Your SlideShare is downloading. ×
Honfoglalás, csaták, nemzeti önbecsülés, Magyarország romlása. Identitásro…
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Thanks for flagging this SlideShare!

Oops! An error has occurred.

×

Introducing the official SlideShare app

Stunning, full-screen experience for iPhone and Android

Text the download link to your phone

Standard text messaging rates apply

Honfoglalás, csaták, nemzeti önbecsülés, Magyarország romlása. Identitásro…

2,328
views

Published on

Elolvastam a kiskorú gyermekem történelemkönyvét. Nagy élmény! A tankönyv szerző úgy ír, mintha meg akarna felelni annak a nemzetrontó szellemiségnek, amit a transznacionális erőtér által vezérelt …

Elolvastam a kiskorú gyermekem történelemkönyvét. Nagy élmény! A tankönyv szerző úgy ír, mintha meg akarna felelni annak a nemzetrontó szellemiségnek, amit a transznacionális erőtér által vezérelt tömegkommunikáció diktál. De legalább lenne színvonalas és következetesen építkező. Nem, az sem! A kulturális tárca gondozásában megjelent iromány objektivitás helyett a nyugati kútfők nyilvánvalóan elfogult történelemszemléletét abszolutizálja és tényként akarja elfogadtatni a társadalommal, ám a források hitelességét nem bizonyítja semmivel. A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása és a totalitárius rendszer bukása után két évtizeddel a Magyar Tudományos Akadémia marxista-leninista hagyományaitól elszakadni képtelen történészei óriási hatékonysággal rombolják a nemzeti identitást, büszkeség helyett az alávetettség, a kishitűség érzetét plántálják a gyerekek fejébe.

Vegyük például a magyarok és a szomszédos népek történelemszemléletét. Az államisága tizennyolcadik születésnapját ünneplő Szlovákia a „kollektív bűnösséget” megtorló Benes-dekrétumokkal és nyelvtörvénnyel sújtja a magyar és német kisebbséget. És mikor történik az alapvető emberi jogi brutális megsértése? Nem a középkorban, a Spanyol Inkvizíció korában, nem a „csehszlovák nemzetállamiság” égisze alatt, nem is a nemzeti szocializmus és bolsevizmus idején, hanem a XXI. században, Európai Unió kellős közepén, ahol az Alapjogi Charta és ENSZ egyezmények szigorúan tiltják a diszkriminációt. Nem Szlovákia a hibás, hanem az impotens magyar diplomácia, amely képtelen érvényesíteni Magyarország jogos érdekeit az Európai Unióban, holott az uniós tagállam Szlovákia kisebbségellenes intézkedése szöges ellentétben áll az európai alkotmányosság elemi normáival. A Magyar Királyság oltalma alatt zavartalanul fejlődött szlovákság kitűnően érvényesíti az érdekeit az Európai Unióban, ám a jelenkori magyar diplomácia amatőrizmusa és a magyar Külügyminisztérium enervált működése méltatlan az ezeréves magyar jogállamiság tradíciójához.

Published in: Education

0 Comments
2 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

No Downloads
Views
Total Views
2,328
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
2
Actions
Shares
0
Downloads
12
Comments
0
Likes
2
Embeds 0
No embeds

Report content
Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
No notes for slide

