VÁZLATOK
SPANYOLORSZÁGI ÉS PORTUGÁLIAI

               UTAMRÓL.
                          *


 A MŰVELT KÖZÖNSÉG ÉS A SERD...
Bevezetés.
  A „Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületquot;-nek min­
      den nemes, jó és hasznos intézkedése mellett
az is...
4

vezményes életrendhez stb., a nélkül, hogy magunk
gondoskodnánk magunkról.
    A Mérnök- és Építész-Egyesület kirándulá...
5

földi irodalmakban, de nálunk is ujabban bőven és
érdemesen írtak. Legterjedelmesebb és legérdekesebb
a Zádori János 42...
I.

        Budapesttől Barcelonáig.
 A keleti pályaház ebédlőjében fekete kávé mellett
      ismerkedett össze úgy-ahogy ...
8

  czébe, s így jól meg kellett gondolni, hogy mivel töltse
 az időt reggeltől estig olyan utazó társaság, melynek
 mind...
9

hajóztunk. Velenczétől Milánóig az út elég látnivalót
nyújtott. Itt-ott szépen művelt kisebb-nagyobb gazda-




       ...
10

részben még az osztrák uralom maradványai, a híres
solferinói emlék. Mindez bennünket is, mint egyszer-
másszor osztrá...
11

   Hétfő délután, április 12-én, 3 órakor indultunk
Genua felé. Utunk igen szép volt; távolban a liguri
havasok, vonat...
12

 szítve. Sűrűn fölbukkanó villák és kastélyok, gazdag
  szőlőtenyészet, üde szép növényzet közt haladunk el
 Növi mell...
15

     Genuában vagyunk, a legnagyobb és legérde­
kesebb olasz városok egyikében, a nagyszerű hely­
zetével és híres pal...
14

szinte valami kellemes félelem fogott el. Leültem a
nagy, kerek asztalhoz s magam elé képzeltem ennek
a háznak, ennek ...
15




Kolumbus Kristóf szobra Genuában.
16

 a P. del Municipale) kincsei közt egy üvegszekrény­
ben mutatták Paganini hegedűjét.
    Világhírű nevezetessége Genu...
17

csecsemőt s az égbe viszi; egy fekete márvány szarko­
fágon fehér márványból Dávid alakja a hárfával, ég
felé tárt kar...
18

a természet is, de nagy mértékben az ember keze is,
hogy ide csábuljanak azok, akiknek van hozzá pén-
zük. Mi csak oly...
19

 dás, bizony föltettem azt az egy francot magam is,
 már csak a hireért is; be is söpörték szépen.
    Másnap első dol...
20

  most már ereszkedünk lefelé; a kép változik, ember
 és természet együttes kultúrát végeztek itt; közvetetlen
 alattu...
21

 szerűen a névjegy előmutatása és a személyazonos­
 ság igazolása mellett elég ceremóniásan kiadják a je­
 gyet, de cs...
22

bensőséges áhítata, a hely szentsége, a nap jelentő­
sége s a mély csendben ájtatoskodó sokaság arczán
a vallásosság i...
23

rosnak; a gyalogjárók mellett folydogál a piszkos
 csatornavíz; a házi szemét kupaczokba rakva dísze­
leg a házak előt...
24

templomok körül. Itt is, a vidéken is észleltük, hogy
a harangok a torony ablakaiban vannak elhelyezve.
      Egy kis ...
25

  seille, tájékával, történetével és népéletével. Az egyik
 földszinti teremben egy hatalmas történeti festmény
 kötöt...
II.

         Barcelonától Cordobáig.
Húsvét napjának derengő hajnalán és reggelén
      spanyol földön haladtunk, Barcelo...
27

a másodosztályuak pedig nem kényelmetlenebbek,
mint az olaszokéi, melyekbe keskeny és kemény
padokra szintén 10 embert...
28

közvasúti kocsikat karcsú, gyors öszvérek húzzák
vágtatva, mint Spanyolországban mindenütt. A spa­
nyolnak leghasznosa...
29

országot! . . . Erről a leghíresebb, de nem a leg-
épületesebb spanyol különlegességről helyén való lesz
később is elm...
30

kat forgatva, hosszú sorban sétálgatnak a páholyok
előtt és a támlásszékek közt. Föltűnt, hogy bár
wagneri darabot adt...
31

ható hangú igazi „harsonákquot; ; a szentély szélein pedig
két szószék van egymással szemben a „lectioquot; és az
„eva...
32

  jelentéktelen eltéréssel, egyformák Spanyolországban.
  A segédkező papok és gyermekek, a két diaconus
  kivételével...
33

 egy hívőkkel telt óriási nagy templomban úrfölmuta-
tás alatt! A misének különben hamar vége van, a
 papság meglehető...
34

nagy passzióval lövöldöztek a röpülni is alig tudó
galambokra. Némelyik lesipuskás akkor is rá lőtt,
mikor már 3—4 löv...
35




Escurial, Madrid közelében.
36

sziklafal emelkedett utunk mentén. A völgyekben
munkáskéz nyomait is láttuk, veteményeket, gabona­
féléket, kerti növé...
37

 meg az udvar, de ez nem ok. Lármásabb utczai
 népet sehol nem láttam, mint itt. Mi a budapesti
 krajczáros újságok lá...
38

lásához, s éppen ezért az egész látványnak hatása
operettszerü. Nem gúnyképen mondom — nem is
illenék — de mindnyájunk...
39

emberünknek lehetne már érczszobra,. ha nem gon­
dolnánk mindig monumentális alkotásokra . . . Én
Cervantesnek ezt a k...
40

 Erről győzött meg a madridi képtár is, melynek szá­
 mos- kisebb-nagyobb termében régi és újabbkori festők
 művei van...
41

  ban. Gyönyörködni lehet csak ezekben a remekekben
  ott a helyszínén, de a hatást híven jelezni lehetetlen.
  — Vela...
42

 drága pénzért alig kaptunk valami hitvány reggelit.
Ilyen hangulattal keltünk Toledo felé. Ez a kitérő
utunk jóformán...
43

Redrigo Dias de Bivar — kinek emlékével telve a
spanyol föld és költészet, diadallal vonult be Tole-
dóba is 1085-ben ...
44

 több kápolnája; hossza 113 méter, magassága 57
 méter; zárda-udvara freskókkal díszítve.
    A templom megtekintése u...
III.

           Cordobától Gibraltárig.

Most      már Spanyolország paradicsomában, Anda-
       lusiában jártunk. Meg i...
46

nyomai     ott vannak az épületeken, a mór paloták
tátongó   termeinek falain, mennyezetein, oszlopain, s a
múltból   ...
47

ben arany hattyúk úszkáltak. Ilyen fényessé, káprá­
zatossá, hatalmassá tette Cordobát, a nyugati arab
birodalom közép...
48

 mint Toledoba. Valahogy felfrissülvén a kelletlen éjjeli
 utazás után, azonnal a híres építészeti ritkaság meg­
tekin...
49

 és alacsonyak, az oszlopfőn túl egymásba hajló íveket
 alkotnak, mintha megkövült pálmaerdőben volnánk.
 Legtöbbje má...
50

A kupolának és a mennyezetnek belső díszítése
cseppkőforma, dúsan aranyozva, néha gyöngy- és
elefántcsont-figurákkal i...
51

  kedves spanyol városban — a borbélyhoz vitt. A
  sevillai borbély! Spanyol utam előtt és után hány­
  szor hallottam...
52

 S így egy-egy sevillai utczán igazán kellemes a séta.
A járó-kelő népség mosolygó, vidám arczu, elég szép
faj, előzék...
53

már szinte közömbösen érintett bennünket; újat az
eddigiek után nem igen láttunk benne, csak rend-




kívüli nagyságá...
54

münk; természetes, hogy Murillo műve volt, mert
hiszen ott jártunk a nagy festő szülőföldjén. Láttunk
is tőle több szé...
55

Már csak így nevezem ezt is, mert ilyenfélék lehettek
a mesebeli tündérkertek. Útjai kövekkel vannak ki­
rakva, s a kö...
56

legkiválóbb írók (Cervantes), tudósok és művészek
találkozó helye volt. Most a termek üresek, semmire
sem használják; ...
57

Sierra Nevada tövében fekvő Granada      városához,
hova este 8 óra felé érkeztünk.
    A granadai királyságot Mohamme...
58

— ez a gondolat volt most első mindnyájunk agyá­
ban, hiszen annyit hallottunk, olvastunk róla, hogy
csodás dolognak k...
59

  a rajzába: biz' az csak olyan ákom-bákom volt.
  Egész spanyol utamon nem láttam angolt, de Granada
  híres hely, id...
60

jó néven veszi, ha csak vázlatosan is adok róla va­
lami ismertetést..
    Az Alhambrához lejtős, kanyargós út vezet g...
61

kozásunkkor már nagyon hideg büszkeséggel ment
el mellettünk. Nem mindig balek ám a magyar!
   A bevezető folyosóról a...
62

 körül ólálkodó 12 oroszlán igen kezdetleges farag­
 vány, fejük pedig párduczfej. Az udvart négyszögben
 tornácz vesz...
63

vagy követségi termet (sala de los embajadores). Itt
fogadták az adózó fejedelmeket vagy követeiket. A
terem aranyozot...
64

legfőbb hiánya: nemesség, erő és fenség nincs benne,
mint a görög, román és gót stilü alkotásokban. De
az Alhambra és ...
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)

1,071

Published on

A „Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület"-nek minden nemes, jó és hasznos intézkedése mellett az is egyik érdeme, hogy időnkint külföldi társas utazásokat rendez, különösen képzőművészeti, iparés kereskedelmi ismeretek szerzése czéljából. Ilyen nagyobbszerü társas utazást tervezett az 1896-ik év második felében, melynek az érintett czélon kivül főképen az volt a föladata, hogy Francziaország déli, Spanyolország és Portugália nagyobb városaiba
jutva, a hírneves templomokat és muzeumokat
tanulmányozhassák az utazó társaság tagjai.

Published in: Education
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total Views
1,071
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
1
Actions
Shares
0
Downloads
0
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

No notes for slide

Transcript of "Pintér Kálmán: Vázlatok Spanyolországi és Portugáliai utamról (1900)"

