fel. A kevés csapadékon kívül a szél min­ dent átformáló ereje kellett a homoksivatag kiala­ kulásához. Utunk első két napján nem számítottunk komo­ lyabb viszontagságokra. Nyugodtan félretehettük a tájékozódást segítő részletes térképeket és a GPS-t is. A szovjet időkben épült sivatagi úton lassan, de egyenletes tempóban haladtunk az 560 km-re lévő Kunya-Urgencs felé. A forgalmat sem kellett túlzottan figyelni, mert jó, ha tíz szembejö­ vő járművel találkoztunk óránként. Erbentnél hosszabb időre megálltunk egy homokból alig ki­ látszó teázónál, hogy megvárjuk sivatagi nyúlból frissen készülő ebédünket. Erbent rendezetlen összevisszaságban, homokban épített földszintes házaival és jurtáival már jellegzetes sivatagi tele­ pülés volt. Erbenten túl már nincs villany, vezeté­ kes gáz és telefonvezeték. Csak az öreg út halad rendületlenül és magányosan észak felé, sok he­ lyen járhatatlanná öregedve. De még a rossz út sem tudta megakadályozni Darvazába (Derweze) érkezésünket. Erbenthez ha­ sonlóan Darvaza is a homokban összevissza szét- A falusi türkmének mindennapjai alig változtak a századok alatt
  • 9. szórt építményekből áll. A föld mélye itt mérhetet­ len nyersanyagkincseket rejt kénből és földgázból. A z utóbbiról magunk is meggyőződhettünk. Ehhez azonban meg kellett találnunk Darvazától északke­ letre, bent a sivatagban mintegy 12 km-re lévő, a köznyelv által „égő gödörnekquot; elnevezett helyet. A z úttalan utakon most először jött jól a GPS navi­ gációs rendszer. Aztán egyszer csak ott voltunk a gödörnél, ha egyáltalán gödörnek lehet nevezni azt a 90 m átmérőjű, 15-20 m mély, mintegy 100 ezer 3 m anyaghiányt, ami elénk tárult. A benne égő föld­ gáz csak fokozta a hatást, az alkonyat és a bekö­ szöntött sötétség pedig félelmetessé, pokolivá tette a látványt. A nagy tűz közelében mi is készítettünk egy parányi tábortüzet, hogy forró tea mellett job­ ban átadhassuk magunkat a hely varázsának. Dima annyit tudott, hogy a földgáz az 1970-es évek ele­ jétől ég a gödörben. Keletkezésének idejéről és mi­ kéntjéről ő is csak találgatásokat hallott. Késő este visszatértünk a darvazai útra, ahol egy közeli „fogadóquot; jurtájában szálltunk meg. A házi­ ak egy alacsony, épphogy csak asztalt helyeztek a Vízhordó fiú tevéjével jurta közepére, hogy azt körbe feküdve „kényel­ mesenquot; elfogyaszthassuk a vacsorára felszolgált húsos türkmén levest, a dahramát. Vacsora végez­ tével az asztalka kikerült, és mi a szőnyegeken bé­ rosquot;-ról. Aztán jött még valaki, 1370 és 1388 kö­ kés nyugovóra térhettünk. zött éppen ötször. Őt is megragadhatták az iszlám A következő nap déltájban az ókori Chorezm te­ építészet remekei, de neki más szempontjai is vol­ rületén Sah-Szenem romjaihoz értünk. A z egyko­ tak. Amikor utoljára hagyta el a várost, kő kövön ri erődítményvárosból csak a napon szárított nem maradt utána. A mérhetetlen pusztítást né­ agyagtéglából épített robosztus védőfalak marad­ hány mauzóleum és Közép-Ázsia legmagasabb, tak meg, azok is nagyon lepusztult állapotban. 