Az újmédia és a film
Mielőtt bármibe is kezdenénk, tisztáznunk kell az alapfogalmakat, hogy mi az újmédia és
mi a film. Ke...
átalakulást hangsúlyozzuk vele.”3 Vagyis nem években mérhető korokat különböztetünk meg (pre,
poszt, neo stb.), hanem bels...
adatbázist támogatja, míg a szekvenciális (pl. a film) a narratívát? Nem, nem jelentheti azt.
Gondoljuk csak el egy könyv ...
mindkettő folyamatos innováción megy keresztül, s napról-napra újabb fejlesztések, találmányok
látnak napvilágot. Azt hisz...
Upcoming SlideShare
Loading in …5
×

Besenyei csilla az újmédia és a film

358 views
252 views

Published on

Published in: Education
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total views
358
On SlideShare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
3
Actions
Shares
0
Downloads
2
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Besenyei csilla az újmédia és a film

  1. 1. Az újmédia és a film Mielőtt bármibe is kezdenénk, tisztáznunk kell az alapfogalmakat, hogy mi az újmédia és mi a film. Kezdve az „egyszerűbbel”, ismertebbel (lévén lassan 118 éves művészeti ág, ha születését 1895-re tesszük), a film definíciója a szabad enciklopédia fogalomtárában: „Napjaink egyik legnépszerűbb információs, ismeretterjesztő, szórakoztatási és művészeti célú médiuma. Ma már nem is rövid története első pillanatától kezdve a látható világ megörökítésére, dokumentatív szándékkal is használták. (…) Ha filmről beszélünk, hagyományosan elsősorban mégis a filmművészetről beszélünk. A filmművészet a hetedik művészeti ág. Az alkotó művészetek között az első, amelyik a teret és az időt egyszerre: közvetlenül használja föl, időben és térben egyszerre működik.”1 A film világa a XIX. században bárki számára elérhető, mind nézői, mind alkotói szempontból. Hisz mára a legtöbb alkotás elérhető, letölthető, sokszorosítható valamilyen formában az interneten, boltokban. Illetve a technika fejlődésének köszönhetően már egy telefonnal vagy egy egyszerűbb fényképezőgéppel/kamerával bárki könnyedén készíthet filmet, mozgóképet. Ahogy az előbb említettem, a film a legfiatalabb művészeti ág a maga több, mint 100 évével. Ezalatt a viszonylag rövid idő alatt azonban igen rohamos fejlődésen ment keresztül. Példának okáért: hangosfilm, színes film, 3D-s film; továbbá narratív formák, műfajok, szerepkörök, sztárrendszer kialakulása stb. Ehhez képest az újmédia fogalmát sokkal nehezebb megfogalmazni, lévén nem túl régóta létező fogalom. Sokkal nehezebb körbehatárolni azt, amiben éppen él a kor embere és ami valójában vele együtt, napról-napra fejlődik. Az e téren kompetens szakemberek szerencsére mindig igyekeznek a leginkább adekvált módon definiálni: „Elsősorban a digitális technika megjelenésével várt ismertté, és a digitális világ eszközrendszereként új értelmezést hozott létre. Megjelenése a predigitális korszakhoz köthető, de a digitalizáció révén teljesedett ki, és terjedt el széles körben.” Annyi bizonyos, hogy a digitális technika segítségével terjed és egyben eszköze is. „Egy másik felfogás szerint digitális (ezen belül a webkettes és mobil) technológiák megjelenésével és a velük járó közösségi interaktivitásnak köszönhető, melynek révén a felhasználói beavatkozás eredményeként már nemcsak olvasója, hanem bárki írója is lehet a webes tartalomnak. (…) A közvetítettség révén nem csupán lokális miliőben váltható ki, hanem a világ bármely táján elhelyezett szerveren lévő tartalommal is.”2 Tehát lényegesen nagyobb „teret” fog át, a világ bármely részével kapcsolatot képes teremteni és fenntartani (természetesen csak ott, ahol szintén rendelkezésre állnak hasonló eszközök). Továbbá napjaink embere már nemcsak használja, alkotja is (pl. webes tartalmak). De miért is az új jelző? „...nem az újdonságot, hanem a változást, a belső, rendszer felőli 1 2 http://hu.wikipedia.org/wiki/Film http://forgos.ektf.hu/wp-content/uploads/2013/02/oktinf_2013_ujmedia_fs.pdf