  1. 1. VÁZLATOK SPANYOLORSZÁGI ÉS PORTUGÁLIAI UTAMRÓL. * A MŰVELT KÖZÖNSÉG ÉS A SERDÜLTEBB TANÜLÚ IFJÚSÁG SZÁMÁRA IRTA PINTÉR KÁLMÁN KEGY. T. E. GYMN. TANÁR. BUDAPEST 1900. BUSCHMANN P . KÖNYVNYOMDÁJA.
  2. 2. Bevezetés. A „Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületquot;-nek min­ den nemes, jó és hasznos intézkedése mellett az is egyik érdeme, hogy időnkint külföldi társas utazásokat rendez, különösen képzőművészeti, ipar­ és kereskedelmi ismeretek szerzése czéljából. Ilyen nagyobbszerü társas utazást tervezett az 1896-ik év második felében, melynek az érintett czé- lon kivül főképen az volt a föladata, hogy Franczia- ország déli, Spanyolország és Portugália nagyobb váro­ saiba jutva, a hírneves templomokat és muzeumokat tanulmányozhassák az utazó társaság tagjai. * Nagyobb társaságban utazni más dolog, mint ma­ gánosan vagy másod-, harmadmagunkkal. Ilyenkor parancsként hangzó jelszó: az alkalmazkodás, mely az egyéni akaratot és függetlenséget meglehetősen háttérbe szorítja. De a nagy társaságban jól szervezett csoportos utazásnak sok jó oldala van: más tervez, más fára­ dozik, más gondoskodik helyettünk mindenről; köny- nyebben jutunk kedvezményes vasúti árakhoz, ked- 1*
  3. 3. 4 vezményes életrendhez stb., a nélkül, hogy magunk gondoskodnánk magunkról. A Mérnök- és Építész-Egyesület kirándulásai híre­ sek, jól szervezettek. Ilyen volt a spanyolországi is, mely az összeköttetések sokaságánál és hiányossá­ gánál fogva sok utánjárással, levelezéssel, tervezge- téssel járt már jóeleve; de az utazás sikerének és az utasok kényelmének biztosítására nézve nagy gond­ dal intézett mindent fáradhatatlan vezérünk, Fábián János úr.*) Ha nem úgy sikerült minden, mint ő vagy a társaság szerette volna, az nem rajta, hanem a viszonyokon és nehézségeken múlt. Ilyen bonyo­ dalmas, nagy és aránylag rövid időre terjedő úton egy harminczkilencz tagból álló társaságnak minden­ nemű érdekeit híven és buzgalommal szolgálni, el­ ismerést érdemlő vállalkozás. Egyrészt a kellő előkészület hiánya, másrészt a társasághoz való alkalmazkodás, az út nagysága és az idő rövidsége az oka, hogy tapasztalataim és meg­ figyeléseim hézagosak, s hogy így erről a szép útiról: is csak vázlatot adhatok. Ezért nem is erőltetem a művészi formát, hanem egész közvetetlenséggel írom meg úti élményeimet, fölosztva a főbb útirányok szerint. Budapesttől Velenczén, Milánón és az olasz és franczia Riviérán át a spanyol határig ami szép és- érdekes, azt olvasóim legnagyobb része ismeri vagy tapasztalásból, vagy jobbnál-jobb útirajzokból és köny­ vekből. Naplómnak ez a része tehát inkább az egyéni hangulat tükre lesz. Főgondom a kevésbbé ismert spanyol és portugál földre irányul, melyekről a kül- *) Az érintett Egyesületnek buzgó igazgatója.
  4. 4. 5 földi irodalmakban, de nálunk is ujabban bőven és érdemesen írtak. Legterjedelmesebb és legérdekesebb a Zádori János 424 oldalos könyve: „Spanyol út. 1868.quot;, melyet a Szt.-István-Társulat adott ki 1869. évben. Zádori, volt esztergomi teolog. tanár, beutazta az egész spanyol földet, megfigyelte a népet, az életet, a természetet és művészetet, tanulmányozta Spanyol­ ország minden részének nemzeti- és művelődés-tör­ ténetét s tudásának s tapasztalásainak gazdag ered­ ményét rakta le könyvében. Sok minden máskép van azóta — hiszen húsz esztendő telt el! — egyben- másban az ő véleménye is nagyon egyéni, de azért érdemes munka, nagyon érdekes olvasmány főkép azok számára, kik Spanyolországba készülnek, vagy akik már visszajöttek onnan ; amazoknak tanulságos, emezeknek kellemes az elolvasása. Egyben-másban nekem is kisegítő forrásom és szívesen vallom be, hogy sok hasznát vettem. Zádori maga is itthon írta meg művét és sok utólagos tanulmányt fordított rá. Ilyenformán tettem én is.
  5. 5. I. Budapesttől Barcelonáig. A keleti pályaház ebédlőjében fekete kávé mellett ismerkedett össze úgy-ahogy az a harminczhét vállalkozó szellem, a kik 1897. április 9-én délután 2 óra 50 perczkor a fiumei gyorsvonaton elutaztak öt hétre a kedves és kényelmes otthonból. Két úti­ társunkkal csak később jöttünk össze s így lettünk harminczkilenczen. Az első ismerkedés az ismeretlen útitársakkal nem lehetett sem bensőbb, sem alapo­ sabb ; magával és a megteendő nagy út gondolatával volt elfoglalva mindenki, jól tudva, hogy elég alkal­ munk lesz egymást jól megismerni. Nándor barátom, hű útitársam, kinek ajánlatára iratkoztam be az Egye­ sületbe, már ekkor a legközelebbi éjjeli útra gondolt és hálókocsiról ábrándozott. Én mosolyogva figyel­ meztettem, hogy jó lesz a hálókocsikról való lemon­ dáshoz már most hozzászokni. Fiúméból csak este 8 órakor indult a hajó Velen-
  6. 6. 8 czébe, s így jól meg kellett gondolni, hogy mivel töltse az időt reggeltől estig olyan utazó társaság, melynek minden tagja már többször is megfordult ott. Nem telt unalmasan a nap, Tövirül-hegyire megnéztük az uj kormányzósági palotát, mely fejedelmileg készült; egy kis tere-ferével is koptattuk az időt valamelyik kávé­ ház előtt, azután a rendelkezésünkre bocsátott két kis parti hajón Abbázia felé indultunk. Fiumei szives ka­ lauzunk, Huszár István kir. mérnök úr, gondoskodott arról, hogy egy kis látványosságban is részesüljünk: éppen akkor fordítottak föl egy hatalmas kőtömeggel megrakott hajót, mikor arra felé hajóztunk. Ilyen kő- tömegek lezuhintásával készül lassan-lassan a kőgát. Visszatértünkkor a jelenet ismétlődött. Abbáziában megebédelvén, a voloscai partok men­ tén visszahajókáztunk s 8 órakor a „Dániel Ernőquot; hajón útra keltünk Velenczébe. Keserves egy éjszakai út volt ez mindjárt ízelítőül.-Társaságunkon kívül egy 59 tagból álló diák-csoport s még vagy 20 más utas óhajtotta átaludni a tengeri utat, mind az első osztályon, holott mi már jóeleve lefoglaltunk valamennyi háló­ fülkét. A meglehetős szűk beosztású helyiségben enny ember alig tudott egymástól mozdulni is. Kényelemről, kielégítő kiszolgálásról — ilyen szűk helyen s ennyi ember számára — természetesen szó sem volt, pedig a helyért mindenki egyformán fizetett. Szóval a „Dániel Ernő quot;-vei bizony, mi akkor egy szikrát sem voltunk megelégedve. Másnap, virágvasárnapján, reggel félnyolczkor kö­ tött ki hajónk Velenczében, s átesvén az elmaradha­ tatlan podgyászvizsgálaton, apró gőzhajókon, az om­ ladozó, üresen ásítozó és a deli múltról álmodozó márványpaloták két sora közt egyenesen a vasúthoz
  7. 7. 9 hajóztunk. Velenczétől Milánóig az út elég látnivalót nyújtott. Itt-ott szépen művelt kisebb-nagyobb gazda- A dozse-palota udvara. ságok, főkép szőlő- és gyümölcstermelés; hadműve­ letekre emlékeztető katonai munkálatok, erődítvények,
  8. 8. 10 részben még az osztrák uralom maradványai, a híres solferinói emlék. Mindez bennünket is, mint egyszer- másszor osztrák alattvalókat, közelebbről érdekelt. A természet nyiló szépségében mosolygott, mint nálunk egy hónappal később. A Garda-tó kellemes panorá­ mája s a háttérben fehérlő havasok változatosabbá tették a kilátást. Estefelé Milanóban már valamennyire üdülten in­ dultunk az utczai élet megtekintésére, mely virág­ vasárnapján ünnepi színt öltött. Az utczai élet s maga a város nem nagyon vonzott, noha a legszebb olasz városok közé tartozik, de ismertem már előbbi utam- ból. Siettem oda, a hol négy évvel ezelőtt porszemnyi törpeségem érzetében imádkozni próbáltam a hatalmas és remek fehér márvány-oszlopok tövében, siettem a pompás dóm-bei, s megvádoltam magam a templom szent homályában, hogy a húsvéti nagy ünnepeket ime henye utazással töltöm . . . Erről a fenséges épületről most sem tudnék- többet mondani, mint előbbi utam alkalmával. Ekkor még sejtelmem sem vala arról, hogy néhány nap múlva a régi vallásos ihletnek mily bámulatra méltó példáit fogom látni a spanyol kathedrálisokban! . Milanóban eltelt egy napunk a járás-kelésben, mi­ alatt elszéledt társaságunk hol itt, hol ott keresett va­ lami látni valót, amiquot; akadt elég. Én a Prera-galleriában néhány hírneves festőnek szemlélgettem egy-egy szép alkotását. Képekről úgy is lesz még mondani valóm, békét hagyok hát jegyzőkönyvecském adatainak, csupán mint eredetiséget említem föl Pálmának a három nap­ keleti királyt ábrázoló képét, melyen a csecsemő Jézus meghúzza egyiknek a szakállát. A melléktermekben a templomokból leszedett freskók vannak; így mondták.
  9. 9. 11 Hétfő délután, április 12-én, 3 órakor indultunk Genua felé. Utunk igen szép volt; távolban a liguri havasok, vonatunk mentén gyönyörű tenyészet, vál- tozatosságul imitt-amott kisebb várak, erődök a he­ gyeken. Jobban megakadt szemem Tortónán, mely igazi olasz arczulatu város, egy régi erőd romjaival, hegyoldalon terül el, környéke csinos villákkal dí-
  10. 10. 12 szítve. Sűrűn fölbukkanó villák és kastélyok, gazdag szőlőtenyészet, üde szép növényzet közt haladunk el Növi mellett, hol az egyesült osztrák-orosz hadsereg 1799. augusztus 15-én győzelmet aratott a franczián. Innen kezdve hegyes-völgyes szép tájakon visz a vasút vígan egész Genuáig. Formás külsejű falvak jönnek egymás után, csinos templomokkal, gondozott temetőkkel, melyeknek kapuja rendesen négyoszlopos előcsarnok-féle. Magas hegyen messziről fehérlik a vidék fölött őrködő „Madonna di Guardiaquot; temploma. Gyorsan száguldó vonatunkat minduntalan elnyeli egy-egy alagút, amin nem keveset boszankodunk, részint á gyakori elsötétedés, részint a pompás táj­ képek szemléletének megzavarása miatt. De a szeszé­ lyes útvonal úgy tréfál meg bennünket, hogy mikor vonatunk az alagutakból ki-kibukkan, szebbnél-szebb képekkel kedveskedik, melyek kaczéran mosolyognak reánk, hogy egy-két másodpercz múlva eltűnjenek. Mintha forgó panorámában volnánk. Genua felé már a kastélyok és villák egyre szaporodnak, közeledünk Genuához és a Riviérához. Vonatunk a pályaháztól jó messze állapodik meg. Nem eresztik tovább az érkező vonatok torlódása miatt; félóránál tovább vesztegelünk szennyes ru­ hákkal díszített piszkos külvárosi házak szomszéd­ ságában. Vonatunk tovább mozdul, de a perronra most sem visz be. Kiszállunk s az úttól jól meg­ viselten, magunk czipeljük podgyászainkat a tolongó embertömegben a kijárat felé, a hol már több is a kínálkozó hordár, mint kellene. De ha eddig nem jöttek segítségünkre, most már nem kellenek. A reánk váró omnibuszok beszállítottak bennünket mindenestül a „Hotel Villequot;-be, szemben a hatalmas mólóval.
  11. 11. 15 Genuában vagyunk, a legnagyobb és legérde­ kesebb olasz városok egyikében, a nagyszerű hely­ zetével és híres palotáival büszkélkedő — „la Superbaquot; — Genuában ! Az első benyomások hatása alatt kezd­ tem kellemesen hangolódni, főkép mikor kijelölt szo­ bámba léptem, mely a 2-ik emeleten volt. Nem is- szoba ez, hanem szép nagy szalon, melybe egy kisebb- szobán kívül még egy tágas nagyobb szoba nyílt. Már a lépcsőház szerkezete, a szobák elrendezése, a szép faragványos, szárnyas ajtók, a mindenütt ész­ lelhető kényelmi szempont sejtette, hogy ez a ház nem vendégfogadónak készült. Nem bizony, mert valami 300 évvel ezelőtt Fieschi herczeg építtette. Hogy mi sorsa lett később, nem fürkésztem ki. Rész­ vénytársaság kezére került s ezé a hotel is. Az én szobám valamikor elfogadó terem lehetett, gazdag renesszánsz díszítményekkel, mennyezetén és oldal­ falain freskókkal, melyek mithoszi jeleneteket ábrá­ zoltak. Régi bútoraiból még volt néhány értékes da­ rab, melyektől nagyon elütődtek a vendéglői szüksé­ ges bútordarabok. Estebéd után néhányad magammal sétára indul­ tam a móló mentén. Megkapó látvány tárult elénk a fényes holdvilágnál. A roppant kikötő tömérdek hajója, árboczainak sokasága közt ragyogó tenger, a 6—7 emeletes épületek tömött sora az ablakokban kifüg­ gesztett sokféle és sokszínű ruhadarabokkal, a messze távolba határ nélkül elterülő földközi tenger, az utczá- kon hullámzó, zsibongó tarka embertömeg élénken szórakoztatta elmémet s szinte kellemes izgalomba hozott. Rövid séta után visszatértem „szalonomquot;-ba. A villamos lámpák kigyúltak, de a tágas terem mégis csak félhomályban maradt. Síri csend mindenfelől ;