Transcript

  • 1. Sótonyi József: Honfoglalás, csaták, nemzeti önbecsülés, Magyarország romlása - Identitásromboló történelemhamisítás a kulturális tárca és az MTA égisze alatt - (A magyarok merjenek kicsik és „mások” lenni? - című dolgozat 2. kötete) TARTALOMJEGYZÉKI. fejezet1. Felelősség a nemzet jövőjét jelentő felnövekvő generációért. Erkölcsi minta…………..………22. Pokorni Zoltán, a nagy tanító és NAT kritikus…………..……………………………..………..4II.1. Közoktatás kontra tömegkommunikáció………………………………………………….……...52. A transznacionális erők elvárásainak megfelelő történelemoktatás……………………….……..73. Mi lehet a dezinformáció, a történelemferdítés oka?......................................................................9III.1. Honfoglalás a kulturális tárca és az MTA tudományos történelemszemlélete szerint…………..112. A marxista beütésű történészek teljesen hülyének nézik a magyar gyerekeket…………………123. A finnugor szindróma. Árpád konzultációja a főtáltossal. Diplomáciai előkészítés…………….134. A honfoglalás valószínűsíthető folyamata……………………………………………………….155. A magyarság sorstragédiája: kelettől elszakadtunk, de a nyugat sosem fogadott be bennünket...17IV.1. Milyen haderő, milyen emberek vívták meg a nagy csatákat?......................................................182. A magyarok hadművészete. Évszázados katonai hegemónia az európai hadszíntéren………….213. A magyarok taktikája….…………………………………………………………………………224. A nyugatiak kiismerték a magyar taktikát és onnantól kezdve vesztettünk. Valóban?.................24V.1. „A honfoglaló magyarok csúcslovakat lovagoltak” - Rolls Royce-nak számítottak………….…252. Magyar könnyűlovasság kontra lomha német nehézlovasság és csetlő-botló gyalogság……….263. Fegyverek. Közelharc……………………………………………………………………………27VI.1. A honfoglalást követő erőviszonyok. A sorsdöntő pozsonyi csata……………………………...30VII.1. Dzsingisz kán: Indus menti csata………………………………………………………………...312. Nagy Sándor: Gualgamelai csata………………………………………………………………...323. Hannibál: Cannae melletti csata……………………………………………………………….....33VIII.1. Az augsburgi csata………………………………………………………………………………342. A történészek szerint vesztes augsburgi csatának nincsenek területi következményei….……...36IX.1. Cui prodest?...................................................................................................................................372. Merjünk kicsik lenni?....................................................................................................................383. Impotens magyar diplomácia, a világ értékítélete……………………………………………….384. Virtuális jogállam: elméleti demokrácia, érvényesíthetetlen alapjogok Orbán Viktor szerint Magyarországon latin-amerikai állapotok uralkodnak……………….…..395. Nemzeti tragédiába torkolló, alkotmányellenes helyzet Demográfiai krízis. Magyarország keresztre feszítése……………………………………….….406. Epilógus……………………………………………………………………………………….…42
  • 2. 27. Irodalomjegyzék………………………………………………………………………………....43Sótonyi József: Honfoglalás, csaták, nemzeti önbecsülés, Magyarország romlása - Identitásromboló történelemhamisítás a kulturális tárca és az MTA égisze alatt - (A magyarok merjenek kicsik és „mások” lenni? - című dolgozat 2. kötete)Elolvastam a kiskorú gyermekem történelemkönyvét. Nagy élmény! A tankönyv szerzője úgy ír,mintha meg akarna felelni annak a nemzetrontó szellemiségnek, amit a transznacionális erőtéráltal vezérelt tömegkommunikáció diktál. De legalább lenne színvonalas és következetesenépítkező. Nem, az sem! A kulturális tárca és a Magyar Tudományos Akadémia elvárásainak azonbanmegfelelő. A bevezetőben érdemes egy pillantást vetni arra, hogy milyen erkölcsi minőséggelfelvértezett emberek irányítják a felnövekvő generáció értékszemléletét.I. fejezet1. Felelősség a nemzet jövőjét jelentő felnövekvő generációért. Erkölcsi mintaA nyakatekert elnevezésű Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára,Hoffmann Rózsa az MSZMP tagjaként építette az államszocializmust, majd a totalitárius rendszerbukását követően átigazolt a Fideszhez, amelynek égisze alatt kidolgozta a Nemzeti alaptantervet(Nat).A NAT „műveltségképe, tudáskoncepciója” imígyen szól:„A Nemzeti alaptanterv meghatározza a közvetítendő műveltség fő területeit, az iskolábanelsajátítandó műveltségi alapokat. Ennek részei – a társadalmi műveltségre alapozva - akulcskompetenciák, a kiemelt fejlesztési feladatok és az egyes tartalmi szakaszokban megvalósítandóműveltségterületi fejlesztési feladatok. Az iskolai műveltség tartalmának irányadó kánonja akulcskompetenciák rendszere. Kiemelt értéknek tekinti azt a tudást, amely a minőségi munkavégzést,a gazdaság világában való eredményes, sikeres szerepvállalást segíti elő. Az iskolai tudást agazdaság hajtóerejének tekinti. Alapvető érték az elsajátított tudás használhatósága,hasznosíthatósága. Ennek érdekében kiemelten fontos a kulcskompetenciák fejlesztése, az egészéleten át tartó tanulásra, ezen belül az egyén tanulási kompetenciájának fejlesztésére valófelkészítés.”Az iskolai műveltség irányadó kánonja a kulcskompetenciák rendszere? Fantasztikus! Ezzel amesterkélt, tartalmatlan, semmitmondó dumával tökéletes összhangban van a kulturális tárcagondozásában megjelent könyv, amely objektivitás helyett a nyugati kútfők kirívóan elfogulttörténelemszemléletét abszolutizálja és tényként akarja elfogadtatni a társadalommal, ám a forrásokhitelességét nem bizonyítja semmivel. A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása után két évtizeddela Magyar Tudományos Akadémia marxista-leninista hagyományaitól elszakadni képtelentörténészek óriási hatékonysággal rombolják a nemzeti identitást: hazaszeretet, büszkeséghelyett az alávetettség, a kishitűség érzetét plántálják a gyerekek fejébe.A történetírást hozzávetőlegesen kétszáz éve történelemtudománynak szokás nevezni, amelynekközponti jellemzője a pártatlan, tárgyilagos, színvonalas elemzés. Legalábbis az kellene, hogy legyen.De mi a garancia arra, hogy a modern történelemtudomány részrehajlás nélküli? Semmi. Atörténészek nemhogy évszázadok történelmét, de a közelmúlt, sőt a jelenkor történelmét isszemrebbenés nélkül meghamisítják az éppen uralkodó hatalmi erőviszonyoknak megfelelően.
  • 3. 3Hatalmas kontradikció, hogy a történelemtudomány alapvető követelménye, az objektivitás nincsösszhangban a múltban gyökerező nemzeti identitás megerősítését szorgalmazó társadalmielvárással. Kiváló történészek, például Szegfű Gyula, László Gyula magas színvonalú munkássága atárgyilagosságra építkezett és a nemzeti önbecsülést is erősítette, de nem ez a jellemző. Bármennyireis objektivitásra törekszik, a történetírás óhatatlanul szubjektív és szelektív, mert nemzetiszemszögből vizsgálja a folyamatokat. Minden nemzet képvisel valamilyen értékrendet, kultúrát,világképet, ideológiát, ami óhatatlanul tükröződik abban, amit a történész mond, és ahogy mondja,még akkor is, ha nem akarja.Vegyük például a magyarok és a szomszédos népek történelemszemléletét. Az államiságatizennyolcadik születésnapját ünneplő Szlovákia a „kollektív bűnösséget” megtorló Benes-dekrétumokkal és nyelvtörvénnyel sújtja a magyar és német kisebbséget. És mikor történik azalapvető emberi jogok brutális megsértése? Nem a középkorban, a Spanyol Inkvizíció korában, nem a„csehszlovák nemzetállamiság” égisze alatt, nem is a nemzeti szocializmus és bolsevizmus idején,hanem a XXI. században, Európai Unió kellős közepén, ahol az Alapjogi Charta és ENSZegyezmények szigorúan tiltják a diszkriminációt. Nem csupán Szlovákia a hibás, hanemelsősorban az impotens magyar diplomácia, amely képtelen érvényesíteni a határon túl élőmagyarság alkotmányos jogait az Európai Unióban. Az uniós tagállam Szlovákia kisebbségellenesintézkedése szöges ellentétben áll az európai alkotmányosság elemi normáival, amelynekkövetkeztében a magyar kisebbség lélekszáma folyamatosan csökken. Az euroatlanti civilizációszégyene, hogy az Európai Unió tagja lehetett Szlovákia úgy, hogy hatályban tartotta az emberiességellenes Benes-dekrétumokat. A Magyar Királyság oltalma alatt zavartalanul fejlődött szlovákságkitűnően érvényesíti az érdekeit az Európai Unióban, ám a jelenkori magyar diplomáciaamatőrizmusa és a magyar Külügyminisztérium enervált működése méltatlan az ezeréves magyarjogállamiság tradíciójához.Más szomszédos országok - például Románia - a népmesék fantáziavilágát is túlszárnyaló 2000 évestörténelmet írnak maguknak, holott a XIX. századig még saját nyelvük sem volt, és a semmilyentörténelmi ténnyel nem alátámasztható dákó-román kontinuitást elfogadtatták a világközvéleményével. A magyar diplomácia eredményessége viszont aszimptotikus jelleggel konvergál azáróhoz. Mit csinálnak az adófizető magyar polgárok pénzéből élő Magyar Tudományos Akadémiatörténészei? Ugyanazt, amit a politikusok: a „hivatásos” történészeink hatalmas igyekezettelaknázzák alá Magyarország nemzeti önbecsülését. Égbekiáltó gyalázat, hogy a kulturális tárca kimer adni a kezéből színvonaltalan, pocsék, dezinformáló, identitásromboló fércműveket. Mi bátorítjaa történészeket, mi a követendő példa? Volt kitől tanulniuk! A marxista-leninista tézisekpropagálásában jeleskedő Glatz Ferenc, az Aczél-féle kulturális inkvizíció hű katonája, az MTATörténettudományi Intézetének egykori igazgatója, a kommunista diktatúra kultuszminisztere, majdaz MTA elnöke megrendítő kedvességgel szól rólunk A magyarok krónikája című műben: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta azeke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok ésgyermekek lemészárlásában.”Glatz Ferenc hajdani KISZ-titkár, MSZMP párttitkár hatalmas szorgalommal építette a parasztsággalszövetséges munkásosztály proletárdiktatúráját, az eszmetársaival egyetemben meghatározta az MTAinternacionalista szellemiségét, de ilyen kaján gúnnyal, irritáló tiszteletlenséggel még alegelvetemültebb ellenségeink sem illettek bennünket.Mi a következmény? Megkérdeztem iskolás gyerekeket, hogyan látják a hazájukat és a saját sorsukataz európai erőtérben, mire büszkék, milyen értékekkel gazdagította a magyarság az egyetemeskultúrát, indikációként megemlítettem kiemelkedő személyiségeket is. Íme, a jellemző válasz:’Köszi a kérdést, de bocsi, Bartók, Kodály, Széchenyi, Vörösmarty, Hunyadi, Bolyai meg ilyenemberek tök cikik. Nem a középkorban élünk. Én mindent utálok, ami magyar.” – mondta egy
  • 4. 4„modern” magyar gyerek, a transznacionális média által manipulált szolganemzet polgára, majdelőkapta az iPhone-ját, benyomott rajta egy betondöngölő idegen zenét és elviharzott az apjaYamahájával.Szép kis jövő előtt áll az ezeréves Magyarország, ha a felnövekvő generáció ilyen identitástudattalrendelkezik. No és az individuum, maga a gyerek milyen személyiségstabilitással, jövőképpelrendelkezhet, ha nem ismeri, nem becsüli a múltját, a származását, a gyökérzetét, a közösséget(nemzetet), amelyben él? Természetesen nem a gyerek hibás, ellenben óriási felelősség terheli ademokratikus intézményrendszer szerveit – különösen a művelődési tárcát -, amelyek példátlanerkölcsi, szellemi válságba sodorták az országot, a közoktatás színvonalát mélypontrasüllyesztették. Ebben a siralmas környezetben a felnövekvő generáció a saját értékeit, érdekeit semismeri fel.2; Pokorni Zoltán, a nagy tanító és NAT kritikusSzemély szerint kiket terhel a felelősség? Senkit. Magyarországon nem divat az állami tisztségviselőkfelelőssége. A hatalom jogállami eszközökkel kikényszeríti a polgár felelősségteljes, jogkövetőmagatartását, ám az intézmények felelőssége aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához, amikülönösen vonatkozik a bíróságokra. A legnagyobb demokratikus vívmánnyal, a bírói autonómiávalvisszaélő bírák börtönbe küldhetnek ártatlan embereket, akik a rehabilitációjukat követőenöngyilkosok lesznek, mert nem tudják elviselni a megaláztatást, de a bíró felelőssége fel sem merül.A diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütköző példaként említem a közigazgatási eljárásról szóló2004. évi CXL. törvényt, amely pénzbírsággal sújtja a polgárt, ha netán tisztességtelen magatartásttanúsítana, ugyanakkor a tisztségviselő felelősségét nem rögzíti jogszabály-hely. Esetleg gálánsanvállalja a „politikai felelősséget”, amely teljesen tartalmatlan kifejezésnek semmiféle jogirelevanciája nincs.Nézzük a semmitmondó „politikai felelősséget”, amire a politikusok előszeretettel hivatkoznak. Anemzeti érdekeket romboló közoktatás dolgában az a legszenzációsabb színjáték, amikor az egyikkommunista kritizálja a másikat. (Ha Dante a kortársunk lenne, újra írná az Isteni színjátékot.) Vajonki a NAT-ért felelős hajdani pártvezér, Hoffmann Rózsa legnagyobb kritikusa? A Fidesz oszlopostagja, a korábbi kultuszminiszter Pokorni Zoltán, akinek édesapja a Belügyminisztérium III/III-asügyosztályának Pákozdi fedőnevű ügynökeként szolgálta a totalitárius rendszert. A besúgó apakiemelkedő szorgalmára jellemző, hogy egészen 1989-ig, a totalitárius rendszer bukásáig írta ajelentéseit, amiről a fiú, Pokorni Zoltán állítólag semmit sem tudott. Ez életszerűtlen képtelenség.Az úgynevezett rendszerváltozást követő speciális magyar demokrácia égisze alatt azt szoktákmondani, hogy nem terheli felelősség a fiút a dicstelen családi vonatkozásért. Ráadásul Pokorni apjátzsarolta az ÁVO.És másokat nem? De igen! Az erkölcsi tartással rendelkező emberek azonban kiálltak az elveikmellett akkor is, ha börtönbe vetették őket. Az én jó apámat például tanári diplomával a zsebébendelegálták a Hortobágyra csikósnak, mert nem volt hajlandó együttműködni a kommunistákkal.Nekem meg azt harsogta a gimnázium párttitkára: Neked kuss, mert reakciós apa és klerikális anyagyereke vagy. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától mostanában kaptam meg aBelügyminisztérium SZIGORÚAN TITKOS minősítésű vizsgálati dosszié kivonatát, miszerintállamellenes összeesküvésben vettem részt 15 éves koromban. És mi volt a fűbűn? Kiírtuk a PécsiSzéchenyi Gimnázium falára a következő szöveget: Azonnal vonják ki a megszálló orosz csapatokatMagyarország területéről. Elképesztő megtorlás következett, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel.Védte a szocializmust a 15 éves gyerekek ellen. A bőrkabátos kommandósok éppen úgy néztek ki,mint Bacsó Péter A tanú című zseniális filmjében a „nem éppen szószátyár ÁVO-sok”.A továbbiakat itt nem részletezem. Csupán megjegyzem, hogy az elemi erkölcsi normákkal ütközik afelelősség szelektív megítélése: aki a diktatúrát kritizálja, az bűnös, aki viszont támogatja, az áldozat.