  2. 2. átalakulást hangsúlyozzuk vele.”3 Vagyis nem években mérhető korokat különböztetünk meg (pre, poszt, neo stb.), hanem belső szerkesztettség, fejlődés szempontjából. „Mi lehet az újmédia? Csak az, amelyik nem analóg, azaz minden, mi digitális? Hogy nevezzük az újmédiát megelőző korszak médiumait? (…) Aczél az alábbi újmédiát megkülönböztető kulcsjellemzőket emeli kis Lister alapján: a digitalizációt, az interaktivitást, a hipertextualitást, a szórtságot és a virtualitást.”4 Tehát nem minden új, ami digitális – noha ez az egyik kulcsjellemzője –, inkább valahogy úgy fogalmazhatnánk meg, mint a digitális hálózati kommunikáció révén létrejövő médiatípust jelölő fogalmat. Amelynek alappillérei a kölcsönös, közvetlen kapcsolat; a multimédia és interaktív média jellegű tartalmak, valamint az új egyéni és közösségi cselekvési formák. A multimedialitás a mai, online médiában alapkövetelmény, így az ott megjelent (képek, videók, zenék stb.) egyenértékű forrásként jelennek meg az írott szöveg mellett. A hipertextualitás az információk hálózatosodásának és a szövegbe ágyazott külső szövegnek a lehetősége. A hipertext kibővíti a híreket és a leírt tartalmakat, hisz az előzményeket közvetlenül emeli be a szövegbe. Az interakció lényege pedig a kölcsönös viszony, kölcsönhatás, ami lehet olvasó-író között megjelenő, maguk az olvasók közti, illetve az olvasó és a befogadás sorrendjének keresztül is változhat. Összefoglalva tehát azért 'új', mert lényegében új felületen jelenik meg és új megoldásokkal operál, ami új alkalmazói és alkotói szerepkört kíván. Az új felület a web, ami digitális, hálózati, számítógépes felület, ez biztosítja az előbb említett széleskörű terjedést. Manovich Az újmédia nyelve c. könyvében az adatbázis felől közelíti meg ezt a kérdést. „Mennyire elengedhetetlen az adatbázis-forma a modern tároló média számára?” - teszi fel rögtön az első mondatban az egyik legfontosabb kérdést. Kifejti, hogy az adatbázis formák és a tároló média közti viszony nem egyetemes. A film az egyik legszembetűnőbb kivétel ez alól, mely során a tároló média elősegíti az elbeszélői készségeket. Ezt már Christian Metz francia filmteoretikus is megfogalmazta a '70-es években: a legtöbb film (legyen bármilyen műfajú, kedvelt vagy elismert) történetet mesél/beszél el, így szinte mindegyik besorolható egy közös műfajba, amely inkább egy „szuperműfaj” [sur-genre]. Manovich Peter Greenaway-t tartja azon kevés kiemelkedő filmrendezők egyikének, akiket foglalkoztat a mozi nyelvének kiterjesztése. A rendező rámutatott a lineáris vonalvezetés problematikáján keresztül, hogy a mozi narratíva megismerésében a modern irodalom mögött jár. A digitális média anyagi és logikai szerkesztettségében értelmezi az újmédiát, mely jellemzői visszavezethetők a korábbiakra, de mégis új minőséget hordoznak. Ám felvetődik a kérdés, hogy miért hoz létre valódi elbeszélést, történetet a film, s ezzel szemben adatbázist a fényképeket tároló média? Ez azt jelentené, hogy a véletlen hozzáférésű (random acces) média az 3 4 Aczél Petra (2010): Netorika. A digitális retorika műfajai és jellemzői. In: Kukorelli Katalin (szerk.): A tartalom és forma harmóniájának kommunikációja. XII. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs Konferencia 2010. o. 109. http://forgos.ektf.hu/wp-content/uploads/2013/02/oktinf_2013_ujmedia_fs.pdf
  3. 3. adatbázist támogatja, míg a szekvenciális (pl. a film) a narratívát? Nem, nem jelentheti azt. Gondoljuk csak el egy könyv példáját, mely véletlen hozzáférésű médium és támogatja az adatbázis-formákat is (pl. fénykép, narráció). Manovich ahelyett, hogy kapcsolatba hozná az előbbi fogalmakat az új médiával vagy az informatikával, inkább mint két, egymással versenyző elméletként fogja fel őket, mint a világ két elengedhetetlen reakcióját. Ennek a versengésnek az új helyszíne, megjelenési tere az új, modern média. A vizuális rögzítés első formája a fotográfia volt, mely a katalógusokat és listázásokat kedvelte. A XIX. században, amikor