Az m2 tv, Napkelte műsorában, Verebes István meghívottja, Dr. Boross Péter néhai
miniszterelnök volt. Nagyon tanulságos volt számomra, a történelmi analógia, amivel
megvilágította a jelen, magyarországi politikai hejzetét. Szerinte a helyzet, a
multszázad elő, egyik zavaros időszakához hasonlít, amelyben a zavartság dominált.
Boros szerint, nagyon fontos a történelmi analógiás gondolkodás, a jelen
értelmezéséhez, ami most egyáltalán nem dívik.
De mire is jó a történelmi analógia? A történelmi jelenünk, a nagy változások
ellenére, egy száz százötven éves folyamat, folyamatok része. Az analógia abban segít,
hogy jelenünket egy hosszabb folyamat eredményének, részének lássuk. Jelenünk, csak
egy husszú folyamat részeként válik érthetővé, mert a történelem elnyújtott lépésekben
halad. Ez akkor nagyon fontos, amikor a nemzet életében, egy száz éve működő
negatív folyamatott kell tetten érni és véget vetni annak. Akik nem így állnak hozzá a
magyarság sorskérdéséhez, azok csak beszélnek, hogy ne hallgasanak, vagy
nyerészkednek a nemzet ürügyén, vagy karriert építenek a nemzet hátán. Milyen
példát lehet adni a jelenből? Például azt, hogy Kurkó Gyárfás reinkarnációja Markó
Béla, és a következmények is tragikusak fognak lenni. Ők, a jelenben, a parlamenti
képviselettel verik át a népet.
Van ennél régebbi rákfene is, ami munkál népünket emésztve. Nem olyan tul rég
olvastam egy cikket, a Háromszék napilapban, Farkas Réka tollából, Elrománosodhat
Háromszék címen, melyben a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy komoly veszély
lehet a Székelyföld románok általi felvásárlása, amely veszély Háromszéken a
legnagyobb, jó példa erre Kökös, amely negatív folyamat, jelenleg, a falúban megállt.
Ezt a veszélyt még a területi autonómia sem csökkenti, mert ugye, már egy államhatár
sem akadályozza, meg azt, hogy Magyarország északi részén szlovákok vásároljanak
fel magyar ingatlanokat, keleten meg a románok Na de lássuk, hogy ez nem egy régi
folyamat része? Amikor a Gyulafehérvári Római Katolikus teológia főkönyvtárosa
voltam, rengeteg időm volt búvárkodni a könyvtárban és a kezembe akadt egy nagyon
lesulytó könyv. A szerző nem jut eszembe sem a cím, sajnos, mert sokat elhetne okulni
belőle. A könyv arról szóllt, azt tartalmazta, konkrét adatokkal, eladó, vásárló neve,
mennyiség összeg és hol terült el, hogy hány magyar, mekora területet adott el
románoknak. A könyv előszavában azt olvastam, - remélem az emlékezetem nem csal,
mert több, mint húsz éve olvastam - hogy Mikó Imre arra figyelmeztetett a XIX.
század ötvenes éveiben, \"ha így működnek a románok Erdélyben, akor mi hatvan éven
belül elveszítjük Erdélyt.\" De nem hallotta meg senki. Hány ilyen figyelmeztetést nem
hallottunk és tragédia lett a vége. Nagyon helytelen, a figyelmet, kizárólag a Trianon
igazságtalanságára irányítani, mert enm veszük észre a magyar hibákat melyek oda
vezettek és nem vesszük észre a történelmi analógiákat, amik megvilágítanák, hogy a
múlt most is munkál, leginkább az ami negatív. Ha nem csak Trianont látnánk és
ismert lenne, annyira, mennyire nem, gróf Bánffy Miklós könyve, Megszámláltattál,
Hijjával találtattál és Darabokra tépetel, akkor egy nagyon szomorú analógiát
vennénk észre. Észrevennénk, hogy a XIX. század nemessége országvesztő
magatartására nagyon hasonlít a mostani magyar politikusgárda magatatása,
pártállástól függetlenül.