  12. 12. 14 szinte valami kellemes félelem fogott el. Leültem a nagy, kerek asztalhoz s magam elé képzeltem ennek a háznak, ennek a szép teremnek egykori eleven­ ségét, a nevetést, a sóhajt, a gyorsan változó és múló életet, a pompát, fényűzést, az önző sürgést-forgást múltban és jelenben, — aztán olyan elhagyatottnak éreztem magam a régi fénynek e néma maradványai közt. Azokra gondoltam, a kiktől most olyan messze vagyok s a kik pompa nélkül való csendes kis ott­ honukban bizonyosan reám is gondolnak . . . Meg­ írtam úti naplómat, egy-két ábrándos hangú levelet, aztán lefeküdtem és jóízűen elaludtam. Genua a tengeröböl fölött félkörben terül el; Olasz­ ország legelső kereskedelmi és kikötő-városa, kétszáz­ ezernél több lakossal. Nagyszerű kikötője Galliera herczeg bőkezűségét hirdeti, mert egyik részét ő épít­ tette 20 millió lira költséggel. Világító tornya 117 méter magas és 20 tengeri mértföldre világít. A város fő- büszkeségét nagyszámú pompás reneszánsz-palotája teszi, melyek mindenike egy-egy gazdag kincstár; ezek mindannyi látványosságok, de megtekintésökre sok idő kellene. Templomai közt építészeti szempontból vannak említésre méltók; de különösen kiválik San Lorenzo dómja, mely a XII. század elején készült, gót facade-ja s pompás román portáléja van, pazar díszítményekkel; most restaurálják. A szobrok közt nevezetes Columbus Kristófnak, a vasúti pályaház közelében emelkedő monumentális emlékszobra. Viktor Emánuelnek itt is van szép nagy lovas-szobra, mint Milanóban, de telje­ sen másféle magatartásban, mert a genuai udvariasan leemeli a kalpagját, míg a milanói neki rohan a pompás dómnak. Fel kellett volna őket cserélni. Mint érdekes dolgot megemlítem, hogy az egyik palota (gondolom
  13. 13. 15 Kolumbus Kristóf szobra Genuában.
  14. 14. 16 a P. del Municipale) kincsei közt egy üvegszekrény­ ben mutatták Paganini hegedűjét. Világhírű nevezetessége Genuának Campo Santo-ja, temetője. Az élő emberiség sorsának, érzés- és gondolat­ világának, életviszonyainak, rangkülönbségének, va­ gyoni helyzetének ábrázolását szemlélheti itt a halandó a halottak csendes otthonában. A halál némasága ezer meg ezer jelben, alakban és betűben szózatossá lesz lelked előtt, s te elmerülsz a rövid életű ember sor­ sának s a jövő élet örökkévalóságának gondolatában. Halottak beszélnek itt az életről. A magas kőfallal bekerített nagy terület lépcsőzetesen emelkedik; a fő temetkező hely egy árkádokból álló épület széles lép­ csőkkel s emeletekkel; a szebbnél-szebb síremlékek a hosszú és széles árkádok két oldalán vannak elhe­ lyezve. Középen emelkedik a temető görög stilü gyö­ nyörű temploma, melynek kivül-belül nemes és ízléses elegáncziája és tisztasága megkapó. Általában mindenütt ízlés, tisztaság, a kegyelet szerető gondossága tekint vigasztalólag feléd. A hit, remény, szeretet, emlékezet és kegyelet karöltve a művészettel működik itt, hogy lelket, életet adjon a márványnak. Itt látható az olasz szobrászat tökéletessége, finomsága, alakító képessége. Számos szobormű valóságos művészi remek, s akár­ hánynak értéke 20—30 ezer franc. Megható alakok, jelenetek, szimbolikus képek tűnnek a szemlélő elé lépten-nyomon; áttekintésük szinte kábító. Mély be- nyomást tett reám néhány síremlék, pl. a Gramora családé, melyen fekete márvány környezetben fehér márványból méltóságos szép női alak emelkedik élet­ nagyságban ; egy másikon egy angyal a tengeren vi­ torlás csolnakot vezet, s a csolnakban egy párna van; vagy: egy angyal a virágok közül kiragadja a
  15. 15. 17 csecsemőt s az égbe viszi; egy fekete márvány szarko­ fágon fehér márványból Dávid alakja a hárfával, ég felé tárt karokkal: „Miserere mei Deusquot; . . . A nyilt temetőben szép a Pellar család helye, melyet a fórum Romanum hires három korinthusi oszloptöredékének pompás fehér márvány-utánzata jelöl; remek egy gót mauzóleum is. Napokat lehetne eltölteni ezeknek a beszélő síremlékeknek nézésével s könyvet írni az egyes remekekről. Csakhogy az eszméknek és érzel­ meknek e fölemelő, eszményi, sokszor misztikus áb­ rázolásai közé számos nagyon is modern, vagy köz­ napi motívum is vegyül; az élők hiúsága a halottak nyugvóhelyén is föltetszik : alakok vannak ábrázolva élethíven, életnagyságban, divatos és a legkisebb ré­ szekre is kiterjedő gonddal készített öltözetben. Ebéd után egy órai csolnakázás alatt bejártam a kikötőt, melyben a tömérdek vitorlás, kereskedelmi és személyszállító hajón kivül néhány derék hadi­ hajó is horgonyozott; az egyiken hadapród-iskola volt, az apró tengerészek vidám zaja hallatszott födélzeté- ről és zenekaruknak nagyon is kezdetleges kísérletei valami induló-félének az eljátszására. A kikötőből nézve tűnt föl teljesen Genua szép fekvése, impozáns házsora a tengerparton, roppant épülettömege a hát­ térben gyöngén emelkedő dombor oldalnak támasz­ kodva, s hátterül a villákkal, kastélyokkal és par­ kokkal bőven megrakott hegyvidéke. Másnap, április 14-én reggel, Nizza felé indultunk, folyvást a tengerparton haladva, alagútból-alagútba, ami annál boszantób volt, mert nem gyönyörködhettünk zavartalanul a Riviéra kedves képeiben. A tengerpart­ nak ez a része a mulatni, vagy az üdülni és gyógyulni vágyóknak Mekkája; s valóban mindent elkövetett itt 2
  16. 16. 18 a természet is, de nagy mértékben az ember keze is, hogy ide csábuljanak azok, akiknek van hozzá pén- zük. Mi csak olyan átutazó vándorcsapat voltunk. A Riviéra a genuai öbölnek Livomó-tól Cannes-ig nyúló része. Legvonzóbb sajátságát rendkívül kelle­ mes, enyhe éghajlata teszi, mely itt a telet is tavasz- szá varázsolja; levegője tiszta és éltető. Növényzete rendkívül dús és tropikus, büszke pálmák, óriási agá- vék és kaktusok, czitrom-, narancs- és fügefák, euka- liptusok és karcsú magas piniák lepik az utat, ker­ teket és területeket, mig a házak kőfalairól duzzadó rózsabokrok nyújtózkodnak alá. Ilyen környezetben robog a vonat egész Nizzáig. Nizzában az Avenue Massénán lévő hotel de France-ba szállottunk, a pálmákkal büszkélkedő Jar- din Public közelségében. Itt a park közepén emelke­ dik az a karcsú, magas szép emlékoszlop, mely Niz­ zának (Nice) Francziaországhoz való csatolását hir­ deti (1860-ban). Nizza — a „kis Parisquot; — közel 100 ezer lakosával a tengeri alpok fővárosa, egészen franczia szellemű élénk város. Főutczáin hullámzik a szórakozó, nézelődő úri nép, sok idegen, kedvvel szem­ lélgetve a számos kirakatot, melyek közül legtöbb kápráztató ékszereivel vonzza magához főkép a höl­ gyeket. Monté-Carlo közelsége a nizzaiakat sem hagyja békében, a játékszenvedély baczillusai kóvályognak itt a levegőben. Nizzának is van játszó helyisége, a tengerben vasczölöpökön épült „Casinoquot;, melyben dél- utánonkint hangversenyeket, előadásokat szoktak ren­ dezni, s melynek földszinti nagytermében van a játék­ asztal. De az egész csak kisszerű utánzása a ,onte- carloinak. Egy franc lefizetésével szabad a belépés; a játékasztalnál is a legkisebb tétel 1 franc. Mi taga-
  17. 17. 19 dás, bizony föltettem azt az egy francot magam is, már csak a hireért is; be is söpörték szépen. Másnap első dolgom volt fölkeresni a székesegy­ házat, hogy jelen lehessek a nagycsütörtöki szertar­ táson. Nagy papi segédlettel egy jóságos fiatal arczu püspök végezte áhítattal ő is, papjai is; áhítattal nézte végig a templomot megtöltő közönség is. Innen a Quai de Midi végén emelkedő várkertbe mentem föl, honnan elragadó kilátás nyilik a városra és bájos vi­ dékére. Délután egy négylovas angol úri társaskocsin tizenketted vállalkozó magammal Monte-Carloba in­ dultunk. Nizzából a vasút hamar és elég olcsón oda röpít ugyan, de mi a remek hegyi úton kívántunk oda jutni, hogy a vidékben gyönyörködhessünk. Ez út négy óra hosszáig tartott, a kocsink százhúz francba került, de a mit láttunk, az megfizethetetlen. A nagy kanyarulatot tevő kocsiút is derék munka, szelid lej­ tősséggel készítve, többnyire sziklába vágva s jól gondozva. Ezen az úton haladva, a legbájosabb képek változatos sora jön egymás után. Nizzától kezdve az út folyvást emelkedik s csak félénél jóval túl lesz; ereszkedővé. Nizza egész remek panorámája alattunk tárul föl, dús növényzetével a hegyes-völgyes föld, a kékellő égbolt, a végtelen tenger mintha összeolvadt volna. Balról majd üde zöld regényes völgy, halom, majd csodálatos alakú darabos zord sziklák; jobbról az égbolttal összefolyt tenger, messze távolban mé­ lázó vitorlásokkal, melyek mintha a levegőben úsz­ nának nagy lassan. Sziklacsúcson elő-előtünik egy katonai erőd, egy-egy virágos parkos villa; félsziget a tengerben, keskeny földnyelvvel, rajta város, kasté­ lyok, villák. Megint tovább kiterjedt olajerdők, narancs- és czitromfaligetek. Följutottunk a legmagasabb pontra, 2*
  18. 18. 20 most már ereszkedünk lefelé; a kép változik, ember és természet együttes kultúrát végeztek itt; közvetetlen alattunk robog s bujkál át az alagutakon füstölve, prüsszögve a Riviéra vonata, az őrületes gyorsasággal rohanó gyorsvonat. S mintha az előttünk emelkedő hegység kárpit volna, szép lassan szétválik, s egy ked­ ves panoráma mosolyog lent a tengerbe szökellő szikla­ karzaton : Monaco és Monte-Carlo; oly szép e kép, mintha tündérkert közepén tündérházak, kastélyok tö­ megét látnók. Ott van már alattunk, de kocsinknak még majd egy órai kanyargós utat kell megtennie odáig. Monaco a körülbelül 15 ezer lakossal biró monacói fejedelemség székhelye; benne a Grimaldi-család a 14-ik század óta függetlenül uralkodik; népe adót nem fizet, de a játékhelyre nem mehet be monacói alatt­ való. Nincs is itt szegény ember, úgy láttam. A város fekvése elragadó, várkertje tündéri szép. — Monte- Carlo a modern ízlésnek és szellemnek megkapó al­ kotása, mindennel pazarul ellátva, a mit a kényelem és fényűzés megkíván. Casinója, remek két tornyával, nagyszerű építmény, melyet Garnier, a párisi nagy opera építésze készített. A vasútról nézve, mely a hegy tövében alatta halad el, úgy hat, mintha egy hatalmas székesegyház volna. Rendeltetésének ellentéte a tem­ plommal — ugy gondolom — kétessé teszi a hasonlat komolyságát, mely úgyis csak a tornyokat illette. De bent az épületben, mint valami templomban, csakugyan összekeveredik a sokaság rangkülönbség nélkül. De ne folytassuk tovább a hasonlítást; Isten háza szent hely... A Casinóba, mely előtt egy bámulatosan szép park terül el, szabad a bemenet, csupán a játékter­ mekhez kell belépő jegyet szerezni az előcsarnokban lévő hivatalos szobában, hol az útlevél, vagy egy-
  19. 19. 21 szerűen a névjegy előmutatása és a személyazonos­ ság igazolása mellett elég ceremóniásan kiadják a je­ gyet, de csak nagykorú egyéneknek. Már a nagy elő­ csarnokban is majd élénken csevegő, majd gondolkodva magánosan járkáló, majd maguk elé bámuló ülő, vi­ dám vagy mogorva alakokkal találkozunk. A termek­ ben hullámzik a legkülönfélébb embersokaság, férfiak, nők, öregek, ifjak változatos toilettekben, lázas ér­ deklődéssel csoportosulva a játékasztalok körül, hol a középen, szemben egymással, kérlelhetetlen rideg arczú intéző emberek ülnek, s megkapó gyakorlott­ sággal, gyorsasággal gereblyélik be az arany- és ezüst­ halmazokat, vagy dobálják a legnagyobb biztossággal a nyerő helyekre. Banalitást követnék el, ha játék­ szenvedélytől sápadt, kiaszott arczokról, lázas izga­ lomban égő szemekről, kétségbeejtő arczkifejezésekről beszélnék, mert ilyeneket nem is fürkésztem; de hogy a pénzvágy szelleme uralkodott a termekben, a hol éppen a pénznek nincs semmi értéke, s nyomasztóvá tette a levegőt, azt éreztem. Itt már a legkisebb tétel 5 franc; de nekem ez; is sok volt arra, hogy megbecsüljem, s befe­ jezve rövid szemlémet, néhány útitársammal egy sze­ rényebb kis étkező helyiségben jóízűen megvacsoráltam, s a sűrűn közlekedő vonatok egyikén visszasiettem Nizzába. Nem hiszem, hogy Monte-Carlo minden láto­ gatója olyan nyugodtan aludta át az éjszakát, mint én. Másnap reggel szakadó esőben siettem a szép új gótstilü dómba a nagypénteki ájtatosságra. Éppen jókor érkeztem. A templom telve volt előkelő áhíta­ tos közönséggel. Minthogy padok nincsenek, aki ülni akart, vett magának széket 5 centimért s elhelyez­ kedett a soros rendben. Igy tettem én is. Mélyen meghatott a szertartás fensége, a működő papság
  20. 20. 22 bensőséges áhítata, a hely szentsége, a nap jelentő­ sége s a mély csendben ájtatoskodó sokaság arczán a vallásosság ihlete. Önkéntelen eszembe ötlött a múlt napi kép: a pénz után sovárgók mozgó tö­ mege, nyugtalansága, lelki sivársága, melyhez oly ritkán férkőzik az éltető hit derűje, — s most itt a hitben egyesültek fölszálló fohásza esdekelt irgalomért, bocsánatért a bűnös emberiség megfeszített Megváltó­ jához kínhalála napján . . . Mikor a templomból ki­ léptem, a felhők mögül előtörő nap aranyfényében csillogott minden. Uj erőt érezve további utamra, tértem vissza hotelünkbe. Nagypéntek lévén, egész társaságunk közös akarattal böjtölt. Délután 3 órakor indultunk Marseille-be. A vidék erre felé elég érdekes; alacsonyabb hegyvidék, vörö­ ses, vasas talaj, melyben szőlő és olajfa bőven te­ nyészik, de az olajfa törpébb, mint Nizza körül. Az apró öblökkel csipkézett tengerparton csinos kis táj­ képek tűnnek elő itt-ott, katonai erődök, villák; az út mentén szorgalomról tanúskodó mezőgazdaság. Vonatunk szinte félelmes gyorsasággal rohan s este 7 órakor Marseille-ben vagyunk. A legrégibb városok egyike s jelentőségére és nagyságára nézve Francziaország harmadik városa. Késő éjjelig hullámzik a nép főutczáin, a kereske­ dések 10—11 óráig nyitva, minden lépten-nyomon holmi kis putikok, melyekben abszintot s más effélét iszik a pihenő vagy szórakozó népség. Főutczája a Cannabiére-utcza, mely több szakasza szerint több­ féle néven szerepel, mint pl. nálunk, a nagy körút. A világ legszebb utczájának tartják, én azonban ezt nem láttam indokoltnak. Utczákon, piaczokon lármás és élénk forgalom. De a tisztaság nem erénye a vá-
