SlideShare a Scribd company logo
1 of 8
Download to read offline
28. évfolyam, 4. szám A város lapja 2015. január 30., péntek
A Kultúra Napja tisz-
teletére rendezett ünnepi
műsor szerkesztője, Bol-
dog – Pfenning Zsuzsanna
gyógypedagógusként dol-
gozik Ajkán, de kipróbálta
magát színházi statiszta-
ként is, előtte hosszú ideig
rendezvényszervezőként
sikeres programok létreho-
zásában működött közre.
Közel állnak hozzá a művé-
szetek, nemcsak a verseket
kedveli, az előadóművészet
minden ágával közelebbi az
ismeretsége, több hangsze-
ren is játszik.
(Fotó: lgyg)
A HÉT EMBERE	 B. PFENNING ZSUZSANNA
Közösségszervező és megtartó erő
Van Istenem, van hazám
Megjött a bányász
ÜNNEP Megemlékezések, műsorok a Magyar Kultúra Napján
Immáron negyedszázada, minden év január 22.
napján tisztelgünk a magyar kultúra előtt. Kölcsey
Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a magyar
nép zivataros századairól írt költeményét, a Himnuszt,
amely Erkel Ferenc zenéjével nemzetünk jelképévé
vált.
Az ünnepi beszédet dr. Jáger László címzetes főjegyző tartotta
 (Fotó: lgyg)
Az évforduló alkalmából
városszerte tartottak ünnepi
megemlékezéseket, szervez-
tek műsoros esteket. A köz-
ponti ünnepséget a város ha-
gyományainak megfelelően
idén is a Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidő Köz-
pont (vmk) kiállítótermében
tartották az Ajkai Képző-
művészeti Egyesület (AKE)
kiállításának megnyitásával
egybekötve. A szép számmal
egybegyűlt közönséget Val-
lerné Horváth Andrea mű-
velődésszervező köszöntötte,
majd dr. Jáger László címze-
tes főjegyző mondott ünnepi
beszédet.
- Az évforduló lehetőséget
biztosít számunkra, hogy
történelmi hagyományaink-
hoz visszanyúlva méltókép-
pen megemlékezzünk mind-
azokról, akik sokat tettek és
napjainkban is tesznek azért,
hogy nemzettudatunk meg-
őrzése érdekében kulturális
és szellemi örökségünket
utódainkra átörökíthessük
– fogalmazott bevezetőjé-
ben a szónok, emlékeztetve
rá, hogy a Magyar Kultúra
Napja nem pusztán a ránk
hagyományozott művészi
értékek előtti tiszteletadás,
hanem a kultúránkban rejlő
közösségszervező és meg-
tartó erő folyományaként a
nemzeti összetartozás ünne-
pe is egyben. A magyar em-
ber érzésvilágában pedig az
e napon született Himnusz
jelenti azt az egyetemes kö-
teléket, amely határainkon
innen és túl a nemzettudat
jegyében mindnyájunkat
összeköt.
- Kultúránk hordozza ha-
gyományainkat, történel-
münket, nemzeti önazonos-
ságunkat, és irányt mutat
a jövő útjának keresésében
– állapította meg dr. Jáger
László, hozzátéve, hogy nap-
jainkban egyszerre kell euró-
painak és magyarnak lenni,
de ez csupán látszólagos el-
lentmondás, mert más népek
kultúrájának megismerése
közelebb visz bennünket ah-
hoz, hogy megtanuljuk még
inkább megbecsülni azt, ami
népünk kultúrájában egyedi
és megismételhetetlen.
A nagy ívű ünnepi beszéd
a kultúra helyi ápolóinak
szóló tiszteletnadással foly-
tatódott.
- Városunk szerencsés
helyzetben van, mert kul-
turális és művészeti egyesü-
letek és alkotóművészek so-
kasága nap mint nap min-
dent megtesz azért, hogy a
kultúrát népszerűsítse. Élő
példája ennek az ünnepség
keretében elhangzó zenés
irodalmi műsor, és az Ajkai
Képzőművészeti Egyesület
immár hagyományosnak
mondható tárlata – sorolta
a szónok, majd néhány szó-
ban bemutatta az egyesület
tevékenységét. Elmondta,
hogy a 19 éve működő AKE
jelenleg 19 alkotót tömörít.
A sokszínű képzőművé-
szeti tevékenységet folytató
egyesület tagjai sorában
megtalálhatók festők, fafa-
ragók, szobrászok egyaránt.
Alkotótevékenységük so-
rán törekednek a technikai
sokszínűségre és változatos
anyaghasználatra töreked-
nek. Az elmúlt években szá-
mos ajkai, megyei, orszá-
gos és külföldi kiállításon
öregbítették az egyesület és
városunk hírnevét. Az idei
év pedig már a 20 éves jubi-
leum méltó megünneplése
jegyében telik majd. Terve-
zik a 10 éves évfordulóhoz
hasonlóan egyesületi kata-
lógus kiadását.
- Úgy gondolom, hogy a
zenés irodalmi műsor és a
kiállítás együttesen mutatja
a kultúra erejét és szépségét
és ápolandó gazdagságát.
Kívánom Önöknek, hogy a
mai nap jelentsen mindan�-
nyijuk számára maradandó
élményt, hisz nem szabad
felednünk, hogy a művé-
szet lényege nem csupán az
alkotás erejében, hanem az
értő befogadásban is rejlik! –
zárta mondandóját dr. Jáger
László.
Az ünnepség a kiállítók
díjainak átadásával folyta-
tódott. Ajka Város Önkor-
mányzatának díját Ozorai
Sándor vehette át dr. Hor-
váth József alpolgármester-
től. A Nagy László Városi
Könyvtár és Szabadidő
Központ díját Bábics Va-
léria igazgató Németh Fe-
rencnek adta át, akinek feb-
ruár 11-én egyéni kiállítása
nyílik a vmk-ban. Horváth
Ernő vezérigazgató Kovács
Dorottyának adta át a cége
által alapított díjat. Geren-
csér Hilda önkormányza-
ti képviselő díját Albertné
Baptsán Éva vehette át.
Az ünnepi megemlékezés
egy verses-zenés összeállítás-
sal folytatódott, amely József
Attila szerelmeit idézte fel a
költő verseinek, naplórészle-
teinek előadásával.
(folytatás az 5. oldalon)
József Attila híres versére
rímelve és egyben azzal vi-
tatkozva hangzott el a cím-
ben szereplő megállapítás a
kultúra napi fináléban, s a
lelkes, művészeteket szere-
tő közönség vastapssal ju-
talmazta a zenés irodalmi
műsor szereplőit.
Van Istenem, van hazám,
van közös kultúránk, nyel-
vünk, anyanyelvünk.
A megnyitó beszédben
hangzott el, hogy a társa-
dalom számára a kultú-
ra olyan kiapadhatatlan
erőforrás, amelyből azok
az energiák keletkeznek,
amelyek egy nemzetet,
egy várost, egy közösséget
fenntartanak és örökkön
új teljesítményre ösztö-
nöznek.
Ezen a napon, a Magyar
Kultúra Napján, érezhető,
szinte tapintható volt ez az
erő, hatott is minden érzé-
künkre.
Már a belépés pillanatá-
ban 19 ajkai képzőművész
alkotásai varázsoltak kö-
rénk ünnepi hangulatot.
Dr. Jáger László ünnepi
beszéde Faludy György
szavaival Berzsenyit idézte,
majd Kodályt. Az irodalmi
összeállításból pedig József
Attila üzent. Felcsendültek
az ismert megzenésített
versek a szerelemről, a kö-
tődésekről, a hiányokról,
valami egészen különös és
szép hangszerelésben. Él-
mény volt hallgatni a fiatal
versmondó fiút, az ihletet-
ten daloló leányt.
Csak gazdagodtunk,
gazdagodtunk, nemzedé-
kek, fiatalok, idősebbek,
újra és újra megszereztük
magunknak az üzenetet,
befogadtuk minden impul-
zusát, mert ebben a kultú-
rában rejlik az összetarto-
zás, és ez az est is zálog volt:
kultúránk, népünk fenn-
maradásának záloga.
Sz. Tóth Edit
A Bányászcsalád szobráról sokan hiányolták a családfőt. Nos,
a hideg napokban megérkezett a bányász is, de nem szénportól
feketén, hanem hótól fehéren. (Fotó: Györkös)
Ajkai Szó 2015. január 30., péntek
2
Különleges szertartás
zajlott január 24-én délelőtt
a Magyar Imre Kórház ötö-
dik emeletén. Számos meg-
hívott vendég, valamint je-
lenlegi és egykori dolgozók
jelenlétében kápolnát szen-
teltek fel az intézményben.
A kápolnát az oikoume-
ne jegyében hozták létre,
kizárólag adományokból.
A szertartás elején Vida
István, a kórház főmér-
nöke, az Ajkai Jézus Szíve
Egyházközség világi elnöke
köszöntötte a megjelente-
ket. Elmondta, hogy már
a nyolcvanas évek végén is
voltak törekvések egy ká-
polna létrehozására. Most a
kórházrekonstrukció kap-
csán Bakos Frigyes esperes
kezdeményezésére és dr.
Nyári Ildikó főigazgató tá-
mogatásával sikerült elérni
a csaknem három évtizede
kitűzött célt.
A főigazgató beszéde
után vette kezdetét a fel-
szentelési szertartás. Dr.
Márfi Gyula veszprémi
érsek Isten dicséretére,
Árpádházi Szent Erzsébet
tiszteletére, a Szentlélek
segítségül hívásával szen-
telte meg az épületet, majd
megáldotta azokat, akik ál-
dozatukkal, munkájukkal
részt vettek az építésben.
Vajda István evangéli-
kus lelkész elmondta, hogy
nagy szükség volt a kápol-
nára, hiszen beteglátoga-
táskor, főként úrvacsora és
gyónás estén, zavaró ténye-
ző volt az intimitás hiánya.
Sándor József református
lelkész a Királyok I. köny-
vének nyolcadik fejezetéből
olvasott fel válogatott ver-
seket. Ebben a fejezetben
Salamon király templom-
szentelési imádsága talál-
ható, aki először épített
templomot Izraelnek.
Az avató szentmise kö-
nyörgéssel folytatódott,
amit dr. Márfi Gyula érsek
a betegekért mondott, Ba-
kos Frigyes esperes pedig
az adományozókért, akik
anyagiakkal, fizikai és szel-
lemi munkájukkal hozzá-
járultak, hogy ez a kápolna
megvalósulhatott, és egy
orvos elhunyt édesany-
jának lelki üdvösségéért
ajánlotta fel a szentmiseál-
dozatot.
A kápolnában szombati
napokon, 16 órakor kez-
dődnek majd a szentmisék.
Minden hónap első három
hetében katolikus, a negye-
dik és ötödik héten pedig
református, vagy evangéli-
kus szertartás zajlik majd.
zsge
Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata.
Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint
ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén.
Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.
Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.
Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk
közölni! ISSN: 0238-6267
Kápolnát szenteltek
fel a kórházban
Dr. Márfi Gyula a betegekért, Bakos Frigyes az adományozókért
fohászkodott az Úrhoz (Fotó: Györkös)
Schwartz Béla polgármes-
ternek hivatali ideje alatt
nemcsak a politikai táma-
dásokat kellett állnia: ellen-
felei szívesen és kitartóan
éltek vele szemben a bünte-
tőjog eszközeivel is. Négy év
alatt huszonegy(!) eljárást
indítottak ellene, ezek kö-
zül egyetlen becsületsértési
ügy zárult minimális pénz-
büntetéssel, a többi vád alól
felmentették.
Így történt ez legutóbb is:
január 23-án a hűtlen keze-
lés és zsarolás bűntettének
vádja alól is felmentették
Schwartz Béla polgármes-
tert. Szintén felmentették
a másod- és harmadrendű
vádlottakat, Horváth Bélát
és Pék Attilát, akiket a hűt-
len kezelés bűnsegédletével
vádoltak. Az ítéletet a vé-
dőbeszédek elhangzását kö-
vető hosszabb szünet után
hirdették ki a Veszprémi
Járásbíróságon. A büntető
eljárás másfélmillió forin-
tos költsége az állam terhén
marad.
Hiába állította az ügyész-
ség azt, hogy a polgármes-
ter és Pék Attila közötti
megbeszélés tárgya az volt,
hogy egy korábban már
kifizetett, és más megren-
delésére elkészített építést,
útszélesítést, járdaépítést
számlázzanak le újra, ez
nem volt bizonyítható. Cá-
folhatatlan viszont, hogy a
vád körébe tartozó három
helyszínen, a Park Center
mögötti járdával kapcso-
latban, a csingervölgyi kö-
zösségi parkban, valamint
Bódén elvégezték az építési
munkákat. A bíróság elfo-
gadta a cégtulajdonos, Pék
Attila védekezését, hogy a
2008. előtt elvégzett mun-
kákat vonták egybe és azt
rendezték 2008. májusá-
ban. A bírósági szakaszban
kirendelt műszaki szakértő
úgy nyilatkozott, hogy kb.
20 millió forint értékű az
a munka, amit elvégzett
a vállalkozás. A bíróság
álláspontja szerint a meg-
valósult építési munkák
nem tekinthetők vagyoni
hátránynak a 10 millió fo-
rint kifizetésével szemben.
Attól még, hogy a vádlot-
tak alakilag nem megfelelő
szerződést kötöttek, és ala-
kilag nem megfelelő szám-
lát csatoltak, a munka nem
volt fiktív, hanem éppen a
zsarolással vádoló Németh
György felmerült követelé-
se kapcsán rendezték azo-
kat.
A polgármesternek az
előirányzatról való dön-
tése a bíróság szerint nem
volt szabályos, de ez nem
olyan súlyú, amit a bíróság
olyan kötelességszegésként
értékelhetett volna, amely
ok-okozati összefüggésben
lenne bármilyen vagyoni
hátránnyal.
Zsarolás vonatkozásá-
ban a bíróságnak nem volt
lehetősége a sértettet meg-
hallgatni, mert Németh
György időközben elhunyt,
azonban a bíróság rendkí-
vül sérelmezte azt, hogy a
szembesítése sem történt
meg a nyomozás során az
elsőrendű vádlottal, pedig
ez akkor még lehetséges, és
a bíróság álláspontja sze-
rint szükséges is lett volna.
A bíróság Németh György
vallomásának ellentmon-
dásait nem tudta feloldani,
és a tanúként meghallgatott
Sz. K. is ellentmondásosan
nyilatkozott. A sértett egy-
értelműen elfogult, és a vád-
lott haragosa volt. Azt, hogy
történt-e köztük fenyegetés,
nem lehetett büntetőjogi bi-
zonyossággal megállapítani.
Az ügyész három nap
gondolkodási időt kért,
hogy közölje, másodfokra
tereli, vagy tudomásul ve-
szi-e az ítéletet.
Az MTI-nek nyilatkozva
Schwartz Béla kijelentet-
te: az ellene folyamatban
lévő ügyek közül ez tűnt a
„legsúlyosabbnak”, de örül
annak, hogy a szakértői vé-
leményeket figyelembe véve
végül felmentő ítélet szüle-
tett. zsge
A várost nem érte kár, egyik vádpont sem állt meg
BÍRÓSÁG A súlyosabb vádak alól felmentették Schwartz Bélát
Felülvizsgálják a városfejlesztési stratégiát
Ajka Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette első integrált város-
fejlesztési stratégiáját, erre alapozva jelentős fejlesztéseket sikerült
megvalósítani a városban.
Hét év után a stratégia felülvizsgálata indokolt és időszerű. A Belügymi-
nisztérium európai uniós források felhasználásával országos szinten tá-
mogatja és szervezi a városfejlesztési stratégiák felülvizsgálatát és nyil-
vános pályázat útján választotta ki a stratégia elkészítésével megbízott
tervezői csoportot. A szakértők feladata egy olyan középtávú stratégia
készítése, amely figyelemmel van Ajka és lakosságának legfontosabb
igényeire, elvárásaira, célkitűzéseire az elkövetkező évtized vonatkozá-
sában. A stratégia a elkészítési határideje 2015. június.
Disznóvágás Tósokberénden
A Tósokberéndért Egyesület
idén is megtartotta hagyomány-
őrző nyílt disznóvágását a kö-
zösségi házban Csendes Róbert
szervezésében.
Napokkal korábban gyűltek
már az eszközök, tárgyak, ame-
lyek elengedhetetlenül szüksé-
gesek egy ilyen sokrétű munka
elvégzéséhez. Négy üstöt, négy
bontószéket készítettek szom-
batra IV. Dezső érkezéséhez.
Reggel hét órakor már elkez-
dődött a pörzsölés. Két böllér
irányította a munkafolyamato-
kat, Palotai Ferenc a hagyomá-
nyokraalapozvaésRédlingZsolt
a legújabb technikai fogásokat
bevetve. A jó csapatmunka ha-
tására a segítők nagyon hamar
végeztek a különféle munkafo-
lyamatokkal, kilenc órára már
hús nélkül árválkodott a rendfa.
Hamar elkészült a kolbász és
kora délután már kifőtt a hurka,
kisült a zsír is. Rekord idő alatt
a sózóba kerültek a sonkák, sza-
lonnák.
Közben a konyhában az as�-
szonyok serénykedtek. Főzték a
húslevest, sütötték a pecsenyét,
a hurkát. Az idősebb korosz-
tály egész napos teherbírását
minden fiatal megirigyelhette.
Az idei év munkáit segítette
egy technikai újítás is. Németh
Ferenc készített egy nagy be-
fogadóképességű kolbászsütő
készüléket, amiben egyszerre
tizenkét pár kolbászt lehetett
megsütni rövid idő alatt.
Az dén meglepetéssel is
készültek a szervezők. Ös�-
szeállították az idősebb, beteg,
egyedül, rosszabb körülmények
között élő falubeliek, a nagyobb
családok névsorát és kis kósto-
lókat vittek nekik házhoz, sőt
még tósokberéndi hűtőmágne-
sekkel is kedveskedtek nekik.
Sokan meghatódva fogadták az
egyesület ajándékát és hálásan
megköszönték a figyelmességet.
A finom friss húsból készült
leves, hurka, kolbász és pecse-
nye felszolgálása a közösségi
házban délután négy órakor
kezdődött és hét óráig tartott. A
disznótoros elfogyasztása után
megbeszélték a nap fontosabb
eseményeit, majd két harmoni-
kászenéjérenótáztak,stáncrais
perdültek. (csbé)
A disznótornak elmaradhatatlan része a koccintás is
(Fotó: Györkös)
Ajkai Szó2015. január 30., péntek
3
Pénteken tűzték fel a sza-
lagokat a Bródy Imre Gim-
názium és Alapfokú Művé-
szeti Iskola végzős tanuló-
inak a VKSZK színházter-
mében. Az iskola életében
ez már az ötvennyolcadik
alkalom volt.
Csonka Otília tizedik
évfolyamos tanuló, műsor-
vezető köszöntötte a meg-
jelent vendégeket, köztük
Hartmann Iván volt isko-
laigazgatót, dr.Jáger László
címzetes főjegyzőt és Mol-
nár Istvánt, az alapítvány
kuratóriumának elnökét.
Elsőként Mihályfi László
iskolaigazgató mondta el
ünnepi beszédét. Kiemelte
az iskola szerepét, amely az
állandóságot, a békét biz-
tosítja a tanulói számára.
Ezzel összhangban a becsü-
letre, szeretetre, mások el-
fogadására tanítják, nevelik
diákjaikat. A tanárokban
az öröm mellett aggoda-
lom, ugyanakkor állandó
