VLADIMIR NABOKOV       LOLITAHUNGARIAN TRANSLATION © BÉKÉS PÁL. 1987
ELŐSZÓ    Lolita, avagy egy megözvegyült fehér em-ber vallomásai – ezzel a címmel ellátva érke-zett jelen jegyzet írójához...
hogy cselekedjék belátása szerint valamennyi,a Lolita sajtó alá rendezésének előkészületeitillető ügyben. Mr. Clark döntés...
nek kell maradnia. viselője kívánságával össz-hangban. S míg a "Haze" megnevezés csak rí-mel a hősnő valódi családnevére, ...
nya, "Louise" azóta már másodéves egyetemihallgató. "Mona Dahl" diák Párizsban. "Rita"nemrégiben ment feleségül egy florid...
trágárságok gáttalan özönét valamelytucatregényben, egészen meg fogja rázni ezekhiánya. Ha azonban e paradoxmód prűd pol-g...
vihar egy pohár vízben, hiszen az amerikaifelnőtt férfiak legalább tizenkét százaléka –dr. Blanche Schwarzmann nézete szer...
gyetlenség és kedély olyan elegye, mely talánfölfedi előttünk képtelen nyomorúságát, ám eza legkevésbé sem teszi vonzóvá. ...
mániákus nem csupán egy egyedi történet szí-nes jellemei, hanem veszedelmes irányzatokrafigyelmeztetnek bennünket, felmuta...
ELSŐ RÉSZ1.    Lolita, létemnek lángja, lágyékom vá-gya. Kárhozatom, lelkem. Lo-li-ta: a nyelvhegye háromszor indul a száj...
tezett volna, ha egy nyáron bele nem sze-retek egy bizonyos gyereklányba. A ten-gerpart bús mezején. Hogy mikor? Körül-bel...
2.     1910-ben születtem, Párizsban. Atyámnyájas és könnyed ember volt, különfélegének vegyes felvágottja: francia-osztrá...
múltból földerengő, csekélyke melegségtől,semmi sem maradt belőle az emlékezetüregeiben és szakadékaiban, melyek fölött– h...
végzetes merevsége – ellenére is. Talán aztakarta, hogy mikor eljön majd az ideje,apámnál jobb özvegyember váljék belőlem....
tenig mindenki szeretett, mindenki ciróga-tott. A sétapálcájukra támaszkodó, idősebbamerikai hölgyek úgy dőltek felém, min...
immal és tanáraimmal. Az egyetlen kifeje-zetten szexuális jellegű esemény, melyre atizenharmadik születésnapom előtti idők...
lőtt történt, hogy 1923 őszén beadott egylycée-be Lyonban (úgy volt, hogy ott töl-tünk három telet); de ó, jaj, ugyanazon ...
bőr", “karcsú kar", "rövid, barna haj",“hosszú pillák", "nagy, fényes száj"); és amásik, amikor az ember hunyt szemmelazon...
gens európai kiskamaszoké akkortájt, éskétlem, hogy sok egyéni gondolat lett vol-na föllelhető a más lakott világok léte, ...
találkoztunk a kertjükben – erről későbbmajd többet) a számunkra engedélyezettmagány netovábbja az volt. ha – ámbár aplage...
mely alatt tovább horzsoltuk egymást, semadott enyhületet.    A felnőttkorom vándorlásai során el-vesztett kincsek között ...
végzetes nyarunk utolsó napján készült,mindössze néhány perccel azelőtt, hogymásodszor és utoljára megkíséreltünk da-colni...
4.    Újra meg újra végigpörgetem ezeket anyomorúságos emlékeket, és minduntalanazt kérdezem magamtól, vajon akkor, an-nak...
rázslatos és sorsszerű módon Lolita Anna-bellel kezdődött.    Azt is tudom, hogy Annabel halálánaksokkhatása állandósított...
Az első, sikertelen találkánkról szólóbeszámolómat Annabel-korszakom befeje-zéséül tartogattam. Egy éjszaka sikerült ki-cs...
rű, eleven lábai szétnyíltak kissé, és amikorkezem meglelte, amit keresett, álmodó éskísérteties, félig gyönyörteli, félig...
kűség rohamában félszeg kezébe adtammegőrzésre vágyam jogarát.    Valami illatszerre is emlékszem – azthiszem, anyja spany...
később, megtörtem varázsát, valaki más-ban testesítvén meg őt.5.    Ifjúságom napjai, most, visszanézve,mintha halvány, eg...
amint azt igen sok manqué[5] tehetség teszi,de én még ennél is manqué-bb voltam; eza sajátos kimerültség, olyan nyomott va...
Histoire abrégée de la poésie anglaise-t [6]egy neves kiadó számára, majd hozzálát-tam az angol anyanyelvű diákoknak szánt...
Most pedig szeretném bevezetni a kö-vetkező fogalmat. A kilenc és tizennégyéves korhatárok között előfordulnak olyanhajado...
űzők már régen megtébolyodtunk volna. Acsinos külső sem ismérv; és a közönséges-ség, vagy legalábbis az, amit egy adott kö...
risnyás és fehér kalapos, csúf kis gömböcö-ket, akik a filmvászon lenyűgöző sztárjaiváalakultak), vagy nem. Ha egy átlagfé...
Továbbá, mivel az idő hatalma oly má-gikus szerepet játszik a dologban, a diák-nak nem szabad meglepődnie, midőn meg-tudja...
tündérét érhetem tetten benne. Koraérettszerelemmel szerettük egymást, azzal a ke-gyetlenséggel, mely oly gyakran tesz tön...
tett elszórakoznom, csillapítószerek voltakcsupán. Hajlamos vagyok elhinni, hogy atermészetes fajtalankodás során nyert ta...
most tudatosítom. Húszas éveimben ésharmincas éveim elején nem értettem ilytisztán vajúdásomat. Bár testem tudta, miután s...
meklány" terminus meghatározása ígyhangzik: “A nyolcadik életévét már betöl-tött, de tizennegyedik életévét még be nemtölt...
jak sima hasiját, ím Ekhnaton király ésNofertiti királyné két, szinte még éretlen,nílusi leánya (kettő a hatfős királyi al...
zében, egy bensőséges ünnepségen, májusboldog havában. És amikor Petrarca őrül-ten beleszeretett Laurájába, Laura tizenkét...
Humbert problémamentesen közösült Évá-val, de Lilith után sóvárgott. A keblek fej-lődésének csírastádiuma korán jelentkezi...
görkorcsolyája tartószíját, én pedig elol-vadtam a napfényben, könyvem fügefale-vél volt, ahogy rőtes fürtjei elfödték len...
telenség, melyet úgy imádtam, hirtelen, sá-táni gonoszsággal egy nyitott ablaknál al-sóruhában újságot olvasó férfi vissza...
szefonódó okok és okozatok e kovácsoltvasvilágában lehetséges volna, hogy a rejtettlüktetés, amit elloptam tőlük, nem befo...
szes, gyöngyszürke ruha simult fiatal testé-re, mely még őrzött – s ez volt a nimfácskavisszhangja, a mélyhűtött gyönyörűs...
ván találkozni egy másik monsieur-velgyászos kapaszkodtában a nyomorúságosszoba felé, melynek berendezése mindösszeegy ágy...
épp kellő időben felhangzó kintornaszótodalentről, az alkonyattal színültig megtelőudvarból. Amikor megvizsgáltam apró ke-...
Egy másik, alaposabb találkozót kértemtőle még aznap estére; ő azt felelte, talál-kozzunk a sarki kávéházban kilenckor, és...
olyanfajta derű színezte, ami ritkán kísérimegalázó, hitvány, szófukar szerelmi éle-tem bármely eseményét. Amikor átadtamf...
zal fenyegetett, hogy szívszaggató képzel-gésekkel terhel meg, és tompa csalódásbatorkollik. Hadd maradjon a csillogó, kar...
hajlandó megszámítani, beleegyezett, hogyelirányít egy személyhez, qui pourraitarranger la chose[22] Másnap egy vastagonki...
csusszanni a csapdából, a nő sebesen ha-darva elkezdte kihámozni az ifjú óriásnőtorzóját a koszlott gyapjúdzsörzéből; azu-...
nak a hirtelen támadt szánalomhullámmalmég nagyobb feneket kerítve egy bankje-gyet nyomtam közömbös kezébe. Ő átadtaajándé...
szabadulni lealacsonyító és veszedelmesvágyaimtól, de legalább békességes elle-nőrzés alatt tartani azokat. Némi pénz,mell...
hajú és borongós, de csak annál vonzóbbmodorú. A rendkívüli férfiasság az egyéntetten érhető tulajdonságaiban gyakran sű-r...
vált, milyen rettenetesen ostoba volt min-dig is szegény Humbert az ő szexügyeiben.8.    Bár azt mondtam magamnak, hogypus...
Ami engem illet, olyan naiv voltam, ami-lyen csak egy perverz lehet. Üdének és in-cselkedőnek tűnt, á la gamine[28] öltözk...
száron; a mozgékony, nedves száj, bárhogyetettem is szerelemmel, fölfedte gyalázatoshasonlatosságát Valéria varangyszerű n...
cikliversenyekre és bokszmeccsekre jár-tunk. Igen ritkán fanyalodtam áporodotthúsára, kizárólag nagy szorongattatások éské...
rával telehintett, fekete füstjét a bolyhosviharfelhőkkel.    Mindez szétrobbant. 1939 nyarán mononcle dAmérique[30] megha...
lami okból alulmúlta házastársa megbízha-tó svájci állampolgárságát; úgy láttam,hogy a préfecture[31] előtti sorállás éseg...
akkor az utcán, ahogy azt egy tisztesátlagvulgár tette volna, számomra nemvolt elképzelhető. Évek titkolt szenvedésenevelt...
lik. – Mais qui est-ce?[32] – ordítottam vé-gül, és öklömmel a térdére sújtottam; őszemrebbenés nélkül bámult rám, mintha ...
taxiezredes, birtokló mosollyal megállítvánValériát, hozzálátott, hogy kifejtse nézeteités terveit. Bizonytalankodó franci...
szeretni fogja. – Valóságos tudor volt ez aMr. Taxovics.    A fecsegésnek véget vetve azt tanácsol-tam Valeriánák, azonmód...
ezredes nevezte) valóban megéri-e, hogylelőjem, megfojtsam vagy vízbe öljem. Igengyenge lábakon állt, és én úgy döntöttem,...
lönféle hibásan ejtett mentegetőzésekkelközpontozta mozdulatait (jai demandépardonne – megbocsásson; est-ce que faipuis – ...
mindig ott zengett minden idegemben –gyenge pótszer a visszakezes helyett, mely-lyel a filmszabályok szerint szájon kellet...
hogy magánszükségét szertartásos csöndbeburkolja, és ne hangsúlyozza vendéglátógazdája lakhelyének apró méretét a sajátvis...
Mrs. Makszimovics née[34] Zborowskigyermekágyban halt meg 1945 körül; a pá-rocska valahogy átjutott Kaliforniába, ésott, p...
ményeit az Antropológiai Közlöny-ben, deúgy látszik, még nem publikálták őket.Természetesen némi időbe telik, míg e tu-dom...
Itáliában (Boston, 1868) Percy Elphinstone,Az újra fölfedezett Velence szerzőjének tol-lából, és egy viszonylag új keletű ...
nulmányait a Columbia Egyetemen végez-te. Kereskedelmi pályára lépett, de aztándarabokat kezdett írni. Művei: A nimfács-ka...
Még mindig hogy reszketek a tehetet-len fájdalomtól, ha szemembe ötlik édesszerelmem neve, ha csak valami vén szí-nészcsor...
tam a sors kínálta kényelmes álláson: amunka főként parfümhirdetések kiagyalá-sából és szerkesztéséből állt. Örültem rend-...
gyon messze) játszadozó nimfácskák pil-lantását, s hogy mennyire levertek azagyondezodorozott, csillogó hivatalnoklá-nyok,...
kély elképzelésem volt arról, mi lehet azexpedíció célja. A meteorológusok számá-ból ítélve talán egészen búvóhelyéig (val...
Előre gyártott faházakban laktunk, aprekambrium gránitvilágának közepén.Óriási készleteink voltak – a ReadersDigest, egy f...
egy ideig igyekeztem jegyezni mindazt,amit naivan “reakciónak" véltem (észrevet-tem például, hogy az éjféli nap alatt az á...
című szaklap ezen expedíciónak szenteltszámában; az expedíció végeredményben –mint azt később, zseniális orvosomtól meg-tu...
orruknál fogva vezetni őket; sosem enged-ni, hogy ráébredjenek, ismerem a szakmaminden csínját-bínját; gondosan kidolgo-zo...
az újonnan érkezett, izmos tehetséggel, egyelőző állásától (és bizonyára ép elméjétől)megfosztott hírességgel, aki azon fo...
kat, aktív részvételemet nagybátyám posz-tumusz parfümjében addigra már a mini-mumra csökkentettem.    Egyik régebbi alkal...
szálltam a vonatról, senki nem várt, ésamikor telefonáltam, senki nem vette föl akagylót; végül azonban McCoo zaklatot-tan...
en? Dühös voltam, csalódott és zaklatott,de lévén udvarias európai, nem utasíthat-tam vissza, hogy elfuvarozzanak a LawnSt...
Ami az éles kanyarokat illeti, a LawnStreetre fordulva kis híján elgázoltunk egyalkalmatlankodó külvárosi kutyát (abból ak...
Az előszobát csengők ékítették, egy fe-hér      pöttyös,    kommersz      mexikóifahogyishívják, és a szép lelkű középosz-...
csőn, mutatóujja még mindig cigarettájátpöcögtette.    Azt hiszem, jobb, ha nyomban leírom,essünk túl rajta. A szegény nő ...
kandallórácsot (rajta egy barna almacsutkahevert), majd egyik lábát maga alá húzvavisszasüppedt ismét. Nyilvánvalóan azona...
nék azon unalmas viszonyok egyikébe, me-lyeket oly alaposan ismertem.    De szóba sem jött, hogy ott maradjak.Nem éreztem ...
várgó háziasszonyom a kosztért és a kvár-télyért kért.    Az óvilági udvariasság azonban arrakötelezett, hogy folytassam a...
arcátlanságot – azt hiszem, ennek túlára-dását nevezik “lelki egyensúlynak" – olyas-féle félénkséggel és szomorúsággal veg...
vezető ajtó kilincséről, azt mondta: – Ak-kor én megyek, Mrs. Haze. – Jól van,Louise – sóhajtott Mrs. Haze. – Majd pén-tek...
félmeztelenül, térdepelve, térdén felémpördülve ott láttam riviérai szerelmemet,amint rám kukucskál napszemüvege fölött.  ...
gyermekes csípőket, hol megcsókoltamsortja szegélyének csipkés lenyomatát azonaz utolsó, őrült, halhatatlan napon, a"Roche...
Lolitám, tökéletesen elhomályosította pro-totípusát. Mindössze annyit kívánok hang-súlyozni: a tény, hogy fölfedeztem őt,g...
– Ez volt az én Lóm – mondta –, ezekpedig a liliomaim.   – Igen – feleltem –, igen. Gyönyörűek,gyönyörűek, gyönyörűek!11. ...