  • 5. 5Mivel az erkölcs nem jogi kategória, Pokorni Zoltánt jogdogmatikai értelemben nem terhelifelelősség az apja dicstelen működéséért. Az erkölcs azonban minden jogállam alkotmányosberendezkedésének alapja, következőleg óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen morális környezetbennevelkedik az a gyerek, akinek az apja besúgó? Milyen nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy silányerkölcsű emberek utódai mutassanak magatartási mintát a társadalomnak? A képviselőtőlminimális elvárás, hogy feddhetetlen erkölcsű, zsarolhatatlan személyiség legyen. Ám amikorPokorni úr a komcsi ügynökök nemzetrontó tevékenységét firtatta a Parlamentben, az egyik képviselőfelvilágosította: Kérdezd meg az apádat! A klasszikus demokrácia játékszabályai szerint Pokorniúrnak le kellett volna mondania a képviselői mandátumáról. Ez a szokás ugyanis az euroatlanticivilizáció fejlett politikai kultúrával rendelkező országaiban. Sőt, az ókori görögök törvényei szerintaz apa bűneiért a fiú is felelt és fordítva.Ámde a görögök nem nagyon értettek a demokráciához. Nem ismerték Pokorni Zoltánt. Vegyükpéldául Platónt, aki megpróbálkozott ugyan a Törvények című művében különféle erőtlen tézisekkifejtésével, de meglátszik rajta, hogy nem konzultálhatott Pokorni Zoltánnal. A Tocqueville-féleamerikai demokrácián nevelkedett Bob Livingston szenátor sem érti az erkölcsi minőség jelentőségét,mert ő a Pokorni-ügynél sokkal kevesebbért is lemondott, nevezetesen azért, mert Clinton elnökerkölcsi feddhetetlensége megkérdőjeleződött a Monica Lewinsky féle szex botrányban. Nálunkazonban a tisztesség, becsület nem érték. Pokorni úr is megtette, ami tőle tellett: könnybe lábadtszemekkel felajánlotta a lemondását a pártelnöki tisztségről, de a képviselői mandátumához görcsberándulva ragaszkodott. A széles nyilvánosság előtt bemutatott drámai erejű alakítást a nagyShakespeare színész, Laurence Olivier a mennyekben is megirigyelhette. A gyászba borultMagyarország azzal vigasztalódott, hogy egy ezredév viszontagságai során átvészelt a magyarságkomoly tragédiákat, majd csak kiheveri valahogy ezt a csapást is.Figyelemmel arra, hogy Pokorni úr korábban rendíthetetlenül ostorozta a D-209-es Medgyessy Pétertmeg a többi besúgó múltú közszereplőt, egy kis következetességet várt el az istenadta nép a nagytanítótól, aki rendszeresen patetikus szövegekkel kápráztatja el a választópolgárokat. Valakiszellemesen megmagyarázta a helyzetet, miszerint itt valójában nem egyébről, mint alkotmánysértődiszkriminációról van szó, nevezetesen: a te ügynököd szemét gané, az enyém viszont áldozat.Eme szellemi bravúrnak is beillő eszmefuttatás nyomán Pokorni képviselő úr végül is nem mondottle. Maradt. Még szerencse, hogy nem tüntették ki a „szocializmus ötszörös hőse” érdeméremmel.Pokorni úr bizonyára aggódik a nemzetért, amelynek gondjai nyomják a vállát, különösen afelnövekvő generáció szellemiségét erősen befolyásoló NAT. Meg is fogalmazta az épületeskritikáját, miszerint az egyetemeken ne foglalkozzanak a balneológia tudományával, mertMagyarországon aránylag kevés a bálna. (Igaza van. Sőt, belátható időn belül nem is várhatójelentősebb progresszió).II. fejezet1. Közoktatás kontra tömegkommunikációA tankönyv kritikájához szükség van azon társadalompolitikai, jogi környezet vizsgálatára, amelylehetővé tette, hogy a nemzeti érdekek és értékek háttérbe szoruljanak a közoktatásban. A teljesanalízis meghaladná a dolgozatom kereteit, következőleg csak a média kártékony hatására mutatokrá, mert korunk információs társadalmában a tömegkommunikáció döntően befolyásolja a fiatalokértékszemléletét. A közoktatás szellemiségét nem a kulturális tárca, hanem az elektronikusmédia diktálja. Az európai alkotmányosság normáival szöges ellentétben a rendszerváltoztatáskéntemlegetett folyamat során nem jött létre plurális, kiegyensúlyozott médiarendszer, csupán annyitörtént, hogy a pártállam információs monopóliumát felváltotta a transznacionális erőtérkommunikációs diktatúrája, amelyhez az úgynevezett médiatörvény (1996. évi I. törvény)teremtette meg a jogszabályi környezetet.
  • 6. 6A sanyarú helyzet lényege: a médiatörvény nyugodtan nevezhető a magyar jogalkotás negatívcsúcsteljesítményének Werbőczy Tripartitum-máig visszamenőleg, de ennek ellenére apreambulumban világosan kifejeződik az üdvözlendő jogalkotói akarat, nevezetesen a nemzetiidentitás, a hagyományaink, a kulturális értékeink védelme. Csakhogy van egy kis bökkenő: sem arégi sem az új médiatörvény (2010. évi CLXXXV. törvény) nem ad megfelelő garanciákat avégrehajtáshoz. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény körül keltettvilághisztéria célja éppen az, hogy a jogi szabályozás maradjon a nemzeti érdekeket sértőállapotban. Az összegzett következmény: a mennyiség forradalma és a minőség bukása.Mi történt az elmúlt húsz évben? A transznacionális erőtér által vezérelt tömegkommunikációközvetítésével sikerül elérni, hogy az ezeréves keresztény Magyarország történelmébengyakorlatilag nulla szerepet játszó, nemzetromboló liberalizmus a közgondolkodásvezérfonalává váljon. (Nem Széchenyi, Deák, Eötvös, Kossuth nemzeti liberalizmusáról van szó!).A profitorientált média szétverte a közszolgálati médiumok piaci pozícióját, és más nemzetekszubkultúrájának legócskább szemetét állította követendő mintaként a felnövekvő generáció elé.A kommunikáció birtoklásával megvalósított dezinformáció és megtévesztés nem új keletű, a médiaközvélemény formáló erejét már II. Rákóczi Ferenc felismerte, és a pénz, posztó mellett létrehozta amagyar sajtó első orgánumát, a Mercurius Veridicus ex Hungaria-t. Volt legalább egykommunikációs fórum, amely teret adott a közvéleménynek, amit a hajdani Rákóczi nóta olyszemléletesen fejez ki: „Vezettesd magadat szembekötve vakon, elfajult testvéridtől csinált álutakon!”Az idegen struktúrájú média a manipuláció nagymestere, amelynek központi eleme aszínvonaltalanság. Értékközvetítés helyett értékrombolás folyik. A minőséget felváltotta aszakmai dilettantizmus. Az a műsor számíthat nagy sikerre, amely rendelkezik a következőjellemzőkkel: alacsony intellektuális szint, dilettáns szakmai színvonal, kulturális szemét, szex ésagresszivitás. Ezen központi összetevők külön is hatásosak, de egetverő nézettség akkor lesz, hamindegyiket egyszerre alkalmazzák. A magyar gyerekek garmadával nézhetnek kulturálisvetélkedőket, amelyekben az egysejtűek szellemi szintjén álló, ám szexbomba küllemű nőszemélyekvetélkednek: az győz, aki egy perc alatt több szárított szöcskét tud megenni.A tévéműsornak nevezett audiovizuális förmedvények silánysága nyelvrombolással párosul. Azelektronikus médiumok széles felületen, hihetetlen hatékonysággal rombolják a nemzetiösszetartozás legfontosabb elmét, a magyar nyelvet. Nyelvében él a nemzet – szól a szállóige(Nincs egységes álláspont, hogy ki fogalmazott eme formában. Egyesek szerint Széchenyi, Kölcsey,Kazinczy, Kisfaludy; mások, például Grétsy tanár úr szerint Kőváry László fogalmazott így a Székelyhonról című művében). A műsorvezetők, riporterek, tudósítók többsége a magyar beszédartikulációs bázisától, ereszkedő dallamvezetésétől idegen, éneklő, a mondatvégeket lebegtető,rossz ritmizálású, monoton hangsúlyozású, affektáló, gépies beszédmodort terjeszt. Azértelemzavaróan rossz hangsúlyozást még tetőzik hibás hangképzéssel (dysphonia) is: például „a”hang helyett „e” hangot ejtenek, ami kulturálatlan, nyegle, fülsértően kellemetlen. (Az áldatlanhelyzet abszurditására jellemző, hogy a riportalanyok többsége szebb magyarsággal beszél, mint amaga a riporter.) Mindezt még tetőzi, hogy az utóbbi évek televíziós kommunikációjában olyanobszcén, ordenáré, undorítóan trágár, útszéli beszéd vált uralkodóvá - különösen a hollywoodifilmek szinkronjában - ami nemhogy az európai kultúrkörben, de még a káromkodásban jeleskedőkocsisok körében is megrökönyödést kelt. Így aztán nem meglepő, hogy a hollywoodi „alkotások”legfőbb jellemzője a teremtő gondolat teljes hiánya. A tömegkommunikáció értékrombolásafelér egy kulturális atomcsapással.A tömegkommunikáció - különösen a televízió - olyan erős szellemi, kulturális, erkölcsi hatás, amitmég a legjobb szándékú nemzeti közoktatás sem tud ellensúlyozni. Pláne ha még a szándék is
  • 7. 7hiányzik, mint a cikket inspiráló tankönyv esetében. A kultúránk, a történelmünk, a néprajzi,népzenei hagyományaink nyomelemekben jelennek meg a televízióban. Még a Csermanek„akasztó” János féle proletárdiktatúrában is voltak filmek, tévéjátékok, amelyek a kulturális örökség,a nemzeti lét kérdéseivel foglalkoztak, amelyek felkeltették a gyerekek érdeklődését, hogy bővebbismereteket szerezzenek a nemzetről, mint közösségről, amelyben élnek. Ráadásul ezek a művekszínvonalasak voltak. Most semmi nincs. Illetve van: a hollywoodi audiovizuális gépezetlegsilányabb „alkotásai” árasztják el a magyar társadalmat. Ha nem tükröződik a nemzeti jelleg amagyar médiában, akkor mi a különbség Magyarország és egy másik ország között? Semmi. Akeresztény kultúrkörben nevelkedett magyar ember már nem érzi magát otthon a sajáthazájában. Németh László szavaival: „Úristen, én nem vagyok otthon!”Mondok egy szemléletes példát, amely az elektronikus médiumok zenei programján keresztül tükrözia nemzeti identitást. A televíziós munkám során a fél világot bejártam Londontól Dél-Amerikán átJapánig bezárólag, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy a rádió és a televízió zenei programját anemzeti jelleg határozza meg. Következőleg nyelvismeret nélkül, csupán a zenéből percek alattfelismerhető, hogy melyik országban van az ember. Nálunk azonban órákig hegyezheti a fülét azidegen, az elektronikus médiumok zenei összeállításából soha nem jön rá, hogy Bartók és Kodályországában van.A transznacionális tömegkommunikáció által diktált szellemiségbe ágyazott közoktatásrémisztő példája a bevezetőben említett tankönyv. Az utolsó fejezetben ezzel a dezinformáló,identitásromboló remekművel foglalkozom, különösen a honfoglalást taglaló résszel. A dolgozatomkeretei nem teszik lehetővé a részletes elemzést, következőleg csupán néhány vonatkozást emelek kia könyv szédületes eszmefuttatásaiból, ami a gyerekek természetes logikáján is fennakad.2. Idegen erők elvárásainak megfelelő történelemoktatásDrága jó apám tanár volt Pécsett, a Széchenyi Gimnáziumban. Gyakran jöttek hozzánk vendégségbeapám tanár kollégái, no és persze a politika meg a közoktatás volt a fő téma. Kiváló pedagógusok,nagy tudású emberek borozgattak nálunk. Lestem a szavaikat. Érdekes módon a baráti körbenegészen más történelemszemlélet bontakozott ki, mint a tankönyvekben. Parázs viták voltakazokról az eseményekről, amelyeket az iskolában axiómaként adtak elő. Meg is kérdeztem: aziskolában miért tanítanak mást? Válasz: azért, mert azt kell tanítani, ami a „tudományosmarxizmus” tananyagában szerepel. Otthon legalább válaszoltak a kellemetlen kérdésékre. De agimnáziumban nem! Egyszer kérdéseket tettem föl a történelemórán az ’56-os „ellenforradalomról”.A tanár tacitusi tömörséggel válaszolta: „Ülj le fiam!” Majd behívatott a tanáriba és jól kiosztott. Alegközelebbi összejövetelen meg azt mondta apámnak: „Te Jóska, mondd meg annak a csibészfiadnak, hogy ne hozzon engem kellemetlen helyzetbe az osztály előtt, amikor nagyon jól tudja, hogymiről van szó.”De még ennél is megdöbbentőbb volt, hogy arról sem lehetett beszélni, ami nyomtatásban megjelent.Emlékszem, az egyik legnagyobb vitát Illyés Gyula cikke váltotta ki (azt hiszem a MagyarNemzetben jelent meg), amely élesen kritizálta a dákó-román kontinuitás elméletét. A légből kapottteória alaptalanságát senki nem vitatta, hanem a tanárok azon csodálkoztak rettenetesen, hogy IllyésGyula bírálni merészelte a román történészek fantazmagóriáját. Bírálat ide, bírálat oda, a románoknagyszerűen képviselik a dicsőséges múltjukat a hazai és nemzetközi színtéren, amit a jelenkorunkban jómagam is tapasztalok. Televíziós kommunikációt tanítok Kolozsváron a SapientiaTudományegyetemen. Amikor először mentem oda vonattal, a diákok szóltak, hogy szálljak le, mertmegérkeztünk. Mondtam, hogy én Kolozsvárra megyek. Hát ez az! – mondták, és rámutattak atáblára: Cluj-Napotica.
  • 8. 8A románok nemzetszeretetét nem győzöm dicsérni. Ami viszont a magyar közoktatást illeti, azfölöttébb fölháborító, a nemzeti önbecsülést romboló szemlélet táplál, ami ráadásul következetlen is.Mondok egy példát a dezinformációra a honfoglalás kori hadviselés értelmezésével kapcsolatosan,ami ennek a dolgozatnak a központi témája. A történészeink azt állítják, hogy az augsburgi csatátkövetően azért szűntek meg az úgynevezett „kalandozások”, mert a menekülést színlelő, hátrafelényilazós taktikát kiismerték a nyugatiak, továbbá páncélos lovasságot vetettek be, ami elsöpörte amagyar könnyűlovasságot. Ez egetverő marhaság. Egyik állítás sem felel meg a valóságnak, amitkésőbb be fogok bizonyítani. De jómagam is elhittem az iskolában, mivel látszólag logikusnak tűnik,továbbá a gyermeki naivitásommal azt gondoltam, hogy a történészek állításai megdönthetetlen,sziklaszilárd alapokon nyugszanak, mint a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság. Sziklaszilárdalapokon? Még ingoványoson sem. Néhány kivételtől eltekintve a történészek java részekritikátlanul hitelt ad a nyugati krónikások propagandaszövegének, beidegződés,prekoncepciók alapján ír, argumentumként a kollégája álláspontját ismétli, de valójában nembizonyít semmit. Ellenben vazallus módjára követi a Kádár-rezsimben szocializálódott MTAtagok „tudományos” álláspontját, amelytől akkor sem mer eltérni, ha nem ért vele egyet. Enneknagyon egyszerű oka van: karrier, szakmai előmenetel. Aki ugyanis ellentmond az MTA kőbaltamerevségű történelemszemléletének, az elveszíti a szakmai presztízsét, nem kap a munkájáhoztámogatást, még az akadémiai tagsága is veszélybe kerül. Miért kockáztatná bárki a szakmaielőmenetelét csupán azért, hogy a meggyőződését vallja? Az európai társadalmak erkölcsi válságábanaz előkelő mélypontot elfoglaló Magyarországon piedesztálra emelkedett az etikátlan magatartás,mint a parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb eszköze. Az erkölcstelenséget intézményesítettszintre emelte a pszeudoliberális végrehajtó hatalom, amely kifejezetten mintát szolgáltatott afelnövekvő generációnak hasonló morál követésére. Miért lenne éppen a történész társadalomkivétel?A magyar gyűlölő Redino, Luidprand és Widukind írt néhány feljegyzést a magyar történelemről,amit a dicső történészeink feltétel nélkül elfogadnak, sőt, axiómának tekintenek. De mitől hiteles aszövege azoknak a történetíróknak, akik deklaráltan gyűlölték, barbároknak tekintették amagyarokat? Tárgyilagosság aligha következhet a megaláztatásból, miszerint a magyar seregekrendszeresen végigverték az egész pöffeszkedő Nyugatot. A civilizációját oly fennhéjázón dicsőítőEurópa számára fölöttébb megszégyenítő lehetett, hogy a keleti pusztákról jött „magyar hordák”menetrendszerűen megleckéztették a „művelt nyugatot”. Következőleg az imént idézett notabilitásoknyilván kaptak az alkalmon és népmesébe illő elemekkel teletűzdelve a végtelenségig eltúlozták,kiszínezték, ha véletlenül sikerült kicsikarniuk valami kis győzelemszerűséget. A szubjektivitás, apozitív diszkrimináció a csoportban élő ember természetes tulajdonsága. Lélektanilag rendkívülfontos, hogy a vezetők megerősítsék a megalázó vereségek sorozatát elszenvedő közösség (nemzet)önbecsülését. (Nem úgy, mint nálunk!). Következőleg a korabeli krónikások dezinformálómagatartása természetes, a magyar történészek kritikátlan szolgalelkűsége azonbanelfogadhatatlan.Az ezer évvel ezelőtti krónikások publikációi mitől hitelesebbek, mint például Goebbelspropagandája vagy a bolsevista történelemoktatás, ami a jelen korunkban is arcátlanul meghamisítja avalóságot a hatalmi áramlatoknak megfelelően? Még egyszer kérdezem: mi bizonyítja a IX., Xszázadi „források” a hitelességét”? Az ég adta világon semmi. No persze mondani kell valamit,mert korabeli magyar források sajnos nincsenek, a későbbiek hitelessége pedig erősen kétséges.Alig merem említeni Anonymus Gesta Hungarorumát, Kézai Simon, Heltai Gáspár, Thuróczy Jánosféle krónikákat, a regösénekeket, a mondáinkat, továbbá az MTA berkein kívüli történészek munkáit,mert azok a „hivatalos” történelemtudomány szerint mind romantikus elemekkel teletűzdeltfantazmagóriák, amelyeket azért találtak ki a gonosz, történelemhamisító szerzők, mert amagyar lelkületnek nem tetszik a kutyaszános, rénszarvasos finnugor származás. A nyelvészetianalízisből derivált, agyonreklámozott finnugor rokonságból a végén még az is ki fog derülni, hogy amagyarok nem lóháton, hanem kutyaszánon vonultak be a Kárpát-medencébe. Mindezekkel