  21. 21. 23 rosnak; a gyalogjárók mellett folydogál a piszkos csatornavíz; a házi szemét kupaczokba rakva dísze­ leg a házak előtt, míg a szeméthordó föl nem szedi, ami nem történik nagy gyorsasággal. Az emberek udvariasak és előzékenyek. Másnap, nagyszombaton, korán reggel nyakamba vettem a várost s rendes tanulmányózó társammal, Kende Péter ungmegyei alispánnal először a város legérdekesebb pontját kerestük föl. Erős szimpátia vonzott engem az alispán úrhoz már idejekorán. Hamar fölfedeztem benne a tősgyökeres magyar úri ember mellett a rendkívül kedves, finom modort s az előkelő műveltséget és tudást; közelébe furakodtam s iparkodtam mindvégig ott is maradni. Ezt a kis meg­ emlékezést jól esett hálás szívvel itt közbeszúrnom. Följutottunk tehát a víznyomásos siklón a „Notre Dame de la Gardequot; szép fogadalmi templomhoz, mely egy sziklatetőn épült; helyén réges-régen őrtorony állott, innen a mostani neve. A mostani bizanczi stilü templom 1864-ben készült el. Falai telvék a legkülön­ félébb fogadalmi ajándékokkal. Tornyának csúcsán a Boldogságos Szűznek 10 méter magas érczszobra van, karján tartva a gyermek Jézust. A Szűz szeme éjjel világító csillag a tengeren járóknak — „Stella marisquot;. A templom környékéről valami szép kilátás tárul elénk a tengerre, a kikötőre, a városra és kör­ nyékére ! Sokáig is gyönyörködtünk benne. Néhány kis szigetecske erődjeinek falait ott a közelben nyal­ dosta a tenger. Az egyik — If sziget — volt a sze­ replő helye Dumas „Monté Cristoquot;-jának. A templom­ hegyről lejövet a nagyon régi Szent Viktor-templomban részesültünk a nagyszombati misében. Feltűnően sok és apró gyerek őgyeleg, futkos, lármáz a templomokban
  22. 22. 24 templomok körül. Itt is, a vidéken is észleltük, hogy a harangok a torony ablakaiban vannak elhelyezve. Egy kis futkosó gőzösön átkeltünk a túlsó ol­ dalra, miközben jól esett fölfedeznünk a hajók so­ kaságában szerényen meghúzódva egy „Fiumequot; nevű magyar hajót is, melyen ott lobogott a magyar czi- meres nemzeti zászló. Elértünk a bizanczi stylben épült uj székesegyházhoz, melynek belső munkálatai még most sincsenek teljesen bevégezve. Hatalmas, kéttornyú szép templom ez, keresztalakban építve, három hajóval; állítólag 30 millió francnál többe került. Közelében, a püspöki palota előtt, emelkedik Belzunce püspök érczszobra, aki az 1720-iki kolera pusztításakor önfeláldozással vigasztalta papjaival együtt a népet. A délutánt a „palais de Longchampquot;-ban töltöt­ tem. Igazán szép épület! Egy nagy és ízléssel gon­ dozott angolkert elején, magas terrászon, reneszánsz- stílben épült, félkört képező pompás oszlopsorral, melynek közepén impozáns szoborcsoportozatból tör elő nagy tömegben a mesterségesen vezetett víz. Az oszlopsor két végén vannak a múzeumok, gazdag természetrajzi gyűjtemények szép nagy termekben, úgy hogy a közönség kényelmesen szemlélheti a legapróbb tárgyat is. Kiválóan érdekes és gazdag a tengeri rák- és csiga-gyűjtemény; az utóbbi a mák­ szemnyi kis csigahéjtól az óriás példányokig, roppant sokaságban, gondos rendezésben érdekes alak- és szín­ gazdagságot tüntet föl. A baloldali termekben szobor- és képgyűjtemények vannak. A képek többnyire a 16. és 17. századbeli franczia, olasz és spanyol festő­ iskolákból valók, külön osztályozva a nemzetiségi is­ kolák szerint. A modern iskolából kevesebb van, de néhány igen szép mű; nagyon soknak tárgya Mar-
  23. 23. 25 seille, tájékával, történetével és népéletével. Az egyik földszinti teremben egy hatalmas történeti festmény kötötte le figyelmemet: Atilla chalonsi csatavesztése, festette Debon Hyppolite (1806—1872). — Dicsérni való eljárásként említem föl, hogy a termekbe eső­ ernyőnket, pálczánkat magunkkal vihettük, nem zaklat­ tak ingerült hangú figyelmeztetéssel 5—10 krajczárért, mint nálunk szokás, belépti dijat sem szedtek, mint az olasz gyűjteményes helyeken. De az odavaló közönség­ nek nyilván megvannak a rendes látogató napjai, mert quot;rajtunk kivül más embert a termekben alig láttunk. Este félnyolcz órakor már útban voltunk Spanyol­ ország felé. Az udvarias francziák nem bántak velünk valami megható udvariassággal, jól összezsúfoltak ben­ nünket s franczia útitársaink részéről sem tapasztal­ tunk valami nagy előzékenységet. No de útközben mindenki magával törődik. Hajnal felé értünk Port- Bon határállomásra, hol nem valami szigorú podgyász- vizsgálat után a kezdetleges vasúti étteremben valami teafélét próbáltak szürcsölni útitársaim; nekem azon­ ban erre sem volt időm, mert a nagy kapkodásban felsőkabátomat a franczia vonaton felejtettem. Hasz­ talan vizsgáltam át az összes kocsikat, kabátomnak semmi nyoma. Végre is az állomásfőnökhöz fordul­ tam, ki nagy nyugalommal mutatott a szoba egyik sarkában szerényen meghúzódó kabátomra. Ez a do­ log már előre is jó véleményre hangolt a spanyol vasutasok iránt, s kezdtem indignálódni a „Führerquot;-em ellen, ki annyira legyalázta őket. Azután is ember­ ségesebben bántak ők velünk, mint a francziák, s már itt is külön kocsit adott számunkra az állomásfőnök.
  24. 24. II. Barcelonától Cordobáig. Húsvét napjának derengő hajnalán és reggelén spanyol földön haladtunk, Barcelona felé. Ál­ mosságunk eloszlott, tágra nyilt szemmel vizsgáltuk vonatunkról az első spanyol tájat, melyen áthalad­ tunk. Nem volt biz' az valami elragadó. A mi dunán­ túli dombvidékünkre emlékeztető hullámos földség, de nem oly bőven termő, nem is oly művelt; hely­ ségek egymástól nagy messzeségben gunnyasztanak; emelkedettebb helyen itt-ott egy kisebb vár- vagy erődféle a multak emlékjeléül. Élet nélkül való tájék, mintha valami elátkozott föld volna. A hangulat nyo­ masztó, s a déli vidékeket kivéve, egész spanyol utunk, a merre jártunk, ilyen. Vonatunk egész bátran és biztosan haladt útjában. A vasúti kényelemről, ízléses berendezésről és tisztaságról még az olasz határon lemondtunk, jól tudva, hogy a magyar vasúti kocsiknak nincs párja sehol; de a spanyol vasutak sem oly rettenetesek, mint a hogy a német utazó túlozza a dolgot. Nem újak a kocsik, igaz, a tiszto­ gatás is nagyon reájuk férne, — azért nem tanácsos keztyűtlenül utazni — néha-néha javítani is lehetne rajtuk, de az első osztályú kocsik elég kényelmesek,
  25. 25. 27 a másodosztályuak pedig nem kényelmetlenebbek, mint az olaszokéi, melyekbe keskeny és kemény padokra szintén 10 embert szánnak. Állomásaik ál­ talában szegényesek, várótermeik minden kényelem quot;hiányában, enni-innivalót nagy ritkán kapni, csupán az útirányokat összekötő állomásokon. A vonatveze­ tők öltözéke semmiben sem különbözik a munkás és napszámos emberekétől, hosszú kék vászonzubbony, mely többnyire piszkos.; kerek spanyol sapka, s lá­ bukon valami papucs-féle. A vonatokkal állomásról­ állomásra rendesen két csendőr utazik, de útonállók- ról szó sincs, hiszen órákig alig látni helységet, embert és állatot. Barcelonához közeledve, több nyomát láttuk az életnek; föltűnt, hogy bár húsvét vasárnapja volt, a nagy katholikus Spanyolországban mezei munká­ sokat, ácsokat és kőműveseket láttunk munkában. 11 felé járt az óra, mikor Barcelonában a Falcon­ hotelbe megérkeztünk, s délig eltelt az idő az el­ helyezkedéssel, fölfrissüléssel, úgy hogy a húsvéti misére már nem juthattunk el. Villásreggeli után szétoszoltunk, hogy tájékozást szerezzünk a város életéről, képéről, híres kikötőjéről, mely lakásunktól nem volt messze. Barcelona megérdemli a megtekin­ tést ; európai nagy város minden tekintetben, Spanyol­ országnak pedig legszebb városa. Főutczája a széles Rambla, melynek közepe fákkal bőven ellátott séta­ helye a város minden rendű közönségének; hullám­ zott is rajta festői vegyületben az ünneplő népség, nagy számban az igen fiatal és csinos arczu legé­ nyekből álló katonaság, öltözetének nagy tarkaságá­ ban. Két oldalt a gyalogjárókig kocsiközlekedés van, mely nagyon élénk, mozgalmas; a társaskocsikat,
  26. 26. 28 közvasúti kocsikat karcsú, gyors öszvérek húzzák vágtatva, mint Spanyolországban mindenütt. A spa­ nyolnak leghasznosabb állatjai az öszvér meg a kecske ; amaz hordozza, emez táplálja. Idillnek is beillik, mikor egy 8—10 kecskéből álló kis csapat nagy komolyan végigsétál a főutczákon is, megáll a kapuk előtt, a fejés megtörténik, s a legeredetibb „millimáriquot;-csapat tovább indul. A Rambla csaknem a kikötőnél végződik. Itt az élet, a tarka néphullámzás, főleg ünnepnapon, fölöt­ tébb mozgalmas; újság-, virág-, csemege-, gyümölcs- s mindenféle árúsok lármája, koldusok tolakodása, ciceronék és csolnakosok ajánlgatása zavarja szemlé­ lődésedet. Az idegent azonnal fölismerik s minden tekintetét, lépését figyelemmel kisérik, folytonos jelen­ létükkel, tolakodásukkal sok kellemetlenséget okoz­ nak ; pedig Barcelona utczai népe a többi spanyol városéhoz képest még elég szerény és illedelmes. Spanyolország legnagyobb tengeri kikötője magában is érdekes látvány. A tengerparton emelkedik nagyon magasra fölnyuló piramison Columbus szobra, talap­ zatánál történelmi és allegorikus csoportozatok, körül­ véve kilencz hatalmas érczoroszlán alakja által; a szobor csúcsáig föl is lehet menni, a kinek vállalkozó kedve támad. A rövid szemle után visszaszállingóztunk hote­ lünkbe, hogy a bikaviadalra induljunk, mely 4 óra­ kor kezdődött. A látványosságot a mi ízlésünk nem igen tudta ugyan összeegyeztetni húsvét ünnepének magasztosságával, de körülményeink úgy kívánták, hogy most kellett bikaviadalt néznünk, ha egyáltalán látni akartunk ilyesmit is ; másutt nem jutottunk volna hozzá, e nélkül pedig csak nem hagyjuk el Spanyol-
  27. 27. 29 országot! . . . Erről a leghíresebb, de nem a leg- épületesebb spanyol különlegességről helyén való lesz később is elmondani egyet-mást. Az izgató és kellemetlen mulatság után, melynek végét be sem vártuk, szinte üdítő hatású volt az az egy órai séta, melyet a gyönyörű városi parkban tettünk. Dús növényzetű, szépen rendezett, gondozott, nagy kiterjedésű üdülőhely ez. Általában a nagyobb spanyol városokban, a hol megfordultunk, kiváló gondot fordítanak az üdülésre szánt nyilvános terekre, parkokra és sétahelyekre, mintha minden város ker­ tekkel volna körülvéve, s a belső terek is fákkal, növényekkel beültetve. Kedves mulatság volt a ki­ kötőben való csolnakázás is késő estén, csillagos ég alatt, a teli hold világánál, mely megaranyozta a ten­ ger sima tükrét; élvezettel szíva a tavasz enyhe le­ vegőjét, elgondoltam az est méla csendjében azt a roppant ellentétet, mely e hangulatos perczek élve­ zetét annyira megkülönbözteti a pár órával ezelőtt végbement bikamulatság vad tombolásától. Szinte el­ felejtettem azt a kellemetlen izgalmat. Minthogy itt a szinházi előadások, főkép az operaiak később kezdődnek, erre is jutott még az estéből. Az operában Lohengrint adták. A darab díszítményei a budapestihez képest szinte szegényesnek mondhatók, az előadás sem múlta felül, néhol föl sem érte a buda­ pestit. A színház belső terjedelme azonban roppant nagy, földszintje tágas, páholyai nagy számmal van­ nak, a karzatok zsúfolva; a színház belső díszítése egyszerű. Az előkelő nép nagy grandezzával jelenik meg az operában; a hölgyek estélyöltözetben, selyem és bársony belépőkkel, a férfiak báli öltözetben, kez- tyűsen, s a fölvonás-közök alatt kezükben pálczáju-