Azért emlékszem olyan pontosan, merttulajdonképpen kétszer írtam le. Előszörvalamennyi bejegyzést ceruzával firkantot-tam ...
an, akik fejből továbbítják a lenyelt üzenettartalmát) – végigköveti június jó részét.     Csütörtök. Igen meleg nap. Kedv...
tápláló zsírállomány túltengés esetén olyanirritációt eredményez, mely utat nyit a fer-tőzésnek. De a nimfácskáknak nincse...
ahogy pislogva álltam a lépcsőkön, én,Szépséges Humbert.    Péntek. Láttam, amint elmegy valahováegy Rose nevű, sötét hajú...
roszkopikus betűimet. Hadd írom ide zo-kogva, hogy ma az én L.-em az úgyneve-zett "piazzán" napfürdőzött, de anyja ésegy m...
tet – ; majdnem pontosan olyan illata volt,mint a másiknak, a riviérainak, de még in-tenzívebb, erőteljesebb felhangokkal ...
lásom, ha megfelelően összpontosítok, ele-gendő lehet ahhoz, hogy nyomban a kol-dusok üdvében részesüljek; de akárcsak ara...
New York-i és chicagói adatok szerint aserdülés felezőkora lányoknál 13 év és 9hónap. A kor egyénenként változik, 10-tőlva...
Kedd. Eső. Esők tava. A mama vásárol.Tudtam, hogy L. ott van valahol a közvet-len közelben. Óvatos manőverezésemeredmények...
nincs is semmi... – de ekkor észrevette kö-zeledő ajkam redőit. – Oké – bólintottegyüttműködőén, és a felfelé fordított, r...
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Vladimir Nabakov - Lolita
Upcoming SlideShare
Loading in …5
×

Vladimir Nabakov - Lolita

14,861 views
12,363 views

Published on

Vladimir Nabakov - Lolita
magyar

Published in: Education
0 Comments
9 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

No Downloads
Views
Total views
14,861
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
1
Actions
Shares
0
Downloads
246
Comments
0
Likes
9
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Vladimir Nabakov - Lolita

  1. 1. VLADIMIR NABOKOV LOLITAHUNGARIAN TRANSLATION © BÉKÉS PÁL. 1987
  2. 2. ELŐSZÓ Lolita, avagy egy megözvegyült fehér em-ber vallomásai – ezzel a címmel ellátva érke-zett jelen jegyzet írójához e különös kézirat,melyet most megelőszavaz. Szerzője, “HumbertHumbert" vizsgálati fogságban halt meg, szív-koszorúér-trombózis következtében 1952. no-vember 16-án, néhány nappal kitűzött tárgya-lásának kezdete előtt. Ügyvédje, jó barátom ésrokonom, Clarence Choate Clark úr, jelenleg awashingtoni ügyvédi kamara tagja, amikorfelkért a kézirat megszerkesztésére, kérelmétügyfele végakaratának záradékára alapozta,mely felhatalmazta kiváló unokabátyámat,
  3. 3. hogy cselekedjék belátása szerint valamennyi,a Lolita sajtó alá rendezésének előkészületeitillető ügyben. Mr. Clark döntését minden bi-zonnyal befolyásolta a tény, hogy az általa vá-lasztott szerkesztőt épp akkor tüntették ki aPoling-díjjal egy igénytelen munkájáért (Mi ér-telme az értelemnek?), melyben bizonyos mor-bid állapotokat és perverziókat tárgyal. Feladatom egyszerűbbnek bizonyult, mintbármelyikünk is gondolta volna. Eltekintve anyilvánvaló helyesírási hibák korrekciójától ésnémely makacs tény gondos elfödésétől – ezek"H. H." minden erőfeszítése ellenére útjelzőtáblák vagy fejfák gyanánt meredeztek szöve-gében (helyszínekre és személyekre utalva, me-lyeket a jó ízlés inkább elrejt, a szánalom pe-dig nélkülözni tud) –, e figyelemre méltó me-moár érintetlenül kerül az olvasó kezébe. Aszerző bizarr álneve a saját találmánya, és en-nek az álarcnak – melyen mintha hipnotikusszempár döfne át – természetesen érintetlen-
  4. 4. nek kell maradnia. viselője kívánságával össz-hangban. S míg a "Haze" megnevezés csak rí-mel a hősnő valódi családnevére, keresztnevetúlságosan mélyen beleszövődött a könyv leg-bensőbb alapszöveté be. hogysem engedhetnőkmegváltoztatni; egyébként (mint az olvasómaga is rájöhet) erre gyakorlatilag semmiszükség. A "H. H." bűntettére vonatkozó in-formációkat a tájékozódni kívánók kikereshe-tik 1952 szeptemberének napi sajtójából: a tettokát és célját továbbra is sűrű homály födné,ha e memoár be nem juthatott volna olvasó-lámpám fénykörébe. Az "igaz" történet mögött meghúzódó “va-lóságos" személyek sorsát követni kívánó, ré-gimódi olvasók kedvéért íme néhány részlet,úgy, ahogyan azokat a "ramsdale-i" illetőségűMr. "Windmullertől" megtudtuk, aki szeretnészemélyét titokban tartani, hogy "e szánalmasés szennyes ügy hosszú árnyéka" rá ne vetül-jön a közösségre, melynek büszke tagja. Lá-
  5. 5. nya, "Louise" azóta már másodéves egyetemihallgató. "Mona Dahl" diák Párizsban. "Rita"nemrégiben ment feleségül egy floridai hotel-tulajdonoshoz. Mrs. "Richard F. Schiller gyer-mekágyban hunyt el. halott gyermeket hozvavilágra 1952 karácsony estéjén egy Gray Starnevű településen, a messzi északnyugaton."Vivian Darkbloom" Az én Qukym című élet-rajza megjelenés előtt áll. és a kritikusok, akikmár kéziratban olvasták, legjobb művénektartják. A különféle temetők gondnokainak je-lentése szerint szellemjárás nem tapasztalható. Ha egyszerűen regénynek tekintjük, a Loli-ta olyan helyzeteket és érzelmeket tárgyal, me-lyek bosszantóan homályosak maradnának azolvasó számára, ha a kifejezésmódot közhely-kibúvók színtelenítenék. Az igazat megvallvaegy árva trágár kifejezés nem sok. annyi semtalálható az egész műben; a telivér nyárspol-gárt, kit a modern hagyományok arra kondici-onálnak, hogy skrupulusok nélkül fogadja a
  6. 6. trágárságok gáttalan özönét valamelytucatregényben, egészen meg fogja rázni ezekhiánya. Ha azonban e paradoxmód prűd pol-gárok kedvéért a szerkesztő megkísérelné fel-hígítani vagy eltávolítani azon jeleneteket, me-lyeket egy bizonyos típusú szemlélet "nemigerjedelmet támasztónak" bélyegezhet (e te-kintetben lásd az igen tiszteletreméltó John M.Woolsey 1933. december 6-i. egy másik, vélhe-tőleg még szókimondóbb könyvre vonatkozónagy horderejű határozatát), teljességgel lekellene mondanunk a Lolita publikálásáról,mivel épp azok a jelenetek, melyeket egyesekaz önmagáért való érzékiség képtelen vádjávalillethetnek, a legszigorúbban funkcionálisak etragikus történet kifejlete során, mely történetnem kisebb cél, mint az erkölcsi felmagaszto-sulás felé tör tántoríthatatlanul. A cinikusokazt mondhatják, hogy a kommersz pornográfiaugyanígy érvel; a műveltek azzal vághatnakvissza, hogy "H. H." szenvedélyes vallomása
  7. 7. vihar egy pohár vízben, hiszen az amerikaifelnőtt férfiak legalább tizenkét százaléka –dr. Blanche Schwarzmann nézete szerint (szó-beli közlés) ez igen visszafogott becslésnek te-kinthető – ilyen vagy olyan módon évente ré-szesül abban a különleges élményben, melyet"H. H." ily kétségbeesetten ír le; és ha tébolyultnaplóírónk 1947 végzetes nyarán hozzáértőpszichopatológushoz fordul, nem történik ka-tasztrófa; ám akkor ez a könyv sem születettvolna meg. A jegyzetírónak talán megbocsátható, hogyazt ismétli, amit már saját könyveiben és elő-adásaiban is hangsúlyozott, vagyis hogy a“botrányos" gyakorta csupán a “szokatlan"szinonimája; s minthogy a nagy műalkotástermészetesen mindig eredeti, természetébőladódóan többé-kevésbé megrázó meglepetéstkell tartogatnia. Nem kívánom szentté avatni"H. H."-t. Kétségkívül rettenetes, hitvány em-ber, az erkölcsi züllöttség ragyogó példája; ke-
  8. 8. gyetlenség és kedély olyan elegye, mely talánfölfedi előttünk képtelen nyomorúságát, ám eza legkevésbé sem teszi vonzóvá. Nehézkesenszeszélyes. Országunk lakóiról és tájairól alko-tott nézetei javarészt esetlegesek és nevetsége-sek. A vallomásain végiglüktető kétségbeesettőszinteség nem oldozza fel őt az ördögi galád-ság bűne alól. Abnormális. Nem úriember. Deoly varázsosan idézi meg, zengeti föl hegedűjea Lolita iránti gyöngédséget, részvétet, hogylenyűgöz a könyv – míg szerzője visszabor-zaszt. Pszichiáterkörökben a Lolita kétségkívülklasszikus esettanulmánnyá válik majd. Mű-alkotásként jóval több, mint vezeklés; ám tu-dományos jelentőségénél vagy irodalmi érté-kénél sokkalta fontosabb számunkra az az er-kölcsi hatás, amelyet a könyv elmélyült olvasó-ira tesz majd; mert a megrendítő egyedi eset-ben ott bujkál az általános tanulság: az akara-tos gyermek, az egoista anya, a lihegő vágyú
  9. 9. mániákus nem csupán egy egyedi történet szí-nes jellemei, hanem veszedelmes irányzatokrafigyelmeztetnek bennünket, felmutatják a le-hetséges gonoszt. Lolita mindannyiunkat –szülőket, gondozókat, nevelőket – arra int,hogy még fokozottabb éberséggel és előrelátás-sal szenteljük magunkat a feladatnak: jobbnemzedéket kell felnevelnünk egy biztonságo-sabb világban. Widworth, Ifjabb John Ray, az irodalomtudományok doktora
  10. 10. ELSŐ RÉSZ1. Lolita, létemnek lángja, lágyékom vá-gya. Kárhozatom, lelkem. Lo-li-ta: a nyelvhegye háromszor indul a szájpad felé, hogyérintse, harmadszorra a fogakig jut. Lo. Li.Ta. Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo,ahogyan ott állt, egy méter ötven centismivoltában egy szál zokniban. Bő nadrág-ban Lola. Az iskolában Dolly. AláíráskorDolores. de a karomban mindig Lolita. Hogy volt-e elődje? Volt. Persze hogyvolt. Igazság szerint Lolita talán nem is lé-
  11. 11. tezett volna, ha egy nyáron bele nem sze-retek egy bizonyos gyereklányba. A ten-gerpart bús mezején. Hogy mikor? Körül-belül annyi esztendővel Lolita születéseelőtt, ahány éves én magam voltam azon anyáron. A gyilkosok igen megbízhatóak aláttató prózastílust illetően. Tisztelt esküdt urak és hölgyek! Azegyes számú bűnjel nem egyéb, mint amitaz angyalok, a félreinformált, egyszerű,nemes szárnyú, égi angyalok megirigyel-tek. Tekintsenek e töviskoszorúra.