  • 9. 9egyetemben készséggel elfogadnám a Magyar Tudományos Akadémia által sulykolt hivatalosálláspontot, ha hiteles, meggyőző, bizonyított lenne. De nem az! Ellenben logikátlan, erőltetettkreálmány, ami a tudományosság látszatát keltve meg akar felelni sztereotípiáknak, a nemzetiönbecsülést aláaknázó idegen hatalmi körök elvárásainak. Noha a krónikák, a mondák, a regösénekek nagy valószínűséggel nem hitelesek, de biztosan van valamiféle történelmi alapjuk.Ámde nem hitelesebbek a nyugati kútfők sem, amelyeket a történelemtudomány axiómaként kezel.Miért? Mert a nyugati történetírás ellenérdekelt. Abszurditás feltételezni, hogy a szerzők az ádázellenség, a magyarok dicsőségét zengenék. Mégis mi bizonyítja a nyugati szerzők műveinekhitelességét, akiknek az elfogultsága nyilvánvaló, hiszen a magyarok megtépázták a nemzetiönérzetüket? A történelemtudomány feladata lenne, hogy valós képet adjon az eseményekről, deerre képtelen: a nyugati forrásokra támaszkodó történelemírás semmivel nem meggyőzőbb,mint a magyar krónikák. A közoktatás szemszögéből szinte indifferens, hogy atörténelemtudomány nem tud, vagy nem akar tárgyilagos képet közvetíteni. A végeredménymindenképp kártékony. A történészek milyen jogon, milyen ráció alapján feltételezik, hogy anyugati krónikások egytől-egyig hitelesek, a magyar krónikák írói viszont mind ügyefogyott,jellemtelen, hazug emberek voltak, akiknek egyetlen célja volt, hogy a félrevezető, hamis képetadjanak a magyar történelemről?Idézem az Anonymus féle krónikát:„De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva,magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehátlegjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa,miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét ésaz ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegyálomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratokbiztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel adolgok igazságát.”A kódexeket követő Gutenberg féle könyvnyomtatás elterjedésétől kezdődően már vannak hitelesforrások. Akkor viszont a későbbi eseményeket miért nem tárgyilagosan, történelmi hűséggeloktatják? Az egyik véglet a nagy nemzet illúziójára alapozott történelemírás - mint például a zérómegalapozottságú dákó-román kontinuitás -, a másikat pedig mi produkáljuk azzal, hogy a valósdicsőségből is törpeséget kreálunk, hogy megfeleljünk a nyugati hatalmi körök elvárásainak. Melyikverzióhoz fűződik nemzeti érdek? Igazuk van a románoknak! A nagy bolsevik tanító, a „Kárpátokgéniusza” kiadta a jelszót: ha egy népnek nincs megfelelő történelme, akkor meg kell írni. Ésnagyszerűen el is hitetik a világgal a nagyságukat. És mi? Mi leromboljuk azt is, ami van, amirebüszkék lehetünk, ami megtartott bennünket ezer éven át a viharverte Kárpát-medencében. A mitudósaink destruktív felfogást képviselnek külföldön és belhonban egyaránt. A magyar szellemiségeta nyugattal mesterkélten összekötő felfogás odáig fajult, hogy a hivatalos tudomány korifeusaibejelentették: a „művelt nyugat” meghatározóan befolyásolta a magyar kultúrát, beleértve a világonegyedülálló dallamvilágra építkező népzenénket is.Kodály Zoltántól azonban megkapták a beosztásukat:„A legkevesebbet talán a németektől vettük át. Nem csoda: homlokegyenest ellenkezik már a két nyelvritmusa és hangsúlya, ezenfelül a tisztán zenei sajátságok is ellentétesek.” Majd így folytatja:”Havan nemzeti ízlés a hangszínekben – és bizonyára van – a magyar nem szereti a rezesbandát és anagy lármát.”Most is kellenének nekünk Kodály-színtű tekintélyek, akik elmagyarázzák az adófizetők pénzébőlműködő történelemtudósoknak, hogy mi a különbség a nyugati maszlag és a magyar valóság között.3. Mi lehet a dezinformáció, a történelemferdítés oka?
  • 10. 10Mi lehet a napjainkban is folytatódó történelemferdítés mögötti ráció? Az egyik központi ok lehet,hogy a bukásában is felemelő 1848-as szabadságharcunkat követően a Magyar TudományosAkadémia szellemi, erkölcsi irányítását a Habsburgok vették át. A cél a klasszikus lélektanistratégia szerint az volt, hogy a hódítók megtörjék a leigázott nemzet identitását, erkölcsi tartását.A központi dilemma a magyarság eredete körül forgott, amely diskurzus az egymással kapcsolatbanélő népek nyelveinek kölcsönhatásából próbálta levezetni a magyarok származását. Az egyik felfogása török és a magyar nyelv szerkezetének, szókészletének hasonlóságával érvelt, a másik pedigugyanezen okok miatt a finnugor rokonságot erőltette, köztük Reguly Antal is. A monarchiakultuszminisztere, Trefort Ágoston Ignác egy nagysándori vágással oldotta meg a tudományoskérdést: „Tisztelem az urak álláspontját, nekem azonban, - mint miniszternek - az ország érdekeit kellnéznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumátfogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonságra van szükségünk. A kormány ajövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törneklándzsát.”Ez aztán a tudományos argumentum! A magukat nemzetinek nevező, de valójában az úgynevezett"felszabadulást" követő államszocialista diktatúrát vazallusként szolgáló ősbolsevista történészekugyanezt a nemzetrontó ideológiát sulykolták a magyar társadalomba. A világtörténelemben példátlanmegtorlás, a trianoni diktátum utáni összeomlás ellenére gazdasági felemelkedést hozó Horthykorszakot felváltotta a parasztsággal szövetséges munkásosztály internacionalista proletárdiktatúrája,amelynek szellemiségét a dicső nemzeti múlt lerombolása, a kishitűség terjesztése jellemezte.Példaként említem Nemeskürty Istvánt, aki ekként ostorozza a honfoglalás „tudományos” verzióját: „A magyarság pánikszerű menekülése Etelközből és minden tervszerűséget nélkülöző felbukkanása aKárpát-medencében a múltunk dicsőségét előszeretettel tépázó 1949 utáni történetírásban váltvezérszólammá.”Olybá tűnik, a marxista örökség még mindig meghatározóan befolyásolja a történelemoktatást,amelyet nagyszerűen példáz a bevezetőben idézett tankönyv is. A tankönyv legfölháborítóbb fejezetea honfoglalás, de másik példaként megemlítem a ’48-as szabadságharcot, ami kifejezetten jóldokumentált, és ennek ellenére dezinformáló módon mutatja be a közoktatás.Az 1848-as szabadságharcunk előtt az egész civilizált világ tisztelgett, ugyanis a Habsburg uralomalatt, önálló haderő hiányában, a hazafiságtól vezérelt magyarság a semmiből teremtett elő egycsodálatos honvédséget. A néhány hónap alatt kiképzett, gyengén felszerelt honvédseregpozdorjává verte az akkori Európa legerősebb reguláris hadseregét, méghozzá annyira, hogy amagyar királynak nevezett Ferenc Jóska Habsburg császár kénytelen volt térdre rogyva,kézcsók közepette segítséget kérni Miklós cártól.A világtörténelemben párját ritkítóan fényes katonai teljesítmény vezéralakja Görgey Artúrtábornok volt, akit a marxista történetírás „úri vezérnek” nevezett és árulónak kiáltott ki.Miért? Azért, mert a lánglelkű, álmodozó Kossuth óhajával szemben a katonailag teljesenreménytelenné vált helyzetben nem folytatta a küzdelmet, nem volt hajlandó vágóhídra vinni amegmaradt 27 ezer fős VII. hadtestet a 400-ezres ellenséggel szemben, hanem mintaszerű rendben,felemelt fejjel letette a fegyvert. De nem az osztrákok, hanem a muszkák előtt! Görgeynek ez volt afeltétele: az osztrákok előtt nem volt hajlandó tisztelegni, amely megalázó feltételt a tökéletesenmegvert császáriak kénytelenek voltak elfogadni, tehát még a záróakkord is a magyarságerkölcsi fölényét bizonyította a világ előtt. Ez volt az első alkalom, amikor a nyugati világ valóbankiállt a magyarok mellett: diplomáciai jegyzékek és tüntetések sorozata állította meg a Haynaueszeveszett vérengzését.
  • 11. 11Görgey olyan áruló volt, akit imádták a katonái, tűzbe mentek érte, az ellenség pedig csodálta ahadvezéri képességeit és a legnagyobb tisztelettel beszélt róla. A fővezér kiemelkedő kvalitásárajellemző, hogy Miklós cár az osztrákoknak nyújtandó segítség feltételeként szabta, hogy a Görgeyneka haja szála sem görbülhet. Ugyanis abban a korban még tisztelték az emberi minőséget akkor is, haellenfélről volt szó. A nemzetközi irodalom is egyöntetűen elismeri Görgey és a magyar honvédseregelképesztő teljesítményét. Példaként említem, hogy a West Point Katonai Akadémián ma istananyag Görgey felvidéki hadjárata. Mindenkinek szeretettel ajánlom, olvassa el Görgey Életemés működésem című könyvét, amelyből kiderül, hogy miféle áruló volt ő. (Most is jó lenne nekünkegy-két ilyen áruló a magukat nemzetinek aposztrofáló pszeudoliberális titánok helyett.)Az arcátlan történelemferdítés csimborasszója volt, hogy a proletárdiktatúrát szolgáló történészeinkForradalmi napok címszó alatt összemosták a dicsőséges ’48-as szabadságharcot a Kun Béla féleanarchia dicséretével és a felszabadulásnak nevezett szovjet invázióval. A gyerekkoromból mégemlékszem a marxista történelemoktatás csúcsteljesítményére, amely szerint arrólértesülhettünk: Petőfi Sándor nyilvánvalóan ifjú kommunista volt. Noha sajnos a többségalávetette magát a hatalom kommunikációs diktatúrájának, voltak rebellis lelkületű gyerekek is. APetőfi-szobor környékén rendszeresen megkergettek engem is a rendőrök, de nem sokra mentek, mertjó sportoló lévén pillanatok alatt lefutottam őket. (Az újdonsült polgári demokráciánkban, atörténelmi távlatokban is rémisztően hosszú ideig regnált liberális vezér, a maoista Demszky Gáborsajátította ki Petőfi szobrát. Dupla kordont építtetett magának az adófizetők pénzén és onnan szórta avilágmegváltó téziseit a nép közé. A nép meg egyik ámulatból a másikba esett, de a jobb képességűtojásdobáló atléták a dupla kordon ellenére is telibe találták a liberális nagyvezért. A kislányom megis kérdezte a természetes naivitásával: „Apa, ha ennyire nem szeretik ezeket a bácsikat, akkor kiválasztotta meg őket?) A ’48-as szabadságharchoz hasonlóan különös a Muhi csata értékelése, amely ütközet a magyartörténészek szerint katasztrofális vereséggel zárult, az egész magyar sereg megsemmisült. Fölöttébbérdekes módon azonban a mongolok mégsem aratták le a nagy diadalt, nem szállták meg azországot, ahogy a hódítók szokták, hanem hirtelen angyallá változva kivonultak az országból. Ahivatalos verzió szerint Ödögej nagykán halála miatt vonultak ki, amely magyarázat több sebtőlvérzik. Például a hódító mongol sereget vezető Batu kán nem is ment el a kánválasztásra, amiegyébként csak két évvel később volt. Ami a magyarok megsemmisítő vereségét illeti, a mongolokfőstratégája, Szubotáj már vissza akart vonulni a példátlanul nagy vérveszteség miatt.Nincs összhangban a hatalmas vereséggel az sem, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után sikereshadjáratot vezetett külföldön. (Az Árpádház notabilitásai egyébként általában kitűnő hadvezérekvoltak, de IV. Béla sajnos feltűnően tehetségtelen volt!) Nem utal Magyarország gyenge katonaierejére továbbá, hogy a kevésbé ismert második tatárjárás idején IV. László több csatában legyőzte éskizavarta a mongolokat az országból. Bárhogy is volt, a magyar verzióval szöges ellentétben, amongol történelemkönyvekben az 1241-es ütközet Batu kán vesztes csatájaként szerepel.III. fejezet1. Honfoglalás a kulturális tárca és az MTA tudományos történelemszemlélete szerintA szellemi bravúrnak nem éppen nevezhető történelemkönyv legérdekfeszítőbb fejezete ahonfoglalásról értekezik. Ez a fejezet dühítően logikátlan, dezinformál, következőleg bővebbenfoglalkozom vele. Ha rajtam múlna, elküldeném a tankönyv íróját tanulmányútra az Ural vidékére,ahol elmélyíthetné az ismereteit az agyonreklámozott finnugor teóriáról, és onnan már csak egy ugrásSzibéria, ahol nem tudna további kárt okozni a felnövekvő generáció történelemszemléletében,viszont megmutathatná a képességeit a hótigrisekkel vívott harcban.