bizakodás is van a diákjaik
iránt, hogy megállják he-
lyüket az élet labirintusá-
ban. Beszéde végén Szent-
Györgyi Albert gondolatát
idézte: „Gondolkodj bátran,
ne félj attól, hogy hibákat
követsz el! Tartsd nyitva a
szemed, az apró részleteket
is vedd észre, és legyél min-
denben mértéktartó, céljai-
dat kivéve.”
Ezután a három végzős
osztály tanulóinak a sza-
lagtűzése következett. Az
osztályfőnökök, Mecsekiné
Bors Bea, dr. Paksi Zoltán és
Kaszta Beáta meghatódva,
kissé szomorúan - hogy is-
mét el kell engedni tanulói-
kat - tűzték fel a szalagokat.
A végzősök nevében Hor-
váth Réka 12. g osztályos ta-
nuló elmondta, hogy máso-
dik otthonuk volt az iskola.
Megköszönte a tanároknak,
hogy felkészítették őket az
életre és visszaemlékezett az
együtt töltött kellemes idő-
re. Ezután Bognár Tamara
12. b osztályos tanuló Cser-
háti Zsuzsa Egy elfelejtett
dal című örökzöldjét éne-
kelte. Majd Kertész Dávid,
a 11. g diákja adott néhány
tanácsot a végzősöknek,
többek között, hogy ne az
egyéni célokat helyezzék
előtérbe, hanem a közössé-
gért dolgozzanak.
Ezután a színpadon egy
osztálytermet rendeztek
be, ahol a tábla a tanult is-
meretekkel volt teleírva. Az
osztályban ülő diákok út-
ravaló - Reményik Sándor,
Kosztolányi Dezső, Felcser
Máté, Farkas Roland és Ka-
rinthy Frigyes - verseket,
idézeteket tolmácsoltak.
Közben a táblát letörölték,
majd megfordították, ahol
a nagybetűs ÉLET felirat
volt olvasható. Kersner Ákos
magyar-történelem szakos
tanár ötlete telitalálat volt,
úgy ahogy a kilencedikes lá-
nyok Lou Reed Perfect Day
előadása is, zongora és gitár
kísérettel.
A műsor a három osztály
sajátos kisfilmjével zárult.
Ekkor már mindenki na-
gyon várta az elmaradhatat-
lan bál nyitótáncát, amely
két bécsi és egy angol kerin-
gő volt, végén meglepetés
össztánccal, amit Ramasz
László táncoktató és kore-
ográfus tanított be. Ezzel a
színházteremben véget ért a
műsor, majd a vendégsereg
a Bánki aulájában folytatta
a bált. Ott ismét bemutat-
ták a táncokat, majd közös
tánc szerzett örömet a büsz-
ke szülőknek. Az est során
„Az év tanára” megtisztelő
címet Csermák Mihály ve-
hette át, Szeip Júliát bálki-
rálynőnek, Szalai Kornélt
bálkirálynak választották.
Cs.B.É.
Dr. Horváth József alpol-
gármester köszöntőjében
elmondta, hogy az előző köz-
szolgálati szerződés lejárt.
Lehetőség nyílt szélesebb
együttműködést, új tartalmú
kapcsolatot kiépíteni a város
és a színház közt. Ajkán lesz
a színház egyik fióktelepe,
így Vándorfi László igazgató
összeállított több tervezetet,
amelyeket a jelenlévők meg-
ismerhetnek és megvitatnak.
Ezután a színházigazgató
ismertette a gazdag progra-
mot. A projekt első részét, ami
május harmadikáig tartana, a
Nők Napjával indítanák. Eb-
ben fő szerep jutna a nők és az
anyák dicséretének. Szerepel-
neaprogrambanjótékonysági
musical előadás is.
A tavaszi program fő att-
rakciója lenne a „Star Facto-
ry” országos tehetségkutató
verseny, amelyet ének, vers-
próza és tánc kategóriában
hirdetnének meg 14-35 év kö-
zötti korosztálynak. Pályaké-
pes, előadásra és befogadásra
alkalmas tehetségeknek kí-
vánnának teret adni, akiknek
a személyiségére és természe-
tes előadására kíváncsiak. He-
lyi médiumok összefogásával
teremtenének országos lefe-
dettséget. A két döntő Veszp-
rémben illetve Ajkán lenne. A
verseny február végétől május
közepéig tartana.
Nyáron „Ajkai randevú”
című programot terveznek,
ahol a városrészek bemutat-
nák „Az első 800 év” előadá-
suknak a rövidített változa-
tát az Agorán. Az augusztus
20-i ünnepségsorozat így
három napos lenne, kibőví-
tenék egyéb előadásokkal is.
Tartalmas rendezvényeket
szerveznének a Kristályfür-
dő területén gyermekek és
felnőttek számára. Ugyan-
itt felállítanának egy mobil
körszínházat, amelyben két
szinten negyven-negyven
néző foglalhatna helyet, és
a különleges környezetben
Ajkán eddig még nem látott
előadásokat mutatnának be.
Az ajkai bérletes színház-
látogatók továbbra is két
előadást láthatnának éva-
donként a Pannon Várszín-
ház előadásában, de bérlet-
szünetes előadásokkal is je-
lentkeznének. A színházban
működő táncműhely magas
színvonalon dolgozik, sze-
repet kaphat benne az Ajka-
Padragkút Táncegyüttes is
a kortárs tánc és a néptánc
színpadra vitelével.
A színház a pályázatok
adta lehetőségeket sikeresen
kihasználja. Ajkán alkalom
nyílna a színészek segítségé-
vel az óvodákban, iskolákban
a művészeti nevelésre, többek
között a tánc és a jelbeszéd
felhasználásával.
A részletes programismer-
tető után a jelenlévők megvi-
tatták a tervezet egyes fejeze-
teit. Javaslatokat tettek a vál-
toztatásokra, amelyek lénye-
ges eltéréseket nem mutattak,
de a helyi adottságokat figye-
lembe veszik. Felvetődött az
ötlet egy nonstop-interaktív
vetélkedőre a városrészek
között, ami tetszést aratott.
Kérésként hangzott el, hogy
a színházi próbák esetenként
nyíltak lehessenek a gyerekek
számára. Továbbá a második
800 éves rendezvénnyel kap-
csolatban javaslatokat tett a
felelős programigazgató.
Dr. Horváth József a végén
összegezte a megvalósítható
felvetéseket, amelyek a feb-
ruár 3-án aláírásra kerülő
Közszolgálati Szerződésbe
bekerülhetnek.
Cs. Bosits Évi
A Bródyban is
megvolt a szalagavató
Üveges Sándor, Kádár Ignác, dr. Horváth József és Utassy István
hallgatja Vándorfi László (középen) elképzeléseit (Fotó: Györkös)
A táncosok koreográfiát tanulnak Brebán Katalin vezetésével
 (Fotó: Györkös)
A színpadon egy osztálytermet rendeztek be (Fotó: Györkös)
Ajka vár – színházzal!
Tíz éves a Bahar Orientális tánccsoport
EGYEZTETÉS Gazdag kulturális program készül Vándorfiék közreműködésével
A polgármesteri hivatalban találkozott néhány, a vá-
ros kulturális életében szerepet játszó lokálpatrióta és
szakember, hogy megvitassák Ajka város és a Pannon
Várszínház együttműködési megállapodását.
Hat a testre, lélekre, sport,
mozgásfejlesztés, közösség-
építés. A városban és a térség-
ben egyre népszerűbb az ori-
entális tánc. A Bahar tánccso-
port az idén ünnepli alakulása
tizedik évfordulóját.
A jeles alkalomra készü-
lődés jegyében telnek az év
első hónapjai. Január kö-
zepén workshopot tartott a
szabadidőközpontban Bre-
bán Katalin, Budapesten
élő táncos, oktató, a Miss
Bellydance 2012. verseny
európai győztese. Katalintól
megtudtuk, a Bahar vezető-
je, Sipőcz Andrea hívta meg
őt. A táncos hölgyekkel, akik
a Dunántúl teljes területéről
érkeztek, kétszer három órá-
ban foglalkozott. A délelőtt a
technikai fejlesztésről szólt,
délután koreográfiát gyako-
roltak. Az oktató elmondta,
a több mint félszáz résztvevő
alapos tudással rendelkezik.
Horváth Orsolya, a Ba-
har táncosa kérdésünkre
elmondta, hetente egy al-
kalommal próbálnak, négy
csoportban, vannak kezdők,
középkezdők, középhaladók
és haladók. Az orientális
tánc művelését 16-17 éves
korban a legjobb elkezdeni,
és bármeddig lehet csinálni.
Az ajkai csoportba is járnak
ötvenes hölgyek. A tánc sok
izomcsoportot megmozgat,
a próbákon kiváló a hangu-
lat. A közös érdeklődés révén
barátságok is kiakakulnak.
- A jubileumi gálát július
negyedikén tartjuk - tudtuk
meg Horváth Orsolyától.
- Minden táncos színpad-
ra lép a több, mint két órás
programban. A haladók egy
cintányéros darabot próbál-
nak. Az érdeklődők láthat-
nak többek között lepke- és
legyezőfátylas, Izisz-fátylas
koreográfiát is. A Bahar tag-
jai táncaikon kívül fellépő
ruhatáruk legszebb darabjait
is bemutatják.
T.A.
Ajkai Szó 2015. január 30., péntek
4
Tanfolyam indul az Ajkai Fotóklubban
Felhívás ebösszeírásra
Értesítjük a Csékúti Hegyért Egyesület tagjait,
pártoló tagjainkat, hogy éves közgyűlésünket
2015. február 14-én, szombaton, 9 órakor tartjuk
a Padragkúti Művelődési Házban.
Napirendi pontok:
- 2014. év értékelése és pénzügyi beszámoló
- 2015. évi feladatok és a tervezett költségvetés megvitatása
- Felügyelő Bizottság beszámolója
- Vegyes ügyek
Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy a közgyűlés határozatképtelensége
esetén, azt szóbeli értesítést követően, egy óra elteltével megtartjuk
az eredeti napirendi pontoknak megfelelően. Ez esetben a közgyűlés
a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.
Elnökség
Légy része a jövőnknek!
A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet-
len autóipari beszállítóinak.Veszprémi gyárunkban
készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve
nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles
skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame-
ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk.
2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb
technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT
gyártásunkat. Az épületbővítéssel is járó beruhá-
zás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében.
Amit kínálunk:
• versenyképes fizetés • 13. havi fizetés •béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények
• inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat
tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál
TERMELÉSI TRÉNER
MŰSZAKVEZETŐ
GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK
HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK
SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK
TESZTLABOR MÉRNÖK
PROJEKT MÉRNÖK
PFMEA KOORDINÁTOR
ÜZLETI RENDSZEREK FELELŐSE
Az alábbi munkakörbe keresünk új munkatársakat:
Jelentkezés módja:
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló,
emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre:
info@valeo.hu
Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat.
valeo_150108_9pozi_127x200.indd 1 1/8/15 9:52 PM
Ajka város közigazgatási te-
rületén az állatok védelméről
és kíméletéről szóló 1998. évi
XXVIII. törvény 42/B. §-ában
foglalt kötelezettségnek eleget
téve 2015. január 30. - 2015.
február 28. között eb összeírást
tartunk.
Az ebösszeírás során az eb-
tartóknak ebenként egy, a fenti
jogszabályban meghatározott
adattartalmú adatlapot kell ki-
tölteniésazokatazönkormány-
zat rendelkezésére bocsátani.
Az adatlap személyesen át-
vehető az Ajkai Közös Önkor-
mányzati Hivatal (8400 Ajka,
Szabadság tér 12.) portáján,
vagy letölthető a város honlap-
járól www.ajka.hu oldalról is.
A kitöltéssel kapcsolatos
tájékoztatás személyesen az
Ajkai Közös Önkormányzati
Hivatal Építési és Városgazdál-
kodási Irodáján, vagy telefonon
(88/521-197) kérhető.
Az ebek bejelentése 2015.
február 28-ig az alábbi módok
egyikeként teljesíthető:
postai úton a kitöltött és alá-
írt adatlapokat az Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal Építési
és Városgazdálkodási Irodájára
megküldve (8400 Ajka, Szabad-
ság tér 12.),
személyesen, az Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal (8400
Ajka, Szabadság tér 12.) portá-
jára leadva, vagy
e-mailben az eb@hivatal.
ajka.hu címre beküldve.
Felhívjuk egyúttal az eb-
tulajdonosok figyelmét, hogy
2013. január 1-jétől a 41/2010.
(II.26.) Korm.rendelet 17/b §
(10) bekezdése értelmében négy
hónaposnál idősebb ebek csak
mikrochippel (traszponderrel)
megjelölve tarthatók. A jog-
szabály megsértése esetén az
ebtartó 45 000 Ft pénzbírsággal
sújtható. Ezért kérjük, hogy aki
e kötelezettségének még nem
tett eleget, az ebösszeírás adat-
lap kitöltése előtt azt pótolja!
Az ebösszeírásban mikro-
chippel ellátott és az állator-
vosnál korábban bejelentett, a
központi nyilvántartásban már
szereplő, valamint a bilétával
rendelkező és a helyi nyilván-
tartásban szereplő ebeket is be
kell jelenteni.
Az ebtulajdonosok az ebös�-
szeírást követően is kötelesek az
adatokban bekövetkezett vál-
tozásokat, szaporulatot írásban
bejelenteni.
Felhívjuk a tisztelt ebtartók
figyelmét, hogy az adatszolgál-
tatás elmulasztásának jogkö-
vetkezménye - az állatvédelmi
bírságról szóló 244/1998. (XII.
31.) Korm. rendeletben foglal-
tak alapján – 30 000 Ft pénz-
bírság.
Ajkai Közös
Önkormányzati Hivatal
Negyedik alkalommal
szervezi meg fotós tanfo-
lyamát az Ajkai Fotóklub
azok számára, akik a vá-
rosban érdeklődnek a fotó-
zás iránt.
Az egyesületként műkö-
dő klub 2007-ben alakult
tizen-egynéhány fényké-
pezést kedvelő taggal. Cél-
juk az volt, hogy egyesületi
formában nagyobb esél�-
lyel részt tudjanak venni a
meghirdetett pályázatokon
és hogy tapasztalataikat át-
adják egymásnak, hatéko-
nyabban, szervezettebben
dolgozzanak, így a kiállí-
tásaikat is nagyobb siker-
rel tudják megszervezni.
Évente egy nagyobb tárla-
tot szerveznek, 2015-ben a
Magyar Fotográfia Napja
alkalmából augusztus 29-
én a VKSZK-ban rendezik
a fotókiállításukat. Emel-
lett kisebb bemutatkozáso-
kat is szerveznek, amikor
egy-egy fotós kerül fókusz-
ba. Ezeken a kiállításokon
nyomon lehet követni a
tagok fejlődését. Más te-
lepüléseken is bemutatják
képeiket, szerepeltek már
Körmenden, Noszlopon, a
kiscsőszi Pajtafesztiválon
és a Hangvillában Veszp-
rémben. Állandó kiállítá-
suk van az ajkai kórházban,
ahol 35 képet láthatnak a
betegek és látogatók, ne-
gyedévente cserélgetve. A
PA-CI pályázat fotódoku-
mentálását is ők végzik. A
polgármesteri hivatal de-
korációjának egy részét is
ők készítették.
Nyilvános fotópályázatot
írtak ki „Ajka fotós szem-
mel” címmel, ahol három
kategóriában díjazzák a ké-
peket.
A tanfolyam első előadá-
sát január 30-án este hatkor
a Fekete István iskola régi
épületében tartják. Majd
minden második héten,
összesen öt alkalommal ta-
lálkoznak. Tihanyi György
egyesületi elnök szeretné, ha
az érdeklődők tudatosan és
igényesen használnák ki az
adott lehetőségeiket és örö-
mükre válna ez a hasznos
időtöltés. Korhatár nincs,
de legalább 14 éves legyen a
jelentkező, mivel minimális
technikai ismeretekkel min-
denkinek rendelkezni kell
ahhoz, hogy követni tudja a
tanfolyam tematikáját.
Az előadássorozat alap-
vető ismeretek, tanácsok
gyűjteménye lesz, melyek jó
kiindulópontot biztosítanak
azoknak, akik a témával
komolyabban szeretnének
foglalkozni. Minden alka-
lommal kivetített fényképek
elemzésén keresztül térnek
ki az adott fotó elkészítésé-
nek technikai megoldására,
és ezek alkalmával ismerhe-
tik meg a hallgatók a fény-
képezés technikai alapjait,
a szakszavak jelentését. Az
előadások címei szinte csak
irányadóak, hisz egy adott
fotó kapcsán elkerülhetet-
len, hogy „ugorjunk” egy
másik témára. A hallgatók
hozhatják a fényképezőgé-
peiket, a bemutatott techni-
kai megoldásokhoz történő
beállítási lehetőségekben
segítenek a tapasztaltabb
fotósok. A tanfolyamon be-
mutatják a leggyakrabban
használt típusokat és a leg-
újabb technikákat, gépeket
és az azokban rejlő opciókat
és korlátokat is.
A tanfolyam eddig min-
den évben sikeres volt.
Tavaly 50-60 amatőr fo-
tós vett részt lelkesen az
előadásokon. Abban a re-
ményben indítják idén a
foglalkozást, hogy minél
többen alkossanak tuda-
tosan, ne csak véletlensze-
rűen készítsék a képeiket.
Aki elvégzi a tanfolyamot
és kedvet kap hozzá, kér-
heti felvételét a fotóklubba.
Az egyesület egyébként is
nyílt, bárki részt vehet a
közös munkában, s ehhez
nem kell drága fényképező-
gép-csodákkal rendelkez-
nie. A kollektíva nagyon jó,
kritikus szemmel figyelik
és segítik egymás munká-
ját, szakmai fejlődését.
Cs.B.É.
Ajkai Szó2015. január 30., péntek
5
Ajkarendek nagy lel-
kesedéssel készült a 800
év ünneplésére. Szinte az
egész falu részt kívánt ven-
ni a bemutatkozáson. Min-
denki érezte, hogy nagy
„durranás lesz”, mindenki
szerette volna beépíteni a
maga kis homokszemcsé-
jét a közös nagy oszlopba.
És mindenki büszke volt,
hogy megcsináltuk, meg-
mutattuk. A versenyen túl
közösség is kovácsolódott.
Az emberek megtapasztal-
ták, hogy jó együtt lenni
és közösen nagyszerű dol-
gokat vihetnek végbe. A
nyereményen felül ez volt
az igazi siker, a mindennél
többet érő kamat.
Ez a kamat érződött a
szombati disznóvágáson
is. Reggel 7 órakor indult a
fiatalokból és tapasztaltab-
bakból álló vegyes csapat
Földi Jóska bácsi portájá-
hoz. A szívélyes fogadta-
tás után szegény cocinak
semmi esélye sem maradt.
Hamar a mázsára került,
ahol nem kellett szégyen-
keznie, 157 kg-ot nyomott.
A művelődési házban már
forró víz várta, a zászlós
kíséretet pedig forralt bor.
Vidáman folytak a mun-
kálatok annak rendje és