  28. 28. 30 kat forgatva, hosszú sorban sétálgatnak a páholyok előtt és a támlásszékek közt. Föltűnt, hogy bár wagneri darabot adtak, a zenekarban nagyon kevés réz-fúvóhangszer volt, réztányérnak nyoma sem, s a zenét a fortissimókban sem lehetett zajosnak mondani. Másnap, húsvét hétfőjén, került sorba a templo­ mok, különösen a székesegyház megtekintése. Ez volt az első, melyet láttam, a hatalmas spanyolországi katedrálisok közt. A régi vallásos ihlettől áthatott építőművészet bámulatosan nagyszerű, impozáns al­ kotásai ezek a spanyolországi nagy katedrálisok, s a barcelonai méltán sorakozik közéjük. Alapjában gót stilü, de román és mór vegyülékkel vagy járulékok­ kal; nincs bevégezve, építését a 13-ik század végén kezdték. Érdekes, hogy a főoltártól jobbra eső olda­ lon egy nagy szaraczénfej lóg alá. A spanyol katedrálisok jellemző sajátsága, hogy a főhajó közepén van a „coroquot; (kórus) s ezzel szem­ ben a főoltár, melytől a corohoz vasrácscsal elzárt ut vezet. Ez az építészeti rész, mely éppen a templom belsejének közepére esik s igy a belső áttekintést megakadályozza, úgy tűnik föl, mintha külön tem­ plom volna a templomban, tető nélkül; de az is, mert innen a közönség ki van zárva, csak a rácson kivül vehet részt a misében; a coro a püspök és a káptalan elzárt helye. Ez a külön rész stíljével is többnyire különbözik az alapstiltől s igy az egységet megrontja. A coróban körül művészi faragványu stal- lumok vannak, középen nagy pulpitusok az óriási psalmus-könyvek számára, a stallumok végén egy­ mással szemben egy-egy orgona-kórus, hatalmas hangú orgonákkal, melyeknek nemcsak függélyesen álló, ha­ nem vízszintesen előre kinyúló sípjaik is vannak, át-
  29. 29. 31 ható hangú igazi „harsonákquot; ; a szentély szélein pedig két szószék van egymással szemben a „lectioquot; és az „evangéliumquot; olvasására. A barcelonai katedrális mel­ lett egy tágas udvar is van keresztfolyosókkal, mű­ vészi faragványu oszlopokkal, az udvar közepén farag- ványos szökőkút, a folyosókon pedig oltárok. A tem­ plom belsejében misztikus félhomály van, s a belépés pillanatában alig tudjuk magunkat tájékozni. Szana­ szét térdepelve imádkozó, többnyire feketébe öltözött s fekete csipke-fejtakarót viselő asszonyok teszik a közönség zömét. Némelyek összecsukható kis széket is hordanak magukkal. A templomban nagy csend uralkodik, az ájtatosságot zavaró járó-kelőkre vagy beszélgetőkre haragos szemek villannak, sőt a figyel­ meztetés sem marad el. De nekem úgy tűnt föl„ hogy az „etiquettequot; hazájában a vallásos ténykedé­ seknél több a külsőség, a cerimóniás fontoskodás, mint a belső áhitat. Mennyivel bensőbb, megkapóbb, igazabb a mi templomi életünk, mikor a hívők össze- sége papjával vagy papjaival együtt egy gondolatba, egy érzelembe olvad, s a mise részeivel összefüggés­ ben százak ajkán zendül az ének hő fohászként az egek Urához, hogy „Áldd meg országunkat, Mi magyar hazánkat, Vezéreljed jóra A mi királyunkatquot; ... s még hány szebbnél-szebb magyar ének! Ez jutott eszembe, mikor a spanyol templomokban jártam, de a nép közös énekét sehol nem hallottam. A káptalani nagy mise, megszokott külsőségeivel, a francziáknál tapasztalt bensőség jelei nélkül, több­ nyire hidegen hagyott. Ezek a nagy misék, némi
  30. 30. 32 jelentéktelen eltéréssel, egyformák Spanyolországban. A segédkező papok és gyermekek, a két diaconus kivételével, sajátságos alkotású, két oldalt lebernyeges karinget viselnek, a cerimoniáriuson azonban még karing sincs. A csoportot kiegészíti egy nagy, ezüst­ gombos botot hordozó alak, kit nem tudom, ajtón­ állónak, háznagynak vagy hopmesternek mondjak-e, mert efféle szerepköre van. Annyi tény, hogy állását nagyon komolyan fogja föl, de megjelenése nem éppen komolyságkeltő, főkép a barcelonaié. Ez magas termetű, de koránál fogva már csoszogó, ingatag járású, borotvált s nagyon bizalmatlan arczu bácsi volt; öltözete valami bő, színes palást-féle, térdig érő nadrág, fekete harisnya, csattos czipő s egy óriási és széles karimájú kürtőkalap (cilinder!), fején hosszu- fürtü paróka. Mondhatom, nem templomba való ko­ mikus jelenség volt az öreg, ki nagy botjával sokat kopogott a kövezeten, hogy fölhívja a közönség figyel­ mét egy-egy mozzanatra, figyelmeztesse a figyelmet­ leneket. Valahányszor a segédkező papság elmozdult az oltártól, pl. a lectio vagy evangélium olvasásakor, a kanonokok megfüstölésekor, a „paxquot;-adáskor, a menetet a nagybotu mester vezette, minden 3—4 lépésnél koppantva egyet. Lectio- és evangélium-olva­ sáskor a segédpap a gyertyát tartó két gyermekkel (acolythusok) a megfelelő oldal szószékébe lép s ott énekli el a lectiót vagy evangéliumot. Sanctuskor és communiókor nem csöngettek, hanem úrfölmutatáskor éleshangu csengetyűk szakadatlanul csilingeltek, köz­ ben egy nagyobb hangú csengetyű jelezte a fölmuta­ tást, az orgonák pedig teljes erővel zúgtak. Nem épültem ezen a zajon. Mennyivel fenségesebb, ma­ gasztosabb az a sokat jelentő, áhítatos mély csend
  31. 31. 33 egy hívőkkel telt óriási nagy templomban úrfölmuta- tás alatt! A misének különben hamar vége van, a papság meglehetős gyors tempóval végez; félóra elég egy ilyen ceremóniás miséhez. A nép, mondom, nem énekel; az éneket a coro közepén papok, vagy tán papi ruhába öltözött énekesek végzik, hol orgonával, hol a nélkül, egyhangon. Orgonálni jól tudnak, de nagyon czifrázzák. Mise alatt a szentély és a szen­ télyből a coro-ba vezető út vasrácscsal el van zárva, a közönség csak oldalvást helyezkedhetik el, s még igy is szemmel tartja a nagybotos ember, aki néhol, mint pl. Cordobában, úgy látszik, papi ember, de lehet, hogy csak az öltözéke ilyen. Útitársaim közt többen voltak, akik a templomokat nem csupán mű- építészeti szempontból keresték föl, hanem imádkozni is akartak. Ezek is többször kijelentették, hogy meny­ nyire bensőbb, igazabb és szebb nálunk az istenitisz­ telet ; a spanyolok külsősége hidegen hatott reánk. Barcelonának is van, jobbra a kikötőtől, olyanféle sziklahegye, mint a mi Gellértünk, s rajta olyanforma katonai erőd, mint nálunk. Az aljában egy „Miramarequot; nevű mulatóhely van, hol a kiránduló polgárság az olcsón mért „vino tintoquot; mellett kedélyesen tölti el az ünnep délutánját. A tetőről, éppen mint a mi Gel­ lértünkről, elragadó kilátás van a tengerre, Barcelona városára és környékére. A hely neve Monjuich (mon- huik), a barcelonai polgárságnak, úgylátszik, közelebbi kiránduló helye, hol a népéletből is láthattam valamit. Volt galamblövészet is; egy deszkakerítéssel körül­ vett nagy térség közepéről eresztgette föl valami élel­ mes vállalkozó a szegény áldozatokat, előbb jól meg­ tépve a szárnyukat; a kerítés mellett körben ülő puskások — iparos és munkás emberek — pedig 3
  32. 32. 34 nagy passzióval lövöldöztek a röpülni is alig tudó galambokra. Némelyik lesipuskás akkor is rá lőtt, mikor már 3—4 lövéstől találva hullott lefelé. Ilyen­ kor a tulajdonjog fölött egy kis szóváltás is támadt. Á sportot inkább szánalmasnak, mint mulatságosnak találtam. A késő esti órákban még valami orfeum­ félébe is bevetődtünk, de előadásai — bár hotelünk alatt, a főutczán volt ez a helyiség — annyira silá­ nyak voltak, hogy jobbnak láttuk ezt a szórakozást az alvással fölcserélni. Szives-örömest eltöltöttem volna még pár napot Barcelonában, mert a város maga is, élete is sok érdekeset nyújtott, s bizonyosan volt ott néhány napra elég látnivaló, de a kimért idő és útiterv indulásra késztetett. Bezzeg kelletlenül vesztegeltünk később egy- egy helyen! Másnap reggel, április 20-án, élelmi sze­ rekkel jól ellátva magunkat, mert az útba eső „fon- dákquot;-ban tudtuk, hogy alig kapunk valamit, Zaragossa felé indultunk legközelebbi czélunkhoz: Madridba. Még egyhangúbb vidéken haladtunk, mint eddig. Egy jó darabon legalább láttunk rövid, vastag tőkékre lemetszett elég gazdag szőlő-kulturát, de azután úgy­ szólván semmit. Catalonia és Arragonia kihalt, kiet­ len pusztaságként terült el előttünk; az Ebro völgye erdőtlen, fátlan, kopár bérezek közt húzódik. Az utunkba gyéren eső falvak, kis városok szürke kőhalmazok gyanánt tűnnek föl vakolatlan kőházaikkal. Ugy van­ nak oda rakva egy-egy sziklaoldalhoz, mintha sze­ génységük miatt röstelkedve fordulnának el az utasok szemei elől, ráborulva a hegyoldalra, s mintha a ve­ zeklés szürke hamuja borítaná őket. Néhol egy kis változatosság kötötte le a figyelmet, így Fayon állomáson túl egy bástyaszerü hatalmas
  33. 33. 35 Escurial, Madrid közelében.
  34. 34. 36 sziklafal emelkedett utunk mentén. A völgyekben munkáskéz nyomait is láttuk, veteményeket, gabona­ féléket, kerti növényeket csatornákkal öntözve. De Caspe felé a vidék megint rideg, sziklás, messze földön alig kerül szem elé egy-egy kisebb helység. Caspe városa keleties hatású, a vasútról nézve úgy tűnik föl, mint valami nagy erőd. Samper vidéke megint kultiváltabb, a városnak pompás temploma magasan kiemelkedik; szép kálváriája is van. Az idő sötétedni kezd, a vidékből már alig látunk valamit, de nem is vesztünk vele semmit. Zaragossa állomásán három és fél pesetáért hitvány vacsoránk volt. Építészmérnök útitársaink itt elmaradtak, hogy a híres dómot meg­ tekintsék, s csak másnap csatlakoztak újra hozzánk. Ez az éjjeli utunk kegyetlen, rossz és kényelmetlen volt; az első osztályú kocsik is annyira szűkek, hogy málháinkat sem helyezhettük el. Kocsink ajtaja a gyorsvonat rohama közben kétszer is kivágódott. Ke­ serves, álmatlan éjjel után reggel 8 órakor értünk Madridba. Spanyolország székes-fővárosáról sietek kijelenteni, hogy éppenséggel nem nyerte meg tetszésünket, s ez társaságunknak egyhangú véleménye volt. Fővárossá II. Fülöp léptette elő 1560-ban, hogy megszüntesse a vetélkedést más nagy városok közt a fővárosi rangért; de mi úgy vélekedtünk, hogy nem illik be fővárosnak, noha vannak modern szép részei, szép palotája, egy formátlan nagy tere, a Puerta de Sol, melybe össze­ futnak a főutczák ; büszkén sétáló sok úri népe és sok katonája. De vidéke kietlen, sivár, régi város­ részei szűkek, zig-zúgosak és piszkosak, semmi ki­ emelkedőbb tulajdonsága nincs, ami más nagy vá­ rosok fölé emelné, hacsak középponti helyzete nem,
  35. 35. 37 meg az udvar, de ez nem ok. Lármásabb utczai népet sehol nem láttam, mint itt. Mi a budapesti krajczáros újságok lármás árusítóit leszóltuk és rend­ őrileg elnémítottuk — s. most, szegények, suttogva kínálják az „Esti Ujságquot;-ot, — ezeket a madridi gyerkőczöket és suhanczokat kellene hallani, mikor kiállhatatlan torokhangon akkorát kiált a hátad mögött, hogy csak idegen voltod tudata mérsékli viszkető te­ nyeredet. A tolakodó koldusnéptől pedig addig meg nem menekülsz, míg esőernyődet vagy botodat je­ lentősebb mozdulattal meg nem mutatod. Csak a bér­ kocsisok nem kínálkoznak, mint másutt, élénkebb taglejtésekkel; ezek resignáltan ülnek a bakon. Minden más utczai üzletember valóságos éneklést visz véghez. Ez a kellemetlen éneklő hang különben jellemzi a spanyol utczai életet, s a vasúti kalauzok is énekelve teljesítik szerepüket. Madridban, mint székvárosban, sok és sokféle a katona. Erről legjobban meg lehet győződni a királyi palota udvarán délelőtt 10 órától 1/2 12-ig. Ekkor tör­ ténik zeneszóval a díszőrség fölváltása. A királyi palota nagy négyszögű új épület, de nem sokat mutat. Tágas udvarán, hova a közönséget is beeresztik, tör­ ténik a fölvonulás, szigorúan kimért rendben és föl­ osztásban, gyalogosok, lovasok, tüzérek és műszaki csapatok egymás után, közben két katonai zenekar — az egyik gyermekekből áll — fölváltva működik. A lovasok egyik csapata tiszta fehér, a másik tiszta fekete lovas. A gyalogosok hosszan, egyenesen ki­ nyújtott lábszárral, a lovasok is tempósan, az egész menet roppant ünnepies lassúsággal lépdel, sajátságos dallamú, mélabús, nagyon egyhangú zenére. Inkább temetési menethez hasonló, mint harczosok fölvonu-
  36. 36. 38 lásához, s éppen ezért az egész látványnak hatása operettszerü. Nem gúnyképen mondom — nem is illenék — de mindnyájunkra úgy hatott. Hotelunk, a Russi, melyet egyik elsőrangúnak mondottak, de inkább nem szólok, hogy rosszat ne mondjak róla — a Puerte del Solhoz közel, a San Geronimo utczában volt, nem messze a Congreso de los deputados-tól (parlamenti épület), mely egyszerű, komoly egyemeletes épület, görög templom formájára, szép korinthusi oszlopokkal. Utczánk végén van egy kisebb parkozott tér, gyermeksereg üdülőhelye, ennek a közepén emelkedik Cervantes kisszerű, de csinos álló szobra, spanyol öltözetben, következő fölírással: Michaelo Cervantes Savedra Hispaniae scriptorum priori. Anno MDCCCXXXV. Ez alatt fehér márványlapon : „A Cervantes L'asso- ciation litteraire et artistique internationale. Congres de Madrid. 1887.quot; Két relief-jelenetet ábrázol Don Quijote-ból. Kicsiny, de művészi alkotású szobor. Sokáig elnéztem a világ egyik legszellemesebb emberé­ nek, a legnagyobb spanyol írók egyikének érczemlékét, eszembe jutottak alakjai, jelenetei, előadásának genia- litása, s elgondoltam, hogy a spanyol nép méltán mily büszke lehet az ő halhatatlan Cervanteséra, s az ország fővárosában mégis megelégszik ekkora szobrá­ val. Miért ne ? A nagyságot a szobornak nem nagy­ sága, hanem maga a szobor hirdeti, ha kisszerű is, de művészi. S hány ilyen kisszerű, de nagyon nagy embereket hirdető szobrot láttam én előkelő nagy városokban, Spanyolországban is, más országokban is! Szép új fővárosunkban, melynél szebb nagyon nagy földön nincs, de olyan szép sincs, hány nagy
