A tavaly ismerkedtem meg, az interneten, Tóásó Előddel, csak egy (marosvásárhelyi)
internetbarátság révén. Édesapám szovátai volt, így gyorsan közel kerültünk. Többször
beszélgettünk, az utolsó beszélgetésünkkor már Bolíviában volt.
Kimeneteli szándékáról tudtam a közös ismerősünkön keresztül. Gondoltam, ha felhív
megpróbálom lebeszélni, hogy először fejezze be az egyetemet és az után mászkáljon. De nem
akadtunk össze a Skypen és én gondoltam, hogy amúgy az Ő baja, végül is nem tettem
erőfeszítést, hogy meggyőzzem, hogy még maradjon otthon, - ezt most bánom. Miért? Akkor is az
volt a benyomásom, hogy egy tiszta ember és most is a beszélgetéseket újra olvasva azt látom,
hogy egy tiszta ember és ami fontos, nem agresszivitásra szomjazott.
Beszélgetéseinkből az derül ki, hogy lelki békére szomjazott, az önkereső ember lelki békevágya
volt benne. De tudni kell, hogy az önkeresők, egyúttal, ha fiatalok egy kicsit kalandvágyók is.
Többre vágyott, mint a hétköznapok taposó malma, itt kell keresni Előd kimenetelének mozgató
rugóját.
Na de rendre veszem Elődnek a Skypeon tett kijelentéseit.
Tóásó E. Előd: “nem gondolkoztál azon, hogy fogod a batyudat és elmész valamerre Tibet vagy
ilyesmi, amit nem érintett a pénz? Én szívesen elvonulnék a világtól, megtermelném a sajtomat
vagy valamit”.
Továbbá azt írta, hogy egyedüllétre vágyik de ugyanakkor közösségre is és itt érdekesen
fogalmazott: “kellenek szerzetes társak akik elmennek mellettem.” És ami nagyon fontos, azt
írta, hogy “elcsalnálak”. Erre azt válaszoltam, hogy “Feleségem van.”
A beszélgetéshez az alap az volt, hogy teológiát végeztem (vallásos anarchista vagyok) és
kifejtettem neki, hogy a szerzetesség, a magányos remetei formájában még mindig vonzó ideál
számomra. De mivel nős vagyok ezt egy tanyasi élet formájában tudnám elképzelni. Na ez volt a
találkozási pont számunkra. A témát lényegében Ő indította.
Ezek alapján nem nehéz megállapítani, hogy egy spirituálisan önkereső nagyon tiszta emberrel
hozott össze a sors. Ő befele akart fordulni de egyben kalandra is vágyott. Ez nem zárja ki
egymást a lelki életben: az önkeresésnek nem csak a csend a befele fordulás a formája, hanem a
kaland, vagyis a vándorlás. Az önkeresésnek nagyon is összetartozó szimbólumai és nem zárják
ki egymást, a barlangban meditáló remete és a vándor. Vannak, akiknél a lelki önkeresésnek ez a
kettős formája, ez a kettősség, ami az emberben van lényegében, zavart okoz, nem ismerik fel,
hogy szervesen egymáshoz illesztve kell megélni mindkettőt, mert mindkettő fontos. Előd ezt lehet
nem ismerte fel. Először tapasztalatokat kell szerezni, vándorolni kell és az után a csendben
meditálni.
Tény az, hogy kalandot keresett és hozzá társat ezért írta, hogy “elcsalnálak”. Sajnos a társat
megtalálta Eduardo Rózsa Flores személyében, akiben meg is találhatta, de csak elvileg a
misztikus partnert, mert Eduardo az iszlám misztikus ágának volt a követője. Én nem tartom
misztikusnak Eduardot. Lényegében a kalandot választotta elsőnek Előd, de ez nem azt jelenti,
hogy nála világos volt a két lelki út szerves egysége. Igaz ez nem is fontos, ösztönösen is el lehet
indulni a lelki élet útján az igazi utak így is kezdődnek.
De végül is nem tudom elképzelni, ezek alapján, hogy Ő terror akcióban akart részt venni, az aki
önmagát kereste. Még fogok idézni tőle, amik azt bizonyítják, közvetve, hogy nem vehetett részt
merénylet előkészítésében.