módja szerint. Este hatra
zsúfolásig megtelt a nézőtér
és a színpad. Az egyéves-
től a nyolcvanasig minden
korosztály képviseltette
magát, és mindenki nagy
elégedettséggel kóstolgatta
a finomabbnál finomabb
falatokat. A friss csontos
húsokból készült húsleves
utánozhatatlan, főleg ha
egy nagy üstben fortyogva
érnek össze az ízek. Nem is
beszélve a töltött káposztá-
ról, amely hét nyelven be-
szélt. A sült hús és a kolbász
már szinte csak ráadás volt.
Aztán már mindenki csak
mesélt és mesélt az Ajka-
rendekért Egyesület kilen-
cedik disznótoros vacsorá-
ján. Aki nem hiszi, járjon
utána, aki pedig ott volt,
újra töltekezhetett és a ka-
matokból gazdagodhatott.
(folytatás az 1. oldalról)
A műsort Boldog – Pfen-
nig Zsuzsanna szerkesztette,
közreműködött Balassa Szil-
via, Battyányi – Nagy Anna-
mária, Horváth Tibor, Kustos
Gábor, Marosvölgyi Gergely,
Strang Zsanett, Szélessy Ba-
lázs és Szücs Tamás.
* * *
A kultúra az, amely ös�-
szeköti a magyarságot térben
és időben, éljünk bárhol a vi-
lágban, ha felhangzik a Him-
nusz, megdobban a szívünk,
fogalmazta meg Gerencsér
Hilda önkormányzati képvi-
selő a Magyar Kultúra Nap-
ja alkalmából a Nosztalgia
Nyugdíjas Klubban tartott
ünnepségen.
Kölcsey Ferenc 1823. ja-
nuár 22-én fejezte be a Him-
nuszt, ezt a napot 1989 óta
tartjuk kultúránk ünnepé-
nek. A nyelvújítást követően
vált képessé anyanyelvünk
arra, hogy mindent kifejez-
hessünk általa. Előtte sok
mindent németül fogalmaz-
tak meg. A nemzeti kultúrá-
nak nem csupán a költészet,
a népdalok a részei, hanem
a zene, a tánc, az építészet
is. A Himnusz zenéjét Erkel
Ferenc a Nemzeti Színház
pályázatára írta. A megze-
nésített vers 1844. augusztus
20-án hangzott el először ál-
lami ünnepen.
A Himnusz szól nemze-
tünk múltjáról, és Isten ál-
dását kéri a sokat szenvedett
nép sorsának jobbra fordulá-
sáért.
A megjelenteket Szime-
iszter Imréné klubvezető kö-
szöntötte,majdatagokverset
mondtak, énekeltek.
* * *
Az óvodástól a nyugdí-
jasokig minden korosztály
képviseltettemagátaMagyar
Kultúra Napja alkalmából
szervezett program szereplői
között Padragkúton a műve-
lődési házban. A szereplők
válogatása is jelezte, hogy a
kultúra, a vers, ének, zene,
színdarab minden korosztá-
lyé, összeköt időst és fiatalt.
Puskás Károly önkor-
mányzati képviselő a több
mint ezer éves nemzeti kul-
túránk méltatásakor kiemel-
te, ha szélviharba kerül a fa,
a gyökereivel kapaszkodik,
hogyállvamaradjon.Ugyan-
olyanok nekünk, emberek-
nek a kulturális gyökereink.
Azokba kapaszkodva őriz-
hetjük meg magyarságun-
kat.
A teltházas rendezvényen
elsőként a helyi Szivárvány
óvoda kicsinyei adtak elő egy
mesejátékot, majd az Ajka-
Padragkút tánccsoport ala-
pítóiadtakelőegynéptáncot.
Fellépett a Forrás női kar, a
Bányász Kulturális Egyesület
valamint a Padragkúti Szín-
játszó Társulat.
* * *
Ajkarendeken a Regen-
bogen Német Nemzetiségi
Művelődési Házban is szer-
veztek a magyar kultúra
napja alkalmából estet janu-
ár 25-én.
A faluban minden évben
műsorral tisztelegnek a kul-
túra előtt. A programot Töltl
János, a művelődési ház ve-
zetője szervezi, és ő volt az
első versmondó is: Szatmáry
László: Nektek, kik életszö-
vetséget kötnek című versét
tolmácsolta. Ezután a falu-
ban élő György család négy
tagjának a műsorát láthat-
ták az érdeklődők, akiknek
szinte minden rendezvényen
megcsodálhatják hangszeres
játékát és közös éneklésüket.
Az összeállításukban Gár-
donyi Géza: Bölcsesség a
hullámokon című verse és a
melengető Vallatás című no-
vellája is hallható volt.
Ezután a Rendeken élő
orvos házaspár, Barancsi
Márta és Jámbor Imre elő-
adása következett, akik két
éve rendszeresen beszélget-
nek a házassággondozásról
különféle helyszíneken. A
házasságon nap, mint nap
dolgozni kell címet adták
vetítéssel egybekötött össze-
állításuknak. A negyven éve
harmonikus házasságban
élő pár beszélt a házasságon
belüli feladatmegosztás és a
kommunikáció fontosságá-
ról. Elmondták a jelenlévők-
nek, hogy alapvetően senkit
nem lehet megváltoztatni,
tehát abban ne bízzon senki,
hogy majd átalakítja a társát
és úgy tökéletes lesz a házas-
sága. Akiket érdekel e téma-
kör, azok február 8-án ismét
találkozhatnak a házaspárral
Rendeken.
Közösségszervező és megtartó erő
Disznótorral kamatozott a vetélkedő
Szimeiszter Imre versmondással is közreműködött a bódéi
ünnepségen (Fotó: Györkös)
Padragon a teltházas rendezvényen a Szivárvány óvoda
kicsinyei is felléptek (Fotó: Györkös)
Összehangult munkára volt szükség, hogy elbánjanak a 157
kilós cocával (Fotó: Futó)
Énekes, verses, beszélgetős programot szerveztek a rendekiek
 (Fotó: Györkös)
Ellenszegült
a rendőröknek
Egy negyvenéves ajkai férfit iga-
zoltattak Ajkán a rendőrök, aki
többszöri felszólítás ellenére sem
adta át személyi igazolványát.
Január 22-én 20.50 órakor Tóth
Tamás r. főtörzsőrmester bal-
esethelyszínelő ellenőrzés alá
vont egy Opel típusú személygép-
kocsit és annak utasait. A benne
ülő személyek egy kivételével iga-
zolták magukat. A férfi mit sem
törődve a rendőri intézkedéssel
elhagyta a helyszínt és bement
egy étterembe. A rendőr segít-
ségére sietett két körzeti megbí-
zott: Pósa Dénes r. törzszászlós
és Korcsmáros György r. törzs-
őrmester is. Az étterem udvarán
közösen igazoltatás alá vonták
a férfit, aki először megtagadta
az igazolvány átadását, majd ki-
vonta magát az intézkedés alól,
egyértelműen megtagadta, hogy
odamenjen a szolgálati gépjár-
műhöz. Ekkor a rendőrök testi
kényszert alkalmazva megbilin-
cselték és előállították az Ajkai
Rendőrkapitányságra.
Az ellenszegülő férfival szemben
jogszerű rendőri intézkedéssel
szembeni engedetlenség elköve-
tése miatt szabálysértési eljárás
indult.
KÉK HÍREK
Ajkai Szó 2015. január 30., péntek
6
PROGRAMAJÁNLÓ
Moziműsor
Az aktuális moziműsor filmismer-
tetőkkel bővítve olvasható az Ajka.
Ma honlapon!
Hős6os 3D - szinkronizált ameri-
kai animációs vígjáték – január 29.
csütörtök – február 4. szerda között
mindennap 14.00
Csingiling és a Soharém legendája
3D - szinkronizált amerikai animá-
ciós mesefilm, 76 perc – február 5.
csütörtök- február 11. szerda között
hétköznap 14.30 illetve szombat-
vasárnap 13.00, 14.30 és február 12.
csütörtök- február 18. szerda között
hétköznap 12.30 illetve szombat-
vasárnap 15.00, tovább február 21-
22. szombat-vasárnap 13.00
Barbie: Szuperhős hercegnő - szí-
nes, magyarul beszélő, amerikai
rajzfilm, 74 perc - január 31-február
1. szombat-vasárnap 12.30
Annie - színes, magyarul beszélő,
amerikai vígjáték, 118 perc - január
29. csütörtök – február 4. szerda kö-
zött csütörtök, szombat, hétfő, szer-
da 18.15 illetve péntek, vasárnap és
kedd 16.00 és 20.30
Mortdecai - színes, magyarul be-
szélő, amerikai vígjáték - január 29.
csütörtök – február 4. szerda között
csütörtök, szombat, hétfő, szerda
16.00 és 20.30 illetve péntek, vasár-
nap és kedd 18.15
Jupiter felemelkedése 3D - szink-
ronizált amerikai akció sci-fi, 125
perc - február 5. csütörtök- február
10. kedd között 16.00, 20.30 illetve
február 11. szerda 16.00, 18.15
Joker - szinkronizált amerikai ak-
ció-krimi, 92 perc - február 5. csü-
törtök- február 10. kedd között csü-
törtök, szombat, hétfő 18.30
Ajkai Mozi Filmklub - A minden-
ség elmélete - szinkronizált angol
életrajzi film, 123 perc - február 5.
csütörtök- február 10. kedd között
péntek, vasárnap, kedd 18.15
A szürke ötven árnyalata - szink-
ronizált amerikai romantikus film,
124 perc – február 11. szerda 20.30,
22.30 (előpremier!!!) illetve febru-
ár 12. csütörtök- február 18. szerda
között 18.15, 20.30 és február 19.
csütörtök- február 25. szerda között
csütörtök, szombat, hétfő, szerda
18.15, péntek, vasárnap, kedd 20.30
TV Ajka,
a város televíziója
Hétfő 19h: adás (a város hírei, ma-
gazinműsor)
Kedd 9h: a hétfői adás ismétlése
Szerda 19h: adás (a város hírei, ma-
gazinműsor)
Csütörtök 9h: a szerdai adás ismét-
lése
Péntek 19h: adás (a város hírei, ma-
gazinműsor)
Szombat 9h: a pénteki adás ismét-
lése
A TV Ajka műsorai élőben és utólag
is bármikor megtekinthetők a www.
ajka.ma honlapon!
Művelődési házak
Február 6-ig, naponta 9-00-16.30
óráig tekinthető meg az Ajkai Kép-
zőművészeti Egyesület kiállítása a
művelődési központ kiállítótermé-
ben.
Január 30-án 16.00 órától az Or-
chidea Nyugdíjas Klub farsangi bál-
ja a Kaszinóban.
Január 31-én a Vízikék-Zöldikék
Óvoda bálja a Kaszinóban.
Február 1-jén 15.00 órakor Áment
Márton: Bakonygyepes 800 éves
ünnepe (az előadott műsor forgató-
könyve és az ott készített fotók gyűj-
teménye) című könyv bemutatója
lesz a bakonygyepesi Művelődési
Házban.
Február 2-án 15.00 órakor Nyug-
díjas Szabadegyetem a művelődési
központ színháztermében. Czingler
Sándor előadását hallhatják 25 éves
az Országos Klubszövetség címmel.
Február 3-án 10.00 órakor a Cso-
dálatos Macivilág című kiállítás
megnyitója a művelődési központ
József A. úti épületében.
Február 3-án 16.00 órakor Légy
kreatív! címmel alkotó foglalkozás
felnőtteknek a művelődési központ-
ban.
Február 11-én 13.00 órakor a
Kákics együttes farsangi gyermek-
koncertje a művelődési központban.
Február 11-én 17.00 órakor Néme-
th Ferenc képzőművész kiállításá-
nak megnyitója a művelődési köz-
pont kiállítótermében.
Február 15-én 17.00 órakor farsan-
gi kórushangverseny a művelődési
központban a Pedagógus Női Kar,
a Padragi Bányász Férfikar, a Boros-
tyán Bányász Férfikar és a Jubilate
Női Kar közreműködésével.
Február 16-án 9.00 és 10.45 órakor
a Pegazus Színház gyermekelőadása
a Kaszinóban.
Február 16-án 15.00 órakor a
Nyugdíjas Szabadegyetem előadása
a művelődési központ színházter-
mében. Alternatív gyógymódok
címmel Dr. Jámbor Imre tart elő-
adást.
Civil Ház
Február 2. hétfő
9.00- Munkanélküliek Álláskere-
sők tanácsadása Tanácsadó: Kósa
József, Veres Annamária
9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport Csonkáné
Krützner Márta
17.30- FIT-BALL Halászné Bognár
Adrien
18.00- Meridián torna Vajda Zsu-
zsanna
18.00- BODYPUMP
19.00- FIT-BOX
20.00- CROSS FIT Halászné Bog-
nár Adrien
Február 3. kedd
8.15- Nyugdíjas Egészségmegőrző
torna
9.30- Kézimunka Klub Garainé
Kisbej Ágnes
16.00- Modellező Szakosztály Illési
Oszkár
16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic
csoport Csonkáné Krützner Márta
18.00- PRO-FIT
19.15- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Február 4. szerda
9.00- Senior Pilates Halászné Bog-
nár Adrien
9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyo-
másmérés Mező Jánosné
15.00- „Szívvel-lélekkel” Mellrák
Elleni Klub – klubnapja Csorba
Józsefné
15.00- Ingyenes jogi tanácsadás dr.
Darvas János/ügyvéd Előzetes be-
jelentkezés: 88/212-738
16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2.
oszt. versenycsoport
18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic
csoport Csonkáné Krützner Márta
17.00- PRO-FIT
19.00- FIT-BOKSZ
20.00- CROSS FIT Halászné Bog-
nár Adrien
Február 5. csütörtök
9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó
16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold
16.30-18.00 Flowers Aerobik kez-
dők, 1.-2. oszt. versenycsoport
Csonkáné Krützner Márta
18.00- BODYPUMP
19.30- TRX Halászné Bognár Ad-
rien
Február 6. péntek
16.00- Modellező Szakosztály Illési
Oszkár
18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bog-
nár Adrien
Február 7. szombat
14.00- „Sárkánytűz” szerepjátszók
Jelentkezés módja:
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú
vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre:
info@valeo.hu
Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat.
Légy része a jövőnknek!
Amit kínálunk:
• versenyképes fizetés
• 13. havi fizetés
• béren kívüli juttatási csomag
• kiváló munkakörülmények
• inspiráló feladatok a legfejlettebb
technológiákat alkalmazva
• karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként
• hosszú távú, stabil munkalehetőség egy
biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál
A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet-
len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunkban
készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve
nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles
skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame-
ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk.
2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb
technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT
gyártásunkat.Az épületbővítéssel is járó beruházás
újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében.
Az alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat:
GÉPBEÁLLÍTÓ
MINŐSÉGELLENŐR
valeo_150108_gb-mine_127x150.indd 1 1/8/15 9:52 PM
Prózamondással emlékeztek
A Fekete István - Vörösmarty Mihály általános iskola és gimnázi-
um olyan szerencsés helyzetben van, hogy két névadóra emlé-
kezhet. Január közepén a Fekete István prózamondó és szépol-
vasó versenyen az ember- és természetszeretetéről ismert íróra
emlékeztek a Nyirádról, Halimbáról és az ajkai intézményekből
érkezett irodalomkedvelők. Kovácsné Papp Ágnes a Fekete-Vö-
rösmarty iskola igazgatója köszönetet mondott a diákoknak és
tanáraiknak azért, hogy jelentkeztek, vállalták a felkészülést.
A harmadik és negyedik osztályosok prózát mondtak, a többi
évfolyam résztvevői felolvasták az általuk előre kiválasztott szö-
veget. A zsűri tagjai a négy korcsoportban összesen 48 indulót
értékeltek, a legnépesebb az ötödik-hatodik osztályosok mező-
nye volt.
A legkisebbek versenyének győztese Csiza Ádám (Borsos isko-
la), második helyezett Holczer Jázmin, megosztott harmadik
Dalnoki Janka (mindketten Fekete-Vörösmarty), és Hoffmann
Andrea (Borsos). Az ötödik-hatodik osztályosok sorrendje, első
Makkos Veronika, második Tóth Zsófia (Fekete-Vörösmarty),
harmadik Poczai Dávid (Borsos), negyedik Baráth Mirella (Fe-
kete-Vörösmarty).
A hetedik és nyolcadik osztályosoknál Aranyos Anna (Laschober
iskola), Orsós Rebeka, Ravasz Rebeka és Somlai Róza (Fekete-
Vörösmarty) szerepelt a legeredményesebben. A középiskolá-
sok mezőnyében Bércy Maja (Fekete-Vörösmarty), Izer Dániel,
Oláh Nikolett (Szent-Györgyi), Gombosi Vivien (Fekete-Vörös-
marty) lett a sorrend. T.A.
A zsűri bemutatkozása (Fotó: Györkös)
Nyugdíjas
szabadegyetem
A Nyugdíjas Szabadegye-
tem főként egészségmegőr-
zéssel kapcsolatos előadá-
saira várjuk az érdeklődő-
ket a művelődési központ
színháztermébe.
Február 2. hétfő 15.00 óra:
25 éves az Országos Klub-
szövetség, Knoll István ju-
bileumi emlékműsora. Elő-
adó: Czingler Sándor
Február 16. hétfő 15.00:
óra Alternatív gyógymó-
dok. Előadó: dr. Jámbor
Imre
Március 2. hétfő 15.00 óra
Rehabilitáció és lehetősé-
gek. Előadó: Gáspár Vero-
nika
Március 23. Hétfő 15.00
óra: Hogyan éljünk egész-
ségesen napjainkban? Elő-
adó: dr. Bognár Andrea
Mackókiállítás
Csodálatos macivilág
címmel kiállítás nyílik a
NLVKSZK József Attila úti
épületében február 3-án 10
órakor. A kiállítást megnyitja
Kaposiné Kunderman Lívia
óvodavezető helyettes, köz-
reműködik a Katica Óvoda
Bambi csoportja. A kiállítás
megtekinthető február 3-10-
ig, munkanapokon 8.00-
16.00 óráig.
Ajkai Szó2015. január 30., péntek
7
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzés
Az FC Ajka szombaton 11 órakor
fogadja a Videoton II. együttesét.
Téli Kupa
szombat: Csabrendek FC – Úrkút
SK (13.00), Magyarpolány SE –
Sümeg VSE (16.30), vasárnap:
Dörögd-Halimba SE – FC Ajka
U21 (12.00)
Téli Terembajnokság
vasárnap: Luftánia – ASE Tan-
dem (14.00), Poppe  Potthoff
– Roma SC (15.00), MGI – Joker
(16.00), Bakony FC – Velvet Lo-
unge Café (17.00), Mágnes SC
– Euronics-Pulzus (18.00), Teka-
Szuperinfó – Mágusok (19.00),
Tarantula FC – Viva Tours Ajka-
rendek (20.00)
Természetjárás
Ajka környék megismerése 3.
Garamvölgyi Irén gyalogos nyílt
emléktúra a Csurgó kútra febru-
ár 7-én. Találkozás: 8.10 órakor
a buszpályaudvaron, túravezető:
Ozorai Sándor 30/270-3262
A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tisztelettel
meghívja Önt és családját Németh Ferenc képzőművész kiállí-
tásának megnyitójára február 11-én 17.00 órára a művelődé-
si központ kiállítótermébe.(Ajka, Szabadság tér 13.) A kiállítást