  37. 37. 39 emberünknek lehetne már érczszobra,. ha nem gon­ dolnánk mindig monumentális alkotásokra . . . Én Cervantesnek ezt a kis szobrát is irigyeltem Spanyol­ ország fővárosától. Van Madridnak városligete is (Prado), mely eléggé mutatós, jól gondozott és kellemes sétahely, elég nagy terjedelmű is, de a mi városligetünk, míg fáitól és útaitól meg nem fosztották, kiállhatta vele a versenyt. A fákat a fasorokon végig vezetett csatorna által öntözik. A spanyol fővárosban nem sok a látnivaló, de „Museo nationalequot;-ja sokat ér s nyújt egy pár napi nézni valót értékes és gazdag képtárában. Spanyol­ ország Murillo hazája, városaiban gyönyörködhetünk is kényünkre a Murillo-remekekben. A madridi museo- nak 46 Murilloja van, ezeken kívül 62 Velasquez, 43 Tizian, 10 Rafael, 62 Rubens s még sok más hírneves festő művei. A museo szép, modern épület, belső elrendezése kényelmes és praktikus. Előtte emel­ kedik Bourbon Mária Christina magas érczszobra, mely szintén méltó a megtekintésre. Bizonyos megilletődött kíváncsisággal léptem be a képtárba, hol a spanyol festőművészet remekeit látha­ tom majd. Röpült, is ott az idő, mely úgyis nagyon rövid volt ilyen dús szemlére. A spanyol festőművé­ szet sok tárgyat ölel fel a félsziget történetéből, nép­ életéből, de uralkodó jellege a vallásos motívum. A spanyol erősen vallásos nemzet volt mindig, vallásos érzületét különösen . a mórokkal vívott harczok fej­ lesztették. Ez az erősen kifejlett vallásosság adott irányt képzőművészetének, főkép festőinek, s innen van, hogy képeiknek leggyakoribb tárgyai szent tör­ ténetek, alakok, különösen pedig a Mária-kultusz-
  38. 38. 40 Erről győzött meg a madridi képtár is, melynek szá­ mos- kisebb-nagyobb termében régi és újabbkori festők művei vannak fölhalmozva nagy gazdagságban. Egyik legnagyobb termében (a nevét nem tudom) a leghí­ resebb művészek alkotásai vannak együtt. A terem maga is szép, mennyezete arabeszkekkel díszítve, négy sarkán köralaku szimbolikus képek ilyen fölírásokkal: color, luz (lux), linea, expresion. Természetes, hogy mindenekelőtt Murillo érde­ kelt, a spanyol festők fejedelme, kit Sevilla mondhat büszkén a magáénak; ott született 1617-ben, ott lett festővé, ott élt s halt meg 1682-ben; ott emelkedik érczszobra is a Murillo-téren s ott őrzik 99 képét. Barátjának, a nála idősebb és szintén sevillai szár­ mazású Velasquez-nek baráti pártfogása mellett mű­ vészeti tanulmányokat tett Madridban és az Escurial- ban, azután visszatért Sevillába. Minden képe csupa érzelem, hangulat, a színekkel mesterien bánik, vilá­ gosságot és homályt nagy művészettel alkalmaz; fő- alakjai szent Antal, szent Ferencz, de mindenekfölött a Madonna; főeszméje, mely folyvást ihleti, mely ecsetének varázserőt ad, képzelmét eszményi világba emeli, alakjait elragadóan szépekké teszi: a szeplőtlen tisztaság fenséges gondolata, melyet sokszor és fel­ tűnő szeretettel ábrázolt. Isteni ihlet alkotásai ezek a Madonna-képek, megvan közös vonásuk: az alap­ eszme, az ismeretes vonalak, színek, az inspiratio, de különböznek egy-két vonásban, s nehéz dolog megítélni, melyik a szebb, megkapóbb. Egyik képé­ ről, melyen szent Bernátnak megjelenik a Szűz, hogy őt táplálja, Zádori is megjegyzi könyvében, hogy merész gondolat, hanem mesteri alkotás. Rendkívül kedves színezésű kép Krisztus születése is az istálló-
  39. 39. 41 ban. Gyönyörködni lehet csak ezekben a remekekben ott a helyszínén, de a hatást híven jelezni lehetetlen. — Velasquez (1599—1660) szintén nagy spanyol festő, tárgyainak sokféleségében kiválóan nemzeti, reális irányú, valamint José Ribera is, ki már na­ turalizmusra is erősen hajlik. Velasquez képei közt különösen megragadta figyelmemet Krisztus a kereszt­ fán, Aesopus, igen szép és nagyon jellemzetes kép, a „famíliaquot; (IV. Fülöp és családja) és a „fonó nőkquot; híres képe. Ribera képeinek sötét háttere van, szent . Bertalan keresztre feszítése szinte félelmet gerjesztő kép. A hírnevesebb festőktől megemlítem még Veronése- nek a kis Mózesét, Vénus és Adonisát, Coreggio-nak remek kis képét, mely Jézust és ker. szent Jánost ábrázolja Mária ölében, azután „Noli me tangerequot; czímü képét, melyen Krisztus, az előtte térdelő Mag­ dolnát oktatja; Rafael leghíresebb képét, a „la perláquot;-t (Mária, Jézus, szent János és Anna); Rubens szent György lovagját, mely rendkívül mozgalmas kép. Rubenstől különben tömérdek kép van itt, ami csak úgy magyarázható, hogy Rubens nevével láttak el olyan képeket is, melyeken egy-egy vonást tehetett, melyek iskolájából kerültek ki. — Az egyik terem szintén egy nemzeti festőnek, Goyá-nak (1746—1828) képeivel van tele; ezek a spanyol népélet tarka jele­ neteit ábrázolják. Madridból április 23-án a reggeli vonattal még azzal a szándékkal távoztunk, hogy Lissabonból oda visszamegyünk. A terv később megváltozott, Madridot nem láttuk többé. Ottani életünknek utolsó perczei is elkeserítettek. A Russi-hotelben senki sem törődött velünk, fehérneműinket meg sem kaptuk, podgyá- szainkkal magunk vesződtünk, a vasúti étteremben
  40. 40. 42 drága pénzért alig kaptunk valami hitvány reggelit. Ilyen hangulattal keltünk Toledo felé. Ez a kitérő utunk jóformán csak mellékes kirándulás volt a toledói nagyhírű katedrális kedvéért, melynek megtekintését bizony nagy kár lett volna elmulasztani. Madridban úgyis elmulasztottunk két kirándulást, a miért itt­ hon tán ki is nevetnek bennünket: nem voltunk Aranjuezben és az Escurialban ! Amazt nem sajná­ lom ; vidéke barátságtalan, semmitmondó; parkjának egy részét arra mentünkben láthattam, Don Carlos emlékeire nem voltam nagyon kíváncsi, s néhány útitársunk, kik az előző napon ott jártak, nem nagyon voltak elragadva. De a II. Fülöp által alapított Escurialt, a hatalmas zárdát, rostély-alakjával, 22 belső udva­ rával, templomával, királyi lakosztályával, kincseivel és könyvtárával örömest megnéztem volna. Délelőtt 11 órakor, esős, borús, hűvös időben ér­ tünk Toledóba, Spanyolország egyik legrégibb, nagy­ emlékű városába, mely most élettelen, szinte romok­ ban búsuló emléke a mozgalmas és nagyon viszon­ tagságos múltnak. De tolakodó, arczátlan, ronda, lármás koldus- és gyermekserege nagyon is élénken emlé­ keztetett a jelenre. A kellemetlen idő miatt nem sokat nézelődhettünk, pedig volt mit látni a sziklán épült város környékén, sajátszerű épületein, mór időkből való romjain, hegyes-völgyes szűk utczáin. A város Spanyolország prímásának székhelye, némelyek sze­ rint fönicziaiak, mások szerint zsidók alapították, kik Nabukodonozor elől ide — akkor a világ végére — menekültek. Itt a szomszéd halmokon voltak, a monda szerint, Herkules csodabarlangjai. A mórok uralma alá á zsidók árulása folytán jutott 715-ben. De a mórok réme, a spanyolok Hunyadija, Cid — Don
  41. 41. 43 Redrigo Dias de Bivar — kinek emlékével telve a spanyol föld és költészet, diadallal vonult be Tole- dóba is 1085-ben VI. Alfonzzal, kinek leghűbb lovagja, leghősebb vitéze volt, s aki gyakran megvonta tőle kegyeit, birtokait is többször elkobozta, de szorult­ ságában megint csak visszahivogatta hűséges vitézét. Toledo akkor kezdett hanyatlani, mikor fővárosi rang­ ját Madriddal szemben elvesztette. A sziklákon épült Toledo, mondom, festői látvány. A három oldalról körülfolyó Tajón két nagyszerű híd vezet át, az egyik az Alcantára, még a mórok idejéből, a másik a remek ívü szent Márton-híd. Ma­ gasan emelkednek az egyik Alkázár (mór fejedelmi palota) hatalmas romjai, mert négy Alkázárról beszél­ nek Toledoban. Lázas érdeklődéssel kerestük a kated­ rálist, mely — mondják — a bámulatos spanyol székesegyházak közt is a legbámulatosabb. A piszkos szűk utczákon fetrengő és hanczurozó gyerekcsapat, az idegeneknek ez a rémületes nyűge, egymást tolva, ütlegelve futkosott előttünk, mögöttünk, egyre visí­ tozva „la katedrálé, la katedrálé!quot; . . . Oda is vezet­ tek bennünket, követték is nyomunkat be a templom minden zugába. A fenséges templom valósággal el van dugva az össze-vissza épült házak közé, girbe­ görbe szűk utczákon is jutottunk odáig. Impozáns külsejében csak nagy nehezen gyönyörködhettünk, de belsejébe lépve parányi törpeségünk megalázkodott a roppant magasságba felnyúló oszlopok, a magas­ ságban összehajló merész ívezetek, a hatalmas mére­ tek láttára. Szótlan ámulattal szemléltük az építőművé­ szet ez impozáns remekét, az uralkodó gót stil min­ den merészségével, fehér márványának pazarságával. Öt hajója van, középen a spanyol „coroquot;, 20-nál
  42. 42. 44 több kápolnája; hossza 113 méter, magassága 57 méter; zárda-udvara freskókkal díszítve. A templom megtekintése után időnk sem ked­ vező, sem elégséges nem volt arra, hogy más érde­ kes régi épületeket is megnézzünk; a mennyire a csendes eső engedte, bejártuk a város főterét, főbb utczáit; fiatalabb útitársaink a toledoi hires pengék­ ből és tőrökből is bevásároltak, aztán olyan helyet kerestünk, a hol valami rögtönzött villásreggelit kap­ hatnánk, mert nagy út állott előttünk. A főtéren egy kávéházas vállalkozott erre. De keserves volt a mi étkezésünk. A gyereksereg betolakodott utánunk, el­ lepte az ajtót, ablakokat, rongyos, piszkos ruháját hozzánk dörgölte, kezét ételünk után nyújtotta, egy­ szóval étvágyunkat nagyon, de nagyon megrontotta. Nem szabadultunk mi ettől a néptől egész addig, mig vonatunk tovább nem indult. Lekísértek bennünket, folyvást fecsegve, magyarázva, kunyorálva a pálya­ házig, s bár apró pénzt eleget dobáltunk nekik, nem tágítottak, csak a vasúti kocsikban menekedtünk meg tőlük. De az bizonyos, hogy szánalomra méltó, nagyon szegény és éhes nép volt ez. Goromba, zivataros, esős éjjeli utazás után április 24-én reggel értünk Cordobába.
  43. 43. III. Cordobától Gibraltárig. Most már Spanyolország paradicsomában, Anda- lusiában jártunk. Meg is óhajtotta lelkünk annyi puszta vidék, annyi élettelen, sivár föld látása után a természet szépségét, jóságát; látni kívántunk már valamit a spanyol föld örök tavaszából és pompájá­ ból. Andalusiát különben maguk a spanyolok „Isten földjének — la tierra de Diosquot; nevezik. Ez ugyan még nem jelent semmit, mert hisz a spanyol nem azért grand, hidalgó és senor, hogy ne értsen a nagy­ záshoz. Petőfi is mondott akkorát a mi kis orszá­ gunkról, s nem is nagyon nagyított Ha a spanyolok Andalusiája paradicsom, a mi hazánk legalább igazán lehetett Kánaán, s a spanyol föld délvidékéhez hasonlót lát az ember másutt is. De hát a Granada és Sevilla felé vivő utunk bizony szép volt. Cordobához közel fölcsillámlott a Sierra Moréna fényes fehér szegélye is a kék égbolt alatt. Bele jutottunk a mór emlékek tömegébe; itt már a mórokra emlékeztetett még a jelen is; a jelleg ott van mindenütt. Arab kultúra hódított itt valamikor, arab kincsekről mesél a hagyomány szóban és írás­ ban, pazar fényűzés, képzeletet elkábító mesés élet
  44. 44. 46 nyomai ott vannak az épületeken, a mór paloták tátongó termeinek falain, mennyezetein, oszlopain, s a múltból visszasuhanó árnyakként meg-megjelennek a modern épületeken is. Réges-régen volt az, mikor a Cordobai mecset belseje. négy órányira terjedő Cordobá-nak 60 palotája, 212 ezer háza, 85 ezer boltja, bazárja, 900 fürdője, 600 mecsetje, 60 könyvtára volt, mikor fejedelmi palotá­ ját 4300 márványoszlop tartotta, s márvány tekenők-
  45. 45. 47 ben arany hattyúk úszkáltak. Ilyen fényessé, káprá­ zatossá, hatalmassá tette Cordobát, a nyugati arab birodalom középpontját, III. Abd-el-Raman 912-től 961-ig, beszéli a história. És Cordoba most egy csen­ des, hallgatag vidéki város, arab moséból lett világ­ hírű templomával. Akkor volt-e népe boldogabb, vagy most — ki tudná megmondani ? De abban a pompá­ ban és gazdagságban a népnek kevés része lehetett. Az arabok korszaka Spanyolországban a 8-ik szá­ zad elején kezdődik, mikor Vitira fiainak pártfogója, Julián, Andalusia grófja, a gót Roderik ellen segítsé­ gül hivta Afrika emirjét, Musát. Ez 12 ezer emberrel Tarikot küldötte a félszigetre, aki aztán elfoglalta a Calpe sziklát, mely nevéről Gebel-al-Tarik-nak — Gibraltár-nak — neveztetett. Roderik szembe száll az arabokkal, de a harczban maga is elesett, serege pedig szétfutott 711-ben. A gót uralomnak vége lett, s kezdetét vette az arab. A zsidók az arabok részére állottak, a föld népe pedig önként meghódolt, s Cor­ doba arab kézre került. A keleti kalifáktól független első ura Spanyol­ országnak Abd-el-Raman lett az Ommiah családból. 0 ültette az első pálmát Cordobában, ő építtette a cordobai nagy mecsetet, melyet utóda, I. Hesam fe­ jezett be, s azt hódítás közben gyűjtött kincsekkel halmozta el. Mondják, hogy a mecsetben éjente 4700 lámpa világított, s ezekben évenkint 120 ezer font olaj, füstölésre pedig 120 font aloefa és ámbra fogyott el. Hogy mekkora lehetett ennek a nagy mecsetnek pompája, azt még ma is lehet sejteni. Társaságunk csupán a Világhírű templom megtekintése végett járt Cordobában; ide is csak betekintettünk egy pár órára,