  12. 12. 2. 1910-ben születtem, Párizsban. Atyámnyájas és könnyed ember volt, különfélegének vegyes felvágottja: francia-osztrákszármazású svájci állampolgár, ereiben egycseppnyi Duna-vízzel. Azonnal körbeadokönöknek néhány gyönyörű, csillogó, kékképeslapot. Egy riviérai luxushotel tulaj-donosa volt. Apja és két nagyapja bort, il-letve ékszereket és selymet árult. Harminc-éves korában elvett egy angol nőt, az alpi-nista Jerome Dunn leányát, két dorseti lel-kész unokáját – az utóbbiak bizonyos obs-kúrus tudományok, úgymint az őstalajtan,illetve az aeolhárfák szakértői voltak. Rop-pant fotogén anyám igen egyedi baleset ál-dozata lett (piknik, villámcsapás) három-éves koromban, és eltekintve a legtávolabbi
  13. 13. múltból földerengő, csekélyke melegségtől,semmi sem maradt belőle az emlékezetüregeiben és szakadékaiban, melyek fölött– ha még mindig el tudják viselni stíluso-mat (megfigyelés alatt írok)gyermekkoromnapja ragyogott; bizonyára mindnyájanismerik az efféle félbemaradt napok emlék-töredékeit: muslincák, körül egy-egy vi-rágzó sövénybokor, s aztán hirtelen fel-bukkan vagy áthalad a színen egy turista ahegylábnál a nyári alkonyatban; bolyhosmelegség, arany muslincák. Anyám nővére, Sybil, akit apám egyikunokabátyja vett nőül, majd hagyott el, fi-zetés nélküli nevelő- és házvezetőnőkéntszolgált szűkebb családomban. Később va-laki elmondta, hogy szerelmes volt apám-ba, aki könnyű szívvel használta ki a hely-zetet egy esős napon, s felejtette el az egé-szet, mire az idő kitisztult. Én rajongtamérte, némely házi szabályaink merevsége –
  14. 14. végzetes merevsége – ellenére is. Talán aztakarta, hogy mikor eljön majd az ideje,apámnál jobb özvegyember váljék belőlem.Sybil néninek rózsaszín peremű, azúrkékszeme volt, és viaszszín arcbőre. Verseketírt. Költőien babonás volt. Azt mondta,tudja, hogy röviddel tizenhatodik születés-napom után meghal, és így is tett. A férje,aki parfümben utazott, méghozzá nagyban,ideje java részét Amerikában töltötte, aholvégül is céget alapított, és némi ingatlanratett szert. Boldog, egészséges gyermekként nőt-tem fel a képeskönyvek, tiszta homok, na-rancsfák, barátságos kutyák, tengeri tájakés mosolygó arcok ragyogó világában. AHotel Mirana úgy forgott köröttem, mintvalami egyszemélyes világegyetem, fehérresuvickolt kozmosz a másik, az odakinttündöklő, nagy, kék kellős közepén. A kö-tényes fazéksikálótól a flanelruhás atyais-
  15. 15. tenig mindenki szeretett, mindenki ciróga-tott. A sétapálcájukra támaszkodó, idősebbamerikai hölgyek úgy dőltek felém, mintmegannyi pisai ferde torony. Tönkrementorosz hercegnők, akik nem tudták rendezniszámlájukat apámmal, drága bonbonokatvásároltak nekem. Ő pedig, moncher petitpapa,[1] csónakázni, biciklizni vitt. megta-nított úszni, búvárkodni, vízisízni, a DonQuijoté-ból és a Les Misérables-ból [2] olva-sott föl nekem, én pedig imádtam és tisz-teltem őt, és boldog voltam, amikor kihall-gattam a szolgák beszélgetését különfélehölgyismerőseiről, gyönyörű és kedves lá-nyokról, akik nagyra tartottak engem, sturbékoltak, és gyémántos könnyeket hul-lattak derűs anyátlanságom fölött. Angol iskolába jártam néhány kilomé-ternyire otthontól: teniszeztem és különfé-le labdajátékokat űztem, kitűnő jegyeketkaptam, nagyszerűen kijöttem iskolatársa-
  16. 16. immal és tanáraimmal. Az egyetlen kifeje-zetten szexuális jellegű esemény, melyre atizenharmadik születésnapom előtti idők-ből (vagyis mielőtt találkoztam az én kisAnnabelemmel) visszaemlékszem, egyfennkölt, illedelmes, tisztán elméleti jelle-gű, a serdülőkor meglepetéseiről szóló be-szélgetés volt az iskola rózsakertjében egyamerikai sráccal – az anyja ünnepelt mozi-színésznő volt akkoriban, s ő ritkán látta aháromdimenziós világban – ; és emlék-szem még, milyen érdekesen reagált szer-vezetem Pichon pazar La Beauté Humaine-jének [3] borongós, gyöngyházfényes, fél-árnyékos, végtelen lágy nyiladékokat ábrá-zoló fényképeire – a kötetet egy hegynyimárványos kötésű Graphics alól csentem ela hotel könyvtárában. Később a maga elra-gadóan kedélyes modorában apám elmon-dott nekem mindent, amit véleménye sze-rint tudnom kellett a szexről; ez épp aze-
  17. 17. lőtt történt, hogy 1923 őszén beadott egylycée-be Lyonban (úgy volt, hogy ott töl-tünk három telet); de ó, jaj, ugyanazon évnyarán itáliai kirándulást tett Madame deR.-rel meg a lányával, nekem pedig nemvolt kinek panaszkodnom, sem kitől taná-csot kérnem.3. Annabel, miként az író maga, vegyesszármazék volt: angol-holland keverék. Masokkal kevésbé emlékszem arcvonásaira,mint néhány éve, mielőtt megismertemvolna Lolitát. Kétfajta vizuális emlékezetlétezik: az egyik, amikor az ember nyitottszemmel, ügyesen újrateremt egy képetelméje laboratóriumában (ilyenkor olyanáltalános kifejezésekben fogalmazódva lá-tom magam előtt Annabelt, mint "mézszín
  18. 18. bőr", “karcsú kar", "rövid, barna haj",“hosszú pillák", "nagy, fényes száj"); és amásik, amikor az ember hunyt szemmelazonnal életre hívja szemhéján a szeretettarc tárgyilagos, tökéletes optikai mását,egy természetes színekben pompázó szel-lemecskét (és én így látom Lolitát). Annabel leírásakor éppen ezért haddkorlátozzam magam kimérten mindösszeennyire: gyönyörű gyermek volt, nálamnálnéhány hónappal fiatalabb. Szülei nagyné-ném régi barátai voltak – éppoly áporodot-tak, mint ő. Egy villát béreltek, nem mesz-sze a Hotel Miranától. A tar fejű, barna Mr.Leigh és a kövér, agyonpúderezett Mrs. Le-igh (született Vanessa van Ness). Hogy ir-tóztam tőlük! Annabel meg én kezdetbenfelszínes dolgokról beszélgettünk. Fel-felkapott egy maroknyi finom homokot, éshagyta átfolyni az ujjai között. Elménk úgyvolt hangolva, ahogy általában az intelli-
  19. 19. gens európai kiskamaszoké akkortájt, éskétlem, hogy sok egyéni gondolat lett vol-na föllelhető a más lakott világok léte, aversenytenisz, a végtelen, a szolipszizmusés más effélék iránti érdeklődésünkben. Azállatkölykök puha védtelensége mindket-tőnket ugyanolyan heves fájdalommal töl-tött el. Ő ápolónő akart lenni valamelyikéhínség sújtotta ázsiai országban, én híreském. Egyszerre csak őrülten, esetlenül, szé-gyentelenül, gyötrelmesen szerelmesekvoltunk egymásba, s hozzá kell tennem,reménytelenül is, mivel a kölcsönös birtok-lás őrjöngő vágya csak akkor csillapulha-tott volna, ha felszítjuk és bekebelezzükegymás lelkének és húsának minden egyesszemcséjét; de mi ott álltunk, még össze-bújni is képtelenül, amire pedig mindenkülvárosi kölyök oly könnyedén talált vol-na alkalmat. Egy vad kísérlet után (éjszaka
  20. 20. találkoztunk a kertjükben – erről későbbmajd többet) a számunkra engedélyezettmagány netovábbja az volt. ha – ámbár aplage zsúfolt szeletének látótávolságán be-lül – hallótávolságon kívül lehettünk. Otthevertünk a puha homokban egész nap avágy megkövült görcsében, néhány lépés-nyire öregeinktől, s kihasználtuk tér és időminden áldott bicsaklását. hogy megérint-hessük egymást: félig homokban rejtezőkeze felém kúszott, nyúlánk, barna ujjaiholdkórosan araszoltak közelebb és köze-lebb, aztán opálos fényű térde indult hosz-szú, óvatos útra; néha kisebb gyerekek ál-tal épített, véletlenül útba eső homokvárfalnyújtott elegendő fedezéket, hogy meg-érinthessük egymás sós ajkait; olykor ecsonka érintkezések a végsőkig ingereltékegészséges és tapasztalatlan, fiatal testün-ket, olyannyira, hogy még a hűvös kék víz.
  21. 21. mely alatt tovább horzsoltuk egymást, semadott enyhületet. A felnőttkorom vándorlásai során el-vesztett kincsek között volt egy nagyné-ném által készített pillanatfelvétel is, cso-portkép a sétány egyik kávéházának aszta-la körül: Annabel, a szülei és dr. Cooper, ahiggadt, idősebb, bicegő úriember, ki azona nyáron nagynénémnek udvarolt.Annabel nem volt jól látható, épp akkorvették le, amikor chocolatglacéja [4] fölé ha-jolt, s így csak vékony, meztelen válla éshajának választéka vehető ki (ahogy a kép-re emlékszem) a napfényfolt közepén,melybe tovatűnt gyönyörűsége fokonkéntbeleenyészett; én viszont, valamelyest kü-lön ülve a többiektől, szinte drámai kívü-lállásommal tűntem ki: keresztbe vetettlábbal, profilban ülő, a távolba néző, mo-gorva, sűrű szemöldökű fiú. sötét sport-mezben és feszes, fehér sortban. A fénykép
  22. 22. végzetes nyarunk utolsó napján készült,mindössze néhány perccel azelőtt, hogymásodszor és utoljára megkíséreltünk da-colni a sorssal. A lehető leghevenyészet-tebb ürüggyel (ez volt az utolsó lehetősé-günk, és már semmi sem számított igazán)menekültünk a kávéházból a partra; elha-gyott homoksávra bukkantunk, és ott, né-hány vörös szikla ibolyaszín árnyékábanvalami barlangfélét kapartunk magunk-nak; rövid ideig tartó, mohó ölelkezésünk-nek csak egy elhagyott napszemüveg volttanúja. Térden álltam, s már-már azon aponton voltam, hogy birtokba veszem ked-vesemet, amikor trágár bátorításokat kiál-tozva felénk, két szakállas fürdőző, az öreghalász meg a fivére kúszott elő a tengerből,és négy hónappal később Annabel tífusz-ban meghalt Korfu szigetén.
  23. 23. 4. Újra meg újra végigpörgetem ezeket anyomorúságos emlékeket, és minduntalanazt kérdezem magamtól, vajon akkor, an-nak a régmúlt nyárnak a ragyogásábankezdett-e megnyilatkozni az életemen vé-gigszántó hasadék, avagy az Annabel utánimértéktelen vágyakozásom mindössze abennem lakozó különcség első megnyilvá-nulása volt? Amikor megpróbálom ele-mezni sóvárgásomat, motivációimat, csele-kedeteimet és a többit, megadom magamegyfajta visszamenőleges elképzelésnek,mely lehetőségek tömkelegével terheliagyon az elemzőképességet, s eredménye-ként múltam őrjítőén összetett távlataibanminden egyes felidézett útvonal vég nélkül,újra meg újra szétágazik. Mindazonáltalmeggyőződésem, hogy egy bizonyos va-
  24. 24. rázslatos és sorsszerű módon Lolita Anna-bellel kezdődött. Azt is tudom, hogy Annabel halálánaksokkhatása állandósította a lidérces nyárkudarcát, mely ifjúságom hideg évei soránmindvégig ledönthetetlen gátként meredtminden további románc elé. A lelki és atesti vegyült össze bennünk olyan tökély-lyel, amely a mai, tárgyilagos, nyers, szab-ványosított agyú fiatalság számára felfog-hatatlan. Még jóval halála után is úgy érez-tem, az ő gondolatai lebegnek át az enyé-meken. Már jóval találkozásunk előtt isegyforma álmaink voltak. Összehasonlítot-tuk naplóinkat. Különös azonosságokrabukkantunk. Ugyanazon év júniusában(1919) egy eltévedt kanári vetődött az ő há-zukba és a miénkbe, két egymástól távolfekvő országban. Ó, Lolita, bárcsak te ígyszerettél volna engem!
  25. 25. Az első, sikertelen találkánkról szólóbeszámolómat Annabel-korszakom befeje-zéséül tartogattam. Egy éjszaka sikerült ki-cseleznie családja gonosz éberségét. A vil-lájuk mögötti ideges, sudár lombú mimó-zaligetben az alacsony kőfal romjain kínál-kozó kakasülőre kuporodtunk. A sötétbenés a szelíd fákon túl világos ablakok ara-beszkje ragyogott, s ez most az érzékenyemlékek színes tintájával retusált kártya-lapként tűnik fel előttem – vélhetőlegazért, mert az ellenség figyelmét bridzspar-ti kötötte le. Reszketett és meg-megrándult,míg elnyílt ajka szegletét és füle forró cim-páját csókoltam. Egy fürt csillag ragyogottfölöttünk sápadtan a hosszú, vékony leve-lek kontúrjai közt; a remegő ág éppolymeztelennek tűnt, mint ő volt könnyű ru-hácskája alatt. Az arcát láttam az égen,furcsa élességgel, mintha csak halvány su-gárzást bocsátott volna ki. Lábai, gyönyö-
  26. 26. rű, eleven lábai szétnyíltak kissé, és amikorkezem meglelte, amit keresett, álmodó éskísérteties, félig gyönyörteli, félig fájdal-mas kifejezés futott keresztül a gyermekiarcvonásokon. Egy árnyalattal magasab-ban ült nálam, s valahányszor magányoseksztázisa arra vezette, hogy megcsókoljon,feje álmatag, puha, ernyedő, majdhogynemszánalomra méltó mozdulattal hajolt alá;meztelen térde elkapta és összenyomtacsuklómat, azután elernyedt ismét; reszke-tő szája, melyet valami titokzatos bájitalfanyarsága torzított el, sziszegve szívta bea levegőt arcom közvetlen közelében. Elő-ször durván hozzádörgölte száraz ajkát azenyémhez, így próbálván csillapítani a sze-relem fájdalmát, aztán haját idegesen hát-ravetve visszavonult, majd sötéten köze-lebb hajolt ismét, és engedte, hogy nyitottajkán csüggjek, én pedig a mindent, szívet,gégét és zsigeri is feláldozni kész nagylel-
  27. 27. kűség rohamában félszeg kezébe adtammegőrzésre vágyam jogarát. Valami illatszerre is emlékszem – azthiszem, anyja spanyol szolgálólányátóllopta –, édeskés, igénytelen, pézsmaillatúparfüm volt. Elkeveredett saját teasüte-mény-párájával, és érzékeim egyszerrecsordultig teltek – csak egy közeli bokor-ban támadt hirtelen mozgolódás akadá-lyozta meg, hogy túlcsorduljanak – ; sahogy visszahúzódtunk egymástól, és sajgóerekkel figyeltünk a neszre – alighanemportyázó macska lehetett –, előkunkoro-dott a házból anyja őrjöngőn emelkedő,hívó hangja; és dr. Cooper nehézkesen ki-bicegett a kertbe. De a mimózaliget, a csil-laghomály, a zsibbadás, a láng, a mézhar-mat és a fájdalom velem maradt, és az atengersós combú, forró nyelvű kislány azó-ta kísért – míg végül, huszonnégy évvel
  28. 28. később, megtörtem varázsát, valaki más-ban testesítvén meg őt.5. Ifjúságom napjai, most, visszanézve,mintha halvány, egyforma papírfecnik ka-vargó káoszaként szállnának el tőlem, akára használt törlőpapírok hajnali hóvihara,mit az utas láthat a szerelvény végére kap-csolt vasúti kilátókocsi mögött a légör-vényben kavarogni. A nőkkel folytatottegészségügyi kapcsolataimban gyakorlati-as, ironikus és fürge voltam. Londoni éspárizsi diákoskodásom idején fizetett höl-gyek lakattak jól. Tanulmányaim pedánsakés behatóak voltak, ámbátor nem különö-sebben gyümölcsözőek. Kezdetben úgyterveztem, hogy pszichiátriából doktorálok,
  29. 29. amint azt igen sok manqué[5] tehetség teszi,de én még ennél is manqué-bb voltam; eza sajátos kimerültség, olyan nyomott va-gyok, doktor úr; és átmentem angol iroda-lomra, ahol annyi csalódott költő végzitweedöltönyös, pipázgató tanárként. Párizsmegfelelt. Szovjet filmekről vitatkoztamkivándoroltakkal. Homokosokkal ücsörög-tem a Deux Magots-ban . Nyakatekert ta-nulmányokat publikáltam obskúrus folyó-iratokban. Paródiákat farigcsáltam: ... Fräulein von Kulp ám megfordulhat. Keze kilincsen. Nem követem. Okom rá nincsen. Merész vagyok. Legény a talpán. A prousti téma Keats egy BenjaminBaileyhez írott levelében című dolgozato-mat végigkuncogta mind a hat vagy héttudor, aki elolvasta. Elkészítettem egy
  30. 30. Histoire abrégée de la poésie anglaise-t [6]egy neves kiadó számára, majd hozzálát-tam az angol anyanyelvű diákoknak szánt(angol írókkal vont párhuzamokban bővel-kedő) francia irodalmi kézikönyv összeállí-tásához, mely munka a negyvenes évek fo-lyamán mindvégig lekötött, s melynekutolsó kötete letartóztatásom időpontjábancsaknem nyomdakész állapotban volt. Találtam állást – angolt tanítottam egyfelnőttcsoportnak Auteuilben. Aztán egyfiúiskola alkalmazott néhány télen át. Al-kalmanként hasznot húztam a gyámügyiszakemberek és a pszichoterapeuták köré-ben kötött ismeretségeimből: társaságuk-ban különféle intézményeket látogattam,úgymint árvaházakat és javítóintézeteket,ahol tökéletesen büntetlenül bámulhattama csomós szempillájú, sápadt, serdülő lá-nyokat, akik arra az álmaimban birtokoltraemlékeztettek,
  31. 31. Most pedig szeretném bevezetni a kö-vetkező fogalmat. A kilenc és tizennégyéves korhatárok között előfordulnak olyanhajadonok, akik bizonyos, náluknál kétszervagy többször idősebb, megbabonázottutazók előtt felfedik igaz természetüket,mely nem emberi, hanem nimfikus (vagyisdémonikus); ezen választott lények jelölé-sére a “nimfácska" megnevezés alkalmazá-sát javaslom. Joggal vádolhatnak azzal, hogy fölcse-rélem az idő- és térbeli terminusokat. Sze-retném, ha az olvasó a “kilencet" és a “ti-zennégyet" egy elvarázsolt sziget határ-mezsgyéiként látná – tükröző partok, ró-zsás sziklák – ; a szigeten az én nimfácská-im kísértenek, körötte hatalmas, ködöstenger. Minden gyermeklány nimfácskavolna ezen korhatárok között? Természete-sen nem. Máskülönben mi, beavatottak,mi, magányos utazók, mi, őrjöngő nimfa-
  32. 32. űzők már régen megtébolyodtunk volna. Acsinos külső sem ismérv; és a közönséges-ség, vagy legalábbis az, amit egy adott kö-zösség annak nevez, nem ferdít el szükség-szerűen bizonyos titokzatos karakterjegye-ket, a végzetes vonzerőt, a csalárd, kör-mönfont, lélekreszkettető, álnok bájt, melya nimfácskát megkülönbözteti az olyanegyívásúaktól, akik összehasonlíthatatlanuljobban függnek a köznapi jelenségek térbe-li világától, mint a révületes idő megfogha-tatlan szigetétől, ahol Lolita játszadozik ahozzá hasonlókkal. Egyazon korhatárokközött az igazi nimfácskák száma meghök-kentően alacsonyabb azokhoz az egyelőremég jellegtelen vagy csak szép vagy “he-lyes", sőt “édes" és “hercig", közönséges,pufók, formátlan, hideg bőrű, lényegébenemberi, nagy pocijú és lófarkas kislányok-hoz képest, akik felnőttkorukra vagy szép-séggé növik ki magukat (lásd a fekete ha-
  33. 33. risnyás és fehér kalapos, csúf kis gömböcö-ket, akik a filmvászon lenyűgöző sztárjaiváalakultak), vagy nem. Ha egy átlagférfi ke-zébe nyomják egy leányosztály vagy cser-készcsapat csoportképét, és megkérik, hogymutassa meg a legbájosabbat, nem feltétle-nül a nimfácskát választja. Művésznek ésőrültnek, végtelenül búskomor teremt-ménynek kell lenned, ágyékodban forróméreg buboréka, gerincvelődben szüntelenlobogó, tébolyítóan kéjsóvár láng (ó, milysunyítva kell rejtegetni), hogy azonnal fel-ismerd őt a szavakkal ki nem fejezhető je-lekből – az arccsont enyhén macskás kör-vonalából, a pihés comb sudárságából ésegyéb tünetekből, miket a kétségbeesés, aszégyen és az ellágyulás könnyei nem en-gednek lajstromoznom –, őt, a halálos kisdémont az egészséges gyermekek között;közöttük áll, és fel nem ismerik, és magasem ismeri végzetes hatalmát.