megnyitja Csabai Tibor grafikusművész, közreműködnek a Zene-
iskola növendékei. A kiállítás megtekinthető február 27-ig, mun-
kanapokon 9.00-16.30 óráig.
Emléktorna Józsi bácsi tiszteletére
Az ajkai Városi Sportcsarnokban január 24 - én Gróf József,
az egykori neves, az ajkai labdarúgó utánpótlást nevelő edző
tiszteletére emléktornát, teremlabdarúgó kupát rendeztek az
U15 korosztályos fiatalok részvételével.
A meghívásos tornán a Hévíz, a Győri Üstökös, a Pápai ELC, a
Sárvár csapatain kívül az FC Ajka két csapattal indult. A részt-
vevők körmérkőzéses formában tizenöt perces időkeretben,
helyosztókkal mérték össze tudásukat. A havazás ellenére a
vendégcsapatok mind megérkeztek Ajkára, és izgalmas mér-
kőzéseket játszottak.
Eredmények : Ajka Piros - Pápa: 0 - 0, Sárvár - Ajka Zöld: 2 - 4,
Hévíz - Győri Üstökös: 1 - 2, Ajka Piros - Sárvár: 0 - 0, Pápa -
Hévíz: 0 - 1, Ajka Zöld - Győr: 6 - 0, Ajka Piros - Hévíz: 0 - 4,
Pápa - Ajka Zöld: 1 - 4, Sárvár - Győr: 0 - 2, Ajka Zöld - Ajka
Piros: 3 - 1, Győr - Pápa: 2 - 0, Hévíz - Sárvár: 4 - 0, Győr - Ajka
Piros: 3 - 0, Pápa - Sárvár: 3 - 0, Ajka Zöld - Hévíz: 2 - 0
Helyosztók: az 5. helyért Sárvár FC - FC Ajka Piros: 5 – 0, a 3.
helyért Pápai ELC - Hévíz SK: 3 - 0
Döntő : FC Ajka Zöld - Győri Üstökös: 1 - 1 (büntetőrúgásokkal
3 - 4)
Végeredmény 1. Győri Üstökös, 2. FC Ajka Zöld, 3. Pápai ELC,
4. Hévíz SK, 5. Sárvár FC, 6. FC Ajka Piros
Különdíjban részesült három játékos. Legjobb kapusnak
Szántó Elemér (Győri Üstökös), gólkirálynak Szabados Ben-
ce (FC Ajka Zöld), legjobb játékosnak Tóth Roland (Hévíz SK)
bizonyult.
SPORTAJÁNLÓ
KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ
CIVIL TUDÓSÍTÓNKTÓL
SPORTEREDMÉNYEK
Az FC Ajka zsúfolt hét-
végét tudhat maga mögött,
hiszen Pápán és Gyirmóton
az Alcufer Kupán is pályára
léptek Zoran Kuntic tanítvá-
nyai, akik között több új név
is szerepel, hiszen a szakem-
ber kipróbál több játékost
is. Pápán a vezetés ellenére
végül vereséget szenvedett a
csapat, a gyirmóti teremtor-
nán pedig 14. helyen végzett
a gárda.
Az Ajka Kristály labdarú-
gó csapata is elkezdte a fel-
készülést a tavaszi szezonra.
A legfontosabb változás az
edzői poszton történt, Dal-
noki László egészségi álla-
pota miatt nem tudta tovább
vállalnieztapozíciót.Aklub
vezetősége öt jelölttel vette
fel a kapcsolatot, közülük
az Alsóörs trénerére, Sipos
Tamásra esett a választás,
aki a felnőtt csapat vezetése
mellett az utánpótlás szak-
mai felügyeletét is elvállalta.
A gárda heti kétszer edz a
műfüves pályán, és hétvé-
gente egy edzőmérkőzésen
lép pályára, a tréningek
száma várhatóan februártól
növekszik majd. A keretet is
sikerült megerősíteni, Bakos
Arnold és Benkő András Sü-
megről, Ménes Balázs pedig
Magyarpolányból tért vissza
az egyesülethez. Traista Ro-
berto Devecserből érkezett,
mellettük pedig még két
csatárt és egy kapust igazol-
na a klub. A csapat sikeresen
teljesítette őszi célját, a nyol-
cadik helyről várhatja a foly-
tatást. A Kristály tavaszi cél-
kitűzése, hogy még előrébb
lépjen, és megpróbálja meg-
szerezni az ötödik helyet.
Erős mezőnyben, korosz-
tályos világ- és Európa-baj-
nokok között versenyezve
is számos éremmel tértek
haza a Sun-Dome karate
egyesület versenyzői a ro-
mán nemzeti utánpótlás
bajnokságról. A hétvégén
tartott versenyen 58 egyesü-
let 430 indulója mérte össze
a tudását. Czendrei Luca egy
arany- (csapat kumite) és
két bronzérmet (egyéni kata
és egyéni kumite) szerzett.
Németh Balázs a dobogó
mindhárom fokára felállha-
tott (egyéni kumite első hely,
csapat kumite második hely,
egyéni kata harmadik hely).
Fáskerti Bálint szintén há-
rom éremmel gazdagodott
(csapat kumite ezüst, egyé-
ni kata és egyéni kumite
bronz), Horváth Martin pe-
dig második helyének (egyé-
ni kumite) örülhetett.
A rengeteg résztvevő mi-
att reggeltől egészen estig
tartott az idei év első verse-
nye a Rája ’94 úszói számá-
ra, Székesfehérváron. Kis
Gergő és Kun-Szabó Fanni
1500 méter gyorsúszásban
szerzett aranyérmet, Muelek
Fruzsina pedig ezüstérmet.
Szóka Júlia 200 méter hát-
és 400 méter gyorsúszásban
végzett korosztálya élén.
Az utánpótlás korú lá-
nyok számára rendeztek
labdarúgó tornát városunk-
ban. Az ajkai lányok reme-
kül helytálltak a nagynevű
ellenfelekkel szemben, igaz
ezúttal még nem sikerült
győzelmet aratni. A fiata-
lok után a felnőttek tornája
következett, ám ide az idő-
járás miatt két csapat nem
érkezett meg, így a gyerekek
két felnőttel kiegészülve itt
is elindultak, hogy színeseb-
bé tegyék a tornát. A legjobb
hálóőr mindkét korosztály-
ban az ajkaiak közül került
ki, Grünvald Szimona és
Hidi Jennifer személyében,
a felnőtt mezőny gólkirálya
Korcsmáros Katrin lett.
Csicsics Richárd
Labdarúgás
Felkészülési mérkőzések
Lombard FC Pápa – FC Ajka
4-1 (0-1)
edző: Zoran Kuntic, gól: Szabó
Zs.
FC Ajka – Sárvár FC 2-2 (0-1)
edző: Zoran Kuntic, gól: Elek,
Szabó Zs.
Alcufer Kupa
FC Ajka – Pénzügyőr SE 2-2
(gól: Horváth, Csordás S.), FC
Ajka – Győrszemere 3-4 (gól:
Kalász, Csordás S., Meiczin-
ger), FC Ajka – Bágyogszovát
2-0 (gól: Tamás, Mihalecz),
FC Ajka – Tatabánya 1-7 (gól:
Horváth), FC Ajka – Csorna
2-4 (gól: Merk, Kalász), 13-14.
helyért: Győri ETO – FC Ajka
4-2 (gól: Csordás S., Mihalecz)
Ajka Kupa, női labdarúgó
torna
NLC-Ajka – Devecser SE 7-0,
NLC-Ajka – FC Ajka U15 6-1,
NLC-Ajka – Tapolca 1-0
Ajka Kupa, U 15 lány torna
FC Ajka - FC Viktória 0-1, FC
Ajka - Pápa 0-2, FC Ajka – ZTE
2-3, FC Ajka - Haladás VSE 1-3
Teke
NB I
Ajka Kristály SE – Balagu-
nyom TK 6-2 (3203-3184)
Kristály: dr. Tóth Z. 545, Ró-
zsavölgyi 521, Városi 516, Lipp
517, Tóth L. 537, Nagy 567,
pontszerzők: Rózsavölgyi,
Lipp, Tóth L., Nagy
Ifjúságiak
Ajka Kristály SE – Balagu-
nyom TK 4-0 (998-854)
Nagy 492, Tóth 506
Sakk
NB II.
Bányász SK Ajka – Z. Baki Ag-
rocentrum 7,5 – 4,5
Ajka: győzelem: Kislik, Kauf-
mann, László, Halászi, döntet-
len: Kozma, Cseke, Paksa, dr.
Csaba, Csaba, Gaál, Mihályfi
Új edzővel készül a Kristály
SPORTÖSSZEFOGLALÓ Számos érmet szereztek az úszók és a karatésok
A karatésok Romániában, az úszók pedig Székesfehér-
váron gyűjtötték a fényes érmeket.
Farsangi hangverseny
Szeretettel várunk minden kedves vendéget „ Itt a farsang, áll
a bál!” című vidám farsangi hangversenyünkre február 15-én
17.00 órára a művelődési központ színháztermébe!
A koncert fellépői: Pedagógus Női Kar, Padragi Bányász Férfikó-
rus, Borostyán Bányász Férfikar, Jubilate Női Kar
Ebben az évben már he-
tedik alkalommal rendez-
ték meg a Borsos Miklós
Röplabda Kupát. A szom-
baton lezajlott versenynek
az Ajkai Szakképző Iskola
és Kollégium Bercsényi
Miklós Intézményegység
tornaterme adott otthont.
A rossz idő ellenére
minden nevezett csapat
megérkezett Csingerbe. A
szervezőknek kétszáz ver-
senyzőt kellett irányítaniuk
46 mérkőzésen. A Borsos
Miklós Általános Iskola és
a Röpisuli Sportegyesület
közösen ezt gördülékenyen
megoldotta.
A huszonkét csapat két
kategóriában versenyzett.
A mini csapatokban négy
fő játszhatott egyszerre az
ismert szabályok szerint 20
pontig. A győzelemhez két
nyert játszma kellett. Eb-
ben a versenyben 10 csapat
indult. Első lett a Ramas-
setter Iskola Sümegről, má-
sodik a Deák Ferenc Álta-
lános Iskola Veszprémből,
harmadik a Szombathelyi
Sportiskola „A” csapata. A
hazai Borsos Miklós Álta-
lános Iskola csapata hete-
dik helyen végzett.
A szuper mini csoport-
ban hárman lehettek egy-
szerre a pályán, bármilyen
módon nyithattak. A győ-
zelemhez két nyert játsz-
mára volt szükség, amit 15
pontig játszottak. A ver-
senyben 12 csapat indult.
Aranyérmet nyert Nagyba-
jom csapata, ezüstöt Gye-
nesdiás „A” csapata, míg a
bronzérem a hazai Borsos
Miklós Általános Iskola
„A” csapatának a nyakába
került. Az iskolát képviselő
másik két csapat a kilence-
dik illetve a tizenkettedik
helyen végzett.
A díjakat Ódor Erzsébet,
a rendező iskola igazgatója
és Tordai Attila, a Röpisuli
Sportegyesület elnöke adta
át a lányoknak. Egy plusz
arany- és ezüstérmet vehet-
tek át a Röpisuli csapatának
tagjai, akik a megyében
rendezett versenyeken ki-
magasló eredményeket ér-
tek el és a mostani verseny
lebonyolításában oroszlán-
részt vállaltak.
A verseny főszervezője
Magvas Istvánné Mariann
volt, aki hosszú évek óta tö-
retlen lelkesedéssel foglal-
kozik Ajkán az utánpótlás
nevelésével. Sok tehetség
az általa tanított alapokat
kamatoztatva jutott el az
NB I. és az NB II. szintjére.
Örömmel venné, ha minél
többen jelentkeznének a
gyerekek közül röplabdáz-
ni, hisz Ajkán sok évtize-
des múltja van e látványos,
fordulatokban bővelkedő
labdajátéknak.
Cs.B.É.
Röplabda mini és szupermini
Ajkai Szó 2015. január 30., péntek
8
Véradás
Február 4-én (szerdán) 10-től
14 óráig intézeti véradásra
várják a véradókat az ajkai
kórház fertőző osztálya mel-
letti vérvételi helyiségben.
Gólyahír
Köszöntjük városunk legifjabb
polgárát, dr. Zékány Balázs és
dr. Szedresi Dóra január 4-én
született kisfiát, Benjámint.
Tanácsadás
álláskeresőknek
A Munkanélküliek, álláskere-
sők tanácsadása február 2-án
9 órakor várják az érdeklődő-
ket a Civil Házban. Tanács-
adó: Kósa József, programve-
zető: Veres Annamária
Képviselői fogadóóra
Pad Ferenc önkormányzati
képviselő fogadóórát tart feb-
ruár 2-én (hétfőn) 16-17 óráig
a Vörösmarty iskolában (Fürst
S. u. 2.),17-18 óra között a
Nagy László Városi Könyvtár
és Szabadidő Központban.
Életmódváltoztatás
A Civil Házban (Ajka, Sport u.
25.) február 3-án 15 órakor
Életmódváltoztatás címmel
előadás lesz. Minden érdeklő-
dőt szeretettel várnak!
Klubfoglalkozás
A „Szívvel-lélekkel” Mellrák
elleni Klub február 4-én 15
órakor tartja következő klub-
foglalkozását a Civil Házban.
LAPSZÉL
Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szom-
baton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órá-
tól hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig.
Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban műkö-
dő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva.
január 30. péntek: Calix Patika, Semmelweis u 2.
január 31. szombat: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.
február 1. vasárnap: Horizont Patika, Szabadság tér 10.
február 2. hétfő: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
február 3. kedd: Kristály Patika, Kórház
február 4. szerda: Szivárvány Patika, Tesco
február 5. csütörtök: Calix Patika, Semmelweis u 2.
február 6. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.
február 7. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10.
február 8. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.
ÜGYELETES PATIKÁK
Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: herczegoptika@ajkanet.hu
Dr. Schvöller Mónika
s z e m é s z s z a k o r v o s ,
gyermekszemész, kontaktológus
Opticnet
partner
›	 Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus
	 Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentke-
zés: 06/20/440-5490, 88/778-620
›	Masszázstanfolyam (3 nyelvű) Oklevelet adó munkavállalásra al-
kalmas masszázstanfolyam indul Ajkán. Február 06-án Ára: 39.000
Ft (részletfizetés). Érd: 06/70/369-8655. www.studiumiroda.hu
fnysz: 00777-2012.
›	 Ajkai fémöntödei partnerünkhöz keresünk betanított munkakörbe
jelentkezőket, 3 műszakos munkarendbe. Amit kínálunk: hosszú
távú munkalehetőség, biztos jövedelem, béren kívüli juttatás, bejá-
rás támogatása. Jelentkezni lehet: irodavp@opuswork.eu Érdeklőd-
ni lehet: 06-70/323-0001, 06-70/883-7339
›	 Ajkai munkahelyre vállalkozói igazolvánnyal  rendelkező vagyon-
őröket keresünk kiemelt díjazással. Jelentkezni : +36 30 227 8568
számon lehet.
APRÓHIRDETÉSEK
Kilencvenévesek köszöntése
A kilencedik svábbál
A svábbál nem csupán a
helyi közösség ünnepe, ha-
nem Ajka város kulturális
színfoltja, fogalmazta meg
köszöntőjében Pákai Péter
önkormányzati képviselő.
Kilencedik alkalommal
gyűltek össze bálozni ja-
nuár 24-én az ajkarendeki-
ek és a vendégek az iskola
tornatermébe. Pákai Péter
hozzátette, jó döntés volt,
hogy évente megszervezik
a bált, amely mindig telthá-
zat vonz. A Német Nemze-
tiségi Önkormányzat elnö-
ke, Töltl Zoltán köszönetet
mondott a szervezésben
nyújtott segítségért a dalkör
és az Ajkarendekért Egye-
sület tagságának.
A helybeli Laschober né-
met nemzetiségi nyelvokta-
tó iskola negyedik osztályo-
sai néptánccal és aerobik-
kal szerepeltek, majd a dal-
kör tagjai adtak elő vidám
énekeket. Az utolsó mű-
sorszámot követően táncra
perdültek. Hamarosan kö-
vették őket a vendégek is,
így megtelt a táncparkett. A
zenét  a városlődi Johann’s
Kapelle szolgáltatta.
Kilencvenedik születés-
napját ünnepelte január
23-án Szabó István. A ke-
rek évforduló alkalmából
dr. Horváth József alpolgár-
mester és Bálint Attiláné, a
szociális és igazgatási iroda
vezetője is meglátogatta, és
átadták neki a miniszter-
elnök által aláírt oklevelet
egy csokor virág kíséret-
ében.
Pista bácsi szülei Köves-
kálon éltek, szőlőművelés-
sel foglalkoztak, vincellérek
voltak. Négy gyermekük
született, három fiú és egy 1
lány, ő a második gyermek
volt. Testvérei már nem él-
nek, a bátyja 92 esztendős
korában halt meg.
Szabó István három ele-
mit Köveskálon, hármat
pedig Balatonhenyén vég-
zett. Az iskola befejezése
után a szőlőben dolgozott
a szüleivel. 15 évesen ke-
rült Ajkára, mert rokonai
éltek itt, és elhívták a bá-
nyába dolgozni. Munka
közben elvégezte a 7-8.
osztályt is, majd Veszp-
rémben a Bányaipari
Technikumot. A bányá-
ban végigjárta a ranglét-
rát, végül aknász lett, va-
lamint szakoktatóként is
foglalkoztatták.1978-ban
vonult nyugdíjba. 1950-58-
ig tanácstag is volt, a bá-
nyászok választották meg,
őket képviselte.
A feleségével Csingerben
ismerkedett meg 1948-ban,
a bányász kolónián laktak.
1950-ben házasodtak ös�-
sze. Egy lányuk született,
Kornélia, aki ma velük él
együtt. Egy leányunokájuk
van, dédunoka még nincs.
A család 1957-ben kez-
dett építkezni a Bóday ut-
cában, 1958-ban költöztek
be, azóta itt élnek. Felesé-
ge 86 éves. A ház mögött
12 négyszögöl földterület
van, amit a család saját
erőből művelt. A felét már
kiadták, de a másik részt
Pista bácsi a mai napig
műveli. Mindent megter-
mel, ami a családnak kell.
Sokat dolgozik, mert egy
percig sem tud pihenni. A
kazánt is maga fűti fával
minden nap. 67 éves koráig
orvoshoz nem járt, akkor
volt egy vastagbéldagana-
ta, amit időben észrevet-
tek, és megműtötték. Ma
gyógyszert a vérnyomására
szed, de odafigyel a cukrá-
ra is. Jó az étvágya, aludni
ugyan rosszul tud, de jól
érzi magát.
* * *
Sipos Jánosné, született
Somogyi Margitot kilenc-
venedik születésnapja
alkalmából köszöntötte
január 26-án az önkor-
mányzat nevében dr. Hor-
váth József alpolgármester
és Bálint Attiláné, a szoci-
ális és igazgatási iroda ve-
zetője.
Margit néni Nemeshany-
ban született, a szülei gaz-
dálkodással foglalkoztak.
Nemeshanyban járt elemi
iskolába, 6 osztályt végzett.
Heten voltak testvérek, ő a
legidősebb. A kisebb test-
véreire mindig ő vigyázott,
sokat segített az édesany-
jának a háztartásban, már
hétéves korában főzött.
A férjével is a faluban
ismerkedett meg, aki pesti
volt, az építőiparban dol-
gozott. 1945-ben házasod-
tak össze, Nemeshanyban
laktak, négy gyermekük
született, Edit, Zsuzsa,
László és János.
1964-ben jöttek Ajkára,
1967-óta laknak az Ifjú-
ság utcában. Margit néni
a férjével együtt a 22. szá-
mú Építőipari Vállalatnál
dolgozott pár évig, gond-
nokként. A férje 1996-ban
elhunyt. Edit lányával
kezdettől fogva együtt él-
nek, neki nem volt család-
ja. László már meghalt, a
többi gyermeke Ajkán él
a családjával. Margit né-
ninek négy unokája és öt
dédunokája van. Szabad-
idejében varrni szokott,
a rokonságnak és még a
szomszédoknak is ő varrt.
A régi varrógépe a mai na-
pig megvan, bár már nem
nagyon szokta elővenni. A
varrást a nagymamájától
tanulta.
Margit néni a lakásból
már nem tud kijárni, bent
is járókerettel közlekedik.
Az izületei fájnak, mind-
két szemét műtötték. Edit
lánya látja el, de Zsuzsa
lánya is minden nap meg-
látogatja.
Orbán Viktor üzenetét dr. Horváth József olvasta fel Pista
bácsinak (Fotó: Györkös)
Két lányával együtt ünnepelt Margit néni (Fotó: Györkös)