  • 12. 12A diplomáim egyike sem kötődik a történelemtudományhoz, korántsem akarok a történészek helyébelépni, adófizető polgárként azonban elvárom, hogy a „hivatalos” történelemtudományra alapozottközoktatás olyan honfoglalás-teóriával álljon elő, amely, ha nem is bizonyított, de legalább szakszerű,következetesen építkezik és hihető. A tankönyvben leírt verzió azonban egyrészt színvonaltalan,másrészt következetlen, harmadrészt még lábjegyzetben sem jelöl meg forrásokat, amelyekalapján az érdeklődő gyerek tájékozódhatna. A könyv nem tárja fel a korabeli erőviszonyokat, nemvilágos a honfoglalás indítéka, az ok-okozati összefüggés, a kivitelezés módja zavaros, az egészszöveg logikátlanul építkezik és érthetetlen. Becsületesebb lett volna, ha a szerző üresen hagyja ahonfoglalásról szóló fejezetet. Megkértem a kislányomat, mondaná el a saját szavaival, hogy miről isszól a szöveg, azaz érhető-e a honfoglalás leírása. Nem részletezem a lesújtó választ.A tankönyv szerint a magyarok hanyatt-homlok menekültek az őshazából, mert a besenyőkpozdorjává vertek bennünket. Valóban? Az egyetlen érv a nyakra-főre hivatkozott kútfő,Bíborbanszületett Konstantin császár meglehetősen ellentmondásos könyve, amit a magyartörténészek a mai napig hitelesnek tekintenek a többi külföldi forrással egyetemben. És ugyanmiért? A marxista történelemírók még az ötvenes évek történelmét is szemrebbenés nélkülmeghamisították a bolsevista korszellemnek megfelelően. Sőt, a mai tömegkommunikáció isfolyamatosan dezinformál. (Ezt azért merem ilyen kategorikusan kijelenteni, mert vezetőtisztségviselő vagyok az elektronikus médiában.) Mi bizonyítja tehát a Bíborbanszületett Konstantinféle írás hitelességét? Semmi. A császár talán személyesen vizitelt a magyaroknál, amely alapjánközjegyzőkkel hitelesített naplót vezetett? Nyílván nem. Sokkal valószínűbb, hogy a nőcsábászhírében álló Konstantin egy részeges utazó zavaros meséi nyomán írt valamit, amit ráadásul jólkiszínezett, hogy jobban megfeleljen az olvasói igényeknek, hogy az udvarhölgyekámuldozhassanak a császár bravúros irodalmi tehetségén.Ilyeneket olvashatunk a műben: „Amikor a türkök (magyarok) hadjáratra mentek, a besenyők Simeonnal a türkök ellen jöttek,családjaikat teljesen elpusztították, megsemmisítették, és a földjük őrzésére hátrahagyott türköketgonoszul kiűzték onnét.”Ez a „megsemmisítés” szöveg sokkal inkább fantázia szüleménye, mint tény, hiszen akkor csak amegmaradt katonai alakulatok jöttek volna be a Kárpát-medencébe, és a harcosok kénytelenek lettekvolna szláv nőkkel házasodni, ám a honfoglalás kori sírfeltárások egyáltalán nem bizonyítanaketnikai keveredést az itteni szlávokkal. (Megjegyzem: ha Bíborbanszületett Konstantin meséjétbizonyítékként kezeli a tudomány, akkor miért nem következetes a türk rokonságban is a finnugorhelyett? A mondat első fele hiteles, de a másik nem?) Az átütő erejű besenyő támadás egyébként iskomolytalan feltételezés, mivel a besenyőket, mint katonai hatalmat nem nagyon jegyzi atörténelem. Ráadásul abban az időben népvándorlás folyt keletről nyugati irányban. Mindenkimegtámadott mindenkit. A besenyők például háborút vesztettek az úzokkal és a kazárokkal szemben,következőleg aligha lehetséges, hogy a megvert besenyők hirtelen megtáltosodtak és amenekülésük közepette megsemmisítő vereséget mértek a kiválóan szervezett magyar haderőre.Másrészt teljességgel valószínűtlen, hogy a jó felderítő, hírszerző, kommunikációs rendszerrelrendelkező, nem éppen ijedős magyarokat csak úgy, rajtaütésszerűen, felkészületlenül érjen egy átütőerejű támadás. De ha egyáltalán volt valamilyen besenyő támadás, akkor is irracionális, hogyakármilyen katonai alakulat megsemmisítő vereséget tudott volna mérni a saját hazájában arraa magyar haderőre, amely rendszeresen végigverte egész Európát az úgynevezett „kalandozó”hadjáratok során. Akkoriban magyar hadak száguldoztak a Balti-tenger, az Atlanti óceán és azIbériai félsziget által határolt területeken. Ellentmond továbbá a nagy vereségnek, hogy ahadjáratokban nem a teljes hadsereg, hanem csak egy, legföljebb két hadosztály (tumen) vettrészt. A fejedelmi nemzetségek sosem vonultak fel ilyen hadjáratokban, hanem védték a hazát azállandóan fenyegető külső támadásokkal szemben.
  • 13. 132. A marxista beütésű történészek teljesen hülyének nézik a magyar gyerekeketTökéletesen ésszerűtlen és életszerűtlen a feltételezés, miszerint a katonai főerő magára hagyta volnaa teljes népességet. A történészek egybehangzó állítása szerint a magyar népesség lélekszáma abbanaz időben fél millió lehetett, amelyből a hadsereget 70.000 - 90.000 fő alkothatta. De nem egycsoportban, hanem a törzsszövetségi rendszer szerint egymástól távol. Ez óriási haderő, amit nemlehet csak úgy rajtaütésszerűen szétverni még akkor sem, ha két hadosztály elmegy„kalandozni”. Tegyük fel, hogy az egyik törzs hadserege elvesztett egy csatát. És a többi törzs mitcsinált? Tétlenül nézte, hogy a besenyők egyenként kiirtanak mindenkit? Esetleg térdre rogyvakönyörögtek a besenyő vezérnek, mint Ferenc Jóska Miklós cárnak az 1848-as dicsőségesszabadságharcunk leverése dolgában?A Bíborbanszületett Konstantin féle írás szerint kő kövön nem maradt, mert a besenyők kiirtották ateljes lakosságot családostul, mindenestül. No, de tegyük fel, a besenyők hirtelen komoly katonaitényezővé váltak és jól elpáholták az Etelközben maradt magyar főerőt, amely nem vett részt a„kalandozó hadjáratban”. Mit volt mit tenni, a mészárlásból megmaradt magyarság összecsomagolt ésmenekülésre fogta a dolgot. Képzelem mekkora versenyfutás lehetett ott. Futott a besenyők előlminden és mindenki, ember, ló, kutya, macska, ökör, barom ész nélkül, ki merre látott. Akik aversenyfutásban jó eredménnyel szerepeltek, azok megmaradtak. Kik maradhattak meg egyekkora mészárlásból? Illyés Gyula gyönyörűen veti fel a kérdést az Árpád című versében:„Minden elveszett,mi összetartott: bíró, jós, pap, oltár.Egy csapat özvegy férfi s egy seregárva siheder, ez volt a magyarság?”Az MTA marxista-beütésű történelemszemlélete szerint ez. A töredék magyarság űzött vadkéntmenekült minden vagyonával, ökrös szekerekkel, öregekkel, gyerekekkel a jól képzett besenyő lovashadsereg elől. Ez bizony olyan egetverő marhaság, ami nemhogy nem hiteles, de egy Nóti Károlybohózatban sem állná meg a helyét. És ezt az épületes baromságot a történészek le merik írni azadófizetők pénzéből finanszírozott tankönyvekben. (A polgári demokrácia szabályai szerintindítványozni fogom, hogy az Országgyűlés vonja meg az MTA történelemtudománnyal foglalkozódivíziójának a költségvetési támogatását, ha csak ennyire képes.) Leköteleznének a tisztelt történészurak, ha nem is részletesen, de csak érintőlegesen elmagyaráznák, hogy miképp menekülhet félmillió ember kétezer kilométeren át a háziállataival, ekhós szekerekkel, gyerekekkel,asszonyokkal egy lovas hadsereg elől. Sehogy. De mégis itt vagyunk. Akkor hát hogyan történt anagy menekülés?3; A finnugor szindróma. Árpád konzultációja a legfőbb táltossal. Diplomáciai előkészítésÁrpád apánk éles elméjű, művelt ember volt, akit táltosok, sámánok és egyéb tanácsadók segítettekeligazodni a világ dolgaiban. A humán tudományok iránt elkötelezett főhatalmú táltos bement arovásírás könyvtárba, és kiolvasta a történelemkönyvekből a hozzávetőlegesen 200 szó hasonlóságáraépülő, sziklaszilárd finnugor rokonság elméletét, miszerint a magyar nyelv az obi ugor manysi/vogul,hanti/osztják nyelvekkel együtt alkotja a finnugor nyelvcsalád ugor részét.Csatlakozott a teóriához az okkult tudományokban járatos sámán is, aki a jövőbelátó képességealapján világosan megállapította, hogy ezer év múltán az MTA marxista történészei tudományosmódszerekkel ki fogják deríteni azt, ami sosem létezett. Ámbátor megjegyezte: óvatosan kell eljárni,mert a magyar ügyet csak a finn kormánypártok támogatják, a nyugatimádó ellenzék a skandinávrokonság mellett kardoskodik, és ki akarja iktatni a történelemoktatásból a magyar vonalat. A kétfőember azonnal audienciát kért és beszámolt Árpádnak a magyarság sorsát eldöntő, reveláló erejűfelfedezésről az alábbi dialógus szerint:
  • 14. 14- Kik azok a finnek? Még az ükapám sem halott róluk, pedig ő 120 évet élt. - kérdezte Árpád- Mi sem láttuk őket még mutatóban sem. Küldtünk felderítőket az északi tundrákra, de gyorsan visszajöttek, mert utálták a térdig érő havat meg a zuzmóevést. Berzenkedtek, hogy ők harcosok, nem rénszarvasok. - válaszolt a legfőbb táltos.- Érthető a finnek beszéde?- Egy szavukat sem értjük. De állítólag ők értenek minket, mert van néhány hasonló szavuk. Például: Hurem né vitnel huligel hus hul pugi.- Ez mi a fenét jelent?- Három nő a vízből hálóval húsz halat fog.- Hárman húszat? Szép teljesítmény. Ezek szerint halat esznek?- A kémeink szerint halat, vitamindús, klorofilos zuzmóval. Szeretnek pecázni a fjordokon, a metsző szélben, aztán mennek a szaunába méregteleníteni.- Hány lovuk van?- Lovuk nem nagyon van.- Akkor hogyan közlekednek? Csak nem földönfutók?- Kutyaszánon járnak, de az előkelőségek rénszarvason.- Milyen érdekünk fűződik a finn szövetséghez?- Megvédenek bennünket az eszkimó inváziótól.- Na végre! Éppen ilyen előrelátás hiányzott a teljes biztonságunkhoz. Ezért megkapod „a finnugor teória ötszörös hőse” kitüntetést az utókortól.- Van a finneknek egy Kalevala című eposzuk, ami fényévnyi távolságra van a magyar mondáktól, de nem ez a fontos.- Hanem mi?- A diplomácia.- Mi az a diplomácia?- A cselszövés és a hazudozás tudománya.- Mi nem szoktunk hazudni.- Nem baj. Meg kell tanulni ködösíteni, ha nyugaton akarunk gyökeret verni. Bizánc és a nyugati notabilitások állandóan korholnak bennünket, hogy a keleti pusztákról jött barbár magyarok rendszeresen végigverik egész Európát.- Ez igaz. Valóban kell nekünk egy kis nyugati rokonság. Nyugaton mindjárt más szemmel néznek ránk, ha azt hiszik, hogy a finnek rokonai verik őket pozdorjává. Mit tanácsolsz?- Jó szándékunk jeléül küldjünk nekik egy fehér lovat aranyozott nyereggel. De nehogy szilaj mén legyen, mert a végén még leesnek róla és akkor oda a barátság. Ha a finnek barátkozni akarnak, mi nem ellenezzük. A magyarság barátságos nép.- Így van. Csak azokat verjük meg, akiket nem szeretünk. Meg persze azokat, akik vonakodnak nekünk adót fizetni. Itt van például ez a bajor Arnulf herceg, aki állandóan megszegi a szerződést, pedig mindig szabályosan megkötjük, kettévágott kutyára. A nyugatiaknak azonban semmi sem szent, nem értenek a szép szóból. A fegyvereink szavát viszont azonnal megértik. Büntető hadjáratokkal kell nekik elmagyarázni, hogy nem érdemes a magyarokkal kukoricázni, a szerződésszegés súlyos jogkövetkezményekkel jár.A fenti dialógus alapján Árpád követeket küldött az északi rokonokhoz, hogy a fehér lóért cseréberögvest küldjenek nekünk 50 ezer kutyaszánt, amire rámolhatunk, merthogy az egész magyarságéppen fut a besenyők elől. Ez igazán semmiség, mondotta a nagy rokon, és már küldték is a barátikontingenst. Így aztán megmenekültünk, ugyanis köztudomású, hogy a kutyaszános alakulatokpillanatok alatt faképnél hagyják a legjobb besenyő lovakat is. Ebből is látszik, hogy Feszti Árpádmekkorát tévedett, amikor nem téli tájat festett a körképére.Valószínűleg így történhetett a nagy menekülés, ami éppen annyira hiteles, mint a hivatalostörténelemtudomány verziója, miszerint a diadalittas besenyők hirtelen jótékony szamaritánusokkáváltoztak és a krisztusi szeretet égisze alatt hagyták elsétálni a magyarokat a javaikkal együtt.
  • 15. 15Nem kellett nekik a zsákmány? Milyen érdekes! Pedig ők már ismerhették Julius Caesar tézisét:Jaj a legyőzötteknek! No és a többi katonai hatalom, például a Kijevi Fejedelemség meg a keleti szlávtörzsek csak úgy hagyták a magyarokat átvonulni a területükön? Talán Árpád befizette a magyarjaitegy IBUSZ útra?Summa summarum, a menekülő magyarság valahogy mégiscsak eljutott a Kárpátokig, átvergődött ahegyek hágóin és betámolygott a Kárpát-medencébe, a hivatalos történelemtudomány szerint 895-ben. Az időpont azonban erősen kétséges. Megkérdőjelezik ezt a dátumot a nyugati források, példáula Strata ungarorum, a Marcha uengeriorum, továbbá az egyre erősebben alátámasztott kettőshonfoglalás elmélete is, ami a kitűnő László Gyula professzor úr nevéhez fűződik. A 895-ös évvalószínűleg a honfoglalás második, befejező hulláma lehetett. De tegyük fel, hogy minden 895-ben történt, ahogy az MTA ellentmondást nem tűrő, hatalmi szóval kinyilatkoztatja, ám semmivelnem bizonyítja. Hát akkor vajon hogyan történt? Erről semmit nem tudhat meg a művelődni vágyóhonpolgár, ha az MTA égisze alatt működő történészek munkáit olvassa. Akkor viszont nézzük azarisztotelészi logika, az Alaptörvény 28. cikkében előírt józan ész követelménye alapján! Teljesképtelenség, hogy egy megtépázott haderő át tudott volna kelni a Kárpátok bércein, miközben még acivil lakosságot is védelmeznie kellett. Kétezer kilométeren át vonulni fél millió emberrel, éslegalább két millió állattal az akkori viszonyok közepette harc nélkül is logisztikai bravúr.Abban az időben a terület a Dunai Bolgár Kánság uralma alatt állt. (Megjegyzem: a dákó-románkontinuitás szerinti dákok, vlachok, oláhok, románok mutatóban sem voltak jelen).A besenyőkkel szemben a dunai bolgárok valóban ütőképes haderővel rendelkeztek, rettegtek is tőlüka bizánciak és a frankok is. Való igaz, a térség gyéren lakott volt, de a bolgárok minden bizonnyalkörömszakadtáig védték a hágókat, féltve a stratégiai fontosságú erdélyi sóbányákat, amelyekbiztosították Európa só ellátásának java részét.Érzékeltetendő, hogy milyen katonai teljesítményt jelenthetett az átkelés a jól védhető hágókon,emlékeztetek Guyon Richard honvédtábornok branyiszkói csatájára. Guyon hadteste kétszerestúlerőben volt, de ennek ellenére is csak óriási vérveszteséggel sikerült áttörni a császáriak általvédett Branyiszkói - hágón. Guyon végül maga vezette a támadást és inspiráló eligazítást tartott akatonáinak: Ha előrementek, dupla zsoldot kaptok, ha hátráltok, kartáccsal belétek lövetek.Ezen tények alapján aligha képzelhető el, hogy a besenyők által szétvert magyarság átsétálhatottvolna a jól védhető hágókon, a velük ellenséges, komoly katonai erővel rendelkező bolgárokmeg árpádsávos zászlókkal integettek nekik és jó utat kívántak a sóbányákig, amelyeket önkéntátadtak a magyaroknak ajándékba. Nem valószínű továbbá az sem, hogy a Vöröskereszt ésönkéntes magyarbarátok gyülekezete várta volna Árpád hadi népét a Kárpát-medence szlávtengerében.Ellenben a besenyők elől hanyatt-homlok menekülő, megtizedelt magyarság csodák csodájárakitűnően előkészített, stratégiailag jól átgondolt hadműveleteket hajtott végre fölényesbiztonsággal. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: ha a szétvert magyarság képes volt erre a nemmindennapi teljesítményre, akkor mit művelt volna, ha nem lett volna szétverve?4. A honfoglalás valószínűsíthető folyamataa; Háborúban állván a bolgárokkal, Bizánc 894-ben szövetséget kért a magyaroktól, amelyet Árpádcélszerűen elfogadott. Ugyanebben az évben I. Szvatopluk morva fejedelem szintén kérte a magyaroksegítségét a frankok ellen. Mindkét katonai akció nagyszerűen harmonizált a Kárpát-medence régótatervezett meghódításával, amelyet évtizedek alatt, kisebb hadműveletek sorozatával készítettek elő. Akitűnő stratégiai érzékkel kidolgozott hadművelet első fázisaként a Szvatoplukkal szövetségbenharcoló hadosztály nem tért vissza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékén állomásozva északrólbiztosítsa a fősereg későbbi bevonulását. Másik két hadosztály (cirka 12 ezer fő) azt a feladatot kapta,hogy délről fedezze az Árpád vezette főerők áttörését a Kárpátokon és bevonulását Erdélyországba,illetve az Alföldre. A Levente és Tas vezette két hadosztály ragyogóan végrehajtotta a feladatot:
  • 16. 16annak ellenére vereséget mért a bolgárokra az Al-Dunánál, hogy a szövetséges bizánciak elárultakbennünket, nevezetesen különbékét kötöttek Simeon cárral, következőleg a bolgár-bizánci haderőóriási fölénybe került. A későbbi, úgynevezett „kalandozó hadjáratok” során Bizánc keservesenmegfizetett a gyalázatos szerződésszegésért.Itt utalok arra, hogy mindössze két törzs hadosztályai (tumen) meg tudták verni a túlerőben lévőbolgárokat külhonban, de a történészeink szerint a hazáját védő fősereg nem volt képeslegyőzni az Etelközben támadó besenyő hordákat. Nevetséges! Ha egyáltalán volt valamilyentámadás Etelközben, akkor a főerőt nem a besenyők, hanem a bolgárok képezhették. Sőt, aBíborbanszületett Konstantin leírásától eltérő források szerint a besenyők szövetségesként fedeztéka bolgárok elleni magyar hadműveleteket. Bárhogy is volt, tény, hogy a bolgár túlerő ellenéreÁrpád fia, Levente rettenetesen megverte a bolgárokat, még maga Simeon cár is csak nagy üggyel-bajjal tudott elmenekülni. A honfoglalás talán legvéresebb csatájában életét vesztette maga Leventeis. A magyar hadsereg egyébként is félelmetes harcképességét nyilvánvalóan fokozta a lélektanierő, miszerint az új hazát meg kellett hódítani bármi áron. Visszaút nem volt!b; A magyarok a felvidéki fronton megverték a morvákat, majd meglehetősen előnyösszövetséget kötöttek I. Szvatopluk két acsarkodó fia közül II. Mojmirral, aminekhozzávetőlegesen az volt a lényege, hogy a morvák ne merészeljék betenni a lábukat magyarföldre. Ebből következően jó közelítéssel lehetetlen a Fehér ló mondájában leírt szerződéskötés,mivel I. Szvatopluk 894-ben meghalt. A szerződéskötés módjának azonban van alapja: a sztyeppeinépeknél szokás volt megszentesíteni a földvásárlási tranzakciót egy marék földdel, egy csomó fűvelés egy csöbör vízzel. Más források szerint „kutyára” is esküdtek, amiről még szó lesz.c; 899-ben a Magyar Fejedelemség két törzse úgynevezett „kalandozó hadjáratokat” vezetettnyugatra. Teljességgel valószínűtlen a történelemkönyvekben sulykolt duma, miszerint arendszeresen ismétlődő hadműveletek csupán rabló hadjáratok voltak. Ámbátor nyilvánvaló, hogy ameghódított területek megsarcolása sem volt mellékes szempont. Ebben semmi különleges nincs,hiszen a nyugati vandál, kelta, viking törzsek leszármazottai ma is fölöttébb büszkék apusztításaikra, noha a vandál hordák meg sem közelítették a magyar hadsereg szervezettségét.A magyar törzsszövetség félelmetes haderővel rendelkezett, de a germánok sem voltak kutyaütők.Következőleg nem lehetett olyan egyszerű dolog több ezer kilométeren át ellenséges területenvonulgatni. Sokkal valószínűbb, hogy stratégiai jelentőségű, preventív hadműveletekről volt szó.Az adatok szerint a magyarok jobbára azon szereplő ellen léptek szövetségre, amely erősödni kezdettés egységes, központosított hatalmat akart létrehozni. Következőleg a katonai akciók központi céljavolt, hogy felmérje a térség erőviszonyait, megakadályozza a széttagolt, egymással acsarkodónyugat-európai tartományok hatalomkoncentrációját és elrettentsen minden erőt attól, hogymegtámadja a Magyar Fejedelemséget.(Megjegyzem: korunkban, a bipoláris hatalmi struktúra felbomlását követően ezt a stratégiátalkalmazza az USA, amin senki nem ütközik meg. Mivel az amerikai jogrendszer oly erősen védi aszerzői jogokat, szabadalmi díj illeti meg a jogutód Magyarországot!)A hadjáratok szinte mindig szerződéses jogviszony keretében történtek, kivéve az adófizetéselmaradása miatti büntetőakciókat. Az adófizetés elmaradása nyilvánvaló szerződésszegés, aminekminden civilizációban jogkövetkezménye van. Miután a pökhendi nyugat nem értett a jó szóból, amagyarok kénytelenek voltak büntetőhadjárat keretében elmagyarázni, hogy úriemberek között nemdivat a tisztességtelen magatartás. A 899-es katonai akció nem büntetőhadjárat volt, hanemklasszikus szövetségesi szerződés szerint Arnulf frank király felkérte a magyarokat, hogyleckéztessék meg Nagy Károly dédunokáját, a központi hatalom ellen berzenkedő, lombardiaiBerengár királyt. A megállapodás értelmében Arnulf biztosította a hadjárat sikeréhez szükségesfelvonulási útvonalat, a sereg ellátását, továbbá szabadrablást engedélyezett az ellenséges területen.
  • 17. 17A magyar haderő a Brenta folyó melletti csatában a háromszoros túlerő ellenére kardélre hánytaBerengár egyesített hadait és a Magyar Fejedelemség adófizetőjévé tette Itáliát. A feljegyzésekszerint „kutyára esküdve”, a rituálé szerint félbevágott kutya vérző teteme fölött kötötték meg aszerződést. A vérrel megpecsételt szerződéskötés rítusa valószínűleg azt fejezte ki, hogy aszerződésszegő úgy pusztuljon el, mint a nyomorult kutya. Később hasonló szerződéskötésektörténtek például Arnulf-al és Madarász Henrikkel, akik békét vásároltak a magyaroktól. (Arnulfkülönös viszonyban volt a magyarokkal, mert az állandóan változó érdekei függvényében holszövetséges, hol meg ellenség volt.) A briliáns módon kivitelezett itáliai hadjárat egészEurópában megkoronázta a magyarok félelmetes hírnevét, ami az imákban is kifejeződött:A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.d; A győztes magyar had Itáliában töltötte a telet, majd visszafelé jövet egyesült az alföldi ésfelvidéki régióban állomásozó fősereggel és elfoglalták a bajor-frank fennhatóság alatt állóDunántúlt, a pannon területekre ácsingózó morváknak pedig elmagyarázták, hogy hol van ahelyük. A morvák azonban nem értettek a jó szóból, következőleg a magyarok közérthetőbbmegoldást választottak: szétverték az egész Morva Birodalmat. Ennek előzménye a később mégmegemlítendő híres pozsonyi csata, amelynek keretében a morvák csatlakoztak a MagyarFejedelemségre támadó nyugat-európai egyesített haderőhöz. Vesztükre. A magyarok megsemmisítővereséget mértek a kétszeres túlerőben lévő támadókra, majd kiterjesztették a nyugati határokat azEnns folyóig, továbbá megdöntötték II. Mojmír Morva Fejedelemségét. A később kialakuló feudálisállamszervezet szláv eredetű szóhasználatából arra lehet következtetni, hogy a magyarok nembomlasztották fel, hanem meghagyták a szláv társadalmi struktúrát. (Zárójelben jegyzem meg: aRómai Birodalom sikerének kulcsfontosságú eleme volt, hogy a meghódított területeken meghagytáka tradíciókat, sőt bizonyos önrendelkezési jogot és birodalmi védelmet adtak.)Ezzel befejeződött a teljes Kárpát-medence birtokba vétele.5. A magyarság sorstragédiája: kelettől elszakadtunk, de a nyugat sosem fogadott be bennünketMi a következmény? A térség korábbi széttagoltságával szemben a magyarok egységeshatalmat hoztak létre - noha még csak törzsszövetségben - és véglegesen átrajzolták Közép-Európa politikai, etnikai, katonai térképét. A magyarság olyan hatalmi tényezővé vált, amitnem lehetett figyelmen kívül hagyni, sőt, a „kalandozásoknak” nevezett hadműveletekjelentősen befolyásolták a nyugat-európai tartományok erőviszonyait is. Ráadásul a magyarságévszázadokon keresztül védte a gőgös nyugatot a további, keletről jövő úz, besenyő, kun, tatár(mongol) támadások ellen, továbbá a délről támadó oszmán birodalommal szemben. Miközben amagyarok a vérüket ontották, Európa röhögött a markába és háborítatlanul fejlődött a MagyarKirályság oltalma alatt.Mindezekkel egyetemben a magyarság tragédiája: elszakadtunk a keleti kultúrkörtől, de aNyugat soha nem fogadott be bennünket, beleértve jelen korunkat is. Forgattunk több filmetkeleten, például Japánban, ahol azt tapasztaltuk, hogy imádják a magyarokat, különösen a zenénketszeretik. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a japán zeneiskolákban Bárdos Lajosnépdalfeldolgozásait énekelték a gyerekek. Magyarul! Sőt, komoly tudományos körökforszírozzák a japán-magyar őstörténetet, ami a magyar történelemtudományban természetesen süketfülekre talál.Mi a helyzet nyugaton? Gazdagíthattuk mi az egyetemes reál- és humán kultúrát a világhírűtudósainkkal, a zenénkkel, az irodalmunkkal, semmi nem számít. A magyarok Nyugat-Európaszemében továbbra is csak a keleti pusztákról jött barbárok. És ennek megfelelően bánnakvelünk a nagy nehezen összetákolt Európai Unióban, amely az érdekellentétek által szétszabdalttörténelméből következően sosem lesz az USA-hoz hasonló szuperállam, legföljebb
  • 18. 18nemzetállamok föderációja, ami azonban kevés a versenyképességhez. Mi azonban mégis térdrerogyva hajbókolunk előtte.Úgy látszik, nekünk immáron 500 éve mindig szolgálni kell valakit, hol az oszmán birodalmat, hol aHabsburgokat, hol a bolsevizmust, hol a nemzeti szocializmust, hol meg a „modern kor” nemzetrontóglobalizmusát, a Power Elit, a Goldman Sachs által vezényelt, Global Governance-nak nevezett újvilágrendrendet. A nemzet sorsáért felelős politikusok, magyar notabilitások tűrik a megaláztatást,sőt, dicsőítik a magyar kulturális értékek, a nemzeti identitás agyagba döngölését. Különféle uniósbizottságok, maoista múltú korifeusok és a békaevő, trianonos franciák - akik korábban frankoknak,galloknak nevezték magukat - magyarázzák el nekünk, hogy mihez tartsuk magunkat. No és miért? Apolitikusok nem veszik észre, hogy a kitűnő természeti és humán erőforrásokkal rendelkezőMagyarország ezer éven át egész jól megvolt a nyugat gyámolító segítsége nélkül is. Amikorvégre csatlakoztunk az európai intézményrendszerhez, az Európai Unió gyarmata lettünk. Kinek jóaz alávetettség státusza? Szomorú történelmi tény: a lengyeleket kivéve Magyarországot soha senkinem támogatta, csak támadta. Most ugyan miért segítené Magyarországot az érdekellentétek általszétszabdalt Európa, amely önmagát is képtelen megvédeni, amelynek tekintélye aszimptotikusjelleggel konvergál a nullához a világgazdasági és politikai folyamatokban.I. István tűzzel, vassal kiirtotta a fél országot, hogy felvegyük a kereszténységet, majd szenttéavatták, és a szellemi, erkölcsi öröksége ezer éven át megtartott bennünket. De mégsem felelünkmeg a Nyugat elvárásainak. Lelki muníció lehetne az egyház. A korunk szárnyaszegett, bénultkeresztény egyháza azonban méltatlan Szent István örökségéhez, mert enerváltan küzd a léleképüléséért és alig tesz valamit az erkölcsi romlás ellen.IV. fejezet1. Milyen haderő, milyen emberek vívták meg a nagy csatákat?Ha az ember a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő posztkommunista történészekmunkáit olvassa, azon csodálkozik, hogy ez az erőtlen, ügyefogyott, szerencsétlen magyarságegyáltalán még létezik a földkerekségen. De még a véleménydiktatúrát gyakorló bértollnoktörténészek fényes logikája sem vitathatja, hogy a honfoglalás megtörtént, hiszen különben nemlennénk itt. Ezt tehát nyugodtan kezelhetjük axiómaként. De kik művelték mindezt, milyen haderővívta meg a nagy csatákat? Hogyan hódíthatták meg a besenyők által szétvert magyarok az egészKárpát-medencét és hogyan vezethettek úgynevezett „kalandozó” hadjáratokat nyugatra ahonfoglalást követően mindössze négy évvel? Kik alkották a hadsereget? A kisgyerekek? Ugyanis atörténészeink szerint a besenyők kiirtották a magyarság zömét. Honnan lett mindössze négy évleforgása alatt ütőképes haderőnk? Az állítólag győztes besenyők nyilván elhajtották a lovainkat.Akkor viszont honnan lett hirtelen új könnyűlovasságunk, ami a magyar hadművészet alapvetőeleme?A képtelenség bizonyítására csak egyetlen tényt említek. Az ellenség által is csodált magyar stratégiaközponti elemei: szigorú fegyelem, asztrológiai precizitással kivitelezett hadmozdulatok, félelmetesfegyverek (különösen a visszacsapó íj), villámgyors lovasság, kiemelkedő lovas tudás, amit aharcosok gyerekkortól kezdődően folyamatosan sajátítottak el. A nyugati haderők nehézlovasságánakteljesítményét messze túlszárnyaló magyar haderő sikerének kulcsponti tényezője volt akönnyűlovasság, amelynek lóállományát idomított lovak képezték. A betanított lovak tökéletesharmóniában együtt harcoltak a harcossal, aki úgy ült a lovon, mint a cövek, mintha a ló és lovasa amitológiából előlépett kentaur lenne. Mi következik ebből? Egyrészt a lóállományt pótolni kellett,másrészt a harci méneket ki kellett képezni, amely folyamat legalább 5-6 évet vesz igénybe. Ezzelszemben a magyarok nemcsak meghódították és megtartották a Kárpát-medencét, hanem arra is volt
  • 19. 19erejük, hogy komoly hadsereget vezényeljenek a „nyugati frontra”, nehogy eszébe jusson valakinek aMagyar Fejedelemség ellen támadni.Kik voltak azok az emberek, akik kivívták a kelet megbecsülését és a nyugat csodálatát? A „műveltnyugat” történetírói szerint a magyarok kutyafejű tatárok, vért isznak, kivágják és megeszik azellenség szívét, rombolnak, pusztítanak, villámokat szór a szemük, a lovaglástól görbe a lábuk,a lóról nem tudnak leszállni, lovon alszanak, esznek-isznak, beszélgetnek, nyereg alatt puhítjáka húst, és ehhez hasonló orbitális baromságokat hordanak össze. Regino a Világkrónikájábanekképpen fogalmaz:„ A magyarok minden szörnyetegnél kegyetlenebb nép. Nem emberek, hanem fenevadak módjáraélnek. Ugyanis – miként a szóbeszéd járja – nyers hússal táplálkoznak, vért isznak, az elfogottemberek szívét részekre feldarabolva mintegy orvosság gyanánt lenyelik, semmilyen szánalom nemindítja meg őket, szívük nem hajlik semmiféle könyörületre.”A proletárdiktatúra szolgálatában jeleskedő, a magyar adófizetők pénzéből élő Glatz Ferenc a nyugatigyalázkodásokat is felülmúlja A magyarok krónikája című műben:„A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta azeke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok ésgyermekek lemészárlásában.”Ilyen elképesztően elfogult, a népmesék világát is túlszárnyaló, érzelmi túlfűtöttséggel terheltszövegekre bazírozzák a történészeink a magyar történelmet. No persze mondani kell valamit,mert korabeli magyar források sajnos nincsenek. De ez nem jelenti azt, hogy akkor viszont hitelesnekkell elfogadni azt, ami van. Hogy mennyire irracionálisak a korabeli krónikák, hivatkozom egy másikleírásra, amely teljes kontradikcióban áll az előzővel. Reginoval szöges ellentétben áll másokvéleménye (Ibn Ruszta, Gardizi, Marvazi):„Ezek a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnőengazdagok… Ruhájuk selyembrokátból való. Fegyvereik ezüsttel és arannyal vannak kiverve ésgyönggyel berakottak.”Ami Regino és Glatz Ferenc által propagált barbarizmust illeti, ez idáig semmilyen bizonyíték nincsa magyarok szörnyű kegyetlenkedésére és vandál pusztítására. A források zöme éppen azellenkezőjét bizonyítja: kétségtelenül fosztogattak, de nem irtották ki a lakosságot, mint például akeresztény hadak Jeruzsálem visszafoglalásakor, továbbá nem romboltak le városokat és vetették besóval, mint a rómaiak Karthágót. Sőt, még a csatákat is igyekeztek elkerülni váltságdíj fejében.Jellemző például a Sankt Gallen-i kolostor feljegyzése, amit Heribald barát írt a 926. évi magyarhadjárat kapcsán. Heribald kiváló harcosoknak és kifejezetten barátságos, jólelkű embereknek írja lea magyarokat, akik emberségesen bánnak a legyőzöttekkel és tiszteletben tartják a vallásaikat.Heribald így nyilatkozott:„Higgyétek el nekem, nem emlékszem, hogy valaha vidámabb embereket láttam volna a mikolostorunkban. Ételt és italt ugyanis a legnagyobb bőségben adtak. Amire ugyanis én azelőtt ahajlíthatatlan pincemesterünket alig tudtam megkérni, a magyarok bőségesen adtak nekem, hakértem.”A kitűnő László Gyula professzor úr odáig megy a magyarok pacifikus viselkedését illetően, hogyÉzsiás prófétát idézi: a farkas és bárány együtt legel, s az oroszlán szénát eszik, mint az ökör.Mindenesetre a marxista-leninista téziseken nevelkedett történészek is csiszoltak valamit a kőbaltamerevségű felfogásukon, például előrukkoltak egy meghökkentő ötlettel, miszerint a magyarok nemazért tették a nyereg alá a húst, hogy megegyék, hanem azért, hogy gyógyítsák vele a ló hátát, mivelaz sebes lesz a sok lovaglástól. A történész urak közül megpróbálta már valaki nyereg alatt puhítani ahúst? A könyvek nyomán én kipróbáltam. Először is a lovam idegrohamot kapott ettől a bődületeshülyeségtől, másrészt a hús rövid időn belül olyan büdös lett, hogy még a kutya sem ette meg.