a modern regény a virágkorát élte és főként történelmi ihletésű festmények születtek, a fényképészetben az adatbázis uralkodott. Tehát a fotót tároló médiumot adatbázisként fogja fel. Ezzel szemben a vizuális rögzítés második formája, a film a narratívát preferálja, továbbá Manovich adatbázis-mozit is használ, noha a mozi valódi modern narratív formát hoz létre. Napjaink vizuális tároló médiája a digitális tárolóeszközök (merevlemez, CD, DVD, cserélhető meghajtók stb.), melyek azonban az adatbázist részesítik előnyben. Az adatbázis kétségkívül népszerűbb, mint valaha, példának okáért: a világháló, a különböző web-es tárolók vagy könyvtár-adatbázisok. Ennek (az adatbázis-formának) a legtökéletesebb médiuma a számítógép. Ma már minden médiát létrehozó szoftver végtelen effekt-sorozatokkal és bővítménnyel (plug-in-nal) rendelkezik, mely egy adott szoftverbe vagy hardverbe opcionálisan beépíthető, annak képességeit bővítő vagy módosító kiegészítő modul. Ennek a gépesített vizuális kultúrának az esztétikáját főként az effektek determinálják, leginkább akkor, amikor egy új „technoműfaj” (animáció, weboldalak) születik meg. Sok videó az effektek kombinációja, ám ma már a művészek által alkotott képekhez igazítják ezeket és nem fordítva, mint régen. Ez egy újabb kiváló példa arra, hogy a számítógép logikája (végtelen kombináció és szűrés) a kultúra logikájává lesz. Manovich tehát egyfajta adatbázis-kultúráról beszél, amely a kulturális interfészen (Human Computer Interface HMI) keresztül működik, így az adatbázisra nem, mint számhalmazra, hanem mint szimbolikus kulturális formára kell tekinteni. Az újmédia jellemző vonásait 5 alapelvvel határozza meg: „a numerikus reprezentáció és a moduláris szerveződés, ezeket követi az automatizálás, a variabilitás végül pedig a kulturális átkódolás.”5 Ez az öt vonás teszi lehetővé, hogy ne csak az eredeti tartalmat (fotókat, hanganyagokat, videókat) lehessen létrehozni, hanem más tartalmakat is lehessen digitalizálni, újraszerkeszteni, ami lehetőséget ad az önreprezentációnak és valamiféle szimbolikus kreativitásnak. Kifejti azt is, hogy mi nem az újmédia; szerinte nem kizárólagos feltétele a digitalizáció és az interaktivitás, mint ahogy a nonlinearitás és a hálózatosodás sem. Hogy végül ismét összefűzzük a két kiinduló szálat (a filmet és az újmédiát), véleményem szerint logikus, hogy a fiatalabb, újabb hat a már meglévőre, tehát az újmédia a filmre. Azonban 5 Manovich, Lev: Az adatbázis, mint szimbolikus forma. Ford.. Kiss Julianna. Apertúra, 2009/ősz
  4. 4. mindkettő folyamatos innováción megy keresztül, s napról-napra újabb fejlesztések, találmányok látnak napvilágot. Azt hiszem – mint ahogy minden éremnek két oldala van – itt is világosan látszik, hogy léteznek pozitív és negatív vonásai ennek a „párosnak”. Jelenlegi rálátásom szerint pozitívum, hogy milyen könnyű hozzáférni manapság egy-egy filmhez, legyen az akármilyen régi (lsd. Lumiére-fivérek: A vonat érkezése 1895.) vagy új (amit még csak néhány hete adnak a moziban, de a letöltőoldalakon már elérhető). Ez alkotói szempontból természetesen negatívum, hisz bevételeit csökkenti, valamint az idő előtt kiszivárgott részletek, információk szétzilálják az alkotást, mint egy kerek egészet. Valamint alkotói szempontból további negatívum, illetve befolyásoló tényező a mai, modern médium világának nyelve, mely akarva akaratlanul is beszivárog a filmes nyelv kifejezőeszközei közé. Gyors, egyszerű, érthető, világos, csattanós, letisztult történetekre és mondanivalóra van szükség. Hisz az átlagember, aki „beesik” a televízió vagy a mozivászon elé, csupán ki akar kapcsolni, nem pedig magasröptű elméleteken agyalni. Nem is beszélve a média által oly magasra feltornázott ingerküszöbre, amit egy film vagy megközelít (netán átlép), vagy inkább meg sem próbálja. Ezt még sokkal tovább lehetne boncolgatni, de az már egy új témakör volna. Besenyei Csilla Mozgóképművész MA (I. évf.) 2013. november 30.

×