  34. 34. Továbbá, mivel az idő hatalma oly má-gikus szerepet játszik a dologban, a diák-nak nem szabad meglepődnie, midőn meg-tudja, hogy néhány évnyi korkülönbség isszükségeltetik – tíznél sosem kevesebb, deazt mondanám, általában inkább harminc-negyven, sőt néhány ismert esetben nemkevesebb, mint kilencven – a hajadon és aférfi között ahhoz, hogy utóbbi a nimfács-ka igézetébe kerülhessen. Ez a fókusztávol-ság megállapításának kérdése, egy bizo-nyos távolságé, melyen a belső szem re-megve lesz úrrá, és egy bizonyos ellentété,melyet az elme egy leheletnyi perverz kéj-jel észlel. Mikor gyermek volt, s gyermekvoltam én, kicsi Annabelem nem nimfács-kaként létezett számomra; egyenértékű,öntörvényű, apró faunja voltam én neki azidő ugyanazon elvarázsolt szigetén; de ma,1952 szeptemberében, huszonkilenc évmúltán, úgy hiszem, életem első, végzetes
  35. 35. tündérét érhetem tetten benne. Koraérettszerelemmel szerettük egymást, azzal a ke-gyetlenséggel, mely oly gyakran tesz tönk-re felnőtt életeket. Erős fickó voltam, éstúléltem, de a méreg ott erjedt a sebben, aseb soha be nem hegedt, és én rövidesenott találtam magam felnőttként egy olyancivilizációban, mely eltűri, hogy huszonötéves férfiak megkörnyékezzék a tizenhatéves lányokat; de hogy a tizenkét éveseket,azt nem. Nem csoda hát, hogy európai korsza-komban felnőtt életem gyalázatosán ket-tősnek bizonyult. Nyilvánosan úgynevezettnormális viszonyt folytattam nem kevés evilági nővel, akik tököt vagy körtét viseltekmell gyanánt; belül azonban a célirányosbujaság pokoltüze emésztett minden elha-ladó nimfácskáért, akikhez törvénytisztelőpipogyaként soha nem mertem közelíteni.Az emberi nőstények, akikkel megengedte-
  36. 36. tett elszórakoznom, csillapítószerek voltakcsupán. Hajlamos vagyok elhinni, hogy atermészetes fajtalankodás során nyert ta-pasztalataim pontosan olyanok, amilyene-ket a normális, nagy hímek is megismer-nek, midőn normális, nagy nőstényeikkelölelkeznek abban a megszokott ritmusban,mely a világot rázza. Csakhogy, ellentét-ben ezekkel az úriemberekkel, én futó pil-lantást vethettem valami összehasonlítha-tatlanul magasabb rendű gyönyörűségre.Magömléses álmaim leghomályosabbika isezerszer kápráztatóbb volt, mint mindaz aparáznaság, amit a lehető legférfiasabb és –zseniálisabb író vagy a lehető legtehetsége-sebb impotens elképzelhet. Világom ketté-hasadt. Két nem élt bennem, de egyik semvolt enyém; az anatómusok mindkettőt nőinemnek neveznék. Számomra azonban, ér-zékeim prizmáján átszűrve, “különböztek,akár a veréb meg a véreb". Mindezt csak
  37. 37. most tudatosítom. Húszas éveimben ésharmincas éveim elején nem értettem ilytisztán vajúdásomat. Bár testem tudta, miután sóvárog, elmém visszautasította a testminden könyörgését. Az egyik percbenszégyenkeztem és halálra rémültem, a má-sikban vakmerőén optimista voltam. Tabukfojtogattak. Pszichoanalitikusok keresték akedvem pszeudolibidókpszeudofelszabadításával. A tény, hogyszámomra a szerelmi láz kizárólagos tár-gyát csakis Annabel húgai, szolgáló- ésnyoszolyóleányai jelentették, olykor a té-boly előjelének tetszett. Máskor azt mond-tam magamnak, mindez csupán felfogáskérdése, valójában nincs abban semmirossz, ha valaki gyermeklányokkal szóra-koztatja magát, kapcsolódik ki. Hadd em-lékeztessem olvasóimat, hogy Angliában agyermekekre és fiatalkorúakra vonatkozótörvény 1933-as elfogadása óta a “gyer-
  38. 38. meklány" terminus meghatározása ígyhangzik: “A nyolcadik életévét már betöl-tött, de tizennegyedik életévét még be nemtöltött leány" (ezt követően, tizennégytőltizenhétig, a törvény szabta definíció: "fia-talkorú személy"). Másrészről az egyesültállamokbeli Massachusettsben technikaiértelemben véve “veszélyeztetett gyermek"az, aki “hetedik és tizenhetedik életéve kö-zött jár" (s aki rendszeresen gonosz vagyerkölcstelen személyek társaságában tar-tózkodik). Hugh Broughton, egy I. Jakaburalkodása idején élt zsurnaliszta bebizo-nyította, hogy Rácháb tízéves szajha volt.Mindez nagyon érdekes, és merem állítani,önök máris görcsben, habzó szájjal látnakengem, de nem, szó sincs róla; éppen csakkellemes gondolatokkal kacsingatok eny-hén szeszes kupámba. Tessék, még néhánykép. Ím Vergilius, ki dalra tudta fakasztania nimfákat, de talán jobban kedvelte az if-
  39. 39. jak sima hasiját, ím Ekhnaton király ésNofertiti királyné két, szinte még éretlen,nílusi leánya (kettő a hatfős királyi alom-ból), ragyogó gyöngyből fűzött tucatnyinyakláncuknál egyebet nem viselve hever-nek párnáikon, háromezer éve érintetlentestük puha, barna babatest, hajuk meg-nyírt, pillájuk hosszú, ében. Ím néhány tíz-éves menyasszony, kiket arra kényszerítet-tek, hogy felüljenek a fascinum[7] elefánt-csontjára a klasszikus tudomány templo-maiban. A pubertáskor előtti házasság ésegyüttélés még mindig nem ritka bizonyoskelet-indiai tartományokban. Nyolcvan-éves lepcsa öregek nyolcéves lányokkal pá-rosodnak, és ezt mindenki természetesnektekinti. Végül is Dante akkor szeretett beleőrülten Beatricéjébe, amikor az kilencévesvolt, sziporkázó leányka, festett és gyönyö-rűséges és felékszerezett, karmazsin kön-tösben, és mindez 1274-ben történt Firen-
  40. 40. zében, egy bensőséges ünnepségen, májusboldog havában. És amikor Petrarca őrül-ten beleszeretett Laurájába, Laura tizenkétéves, szőke, szélben szaladó, virágporban,út porában szaladó nimfácska volt, szárny-ra kelő virág a gyönyörű síkon – amilyen-nek a költő Vaucluse dombjairól látta. De legyünk szemérmesek és civilizál-tak. Humbert Humbert keményen próbál-kozott: jó akart lenni. Igazán. A lehető leg-nagyobb tisztelettel viseltetett a közönsé-ges gyermekek, tisztaságuk és védtelensé-gük iránt, és semmilyen körülmények kö-zött nem bolygatta volna meg egy gyermekártatlanságát, ha az a botrány legkisebbkockázatával is járt. De hogy dobogott aszíve, amikor az ártatlan sokaságban felfe-dezett egy démongyermeket. "enfantcharmante et fourbe"[8] homályos szemek,ragyogó ajkak, tíz év börtön, ha észreve-szik, hogy szemezel vele. Így folyt az élet.
  41. 41. Humbert problémamentesen közösült Évá-val, de Lilith után sóvárgott. A keblek fej-lődésének csírastádiuma korán jelentkezik(10,7 év) a pubertást kísérő testi változásoksorában. A következő, szabad szemmelmegfigyelhető érési tünet a pigmentált fan-szőrzet első megjelenése (11,2 év). Aprókupám csordultig telik. Hajótörés. Korallzátony. Kettesben egyvízbe fúlt utas reszkető gyermekével. Ezcsak játék, kedvesem. Mily csodálatosakvoltak képzelet szülte kalandjaim, míg apark kemény padján ülve úgy tettem,mintha remegő könyvembe temetkeznék.A csendes tudós körül nimfácskák játsza-doztak, akárha ismerős szobor volna, vagyegy vén fa árnyának-fényének része. Egy-szer egy tökéletes kis szépség, skót kockásruhácskában, csörömpölve feltette melléma padra alaposan fölszerelt lábát, és karcsú,meztelen karját belém mártva meghúzta
  42. 42. görkorcsolyája tartószíját, én pedig elol-vadtam a napfényben, könyvem fügefale-vél volt, ahogy rőtes fürtjei elfödték lenyú-zott térdét, és a levelek árnyéka, melynekrésze voltam, ott lüktetett és csörgött su-gárzó combján, épp kaméleonarcom mel-lett. Egy más alkalommal vörös hajú isko-lás lány kapaszkodott mellettem a metrón,és vörösbarna hónaljának látomása, mely-ben részesültem, hetekig a véremben ma-radt. Tengernyit sorolhatnék a parányi,egyoldalú románcokból. Egyik-másik a po-kol ízét hagyta maga után. Megtörtént pél-dául, hogy erkélyemről kivilágított ablakotvettem észre az utca túloldalán, s olyasmit,ami egy velem szolidáris tükör előtt vetkő-ző nimfácskának tűnt. Elszigeteltségemben,mindentől ily távol, a látomás különlege-sen ellenállhatatlan bája arra indított, hogyteljes sebességgel száguldjak a magányoskielégülés felé. De a szelíd mintázatú mez-
  43. 43. telenség, melyet úgy imádtam, hirtelen, sá-táni gonoszsággal egy nyitott ablaknál al-sóruhában újságot olvasó férfi visszataszí-tó, lámpa megvilágította, meztelen karjáváváltozott át a forró, nedves, reménytelennyáréjszakában. Ugrókötél, ugróiskola. A fekete ruhásöregasszony, aki leült mellém a padra, ké-jem kínpadjára (egy nimfácska keresgéltealattam elgurult játék golyóját), megkér-dezte, a gyomrom fáj-e. Az arcátlan banya.Ó, hagyjatok magamra pihédző parkom-ban, mohos kertemben. Hadd játsszanakköröttem mindörökké. Soha fel ne nőjenek.6. Apropó: gyakran találgattam, vajon milett azokból a nimfácskákból később. Ösz-
  44. 44. szefonódó okok és okozatok e kovácsoltvasvilágában lehetséges volna, hogy a rejtettlüktetés, amit elloptam tőlük, nem befolyá-solta a jövőjüket? Birtokoltam őt – és ősoha nem is sejtette. Rendben van. Dehogy valamivel később sem számítana?Nem avatkoztam-e a sorsába azzal, hogyképét kéjes vágyaimba vontam? Ó, ezmindig nagy és rettentő talány volt, és azis marad. Mindazonáltal megtudtam, milyennélettek e szépséges, őrjítő, karcsú karú nim-fácskák, mire felnőttek. Emlékszem, egyszürke, tavaszi délutánon nyüzsgő utcánsétáltam valahol a Madeleine környékén.Alacsony, karcsú lány haladt el mellettem,gyors, magas sarkú cipős, könnyű léptek-kel; egyazon pillanatban néztünk hátra, őmegállt, én leszólítottam. Alig ért föl mel-lem bozontjáig; kerek, griberlis arcocskájavolt, mint oly sok francia lánynak, és fe-
  45. 45. szes, gyöngyszürke ruha simult fiatal testé-re, mely még őrzött – s ez volt a nimfácskavisszhangja, a mélyhűtött gyönyörűség, alobbanás ágyékomban – valami gyerme-kest, ami elkeveredett apró, mozgékonytomporának professzionális frétillement-jával. [9] Az árát tudakoltam, és ő azonnalválaszolt, dallamos, ezüstösen csengő pon-tossággal (madár, valóságos madár!): –Cent.[10] Alkudni próbáltam, de ő, látva pil-lantásomban a csúf sóvárgást, mely egé-szen kerek homlokáig és csenevészkalapkájáig (egy szalag, egy bokréta)ereszkedett alá, pillája egyetlen rebbenésé-vel azt mondta: – Tant pis[11] – , majd úgytett, mintha indulna. Három éve talán mégláthattam volna hazafelé ballagni az isko-lából! Ez a szellemidézés nyélbe ütötte adolgot. Felvezetett a szokásos meredek lép-csőn, a szokásos csengőszó tisztította megaz utat a monsieur előtt, aki talán nem kí-
  46. 46. ván találkozni egy másik monsieur-velgyászos kapaszkodtában a nyomorúságosszoba felé, melynek berendezése mindösszeegy ágyból és egy bidetből állt. Szokás sze-rint ő rögtön a petit cadeau-ját [12] kérte, énpedig, szokás szerint, megkérdeztem a ne-vét (Monique) és a korát (tizennyolc). Elégjól ismerem a szajhák átlagéletútját. Mindazt felelik, "dix-huit"[13] – csinos csicsergés,a változtathatatlanság bélyege és remény-telen, vágyódó önámítás; napjában tízszeris előadják a szerencsétlen párák. DeMonique esetében nyilvánvaló volt, hogy –ha egyáltalán csalt – inkább hozzáadottegy-két évet a korához. Erre a következte-tésre kemény, formás, furcsán éretlen tes-tének részleteiből jutottam. Miután meg-hökkentő gyorsasággal lehányta magárólruháit, egy pillanatig a függönypiszkosszín fátyolszövetébe burkolózvaállt, és gyermekes örömmel hallgatta az
  47. 47. épp kellő időben felhangzó kintornaszótodalentről, az alkonyattal színültig megtelőudvarból. Amikor megvizsgáltam apró ke-zét, és felhívtam a figyelmét piszkos kör-mére, naiv vállvonással azt felelte: – Oui,ce nest pas bien[14] – és a mosdóhoz ment,de én azt mondtam, nem számít, egyálta-lán nem számít. Rövidre nyírt, barna hajá-val, ragyogó szemével és sápadt bőrévellenyűgözően bájosnak tetszett. Csípőjenem volt szélesebb egy guggoló fiúénál;meg merem kockáztatni (és ez az igazi okaannak, hogy miért időzöm oly hálásan azemlékek e piszkosszürke szobájában a kisMonique-kal), hogy a nagyjából nyolcvangrues[15] közül, akikkel dolgom volt, ő azegyetlen, aki egy nyilallásnyi igazi gyö-nyört adott nekem. – Il était malin, celuiqui a inventé ce truc-la[16] – jegyezte megimádnivalóan, és ugyanolyan nagyvilágigyorsasággal visszabújt ruháiba.