  • 20. 20Amikor forgattunk egy filmet a Hortobágyon, elmeséltem a csikósoknak, hogy mit tanítanak atörténészek. A csikósok a hasukat fogták a röhögéstől. Szó szerint idézem a véleményüket:„Uramöcsém, magas ez a te történészeidnek, mint nyúlnak a lóketrec!”A mendemondákból mindössze annyi igaz, hogy a természettel egyébként is harmonikuskapcsolatban élő magyarok valóban nagy becsben tartották a lovaikat, hiszen a jó ló megmentette aharcos életét a csatában Nem véletlenül mondja a nóta: Szép asszonynak, jónak, jó járású lónakkár megöregedni!Hogy a magyar ember mennyire szereti a lovát, azt jól jellemzi a következő eset. A filmforgatásonvelünk volt egy magas rangú amerikai vendég, akit ámulatba ejtett a csikósok lovas tudása, ésbejelentette, hogy neki cowboy ősei vannak, következőleg föl akar ülni az egyik csikós lovára.Lefordítottam az óhaját. A csikós szemei szikrát szórtak, mintha a feleségét inzultálták volna, de csakennyit mondott: „Micsoda? Erre a lóra?” És faképnél hagyta az ámuló amerikait.A nyugati, égbe szökően elfogult publikációkkal szemben mások kitüntetett tisztelettel beszélnek amagyarokról. Az imént említett Ibn Ruszta mellett mások is elismeréssel beszélnek rólunk, többekközött Bölcs Leó bizánci császár, aki különösen a félelmetesen jól szervezett magyar haderőt és akatonák kiemelkedő tudását dicséri a Taktika című könyvében, ami alapvető kútfő. Ezek szerint azakkori világ nagyon jól ismerte a magyarok stratégiáját. És nemcsak a könyvekből, hanem anyugati hadseregek a harcmezőkön is részletekig menően megismerkedhettek a magyar harcmodorralés fegyverekkel. Módjukban állt tanulmányozni a harcászati stratégiánkat például akkor, amikorBulcsú horka a 954. évi megrendítő erejű hadjáratban, mindössze hat hónap leforgása alattvégigverte az egész gőgös Európát a Balti tengertől Hispánián át Itáliáig bezárólag. Tessékelképzelni: cirka ötezer kilométeren át, úttalan utakon vonulva győztes csaták sorozatát vívta meg amagyar sereg mindössze hat hónap alatt, és zsákmánnyal megrakottan tért haza Itália felől a hírhedtStrata Hungarorum-on. Ez a mai gépesített hadosztályok korában is fantasztikus logisztikai, katonaiteljesítménynek számít. Ráadásul nem az egész magyar hadsereg, hanem mindössze két hadosztályvonult fel, de a híres nyugati birodalom képtelen volt megállítani Bulcsú hadait. Való igaz, abbanaz időben polgárháború dúlt a széttagolt tartományokban, a nagy augsburgi győztes, I. Otto királybelviszályokkal volt elfoglalva.Bulcsú serege 8000 - 10.000 főből állhatott, ami jelentős, de abban az időben nem számítottgigantikus haderőnek. A létszám azonban sokkal nagyobbnak hatott, mivel a magyar harcosok 8-10úgynevezett vezetéklovat vittek magukkal, amelyek egyrészt a málhát cipelték, másrészt váltották akifáradt lovakat, harmadrészt táplálékul is szolgáltak. Elképzelhető micsoda hatást váltott ki,amikor 100.000 ló megindult. Ilyen haderőt nem lehetett megállítani. (Készítettünk egy filmet azisaszegi ütközet reprodukciójáról, ahol nem 100.000 ló, hanem csupán két huszárszázad vágtatott.Frenetikus hatású volt. Nem lehetett statívról felvenni, mert rázkódott a kamera, a szó szorosértelmében dübörgött a föld.)Bölcs Leó bizánci császár így ír:„Az előkelők (ti. a magyarok) lovainak szügyét is vas vagy nemez fedi. Sok gondot fordítanak rá,hogy gyakorolják magukat a lóhátról való nyilazásban is. Követi őket nagy csapat ló, mén és kancais, részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig a sokaság látszatának keltése végett.”A magyar történészek a nyugati páncélos seregek elsöprő fölényét propagálják, amit azonban nembizonyítanak semmivel. Például az agyonreklámozott augsburgi csatát katasztrofális vereségnekbeállító szövegek hiteltelenségére jellemző, hogy egész Európa sem tudta legyőzni Bulcsú hadait954-ben, de egy évvel később I. Ottó szedett-vedett serege megsemmisítő vereséget mért ugyanarra aBulcsúra. Abban az időben egész Európa rettegte Bulcsú nevét, aki egyébként más magyarokkal
  • 21. 21egyetemben nem volt „barbár pogány”, mert már 943-ban, más források szerint 948-banmegkeresztelkedett. (A kereszténység felvétele nem Szent Istvánnal indult!)Volt tehát éppen elég alkalom, hogy az ellenség behatóan tanulmányozza a magyar hadművészetet.Hát akkor miért nem utánoztak bennünket azok a híres nyugatiak? Miért nem alkalmaztak velünkszemben ugyanolyan hatékony stratégiát? Miért nem tudtak visszacsapó íjat készíteni, amely kétszerakkora távolságra hordott, mint a nyugati nyíl, és amely ötven méter távolságból a páncélinget isátlőtte? Miért nem nyilaztak ők is az eleresztett kantárszárral vágtató lovon hátrafelé?(Próbálja csak meg ezt valaki: nagy meglepetések érik!) Hogyan lehetséges, hogy a „művelt”Európa a tudományos ismeretei birtokában száz éven át képtelen volt legyőzni a barbármagyarokat? Lassú volt a nyugati észjárás? A kultúráját és higiéniáját oly fennhéjázón fitogtatónyugat már akkor is elleshetett tőlünk néhány dolgot: például a magyaroktól tanulták el azalsónemű használatát. De ne feledkezzünk meg a békaevő, csigaimádó, trianonos franciákról(frankok, gallok, stb.) sem, akik feltalálták a parfümöt, hogy ne kelljen annyit mosakodni, éskitalálták a paróka alá a rizsport, hogy a tetveket könnyebben el lehessen viselni. Milyen kár, hogyezek a nyugati találmányok nem voltak hatékonyak a magyarok elleni harcban!2. A magyarok hadművészete. Évszázados katonai hegemónia az európai hadszíntérenA nyugatiak tehát legalább száz éven át közvetlen közelről, sztereóban, három dimenzióbantanulmányozhatták a magyar stratégiát. De mégsem értek el semmit. Miért? Célszerű kiindulni atörténelmi tényből, amit mind a magyarellenes nyugati, mind a nem kevésbé magyarellenes marxista-leninista történelemírás elismer: a magyarok hozzávetőlegesen 50 hadjáratot vezettek nyugatra és acsaták elsöprő többségét fölényesen megnyerték. De a néhány vesztes csata sem volt jelentős, hiszenaz gátat szabott volna a további hadjáratoknak. Hogyan létezhetett egy évszázadon át folyamatosmagyar katonai hegemónia az európai hadszíntéren?Két eset lehetséges. Az egyik: az egész nyugati hadsereg alkalmatlan félhülyék gyülekezete volt.A másik: a magyar haderő kiváló hadvezérekkel rendelkező, kiemelkedően tehetséges és képzettharcosokból állt. Hatalmas elfogultság lenne azt állítani, hogy az első állítás igaz. Biztosra vehető,hogy a nyugati hadkészültség is megfelelő szintű volt, különben Európát leigázták volna azidegenek, például az Ibériai félsziget felől támadó szaracénok. Következőleg az egyetlen lehetségesmagyarázat: a magyar harcművészet párját ritkítóan magas színvonalú és különleges volt. Ebbőlegyértelműen következik, hogy a magyar seregek sikere nem csupán az állandóan emlegetett„megfutamodás színlelése” című taktikán múlott, hiszen a „megfutamodás trükköt” az ellenfélgyenge képességű, hatökör hadvezérei is hamar felismerték volna még egyetlen csatán belül is,nemhogy évtizedek alatt. Ráadásul a sereg futása nem éppen üdvözítő stratégia, mert óriásikockázattal jár, könnyen valódi vereséggé fordulhat, amit számos példa bizonyít. Éppen ezért amagyarokon kívül kevesen merték alkalmazni a hátrálásos taktikát, ami egyébként is csak egy kisrésze a komplex magyar hadvezetésnek.A magyar hadvezérek olyan bonyolult stratégiát alkalmaztak, amelynek megvalósításához akövetkező tényezőkre volt szükség: kiváló szervezettség, példás fegyelmezettség, hatékonykommunikáció hang és vizuális jelekkel (kürtjelek, zászlók), asztrológiai precizitássalkivitelezett csapatmozdulatok, kiemelkedő lovagló és harcászati tudás. Ezekkel a képességekkel anyugati seregek egyszerűen nem rendelkeztek.Forgattunk néhány filmet kiváló emberekkel, akik tisztelik őseink kultúráját és felismerték, hogy azeleink tudása és hazafisága nélkül mi most nem lennénk itt, hanem eltűntünk volna atörténelem süllyesztőjében, mint oly sok nép. Ezek az emberek – például a nagyszerű Kassai Lajos– mesélik, hogy a honfoglaló magyarok olyan bámulatos tudással rendelkeztek, amelynekelsajátításához egy élet is kevés. Mert azt nem lehet dohos fitness termekben, meg multinacionális
  • 22. 22plázákban megtanulni, az egy életmód. És magyar lelkület és virtus kell hozzá! Kassai Lajos évekalatt eljutott egy bizonyos szintre, amivel kivívta a közönség csodálatát, például egy nemzetközi lovasbemutatón leiskolázta a híres észak-amerikai indiánokat. Ő maga azonban azt mondja, csak mostkezdi megérteni, hogy milyen rendkívüli tudással rendelkezhettek az ősi magyarok. Ez a kortárstörténet is példázza, hiába látták a szemüket düllesztő nyugatiak például azt, hogy a magyarokeleresztett kantárszárral vágtató lovon hátrafelé nyilaznak halálos pontossággal, nem tudtákutánuk csinálni. Ráadásul hihetetlen ritmusérzék szükséges a pontos célzáshoz: éppen abban apillanatban kell kilőni a nyilat, amikor a vágtató ló mindegyik lába a levegőben van. Ellenkezőesetben ugyanis a ló dobbantása elrántja a nyíl irányát. Aki életében ült már lovon, az tudja, hogy mitjelent eleresztett kantárszárral rögös utakon, dimbes-dombos mezőkön vágtatni, hátrafelénézegelődni, miközben a ló pontosan arra megy, amerre a lovas akarja. Próbálja csak meg egy úrilovas! Nagy meglepetések érik. Örülhet, ha egy darabban kel föl az anyaföldről.A magyar könnyűlovasság elképesztően magas színvonalú lovas tudásáról, harcművészetérőlmég a legmegátalkodottabb nyugati források is elismeréssel nyilatkoznak. És nem csupán a IX.században, hanem a XIX. századig bezárólag. Európa szerte szinte minden huszárezredben szolgáltakmagyar tisztek, akik hatalmas reputációnak örvendtek. Például Mária Terézia korában Hadik Andrásegy bravúros huszártámadással megsarcolta Berlint, a franciáknál Bercsényi László marsall rangigvitte. Nemcsak Európában, hanem Dél- és Észak- Amerikában is harcoltak magyar huszárok. Mivelkülszolgálatot teljesítettem Peruban, gyakran láttam egy magyar huszár szobrát Limában. Azamerikai függetlenségi háborúban George Washington ezredessé nevezte ki Kovács Mihályt, akiolyan erős amerikai lovas hadosztályt alapított, amelyről az angolok azt nyilatkozták: „Mr. Kovácsezrede a „lázadók” (amerikaiak) egyetlen ütőképes alakulata.” Az amerikaiak Kovács Mihályhuszár ezredesnek szobrot is állítottak, ami ma is látható. A jelentéktelen kis tüzértisztből császárráavanzsált Napóleon, aki békaevő francia létére kiemelkedő tudású, extravagáns stratéga volt, imígyennyilatkozott: „Magyar lovassággal és francia tüzérséggel meghódítanám a világot.”A fentiek alapján látható, hogy a színlelt megfutamodás csak egy kis mozzanat volt a bonyolultmagyar hadművészetben, amelynek számos más eleme volt, közük a harcosok kiemelkedő képességeés képzettsége. Az ellenségnek két lehetősége volt: ha nem támadott, akkor nem nyert, haviszont támadott, akkor vesztett. Ez nem valami bíztató helyzet. A Bagdadban született híresföldrajztudós, Al-Maszúdi így számol be a magyar taktikáról:„A magyar vezér elsőként lovas osztagokat rendelt a szárnyakra, s úgy kezdte meg az ütközetet, hogya jobb szárny lovas osztagai a bizánciak derékhadára törtek és nyílzáport zúdítottak rá, miközbenátmentek a balszárnyra. A balszárny lovas osztagai is felvonultak és nyílzáport zúdítottak a bizánciakderékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovas osztagai kiindultak. A nyilazásígy állandóan folyt, a lovas osztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Mikor pedig a bizánciaklátták, hogy miképp bomlanak fel a soraik, s hogyan tér rájuk vissza a nyílzápor, a rendezetlensoraikkal támadásba mentek át, és az ez idáig mozdulatlanul álló fősereget rohanták meg. A magyarlovasság utat nyitott nekik (megfutamodást színlelve). Utána azonban egyetlen hatalmas nyílzáporralborították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamodásának: a magyarok ugyanis anyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásokkal megszerezték a győzelmet.”Ebbe bizony még olvasva is beleszédül az ember feje. El lehet képzelni, mi történhetett a csatafolyamán valójában. Az ellenség jobbára fel sem fogta a magyar haderő manővereit, csak néztek,mint Jocó a moziban. A nyílzápor hatására felbomlott hadsorokat a magyar lovasságkíméletlenül ütötte-verte, kaszabolta. Amire az ellenség felismerte, hogy tulajdonképpen mitörténik, addigra már el is vesztette a csatát. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az ilyen komplexmanővereket csak rendkívüli tudással, fegyelmezettséggel és jó fegyverekkel lehetett végrehajtani.Ami a magyarok nyílzáporát illeti, az elég kellemetlen élmény lehetett, mivel az úgynevezettvisszacsapó íj kétszer-háromszor akkora távolságra hordott, mint a nyugati fegyver. Következésképp
