SlideShare a Scribd company logo
1 of 2
Download to read offline
Meta pozíció
 
Sokszor nagyon benne vagyunk. Elragadnak az indulataink, érzéseink – jó esetben a
gondolataink. Belemerülünk, ki se látszunk a sűrűjéből, nem látjuk a fától az erdőt. Vagy
rosszabb esetben valami vörös köd lepi el az agyunkat.
Ilyenkor jó lenne kiszakadni, megállni egy pillanatra, kívülről nézni a dolgainkat. Távol az
adott forgatagtól, kívülről és felülről rátekinteni. Észrevenni az összefüggéseket. Lehiggadni.
Ezt a helyet „meta pozíciónak” hívjuk, egy olyan – „képzeletbeli” de könnyen
megjeleníthető, s a valósághoz is rögzíthető – hely, amely kellően biztonságos, elhatárolót az
eseményektől, ahonnan képes vagy kívülről, és felülről, kellő távlatból szemlélni a dolgaidat.
Képzelj el egy ilyen biztonságos helyet, ami rálátást biztosít a dolgaidra. Talán egy vastag
üvegfallal körülvett emelvény, egy helikopter, vagy bármi, ami neked megfelel, és a „kívült,
a távolt és a biztonságot” jeleníti meg számodra. Ide visszavonulva, mint egy kívülálló
szakértő tudod megvizsgálni a folyamatokat. Vagy szükség szerint, ezen a ponton keresztül
haladva megszakíthatod a gyakorlatot, amit éppen végzel, kiléphetsz belőle.
Képzeld el, jelenítsd meg a térben (pl. a szobádban ahol dolgozol) és tedd le valahová, ahol
rálátsz a dolgokra, de amúgy csak ritkán mész arra. A meta pozíció rögzítését megerősítheted
úgy, ha egy tárgyat is oda teszel (pl. a papucsod).
[Harry Potter rajongóknak: ez a tárgy tulajdonképpen egy „zsupsz kulcs” – csak meg kell
ragadnod, s máris kiröppent a gyakorlat menetéből]
A meta pozíciónak óriási előnyei vannak. Pl. nem kopik el, nem kell mosni, s instant
használható. Minden olyan helyzetben, amikor szeretnél rálátni a dolgaidra, egyszerűen csak
lépj oda. Ha szeretnéd magad kívülről megnézni, tanácsokat adni magadnak: lépj oda.
Amikor heves érzelmeket, indulatokat élsz át, konfliktusba keveredsz magaddal vagy
másokkal: lépj oda.
Persze sokszor nem loholhatunk vissza kedvenc szobánkba egy-egy nehezebb helyzetből, ott
helyben kell gondolatban ki- és oldalra lépni, megnézni a dolgokat kívülről és felülről. Ezért
célszerű egy mobil meta pozíciót is létrehozni. Válassz egy olyan tárgyat, amit mindennap
magaddal hurcolsz, de csak ritkán használsz (pl. köröm csipesz, olvasó jegy egy rég elfelejtett
könyvtárba, stb.) Jelenítsd meg a kedvenc, biztonságos meta pozíciódat, s kapcsold ehhez a
tárgyhoz. Azután vágd zsebre, tedd a táskádba …
Egy idő után észreveszed majd, hogy már nem is kell a körömcsipesz után kotorásznod,
amikor szeretnéd látni az erdőt az előtted magasodó fától.
 
NLP trainer blog: http://nlptrainercoach.wordpress.com 
online konzultáció: skype: NLP.trainer 
photoblog: http://nlp‐coach.tumblr.com/ 
Érezd jól magad – facebook oldal 
Life‐Coaching – google plus közösség 
 

More Related Content

Viewers also liked

Leary és az NLP kapcsolata
Leary és az NLP kapcsolataLeary és az NLP kapcsolata
Leary és az NLP kapcsolataNlp Trainer
 
Őszi érezd jól magad előadások, 2013
Őszi érezd jól magad előadások, 2013Őszi érezd jól magad előadások, 2013
Őszi érezd jól magad előadások, 2013Nlp Trainer
 
Belső konfliktusok
Belső konfliktusokBelső konfliktusok
Belső konfliktusokNlp Trainer
 
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolata
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolataÉrezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolata
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolataNlp Trainer
 
Jelen helyzet feltárása - II.
Jelen helyzet feltárása - II.Jelen helyzet feltárása - II.
Jelen helyzet feltárása - II.Nlp Trainer
 
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkÉrezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkNlp Trainer
 
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)Nlp Trainer
 
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlék
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlékÉrezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlék
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlékNlp Trainer
 
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egység
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egységÉrezd jól magad III blokk 4 harmónia és egység
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egységNlp Trainer
 
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?Nlp Trainer
 
Érezd jól magad II. Blokk: 3. Álmodók
Érezd jól magad II. Blokk: 3. ÁlmodókÉrezd jól magad II. Blokk: 3. Álmodók
Érezd jól magad II. Blokk: 3. ÁlmodókNlp Trainer
 
Érezd jól magad II. Blokk 1 Megoldások
Érezd jól magad II. Blokk 1 MegoldásokÉrezd jól magad II. Blokk 1 Megoldások
Érezd jól magad II. Blokk 1 MegoldásokNlp Trainer
 
Érezd jól magad II. Blokk: 5. Szerepeink
Érezd jól magad II. Blokk: 5. SzerepeinkÉrezd jól magad II. Blokk: 5. Szerepeink
Érezd jól magad II. Blokk: 5. SzerepeinkNlp Trainer
 

Viewers also liked (14)

Leary és az NLP kapcsolata
Leary és az NLP kapcsolataLeary és az NLP kapcsolata
Leary és az NLP kapcsolata
 
Őszi érezd jól magad előadások, 2013
Őszi érezd jól magad előadások, 2013Őszi érezd jól magad előadások, 2013
Őszi érezd jól magad előadások, 2013
 
Belső konfliktusok
Belső konfliktusokBelső konfliktusok
Belső konfliktusok
 
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolata
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolataÉrezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolata
Érezd jól magad II. Blokk 2.b Az idô újabb cáfolata
 
Jelen helyzet
Jelen helyzetJelen helyzet
Jelen helyzet
 
Jelen helyzet feltárása - II.
Jelen helyzet feltárása - II.Jelen helyzet feltárása - II.
Jelen helyzet feltárása - II.
 