62 méteres minaretje élte túl csupán. A település Belsejében minden már-már a földdel vált egyen­ önmaga árnyékaként még életre kelt, és évszá­ lővé. A település eredeti neve sem maradt fenn. A zadokig fennmaradt, de jelentőségét elveszítette. ma használatos Sah-Szenem név egy legendából Végül a X V I I . században Abulgázi kán, a legki­ ered, ami ide helyezte a szomorú sorsú, szépséges magaslóbb chorezmi üzbég uralkodó a megmaradt Sah-Szenem királylány szerelmi történetét. A z ősi lakosságot Vazír (később lesz róla szó) lakosságá­ Chorezm területén a Kara-kum és a Kizil-kum val egyetemben áttelepítette egy új Urgencsbe, a rendkívül gazdag ókori és középkori várak és vá­ mai Üzbegisztán területére. A k i elpusztította rosok romjaiban. A X X . század csak régészeti ku­ Urgencset, ma békésen nyugszik Szamarkandban. tatásaival érintette ezeket a helyeket, egy részüket Ugyanott óriási méretű ülőszobra méltóságteljes még úgy sem. Rekonstrukcióra a régi Urgencs ki­ pózban figyeli a X X I . századot. Ő „Timur the vételével sehol sem került sor. Ez az érintetlenség Greatquot;, ahogyan egy üzbegisztáni kiadású angol és elhagyatottság különleges varázzsal veszi körül nyelvű könyv címében méltatja. a magányos sivatagi romokat, emlékeztetve a Népek áttelepítése nemcsak a régmúltból ismert „minden elmúlikquot; örök igazságára. a térségben. A második világháború küszöbén sok Napnyugta előtt elértük a falusias Kunya- százezer koreait - mint kockázatos népréteget - Urgencset, amely a múlt század húszas éveiben telepítettek át a szovjet Távol-Keletről Belső- keletkezett egy hasonló nevű vásártelep helyén, Ázsiába. Kicsiny csapatunk egy kunya-urgencsi ott, ahol a hajdani chorezmi civilizáció nagyszerű koreai család házában szállásolta el magát. Kap­ városa, Urgencs állt, ahol a Polo fivérek is meg­ tunk egy előszobát és egy nagyszobát, ahol sző­ fordultak, és amelyről Ibn Battuta 1340 táján úgy nyegeken és matracokon rendezkedhettünk be. írt, mint a legnagyobb és legfényűzőbb „török vá- Lakrészünk, az étkező, a konyha és a fürdő az ud-
  • 10. var különálló épületrészeiben volt. Belépéskor a vészet rendkívüli harmóniájának és már-már fe­ cipőt mindig le kellett venni. Vezetékes víz a há­ lülmúlhatatlan arányérzékének. zon belül nem volt, azt az utcáról hordták be. Ha Kunya-Urgencsben csatlakozott hozzánk a má­ lehetne egyáltalán bármilyen kényelmetlenséget sodik dzsip. Akkor még nem sejtettük, mennyi felemlíteni, azt a háziak vendégszeretete és igye­ gondunk lesz vele. Szerencsére ez mindjárt az első kezete feledtette. Két éjszakára tervezett tartózko­ nap kiderült. Nyugat felé vettük az irányt az észa­ dásunk végül háromra sikeredett. Történt ugyanis, ki üzbég területek déli kiszögelléséhez, pontosan hogy továbbutazásunk első napján a tartalék U A Z oda, amit a népi elnevezés Dev-keszken-kala, azaz műszaki hibák miatt gyengén „szerepeltquot;, ezért a „Démon dúlta várquot;-nak jelöl. A „Démon dúlta várquot; visszatérés és a dzsipcsere mellett döntöttünk, a kutatások szerint azonos a középkori Vazír fel­ amely utóbbi egyáltalán nem volt könnyű feladat legvárának és városának romjaival. Elhagyva az Kunya-Urgencsben. öntözött területeket, a Kara-kum, púderszerű szür­ A ház asszonya sokat fáradozott, hogy esténként ke agyagsivatag gyanánt, nehezen