  46. 46. 48 mint Toledoba. Valahogy felfrissülvén a kelletlen éjjeli utazás után, azonnal a híres építészeti ritkaság meg­ tekintésére indultunk, hogy pár óra múlva ismét úton legyünk Sevilla felé. Cordobának kanyargós, szűk, de tiszta és jó hatást keltő, s a kora reggeli órákban különben is csendes utczáin ballagtunk a mecset felé. Egy széles négyszögű udvarba jutottunk, mely valamikor a mecset vagy mosé udvara volt; dús lombozatú narancs- és pálmafák virulnak benne. Előttünk emelkedett a világnak egyik legkülönösebb, a maga nemében egyetlen épülete, aránylag nem nagy magasságban. Belseje is alacsony, szinte nyomott, de rendkívül érdekes. A meglepetés hangja röppent el mindenikünk ajkán, mikor az oszloperdőbe beléptünk. Hiszen láttuk mi ezeket az oszlopsorokat képekben, hallottunk, tanultunk róluk régen is, újabban is, el­ képzeltük a dolgot így is, úgy is, de mikor a valóság állott előttünk, nem tudtunk mást mit tenni, csak nézni, nézni, elmerülni a látványban, a múlt idők szellemének káprázatos emlékeiben. Összehordtak ide valamikor ennek a templomnak egyedül való fénye és híre érdekében mindent, ami drága, értékes, ne­ vezetes volt, hogy jelképezze a mohamedánizmus ha­ talmát nyugaton. Különösségének főjellege márvány­ oszlopainak rendjében és sokaságában s az oszlopok különféleségében és az oszlopfők sokféleségében van, meg az egyes kápolnák pazar díszítésében. Az oszlopok számát teszik 300-ra, 800-ra, sőt ezerre; határozott bizonyos számot még nem olvastam, magam sem olvastam meg, mennyi hát az oszlop, mert tán meg sem tudtam volna olvasni. Soknak sok, azt úgyis látja mindenki, aki közöttük jár. Talapzatuk nincs, mintha a mozaikos burkolatból nőnének ki; vékonyak
  47. 47. 49 és alacsonyak, az oszlopfőn túl egymásba hajló íveket alkotnak, mintha megkövült pálmaerdőben volnánk. Legtöbbje márvány, de van gránit, alabástrom, jáspis és porphir is elég. Színök vörös és fehér, ez a szín uralkodik az egész oszloperdőn. Az oszlopfőkön a legkülönfélébb faragványok láthatók; egyforma tán kettő sincs az összes oszlopok közt. Minthogy egy­ mással mind íveket — patkóalaku mór íveket — al­ kotnak, az oszlopsorok a templom egy-egy hajója gyanánt tűnnek föl, s így — mint Zádori olvasta — hosszában 19, szélességében 36 hajója volna. A templom alacsony, ablakai nincsenek, világosságát a tetőn egyes kis kupolaszerű nyilasokon kapja, s így az egész épületben sajátságos félhomályosság uralkodik. Az ornamentika tetőpontját főkép a kápolnákban, a mohamedán „szentek szentje quot;-ben — hova csak a papok juthattak be — érte el. Ez a négyszögű nagy fülke mutatja drága arany-, elefántcsont- és gyöngy- díszítményeivel az arab ornamentika pazarságát, a mire mindig nagy hajlamuk volt az araboknak, a legváltozatosabb, legszeszélyesebb vonalhajlatokban. Mozaik helyett festett porczellándarabokat is használ­ tak a falak díszítésére, mint a sevillai Alkázárban láthatni. A mór stil részben arab hagyomány, részben görög-római, vagy bizánczi elemekből keletkezett. A népfaj nyugtalan jelleme nem kedvelte a nyugodt alkotást, vallási fölfogásuk pedig megtiltotta a szerves világ, különösen az állati élet és alakok utánzását; ezért jellemzi építésüket a fantasztikus ornamentika, ezért kerestek a díszítésben mindenféle szeszélyes motívumot. Kupolájuk, mint a hinduké, hagymaalaku: felül hegyes, középütt kidomborodó, alul megszűkül. 4
  48. 48. 50 A kupolának és a mennyezetnek belső díszítése cseppkőforma, dúsan aranyozva, néha gyöngy- és elefántcsont-figurákkal is rakva. Az oszlopfők sokféle szalagfonadékokkal, a falak arabeszkekkel (fonaljáté­ kokkal) vannak díszítve, mintha szőnyegek volnának. Ezek az arab-mór építészet és ornamentika leg­ jellemzőbb vonásai; ezt bámultuk meg a sevillai Alkázárban, a granadai Alhambrában, s ezeket meg­ előzőleg a cordobai híres mecsetben, mely most szé­ kesegyház. Nem tudom, miként lehetett volna ke­ resztény templommá avatni, ha meghagyják eredeti alakjában, de azt az észrevételemet én sem nyom­ hatom el, hogy ennek az építészeti rendkívüliségnek harmóniáját, egységét, jellegét kár volt megbolygatni, elrontani avval a reneszánsz capilla majorral és coro-val, melyet a mecset közepére építettek a káp­ talan számára. Állítólag a buzgó V. Károly is rosszalta ezt az eljárást, kijelentvén, hogy akarata ellen történt; mert ami itt van, az akárhol található, de ami itt volt, azt sehol a világon meg nem lehet találni. A nagyszerű és ritka látvány lelkes hangulatra ragadott mindnyájunkat, s elköltvén jóízű villásregge­ linket, a még reánk váró látnivalók érdekességének reményében indultunk déltájban Sevilla és Granada felé. Dús növényzetű, de nem valami változatos vi­ déken jártunk, a vasút mentén két oldalt végig agávék és aloék, a környéken narancs- és fügefák. Erre felé sok a czigány; persze koldul valamennyi, de egy­ úttal kedélyesen czigarettázik is. Utunk nem volt unalmas és hosszú, fél 4 órakor már Sevillá-ban vol­ tunk s délutáni sétánkra kényelmesen átöltözhettünk jóravaló, tiszta és elegáns hotelünkben, a „Madridquot;- ban. Már csak elmondom, hogy első utam ebben a
  49. 49. 51 kedves spanyol városban — a borbélyhoz vitt. A sevillai borbély! Spanyol utam előtt és után hány­ szor hallottam én Sevillát és a borbélyt együtt, em­ legetni ! Egyes fogalmak az emberek tudatában és emlékezetében annyira összenőttek, hogy egymás nél­ kül nem is említhetők. Ennek az eszmetársulásnak hatása alatt voltam én is. Egész eddigi utamon Sevilláig nem nyúlt hozzám borotváló mester avagy kontár, hogy érintetlenül nyújtsam oda arczomat a borotválás hagyományosan híres valamelyik mesteré- nek, a borbélyok világhírű városában: Mindeddig ma­ gam maceráltam magamat borotváló készülékemmel úgy-ahogy. Most hát bizonyos megilletődéssel léptem be a legközelebbi szépítő-műterembe. Meg voltam elé­ gedve, de nem — meglepetve. Semmi okom sincs akkora enthuziasmussal írni a sevillai borbélyművé­ szetről, mint Zádori János az ő könyvének 170-ik lapján. Bizonyosan ő is csak tréfából írt úgy. Az a borbély, aki engem utcza- és szalonképessé tett, sem­ mivel sem emelkedett fölül a borbélyság általános fogalmán. Sevillában is csak úgy borotválnak, mint másutt. Már most egészen jól érezve magamat, in­ dultam a város megtekintésére. Sevilla az összes spanyol városok közt, a me­ lyekben megfordultam, a legkellemesebb benyomást tette reám. De így gondolkoztunk mindnyájan. Ked­ ves, élénk, tiszta város; házai nem nagyszabásúak, nincsenek nagy számmal impozáns palotái, de igen csinos, kellemes külsejű 2—3 emeletes úri házai, elegáns kis udvarokkal, melyekbe a mindig nyitott, ízléses, faragványos ajtókon szívesen tekint be az ember, mert csupa délszaki növényeket és virágokat lát, a középen márványmedenczével és szökőkúttal. 4*
  50. 50. 52 S így egy-egy sevillai utczán igazán kellemes a séta. A járó-kelő népség mosolygó, vidám arczu, elég szép faj, előzékeny és éppen nem tolakodó. Itt az árúsok és kéregetők sem alkalmatlankodtak annyit, mint másutt. Lóvasútak sűrű forgalomban visznek minden­ felé ; keskeny utczákon is két kocsi megy egymás- mellett, s a sűrű utczakanyarulatoknál a legszűkebb­ helyen is oly gyorsan fordulnak, akár csak Buda­ pesten a postakocsik; szemfülesnek kell az embernek lennie! A városban kiszélesedő Quadalquivir folyóra a. sevillaiak, úgy látszik, nagyon büszkék, minden áron tengeri kikötőnek szeretnék tekintetni, egész tengeri kikötői életet honosítottak meg rajta. Különben elég- jói mutat. Tájékozódást szereztem a megtekintendő- nevezetesebb dolgok hollétéről, de már estefelé lévén, az idő, a főbb látnivalók csukva voltak. Útitársaim közül a vállalkozóbbak még fölmentek a Giralda- toronyba, de én ezt a sportot másnapra halasztottam, akkor meg a szakadó eső tartott vissza. Mondják, hogy a kilátás onnan valami pompás. Lehet, mert a torony óriási magas; a fölmenet díja egy peseta. Ez a torony Sevillának egyik fő nevezetessége; a szé­ kesegyház mellett nyúlik föl. A 12. század végén építették a mórok, akkor még minaret volt; mostani alakját a 16. században kapta. Ablakaiban harangok lógnak. A székesegyház roppant tömegű nagy épület, Spanyolország legnagyobb katedrálisa, öt óriási hajó­ val; a középhajó legnagyobb részét itt is a főoltár és a papi kórus foglalja el, de most javítás alatt van, mert a kupolája beomlott. Úgy látszik, hogy soha sem is lesz készen. Ez a rengeteg nagy templomi
  51. 51. 53 már szinte közömbösen érintett bennünket; újat az eddigiek után nem igen láttunk benne, csak rend- kívüli nagyságát bámultuk meg s egy-két érdekes kápolnáját mutogatta némi borravalóért a sekrestyés. Az egyikben egy szép Madonna-képre irányult figyel-
  52. 52. 54 münk; természetes, hogy Murillo műve volt, mert hiszen ott jártunk a nagy festő szülőföldjén. Láttunk is tőle több szép képet a museo provinciale-ban,. fő­ képen remek Madonna-alakokat a tipikus holddal, azután két szent Antal-képet, az egyiken a fölfeszí­ tett Krisztus fordul szent Antalhoz, a másikon a gyermek Jézus megáldja a szentet; megható kép mindakettő ; szent Antal arcza átszellemült, mennyei boldog arcz. A templom megtekintése után siettünk az Al-kazárba. Ez a legjobb karban lévő Alkázár egész Spanyol- ; országban; részben restaurálva is van. Amit a mór díszítő hajlam szépnek és kívánatosnak álmodott, a mi a képzelem-hajtotta vágynak, az érzékek gyönyö­ rének megfelelt, az itt elénk tárult. A mór stílnek egy pompás típusát szemlélhettük. Szemléltük is ked- vünkre, alig tudtunk megválni a káprázatos díszít- ményü termektől, csarnokoktól, a tropikus növény­ zetű és levegőjű pompás kerttől. A kalifák meg . később egyes keresztény fejedelmek mámoros éle- tének otthona volt ez; mit beszélhetnének ezek a czifra falak, erkélyes fülkék, kerti rejtett utak, h a szólni tudnának, az itteni életről, Don Pedro dőzsö- léseiről, míg szerencsétlen felesége a nyirkos börtön fenekén sínylődött . . . Oszlopos udvarán márvány-burkolat, szökőkút, a termek mozaikokkal rakva, falaik más-más díszítéssel, más-más színekben (egynek vörös-fehér-zöld volt a színe), egy-egy mennyezet ébenfa-, elefántcsont- és arany díszítéssel. Bejárván a tündérpalota minden termét, melyek egyikében tartotta esküvőjét V. Károly a portugál Izabellával, a tündérkertbe mentünk le.
  53. 53. 55 Már csak így nevezem ezt is, mert ilyenfélék lehettek a mesebeli tündérkertek. Útjai kövekkel vannak ki­ rakva, s a kövek közt óncsövek elrejtve,, melyekből egy nyomásra vízsugarak lövellnek ki, mintha zápor­ eső esnék. Kővel kirakott medenczékben kristályvizü tavak, itt-ott ugrókutak, gránátalma-, narancs-, füge­ fák, mirtusbokrok. Az épület alatt vannak a fürdők, külön a kertben a szultána fürdője cziprus-labirintban. A kertben és a fürdőkben V. Károly sok modern toldást, átalakítást végeztetett, ő festette a fürdő falára a freskókat is. Szívesen elidőztünk volna a kertben s még egyszer a mór palotában, ha a dél­ ebéd ideje nem közelget; de a hoteli élet pontos­ ságra késztet. Az eső már délelőtt is megzavart, délutánunkat pedig teljesen elmosta, hogy közüti kocsikon voltunk kénytelenek egyik helyről a másikra menni. Még két érdekes palotát néztünk meg: a San-Telmát és a Pilátus házát. Amaz Montpensier herczeg tulajdona volt. Királyilag berendezett díszes termeiben bútorok­ ban és egyéb tárgyakban sok kincset rejt magában, melyek nagy része az Alkázárból került oda. Mellette gyönyörű nagy park terül el. A palota emberei sehogy sem akartak beereszteni a termekbe, sáros czipőink miatt, de szerencsére jött az igazgató, s egy szavára megnyílt előttünk minden. A magyaros borravaló aztán jól esett a keményszívű szolgáknak! A Pilátus háza sajátságos gondolat eredménye. A 16. században épült. Építője Jeruzsálemben járván, Pilátus házának mintájára készíttette ezt a palotát, mely Lucca del Medina Celli herczegé. Mór, gót és reneszánsz stilvegyülék, arabos ornamentikával, de korántsem oly pazar, mint az Alkázár. Valamikor a
