Székely nemzeti anarchizmus - Székelynek, magyarnak lenni és a kapitalista életideál nem vág össze - Presentation Transcript
A székely nemzeti anarchizmus a lelki, szellemi önvédelemre helyezi a hangsúlyt, a belső lelki
identitásra, a szellemi identitásra, - megtartónknak nem az intézményeket látjuk, hanem a lelket.
Nem az a veszélyes, aki az intézményeinket pusztítja el, hanem az, ki a lelkünket veszi el. Az
intézmény nem tudja megvédeni a lelket, csak a lélek tudja megvédeni önmagát, - ha hagyjuk,
adunk neki elég csend-időt. A lelket csenddel védik, és ez a nemzeti lélekre is érvényes. A nemzeti
identitást, a lelkit, szellemit, a csenddel kell védeni. A csendnek a jogától nem lehet megfosztani
senkit, - de örült kifele fordító divatokkal, a minél nagyobb zajba, igen.
Ismerek magyarországi jobbikos fiatalokat, kik képesek verekedni a cigányokkal, virtusból, de
egész nap őrült nyugati zene bőg a fejükbe, kérdem én, hogy ott hol van a belső szellemi, lelki
nemzeti identitás, mi csak a csendben terem. Nem elég a nyugati tőkét kirúgni az országból, a
nemzetnek a csendben önmagára kell találnia, belső szellemi, lelki identitására, mert csak így
szabadul meg a nemzet azoktól az ideáloktól melyek a lelkét rabolják el, és melyek láthatatlanul,
észrevétlenül lépték át a határt, - például diszkómánia formájában.
Itt van a magyar szélsőjobb szkizofréniája, véresszájúan magyar, de életformájában, lelkében,
szellemében, semmi köze a magyarsághoz. Ennek az életformának az alapja a csend, és ami
ebből születik. Székelynek lenni, magyarnak lenni, nem vág össze a kapitalista zajos életideállal.
A kapitalizmusban nem tiltják a csendet, hanem sunyi módon ellopják és a természetes csend
helyébe, kapsz mesterségeset, jógát, mit ugye pénzért adnak, - a kapitalizmusban a csendet is
megfizettetik.
Nem vesszük észre, a nyugatot, az EU-t majmolva, hogy az meghagy intézményeket, nyelvet,
mindent, de divatos életformájával elrabolja lelkünket valódi identitásunkat, - és közben álnok
módon másságról, sokszínűségről prédikál. Nyugat csak a formát tiszteli, de valódi szellemi, lelki
identitásodat nem.
Mi székelyek, magyarok leg védtelenebbek ezen a területen vagyunk és csak a külső
óvintézkedésekkel foglalkozunk, és nem vesszük észre, hogy belül nagyon védtelenek vagyunk,
sőt nekünk épp a lelkünket vették el az idegenek.
Mondom nem annak a nemzetnek a hódítása veszélyes, mely fizikailag hódít meg, hanem az
mely szellemével, életideáljával, - az ilyen nemzet szellemi neutronbombával pusztít, meghagy
mindent, nyelvet, nemzeti gondolatot, intézményeket, de lelkedet elveszi.
Széchenyi mondása, “nyelvében él a nemzet”, ilyen szempontból közönséges butaság, mert hiába
magyar a nyelved, ha az igazi belső szellemi identitásodat, lelkedet elvették.
Hiába a székely autonómia, ha abban a lélek már nem székely, csak az intézmények, a nyelv, de a
szellemi, lelki lényeg rég halott.
Mi az az életideál, ami elveszi lelkünket, valódi szellemi identitásunkat. A kifele forduló életideál,
a kapitalizmus életideálja, ami elfordít lelkedtől. A kapitalizmus ravasz, elvon önmagadtól és az
után elad neked misztikákat, boldogság tréningeket, - de álnok módon nem mondja meg, hogy az
életideállal van a gond, amit neked diktál. Elveszi azt az identitásodat, amit a puszta csendben,
minden eszköz nélkül megkapnál, és akkor jön a keleti technikákkal, mint üdvhozókkal. Kelettel
csak félrevezetik a buta nyugati tömeget. Szellemed, lelked közvetlenül adott számodra, nem kell
ahhoz semmilyen keleti meditációs technika.
Amilyen természetesen kel fel a nap, olyan természetesen kel fel lelked napja is, ha alvásod igazi
csendes alvás, - és nem a kifele fordulástól zaklatott.