elviselhető arcát jobbnál jobb vacsorákkal lepjen meg. A z esti étke­ öltötte fel. A csapásokon 5-15 centiméter vastag­ zések mindig szertartásosak voltak. A már ismert ságban ült a finom agyagpúder, amely alattunk át­ aprótermetű asztalkát bal oldalunkon hónunk alatt láthatatlan felhőként emelkedett a magasba, ellep­ párnákkal körbe feküdtük úgy, hogy jobb kezünk ve és átjárva mindent, kint és a dzsipekben egy­ teljesen szabad legyen. Mindig teázással kezd­ aránt. A folyamatos porfürdő utáni kinézetünket tünk, utána jöttek az ételek, és lévén, hogy útitár­ azt hiszem nem nehéz elképzelni. Aztán végre el­ saim oroszok voltak, az elmaradhatatlan vodká- értük az Uszt-jurt törésvonalat, amely egészen zás, tósztok mondásával. Dev-keszken-kaláig vezetett minket. A z Uszt-jurt törésvonal több száz kilométeren át húzódik az Egy teljes napot szenteltünk a régi Urgencs fel­ Aral-tó nyugati partvidékétől dél-délnyugati fedezésének. A város megmaradt emlékei, a mina­ irányban. Kelet felől hegyvonulatnak látszik, ami ret és a mauzóleumok hatalmas területen szétszór­ valójában 20-40 méterrel magasabban folytatódó va találhatók, amelyeket nap mint nap zarándokok síkság. Ez az Uszt-jurt plató. Dev-keszken-kala, százai keresnek fel, hogy kevéske alamizsnáért azaz Vazír fellegvára festőien emelkedett az Uszt- meghallgassák az imát mormoló és áldást osztó jurt meredek, 30 méteres letörése fölé. A látvány imámokat. A pusztítás és a sok-sok évszázad egy­ hatásosságát fokozta a fellegvár elhelyezkedése, aránt megviselte az épületeket, de ami megma­ amely pontosan a törésvonal derékszögű irányvál- radt, az ragyogó bizonyítéka az iszlám díszítőmű­ Türkmén zarándokcsoport pihenője
  • 11. tozásának csúcsán emelkedett a magasba. Dima el­ problémák miatt kénytelenek voltunk visszatérni ment bejelentkezni a közeli katonai egységhez, ne­ Kunya-Urgencsbe és a következő nap egy másik kem pedig lelkemre kötötte, hogy óvatosan mo­ járművel ismét útra kelni a Szarikamis-tó felé. zogjak, mert fent az Uszt-jurt plató már üzbég te­ Utunk folytatása már történelmen kívüli vidé­ rület, és ott az üzbég katonák elfoghatnak. Szinte kekre vezetett, egyre messzebb a civilizációtól. A lopakodva közlekedtem, életnek azonban sehol koreai Anatolijjal négy főre bővült csapatunk a sem volt jele a 20 hektárnyi hajdani felső város­ természethez szükségszerűen jobban igazodó részben. Mindössze két síremlék maradt meg na­ „életrendrequot; tért át. Este sötétedés előtt, rendsze­ gyon jó állapotban. A magasból a síkság végtelen rint hat óra körül, mindig táborhelyet kerestünk. messzeségei még messzibbnek tűntek. Aztán egy dolgos óra következett, amikor ki-ki el­ A Vazírról fennmaradt egyetlen írás szerzője a végezte a ráosztott feladatokat: sátorállítás, kiszá­ kereskedő és utazó angol Anthony Jenkinson, aki­ radt szakszaul-bokrok gyűjtése, tábortűzkészítés, nek az expedíciója egy Oroszországon és Belső- teafőzés, a vacsora nyersanyagainak előkészítése Ázsián keresztül Kínába vivő, teljesen új kereske­ a főzéshez, és kényelmes vacsorázóhely kialakítá­ delmi út felkutatására törekedett. A z expedíció sa, hogy keletiesen körbe tudjuk feküdni