  54. 54. 56 legkiválóbb írók (Cervantes), tudósok és művészek találkozó helye volt. Most a termek üresek, semmire sem használják; időközben puskapor-raktár is volt. Egyik helyiségében ott van annak a kakasnak a szobormása is, mely a szent éjszakán háromszor kukorékolt! Este még egy sétát tettünk a kedves Sevilla belső utczáin, elvegyülve a járó-kelő közönség közé, mely a késő esti órákban is csoportosan lepi az utczákat és tereket, élénk társalgásban hullámzik föl s alá, vagy letelepszik a kávéházféle csarnokokban s iszo­ gatja a hűsítőket, vagy a jó Val de penas bort, avagy — ha telik — a még jobb Xeresit. Ez utóbbit magam is megkívánván, Nándor barátommal együtt, egy po­ hárral fölhajtottunk, s bizony jól esett. Április 26-án, hétfőn reggel még sevillai fényké­ peket vásároltunk, aztán 10 órakor búcsút mondtunk a kedves városnak. Termékeny, művelt, virágos vi­ déken haladtunk tovább Granada felé. Virágról szólva megjegyzem itt, hogy Spanyolországban, de különö­ sen Andalúziában nagyon sok a virág; a spanyol kedvvel és gonddal tenyészti. Olcsó pénzen szép csokrokat lehet venni. A házakat is szeretik virággal díszesíteni, a virágvasárnapi pálma pedig ott díszlik minden házon. Útközben több érdekes látnivalónk volt, így Mar- chena mellett egy nagy mór várnak festői romjai; Antequera gyönyörű környékével, érdekes tornyú, kolos- torszerü nagy épületével, a háttérben festeni való sziklákkal. Riofrión túl barlangba vájt házakat lát­ tunk, Rijo pedig sziklafalak Völgyében fekvő, tet­ szetős külsejű nagyobb város, szintén egy vár rom­ jaival. Szóval, regényes szép vidéken közeledtünk a
  55. 55. 57 Sierra Nevada tövében fekvő Granada városához, hova este 8 óra felé érkeztünk. A granadai királyságot Mohammed Aben al-Hamar alapította, mint a régi musulmán államoknak utolsó maradványát a 13. század elején. Ő tette virágzóvá Granadai Alhambra egyik terme. a várost, fejlesztette a földművelést, ipart, főkép a szövet- és fegyvergyártást; fürdőket, kutakat, víz­ vezetékeket készíttetett, s ő tette le alapját a híres Alhambrá-nak, melyet fia, II. Mohammed, épített föl. Itt vagyunk hát az Alhambra városában. Alhambra
  56. 56. 58 — ez a gondolat volt most első mindnyájunk agyá­ ban, hiszen annyit hallottunk, olvastunk róla, hogy csodás dolognak kelle képzelnünk „Granada gyön­ g y é i t ! Úgy is választottuk meg hotelünket, hogy minél közelebb jussunk a nagyhírű látványossághoz, mely a város mellett emelkedő dombon van. Azért hát a „Siéte Suelosquot; híres hotel omnibuszaiba helyez­ kedtünk el, melyek elegánsaknak éppen nem voltak mondhatók, s az eléjük fogott szegény öszvérek csak nagy keservesen tudták ezeket a bárkákat majd egy órai kínlódás után Kivonszolni a sáros úton. E ke­ serves fölvonulás közben, minthogy már teljes esti sötétség volt, sem a városból, sem az Alhambra kör­ nyékéből nem láthattunk semmit. Arról azonban csak­ hamar meggyőződtünk, hogy angolokkal fogunk együtt lakni, tán együtt étkezni is! Szerencsére magunk is annyian voltunk, hogy külön étteremre volt szüksé­ günk s így legalább étkezéskor nélkülözhettük a „ked­ vesquot; angolokat. Soha sem tudtam megbarátkozni az utazó angolokkal. A hová ezek befészkelik magukat, ott angol az életrend, a hangulat és minden. Hozzájuk kell alkalmazkodnia mindenkinek, de ők nem alkal­ mazkodnak senkihez sem. Előzékenység, tekintet, figye­ lem más utasok iránt bennök alig van; szinte lené­ zik vagy föl sem veszik azt, aki nem fajtájukbeli. Mikor társaságunk külön ebédlőtermében asztalnál ült, az egyik angol vendég föltett kalappal ment végig asztalunk mellett s így értekezett valamiről a hotel egyik alkalmazottjával. A pinczér által figyelmeztettük a derék „gentlemantquot;, s bizony le kellett vennie a kalapját. Az Alhambrában is ott lábatlankodtak min­ denütt s műértő nagyképűséggel rajzolgatták, feste­ gették az egyes részleteket. Bepillantottam néhánynak
  57. 57. 59 a rajzába: biz' az csak olyan ákom-bákom volt. Egész spanyol utamon nem láttam angolt, de Granada híres hely, ide hát el kell jönnie az angolnak is. Ho­ telünk ott az Alhambra közelében egészen angol hotel volt, meg is adtuk az árát drágán, pedig sehol ke­ vesebb figyelemben nem részesültünk, mint itt. Másnap reggel láttuk, mily szép helyen vagyunk; a hotel környéke csupa kert, liget, dús lombú vén fák közt árnyas allé-k szinte az Alhambra följáratáig s le a város széléig. Siessünk hát látni az Alhambrát, . melyről hibbant eszű „Führerquot;-em azt irja, hogy Rómá­ ban járni és a szt. Péter templomát nem látni sokkal kisebb baj, mint Granadában az Alhambrát nem látni,... Olyan bolond beszéd ez, hogy kár egy szót is vesz­ tegetni a helyreigazítására! Tiszta dolog, hogy a mór építészet legérdekesebb és legszebb maradványa az Alhambra — a „vörös díszlakquot; — s mint ilyen érdemes a megtekintésre, ha valaki Spanyolországban jár, de nem tartom akkora világcsodának, hogy egyenesen ezért menjen valaki Spanyolországba. Meglepett bennünket is, ámulva jár­ tuk be udvarait, csarnokait, termeit; de a sevillai Alkázár után, józan következtetéssel, sokkal többet már nem vártunk, s nem is csalódtunk. Az a bájos, kedves, pazar, sevillai mór palota élénk nyomokat hagyott emlékezetünkben ; nem gondoltuk, hogy annál sokkal szebbet lássunk, s azt tapasztaltuk, hogy a sevillai Alkázárhoz hasonlítva, az Alhambra csak elő- nyösebb fekvésű, nagyobb arányú s pazarabb díszí­ tésű mór palota, regényesebb, titokzatosabb hatással. Sokan és sokfélekép leírták már az Alhambrát, újat hát én sem mondhatok róla; de olvasóm tán
  58. 58. 60 jó néven veszi, ha csak vázlatosan is adok róla va­ lami ismertetést.. Az Alhambrához lejtős, kanyargós út vezet gesz­ tenyefák és platánok között; területére két kapun át jutunk, s először is V. Károly félben maradt királyi palotája ötlik szemünkbe. Ez a fejedelem ugyanis lerontatta a mór palota előrészét s helyébe egy re- nesszánsz fejedelmi palotát akart emeltetni. A falak elkészültek, de már tetőt nem kaptak, s a palota ma is így áll, félig rom, de elég érdekes látvány. Álta­ lában meg szokták róni ezért a cselekedeteért V. Ká­ rolyt, hogy elrontotta a mór palota egy részét s ide­ gen toldalékkal zavarta az összhangot. Én nem látom olyan szertelen károsnak ezt a dolgot, mert hiszen az Alhambra kívül úgyis alig mutat valamit, várszerű vastag faltömeg, látnivaló nincs rajta semmi, jófor­ mán ablakai sincsenek. Az V. Károly-féle palota pedig, ha elkészül, stílszerű szép alakjával mutatott volna valamit; így is megakad rajta a szem. Ezeknek a puszta falaknak közvetetlen folytatása az Alhambra épülete. Mikor a térre léptünk, egy különös alak üdvözölt bennünket nagy vigyorgással s jókedvű, élénk moz­ dulatokkal. Spanyol czigány volt, festői spanyol öltö­ zetben, herczegnek mutatta be magát. Főemberünkkel, Fábián úrral, barátságosan kezet szorított, csaknem megölelgette; kollégájának quot;nézte-e, vagy gyakorlott szemével meglátta benne a társaság főemberét s a vele járó dús borravalót, nem tudom, de roppant készséges kísérőnk lett a bejáratig, erősen ajánlgatta arczképeit, de a bejáratnál hatalma — úgy látszik — megszűnt; s minthogy a fényes borravaló iránti reménységében is csalódni látszott, másodszori talál-
  59. 59. 61 kozásunkkor már nagyon hideg büszkeséggel ment el mellettünk. Nem mindig balek ám a magyar! A bevezető folyosóról a mirtus-udvarba jutottunk, melynek közepén egy jókora tó van; az udvar talap- Granadai Alhambra oroszlán-udvara zata márvány, oszlopcsarnok környezi, mennyezete ezédrusfa. Balra egy torony van a követek termével, szemben pedig az Alhambra középpontja, a híres „oroszlán-udvarquot;. Csakhogy a nagy márványmedencze
  60. 60. 62 körül ólálkodó 12 oroszlán igen kezdetleges farag­ vány, fejük pedig párduczfej. Az udvart négyszögben tornácz veszi körül, 124 gyönyörű oszloppal. Falait körülbelül egy méter magasságban finom mázos cse­ repek borítják. Az oroszlán-udvartól jobbra van a „sala de los Abencerrajesquot;, balra a „sala de las hermanasquot; (a „testvérekquot; terme). Amaz nevét az ott legyilkolt 30 vagy 36 Abencerrajes herczegtől nyerte, kiket Boabdil szultán abbeli gyanújában öletett le egyenként, hogy köztük van a szultána kedvese is. Ennek a teremnek kupolája mutatja legszebben az arab ornamentikát és stilt; a kupoláról osúcsos kis kupolácskák függ­ nek alá, kitanulhatatlan rendszerben, mintha valami különös cseppkőbarlangban volnánk. Innen jobbra a „törvényteremquot; következik, csinos alabástrom oszlo­ pokkal s gazdagon csipkézett boltívekkel, gipszcsokrok­ kal. Ferdinánd és Izabella itt adtak hálát a győzelemért. A de los hermanas talapzatán két nagy márványtábla van, melyeket egy darabból vágtak ketté ; úgy mond­ ják, ezért nevezik „testvérekquot; termének. (?) Gyönyörű színes arabeszkekkel van díszítve. A terem végén egy fedett pompás erkély van ; szép herczegnő lakott ottan. A tornyokban a szultánák és herczegnők lakása volt. Egy kisebb folyosóról háromablakos csinos szobába jutunk, mely a fejedelemnő magánlakása volt. Körü­ lötte folyosó van későbbi freskókkal s Ferdinánd és Izabella betűivel díszítve ; innen pompás kilátás esik a szép vidékre. Innen lehet bejutni a fürdőkhöz is, me­ lyek különféle rendeltetésük szerint több részből ál­ lanak, gazdag színezéssel és aranydíszítéssel, titokza­ tos homályban. Meg kell még említenem az Alhambra legnagyobb termét, a mirtus udvar mellett, a trón-
  61. 61. 63 vagy követségi termet (sala de los embajadores). Itt fogadták az adózó fejedelmeket vagy követeiket. A terem aranyozott sárgás-fehér falai különféle alako­ kat ábrázoló gipszfigurákkal vannak díszítve. Az Alhambra egyes részleteit, díszítéseit szinte lehetetlen híven leírni. Nincs ott egyforma semmi; ahány csarnok, terem, erkély, szöglet van, az mind más-más formáját mutatja a pazar díszítésnek, a kép­ zelem legmerészebb, legszeszélyesebb játékában, min­ denfelé számos arab jel es fölirat. Ámulni lehet mind- ezen inkább, mint értelemmel belemélyedni, s a káp­ ráztató csúcs-tömkeleg, a tömérdek alakú vonaljáték végtére is fárasztólag, kábítóan hat az egyfolytában szemlélőre. Aki a mór ornamentikáról teljes fogal­ mát akar nyerni, annak az Alhambrát kell tanulmá­ nyoznia részleteiben. Ez az Alhambra hírnevének je­ lentősége. Az arab-mór építő és díszítő stílnek kétségen kívül fölötte érdekes és becses példája, a mórok nagy kulturájának, spanyolországi fényes uralmának ez is egyik legbeszédesebb, tán legékesebben szóló emléke, de nem olyan rendkívüli nagy dolog, hogy mellette a művelődéstörténelemnek másnemü tárgyai jelentőségükben, értékükben és tekintélyükben veszí­ tenének. Aki a granadai Alhambrát nem látta, de sok más nagyszerü és fenséges dolgot látott, annak még nincs oka nagyon elbúsulni ezen a hiányon. Semmit sem kell többre becsülni, mint amennyit ér; s végre is a hatalmas oszlopaik közt, beláthatatlan magas, merész ívezetü boltozataik, kupoláik alatt a lel­ ket eszményi szép világba ég felé emelő fenséges dómok mellett az Alhambra csak díszes látványosság, mely egy darabig elbájol, mulattat, de aztán kifáraszt, s ami
  62. 62. 64 legfőbb hiánya: nemesség, erő és fenség nincs benne, mint a görög, román és gót stilü alkotásokban. De az Alhambra és sok más emlék a mór időkből két­ ségtelen bizonyítéka annak, hogy Spanyolország, ha szenvedett is a móroktól, mint szenvedett más ellen­ ségtől is, műveltségben is sokat köszönhet nekik. Az a hódító nép, mely kulturájának, emelkedett és al­ kotni tudó szellemének oly sok és becses eredményét hagyta hátra, éppen nem volt barbár, túlságosan önző és kegyetlen sem lehetett, de szerette az esztétikai szépet is, és kifejezte tudományban, művészetben, költészetben és iparban; Spanyolországot pedig vala­ mikor virágzóvá tette, a minek nyomait azon a föl­ dön máig is láthatni. Az Alhambra után nyomban megtekintettük a mö­ götte lévő szép kastélyt, a Generalif-et, mely a mór fejedelmek üdítő helye volt s a regényes hajlamu Omár építtette. Alatta fákban, bokrokban, virágok­ ban dús gyönyörü kert van, terrászokra osztva; itt tartózkodni ragyogó napsugárban, üde virágillatban, igazán gyönyörüség. Az épület ablakaiból és erké­ lyeiről remek kilátás van a Sierra Nevada csillogó havasára és az alant viruló vidékre. A kastély ter­ meinek és csarnokainak falai valamikor arabeszkekkel voltak díszítve, de „a ragadozó angolok nagyobbrészt lehámozták.quot; (Zádori.) Nem is kiméi az angol önzés semmit! A Generalifet I. Izabella egy előkelő mórnak ajándékozta, ki kereszténynyé lett. A család egyik leány-tagját egy Pallavicini nevű olasz vette el s ezé most a kastély; de tulajdonosa szivesebben tartózko­ dik genuai palotájában, mint itt. Délután megtekintettük Granada városát, mely nem mutat sokat. Nem oly élénk, mint pl. Sevilla;

×