More Related Content

What's hot

What's hot (20)

Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.Ajka Szó 2016 12.09.
Ajka Szó 2016 12.09.
 
Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.Ajkai Szó 2017 01.13.
Ajkai Szó 2017 01.13.
 
Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.Ajkai Szó 2016.09.09.
Ajkai Szó 2016.09.09.
 
Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.Ajkai Szó 2017.03.10.
Ajkai Szó 2017.03.10.
 
Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.Ajkai szó 2017.11.17.
Ajkai szó 2017.11.17.
 
Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.Ajkai Szó 2017.12.01.
Ajkai Szó 2017.12.01.
 
Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.Ajkai Szó 2017.03.03.
Ajkai Szó 2017.03.03.
 
Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.Ajkai Szó 2016.08.26.
Ajkai Szó 2016.08.26.
 
Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15Ajkai Szó 2021_október_15
Ajkai Szó 2021_október_15
 
Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.Ajkai Szó 2017.05.19.
Ajkai Szó 2017.05.19.
 
Ajkai Szó 2016.07.01.
Ajkai Szó 2016.07.01.Ajkai Szó 2016.07.01.
Ajkai Szó 2016.07.01.
 
Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.Ajkai Szó 2021.július 23.
Ajkai Szó 2021.július 23.
 
Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9Ajkai Szó 2021_július_9
Ajkai Szó 2021_július_9
 
Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.Ajkai Szó 2017.08.25.
Ajkai Szó 2017.08.25.
 
Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.Ajkai Szó 2015.10.09.
Ajkai Szó 2015.10.09.
 
Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16. Ajkai Szó 2015.10.16.
Ajkai Szó 2015.10.16.
 
Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.Ajkai Szó 2017.09.08.
Ajkai Szó 2017.09.08.
 
Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.Ajkai Szó 2021.november 26.
Ajkai Szó 2021.november 26.
 
Ajkai Szó 2015.01.16.
Ajkai Szó 2015.01.16.Ajkai Szó 2015.01.16.
Ajkai Szó 2015.01.16.
 
Ajkai Szó 2021. október 1.
Ajkai Szó 2021. október 1.Ajkai Szó 2021. október 1.
Ajkai Szó 2021. október 1.
 

Similar to Ajkai Szó 2015.01.30.

Similar to Ajkai Szó 2015.01.30. (20)

Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.Ajkai Szó 2019.02.01.
Ajkai Szó 2019.02.01.
 
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztusZsongorkői Lelátó 2018. augusztus
Zsongorkői Lelátó 2018. augusztus
 
Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.Ajkai Szó 2016.01.29.
Ajkai Szó 2016.01.29.
 
Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20Ajkai Szó 2015.03.20
Ajkai Szó 2015.03.20
 
Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.Ajkai Szó 2019.03.22.
Ajkai Szó 2019.03.22.
 
Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.Ajkai Szó 2019.11.08.
Ajkai Szó 2019.11.08.
 
Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.Ajkai Szó 2018.04.20.
Ajkai Szó 2018.04.20.
 
Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.Ajkai Szó 2015.09.11.
Ajkai Szó 2015.09.11.
 
Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.Ajkai Szó 2015.12.11.
Ajkai Szó 2015.12.11.
 
Ajkai Szó 2021. október 29.
Ajkai Szó 2021. október 29.Ajkai Szó 2021. október 29.
Ajkai Szó 2021. október 29.
 
Ajkai Szó 2016.04.15.
Ajkai Szó 2016.04.15.Ajkai Szó 2016.04.15.
Ajkai Szó 2016.04.15.
 
Daru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. májusDaru Toll 2012. május
Daru Toll 2012. május
 
Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.Ajkai szó 2015.11.20.
Ajkai szó 2015.11.20.
 
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
Ajkai Szó 2021.augusztus 20.
 
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdfAjkai Szó 2022. május 6.pdf
Ajkai Szó 2022. május 6.pdf
 
Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.Ajkai Szó 2015.02.20.
Ajkai Szó 2015.02.20.
 
Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.Ajkai Szó 2017.10.27.
Ajkai Szó 2017.10.27.
 
Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13Ajkai Szó 2015.03.13
Ajkai Szó 2015.03.13
 
Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.Ajkai Szó 2020 január 31.
Ajkai Szó 2020 január 31.
 
Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.Ajkai Szó 2015.11.06.
Ajkai Szó 2015.11.06.
 

Ajkai Szó 2015.01.30.