a majd Arhangelszkből elindulva 1558-ban hosszabb időt középre kerülő bográcsot. A vacsorakészítés mes­ töltött Vazirban. Jenkinson leírta a várost, a kör­ tere Szása volt. Ha a nap folyamán sikerült elejte­ nyező öntözött földeket, a sok gyümölcsöst és jó nie néhány gornája kurapátkát (hegyi tyúkocska), szemmel észrevette a vízhiány fenyegető jeleit is. akkor - a tyúkocskák korától függően - a vacsora írásában előre vetítette a város teljes elpusztulását is izgalmasabbra sikeredett. Sikertelen vadászat és elsivatagosodását, amely hamarosan be is kö­ esetén a vacsora alapanyagát az említett, zsírban vetkezett. A z utolsó lakosokat, mint ahogy már ír­ tartósított sült marhahúskockák adták, alkalom­ tam, a X V I I . században Abulgazi kán telepítette át szerűen „gazdagítvaquot; rizzsel, burgonyával, vagy az új Urgencsbe. más zöldségekkel. A kővé száradt, lángos alakú kenyerek vacsora előtt néhány percre a fedő alá Mire leértem, Dima már várt, és gratulált a felleg­ kerültek, a gőzök és az illatok jótékony hatása re­ vár utolsó látogatójának, mivel a türkmén katonák ményében. Tányérokat a vízzel való takarékosko­ közölték vele, többet senki sem mehet fel az üzbég dás miatt nem használtunk. Mindenki a bogrács- területre. A tartalék dzsippel kapcsolatos műszaki
  • 12. ból kanalazott, vagy vette ki kézzel, ami neki tet­ vatagot. A Kaplankír-fennsíkon utunk irányában szett. Természetesen a vacsora sem lett volna va­ újabb katonai egységet vettünk észre, akiket a csora teázás, majd vodkázás nélkül. A z esti be­ nyilvánvalóan kölcsönös felfedezés miatt nem ke­ szélgetéseknek az egyre dermesztőbb hideg vetett rülhettünk meg. Túljutva az ellenőrzésen az őr­ véget. A hőmérő ilyenkor elfeledve a nappali nagy parancsnok, mint az év első külföldi utazójá­ 28-30 °C-okat, már mínuszokat mutatott. A rela­ nak további érdeklődő kérdéseket tett fel. A kiska­ tív páratartalom műszeremen még ekkor is a 20%- tonák láthatóan a sivatagi körzet szépítgetésével os méréshatár alatt maradt. voltak elfoglalva. Fehérre meszelt kövekből ép­ Napfelkeltekor, fél hét körül mindeni szede- pen a „Halk vatan Beyik Türkmenbashiquot;, azaz lődzködött, felélesztettük a tüzet, elfogyasztottuk „Éljen a Nagy Türkmenbashiquot; feliratot rakták ki a a maradékot vagy tojást sütöttünk, és a fagyos reg­ homokban. A történelem fintora, hogy az egykori geleken a szívet-lelket melengető forró teát sem szovjet közép-ázsiai köztársaságok viszonya nem lehetett kihagyni. Amikorra mindenki mindennel felhőtlen, még a sivatagi határvidékek ellenőrzé­ elkészült, rövid útiterv-egyeztetést követően kel­ sét is fontosnak tartják. tünk útra. Szürkületkor értük el a Kaplankír nyugati letö­ A z UAZ-dzsipek jól bírták a viszontagságokat. A résénél elterülő hatalmas mélyföldet, a Karasort puha homokos szakaszokon külön-külön keltünk (fekete széles tó). A kiszáradt sík meder fenekén át, és ha az egyik kocsi beásta magát, akkor bizony itt-ott vastartalmú kalcitoktól barnára színezett homoklapátolással és kocsitolással kellett a helyze­ festői vízfoltok csillogtak. Északnyugati peremvi­ tet megoldani. A dzsipek egyik legfőbb ellensége a dékéről, ahol