Lelki életre vágyott, kalandra, ehhez társra. Miért? A következő kijelentése árulja, hogy ezek
mögött mi volt.
Tóásó E. Előd:”most kezdek rájönni, hogy semmi értelme annak, hogy itt robotolok ezeknek”. Ez
2OO8 X. 7-én hangzott el.
Megunta a hétköznapok szürkeségét, és mélyebb értelmet akart adni életének. Ezzel szokott
kezdődni az igazi leki élet, hogy a mindennapokat, mint puszta külső formát börtönnek érzed. És
nem az intellektuális kíváncsiságból megvett Osho és annak otthoni kényelmes olvasása a lelki
élet kezdete, hanem magának az életnek kell a lelki élet kezdetének lennie. Na valahol itt van
Tóásó Előd tragikus útjának gyökere és mozgató rugója. Ezek alapján nem hiszem, hogy
terrorista lett volna. De a további kijelentése is arra utal, hogy önkereső volt.
Tóásó E. Előd: ”elmegyek Írországba, összeszedek némi pénzt majd elvonulok valami pap
neveldébe.
Amikor azt kérdeztem, hogy a katonai pálya vonzó-e azt válaszolta: “de nem leszek sem a magyar
sem a román sereg része – a nemzetbiztonsági kockázat része vagyok”. Ebből, csak azt a
következtetést tudom levonni, hogy a fegyver nem vonzotta.
Tóásó E. Előd: “hát mindegy, nem az igazi ez az élet, nem érzem jól magam.” Hát azt hiszem,
hogy ezekben a kijelentésekben kell keresni, útjának mozgató rugóit.
Megkérdeztem tőle, hogy: “csavaroghatnékod van?” A válasz egyértelmű igen volt. Csak hozzá
tette, hogy nincs pénze és társ. Azt hiszem, hogy a társkeresés hozta össze Eduardoval, akivel
ismerték egymást, de úgy tudom, hogy nem fűzte hozzá szoros barátság.
Tovább olvasva beszélgetésünket, azt írja, hogy neki elvonulni elmélkedni kell a társ.
Beszélgetésünk alapján azt mondhatom, hogy Ő szellemi vezetőt keresett és nem egy kalandorhoz
szeretett volna csatlakozni, - hogy, hogy kötött ki Eduardonál nem tudom. Vagyis tudom,
Eduardo, látszólag, ennek is meg tudott felelni.
A következő szavait olvasva szerzetesrendet emleget, hogy oda vonulna. Ezeket a kijelentéseket
nem tudom összekapcsolni a terrorral.
A további mondatában arról vall, hogy az életében hiányzott a szellemi instrukció: “kell az a
szellemi instrukció, ami hiányzott az életemből.” Ezek mind arra utalnak, hogy Ő szellemi vezetőt
és utat keresett.
Most jön két kijelentése, amiben most utólag valami fátum szerűt érzek.
Tóásó E. Előd: “de valahol el kell kezdenem ... ezt az utat ki kell járnom”
Valami belülről kényszerítette az “útjára”.
Érdekes, ahogy írja: “majd ha eljön az a szellemi időm, akkor saját kézzel akarok könyvet
nyomtatni”.
Arra vágyott, hogy nyugodtan legyen olvasni ideje, lelki könyveket. Hát a puskaporszag nem
összeegyeztethető ezzel. Nyugodtan olvasni és terrora készülni nem lehet.
Utolsó beszélgetésem Előddel a tavaly december 3O-án volt, akkor már ott volt Bolíviában. A

beszélgetésünk alapján, amit nyugodtan ellehet mondani, hogy Ők a Morales elnök ellenes
körökhöz tartoztak, vagyis azokkal szimpatizáltak, de ez még nem jelent elnökgyilkossági
szándékot.
Kérdeztem Eduardoról, hogy hol van, de az elöl elzárkózott, hogy bármit is mondjon Eduardoról.
Csak egy skypeos, néhány mondatos beszélgetés erejéig ismertem Eduardot. A vele kapcsolatos
kijelentésemet, hogy egy felforgató ügynök volt újra gondolom. Lehet nem is ez a fontos, hogy
ügynök volt-e vagy nem, hanem, m int ember ki volt a belső mozgató rugók. Lehet, hogy túl
hamar ítélkeztem Eduardoval kapcsolatban, vagyis vannak vele kapcsolatban fontosabb
szempontok, vagyis az emberi.