  • 1. 28. évfolyam, 4. szám A város lapja 2015. január 30., péntek A Kultúra Napja tisz- teletére rendezett ünnepi műsor szerkesztője, Bol- dog – Pfenning Zsuzsanna gyógypedagógusként dol- gozik Ajkán, de kipróbálta magát színházi statiszta- ként is, előtte hosszú ideig rendezvényszervezőként sikeres programok létreho- zásában működött közre. Közel állnak hozzá a művé- szetek, nemcsak a verseket kedveli, az előadóművészet minden ágával közelebbi az ismeretsége, több hangsze- ren is játszik. (Fotó: lgyg) A HÉT EMBERE B. PFENNING ZSUZSANNA Közösségszervező és megtartó erő Van Istenem, van hazám Megjött a bányász ÜNNEP Megemlékezések, műsorok a Magyar Kultúra Napján Immáron negyedszázada, minden év január 22. napján tisztelgünk a magyar kultúra előtt. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a magyar nép zivataros századairól írt költeményét, a Himnuszt, amely Erkel Ferenc zenéjével nemzetünk jelképévé vált. Az ünnepi beszédet dr. Jáger László címzetes főjegyző tartotta (Fotó: lgyg) Az évforduló alkalmából városszerte tartottak ünnepi megemlékezéseket, szervez- tek műsoros esteket. A köz- ponti ünnepséget a város ha- gyományainak megfelelően idén is a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Köz- pont (vmk) kiállítótermében tartották az Ajkai Képző- művészeti Egyesület (AKE) kiállításának megnyitásával egybekötve. A szép számmal egybegyűlt közönséget Val- lerné Horváth Andrea mű- velődésszervező köszöntötte, majd dr. Jáger László címze- tes főjegyző mondott ünnepi beszédet. - Az évforduló lehetőséget biztosít számunkra, hogy történelmi hagyományaink- hoz visszanyúlva méltókép- pen megemlékezzünk mind- azokról, akik sokat tettek és napjainkban is tesznek azért, hogy nemzettudatunk meg- őrzése érdekében kulturális és szellemi örökségünket utódainkra átörökíthessük – fogalmazott bevezetőjé- ben a szónok, emlékeztetve rá, hogy a Magyar Kultúra Napja nem pusztán a ránk hagyományozott művészi értékek előtti tiszteletadás, hanem a kultúránkban rejlő közösségszervező és meg- tartó erő folyományaként a nemzeti összetartozás ünne- pe is egyben. A magyar em- ber érzésvilágában pedig az e napon született Himnusz jelenti azt az egyetemes kö- teléket, amely határainkon innen és túl a nemzettudat jegyében mindnyájunkat összeköt. - Kultúránk hordozza ha- gyományainkat, történel- münket, nemzeti önazonos- ságunkat, és irányt mutat a jövő útjának keresésében – állapította meg dr. Jáger László, hozzátéve, hogy nap- jainkban egyszerre kell euró- painak és magyarnak lenni, de ez csupán látszólagos el- lentmondás, mert más népek kultúrájának megismerése közelebb visz bennünket ah- hoz, hogy megtanuljuk még inkább megbecsülni azt, ami népünk kultúrájában egyedi és megismételhetetlen. A nagy ívű ünnepi beszéd a kultúra helyi ápolóinak szóló tiszteletnadással foly- tatódott. - Városunk szerencsés helyzetben van, mert kul- turális és művészeti egyesü- letek és alkotóművészek so- kasága nap mint nap min- dent megtesz azért, hogy a kultúrát népszerűsítse. Élő példája ennek az ünnepség keretében elhangzó zenés irodalmi műsor, és az Ajkai Képzőművészeti Egyesület immár hagyományosnak mondható tárlata – sorolta a szónok, majd néhány szó- ban bemutatta az egyesület tevékenységét. Elmondta, hogy a 19 éve működő AKE jelenleg 19 alkotót tömörít. A sokszínű képzőművé- szeti tevékenységet folytató egyesület tagjai sorában megtalálhatók festők, fafa- ragók, szobrászok egyaránt. Alkotótevékenységük so- rán törekednek a technikai sokszínűségre és változatos anyaghasználatra töreked- nek. Az elmúlt években szá- mos ajkai, megyei, orszá- gos és külföldi kiállításon öregbítették az egyesület és városunk hírnevét. Az idei év pedig már a 20 éves jubi- leum méltó megünneplése jegyében telik majd. Terve- zik a 10 éves évfordulóhoz hasonlóan egyesületi kata- lógus kiadását. - Úgy gondolom, hogy a zenés irodalmi műsor és a kiállítás együttesen mutatja a kultúra erejét és szépségét és ápolandó gazdagságát. Kívánom Önöknek, hogy a mai nap jelentsen mindan�- nyijuk számára maradandó élményt, hisz nem szabad felednünk, hogy a művé- szet lényege nem csupán az alkotás erejében, hanem az értő befogadásban is rejlik! – zárta mondandóját dr. Jáger László. Az ünnepség a kiállítók díjainak átadásával folyta- tódott. Ajka Város Önkor- mányzatának díját Ozorai Sándor vehette át dr. Hor- váth József alpolgármester- től. A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ díját Bábics Va- léria igazgató Németh Fe- rencnek adta át, akinek feb- ruár 11-én egyéni kiállítása nyílik a vmk-ban. Horváth Ernő vezérigazgató Kovács Dorottyának adta át a cége által alapított díjat. Geren- csér Hilda önkormányza- ti képviselő díját Albertné Baptsán Éva vehette át. Az ünnepi megemlékezés egy verses-zenés összeállítás- sal folytatódott, amely József Attila szerelmeit idézte fel a költő verseinek, naplórészle- teinek előadásával. (folytatás az 5. oldalon) József Attila híres versére rímelve és egyben azzal vi- tatkozva hangzott el a cím- ben szereplő megállapítás a kultúra napi fináléban, s a lelkes, művészeteket szere- tő közönség vastapssal ju- talmazta a zenés irodalmi műsor szereplőit. Van Istenem, van hazám, van közös kultúránk, nyel- vünk, anyanyelvünk. A megnyitó beszédben hangzott el, hogy a társa- dalom számára a kultú- ra olyan kiapadhatatlan erőforrás, amelyből azok az energiák keletkeznek, amelyek egy nemzetet, egy várost, egy közösséget fenntartanak és örökkön új teljesítményre ösztö- nöznek. Ezen a napon, a Magyar Kultúra Napján, érezhető, szinte tapintható volt ez az erő, hatott is minden érzé- künkre. Már a belépés pillanatá- ban 19 ajkai képzőművész alkotásai varázsoltak kö- rénk ünnepi hangulatot. Dr. Jáger László ünnepi beszéde Faludy György szavaival Berzsenyit idézte, majd Kodályt. Az irodalmi összeállításból pedig József Attila üzent. Felcsendültek az ismert megzenésített versek a szerelemről, a kö- tődésekről, a hiányokról, valami egészen különös és szép hangszerelésben. Él- mény volt hallgatni a fiatal versmondó fiút, az ihletet- ten daloló leányt. Csak gazdagodtunk, gazdagodtunk, nemzedé- kek, fiatalok, idősebbek, újra és újra megszereztük magunknak az üzenetet, befogadtuk minden impul- zusát, mert ebben a kultú- rában rejlik az összetarto- zás, és ez az est is zálog volt: kultúránk, népünk fenn- maradásának záloga. Sz. Tóth Edit A Bányászcsalád szobráról sokan hiányolták a családfőt. Nos, a hideg napokban megérkezett a bányász is, de nem szénportól feketén, hanem hótól fehéren. (Fotó: Györkös)
  • 2. Ajkai Szó 2015. január 30., péntek 2 Különleges szertartás zajlott január 24-én délelőtt a Magyar Imre Kórház ötö- dik emeletén. Számos meg- hívott vendég, valamint je- lenlegi és egykori dolgozók jelenlétében kápolnát szen- teltek fel az intézményben. A kápolnát az oikoume- ne jegyében hozták létre, kizárólag adományokból. A szertartás elején Vida István, a kórház főmér- nöke, az Ajkai Jézus Szíve Egyházközség világi elnöke köszöntötte a megjelente- ket. Elmondta, hogy már a nyolcvanas évek végén is voltak törekvések egy ká- polna létrehozására. Most a kórházrekonstrukció kap- csán Bakos Frigyes esperes kezdeményezésére és dr. Nyári Ildikó főigazgató tá- mogatásával sikerült elérni a csaknem három évtizede kitűzött célt. A főigazgató beszéde után vette kezdetét a fel- szentelési szertartás. Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek Isten dicséretére, Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére, a Szentlélek segítségül hívásával szen- telte meg az épületet, majd megáldotta azokat, akik ál- dozatukkal, munkájukkal részt vettek az építésben. Vajda István evangéli- kus lelkész elmondta, hogy nagy szükség volt a kápol- nára, hiszen beteglátoga- táskor, főként úrvacsora és gyónás estén, zavaró ténye- ző volt az intimitás hiánya. Sándor József református lelkész a Királyok I. köny- vének nyolcadik fejezetéből olvasott fel válogatott ver- seket. Ebben a fejezetben Salamon király templom- szentelési imádsága talál- ható, aki először épített templomot Izraelnek. Az avató szentmise kö- nyörgéssel folytatódott, amit dr. Márfi Gyula érsek a betegekért mondott, Ba- kos Frigyes esperes pedig az adományozókért, akik anyagiakkal, fizikai és szel- lemi munkájukkal hozzá- járultak, hogy ez a kápolna megvalósulhatott, és egy orvos elhunyt édesany- jának lelki üdvösségéért ajánlotta fel a szentmiseál- dozatot. A kápolnában szombati napokon, 16 órakor kez- dődnek majd a szentmisék. Minden hónap első három hetében katolikus, a negye- dik és ötödik héten pedig református, vagy evangéli- kus szertartás zajlik majd. zsge Városi hetilap. A lapot alapította Ajka város önkormányzata. Főszerkesztő: Láng György Géza. E-mail: ajkaiszo@invitel.hu. Kiadja: Ajka Város Önkormányzata. Kiadásért felelős: Kerekes Bálint ügyvezető. Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100. Hirdetésfelvétel a kiadó címén. Hirdetési e-mail cím: ajkaimediakft@gmail.com. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága. Megjelenik 12 600 példányszámban. Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes. Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267 Kápolnát szenteltek fel a kórházban Dr. Márfi Gyula a betegekért, Bakos Frigyes az adományozókért fohászkodott az Úrhoz (Fotó: Györkös) Schwartz Béla polgármes- ternek hivatali ideje alatt nemcsak a politikai táma- dásokat kellett állnia: ellen- felei szívesen és kitartóan éltek vele szemben a bünte- tőjog eszközeivel is. Négy év alatt huszonegy(!) eljárást indítottak ellene, ezek kö- zül egyetlen becsületsértési ügy zárult minimális pénz- büntetéssel, a többi vád alól felmentették. Így történt ez legutóbb is: január 23-án a hűtlen keze- lés és zsarolás bűntettének vádja alól is felmentették Schwartz Béla polgármes- tert. Szintén felmentették a másod- és harmadrendű vádlottakat, Horváth Bélát és Pék Attilát, akiket a hűt- len kezelés bűnsegédletével vádoltak. Az ítéletet a vé- dőbeszédek elhangzását kö- vető hosszabb szünet után hirdették ki a Veszprémi Járásbíróságon. A büntető eljárás másfélmillió forin- tos költsége az állam terhén marad. Hiába állította az ügyész- ség azt, hogy a polgármes- ter és Pék Attila közötti megbeszélés tárgya az volt, hogy egy korábban már kifizetett, és más megren- delésére elkészített építést, útszélesítést, járdaépítést számlázzanak le újra, ez nem volt bizonyítható. Cá- folhatatlan viszont, hogy a vád körébe tartozó három helyszínen, a Park Center mögötti járdával kapcso- latban, a csingervölgyi kö- zösségi parkban, valamint Bódén elvégezték az építési munkákat. A bíróság elfo- gadta a cégtulajdonos, Pék Attila védekezését, hogy a 2008. előtt elvégzett mun- kákat vonták egybe és azt rendezték 2008. májusá- ban. A bírósági szakaszban kirendelt műszaki szakértő úgy nyilatkozott, hogy kb. 20 millió forint értékű az a munka, amit elvégzett a vállalkozás. A bíróság álláspontja szerint a meg- valósult építési munkák nem tekinthetők vagyoni hátránynak a 10 millió fo- rint kifizetésével szemben. Attól még, hogy a vádlot- tak alakilag nem megfelelő szerződést kötöttek, és ala- kilag nem megfelelő szám- lát csatoltak, a munka nem volt fiktív, hanem éppen a zsarolással vádoló Németh György felmerült követelé- se kapcsán rendezték azo- kat. A polgármesternek az előirányzatról való dön- tése a bíróság szerint nem volt szabályos, de ez nem olyan súlyú, amit a bíróság olyan kötelességszegésként értékelhetett volna, amely ok-okozati összefüggésben lenne bármilyen vagyoni hátránnyal. Zsarolás vonatkozásá- ban a bíróságnak nem volt lehetősége a sértettet meg- hallgatni, mert Németh György időközben elhunyt, azonban a bíróság rendkí- vül sérelmezte azt, hogy a szembesítése sem történt meg a nyomozás során az elsőrendű vádlottal, pedig ez akkor még lehetséges, és a bíróság álláspontja sze- rint szükséges is lett volna. A bíróság Németh György vallomásának ellentmon- dásait nem tudta feloldani, és a tanúként meghallgatott Sz. K. is ellentmondásosan nyilatkozott. A sértett egy- értelműen elfogult, és a vád- lott haragosa volt. Azt, hogy történt-e köztük fenyegetés, nem lehetett büntetőjogi bi- zonyossággal megállapítani. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, hogy közölje, másodfokra tereli, vagy tudomásul ve- szi-e az ítéletet. Az MTI-nek nyilatkozva Schwartz Béla kijelentet- te: az ellene folyamatban lévő ügyek közül ez tűnt a „legsúlyosabbnak”, de örül annak, hogy a szakértői vé- leményeket figyelembe véve végül felmentő ítélet szüle- tett. zsge A várost nem érte kár, egyik vádpont sem állt meg BÍRÓSÁG A súlyosabb vádak alól felmentették Schwartz Bélát Felülvizsgálják a városfejlesztési stratégiát Ajka Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette első integrált város- fejlesztési stratégiáját, erre alapozva jelentős fejlesztéseket sikerült megvalósítani a városban. Hét év után a stratégia felülvizsgálata indokolt és időszerű. A Belügymi- nisztérium európai uniós források felhasználásával országos szinten tá- mogatja és szervezi a városfejlesztési stratégiák felülvizsgálatát és nyil- vános pályázat útján választotta ki a stratégia elkészítésével megbízott tervezői csoportot. A szakértők feladata egy olyan középtávú stratégia készítése, amely figyelemmel van Ajka és lakosságának legfontosabb igényeire, elvárásaira, célkitűzéseire az elkövetkező évtized vonatkozá- sában. A stratégia a elkészítési határideje 2015. június. Disznóvágás Tósokberénden A Tósokberéndért Egyesület idén is megtartotta hagyomány- őrző nyílt disznóvágását a kö- zösségi házban Csendes Róbert szervezésében. Napokkal korábban gyűltek már az eszközök, tárgyak, ame- lyek elengedhetetlenül szüksé- gesek egy ilyen sokrétű munka elvégzéséhez. Négy üstöt, négy bontószéket készítettek szom- batra IV. Dezső érkezéséhez. Reggel hét órakor már elkez- dődött a pörzsölés. Két böllér irányította a munkafolyamato- kat, Palotai Ferenc a hagyomá- nyokraalapozvaésRédlingZsolt a legújabb technikai fogásokat bevetve. A jó csapatmunka ha- tására a segítők nagyon hamar végeztek a különféle munkafo- lyamatokkal, kilenc órára már hús nélkül árválkodott a rendfa. Hamar elkészült a kolbász és kora délután már kifőtt a hurka, kisült a zsír is. Rekord idő alatt a sózóba kerültek a sonkák, sza- lonnák. Közben a konyhában az as�- szonyok serénykedtek. Főzték a húslevest, sütötték a pecsenyét, a hurkát. Az idősebb korosz- tály egész napos teherbírását minden fiatal megirigyelhette. Az idei év munkáit segítette egy technikai újítás is. Németh Ferenc készített egy nagy be- fogadóképességű kolbászsütő készüléket, amiben egyszerre tizenkét pár kolbászt lehetett megsütni rövid idő alatt. Az dén meglepetéssel is készültek a szervezők. Ös�- szeállították az idősebb, beteg, egyedül, rosszabb körülmények között élő falubeliek, a nagyobb családok névsorát és kis kósto- lókat vittek nekik házhoz, sőt még tósokberéndi hűtőmágne- sekkel is kedveskedtek nekik. Sokan meghatódva fogadták az egyesület ajándékát és hálásan megköszönték a figyelmességet. A finom friss húsból készült leves, hurka, kolbász és pecse- nye felszolgálása a közösségi házban délután négy órakor kezdődött és hét óráig tartott. A disznótoros elfogyasztása után megbeszélték a nap fontosabb eseményeit, majd két harmoni- kászenéjérenótáztak,stáncrais perdültek. (csbé) A disznótornak elmaradhatatlan része a koccintás is (Fotó: Györkös)
  • 3. Ajkai Szó2015. január 30., péntek 3 Pénteken tűzték fel a sza- lagokat a Bródy Imre Gim- názium és Alapfokú Művé- szeti Iskola végzős tanuló- inak a VKSZK színházter- mében. Az iskola életében ez már az ötvennyolcadik alkalom volt. Csonka Otília tizedik évfolyamos tanuló, műsor- vezető köszöntötte a meg- jelent vendégeket, köztük Hartmann Iván volt isko- laigazgatót, dr.Jáger László címzetes főjegyzőt és Mol- nár Istvánt, az alapítvány kuratóriumának elnökét. Elsőként Mihályfi László iskolaigazgató mondta el ünnepi beszédét. Kiemelte az iskola szerepét, amely az állandóságot, a békét biz- tosítja a tanulói számára. Ezzel összhangban a becsü- letre, szeretetre, mások el- fogadására tanítják, nevelik diákjaikat. A tanárokban az öröm mellett aggoda- lom, ugyanakkor állandó bizakodás is van a diákjaik iránt, hogy megállják he- lyüket az élet labirintusá- ban. Beszéde végén Szent- Györgyi Albert gondolatát idézte: „Gondolkodj bátran, ne félj attól, hogy hibákat követsz el! Tartsd nyitva a szemed, az apró részleteket is vedd észre, és legyél min- denben mértéktartó, céljai- dat kivéve.” Ezután a három végzős osztály tanulóinak a sza- lagtűzése következett. Az osztályfőnökök, Mecsekiné Bors Bea, dr. Paksi Zoltán és Kaszta Beáta meghatódva, kissé szomorúan - hogy is- mét el kell engedni tanulói- kat - tűzték fel a szalagokat. A végzősök nevében Hor- váth Réka 12. g osztályos ta- nuló elmondta, hogy máso- dik otthonuk volt az iskola. Megköszönte a tanároknak, hogy felkészítették őket az életre és visszaemlékezett az együtt töltött kellemes idő- re. Ezután Bognár Tamara 12. b osztályos tanuló Cser- háti Zsuzsa Egy elfelejtett dal című örökzöldjét éne- kelte. Majd Kertész Dávid, a 11. g diákja adott néhány tanácsot a végzősöknek, többek között, hogy ne az egyéni célokat helyezzék előtérbe, hanem a közössé- gért dolgozzanak. Ezután a színpadon egy osztálytermet rendeztek be, ahol a tábla a tanult is- meretekkel volt teleírva. Az osztályban ülő diákok út- ravaló - Reményik Sándor, Kosztolányi Dezső, Felcser Máté, Farkas Roland és Ka- rinthy Frigyes - verseket, idézeteket tolmácsoltak. Közben a táblát letörölték, majd megfordították, ahol a nagybetűs ÉLET felirat volt olvasható. Kersner Ákos magyar-történelem szakos tanár ötlete telitalálat volt, úgy ahogy a kilencedikes lá- nyok Lou Reed Perfect Day előadása is, zongora és gitár kísérettel. A műsor a három osztály sajátos kisfilmjével zárult. Ekkor már mindenki na- gyon várta az elmaradhatat- lan bál nyitótáncát, amely két bécsi és egy angol kerin- gő volt, végén meglepetés össztánccal, amit Ramasz László táncoktató és kore- ográfus tanított be. Ezzel a színházteremben véget ért a műsor, majd a vendégsereg a Bánki aulájában folytatta a bált. Ott ismét bemutat- ták a táncokat, majd közös tánc szerzett örömet a büsz- ke szülőknek. Az est során „Az év tanára” megtisztelő címet Csermák Mihály ve- hette át, Szeip Júliát bálki- rálynőnek, Szalai Kornélt bálkirálynak választották. Cs.B.É. Dr. Horváth József alpol- gármester köszöntőjében elmondta, hogy az előző köz- szolgálati szerződés lejárt. Lehetőség nyílt szélesebb együttműködést, új tartalmú kapcsolatot kiépíteni a város és a színház közt. Ajkán lesz a színház egyik fióktelepe, így Vándorfi László igazgató összeállított több tervezetet, amelyeket a jelenlévők meg- ismerhetnek és megvitatnak. Ezután a színházigazgató ismertette a gazdag progra- mot. A projekt első részét, ami május harmadikáig tartana, a Nők Napjával indítanák. Eb- ben fő szerep jutna a nők és az anyák dicséretének. Szerepel- neaprogrambanjótékonysági musical előadás is. A tavaszi program fő att- rakciója lenne a „Star Facto- ry” országos tehetségkutató verseny, amelyet ének, vers- próza és tánc kategóriában hirdetnének meg 14-35 év kö- zötti korosztálynak. Pályaké- pes, előadásra és befogadásra alkalmas tehetségeknek kí- vánnának teret adni, akiknek a személyiségére és természe- tes előadására kíváncsiak. He- lyi médiumok összefogásával teremtenének országos lefe- dettséget. A két döntő Veszp- rémben illetve Ajkán lenne. A verseny február végétől május közepéig tartana. Nyáron „Ajkai randevú” című programot terveznek, ahol a városrészek bemutat- nák „Az első 800 év” előadá- suknak a rövidített változa- tát az Agorán. Az augusztus 20-i ünnepségsorozat így három napos lenne, kibőví- tenék egyéb előadásokkal is. Tartalmas rendezvényeket szerveznének a Kristályfür- dő területén gyermekek és felnőttek számára. Ugyan- itt felállítanának egy mobil körszínházat, amelyben két szinten negyven-negyven néző foglalhatna helyet, és a különleges környezetben Ajkán eddig még nem látott előadásokat mutatnának be. Az ajkai bérletes színház- látogatók továbbra is két előadást láthatnának éva- donként a Pannon Várszín- ház előadásában, de bérlet- szünetes előadásokkal is je- lentkeznének. A színházban működő táncműhely magas színvonalon dolgozik, sze- repet kaphat benne az Ajka- Padragkút Táncegyüttes is a kortárs tánc és a néptánc színpadra vitelével. A színház a pályázatok adta lehetőségeket sikeresen kihasználja. Ajkán alkalom nyílna a színészek segítségé- vel az óvodákban, iskolákban a művészeti nevelésre, többek között a tánc és a jelbeszéd felhasználásával. A részletes programismer- tető után a jelenlévők megvi- tatták a tervezet egyes fejeze- teit. Javaslatokat tettek a vál- toztatásokra, amelyek lénye- ges eltéréseket nem mutattak, de a helyi adottságokat figye- lembe veszik. Felvetődött az ötlet egy nonstop-interaktív vetélkedőre a városrészek között, ami tetszést aratott. Kérésként hangzott el, hogy a színházi próbák esetenként nyíltak lehessenek a gyerekek számára. Továbbá a második 800 éves rendezvénnyel kap- csolatban javaslatokat tett a felelős programigazgató. Dr. Horváth József a végén összegezte a megvalósítható felvetéseket, amelyek a feb- ruár 3-án aláírásra kerülő Közszolgálati Szerződésbe bekerülhetnek. Cs. Bosits Évi A Bródyban is megvolt a szalagavató Üveges Sándor, Kádár Ignác, dr. Horváth József és Utassy István hallgatja Vándorfi László (középen) elképzeléseit (Fotó: Györkös) A táncosok koreográfiát tanulnak Brebán Katalin vezetésével (Fotó: Györkös) A színpadon egy osztálytermet rendeztek be (Fotó: Györkös) Ajka vár – színházzal! Tíz éves a Bahar Orientális tánccsoport EGYEZTETÉS Gazdag kulturális program készül Vándorfiék közreműködésével A polgármesteri hivatalban találkozott néhány, a vá- ros kulturális életében szerepet játszó lokálpatrióta és szakember, hogy megvitassák Ajka város és a Pannon Várszínház együttműködési megállapodását. Hat a testre, lélekre, sport, mozgásfejlesztés, közösség- építés. A városban és a térség- ben egyre népszerűbb az ori- entális tánc. A Bahar tánccso- port az idén ünnepli alakulása tizedik évfordulóját. A jeles alkalomra készü- lődés jegyében telnek az év első hónapjai. Január kö- zepén workshopot tartott a szabadidőközpontban Bre- bán Katalin, Budapesten élő táncos, oktató, a Miss Bellydance 2012. verseny európai győztese. Katalintól megtudtuk, a Bahar vezető- je, Sipőcz Andrea hívta meg őt. A táncos hölgyekkel, akik a Dunántúl teljes területéről érkeztek, kétszer három órá- ban foglalkozott. A délelőtt a technikai fejlesztésről szólt, délután koreográfiát gyako- roltak. Az oktató elmondta, a több mint félszáz résztvevő alapos tudással rendelkezik. Horváth Orsolya, a Ba- har táncosa kérdésünkre elmondta, hetente egy al- kalommal próbálnak, négy csoportban, vannak kezdők, középkezdők, középhaladók és haladók. Az orientális tánc művelését 16-17 éves korban a legjobb elkezdeni, és bármeddig lehet csinálni. Az ajkai csoportba is járnak ötvenes hölgyek. A tánc sok izomcsoportot megmozgat, a próbákon kiváló a hangu- lat. A közös érdeklődés révén barátságok is kiakakulnak. - A jubileumi gálát július negyedikén tartjuk - tudtuk meg Horváth Orsolyától. - Minden táncos színpad- ra lép a több, mint két órás programban. A haladók egy cintányéros darabot próbál- nak. Az érdeklődők láthat- nak többek között lepke- és legyezőfátylas, Izisz-fátylas koreográfiát is. A Bahar tag- jai táncaikon kívül fellépő ruhatáruk legszebb darabjait is bemutatják. T.A.