  48. 48. Egy másik, alaposabb találkozót kértemtőle még aznap estére; ő azt felelte, talál-kozzunk a sarki kávéházban kilenckor, ésmegesküdött, hogy poser un lapin[17] azsoha még fiatal életében nem fordult elővele. Visszatértünk ugyanabba a szobába,és nem állhattam meg, hogy ki ne mond-jam, milyen csinos, amire illedelmesen aztfelelte: – Tu es bien gentil de dire ça[18] –,és amikor észrevette, amit észrevettem énis az apró édenünket tükröző tükörben – aszámat eltorzító, fogcsikorgató szelídségrettentő grimaszát –, a kötelességtudó kisMonique (ó, hát persze, hogy nimfácskavolt!) tudni akarta, letörölje-e ajkáról a pi-ros réteget, avant quon se couche,[19] arraaz esetre, ha úgy tervezném, hogy megcsó-kolom. Természetesen úgy terveztem. Sohamás fiatal nő mellett el nem engedtem ma-gam ennyire, és utolsó emlékemet a hosszúpillájú Monique-kal töltött ezen éjszakáról
  49. 49. olyanfajta derű színezte, ami ritkán kísérimegalázó, hitvány, szófukar szerelmi éle-tem bármely eseményét. Amikor átadtamfizetségét, az ötvenest, hihetetlenül bol-dognak látszott, majd kiparádézott az esőtszitáló, áprilisi éjszakába, nyomában a cso-szogó Humbert Humberttel. Egy kirakatelőtt megállva nagy élvezettel azt mondta:– Je vais macheter des bas![20] –, és sohanem felejtem, ahogy párizsi gyermekajkaiközül kirobbant a "bas" – olyan étvággyalejtette, mely rövid, fellobbanó "o"-ra vál-toztatta az "a" – t, mint a "bot" szóban. Másnap délután negyed háromkor a sa-ját lakásomon volt vele találkám, de ez ke-vésbé sikerült; mintha veszített volnagyermekségéből, mintha megasszonyoso-dott volna az éjszaka. A tőle kapott náthakövetkeztében elhalasztottam a negyedikösszejövetelt, de nem is sajnáltam megsza-kítani ezt az érzelmi folyamatot, mivel az-
  50. 50. zal fenyegetett, hogy szívszaggató képzel-gésekkel terhel meg, és tompa csalódásbatorkollik. Hadd maradjon a csillogó, karcsúMonique az, ami egy-két percre volt: a tár-gyilagos, ifjú szajhán átderengő, bűnösnimfácska. Vele való rövid ismeretségem olyangondolatsort indított meg bennem, amelytalán elég nyilvánvaló azon olvasók előtt,kik ismerik a dörgést. Egy elszánt naponegy mocskos magazin hirdetése eljuttatottbizonyos Mlle Edith hivatalába, ki is azzalkezdte, hogy felkínálta, válasszak magam-nak rokon lelket egy meglehetősen mocs-kos album meglehetősen szabályszerűfényképgyűjteményéből (“Regardez-moicette belle brune!")[21]. Amikor eltoltammagam elől az albumot, és nagy nehezenkinyögtem bűnös vágyamat, úgy látszott,mintha nyomban ajtót akarna mutatni; demiután megkérdezte, milyen árat vagyok
  51. 51. hajlandó megszámítani, beleegyezett, hogyelirányít egy személyhez, qui pourraitarranger la chose[22] Másnap egy vastagonkifestett, szószátyár, fokhagymaszagú,asztmás nőszemély, majdnem parodiszti-kus provençe-i akcentussal és bordó ajkafelett feketéllő bajuszkával, elcipelt mindenbizonnyal saját lakására, és ott, miutánvaskosakat cuppantott öt kövér ujjánakösszefogott hegyére, hogy jelezze portékájaélvezetes, bimbózó minőségét, színpadia-sán félrevont egy függönyt, fölfedvén előt-tem a szoba azon részét, ahol nézetem sze-rint egy nagy és nem különösebben finy-nyás család rendszerint hált. A szoba e ré-sze most üres volt, eltekintve egy degeszrehízott, pergamenszínű, visszataszítóan rút,legalább tizenöt éves lánytól; vastag, feketecopfjaiban vörös szalag virított, s egy szé-ken ülve csupasz babát ringatott gépiesen.Amikor fejemet rázva megpróbáltam ki-
  52. 52. csusszanni a csapdából, a nő sebesen ha-darva elkezdte kihámozni az ifjú óriásnőtorzóját a koszlott gyapjúdzsörzéből; azu-tán, látva, hogy feltett szándékom a távo-zás, sonargent-ját [23] követelte. A szobavégében kinyílt az ajtó, és két. eleddig akonyhában ebédelő férfi csatlakozott a ci-vódáshoz. Csupasz nyakú, lecsúszott, na-gyon füstös képű emberek voltak; egyikükfekete szemüveget viselt. A háttérben egykisfiú meg egy maszatos lábú apróság bot-ladozott. A feldühödött kerítőnő egy rém-álom lidérces logikájával a szemüveges fér-fira bökött, mondván, hogy lui[24] a rendőr-ségnél szolgált, úgyhogy jobb, ha azt te-szem, amit mondanak. Odaléptem Marie-hoz – ez volt a művészneve –, aki ekkorramár csöndesen áthelyezte súlyos tomporáta konyhaasztal melletti hokedlire, és foly-tatta a félbehagyott levest, miközben azapróság fölvette a babát. Idióta gesztusom-
  53. 53. nak a hirtelen támadt szánalomhullámmalmég nagyobb feneket kerítve egy bankje-gyet nyomtam közömbös kezébe. Ő átadtaajándékomat az exdetektívnek, minekutánafutni hagytak.7. Nem tudom, hogy a kerítőnő albuma aszázszorszéplánc újabb szeme volt-e, deröviddel utóbb úgy döntöttem, saját biz-tonságom érdekében megházasodom. Fel-ötlött bennem, hogy a rendszeres életvitel,az otthoni étkezés, a házasság konvenciói,hálószobai tevékenységének megelőző jel-legű rutinja és – ki tudja – bizonyos erköl-csi értékek, bizonyos szellemi pótszerekdús virágzása talán segít, ha nem is meg-
  54. 54. szabadulni lealacsonyító és veszedelmesvágyaimtól, de legalább békességes elle-nőrzés alatt tartani azokat. Némi pénz,mellyel apám halála után gyarapodtam(semmi különös – a Mirana már sokkal ko-rábban dobra került), valamint szembeszö-kő, ámbátor némileg nyers jóképűségemlehetővé tette, hogy higgadtan lássak a ku-tatáshoz. Alapos megfontolás után válasz-tásom egy lengyel orvos lányára esett: a jóember alkalmankénti szédülés éstachicardia ellen kezelt. Sakkoztunk; lányaa festőállványa mögül engem figyelt, ésszememet vagy ujjperceimet beépítette va-lami kubista badarságba, azon művelt mel-léfogások egyikébe, amelyféléket akkortájtorgonabokrok és báránykák helyett festet-tek. Hadd ismétlem meg halk határozott-sággal: mes malheurs[25] ellenére kivétele-sen jóképű férfi voltam, s vagyok mégmindig; lassú mozgású, magas, puha sötét
  55. 55. hajú és borongós, de csak annál vonzóbbmodorú. A rendkívüli férfiasság az egyéntetten érhető tulajdonságaiban gyakran sű-rű komorság formájában jelentkezik, a lep-lezendő dolgok visszfényeként. Ó, jaj, jóltudtam én, csak a kezemet kell kinyújta-nom, és megkaphatok minden felnőtt nőt,akit megkívánok; szinte már szokásommálett, hogy nem voltam túlzottan figyelmesa nőkhöz, nehogy érett gyümölcsként hull-janak hideg ölembe. Lettem volna csak cif-ra hölgyekhez húzó Français moyen,[26]könnyen találhattam volna a komor szir-temet ostromló hóbortos szépségek közöttValeriánái sokkalta lenyűgözőbb teremt-ményeket is. Választásomat azonban olyanmegfontolások ösztönözték, melyek lénye-ge – erre, sajnos, későn ébredtem rá – aszánalmas kompromisszum volt. S a ha-szon mindössze annyi, hogy nyilvánvalóvá
  56. 56. vált, milyen rettenetesen ostoba volt min-dig is szegény Humbert az ő szexügyeiben.8. Bár azt mondtam magamnak, hogypusztán csillapító jelenlétre vágyom, dia-dalmas pot-au-feu-re[27], egy eleven pamat-ra, valójában az vonzott Valériához, hogykislányként viselkedett. Nem mintha meg-sejtett volna valamit; egyszerűen csakilyen volt a természete – és én felültem ne-ki. Valójában legalábbis húszas éveinek vé-gén járt (soha nem tudtam meg pontoséletkorát, mivel még az útlevele is hazu-dott), és olyan körülmények között vesztet-te el szüzességét, melyek folyamatosanegyütt változtak múltidéző hangulatával.
  57. 57. Ami engem illet, olyan naiv voltam, ami-lyen csak egy perverz lehet. Üdének és in-cselkedőnek tűnt, á la gamine[28] öltözkö-dött, nem rejtette sima lábát, tudta, hogyanhangsúlyozza lábfeje fehérségét fekete bár-sonypapucsával, és biggyesztett, és moso-lya gödröcskét vetett, és pajkoskodott, éshancúrozott, és az elképzelhető legédesebbés – banálisabb módon rázta kurta, göndör,szőke fürtjeit. A rövid szertartás után a mairie-n [29]az újonnan bérelt lakásba vittem, és nemkis meglepetésére, mielőtt megérintettemvolna, felvétettem vele egy sima kislányhá-lóinget, melyet egy árvaház fehérneműsszekrényéből emeltem el. Némi örömöt lel-tem e nászéjszakában, és napkeltére hiszté-rikussá tettem a szerencsétlent. De a való-ság hamarosan az előtérbe tolakodott. Elő-bukkant a szőke tincsek mélybarna gyöke-re; a pihék tövissé váltak a beretvált láb-
  58. 58. száron; a mozgékony, nedves száj, bárhogyetettem is szerelemmel, fölfedte gyalázatoshasonlatosságát Valéria varangyszerű né-hai mamája kincsként őrzött portréjánakvonatkozó részével; és a sápadt, nyomorgókislány helyett Humbert Humbert azon-mód egy nagydarab, dagadt, rövid lábú,nagy mellű és különösen ostoba baba bir-tokosa lett. Ez az állapot 1935-től 1939-ig tartott.Valéria egyetlen előnye szótlan természetevolt, ez segített hozzá, hogy valamelyeskényelmet teremtsünk nyomorúságos kislakásunkban: két szoba, ködös kilátás azegyik ablakból, a másikból téglafalra esik atekintet, apró konyha, cipőforma fürdőkád;úgy éreztem magam benne, mint Marat, dehiányzott a fehér nyakú leány, aki ledöfne.Jó néhány barátságos estét töltöttünkegyütt, ő a Paris-Soir-ba mélyedt. én egyroskatag asztalnál dolgoztam. Moziba, bi-
  59. 59. cikliversenyekre és bokszmeccsekre jár-tunk. Igen ritkán fanyalodtam áporodotthúsára, kizárólag nagy szorongattatások éskétségbeesések idején. A fűszeresnek voltegy kislánya, akinek már az árnyéka ismegőrjített: de Valéria segítségével végülis a jog keretei között enyhíthettem fan-tasztikus helyzetemen. Ami a főzést illeti,hallgatólagosan lemondtunk apot-au-feu-ről és többnyire egy zsúfolt helyen étkez-tünk a rue Bonaparte-on, ahol borfoltokborították az abroszt, és a levegő tele voltidegen nyelvű locsogással. A szomszédbanegy műkereskedő nagyszerű, színpompás,zöld. vörös, arany és tintakék, ősi amerikaiplakátot állított ki agyonzsúfolt kirakatá-ban – a plakát egy lokomotívot ábrázolthatalmas füstfelhővel, nagy, barokk lám-pákkal és egy óriási bivalyelhárítóval,amint átvontatja mályvaszín kocsijait a vi-haros préri éjén, és elkeveri tengernyi szik-
  60. 60. rával telehintett, fekete füstjét a bolyhosviharfelhőkkel. Mindez szétrobbant. 1939 nyarán mononcle dAmérique[30] meghalt, néhány ezerdollárnyi havi jövedelmet hagyva rámörökül azzal a feltétellel, hogy az EgyesültÁllamokba költözöm, és némi érdeklődéstmutatok üzlete iránt. Örömmel fogadtam alehetőséget. Úgy éreztem, életem átszerve-zésre szorul. És még valami: molyrágtalyukak tünedeztek föl a házasélet kényel-mének plüssén. Az utolsó hetekben ne-megyszer feltűnt, hogy kövér Valériámnem a régi önmaga: alkalmanként valamiingerültségfélét fedeztem föl rajta, amiigen távol állt a tőle megszokott szabvány-tól. Amikor közöltem vele, hogy hamaro-san New Yorkba hajózunk, csüggedtnek észavartnak látszott. Volt valami unalmasprobléma a papírjai körül. Nansen-, jobbanmondva Nonszensz-útlevele volt, mely va-
  61. 61. lami okból alulmúlta házastársa megbízha-tó svájci állampolgárságát; úgy láttam,hogy a préfecture[31] előtti sorállás ésegyéb, elkerülhetetlen formaságok teszik őtfásulttá; ezen az sem segített, hogy türel-mesen leírtam neki Amerikát, a rózsásgyermekek és hatalmas fák országát, hol azélet sokkal szebb és jobb lesz, mint azunalmas, lepusztult Párizsban. Egy reggel éppen valami hivatali épü-letből jöttünk ki, amikor az oldalamon ka-csázó Valéria szótlanul, ám hevesen ráznikezdte pudlifejét. Egy darabig hagytam,hadd tegye, aztán megkérdeztem, úgy véli-e, hogy valami mondanivalója van. Azt fe-lelte (franciából fordítom válaszát, melymeggyőződésem szerint már eleve valami-lyen szláv közhely fordítása volt): – Egymásik férfi van az életemben. Hát, ezek rút szavak egy férj fülének.Megvallom, beleszédültem. Megverni ott és
  62. 62. akkor az utcán, ahogy azt egy tisztesátlagvulgár tette volna, számomra nemvolt elképzelhető. Évek titkolt szenvedésenevelte belém az emberfölötti önuralmat,így hát betessékeltem egy taxiba, mely hí-vogatóan gurult a járdaszegély menténmár egy ideje, s e viszonylagos elvonult-ságban higgadtan azt javasoltam, fejtse kihajmeresztő megjegyzését. Növekvő dühfojtogatott – nem mintha különösebbgyöngédséget éreztem volna Mme Hum-bert, e nevetséges figura iránt, hanem mertegyedül én dönthettem törvényes vagytörvénytelen kapcsolatok felől; erre jön ő,Valéria, a vígjátéki hitves, s arcátlanul arrakészül, hogy a maga módján rendelkezzékkényelmem és sorsom felől. A szeretőjenevét követeltem. Megismételtem a kér-dést, de ő csak nevetségesen locsogott, ar-ról értekezett, hogy boldogtalan velem, ésbejelentette, azt tervezi, hogy azonnal elvá-