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkÉrezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
 
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)
Érezd jól magad I. Blokk 2 Az agy nyelve(l)
 
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlék
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlékÉrezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlék
Érezd jól magad II. Blokk: 4. Amikor a múlt nem csak emlék
 
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egység
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egységÉrezd jól magad III blokk 4 harmónia és egység
Érezd jól magad III blokk 4 harmónia és egység
 
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?
Érezd jól magad I. Blokk 3. Ki az úr a háznál?
 
Érezd jól magad II. Blokk: 3. Álmodók
Érezd jól magad II. Blokk: 3. ÁlmodókÉrezd jól magad II. Blokk: 3. Álmodók
Érezd jól magad II. Blokk: 3. Álmodók
 
Érezd jól magad II. Blokk 1 Megoldások
Érezd jól magad II. Blokk 1 MegoldásokÉrezd jól magad II. Blokk 1 Megoldások
Érezd jól magad II. Blokk 1 Megoldások
 
Érezd jól magad II. Blokk: 5. Szerepeink
Érezd jól magad II. Blokk: 5. SzerepeinkÉrezd jól magad II. Blokk: 5. Szerepeink
Érezd jól magad II. Blokk: 5. Szerepeink
 

Meta pozíció

  • 1. Meta pozíció   Sokszor nagyon benne vagyunk. Elragadnak az indulataink, érzéseink – jó esetben a gondolataink. Belemerülünk, ki se látszunk a sűrűjéből, nem látjuk a fától az erdőt. Vagy rosszabb esetben valami vörös köd lepi el az agyunkat. Ilyenkor jó lenne kiszakadni, megállni egy pillanatra, kívülről nézni a dolgainkat. Távol az adott forgatagtól, kívülről és felülről rátekinteni. Észrevenni az összefüggéseket. Lehiggadni. Ezt a helyet „meta pozíciónak” hívjuk, egy olyan – „képzeletbeli” de könnyen megjeleníthető, s a valósághoz is rögzíthető – hely, amely kellően biztonságos, elhatárolót az eseményektől, ahonnan képes vagy kívülről, és felülről, kellő távlatból szemlélni a dolgaidat. Képzelj el egy ilyen biztonságos helyet, ami rálátást biztosít a dolgaidra. Talán egy vastag üvegfallal körülvett emelvény, egy helikopter, vagy bármi, ami neked megfelel, és a „kívült, a távolt és a biztonságot” jeleníti meg számodra. Ide visszavonulva, mint egy kívülálló szakértő tudod megvizsgálni a folyamatokat. Vagy szükség szerint, ezen a ponton keresztül haladva megszakíthatod a gyakorlatot, amit éppen végzel, kiléphetsz belőle. Képzeld el, jelenítsd meg a térben (pl. a szobádban ahol dolgozol) és tedd le valahová, ahol rálátsz a dolgokra, de amúgy csak ritkán mész arra. A meta pozíció rögzítését megerősítheted úgy, ha egy tárgyat is oda teszel (pl. a papucsod). [Harry Potter rajongóknak: ez a tárgy tulajdonképpen egy „zsupsz kulcs” – csak meg kell ragadnod, s máris kiröppent a gyakorlat menetéből]
  • 2. A meta pozíciónak óriási előnyei vannak. Pl. nem kopik el, nem kell mosni, s instant használható. Minden olyan helyzetben, amikor szeretnél rálátni a dolgaidra, egyszerűen csak lépj oda. Ha szeretnéd magad kívülről megnézni, tanácsokat adni magadnak: lépj oda. Amikor heves érzelmeket, indulatokat élsz át, konfliktusba keveredsz magaddal vagy másokkal: lépj oda. Persze sokszor nem loholhatunk vissza kedvenc szobánkba egy-egy nehezebb helyzetből, ott helyben kell gondolatban ki- és oldalra lépni, megnézni a dolgokat kívülről és felülről. Ezért célszerű egy mobil meta pozíciót is létrehozni. Válassz egy olyan tárgyat, amit mindennap magaddal hurcolsz, de csak ritkán használsz (pl. köröm csipesz, olvasó jegy egy rég elfelejtett könyvtárba, stb.) Jelenítsd meg a kedvenc, biztonságos meta pozíciódat, s kapcsold ehhez a tárgyhoz. Azután vágd zsebre, tedd a táskádba … Egy idő után észreveszed majd, hogy már nem is kell a körömcsipesz után kotorásznod, amikor szeretnéd látni az erdőt az előtted magasodó fától.   NLP trainer blog: http://nlptrainercoach.wordpress.com  online konzultáció: skype: NLP.trainer  photoblog: http://nlp‐coach.tumblr.com/  Érezd jól magad – facebook oldal  Life‐Coaching – google plus közösség