A Jobbik és a politikai nemzetiek azzal csapják be a magyarságot, hogy azt ígérik, hogy a
nemzetet megóvják az idegenektől, de csak formai megoldásokkal jönnek és csak arra lennének
képesek, de az igazi veszélytől nem tudják megvédeni a nemzetet, a lélekrablóktól, - vagyis
azoktól, kik elrabolták lelkünket, nem képesek arra, hogy a magyarság lelkéből rúgják ki az
idegeneket, mert oda fészkelték be magukat nagyon, uralmuk ott erős, mert ez az uralom
láthatatlan, nem látványos.
Nemzetünk önvédelmi reflexei nem működnek az ilyen nem látványos hódítókkal szemben, kik
észrevétlenül lopják be magukat más népek lelkébe és végzik romboló munkájukat, mert az igazi
rombolók a lelket célozzák meg. Ilyen szempontból a magukat nemzetieknek mondó pártok sem
tudják a nemzetet védeni, vagy identitását visszaadni, - ez magának a politikumnak a
természetéből következik, mert az maga a kifele fordulást ápolja, az elfordulást önön lelkünktől,
identitásunktól. A politikum, mivel a kifele fordulásra épül, nem lehet megoldás egy nemzet
számára, - ezért nem megoldás a székely autonómia, mert puszta politikai képződmény, a kifele
fordulás alkotása, mi elfordít belső identitásunktól.
Erre, az idegen szellem térhódítására a magyar lélekben Német László Kisebbségben írása
reagált, ő látta át a legmélyebben. És ez a nemzeti tragédiánk, hogy mélyen a lelkünkben
vagyunk megtámadva, - ami megkezdődött az erőltetett megkeresztelésünkkel. Igazi problémánk
nem is a Trianoni országvesztés, hanem a lélekvesztés, ami a tényleges oka Trianonnak, mert
Trianon csak annak a következménye.
És, amit most írok, nem behódolás a románoknak, hanem a román szellemtörténet egy bizonyos
fokú ismeretében született saját meglátások, - igaz ez nem kedvez a nemzeti büszkeségnek. A
románok messze immunisabbak voltak a történelemben a láthatatlan lelki honfoglalókkal
szemben, kik a lelket rabolják el, - ebben ortodoxiájuk volt a szellemi, lelki véderő. Erre a legjobb
példa az a tény, hogy amikor a XVIII. században, az orosz ortodox teológia, nyugati, skolasztikus
hatás alá került, elszakadva önön gyökereitől, a románnal ez nem történt meg, sőt később, a
román ortodoxia játszott nagy szerepet abban, hogy az oroszok megújultak, visszatérve
gyökereikhez. Ők nagyon tudták, hogy a lelki honfoglalók a leg veszélyesebbek és azoktól kell
óvakodni a legjobban.
Nem nyalás a románoknak, ha belátjuk, minden nemzeti, önámító illúziót félretéve, hogy egy
olyan nemzettel állunk szemben, itt Erdélyben, mi székelyek, magyarok, amely lelkét megőrizte,
erős a belső szellemi, lelki identitása, mi meg magyarok, székelyek ebben vagyunk a leginkább
tönkre téve, - legkevésbé mi székelyek az összmagyarságon belül. A románokkal való
konfrontációban nagyon szükséges ismerni lelkünket, hogy ne érjenek csalódások, de ezt
ismerjük legkevésbé.
Az autonómia ilyen szempontból légvár, mert nem épül egy erős szellemi, lelki identitásra. De azt
is el kell mondanom, hogy ilyen szempontból a Jobbik-okosok székelyföldi látogatásaiból sem
nyerünk semmit. De még Eduardo Rózsa Floresre sincsen szükségünk, mert ebből a szempontból
ő sem nyújtott semmit.
A székely nemzeti anarchizmus ezért látja a nemzeti identitás alapját, a nemzeti identitás
megőrzését a misztikában, anélkül, hogy bármilyen misztikának hódolna, hogy a kifele fordulás
ördögét befele fordulással kell elűzni. De ehhez nem kell semmi technika, nem kell jóga, mert ez
kapitalista árú, nem kell sem kelet sem nyugat, hanem csak önön lelkünk, amit erdeink, mezőink
csendjében találunk meg. Nekünk kelet és nyugat között önön lelkünkben kell otthon lennünk,
mert az ami hazánk, és csak ezen keresztül lesz otthonunk külső fizikai környezetünk.
Nagy Attila Puli
0 comments
Post a comment