Valeriu Braniste a XIX. Századi neves erdélyi román publicista a román nemzeti törekvések
élharcosa egyik írásában nagyon elgondolkodtató dolgot olvastam rólunk magyarokról. Braniste
ír egy népről mely nem mer érintkezni más népek kultúrájával. Mondanom sem kell, hogy az írás
tartalmából ítélve a magyarokról szól. Van ebben egy jó adag túlzás, magyar ellenesség.
Egy idő után, részben nem tudtam nem igazat adni Branistenak, ha a székely-magyar
nemzetieket nézem. Van bennük valami kétségbeesett nemzet féltés, bezárkózás a nemzetibe a
formába.
Természetesen ez a nemzetféltő bezárkózás a nemzetibe a jobboldal részéről a másik kultúrája
iránti ellenérzésre alapozva, nem magyar jelenség, - jobbos ősminta.
Természetesen vissza lehet dobni a kesztyűt Branistenak, mert az olyan nagy szellem, mint
Eliade sem volt mentes a magyar mitikus kultúrától való irtózástól. A románság mitológiáját
tárgyaló művében teljesen elzárkózik a magyaroktól való kölcsönvétel elől.
Ha azt nézzük, hogy a nacionalizmus a lélek olyan nagy ismerőitől sem állt távol, mint Jung,
vagy Dosztojevszkij: Jungnak a világháború idején voltak antiszemita kijelentései, amiket utólag
szégyellt; Dosztojevszkij meg egyetértett a tatárok üldözésével, kitelepítésével. Tehát igaza volt Le
Bonnak, hogy a tömegőrület alól az értelmiség sem tudja kivonni magát.
És miért nem? Mert az európai mintájú értelmiség, csak a félig, pusztán csak az értelmét képzett
félember, ki lelkéről, tudattalanjáról mit sem tud. Tudása csak a külsőhöz kötődik. Nincs igazi
tudása csak információi vannak. Mivel csak a külsőhöz kötődő identitása van és nem belső, a
külső mozgások könnyen magukkal ragadják.
Aki nincs kapcsolatban tudattalanjával az gyökértelen. A tudatnak az identitást a tudattalan adja,
amivel ha nem helyezkedünk szemebe, biztosabb vezető, mint az önálló tudat.
A tudattalannal harmonikus viszonyban élő tudat képes csak magát kivonni a tömegőrület alól.
A tömegőrület csak a puszta információval manipulál. Ezzel szemben, csak az a tudás óv meg
melyet Platón említ, a bennünk rejlő tudás, emlékezés révén. Az igazi tudás nem külső
információ, hanem a lélek mélyén hordott ismeret.
A jobboldal nemzetről való tudása, amit kötelező nemzeti öntudatként hirdet, pusztán csak
informális és ezért nem tud igazi, belső, lelki nemzeti identitást nyújtani. És mivel csak
informális, csak hisztéria keltésre jó, másokkal való szemeben állásra és nemzeti bezárkózásra.
A jobboldal nemzeti tudatával ellentétben, a szerves, belső nemzeti identitás, emlékezés, Platóni
tudás, mely a tudattalanból születik az azzal való harmónia révén. A nemzetet magunkban
hordjuk emlékezetként a lélek mélyén és nem pusztán csak az elme intellektuális emlékezeteként.
Mi az ilyen emlékezet tartalma? A mítosz!!! A lélek nyelve a mítosz.
A mítosz erősebb, mint az intézmény. A finneket a Kalevala tartotta meg a hétszáz éves svéd
uralom idején és nem a rokonsággal megtöltött autonóm intézmények.
A mítosz azért is jó, mert nem ad alkalmat a nemzet ürügyén egymás oldalba könyöklésének,
mint az autonóm intézmények és a magyart sem lehet szembeállítani a székellyel az autonómia
ürügyén.