  • 4. Ajkai Szó 2015. január 30., péntek 4 Tanfolyam indul az Ajkai Fotóklubban Felhívás ebösszeírásra Értesítjük a Csékúti Hegyért Egyesület tagjait, pártoló tagjainkat, hogy éves közgyűlésünket 2015. február 14-én, szombaton, 9 órakor tartjuk a Padragkúti Művelődési Házban. Napirendi pontok: - 2014. év értékelése és pénzügyi beszámoló - 2015. évi feladatok és a tervezett költségvetés megvitatása - Felügyelő Bizottság beszámolója - Vegyes ügyek Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy a közgyűlés határozatképtelensége esetén, azt szóbeli értesítést követően, egy óra elteltével megtartjuk az eredeti napirendi pontoknak megfelelően. Ez esetben a közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz. Elnökség Légy része a jövőnknek! A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet- len autóipari beszállítóinak.Veszprémi gyárunkban készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame- ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat. Az épületbővítéssel is járó beruhá- zás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében. Amit kínálunk: • versenyképes fizetés • 13. havi fizetés •béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények • inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál TERMELÉSI TRÉNER MŰSZAKVEZETŐ GYÁRTÁSTÁMOGATÓ MÉRNÖK HARDVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK SZOFTVERFEJLESZTŐ MÉRNÖK TESZTLABOR MÉRNÖK PROJEKT MÉRNÖK PFMEA KOORDINÁTOR ÜZLETI RENDSZEREK FELELŐSE Az alábbi munkakörbe keresünk új munkatársakat: Jelentkezés módja: Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre: info@valeo.hu Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat. valeo_150108_9pozi_127x200.indd 1 1/8/15 9:52 PM Ajka város közigazgatási te- rületén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-ában foglalt kötelezettségnek eleget téve 2015. január 30. - 2015. február 28. között eb összeírást tartunk. Az ebösszeírás során az eb- tartóknak ebenként egy, a fenti jogszabályban meghatározott adattartalmú adatlapot kell ki- tölteniésazokatazönkormány- zat rendelkezésére bocsátani. Az adatlap személyesen át- vehető az Ajkai Közös Önkor- mányzati Hivatal (8400 Ajka, Szabadság tér 12.) portáján, vagy letölthető a város honlap- járól www.ajka.hu oldalról is. A kitöltéssel kapcsolatos tájékoztatás személyesen az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Építési és Városgazdál- kodási Irodáján, vagy telefonon (88/521-197) kérhető. Az ebek bejelentése 2015. február 28-ig az alábbi módok egyikeként teljesíthető: postai úton a kitöltött és alá- írt adatlapokat az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Építési és Városgazdálkodási Irodájára megküldve (8400 Ajka, Szabad- ság tér 12.), személyesen, az Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal (8400 Ajka, Szabadság tér 12.) portá- jára leadva, vagy e-mailben az eb@hivatal. ajka.hu címre beküldve. Felhívjuk egyúttal az eb- tulajdonosok figyelmét, hogy 2013. január 1-jétől a 41/2010. (II.26.) Korm.rendelet 17/b § (10) bekezdése értelmében négy hónaposnál idősebb ebek csak mikrochippel (traszponderrel) megjelölve tarthatók. A jog- szabály megsértése esetén az ebtartó 45 000 Ft pénzbírsággal sújtható. Ezért kérjük, hogy aki e kötelezettségének még nem tett eleget, az ebösszeírás adat- lap kitöltése előtt azt pótolja! Az ebösszeírásban mikro- chippel ellátott és az állator- vosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilván- tartásban szereplő ebeket is be kell jelenteni. Az ebtulajdonosok az ebös�- szeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett vál- tozásokat, szaporulatot írásban bejelenteni. Felhívjuk a tisztelt ebtartók figyelmét, hogy az adatszolgál- tatás elmulasztásának jogkö- vetkezménye - az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglal- tak alapján – 30 000 Ft pénz- bírság. Ajkai Közös Önkormányzati Hivatal Negyedik alkalommal szervezi meg fotós tanfo- lyamát az Ajkai Fotóklub azok számára, akik a vá- rosban érdeklődnek a fotó- zás iránt. Az egyesületként műkö- dő klub 2007-ben alakult tizen-egynéhány fényké- pezést kedvelő taggal. Cél- juk az volt, hogy egyesületi formában nagyobb esél�- lyel részt tudjanak venni a meghirdetett pályázatokon és hogy tapasztalataikat át- adják egymásnak, hatéko- nyabban, szervezettebben dolgozzanak, így a kiállí- tásaikat is nagyobb siker- rel tudják megszervezni. Évente egy nagyobb tárla- tot szerveznek, 2015-ben a Magyar Fotográfia Napja alkalmából augusztus 29- én a VKSZK-ban rendezik a fotókiállításukat. Emel- lett kisebb bemutatkozáso- kat is szerveznek, amikor egy-egy fotós kerül fókusz- ba. Ezeken a kiállításokon nyomon lehet követni a tagok fejlődését. Más te- lepüléseken is bemutatják képeiket, szerepeltek már Körmenden, Noszlopon, a kiscsőszi Pajtafesztiválon és a Hangvillában Veszp- rémben. Állandó kiállítá- suk van az ajkai kórházban, ahol 35 képet láthatnak a betegek és látogatók, ne- gyedévente cserélgetve. A PA-CI pályázat fotódoku- mentálását is ők végzik. A polgármesteri hivatal de- korációjának egy részét is ők készítették. Nyilvános fotópályázatot írtak ki „Ajka fotós szem- mel” címmel, ahol három kategóriában díjazzák a ké- peket. A tanfolyam első előadá- sát január 30-án este hatkor a Fekete István iskola régi épületében tartják. Majd minden második héten, összesen öt alkalommal ta- lálkoznak. Tihanyi György egyesületi elnök szeretné, ha az érdeklődők tudatosan és igényesen használnák ki az adott lehetőségeiket és örö- mükre válna ez a hasznos időtöltés. Korhatár nincs, de legalább 14 éves legyen a jelentkező, mivel minimális technikai ismeretekkel min- denkinek rendelkezni kell ahhoz, hogy követni tudja a tanfolyam tematikáját. Az előadássorozat alap- vető ismeretek, tanácsok gyűjteménye lesz, melyek jó kiindulópontot biztosítanak azoknak, akik a témával komolyabban szeretnének foglalkozni. Minden alka- lommal kivetített fényképek elemzésén keresztül térnek ki az adott fotó elkészítésé- nek technikai megoldására, és ezek alkalmával ismerhe- tik meg a hallgatók a fény- képezés technikai alapjait, a szakszavak jelentését. Az előadások címei szinte csak irányadóak, hisz egy adott fotó kapcsán elkerülhetet- len, hogy „ugorjunk” egy másik témára. A hallgatók hozhatják a fényképezőgé- peiket, a bemutatott techni- kai megoldásokhoz történő beállítási lehetőségekben segítenek a tapasztaltabb fotósok. A tanfolyamon be- mutatják a leggyakrabban használt típusokat és a leg- újabb technikákat, gépeket és az azokban rejlő opciókat és korlátokat is. A tanfolyam eddig min- den évben sikeres volt. Tavaly 50-60 amatőr fo- tós vett részt lelkesen az előadásokon. Abban a re- ményben indítják idén a foglalkozást, hogy minél többen alkossanak tuda- tosan, ne csak véletlensze- rűen készítsék a képeiket. Aki elvégzi a tanfolyamot és kedvet kap hozzá, kér- heti felvételét a fotóklubba. Az egyesület egyébként is nyílt, bárki részt vehet a közös munkában, s ehhez nem kell drága fényképező- gép-csodákkal rendelkez- nie. A kollektíva nagyon jó, kritikus szemmel figyelik és segítik egymás munká- ját, szakmai fejlődését. Cs.B.É.
  • 5. Ajkai Szó2015. január 30., péntek 5 Ajkarendek nagy lel- kesedéssel készült a 800 év ünneplésére. Szinte az egész falu részt kívánt ven- ni a bemutatkozáson. Min- denki érezte, hogy nagy „durranás lesz”, mindenki szerette volna beépíteni a maga kis homokszemcsé- jét a közös nagy oszlopba. És mindenki büszke volt, hogy megcsináltuk, meg- mutattuk. A versenyen túl közösség is kovácsolódott. Az emberek megtapasztal- ták, hogy jó együtt lenni és közösen nagyszerű dol- gokat vihetnek végbe. A nyereményen felül ez volt az igazi siker, a mindennél többet érő kamat. Ez a kamat érződött a szombati disznóvágáson is. Reggel 7 órakor indult a fiatalokból és tapasztaltab- bakból álló vegyes csapat Földi Jóska bácsi portájá- hoz. A szívélyes fogadta- tás után szegény cocinak semmi esélye sem maradt. Hamar a mázsára került, ahol nem kellett szégyen- keznie, 157 kg-ot nyomott. A művelődési házban már forró víz várta, a zászlós kíséretet pedig forralt bor. Vidáman folytak a mun- kálatok annak rendje és módja szerint. Este hatra zsúfolásig megtelt a nézőtér és a színpad. Az egyéves- től a nyolcvanasig minden korosztály képviseltette magát, és mindenki nagy elégedettséggel kóstolgatta a finomabbnál finomabb falatokat. A friss csontos húsokból készült húsleves utánozhatatlan, főleg ha egy nagy üstben fortyogva érnek össze az ízek. Nem is beszélve a töltött káposztá- ról, amely hét nyelven be- szélt. A sült hús és a kolbász már szinte csak ráadás volt. Aztán már mindenki csak mesélt és mesélt az Ajka- rendekért Egyesület kilen- cedik disznótoros vacsorá- ján. Aki nem hiszi, járjon utána, aki pedig ott volt, újra töltekezhetett és a ka- matokból gazdagodhatott. (folytatás az 1. oldalról) A műsort Boldog – Pfen- nig Zsuzsanna szerkesztette, közreműködött Balassa Szil- via, Battyányi – Nagy Anna- mária, Horváth Tibor, Kustos Gábor, Marosvölgyi Gergely, Strang Zsanett, Szélessy Ba- lázs és Szücs Tamás. * * * A kultúra az, amely ös�- szeköti a magyarságot térben és időben, éljünk bárhol a vi- lágban, ha felhangzik a Him- nusz, megdobban a szívünk, fogalmazta meg Gerencsér Hilda önkormányzati képvi- selő a Magyar Kultúra Nap- ja alkalmából a Nosztalgia Nyugdíjas Klubban tartott ünnepségen. Kölcsey Ferenc 1823. ja- nuár 22-én fejezte be a Him- nuszt, ezt a napot 1989 óta tartjuk kultúránk ünnepé- nek. A nyelvújítást követően vált képessé anyanyelvünk arra, hogy mindent kifejez- hessünk általa. Előtte sok mindent németül fogalmaz- tak meg. A nemzeti kultúrá- nak nem csupán a költészet, a népdalok a részei, hanem a zene, a tánc, az építészet is. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc a Nemzeti Színház pályázatára írta. A megze- nésített vers 1844. augusztus 20-án hangzott el először ál- lami ünnepen. A Himnusz szól nemze- tünk múltjáról, és Isten ál- dását kéri a sokat szenvedett nép sorsának jobbra fordulá- sáért. A megjelenteket Szime- iszter Imréné klubvezető kö- szöntötte,majdatagokverset mondtak, énekeltek. * * * Az óvodástól a nyugdí- jasokig minden korosztály képviseltettemagátaMagyar Kultúra Napja alkalmából szervezett program szereplői között Padragkúton a műve- lődési házban. A szereplők válogatása is jelezte, hogy a kultúra, a vers, ének, zene, színdarab minden korosztá- lyé, összeköt időst és fiatalt. Puskás Károly önkor- mányzati képviselő a több mint ezer éves nemzeti kul- túránk méltatásakor kiemel- te, ha szélviharba kerül a fa, a gyökereivel kapaszkodik, hogyállvamaradjon.Ugyan- olyanok nekünk, emberek- nek a kulturális gyökereink. Azokba kapaszkodva őriz- hetjük meg magyarságun- kat. A teltházas rendezvényen elsőként a helyi Szivárvány óvoda kicsinyei adtak elő egy mesejátékot, majd az Ajka- Padragkút tánccsoport ala- pítóiadtakelőegynéptáncot. Fellépett a Forrás női kar, a Bányász Kulturális Egyesület valamint a Padragkúti Szín- játszó Társulat. * * * Ajkarendeken a Regen- bogen Német Nemzetiségi Művelődési Házban is szer- veztek a magyar kultúra napja alkalmából estet janu- ár 25-én. A faluban minden évben műsorral tisztelegnek a kul- túra előtt. A programot Töltl János, a művelődési ház ve- zetője szervezi, és ő volt az első versmondó is: Szatmáry László: Nektek, kik életszö- vetséget kötnek című versét tolmácsolta. Ezután a falu- ban élő György család négy tagjának a műsorát láthat- ták az érdeklődők, akiknek szinte minden rendezvényen megcsodálhatják hangszeres játékát és közös éneklésüket. Az összeállításukban Gár- donyi Géza: Bölcsesség a hullámokon című verse és a melengető Vallatás című no- vellája is hallható volt. Ezután a Rendeken élő orvos házaspár, Barancsi Márta és Jámbor Imre elő- adása következett, akik két éve rendszeresen beszélget- nek a házassággondozásról különféle helyszíneken. A házasságon nap, mint nap dolgozni kell címet adták vetítéssel egybekötött össze- állításuknak. A negyven éve harmonikus házasságban élő pár beszélt a házasságon belüli feladatmegosztás és a kommunikáció fontosságá- ról. Elmondták a jelenlévők- nek, hogy alapvetően senkit nem lehet megváltoztatni, tehát abban ne bízzon senki, hogy majd átalakítja a társát és úgy tökéletes lesz a házas- sága. Akiket érdekel e téma- kör, azok február 8-án ismét találkozhatnak a házaspárral Rendeken. Közösségszervező és megtartó erő Disznótorral kamatozott a vetélkedő Szimeiszter Imre versmondással is közreműködött a bódéi ünnepségen (Fotó: Györkös) Padragon a teltházas rendezvényen a Szivárvány óvoda kicsinyei is felléptek (Fotó: Györkös) Összehangult munkára volt szükség, hogy elbánjanak a 157 kilós cocával (Fotó: Futó) Énekes, verses, beszélgetős programot szerveztek a rendekiek (Fotó: Györkös) Ellenszegült a rendőröknek Egy negyvenéves ajkai férfit iga- zoltattak Ajkán a rendőrök, aki többszöri felszólítás ellenére sem adta át személyi igazolványát. Január 22-én 20.50 órakor Tóth Tamás r. főtörzsőrmester bal- esethelyszínelő ellenőrzés alá vont egy Opel típusú személygép- kocsit és annak utasait. A benne ülő személyek egy kivételével iga- zolták magukat. A férfi mit sem törődve a rendőri intézkedéssel elhagyta a helyszínt és bement egy étterembe. A rendőr segít- ségére sietett két körzeti megbí- zott: Pósa Dénes r. törzszászlós és Korcsmáros György r. törzs- őrmester is. Az étterem udvarán közösen igazoltatás alá vonták a férfit, aki először megtagadta az igazolvány átadását, majd ki- vonta magát az intézkedés alól, egyértelműen megtagadta, hogy odamenjen a szolgálati gépjár- műhöz. Ekkor a rendőrök testi kényszert alkalmazva megbilin- cselték és előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra. Az ellenszegülő férfival szemben jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elköve- tése miatt szabálysértési eljárás indult. KÉK HÍREK
  • 6. Ajkai Szó 2015. január 30., péntek 6 PROGRAMAJÁNLÓ Moziműsor Az aktuális moziműsor filmismer- tetőkkel bővítve olvasható az Ajka. Ma honlapon! Hős6os 3D - szinkronizált ameri- kai animációs vígjáték – január 29. csütörtök – február 4. szerda között mindennap 14.00 Csingiling és a Soharém legendája 3D - szinkronizált amerikai animá- ciós mesefilm, 76 perc – február 5. csütörtök- február 11. szerda között hétköznap 14.30 illetve szombat- vasárnap 13.00, 14.30 és február 12. csütörtök- február 18. szerda között hétköznap 12.30 illetve szombat- vasárnap 15.00, tovább február 21- 22. szombat-vasárnap 13.00 Barbie: Szuperhős hercegnő - szí- nes, magyarul beszélő, amerikai rajzfilm, 74 perc - január 31-február 1. szombat-vasárnap 12.30 Annie - színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 118 perc - január 29. csütörtök – február 4. szerda kö- zött csütörtök, szombat, hétfő, szer- da 18.15 illetve péntek, vasárnap és kedd 16.00 és 20.30 Mortdecai - színes, magyarul be- szélő, amerikai vígjáték - január 29. csütörtök – február 4. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 16.00 és 20.30 illetve péntek, vasár- nap és kedd 18.15 Jupiter felemelkedése 3D - szink- ronizált amerikai akció sci-fi, 125 perc - február 5. csütörtök- február 10. kedd között 16.00, 20.30 illetve február 11. szerda 16.00, 18.15 Joker - szinkronizált amerikai ak- ció-krimi, 92 perc - február 5. csü- törtök- február 10. kedd között csü- törtök, szombat, hétfő 18.30 Ajkai Mozi Filmklub - A minden- ség elmélete - szinkronizált angol életrajzi film, 123 perc - február 5. csütörtök- február 10. kedd között péntek, vasárnap, kedd 18.15 A szürke ötven árnyalata - szink- ronizált amerikai romantikus film, 124 perc – február 11. szerda 20.30, 22.30 (előpremier!!!) illetve febru- ár 12. csütörtök- február 18. szerda között 18.15, 20.30 és február 19. csütörtök- február 25. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18.15, péntek, vasárnap, kedd 20.30 TV Ajka, a város televíziója Hétfő 19h: adás (a város hírei, ma- gazinműsor) Kedd 9h: a hétfői adás ismétlése Szerda 19h: adás (a város hírei, ma- gazinműsor) Csütörtök 9h: a szerdai adás ismét- lése Péntek 19h: adás (a város hírei, ma- gazinműsor) Szombat 9h: a pénteki adás ismét- lése A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megtekinthetők a www. ajka.ma honlapon! Művelődési házak Február 6-ig, naponta 9-00-16.30 óráig tekinthető meg az Ajkai Kép- zőművészeti Egyesület kiállítása a művelődési központ kiállítótermé- ben. Január 30-án 16.00 órától az Or- chidea Nyugdíjas Klub farsangi bál- ja a Kaszinóban. Január 31-én a Vízikék-Zöldikék Óvoda bálja a Kaszinóban. Február 1-jén 15.00 órakor Áment Márton: Bakonygyepes 800 éves ünnepe (az előadott műsor forgató- könyve és az ott készített fotók gyűj- teménye) című könyv bemutatója lesz a bakonygyepesi Művelődési Házban. Február 2-án 15.00 órakor Nyug- díjas Szabadegyetem a művelődési központ színháztermében. Czingler Sándor előadását hallhatják 25 éves az Országos Klubszövetség címmel. Február 3-án 10.00 órakor a Cso- dálatos Macivilág című kiállítás megnyitója a művelődési központ József A. úti épületében. Február 3-án 16.00 órakor Légy kreatív! címmel alkotó foglalkozás felnőtteknek a művelődési központ- ban. Február 11-én 13.00 órakor a Kákics együttes farsangi gyermek- koncertje a művelődési központban. Február 11-én 17.00 órakor Néme- th Ferenc képzőművész kiállításá- nak megnyitója a művelődési köz- pont kiállítótermében. Február 15-én 17.00 órakor farsan- gi kórushangverseny a művelődési központban a Pedagógus Női Kar, a Padragi Bányász Férfikar, a Boros- tyán Bányász Férfikar és a Jubilate Női Kar közreműködésével. Február 16-án 9.00 és 10.45 órakor a Pegazus Színház gyermekelőadása a Kaszinóban. Február 16-án 15.00 órakor a Nyugdíjas Szabadegyetem előadása a művelődési központ színházter- mében. Alternatív gyógymódok címmel Dr. Jámbor Imre tart elő- adást. Civil Ház Február 2. hétfő 9.00- Munkanélküliek Álláskere- sők tanácsadása Tanácsadó: Kósa József, Veres Annamária 9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária 16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 17.30- FIT-BALL Halászné Bognár Adrien 18.00- Meridián torna Vajda Zsu- zsanna 18.00- BODYPUMP 19.00- FIT-BOX 20.00- CROSS FIT Halászné Bog- nár Adrien Február 3. kedd 8.15- Nyugdíjas Egészségmegőrző torna 9.30- Kézimunka Klub Garainé Kisbej Ágnes 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kez- dők, 1.