A titkolózás arra enged következtetni, hogy tudatában volt, hogy ottlétük nem veszélytelen, mert
az ellenzékhez tartoztak, akik autonómiát akartak, az ország azon részének ahol a szelídebb, (ezt
Előd alapján írom) camba indiánok laknak és fehérek, akik ahogy ő írta jól kijönnek. Az új elnök
Morales a hegyi, ahogy Előd írta, az agresszív colla indiánok közül való. Előd tudósítása szerint a
colla indiánok ki akarják semmizni a cambákat. A politikai helyzet alapján, amit mindenki tud és
Előd levele alapján tény, hogy ők egy konfliktuszónában voltak ahol bármi megtörténhet.
Eduardo életében az ilyen helyeken érezte elemében magát, magas hőfokon szeretett égni és ez az
emberi szempont a fontos és nem az, hogy esetleg ügynök volt-e vagy nem.
Amit a Napkeltében mondott a nővére annak van alapja, mert beszélgetés közben jelezte, hogy
dolgozik, tehát csak fél figyelmet szentelt nekem - igaz nem írta, hogy mit és én sem kérdeztem.
Na de amiket tudósított nekem Bolíviából nem csodálkozom, hogy így jártak. Nagyon
hajmeresztő dolgokat irt.
Tóásó E. Előd: “a collák a hegyvidékiek ők termesztik a koka levelet, brutálisak és erőszakosak, a
minap megvertek majd élve megégettek 11 embert.” Hát ilyen helyt bármi bekövetkezhetett, mert
Morales ezek közül való.
A másik beszámolója még hajmeresztőbb.
Tóásó E. Előd: “de itt a hegyvidéki indiánoknak egy törvényük van, megvernek, felgyújtanak
benzinnel, ha túléled felmetszik a hasadat és a beleid körbe tekerik a nyakad körül, ez a
szokásuk, nincs bíróság, nincs semmi, ezt akarják ezt alkalmazzák a hegyvidékiek.”
Ennek a beszámolónak azért van egy kis szépséghibája, egy benzinnel való felgyújtást nem tudok
ki él túl.
Tény az, hogy forró helyt voltak, ahol bármi megtörténhet. A beszélgetésünk alapján nem hiszem,
hogy elnökgyilkosságban akart részt venni. A beszélgetésben munkára való utalás van, mármint,
hogy tényleg dolgozni ment volna ki. Lényegében Ő pénzt akart gyűjteni, hogy csendben
szellemieknek éljen, ilyen kijelentések vannak a beszélgetésünkben és ezt nem látom
összeegyeztethetőnek a merénylettel.
Még egy érdekes mondata volt a beszélgetésünkben: “én a konfliktust kerülöm.”
Úgy frissiben furcsálltam, hogy őt miért nem ölték meg. Gyanús volt nekem, hogy nem volt-e
áruló, vagyis, hogy nem ő buktatta-e le Eduardoékat. Ezt elvetem végül is, mert hitelt adok
annak, hogy kereső volt, lelki út kereső, ami nem összeegyeztethető az árulással.
Van egy másik nézetem Eduardoékkal kapcsolatban, amit bizonyítani nem tudok, csak megérzés.

Nekem az az érzésen, hogy Kelet-Európában Eduardot sokan szerették volna halva látni, sok
ellensége volt. Ő elég nyíltan beszélt a bolíviai helyzetről, álláspontjáról és kiutazási szándékáról.
Szerintem, ez nagyon jól kapóra jött közép-európai köröknek, hogy a zavarosba Morales emberei
eltegyék láb alól, már csak azért is, mert ott is az ellenzékhez tartozott. Tehát Moralesnek és
bizonyos közép-európai köröknek közös ellenség lett Eduardo.
Érdekesség még az, hogy az Előd keresztapja egyszer találkozott a híres székelyföldi
partizánokkal, Pusztaival, Jegessel, és Dézsivel, akik ételt kértek tőle és ő adott nekik és utána
elváltak útjaik. Én megígértem neki, hogy megszerzem a Iochom István róluk szóló könyvét.
Nagy Attila Puli