letáboroztunk, türkiz-zöldes szél és homokban rejtőzködő kiszáradt szakszaul-cserjék víz formálta kicsiny hegyhátak és völgyek futot­ kemény töve volt, amely könnyen kiszúrhatta a gu­ tak le a meder fenekéig. A látvány, a megkapó mikat. Ilyen eset azonban csak egyszer fordult elő. színvilágú, szokatlan formájú részletek maradásra Rádió-adóvevő hiányában mindig ügyelni kellett, késztettek. A z önfeledt nézelődést ásványgyűjtés­ hogy látótávolságon belül legyünk egymástól. sel tettük maradandóvá. Következő úti célunk a Szarikamis-tó vidéke Átkelve az Ücstagan-kum sivatagon, érintve volt. A Darjalik folyó irányába haladva egy külö­ Kizilkaját (Gizilgaya) és megcsodálva Jángü kala nös „hegyquot;, a Böten-dag mellett haladtunk el, bauxittól vörösre színezett, szemet gyönyörködte­ amely az Uszt-jurt törésvonalhoz hasonlóan füg­ tő képződményeit, északra indultunk, utazásunk gőleges falaival és sík felföldjével gigantikus tor­ utolsó izgalmas tájegysége, a Kara-Bogaz-öböl taként 40 m-re emelkedik a környezet fölé. felkeresésére. Kíváncsi voltam, vajon találunk-e Ismerve és személyesen tapasztalva az Aral-tó vizet az öbölben, mert az információk teljes kiszá­ pusztulását, meglepő volt a bővizű Darjalik, radásáról is szóltak. Nyomasztóan egyhangú siva­ amelyben hatalmas víztömeg igyekszik az Amu- tagi vidéken értük el az öböl peremvidékét, ahon­ darjából a Szarikamis-tóba. Partvidéke és környé­ nét a nagyszerű panorámából csak a vízfelület hi­ ke soha, semmilyen települést nem látott. A mű­ ányzott. Makacsul a víz megkeresése mellett dön­ holdfelvételek tanúsága szerint az Aral-tó roha­ töttem. Anatolijt a tartalék dzsippel fennhagytuk, mosan fogy, a Szarikamis pedig 8 m-nél nagyobb mi pedig alkalmas helyet keresve leereszkedtünk átlagmélységgel állandósulni látszik. A hatalmas, az öbölbe. Két óra múltán ajánlatos volt ellenőriz­ 2 közel 3000 km -es tavat nem egyszerű elérni. A ni, mennyi üzemanyagunk maradt. A z eredmény Darjalik felől végtelen nádtenger (szarikamis = óvatosságra intett. Legfeljebb 15 km-t haladhat­ sárga nád) rejtette el, délebbre, ahol felsejlett a tó tunk tovább, ha vissza is akartunk érni. A szeren­ tükre, a parttól 500 m-re állomásozó katonai egy­ cse azonban nem hagyott el minket, s 10 km-en ség mondott nemet. Annyit megtudtam, hogy egy belül elértük a Kara-Bogaz vizét, aminek mind­ lengyel geográfus mellett októberig én voltam a nyájan felszabadultan örültünk. A sóba dermedt második külföldi a térségben - és persze vigaszta­ téli világot idéző látványt nem sokáig csodálhat­ lásul megtudhattam, a lengyel sem mehetett to­ tuk. A Nap közeledett a horizont felé, ránk pedig vább. Visszakoztunk hát, és egy jókora kitérővel hosszú visszaút várt. dél felé haladva, végül mégiscsak megcsodálhat­ Aztán felütöttük utolsó táborhelyünket, elkészítet­ tuk a Szarikamis-tavat. tük a búcsúvacsorát, megittuk az utolsó vodkát és el­ Másfél nap erőfeszítésekben bővelkedő, egy­ mondtuk a barátság fontosságáról szóló utol- hangú sivatagi utazás után, keresztezve az Uzboj só tósztot. Másnap reggeltől már csak egy úti völgyét, észrevétlenül hagytuk el a Kara-kum si­ program volt hátra: visszatérni Ashabádba.