  63. 63. lik. – Mais qui est-ce?[32] – ordítottam vé-gül, és öklömmel a térdére sújtottam; őszemrebbenés nélkül bámult rám, mintha aválasz túl egyszerű volna ahhoz, hogy sza-vakba öntse; aztán gyorsan vállat vont, ésa taxisofőr vastag nyakára mutatott. Nememlékszem nevetséges nevére, de annyi évután ma is tisztán látom magam előtt: köp-cös, fehérorosz exezredes, bozontos bajusz-szal és sörtehajjal; több ezren űzték ezt azidétlen szakmát Párizsban. Leültünk egyasztalhoz, a cárista bort rendelt, Valériapedig, miután nedves szalvétát kötözött atérdére, folytatta – inkább belém beszélt,mint hozzám; oly bőbeszédűséggel töltö-gette a szavakat személyem méltóságteljestartályába, amilyenre soha nem hittemvolna képesnek. Minden adandó alkalom-mal egy sorozatnyi szláv szót lövellt tunyaszeretője felé. A helyzet komikus volt, scsak még inkább azzá vált, amikor a
  64. 64. taxiezredes, birtokló mosollyal megállítvánValériát, hozzálátott, hogy kifejtse nézeteités terveit. Bizonytalankodó franciasággal,gálád kiejtéssel fölvázolta a szerelem ésmunka világát, ahová ifjú feleségével, Va-lériával kéz a kézben belépni készül. Valé-ria ekkor már javában tollászkodott a tisztés énközöttem, kirúzsozta ajkát, tokájátmegtriplázva helyreigazgatta ruhakivágá-sát, és így tovább, a férfi pedig úgy beszéltróla, mintha jelen sem lenne, vagy minthacsak gyámleányka volna, aki saját érdeké-ben éppen átkerül egyik bölcs gyámatyakezéből a másik, még annál is bölcsebbébe;s habár tehetetlen dühöm talán eltúlzottvagy torzított bizonyos benyomásokat, es-küdni mernék, hogy szinte megtanácsko-zott velem olyasféle ügyeket, mint Valériaétkezése, ciklusai, ruhatára és az általa ol-vasott vagy elolvasandó könyvek. – Azt hi-szem – mondta –, a Jean Christophe-ot
  65. 65. szeretni fogja. – Valóságos tudor volt ez aMr. Taxovics. A fecsegésnek véget vetve azt tanácsol-tam Valeriánák, azonmód csomagolja összenéhány ingóságát, mire a banalitásokkalbélelt ezredes gálánsan fölajánlotta, hogymajd ő elfuvarozza a kocsin a holmit. Visz-szatérvén eredeti foglalkozásához, haza-szállította a Humbert házaspárt; Valériaegész úton beszélt, Rettenetes Humbert pe-dig azon tanakodott Nyúlszívű Humberttel,hogy vajon Humbert Humbertnek megkell-e ölnie Valériát, vagy a szeretőjét,vagy mindkettőt, vagy egyiket sem. Em-lékszem, egyszer pisztolyt fogtam egy di-áktársamra, amikor (erről, azt hiszem, nembeszéltem, de nem baj) azzal a gondolattaljátszottam, hogy elcsábítom a kishúgát,egy hosszú fekete hajfonatos, áttetsző nim-fácskát, aztán főbe lövöm magam. Mostazon töprengtem, vajon Valecska (ahogy az
  66. 66. ezredes nevezte) valóban megéri-e, hogylelőjem, megfojtsam vagy vízbe öljem. Igengyenge lábakon állt, és én úgy döntöttem,visszafogom magamat, és mindössze halá-losan megsértem, amint négyszemközt ma-radunk. De sosem maradtunk. Valecska – aki-nek most már patakzó könnyei összemá-zolták szivárványszín make-upját – hozzá-látott, hogy megtöltsön egy utazóládát, kétbőröndöt s egy repedező kartondobozt, éslátomásom, miszerint felöltöm hegymászóbakancsomat, és nekifutásból jól farba rú-gom, természetesen kivihetetlen maradt amindvégig a helyszínen köröző, átkozottezredes miatt. Nem mondhatnám, hogypimaszul vagy ilyenféleképpen viselkedettvolna; ellenkezőleg, olyan volt, akár egyjelentéktelen mellékcselekményszál aszínművekben, melyekre olykor elcsábítot-tak; diszkrét, óvilági előzékenységgel, kü-
  67. 67. lönféle hibásan ejtett mentegetőzésekkelközpontozta mozdulatait (jai demandépardonne – megbocsásson; est-ce que faipuis – ha szabad lenne; és így tovább), éstapintatosan elfordult, amikor Valecskalendületesen lekapkodta rózsaszínbugyijait a kád fölötti szárítókötélről; deúgy látszott, egyszerre van jelen mindenüttle gredin,[33] hozzáigazította testét a lakásanatómiájához, a székembe telepedve elol-vasta az újságot, kicsomózott egy összegu-bancolódott madzagot, cigarettát sodort,megszámolta a teáskanalakat, bekukkan-tott a fürdőszobába, segített a tyúkjánakelcsomagolni az apjától kapott elektromosventilátort, és lecipelte az utcára a poggyá-szát. Összefont karokkal ültem fél fenékkelaz ablakpárkányon, majd belehaltam agyűlöletbe és az unalomba. Végül mindket-ten kiléptek a vibráló lakásból; az ajtó rez-gése, ahogy bevágtam mögöttük, még
  68. 68. mindig ott zengett minden idegemben –gyenge pótszer a visszakezes helyett, mely-lyel a filmszabályok szerint szájon kellettvolna törölnöm. Otrombán játszva szere-pemet kidübörögtem a fürdőszobába, hogyellenőrizzem, elvitték-e angol arcszesze-met; nem vitték; viszont a dühödt undorgörcsös rándulásával észleltem, hogy a va-lahai cári tanácsnok, miután alaposankönnyített hólyagján, nem húzta le a vécét.Az idegen vizelet ünnepélyes tócsája, ben-ne egy ázott, sárgásbarna, szétmálló ciga-rettacsikkel, mindent betetőző sértéskéntért, és vadul, fegyver után kutatva pillan-tottam körül. Merem állítani, hogy tulaj-donképpen a középosztálybeli oroszok elő-zékenysége (talán némi keleti zamattal) in-dította arra a jó ezredest (Makszimovics!neve hirtelen visszataxizott emlékezetem-be), ezt az igencsak szertartásos személyi-séget – de hiszen valamennyien azok –,
  69. 69. hogy magánszükségét szertartásos csöndbeburkolja, és ne hangsúlyozza vendéglátógazdája lakhelyének apró méretét a sajátvisszafogott csörgedezését követő óriás zu-hatag robajával. De ez nem tudatosultbennem akkor, amikor dühtől nyögdelvetűvé tettem a konyhát valami seprűnél sú-lyosabb szerszámért. Aztán, felfüggesztve akutatást, kirohantam a házból, azzal a hő-sies elszánással, hogy puszta öklömmelrontok neki: természetes életerőm ellenérenem vagyok ökölvívó, míg az alacsony, deszéles vállú Makszimovics úgy nézett ki,mint egy nyersvastömb. Az utca azonbanüres volt – feleségem távozásáról csak egy,három fölösleges éven át törött dobozbanrejtegetett, majd most a sárba hullajtottstrasszgomb árulkodott –, s ez talán meg-kímélt egy bevert orrtól. De sebaj. A meg-felelő időben utolérte őket bosszúm. Egypasadenai illetőségű személy mesélte, hogy
  70. 70. Mrs. Makszimovics née[34] Zborowskigyermekágyban halt meg 1945 körül; a pá-rocska valahogy átjutott Kaliforniába, ésott, pompás fizetségért, egy neves amerikaietnológus által egy éven át folytatott kísér-letben alkalmazták őket. A kísérlet célja azvolt, hogy feltárják, milyen emberi és fajireakciók követik a banán- és datolyadiétátaz állandó négykézlábas létezés állapotá-ban. Informátorom, egy orvos, megeskü-dött, hogy a saját két szemével látta a hájasValecskát és akkorára már ősz hajú és szin-tén meglehetősen testes ezredesét, amintszorgalmasan csúsztak-másztak a tisztárasöpört padlón, végig a ragyogóan megvilá-gított szobák során (az egyikben gyümölcs,a másikban víz, a harmadikban gyékények,és így tovább), néhány más bérelt négylábútársaságában, akiket szűkölködő és gyá-moltalan csoportokból válogattak össze.Megpróbáltam föllelni a kísérletek ered-
  71. 71. ményeit az Antropológiai Közlöny-ben, deúgy látszik, még nem publikálták őket.Természetesen némi időbe telik, míg e tu-dományos eredmények gyümölcsöznek.Remélem, jó felvételekkel illusztráljákmajd a közleményeket, amikor napvilágotlátnak, ámbátor nem valószínű, hogy egybörtönkönyvtár befogadna ily tudós mű-veket. A könyv, melyre az utóbbi napok-ban ügyvédem pártfogása ellenére kényte-len voltam ráfanyalodni, jól példázza abörtönkönyvtárak gyarapítási osztályaitvezérlő céltalan eklekticizmust. Természe-tesen megvan a Biblia és Dickens (egy ős-régi sorozat, New York, G. W. DillinghamKiadóvállalata, MDCCCLXXXVII); aGyermekenciklopédia (benne néhány szépfotó: napfény hajú cserkészlányok sort-ban); az Előre bejelentett gyilkosság Agat-ha Christie-től; de akadnak olyan szipor-kázó semmiségek is, mint az Egy csavargó
  72. 72. Itáliában (Boston, 1868) Percy Elphinstone,Az újra fölfedezett Velence szerzőjének tol-lából, és egy viszonylag új keletű (1946) Kikicsoda a rivaldafényben? – színészek,producerek, drámaírók és néhány statikusjelenetről készült felvétel. Ez utóbbi kötetetlapozgatva azon szédítő véletlen egybeesé-sek egyikében volt részem, mit a logika tu-dorai megvetnek, és a költők magasztalnak.Ide másolom az oldal nagy részét: Pym, Roland. Született: 1922, Lundy,Massachusetts. Színészi képzést az ElsinoreJátékszínben (Derby, New York) nyert.Először a Felkelő nap-bán lépett színre.Fontosabb fellépései: Két sarokra innen, Azöld ruhás lány, Főtt férjek, A furcsa gom-ba, Fogd és vidd!, Édes John, Rólad álmod-tam. Quilty, Clare. Amerikai drámaíró. Szü-letett: 1911, Óceán City, New Jersey. Ta-
  73. 73. nulmányait a Columbia Egyetemen végez-te. Kereskedelmi pályára lépett, de aztándarabokat kezdett írni. Művei: A nimfács-ka, A villő, akit vonzott a villám (társszer-ző: Vivian Darkbloom), Sötétkor, A furcsagomba, Apai szeretet és mások. Sok figye-lemre méltó darabot írt gyerekek számárais. A nimfácska (1940) 22 000 kilométertutazott és 280 előadást ért meg a tél folya-mán, mielőtt New Yorkban színre került.Hobbi: gyors kocsik, fényképezés, háziál-latok. Quine, Dolores. Született: 1882,Dayton, Ohio. Tanulmányait az AmerikaiSzíniakadémián végezte. Első fellépés: Ot-tawa, 1900. New Yorkban 1904-ben mutat-kozott be a Ne állj szóba idegennel c. da-rabban. Azóta lelépett: (itt vagy harmincszínmű felsorolása következik).
  74. 74. Még mindig hogy reszketek a tehetet-len fájdalomtól, ha szemembe ötlik édesszerelmem neve, ha csak valami vén szí-nészcsoroszlya toldalékaként is! Ő is lehe-tett volna színésznő. Született: 1935. Fellé-pett: (észrevettem a tollbotlást az előző be-kezdésben, de kérlek, Clarence, ne javítsd)A drámaíró halálá-ban. Csepűrágó qukacQuine. Quiltyt hogy ütte qupán. Ó, Loli-tám, már csak szavakkal játszhatom!9. Válási procedúra késleltette utamat, segy újabb világháború árnya borult a gló-buszra, mikor egy unalommal és tüdőgyul-ladással töltött portugáliai tél után végülelértem az Államokat. New Yorkban kap-
  75. 75. tam a sors kínálta kényelmes álláson: amunka főként parfümhirdetések kiagyalá-sából és szerkesztéséből állt. Örültem rend-szertelenségének és álirodalmi jellegének;akkor foglalkoztam vele, amikor nem akadtjobb dolgom. Merészt a háború alatt egyNew York-i egyetem arra ösztönzött, hogyfejezzem be az angol nyelvű diákok számá-ra írt francia összehasonlító irodalomtörté-netet. Az első kötetre jó néhány évem rá-ment, mely idő alatt ritkán dolgoztam napitizenöt óránál kevesebbet. Visszaemlékezveazokra a napokra, látom, miként válik szétélesen a széles fénysáv és a keskeny ár-nyék: a fény a kutatás enyhületéé a pazarkönyvtárakban, az árnyék gyötrelmes vá-gyaimé és álmatlanságaimé, melyekről ele-get beszéltem. Most, hogy már ismer az ol-vasó, könnyen elképzelheti, hogy málltamszét és izzottam fel, míg megpróbáltam el-kapni a Central Parkban (ó, jaj, mindig na-
  76. 76. gyon messze) játszadozó nimfácskák pil-lantását, s hogy mennyire levertek azagyondezodorozott, csillogó hivatalnoklá-nyok, akiket valami tréfás fickó az egyikhivatalból állandóan rám szabadított. Dehagyjuk mindezt. Egy rettenetes összeom-lás következtében több mint egy évre sza-natóriumba kerültem; visszamentem dol-gozni – csak hogy ismét kórházba kerüljek. Az egészséges, szabadtéri munka némienyhülettel kecsegtetett. Kedvenc orvo-somnak, egy barna szakállkás, lenyűgözőencinikus fickónak a bátyja éppen expedíciótszervezett Kanada sarkvidéki tájaira. A"pszichikus reakciók rögzítőjeként" csatla-koztam az expedícióhoz. Alkalmanként(sohasem kiugró sikerrel) megosztottamkét ifjú botanikussal és egy öreg áccsalélelmezési szakértőnk, bizonyos dr. AnitaJohnson kegyeit, aki azonban – kimondaniis jólesik – hamarosan visszaröpült. Cse-
  77. 77. kély elképzelésem volt arról, mi lehet azexpedíció célja. A meteorológusok számá-ból ítélve talán egészen búvóhelyéig (vala-hová a Prince of Wales-szigetre, úgy vé-lem) akartuk nyomon követni a tétovánvándorló Északi-sarkot. Az egyik csoport akanadaiakkal együtt időjárás-előrejelző ál-lomást állított fel Melville Soundban, a Pi-erre-csúcson. Egy másik csoport legalábbugyanazzal a jobb ügyhöz méltó lelkese-déssel planktont gyűjtött. Egy harmadik atuberkulózist tanulmányozta a tundrán.Bért, egy filmoperatőr – ingatag pasas,akivel egyszer jó adag alantas munkát kel-lett elvégeznem (neki is volt valamilyenpszichés problémája) –, váltig állította,hogy csapatunk fejesei, az igazi vezetők,akiket soha nem láttunk, főként azzal fog-lalkoznak, hogy ellenőrizzék a klimatikusváltozások hatását a sarki rókák bundájára.