-2. oszt. versenycsoport 18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- PRO-FIT 19.15- TRX Halászné Bognár Ad- rien Február 4. szerda 9.00- Senior Pilates Halászné Bog- nár Adrien 9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyo- másmérés Mező Jánosné 15.00- „Szívvel-lélekkel” Mellrák Elleni Klub – klubnapja Csorba Józsefné 15.00- Ingyenes jogi tanácsadás dr. Darvas János/ügyvéd Előzetes be- jelentkezés: 88/212-738 16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport 18.00-19.30 Flowers Aerobik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta 17.00- PRO-FIT 19.00- FIT-BOKSZ 20.00- CROSS FIT Halászné Bog- nár Adrien Február 5. csütörtök 9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó 16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold 16.30-18.00 Flowers Aerobik kez- dők, 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta 18.00- BODYPUMP 19.30- TRX Halászné Bognár Ad- rien Február 6. péntek 16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár 18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bog- nár Adrien Február 7. szombat 14.00- „Sárkánytűz” szerepjátszók Jelentkezés módja: Amennyiben felkeltettük érdeklődését és szívesen csatlakozna egy izgalmas feladatokat kínáló, emberközpontú vállalathoz, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címre: info@valeo.hu Cégünkről és az egyes pozíciókról bővebben a valeo.hu weboldalunkon olvashat. Légy része a jövőnknek! Amit kínálunk: • versenyképes fizetés • 13. havi fizetés • béren kívüli juttatási csomag • kiváló munkakörülmények • inspiráló feladatok a legfejlettebb technológiákat alkalmazva • karrierlehetőség egy lendületes csapat tagjaként • hosszú távú, stabil munkalehetőség egy biztos alapokon álló, nemzetközi vállalatnál A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb függet- len autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunkban készítjük a csúcsminőségű személy-, teher- illetve nehézgépjármű-kapcsolók és szenzorok széles skáláját, valamint elektronikai vezérlő és kame- ravezérlő egységek gyártásával is foglalkozunk. 2013-tól új üzletággal bővülve és a legfejlettebb technológiák alkalmazásával kezdtük meg SMT gyártásunkat.Az épületbővítéssel is járó beruházás újabb mérföldkő veszprémi üzemünk életében. Az alábbi munkakörökbe keresünk új munkatársakat: GÉPBEÁLLÍTÓ MINŐSÉGELLENŐR valeo_150108_gb-mine_127x150.indd 1 1/8/15 9:52 PM Prózamondással emlékeztek A Fekete István - Vörösmarty Mihály általános iskola és gimnázi- um olyan szerencsés helyzetben van, hogy két névadóra emlé- kezhet. Január közepén a Fekete István prózamondó és szépol- vasó versenyen az ember- és természetszeretetéről ismert íróra emlékeztek a Nyirádról, Halimbáról és az ajkai intézményekből érkezett irodalomkedvelők. Kovácsné Papp Ágnes a Fekete-Vö- rösmarty iskola igazgatója köszönetet mondott a diákoknak és tanáraiknak azért, hogy jelentkeztek, vállalták a felkészülést. A harmadik és negyedik osztályosok prózát mondtak, a többi évfolyam résztvevői felolvasták az általuk előre kiválasztott szö- veget. A zsűri tagjai a négy korcsoportban összesen 48 indulót értékeltek, a legnépesebb az ötödik-hatodik osztályosok mező- nye volt. A legkisebbek versenyének győztese Csiza Ádám (Borsos isko- la), második helyezett Holczer Jázmin, megosztott harmadik Dalnoki Janka (mindketten Fekete-Vörösmarty), és Hoffmann Andrea (Borsos). Az ötödik-hatodik osztályosok sorrendje, első Makkos Veronika, második Tóth Zsófia (Fekete-Vörösmarty), harmadik Poczai Dávid (Borsos), negyedik Baráth Mirella (Fe- kete-Vörösmarty). A hetedik és nyolcadik osztályosoknál Aranyos Anna (Laschober iskola), Orsós Rebeka, Ravasz Rebeka és Somlai Róza (Fekete- Vörösmarty) szerepelt a legeredményesebben. A középiskolá- sok mezőnyében Bércy Maja (Fekete-Vörösmarty), Izer Dániel, Oláh Nikolett (Szent-Györgyi), Gombosi Vivien (Fekete-Vörös- marty) lett a sorrend. T.A. A zsűri bemutatkozása (Fotó: Györkös) Nyugdíjas szabadegyetem A Nyugdíjas Szabadegye- tem főként egészségmegőr- zéssel kapcsolatos előadá- saira várjuk az érdeklődő- ket a művelődési központ színháztermébe. Február 2. hétfő 15.00 óra: 25 éves az Országos Klub- szövetség, Knoll István ju- bileumi emlékműsora. Elő- adó: Czingler Sándor Február 16. hétfő 15.00: óra Alternatív gyógymó- dok. Előadó: dr. Jámbor Imre Március 2. hétfő 15.00 óra Rehabilitáció és lehetősé- gek. Előadó: Gáspár Vero- nika Március 23. Hétfő 15.00 óra: Hogyan éljünk egész- ségesen napjainkban? Elő- adó: dr. Bognár Andrea Mackókiállítás Csodálatos macivilág címmel kiállítás nyílik a NLVKSZK József Attila úti épületében február 3-án 10 órakor. A kiállítást megnyitja Kaposiné Kunderman Lívia óvodavezető helyettes, köz- reműködik a Katica Óvoda Bambi csoportja. A kiállítás megtekinthető február 3-10- ig, munkanapokon 8.00- 16.00 óráig.
  • 7. Ajkai Szó2015. január 30., péntek 7 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés Az FC Ajka szombaton 11 órakor fogadja a Videoton II. együttesét. Téli Kupa szombat: Csabrendek FC – Úrkút SK (13.00), Magyarpolány SE – Sümeg VSE (16.30), vasárnap: Dörögd-Halimba SE – FC Ajka U21 (12.00) Téli Terembajnokság vasárnap: Luftánia – ASE Tan- dem (14.00), Poppe Potthoff – Roma SC (15.00), MGI – Joker (16.00), Bakony FC – Velvet Lo- unge Café (17.00), Mágnes SC – Euronics-Pulzus (18.00), Teka- Szuperinfó – Mágusok (19.00), Tarantula FC – Viva Tours Ajka- rendek (20.00) Természetjárás Ajka környék megismerése 3. Garamvölgyi Irén gyalogos nyílt emléktúra a Csurgó kútra febru- ár 7-én. Találkozás: 8.10 órakor a buszpályaudvaron, túravezető: Ozorai Sándor 30/270-3262 A Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ tisztelettel meghívja Önt és családját Németh Ferenc képzőművész kiállí- tásának megnyitójára február 11-én 17.00 órára a művelődé- si központ kiállítótermébe.(Ajka, Szabadság tér 13.) A kiállítást megnyitja Csabai Tibor grafikusművész, közreműködnek a Zene- iskola növendékei. A kiállítás megtekinthető február 27-ig, mun- kanapokon 9.00-16.30 óráig. Emléktorna Józsi bácsi tiszteletére Az ajkai Városi Sportcsarnokban január 24 - én Gróf József, az egykori neves, az ajkai labdarúgó utánpótlást nevelő edző tiszteletére emléktornát, teremlabdarúgó kupát rendeztek az U15 korosztályos fiatalok részvételével. A meghívásos tornán a Hévíz, a Győri Üstökös, a Pápai ELC, a Sárvár csapatain kívül az FC Ajka két csapattal indult. A részt- vevők körmérkőzéses formában tizenöt perces időkeretben, helyosztókkal mérték össze tudásukat. A havazás ellenére a vendégcsapatok mind megérkeztek Ajkára, és izgalmas mér- kőzéseket játszottak. Eredmények : Ajka Piros - Pápa: 0 - 0, Sárvár - Ajka Zöld: 2 - 4, Hévíz - Győri Üstökös: 1 - 2, Ajka Piros - Sárvár: 0 - 0, Pápa - Hévíz: 0 - 1, Ajka Zöld - Győr: 6 - 0, Ajka Piros - Hévíz: 0 - 4, Pápa - Ajka Zöld: 1 - 4, Sárvár - Győr: 0 - 2, Ajka Zöld - Ajka Piros: 3 - 1, Győr - Pápa: 2 - 0, Hévíz - Sárvár: 4 - 0, Győr - Ajka Piros: 3 - 0, Pápa - Sárvár: 3 - 0, Ajka Zöld - Hévíz: 2 - 0 Helyosztók: az 5. helyért Sárvár FC - FC Ajka Piros: 5 – 0, a 3. helyért Pápai ELC - Hévíz SK: 3 - 0 Döntő : FC Ajka Zöld - Győri Üstökös: 1 - 1 (büntetőrúgásokkal 3 - 4) Végeredmény 1. Győri Üstökös, 2. FC Ajka Zöld, 3. Pápai ELC, 4. Hévíz SK, 5. Sárvár FC, 6. FC Ajka Piros Különdíjban részesült három játékos. Legjobb kapusnak Szántó Elemér (Győri Üstökös), gólkirálynak Szabados Ben- ce (FC Ajka Zöld), legjobb játékosnak Tóth Roland (Hévíz SK) bizonyult. SPORTAJÁNLÓ KIÁLLÍTÁSKÍNÁLÓ CIVIL TUDÓSÍTÓNKTÓL SPORTEREDMÉNYEK Az FC Ajka zsúfolt hét- végét tudhat maga mögött, hiszen Pápán és Gyirmóton az Alcufer Kupán is pályára léptek Zoran Kuntic tanítvá- nyai, akik között több új név is szerepel, hiszen a szakem- ber kipróbál több játékost is. Pápán a vezetés ellenére végül vereséget szenvedett a csapat, a gyirmóti teremtor- nán pedig 14. helyen végzett a gárda. Az Ajka Kristály labdarú- gó csapata is elkezdte a fel- készülést a tavaszi szezonra. A legfontosabb változás az edzői poszton történt, Dal- noki László egészségi álla- pota miatt nem tudta tovább vállalnieztapozíciót.Aklub vezetősége öt jelölttel vette fel a kapcsolatot, közülük az Alsóörs trénerére, Sipos Tamásra esett a választás, aki a felnőtt csapat vezetése mellett az utánpótlás szak- mai felügyeletét is elvállalta. A gárda heti kétszer edz a műfüves pályán, és hétvé- gente egy edzőmérkőzésen lép pályára, a tréningek száma várhatóan februártól növekszik majd. A keretet is sikerült megerősíteni, Bakos Arnold és Benkő András Sü- megről, Ménes Balázs pedig Magyarpolányból tért vissza az egyesülethez. Traista Ro- berto Devecserből érkezett, mellettük pedig még két csatárt és egy kapust igazol- na a klub. A csapat sikeresen teljesítette őszi célját, a nyol- cadik helyről várhatja a foly- tatást. A Kristály tavaszi cél- kitűzése, hogy még előrébb lépjen, és megpróbálja meg- szerezni az ötödik helyet. Erős mezőnyben, korosz- tályos világ- és Európa-baj- nokok között versenyezve is számos éremmel tértek haza a Sun-Dome karate egyesület versenyzői a ro- mán nemzeti utánpótlás bajnokságról. A hétvégén tartott versenyen 58 egyesü- let 430 indulója mérte össze a tudását. Czendrei Luca egy arany- (csapat kumite) és két bronzérmet (egyéni kata és egyéni kumite) szerzett. Németh Balázs a dobogó mindhárom fokára felállha- tott (egyéni kumite első hely, csapat kumite második hely, egyéni kata harmadik hely). Fáskerti Bálint szintén há- rom éremmel gazdagodott (csapat kumite ezüst, egyé- ni kata és egyéni kumite bronz), Horváth Martin pe- dig második helyének (egyé- ni kumite) örülhetett. A rengeteg résztvevő mi- att reggeltől egészen estig tartott az idei év első verse- nye a Rája ’94 úszói számá- ra, Székesfehérváron. Kis Gergő és Kun-Szabó Fanni 1500 méter gyorsúszásban szerzett aranyérmet, Muelek Fruzsina pedig ezüstérmet. Szóka Júlia 200 méter hát- és 400 méter gyorsúszásban végzett korosztálya élén. Az utánpótlás korú lá- nyok számára rendeztek labdarúgó tornát városunk- ban. Az ajkai lányok reme- kül helytálltak a nagynevű ellenfelekkel szemben, igaz ezúttal még nem sikerült győzelmet aratni. A fiata- lok után a felnőttek tornája következett, ám ide az idő- járás miatt két csapat nem érkezett meg, így a gyerekek két felnőttel kiegészülve itt is elindultak, hogy színeseb- bé tegyék a tornát. A legjobb hálóőr mindkét korosztály- ban az ajkaiak közül került ki, Grünvald Szimona és Hidi Jennifer személyében, a felnőtt mezőny gólkirálya Korcsmáros Katrin lett. Csicsics Richárd Labdarúgás Felkészülési mérkőzések Lombard FC Pápa – FC Ajka 4-1 (0-1) edző: Zoran Kuntic, gól: Szabó Zs. FC Ajka – Sárvár FC 2-2 (0-1) edző: Zoran Kuntic, gól: Elek, Szabó Zs. Alcufer Kupa FC Ajka – Pénzügyőr SE 2-2 (gól: Horváth, Csordás S.), FC Ajka – Győrszemere 3-4 (gól: Kalász, Csordás S., Meiczin- ger), FC Ajka – Bágyogszovát 2-0 (gól: Tamás, Mihalecz), FC Ajka – Tatabánya 1-7 (gól: Horváth), FC Ajka – Csorna 2-4 (gól: Merk, Kalász), 13-14. helyért: Győri ETO – FC Ajka 4-2 (gól: Csordás S., Mihalecz) Ajka Kupa, női labdarúgó torna NLC-Ajka – Devecser SE 7-0, NLC-Ajka – FC Ajka U15 6-1, NLC-Ajka – Tapolca 1-0 Ajka Kupa, U 15 lány torna FC Ajka - FC Viktória 0-1, FC Ajka - Pápa 0-2, FC Ajka – ZTE 2-3, FC Ajka - Haladás VSE 1-3 Teke NB I Ajka Kristály SE – Balagu- nyom TK 6-2 (3203-3184) Kristály: dr. Tóth Z. 545, Ró- zsavölgyi 521, Városi 516, Lipp 517, Tóth L. 537, Nagy 567, pontszerzők: Rózsavölgyi, Lipp, Tóth L., Nagy Ifjúságiak Ajka Kristály SE – Balagu- nyom TK 4-0 (998-854) Nagy 492, Tóth 506 Sakk NB II. Bányász SK Ajka – Z. Baki Ag- rocentrum 7,5 – 4,5 Ajka: győzelem: Kislik, Kauf- mann, László, Halászi, döntet- len: Kozma, Cseke, Paksa, dr. Csaba, Csaba, Gaál, Mihályfi Új edzővel készül a Kristály SPORTÖSSZEFOGLALÓ Számos érmet szereztek az úszók és a karatésok A karatésok Romániában, az úszók pedig Székesfehér- váron gyűjtötték a fényes érmeket. Farsangi hangverseny Szeretettel várunk minden kedves vendéget „ Itt a farsang, áll a bál!” című vidám farsangi hangversenyünkre február 15-én 17.00 órára a művelődési központ színháztermébe! A koncert fellépői: Pedagógus Női Kar, Padragi Bányász Férfikó- rus, Borostyán Bányász Férfikar, Jubilate Női Kar Ebben az évben már he- tedik alkalommal rendez- ték meg a Borsos Miklós Röplabda Kupát. A szom- baton lezajlott versenynek az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Bercsényi Miklós Intézményegység tornaterme adott otthont. A rossz idő ellenére minden nevezett csapat megérkezett Csingerbe. A szervezőknek kétszáz ver- senyzőt kellett irányítaniuk 46 mérkőzésen. A Borsos Miklós Általános Iskola és a Röpisuli Sportegyesület közösen ezt gördülékenyen megoldotta. A huszonkét csapat két kategóriában versenyzett. A mini csapatokban négy fő játszhatott egyszerre az ismert szabályok szerint 20 pontig. A győzelemhez két nyert játszma kellett. Eb- ben a versenyben 10 csapat indult. Első lett a Ramas- setter Iskola Sümegről, má- sodik a Deák Ferenc Álta- lános Iskola Veszprémből, harmadik a Szombathelyi Sportiskola „A” csapata. A hazai Borsos Miklós Álta- lános Iskola csapata hete- dik helyen végzett. A szuper mini csoport- ban hárman lehettek egy- szerre a pályán, bármilyen módon nyithattak. A győ- zelemhez két nyert játsz- mára volt szükség, amit 15 pontig játszottak. A ver- senyben 12 csapat indult. Aranyérmet nyert Nagyba- jom csapata, ezüstöt Gye- nesdiás „A” csapata, míg a bronzérem a hazai Borsos Miklós Általános Iskola „A” csapatának a nyakába került. Az iskolát képviselő másik két csapat a kilence- dik illetve a tizenkettedik helyen végzett. A díjakat Ódor Erzsébet, a rendező iskola igazgatója és Tordai Attila, a Röpisuli Sportegyesület elnöke adta át a lányoknak. Egy plusz arany- és ezüstérmet vehet- tek át a Röpisuli csapatának tagjai, akik a megyében rendezett versenyeken ki- magasló eredményeket ér- tek el és a mostani verseny lebonyolításában oroszlán- részt vállaltak. A verseny főszervezője Magvas Istvánné Mariann volt, aki hosszú évek óta tö- retlen lelkesedéssel foglal- kozik Ajkán az utánpótlás nevelésével. Sok tehetség az általa tanított alapokat kamatoztatva jutott el az NB I. és az NB II. szintjére. Örömmel venné, ha minél többen jelentkeznének a gyerekek közül röplabdáz- ni, hisz Ajkán sok évtize- des múltja van e látványos, fordulatokban bővelkedő labdajátéknak. Cs.B.É. Röplabda mini és szupermini
  • 8. Ajkai Szó 2015. január 30., péntek 8 Véradás Február 4-én (szerdán) 10-től 14 óráig intézeti véradásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osztálya mel- letti vérvételi helyiségben. Gólyahír Köszöntjük városunk legifjabb polgárát, dr. Zékány Balázs és dr. Szedresi Dóra január 4-én született kisfiát, Benjámint. Tanácsadás álláskeresőknek A Munkanélküliek, álláskere- sők tanácsadása február 2-án 9 órakor várják az érdeklődő- ket a Civil Házban. Tanács- adó: Kósa József, programve- zető: Veres Annamária Képviselői fogadóóra Pad Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart feb- ruár 2-én (hétfőn) 16-17 óráig a Vörösmarty iskolában (Fürst S. u. 2.),17-18 óra között a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban. Életmódváltoztatás A Civil Házban (Ajka, Sport u. 25.) február 3-án 15 órakor Életmódváltoztatás címmel előadás lesz. Minden érdeklő- dőt szeretettel várnak! Klubfoglalkozás A „Szívvel-lélekkel” Mellrák elleni Klub február 4-én 15 órakor tartja következő klub- foglalkozását a Civil Házban. LAPSZÉL Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szom- baton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órá- tól hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig. Szombaton és vasárnap ügyeleti időn kívül a Tescóban műkö- dő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva. január 30. péntek: Calix Patika, Semmelweis u 2. január 31. szombat: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. február 1. vasárnap: Horizont Patika, Szabadság tér 10. február 2. hétfő: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. február 3. kedd: Kristály Patika, Kórház február 4. szerda: Szivárvány Patika, Tesco február 5. csütörtök: Calix Patika, Semmelweis u 2. február 6. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20. február 7. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10. február 8. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16. ÜGYELETES PATIKÁK Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: herczegoptika@ajkanet.hu Dr. Schvöller Mónika s z e m é s z s z a k o r v o s , gyermekszemész, kontaktológus Opticnet partner › Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentke- zés: 06/20/440-5490, 88/778-620 › Masszázstanfolyam (3 nyelvű) Oklevelet adó munkavállalásra al- kalmas masszázstanfolyam indul Ajkán. Február 06-án Ára: 39.000 Ft (részletfizetés). Érd: 06/70/369-8655. www.studiumiroda.hu fnysz: 00777-2012. › Ajkai fémöntödei partnerünkhöz keresünk betanított munkakörbe jelentkezőket, 3 műszakos munkarendbe. Amit kínálunk: hosszú távú munkalehetőség, biztos jövedelem, béren kívüli juttatás, bejá- rás támogatása. Jelentkezni lehet: irodavp@opuswork.eu Érdeklőd- ni lehet: 06-70/323-0001, 06-70/883-7339 › Ajkai munkahelyre vállalkozói igazolvánnyal  rendelkező vagyon- őröket keresünk kiemelt díjazással. Jelentkezni : +36 30 227 8568 számon lehet. APRÓHIRDETÉSEK Kilencvenévesek köszöntése A kilencedik svábbál A svábbál nem csupán a helyi közösség ünnepe, ha- nem Ajka város kulturális színfoltja, fogalmazta meg köszöntőjében Pákai Péter önkormányzati képviselő. Kilencedik alkalommal gyűltek össze bálozni ja- nuár 24-én az ajkarendeki- ek és a vendégek az iskola tornatermébe. Pákai Péter hozzátette, jó döntés volt, hogy évente megszervezik a bált, amely mindig telthá- zat vonz. A Német Nemze- tiségi Önkormányzat elnö- ke, Töltl Zoltán köszönetet mondott a szervezésben nyújtott segítségért a dalkör és az Ajkarendekért Egye- sület tagságának. A helybeli Laschober né- met nemzetiségi nyelvokta- tó iskola negyedik osztályo- sai néptánccal és aerobik- kal szerepeltek, majd a dal- kör tagjai adtak elő vidám énekeket. Az utolsó mű- sorszámot követően táncra perdültek. Hamarosan kö- vették őket a vendégek is, így megtelt a táncparkett. A zenét  a városlődi Johann’s Kapelle szolgáltatta. Kilencvenedik születés- napját ünnepelte január 23-án Szabó István. A ke- rek évforduló alkalmából dr. Horváth József alpolgár- mester és Bálint Attiláné, a szociális és igazgatási iroda vezetője is meglátogatta, és átadták neki a miniszter- elnök által aláírt oklevelet egy csokor virág kíséret- ében. Pista bácsi szülei Köves- kálon éltek, szőlőművelés- sel foglalkoztak, vincellérek voltak. Négy gyermekük született, három fiú és egy 1 lány, ő a második gyermek volt. Testvérei már nem él- nek, a bátyja 92 esztendős korában halt meg. Szabó István három ele- mit Köveskálon, hármat pedig Balatonhenyén vég- zett. Az iskola befejezése után a szőlőben dolgozott a szüleivel. 15 évesen ke- rült Ajkára, mert rokonai éltek itt, és elhívták a bá- nyába dolgozni. Munka közben elvégezte a 7-8. osztályt is, majd Veszp- rémben a Bányaipari Technikumot. A bányá- ban végigjárta a ranglét- rát, végül aknász lett, va- lamint szakoktatóként is foglalkoztatták.1978-ban vonult nyugdíjba. 1950-58- ig tanácstag is volt, a bá- nyászok választották meg, őket képviselte. A feleségével Csingerben ismerkedett meg 1948-ban, a bányász kolónián laktak. 1950-ben házasodtak ös�- sze. Egy lányuk született, Kornélia, aki ma velük él együtt. Egy leányunokájuk van, dédunoka még nincs. A család 1957-ben kez- dett építkezni a Bóday ut- cában, 1958-ban költöztek be, azóta itt élnek. Felesé- ge 86 éves. A ház mögött 12 négyszögöl földterület van, amit a család saját erőből művelt. A felét már kiadták, de a másik részt Pista bácsi a mai napig műveli. Mindent megter- mel, ami a családnak kell. Sokat dolgozik, mert egy percig sem tud pihenni. A kazánt is maga fűti fával minden nap. 67 éves koráig orvoshoz nem járt, akkor volt egy vastagbéldagana- ta, amit időben észrevet- tek, és megműtötték. Ma gyógyszert a vérnyomására szed, de odafigyel a cukrá- ra is. Jó az étvágya, aludni ugyan rosszul tud, de jól érzi magát. * * * Sipos Jánosné, született Somogyi Margitot kilenc- venedik születésnapja alkalmából köszöntötte január 26-án az önkor- mányzat nevében dr. Hor- váth József alpolgármester és Bálint Attiláné, a szoci- ális és igazgatási iroda ve- zetője. Margit néni Nemeshany- ban született, a szülei gaz- dálkodással foglalkoztak. Nemeshanyban járt elemi iskolába, 6 osztályt végzett. Heten voltak testvérek, ő a legidősebb. A kisebb test- véreire mindig ő vigyázott, sokat segített az édesany- jának a háztartásban, már hétéves korában főzött. A férjével is a faluban ismerkedett meg, aki pesti volt, az építőiparban dol- gozott. 1945-ben házasod- tak össze, Nemeshanyban laktak, négy gyermekük született, Edit, Zsuzsa, László és János. 1964-ben jöttek Ajkára, 1967-óta laknak az Ifjú- ság utcában. Margit néni a férjével együtt a 22. szá- mú Építőipari Vállalatnál dolgozott pár évig, gond- nokként. A férje 1996-ban elhunyt. Edit lányával kezdettől fogva együtt él- nek, neki nem volt család- ja. László már meghalt, a többi gyermeke Ajkán él a családjával. Margit né- ninek négy unokája és öt dédunokája van. Szabad- idejében varrni szokott, a rokonságnak és még a szomszédoknak is ő varrt. A régi varrógépe a mai na- pig megvan, bár már nem nagyon szokta elővenni. A varrást a nagymamájától tanulta. Margit néni a lakásból már nem tud kijárni, bent is járókerettel közlekedik. Az izületei fájnak, mind- két szemét műtötték. Edit lánya látja el, de Zsuzsa lánya is minden nap meg- látogatja. Orbán Viktor üzenetét dr. Horváth József olvasta fel Pista bácsinak (Fotó: Györkös) Két lányával együtt ünnepelt Margit néni (Fotó: Györkös)