A tudattalanunkkal való kapcsolat nélkül gyökértelenek vagyunk, tudatunknak nincs mi
identitást adjon. A mítosz révén válik kézzelfoghatóvá tudattalanunkkal való kapcsolatunk, a
mítosz identitásforrása a tudatnak.
Egy közösséget nem intézményei tesznek autonómmá, hanem tudattalanjával való harmonikus
kapcsolata és abból születő mítoszvilága.
Megdöbbentő, hogy a mítoszok mennyire hasonló nyelvet beszélnek. A mítosz először is az
Egyetemes élménye, a Teljesség élményéből születik, ezért hasonló a mítoszok nyelve.
Ha a mítosz nyelvét beszéljük, az egyetemes nyelvét, akkor nincs meg a veszélye a nemzetibe való
kicsinyes bezárkózásnak. Akkor érthetőek lesznek számunkra a románok mítoszvilága is és nem,
mint identitásunkat veszélyeztető kulturális formaként látjuk őket, hanem az egyetemes
élményének lecsapódásaként és akár gazdagíthatja székely-magyar világunkat, mint ahogy
Németh László gondolta.
A nemzeti jobboldal tévedése ott van, hogy kétségbeesetten félti az úgynevezett nemzeti jegyeket,
pedig nem azok elvesztése az identitásvesztés, hanem az Egyetemes élményének a megszűnése az
identitásvesztés forrása. Az Egyetemes élménye a Teljesség élménye a gyökért jelentő
tudattalanban van. Az azzal való kapcsolat hiánya az Egyetemes élményének az elvesztését jelenti
és egyben a nemzetiét is.
A nemzeti identitás alapja nem az, hogy mit tudunk a nemzetről, hogy mi magyarok voltunk-e
Európa őslakói, vagy a székely rovásírást a barlangrajzokig vezessük vissza, hanem az emberi
lélek, az egyéni tudattalan és a kollektív tudattalan teljes mélységének megélése, tudatba emelése.
A nemzeti identitás alapja az egyéni Teljesség megélése, Egész embernek lenni, nem félnek, mint
a pusztán csak tudatában élő nyugati ember.
Sokszor az az érzésem, mintha a területi autonómia, a Székelyföldi, valami konzerválása akarna
lenni, valami olyannak mi már életképtelen, intézményekkel védeni, mi már önálló vitalitásra
képtelen. És az az érzésem, hogy ebben van némi igazság, mert a tudattalanunktól meg nem
kapott vitalitást akarjuk külső eszközökkel pótolni, autonóm intézményekkel.
És akkor álljon itt az önmagában bezárkózó, a zsidóságot bunkó módon elutasító székely elretten
egyedi példája. Természetesen nem azt akarom mondani, egy példából, hogy ilyenek a székelyek.
Bodor Pálnak az újságírásról szóló könyvét kerestem, mivel valahol beleolvastam és nagyon
tetszett. Megkérdeztem a háromszéki Székely Hírrontó hetilap (fiktív név) Lapigazgatóját, hogy
nincsen-e meg és nem adná-e kölcsön. A válasz megdöbbentő volt: “Zsidó könyvét nem teszem a
polcomra.”
De Kodály, aki megélte a zene egyetemes élményét azt mondta, hogy a “zsidóktól tanulnunk
kellene, nem szidni őket.”
Kodállyal vallom, hogy a nemzeti lét alapja az egyetemes élménye és aki ezt nem hiszi vessen egy
pillantást egy székely kapura, - a Lapigazgató Úr nagy székely létére, lehet, hogy nem látott
eleget.
Végül is amely nép mélyen megéli tudattalanját, annak mítoszait, nem félti nemzeti identitását
más népekkel való kulturális találkozástól.
Hogy örvendenék és nem félteném a székelységet, ha a Hargita az lenne nekünk székelyeknek,

mint a Sion volt a zsidóknak, - ez erősebb lenne minden intézménynél.
Nagy Attila Puli