  78. 78. Előre gyártott faházakban laktunk, aprekambrium gránitvilágának közepén.Óriási készleteink voltak – a ReadersDigest, egy fagylaltgép, vegyi budi, papír-kalapok karácsonyra. Egészségem, az elké-pesztő sivárság és unalom ellenére – vagytán éppen azért –, mindegyre javult. A fűz-cserje és a zuzmó lehangoló vegetációjaközepette a süvöltő széltől átjárva, s talánmegtisztulva, kerekre kopott köveken ücsö-rögve a tökéletesen áttetsző ég alatt (me-lyen azonban semmi fontos nem tetszettát) különös közönyt éreztem önmagámmalszemben. Nem őrjítettek kísértések. A vas-kos, édeskés eszkimó kislányok halszaga,förtelmes, hollófekete haja és tengerima-lacképe még dr. Johnsonnál is kevesebbvágyat ébresztett bennem. A sarkvidéknem a nimfácskák előfordulási helye. Följebbvalóimra hagytam a gleccserek,morénak, murénák és marinak elemzését, s
  79. 79. egy ideig igyekeztem jegyezni mindazt,amit naivan “reakciónak" véltem (észrevet-tem például, hogy az éjféli nap alatt az ál-mok rendszerint roppant színesek, és bará-tom, az operatőr, megerősített ebben). Azis megbízásomhoz tartozott, hogy kifag-gassam különféle útitársaimat egy csomóigen fontos kérdésről, mint például a nosz-talgia, az ismeretlen állatoktól való félelem,a képzelgések, a pollúció, a hobbik, a rá-dióműsorok kiválasztása, a világnézetmegváltozása és így tovább. Hamarosanmindenkinek annyira elege lett a kérdé-sekből, hogy feladtam az egészet, és csakhúsz hónapos fegyházbüntetésünk (ahogyaz egyik botanikus kedélyesen elnevezte)vége felé kotyvasztottam össze egy mindenízében hamis, ám igen lendületes jelentést,melyet az olvasó megtalálhat aFelnőttpszichológiai Évkönyv 1945-ös vagy1946-os kötetében, valamint a Sarkkutatás
  80. 80. című szaklap ezen expedíciónak szenteltszámában; az expedíció végeredményben –mint azt később, zseniális orvosomtól meg-tudtam – nemigen érdeklődött sem a Vic-toria-szigeti rézleletek, sem bármi efféleiránt; valódi célja olyasmi volt, amit úgyszoktak definiálni: “pssszt!" – így azutánhadd tegyek hozzá mindössze annyit:bármi lett légyen is a cél, az expedíció elér-te. Az olvasó sajnálattal fog értesülni róla,hogy röviddel a civilizációba való visszaté-résem után újabb csörtet vívtam a tébollyal(ha ezt a kegyetlen terminust kell alkal-maznunk a melankóliára és a leküzdhetet-len szorongásérzetre). Teljes felépülésemetegy felfedezésnek köszönhetem, melyetakkor tettem, amikor abban a bizonyosigen drága szanatóriumban kezeltek. Felfe-deztem, hogy a pszichiáterek ugratása azélvezetek kiapadhatatlan forrása: ravaszul
  81. 81. orruknál fogva vezetni őket; sosem enged-ni, hogy ráébredjenek, ismerem a szakmaminden csínját-bínját; gondosan kidolgo-zott álmokat tálalni eléjük, tiszta klasszikusstílusban (minek következtében ők, azálomfejtők álmodnak s ébrednek sikoltoz-va); hamis “ősjelenetekkel" gyötörni őket;és soha nem engedni nekik villanásnyi be-pillantást sem az ember valódi szexuális vi-lágába. Egy ápolónőt megvesztegetve be-pillantást nyertem néhány kartotékba, ésujjongva fedeztem fel, hogy ezeken “po-tenciális homoszexuális"-ként és “teljesenimpotens"-ként szerepelek. A szórakozásolyan pompás volt, s eredménye – az énesetemben – olyan gyógyhatású, hogy mégegy hónapig maradtam azután is, hogymár egészen jól éreztem magam (aludtam,mint a tej, és faltam, akár egy iskolás lány).Azután hozzácsaptam még egy hetet, pusz-tán azért az örömért, hogy megvívhassak
  82. 82. az újonnan érkezett, izmos tehetséggel, egyelőző állásától (és bizonyára ép elméjétől)megfosztott hírességgel, aki azon fortélyá-ról volt nevezetes, hogy elhitette páciense-ivel: szemtanúi voltak saját fogantatásuk-nak.10. Kijelentkezésem után olyan helyet ke-restem magamnak New England vidéki te-rületein vagy valamely álmos kisvárosában(szilfák, fehér templom), ahol egy szorgosnyarat tölthetnék eladdig felhalmozott,tömött doboznyi jegyzetem rendezgetésé-vel és fürdőzéssel valami közeli tóban.Munkám újra érdekelni kezdett – úgy ér-tem, tudományos foglalatosságom; a mási-
  83. 83. kat, aktív részvételemet nagybátyám posz-tumusz parfümjében addigra már a mini-mumra csökkentettem. Egyik régebbi alkalmazottja, előkelőcsalád sarja, azt javasolta, töltsék néhányhónapot elszegényedett, visszavonult uno-kafivérének, bizonyos Mr. McCoo-nak ésfeleségének házában, ugyanis ki akarjákadni a felső emeletet, ahol korábban egynéhai nagynéni időzött. Azt mondta, vankét kislányuk – az egyik csecsemő, a másiktizenkét éves –, gyönyörű kertjük, a közel-ben gyönyörű tó, én pedig azt feleltem: hi-szen ez maga a tökély. Levelet váltottam ezekkel az emberek-kel, megnyugtattam őket, hogy szobatisztavagyok, s egy fantasztikus éjszakát töltöt-tem a vonaton, ízről ízre elképzelve a ti-tokzatos nimfácskát, akit majd franciáraoktatok és Humbertül bánok vele. A játékállomáson, ahol új, drága táskámmal le-
  84. 84. szálltam a vonatról, senki nem várt, ésamikor telefonáltam, senki nem vette föl akagylót; végül azonban McCoo zaklatot-tan, ázott ruhában megjelent a zöld és ró-zsaszín Ramsdale egyetlen hotelje előtt, az-zal a hírrel, hogy háza épp most égett porig– lehet, hogy annak a párhuzamos tűz-vésznek köszönhetően, mely egész éjjel azereimben tombolt. A családja, mondta, ki-menekült a farmra, ő kocsival jött, de a fe-lesége egyik barátnője, egy kiváló szemé-lyiség, Mrs. Haze a Lawn Street 342-bőlfelajánlotta, hogy elszállásol engem. AMrs. Haze-zel szemközt lakó hölgy kölcsö-nadta McCoonak a limousine-ját, egypompás, ódivatú, négyszögletes tetejű ma-sinát, melyet egy vidor néger vezetett. Mi-vel jövetelem egyetlen értelme semmivéenyészett, a fent említett terv ostobaságnaktűnt. Rendben, a házát teljesen újjá kellépíteni; na és? Nem biztosította megfelelő-
  85. 85. en? Dühös voltam, csalódott és zaklatott,de lévén udvarias európai, nem utasíthat-tam vissza, hogy elfuvarozzanak a LawnStreetre abban a temetési kocsiban; úgyéreztem, máskülönben McCoo valami mégkörülményesebb módszert agyalna ki,hogy megszabaduljon tőlem. Láttam,ahogy eliramodik, és a sofőröm halk kun-cogással rázta a fejét. En route[35] meges-küdtem magamnak, hogy semmilyen kö-rülmények között még csak nem is gondo-lok arra, hogy Ramsdale-ben maradjak,hanem még aznap továbbrepülök a Ber-mudákra, vagy a Bikinikre, vagy a Mono-kinikre. A technicolor tengerpart simogatá-sának eshetősége már korábban is borzon-gatta a gerincemet, sőt McCoo fivére épp egondolattól térített el a maga jó szándékú,de mint most beigazolódott, együgyű ja-vaslatával.
  86. 86. Ami az éles kanyarokat illeti, a LawnStreetre fordulva kis híján elgázoltunk egyalkalmatlankodó külvárosi kutyát (abból akocsikra lesve lapuló fajtából valót). Kicsi-vel később elénk tűnt a Haze-ház, e fehérkeretes szörnyűség; koszlottnak és öregneklátszott, inkább szürkének, mint fehérnek –ilyen helyeken bizonyosra veheti az ember,hogy zuhany helyett a kád csapjára erősít-hető gumicsövet fog találni. Borravalót ad-tam a sofőrnek, s reméltem, hogy azonnalelhajt, én pedig észrevétlenül visszaoson-hatok a szállodába a csomagomért; de őcsak átment az utca túloldalára, ahol egyöreg hölgy szólította meg a tornácról. Mittehettem volna? Megnyomtam a csengő-gombot. Színes bőrű cselédlány nyitott ajtót – éshagyott a lábtörlőn álldogálni, míg ő visz-szarohant a konyhába, ahol égett valami,aminek nem lett volna szabad égnie.
  87. 87. Az előszobát csengők ékítették, egy fe-hér pöttyös, kommersz mexikóifahogyishívják, és a szép lelkű középosz-tály banális üdvöskéje: Van GoghArlésienne-je. Jobb kéz felől egy félig tártajtó bepillantást engedett a nappaliba: asarokban vitrin állt néhány további mexi-kói kacattal, a fal mentén pedig csíkos ke-revet. A hall végében lépcső emelkedett, sahogy ott álltam homlokomat törölgetve(csak most ébredtem rá, micsoda hőségvolt odakint), és egy tölgyfa komódon he-verő, régi, szürke teniszlabdát néztem bá-mészan, a fölső lépcsőfordulóból Mrs. Hazekontraalt hangja szállt alá; áthajolt a lép-csőkorláton, és dallamosán érdeklődött: –Monsieur Humbert? – Kiegészítésként egykevéske cigarettahamu hullt le. Nyombanezután a hölgy maga is – szandál, bő, vörö-sesbarna nadrág, sárga selyemblúz, szögle-tes arc, ebben a sorrendben – lejött a lép-
  88. 88. csőn, mutatóujja még mindig cigarettájátpöcögtette. Azt hiszem, jobb, ha nyomban leírom,essünk túl rajta. A szegény nő harmincaséveinek közepén járt, homloka fényes volt,szemöldöke keskenyre szedett, arcvonásaiigen egyszerűek, ám nem minden vonzerőhíján valók; az a típus, melyet Marlene Di-etrich halvány visszfényének nevezhet-nénk. Bronzbarna kontyát igazgatva beve-zetett a nappaliba, s néhány percig aMcCoo-féle tűzesetről beszélgettünk, megarról a megtiszteltetésről, hogy valakiRamsdale-ben élhet. Egymástól igen távolülő, tengerzöld szemei furcsán tapogattakvégig, gondosan kerülve pillantásomat;mosolya mindössze egyik szemöldökénekcsúfondáros rándulása; és beszéd közbenmeg-megújuló görcsös kísérleteket tett,hogy a kerevetről letekeredve elérje a há-rom hamutartó valamelyikét vagy a közeli
  89. 89. kandallórácsot (rajta egy barna almacsutkahevert), majd egyik lábát maga alá húzvavisszasüppedt ismét. Nyilvánvalóan azonasszonyok közé tartozott, kiknek választé-kos szavai kifejezhetik egy könyv- vagybridzsklub történéseit, vagy bármi egyébhalálos banalitást, de a lelkűket soha; akiktökéletesen humortalanok, szívük mélyénteljesen közönyösek a szalonbeszélgetéseknagyjából tucatnyi lehetséges témája iránt,de igen kényesek az efféle beszélgetésekszabályaira, melyeknek napsütötte celofán-ján azonmód áttetszenek a nem különö-sebben étvágygerjesztő frusztrációk.Nyomban tisztában voltam vele, hogy habármiféle vad véletlen következtében abérlőjévé lennék, addig dolgozna módsze-resen, míg kialakítaná velem azt a vi-szonyt, amit számára a bérlőtartás mindigis jelentett, én pedig ismét belegabalyod-
  90. 90. nék azon unalmas viszonyok egyikébe, me-lyeket oly alaposan ismertem. De szóba sem jött, hogy ott maradjak.Nem éreztem volna jól magam egy olyanháztartásban, amelyet a székeken szerteheverő, szétrongyolódott képeslapok és azúgynevezett “funkcionális modern bútor-zat" komédiájának, valamint a kivénhedthintaszékek és kiégett körtéjű, billegő álló-lámpák tragédiájának valamiféle retteneteskereszteződése jellemzett. Mrs. Haze fölve-zetett a lépcsőn, azután balra irányított, a"szobámba". Legteljesebb elutasításom kö-dén át pillantottam körül a helyiségben, deaz “ágyam" fölött észrevettem René PrinetKreutzer-szonátá-ját. És még ezt a cseléd-szobát nevezte “stúdiószerűségnek"! Ki in-nét, mégpedig azonnal, mondtam magam-nak határozottan, miközben úgy tettem,mintha az abszurd, baljóslatúan alacsonyárat latolgatnám, amit reménytelenül só-
  91. 91. várgó háziasszonyom a kosztért és a kvár-télyért kért. Az óvilági udvariasság azonban arrakötelezett, hogy folytassam a kínszenve-dést. Elhaladtunk a lépcsőfeljáró előtt a házjobb oldala irányába (ahol “az én szobámvan, meg Lóé" – Lo vélhetőleg a cseléd), ésaz albérlő-szerető alig tudta leplezni bor-zongását, amikor ő, az igencsak kifinomulthím betekinthetett az egyetlen fürdőszobá-ba, egy téglalap alakú, kis helyiségbe a lép-csőfeljáró és “Lo" szobája között, ahol loty-tyadt, nedves rongyok lógtak a kétes tiszta-ságú kád fölött (belső oldalán egy szőrszálkérdőjele), és ott tekergőzött az előre sejtettgumikígyó meg az elmaradhatatlan tarto-zék, a bensőséges, barátságos, babarózsa-szín huzat a vécéfedőn. – Úgy látom, nincs túlságosan elragad-tatva – mondta a hölgy, egy pillanatig ka-romon hagyván nyugodni kezét; a higgadt
  92. 92. arcátlanságot – azt hiszem, ennek túlára-dását nevezik “lelki egyensúlynak" – olyas-féle félénkséggel és szomorúsággal vegyí-tette, melynek következtében a szenvtelen-ség, ahogyan szavait megválogatta, olytermészetellenesnek tűnt, akár abeszédtanprofesszor intonációja. – Belá-tom, nem valami takaros háztartás – foly-tatta a boldogtalan –, de biztosíthatom (azajkamat nézte), nagyon jól fogja éreznimagát, igazán nagyon jól. Hadd mutassammeg a kertet. – (Ez utóbbi szavak kissé de-rültebbek, a hang vonzó hullámokat vet.) Nyugtalanul követtem újra, le a lép-csőn, azután át a hall végében lévő kony-hán, végig a ház jobb oldalán – ahol az ét-kező és a társalgó helyezkedett el (a bal ol-dalon, a “szobám" alatt csak a garázs nyílt).A konyhában a néger cseléd, egy lompos,fiatal nő, miközben leakasztotta nagy, fé-nyes, fekete retiküljét a hátsó verandához
  93. 93. vezető ajtó kilincséről, azt mondta: – Ak-kor én megyek, Mrs. Haze. – Jól van,Louise – sóhajtott Mrs. Haze. – Majd pén-teken elszámolunk. – Áthaladtunk egy ap-ró kamrán, és beléptünk a már megcsodálttársalgóval párhuzamos étkezőbe. Fehérzoknit vettem észre a padlón. Mrs. Hazementében lehajolt érte, és szemrehányómozdulattal a kamra melletti szekrénybehajította. Futólag szemügyre vettünk egymahagóniasztalkát, közepén gyümölcsös-tállal, benne mindössze egy szem, mégfénylő szilvamag. Kitapogattam és lopvaelőhalásztam a zsebemből a menetrendet,hogy megnézzem, mikor indul a következővonat. Még Mrs. Haze mögött baktattam,át az étkezőn, amikor túlnan hirtelen zöldlobbanás –, ,A piazza", hirdette ki vezetőm–, és aztán a leghalványabb figyelmeztetésnélkül tengerkék hullám dagadt a szívemalatt, s egy naptócsában heverő matracon,
  94. 94. félmeztelenül, térdepelve, térdén felémpördülve ott láttam riviérai szerelmemet,amint rám kukucskál napszemüvege fölött. Ugyanaz a gyerek volt – ugyanaz a tö-rékeny, mézszín váll, ugyanaz a selymes,hajlékony, meztelen hát, ugyanaz a geszte-nyeszín haj. A keblére kötözött, pöttyöszsebkendő idősödő majomszemem elől el-rejthette a bimbózó kebleket, melyeket va-laha, egy halhatatlan napon cirógattam, deifjúkorom emlékezetének bámész pillantá-sa elől nem. És akárha valami apró herceg-nő tündérmesebeli dajkája volnék (elve-szett, elrabolták, cigánycondrákban fedez-ték fel, azokon át mosolygott meztelenségea királyra és kopóira), felismertem oldalánaz apró, sötétbarna anyajegyet. Áhítattal ésmámorosán (a király felrikolt örömében,fanfarok harsannak, a dajka részeg) láttamviszont csodálatos, behúzott hasát, melyendélnek tartó ajkam röviden megpihent, s a
  95. 95. gyermekes csípőket, hol megcsókoltamsortja szegélyének csipkés lenyomatát azonaz utolsó, őrült, halhatatlan napon, a"Roches-rózsák" mögött. A huszonöt év,amit azóta megéltem, lüktető ponttá zsugo-rodott, és elenyészett. Lehetetlen feladatnak találom, hogymegfelelő erővel fejezzem ki a villanást, aremegést, a szenvedélyes felismerés hatá-sát. E nap beragyogta pillanatban, amikortekintetem végigsiklott a térdelő gyerme-ken (szeme komoly, sötét szemüvege fölötthunyorgott – a kis Herr Doktor, aki majdkigyógyít minden fájdalmamból), míg el-parádéztam előtte felnőttálruhámban(nagydarab, jóképű hústorony, csupamoziférfiasság), lelkem vákuumja magábaszívta ragyogó szépsége minden részletét;ezeket aztán egyeztettem halott menyasz-szonyom vonásaival. Kicsivel később ter-mészetesen, ő, a nouvelle[36] Lolita, az én
  96. 96. Lolitám, tökéletesen elhomályosította pro-totípusát. Mindössze annyit kívánok hang-súlyozni: a tény, hogy fölfedeztem őt,gyötrelmes múltam “tengerparti bús meze-jének" végzetes következménye volt. A kétesemény között minden egyéb pusztán bot-ladozások és baklövések sorozatának te-kinthető, alapjában véve semmi köze agyönyörhöz. Ami közös volt bennük, eggyétette őket. Nincsenek azonban illúzióim. Bíráimmindezt majd egy olyan őrülthókuszpókuszolásának fogják tekinteni,akinek igencsak ínyére van a fruit vert. Aufond, ça mest bien égal.[37] Mindössze any-nyit tudok, hogy míg Haze asszonnyal le-mentünk a lépcsőn a fülledt kertbe, a tér-dem olyan volt, akár a térd tükörképe afodrozódó vízen, az ajkam, akár a homok,és...