Koszovó mikor függetlenné vált, akkor itthon szégyenteljes volt, a politikussaink
részéről, a mosakodás, hogy jaj mi nem olyat akarunk, itt nálunk más a helyzet, hogy

nehogy megsértsük a románokat, akik amúgy is sértődékenyek, és akik nyugodtan
sérthetnek, verhetnek bennünket. Na de ezek a szégyentelen mosakodók, egy dolgot
nem tudtak, vagy nem akartak tudni, hogy Koszovóban, az albánok nem eladták a
szerbeknek földjeiket, hanem ők vásárolták fel a szerbektől, na itt kezdődik minden.
Az magyarság egyik alapvető problémája, hogy fogy a magyar föld a Kárpát-
medencében, a XIX. század óta nem változott. (A folyamat jóval régebbi eredetű.) A
magyarság tragédiája épp úgy folytatódik, melyről sem a szellemi elit, sem a politikus
réteg, még a magát nemzetinek mondó Orbán sem vesz tudomást. Ezt meg nem tudja
sem területi autonómia, sem decentralizáció, sem nyugati autonómia modellek
tanulmányozása, vagy akár alkalmazása megállítani. Pusztán racionális rendezőelv
nem tud erre gyógyírt adni, csak csökkentheti a folyamat sebességét, vagy legjobbik
esetben stagnáltatja a folyamatott. Autonómiáról beszélni, amikor a Székelyföldön
fogy a székely föld, ezt nem tudomásul venni politikai svihákság. Na de visszatérve a
probléma gyökerére azt lehet mondani, hogy a bajt szellemi szinten kell orvosolni, azt
kell megvizsgálni, hogy az ember viszonya szellemi szinten milyen a Földdel.
Rengeteg kutatás folyik, a környezetkímélő technológiák területén, de ez mind hiába,
ha az ember nem változtatja meg viszonyát a Földdel, az anyagias viszonyt nem emeli
fel szellemi szintre. Ehez egy más kultúrát kellene megteremten, ahol nem az
anyagelvűség, hanem a szellem dominálna. Ameddig a Föld nem nyeri vissza
szakralítását, addig pusztítani fogják. A változásnak szellemi szinten kell történnie.
Jézus személyéről és tanításásról vitatkoztak a legtöbbet a történelemben, pedig ha
megnézzük az elvangéliunokat és azokban a példázatokat, akkor nagyon világos, hogy
Jézus mit tanított: a nembirtoklást és azt, hogy nem kell aggódni a holnapért és mivel
nem kell aggódni, így nem is kell gondoskodni a holnapról, mert az aggódó
gondoskodik a holnapról. A holanapért való aggodalmában mohó az ember, akar
minnél és minnél többet birtokolni, hogy bebiztosítsa jövőjét és közben nem veszi
észre, hogy épp a jövőt pusztítja. A fejlődés egyik hajtómotorja épp a jövőért való
aggodalom.
A fennti elmefuttatást azért iktattam közbe, hogy látható legyen a Földhöz való
viszonyunk az emberiség létkérdése és nagyon is szellemi kérdés. Nekünk székelyeknek
és a kárpát-medencdei magyarságnak is létkérdés a Földhöz való viszonyunk és ahogy
az emberiség esetében az alapmegoldás csak szellemi szinten van, úgy a magyarság
esetében is ott van. Koós Károly az Erdélyről szólló könyvét azzal zárja, hogy Erdély
földjén csak az a nép képes megmaradni, amely Erdély földjének a szellemével képes
azonosulni. Csak az a nép marad meg mely számára földje szellemi valóság és nem
puszta megélhetést szolgáló eszköz, amelyet csak úgy elad, mint egy tárgyat.
Népünknek valamikor a Föld szent volt, szakrális tisztelet tárgyát képezte, az
anyaföld. Élő, szent valóság volt. Rokonainknak, a mongoloknak, régen azért
kunkorodott fel a csizma orra, hogy ne tudjon belerugni a szent földbe, nehogy
mesértse. Szellemi szinten van a baj, hogy eladjuk földjeinket, a föld nem egy szellemi
valóság, mely magához vonz. Nincs igazi szellemi kapcsolatunk a földdel. Őseink
táltossai tudták, hogy hogyan kell a népet szakrálisan a földhöz kapcsolni, de őket
kiirtották a keresztény szeretet nevében, épp egy olyan tanítóra hivatkozva, Jézusra,
aki az erőszakmentességet tanította. Jövőnk nincs addig, ameddig nem lesz a Föld
szent, mint őseink számára volt.

Nagy Attila Puli