  97. 97. – Ez volt az én Lóm – mondta –, ezekpedig a liliomaim. – Igen – feleltem –, igen. Gyönyörűek,gyönyörűek, gyönyörűek!11. A kettes számú bűnjel egy fekete mű-bőrbe kötött zsebnaptár, bal felső sarkábanarany évszám en escalier,[38] 1947. Úgy be-szélek a massachusettsi Blanktonban szé-kelő Blank Blank Co. ezen ízléses terméké-ről, mintha valóban előttem feküdne. Való-jában öt évvel ezelőtt odalett, s amit most(fényképmemóriám jóvoltából) vizsgálunk,nem egyéb, mint pillanatnyi megtestesülés,csenevész, tollatlan főnix.
  98. 98. Azért emlékszem olyan pontosan, merttulajdonképpen kétszer írtam le. Előszörvalamennyi bejegyzést ceruzával firkantot-tam (tömérdek törléssel és javítással) a ke-reskedelmi forgalomban “géppapírnak" ne-vezett lapokra; azután, magától értetődőrövidítéseket alkalmazva, legkisebb, legsá-tánibb betűimmel másoltam át a szóbanforgó apró, fekete könyvbe. Május 30-a elrendelt böjtnap NewHampshire-ben, de nem a két Carolinában.Azon a napon a járványos “hasi influenza"(bármi legyen is az) arra kényszerítetteRamsdale-t, hogy iskoláit bezárva meg-kezdje a nyári vakációt. Az olvasó ellenő-rizheti az időjárási viszonyokat aramsdale-i Journal 1947-es számaiban. Né-hány nappal korábban költöztem a Haze-házba, s a naplócska – javaslom, pörgessükmost vissza (mintegy a kémekhez hasonló-
  99. 99. an, akik fejből továbbítják a lenyelt üzenettartalmát) – végigköveti június jó részét. Csütörtök. Igen meleg nap. Kedvezőhelyről (fürdőszobaablak) figyeltemDolorest, amint a ház mögött az almazöldfényben leszedegeti a ruhákat a szárítókö-télről. Elsétált. Kockás inget, farmert éstornacipőt viselt. A napfényfoltok köztminden mozdulata nyomorúságos testemlegtitkosabb és legérzékenyebb húrjaibatépett. Azután leült, egészen közel hozzám,a hátsó veranda legalsó lépcsőjére, és fel-szedegette a lábai közt heverő kavicsokat...kavicsok, istenem; aztán egy acsargó ajak-ra emlékeztető, csipkés szélű tejesüvegcse-rép... és célba dobott velük egy konzervdo-bozra. Ping. Nem tudod újra... nem találodel... micsoda agónia... és újra ping. Csodásbőr... ó, csodás: lágy, barna, makulátlan. Atejszínhabos gyümölcsparfé pörsenéseketokoz. A faggyúnak nevezett, a szőrtüszőket
  100. 100. tápláló zsírállomány túltengés esetén olyanirritációt eredményez, mely utat nyit a fer-tőzésnek. De a nimfácskáknak nincsenekpörsenéseik, ámbátor bőséges táplálékkallakatják magukat. Istenem, micsoda kéj,halántéka fölött a selymes csillámlás, melyfokonként világosbarna hajjá lesz. S a meg-megránduló csontocska por borította boká-ján. – A McCoo lány? Ginny McCoo? Ó,madárijesztő. És kopott. És sánta. Majd-nem meghalt gyermekparalízisben. – Ping.Pihék sziporkázó, áttört mérműve az alka-ron. Amikor fölállt, hogy behordja a kimo-sott ruhát, alkalmam nyílt, hogy távolrólbálványozzam felhajtott farmerének fakultfenekét. A fűből Mrs. Haze emelkedett föl,akár a fakírok merevvé bűvölt kötele, ke-zében fényképezőgéppel, s némi naprafor-gó fontoskodás után – felém bús, a földreboldog pillantást vetve – volt képe levenni,
  101. 101. ahogy pislogva álltam a lépcsőkön, én,Szépséges Humbert. Péntek. Láttam, amint elmegy valahováegy Rose nevű, sötét hajú lánnyal. Miért,hogy a járása – gyerek még, ne feledd, csakgyerek! – oly elviselhetetlenül izgat? Ele-mezzük! Árnyalatnyit befelé forduló lábfe-jek. Minden egyes lépés után valami lötyö-gő lazaság. Leheletnyi csoszogás. Nagyongyermeki, végtelenül buja. Humbert Hum-bert végtelenül megindítónak találja a ki-csike csibésznyelvi fordulatokkal teletűz-delt beszédét, éles, magas hangját is. Ké-sőbb hallottam, amint faragatlan badarsá-gok özönét zúdítja Rose-ra a kerítésen át.Mindez fokozódó ritmusban pengett át raj-tam. Szünet. – Most mennem kell, csajok. Szombat. (Az eleje talán eltér.) Tudom,őrültség e naplót vezetni, de különös izga-lommal tölt el, hogy ezt teszem; és csakegy szerető feleség tudná kisilabizálni mik-
  102. 102. roszkopikus betűimet. Hadd írom ide zo-kogva, hogy ma az én L.-em az úgyneve-zett "piazzán" napfürdőzött, de anyja ésegy másik nő szüntelenül körötte sürögtek.Természetesen, odatelepedhettem volna ahintaszékbe olvasást színlelve. A biztonságkedvéért távol maradtam mégis, attól tart-ván, hogy sorvasztó, rettenetes, őrült, ne-vetséges és szánalmas reszketésem meg-foszthatja entrée-mat a szándékolatlanságlátszatától. Vasárnap. A hőhullám még rajtunk; anyugati szél hete. Ezúttal stratégiai pontotfoglaltam el, a piazzán álló hintaszékbe te-lepedtem egy kövér újsággal és egy új pi-pával, még L. érkezése előtt. Súlyos csaló-dásomra anyjával együtt érkezett, mind-ketten fekete, kétrészes fürdőruhában – abikinik éppoly újak voltak, mint a pipám.Az én édesem, kedvesem mellém állt egypillanatra – megkívánta a képes mellékle-
  103. 103. tet – ; majdnem pontosan olyan illata volt,mint a másiknak, a riviérainak, de még in-tenzívebb, erőteljesebb felhangokkal – eperzselő illat nyomban mozgásba hoztaférfiasságomat – ; de már ki is csikarta tő-lem a vágyott mellékletet, és visszavonultmatracához, a duzzadt mama mellé. Ott azén gyönyörűségem hasra feküdt, megmu-tatta nekem, kitárta ezernyi tágra nyíltszemem előtt – hisz vérem minden cseppjerámeredt – enyhén emelkedő lapockáit,ívelő gerince hamvát, feketébe vont, kes-keny, feszes fenekének domborulatát és is-kolás combjának tengerpartját. A hetedikesszótlanul élvezte zöld-vörös-kék képregé-nyét. Ő volt a leggyönyörűbb nimfácska,akit maga a zöld-vörös-kék Priaposz elkép-zelhetett. Ahogy száraz ajakkal bámultama fény prizmarétegein át, gerjedelmemet ésenyhe ringatózásomat újságom alá fóku-szálva, úgy éreztem, hogy teljes felé fordu-
  104. 104. lásom, ha megfelelően összpontosítok, ele-gendő lehet ahhoz, hogy nyomban a kol-dusok üdvében részesüljek; de akárcsak aragadozó, mely jobban kedveli a mozgóprédát a moccanatlannál, úgy terveztem,hogy szánni való győzelmem egybeesikmajd olvasás közben alkalmanként tett,kislányos mozdulatainak valamelyikével,például amikor igyekszik megvakarni a há-ta közepét, fölfedvén hónalja redőjét – de adagadt Haze hirtelen mindent tönkretett:felém fordult, tüzet kért, és koholt beszél-getést kezdeményezett valami népszerűszélhámos álkönyvéről. Hétfő. Delectatio morosa.[39] Boldogta-lan búban tengetem bánat borította napja-imat. Úgy volt, hogy délután kimegyünk(Haze mama, Dolores meg én) a Sors-tóhoz, és fürdőzünk meg sütkérezünk; áma gyöngyházfényű hajnal délre esővé kor-csosult, és Lo jelenetet rendezett.
  105. 105. New York-i és chicagói adatok szerint aserdülés felezőkora lányoknál 13 év és 9hónap. A kor egyénenként változik, 10-tőlvagy még kevesebbtől egészen 17-ig. Vir-ginia még nem volt egészen 14, amikorHarry Edgar magáévá tette. Előzőleg al-gebraleckéket adott neki. Je mimaginecela[40] Mézesheteiket a floridaiPetersburgban töltötték. "Monsieur Poe-pó"– amiként Monsieur Humbert Humbertegyik párizsi osztályának egy diákja a po-poétát nevezte. Rendelkezem minden olyan karakter-jeggyel, amely a gyermekek szexuális ér-deklődésével foglalkozó szakírók szerintfelkavarhat egy kislányt: nemesen metszettáll, izmos kéz, mélyen zengő hang, szélesváll. Mi több, állítólag emlékeztetek valamidzsesszénekesre vagy ripacsra, akibe Lo be-le van esve.
  106. 106. Kedd. Eső. Esők tava. A mama vásárol.Tudtam, hogy L. ott van valahol a közvet-len közelben. Óvatos manőverezésemeredményeképpen összeakadtam vele any-ja hálószobájában. Bal szemét tágra nyitvaigyekezett megszabadulni valami porszem-től. Kockás ruha. Ámbátor rajongok része-gítő, barna illatáért, úgy vélem, olykorazért hajat kéne mosnia. Egy pillanatigmindketten a tükör melegzöld fürdővizé-ben lubickoltunk, s velünk együtt vissza-tükröződött egy nyárfacsúcs is az égen.Keményen megfogtam a vállát, azután lá-gyan a halántékát, és megfordítottam. –Épp itt van – mondta –, érzem. – A svájciparasztok ilyenkor a nyelvük hegyét hasz-nálják. – Kinyalják? – Aha. – Próbáljam?– Persze – mondta. Reszkető fullánkompuhán érintette ide-oda forgó, sós szemgo-lyóját. – Juj, de jó – pislogott. – Kijött. – Ésa másik? – Maga bolond – kezdte-, abban
  107. 107. nincs is semmi... – de ekkor észrevette kö-zeledő ajkam redőit. – Oké – bólintottegyüttműködőén, és a felfelé fordított, rőt-barna arc felé hajoló Mogorva Humbert alány repeső pillájára nyomta ajkát. Ő neve-tett, és testemet súrolva kiszaladt a szobá-ból. Egész lényem mintha egyetlen szív-dobbanás lett volna. Soha életemben... mégakkor sem, amikor a gyermeket cirógattamFranciaországban... soha... Éj. Soha ilyen kínt még nem éltem. Sze-retném leírni arcát, viselkedését – és képte-len vagyok, mert amint közelembe kerül,iránta érzett sóvárgásom elvakít; nemszoktam a nimfácskákkal való együttlét-hez, a mindenségit. Ha lehunyom a sze-mem, csupán egy kimerevített töredékét lá-tom, filmből kimetszett állóképet, hirtelen,puha gyönyört: ahogy egyik térdét skótkockás szoknyája alatt megemelve, cipőjétfűzve ül. – Dolores Haze, ne montrez pas

×