  • 23. 23az ellenség is nyilván eszeveszettül nyilazott, csakhogy volt egy kis probléma: az ellenség nyilaifélúton leestek, a magyar nyilak pedig 300 méterre hordtak és 50 méter távolságból még avékonyabb páncélt is átlőtték.3. A magyarok taktikájaMaszúdi szemléletes leírása, Bölcs Leo Taktika című könyve, A mongolok titkos története és másforrások alapján következtetni lehet arra, hogy milyen volt a gyakorlatban a magyar taktika, mikéntérvényesült a megfutamodást színlelő, hátrafelé nyilazós stratégia fölénye. Az ütközetet általában amagyarok kezdték meg a fentebb idézett módon. Nevezetesen akként, hogy a jobbszárny és abalszárny folyamatosan változtatva a pozícióját, malomkerékszerűen forgott az ellenség arcvonalaelőtt, miközben irgalmatlanul nyilazott. A jobb- és balszárny helycserés támadása bizonyára azt a céltis szolgálta, hogy a harcosok pótolhassák a kilőtt nyílvesszőket, azaz feltölthessék a tegezt, amelybe20-25 nyílvessző fért bele.Az ellenség minden bizonnyal zokon vette a meglehetősen kellemetlen inzultust és elkeseredettellentámadásba ment át. Mert mit is tehetett volna mást? Állt volna továbbra is mozdulatlanul, mint afaszent a faluvégen? Természetesen nem, hiszen akkor egyszerűen lenyilazták volna őket a lóhátról isfélelmetes pontossággal lövő magyar harcosok. Következőleg két lehetőség volt: az ellenségmegfutott, vagy támadott. Megfutni valószínűleg nem akart már rögtön a csata elején, hiszen nemazért ment oda, hogy elfusson, tehát kénytelen volt támadni. A magyar hadvezetés pontosan ezt azellentámadást akarta kiprovokálni, következőleg a lovasság némi ellenállás után oldalazó irányúmanőverrel utat nyitott az ellenségnek és látszólag elhagyta a csatateret. Mondom látszólag, mertolyan helyre vonultak, általában egy szurdokba, vagy domb mögé, amit az ellenség nem láthatott, éscsatlakoztak a már ott lévő, lesben álló csapattesthez.A kedvezőnek látszó helyzetben az ellenség könnyedén elérte az addig mozdulatlan magyar derékhadarcvonalát. Vesztére. A magyarok egy kis csetepatét követően beengedték az ellenséget a főerőkközepébe, azaz szándékosan meggyengítették a derékhadat. De nem ok nélkül. Ez a manőver a cselrésze volt. A megfutamodást színlelelő középhad harcososai hátrafelé nyilazással látványos showműsort csináltak az őket üldöző ellenségnek, de közben folyamatosan manővereztek ajobbszárny irányába. Az igazi cél az volt, hogy megerősítsék a jobbszárnyat és olyan területrehelyezzék át a csata arcvonalát, amelyet csapdaként előkészítettek, ahol várakozott az előbbemlített csapattest és a csatateret elhagyó íjász lovasság. Hiába figyelmeztettek a nyugati stratégákarra, hogy ne üldözzék a hátráló magyarokat, a csata hevében a „megfutamodás” lélektani erővel hata támadóra, amely azt hiszi, hogy megfordította az ütközet sorsát. Az ellenség tehát abban a hitbenringatta magát, hogy megnyerte a csatát, hiszen megtörte a magyar derékhadat. A középhadmeghátrálásának azonban az előbb említett stratégiai célja volt, nevezetesen az, hogy kicselezze éscsapdába csalja az ellenséget.Mi volt a csapda? A megfutamodást színlelő középhad hátrafelé folyamatosan nyilazott, amellyelnyilvánvalóan megbontotta, széthúzta a támadó ellenség sorait. Közben elérte az előre kiszemeltterületet, ahol az új hadállás szerint hirtelen szembe fordult az ellenséggel és következett aközelharc. Ez még borzasztóbb volt, mint a nyílzápor. Ha addig nem is, hát most megismerkedhetteka magyarok istenével. El lehet képzelni, mi történhetett. A hirtelen visszafordult magyar középhadkíméletlenül ütötte, vágta, kaszabolta a támadók nyilazástól felbomlott sorait. A váratlan fejleményújabb pszichés hatással járt. Miközben az ellenség azon meditált, hogy az üldözöttek egyszer csaktámadókká váltak, következett a fekete leves, a végső csapás. A széthúzott, új arcvonalhozmegérkezett a magyar haderő korábban „megfutamodott” csapatteste, amely oldalba támadtaaz ellenséget. Mivel a magyar derékhad egy része hátrálás közben átmanőverezett a jobbszárnyra, eza megerősített jobbszárny átkaroló hadmozdulattal megbontotta a támadó ellenség balszárnyát és afőerők oldalába került.
  • 24. 24Mit jelent ez? A derékhad egy részével megerősített magyar jobbszárny 90 fokkal elforgatta ahadállást: bekerítő manőverrel szétszórta az ellenség balszárnyát, a középhadát nekiszorította avisszatérő hadosztállyal megerősített magyar balszárnynak és elzárta a visszavonulás útját. Amagyar középhad pedig tovább nyomult előre. Teljes bekerítés. Sakk, matt.A hadtudomány szerint ebből a helyzetből nem lehet kitörni, ez a felállás megsemmisítő vereségeteredményez.4. A nyugatiak kiismerték a magyar taktikát és onnantól kezdve vesztettünk. Valóban?A történészeink azt állítják, hogy az augsburgi csatát követően azért szűntek meg a „kalandozások”,mert a menekülést színlelő, hátrafelé nyilazós taktikát kiismerték a nyugatiak, továbbá páncéloslovasságot vetettek be, amely elsöpörte a magyar könnyűlovasságot. Ezt a dumát jómagam is elhittemaz iskolában, mivel logikusnak tűnik, továbbá a gyermeki naivitásommal azt gondoltam, hogy atörténészek állításai megdönthetetlen, sziklaszilárd alapokon nyugszanak. Sajnos nem így van. Apártállam információs monopóliuma által meghatározott, de a korunkban is változatlanul sulykolttörténelemszemlélet alapján meglehetős szkepszissel fogadom a történészeink „tudományos” téziseit.Ebben a konkrét ügyben például a történészek egyik argumentuma sem helytálló, amit nyilván ők istudnak, és amit nem is kell különösebben bizonyítani, mivel a bizonyíték maga a történelem.Először: a nyugatiak már sokkal korábban, évtizedek óta jól ismerték a magyar taktikát, hiszena magyarok rendszeresen végigverték egész Európát. Másodszor: Európa nem Augsburgnál ésnem is Merseburgnál kezdte alkalmazni a páncélos hadviselést, hanem már a 700-as évekközepén, amikor Martell (Kalapács) Károly frank király megállította az Ibériai félsziget felől Allahnevében terjeszkedő mórokat. Harmadszor: páncél ide, páncél oda, a magyarok legalább 40hadjáratot vezettek nyugatra, amelyek döntő többségében győztek. Negyedszer: a mongolok amagyarokéhoz hasonló stratégiával még háromszáz évvel később is rendszeresen tönkreverték anyugati páncélos seregeket, köztük bennünket is Muhinál. (Habár, amint a bevezetőben írtam ez avereség erősen kétséges.)Hát akkor nézzük, mi is ez a páncélos csodataktika, amellyel a történészek szerint I. Henrik királyMerseburgnál jól elpáholta a magyarokat 933-ban. Már rögtön az elején óhatatlanul felvetődik akérdés: annyira lassú volt a nyugatiak észjárása, hogy egy évszázad kellett nekik a magyarharcmodor megértéséhez? De valóban csak annyiról van szó, hogy a németek kiismerték a magyartaktikát és onnan kezdve a magyarok térdre rogyva hajlongtak a nagy nyugati stratégák előtt? Akrónikások éppen olyan mesébe illő túlzásokkal írják le a merseburgi csatát, mint a megsemmisítővereségnek kikiáltott augsburgit. Szerintem viszont egyik csata sem volt végzetes, sőt az egymásnakellentmondó, teljesen irracionális adatokat tartalmazó nyugati forrásmunkák alapján csak egyetlenlogikus következtetés vonható le: a magyarok felvették a harcot, de visszavonultak, tehát a főerőnem ütközött meg a német sereggel sem Merseburgnál sem Augsburgnál.Mindenesetre Henrik nagy lángelme lehetett, akinek a stratégiai zsenialitását csak a történészeinkszárnyalják túl, akik elhiszik azt az épületes marhaságot, ami Widukind von Corvey bencés szerzetes(A szászok története), illetve Liudprand cremonai püspök rendkívüli fantáziára valló szövegeiben áll.Eszerint a merseburgi csata előtt a nagy király és még nagyobb hadvezér, Henrik taktikai utasítástadott az embereinek, majd megismerhetjük ennek a bravúros taktikának a következményeit is.„Amikor elkezditek a harcot, senki ne próbálja előzni a bajtársát, még ha gyorsabb is a lova, hanemegyik oldalról a pajzsoktól védve, a pajzsokon fogjátok fel az első nyíllövéseket, aztán sebesvágtatással és a leghevesebb lendülettel rohanjatok rájuk, hogy másodszor ne tudják rátok kilőninyilaikat. Lustának szidják akkor a magyarok a gyorslábú paripát, ezenfelül a melldíszek ékessége ésa fegyverek tekintélye sem nyújt védelmet nekik, hanem csak terhet jelent számukra. Eldobáljákugyanis íjaikat, szétszórják nyilaikat, sőt melldíszeiket elvetik, hogy a lovak annál könnyebben
  • 25. 25futhassanak, és csupán a menekülésre van gondjuk. De mindenható Isten, aki elvette tőlük abátorságot a harcra, megragadta tőlük a menekülés lehetőségét is.”Minő briliáns stratégia! Luitprand bizonyára nagy sikert arathatott ezzel a németséget dicsőítő,übermencs szöveggel az óvodai teadélutánokon, vagy a vénasszonyok bálján, de valóságalapja alighalehet. A szöveg szerint a német páncélos lovagok sebes vágtával olyan gyorsan beérik a magyararcvonalat, hogy a mokány magyar legényeknek nincs ideje másodszor kilőni a nyilaikat.Csodálom, hogy nem tette hozzá: még levegőt sem tudtak venni, a nagy ijedségtől sóbálvánnyádermedtek és földbe gyökerezett a lábuk. Ebben az esetben ugyanis igaz lehetne Luitprandálmodozása. Ámde a tények makacs dolgok. A nyílvessző kilövési periódusideje hozzávetőlegesen 2másodperc lehetett akkoriban. Ezt onnan tudom, hogy filmre vettünk lovasíjász bemutatókat és framepontossággal lemértük a frekvenciát, amely átlagosan egy lövés 2-4 másodpercenként. A kiválólovasíjász Kassai Lajos 1,5 másodpercenként képes lőni. Ha Kassai meg tudja ezt csinálni most,akkor a magyar harcosok is meg tudták csinálni ugyanezt a IX. században. Következőleg Luitprandszövege bizonyítottan hiteltelen, tehát a Henrik féle zseniális taktika eme része már meg is bukott.De ez még semmi. Most jön a mesebeli stratégia csúcspontja, miszerint a lomha páncélozottlovasság beéri a magyar könnyűlovasságot. Ez a Guinness rekordba illő, olimpiai bravúr akkorlenne elképzelhető, ha a nehézkes német lovaknak kentaur módjára szárnyuk nőtt volna.V. fejezet1. „A honfoglaló magyarok csúcslovakat lovagoltak” - Rolls Royce-nak számítottakLovas nemzet a magyar - mondták rólunk egykoron. Már sajnos nem az. A magyarok korábbilószeretetét mi sem jellemzi jobban, mint a népdalban megörökített igazság: Szép asszonynak jónak,jó járású lónak kár megöregedni. A tradicionális értékekre figyelemmel Széchenyi István megírta aLovakrul című művét, amelyben rámutatott a lovak gazdasági, stratégiai jelentőségére, és következetta magyar lótenyésztés utolsó sikeres korszaka. Nemcsak a honfoglalás idején, hanem azt követőenévszázadokig a huszárság volt a magyar haderő legsikeresebb alakulta, de a lósportban is világraszólóeredmények születtek. Amikor Dél-Amerikában tanulmányoztam a spanyol vérvonalból tenyésztettcaballo de paso fajtájú, szenzációsan szép járású lovakat, és kiderült, hogy magyar vagyok, a peruiemberek azonnal mondták: magyar huszár, Kincsem, Imperial. A híres magyar ló, Kincsem idejébenén még kisgyerek voltam, de apám mesélte, hogy az a ló verhetetlen volt. Csak azt a versenyt nemnyerte meg, amelyiken nem indult. A lovakon túlmenően a latinok lelkesedéssel hivatkoznak alegismertebb magyar emberre, Puskásra. Egyébiránt nemigen rendelkeznek ismeretekkelMagyarországról. Tetszik vagy nem tetszik, tény, hogy a magyarság nemzetközi hírneve még mindigelsősorban a huszársághoz és a lovakhoz kapcsolódik.Mindezek alapján elképzelhető, hogy a honfoglaló magyarok milyen nagy becsben tartották alovaikat, amelyekkel száguldoztak egész Európában a Földközi tengertől az Atlanti óceánig. Milyenlovakat lovagolhattak őseink?Dr. Sótonyi Péter akadémikus, a lovak anatómiájával foglalkozó nemzetközi hírű egyetemi tanár, dr.Bartosiewitcz László, továbbá dr. Raskó István professzorok munkássága is bizonyítja, hogy ahonfoglalás kori sírok mitokondriális DNS vizsgálata alapján a lóállomány nem volt egységes.Nevezetesen: nem bizonyított az alacsony marmagasságú turáni, hucul, tarpán fajta egyeduralma.A szenzációhajhász, dezinformáló tömegkommunikáció Raskó István professzor úrra hivatkozva, ahonfoglaló magyarság lóállományát illetően közli: „Csúcslovakat lovagoltak a honfoglaló magyarok.Azt találtuk, hogy lovaik megegyeznek a mai Türkmenisztánban található akhal-teke fajtával. Aközépkorban ezek a lovak Rolls Royce-nak számítottak, ugyanis nagyon kevés táplálékkal napi 120-130 kilométer megtételére voltak képesek.Csakhogy Raskó professzor valójában nem a fentieket, hanem pontosan a következőket nyilatkozta:
  • 26. 26 „Voltak olyan lovaik, amelyek a ma élő, Türkmenisztánban kinemesített akhal-teke fajtával mutatnakleginkább genetikai hasonlatosságot.”Raskó István professzor úr vezetésével a Magyar Tudományos Akadémia Genetikai Intézete aRégészeti Intézettel karöltve kutatásokat kezdett 2001-ben. A honfoglalás kori temetőkben találtlócsontvázak DNS vizsgálata szerint a magyarok nem csupán hucul-tarpán, hanem az akhal-teke(ahaltekini) fajtához hasonló lovakat is lovagoltak. Ez valószínűleg igaz, csakhogy a vizsgáltminták kis számából nem lehet általános következtetést levonni. Ráadásul a IX. században még nemlétezett a mai akhal-teke fajta, de nyilván létezett annak őse, következőleg lehetséges genetikairokonság a turáni ló és az akhal-teke között. Ami a honfoglalás kori sírok szélesebb spektrumúvizsgálatát illeti, a lábközépcsontokból lehet következtetni a marmagasságra, ami az esetek döntőtöbbségében 140 cm körüli érték, ami aligha lehetett akhal-teke fajta. Ámbátor elképzelhető, hogy1000 évvel korábban az akhal-teke is alacsonyabb marmagasságú volt. A sírfeltárások alapjánvalószínűsíthető, hogy a magyar lovak zöme szilaj tartással nemesített, alacsony marmagasságú,rendkívül szívós állat volt. De a vezérek és egyéb notabilitások rendelkezhettek az akhal-teke fajtárajellemző, arab beütésű, robbanékony lovakkal.A mai Türkmenisztánban található ahaltekini fajtára jellemző: 15 marok marmagasság (160 cm),száraz, hosszú végtagok, erős csontozat, jókötésű felépítés, szívósság és kiemelkedőfutásteljesítmény. Ráadásul az ahaltekini fajta jól idomítható, értelmes tekintetű, kifejezetten szép,esztétikai élményt nyújtó állat. Ennek a nemes lófajtának hozzávetőlegesen olyan a dinamikája ésa gyorsasága a páncélozott, német igavonó gebékhez (breton vagy ardenni) képest, mint aFerrarinak a Trabanthoz képest. Egyébként harcászati érték szemszögéből indifferens, hogy ahucul-tarpán vagy az akhal-teki fajta volt a meghatározó, mert mindegyik szilaj tartású magyar lófajtakiváló minőségű volt. Olyannyira, hogy a nemzetstratégiai fontosságú magyar lovat tilos voltexportálni. Ezeket a temperamentumos, robbanékony lovakat akarta leiskolázni a németnehézlovasság a vánszorgó gebéivel. Kész röhej. Képzelem, mekkora röhögés lehetett a magyarharcosok körében, amikor Henrik megpróbálta utolérni és bekeríteni őket a csörtető bádogseregével.Karinthy legjobb bohózataiba illő jelenet. Nem is beszélve arról, hogy a német sereg zömét nemlovasság, hanem gyalogság alkotta. A derék gyalogosok pedig még akkor sem futhatták le a magyarlovakat, ha a germán mitológiából merítették a képességeiket.2. Magyar könnyűlovasság kontra lomha német nehézlovasság és csetlő-botló gyalogságA világ hadtörténetében minden publikáció - legyen az ellenség vagy barát - egybehangzóan elismeria honfoglalás-kori magyar lovasság, később az extravagáns huszárság kivételes tudását és harcászatiértékét. Ami pedig a hadseregek összetételét illeti, amint már mondottam, a döntő különbség nem apáncélzat volt, hanem az, hogy a magyar haderő 100%-ban lovasságból állt, míg a nyugati seregeket70%-ban gyalogság alkotta. Ráadásul a nyugati krónikák egybehangzó állítása szerint is a szilajmagyar legények a germánoknál sokkal jobb lovasok voltak. Ezek a gyerekek olyan biztonsággalültek a nyeregben, mintha hozzá lettek volna nőve, eleresztett kantárszárral nyilaztak előre-hátra,minden irányba, miközben a ló hajszálpontosan arra ment, amerre a lovas akarta.Mindezek alapján egyértelmű, hogy a magyar könnyűlovasság úgy tért ki a nyugati hadsereg elől,ahogy akart. Természetesen elképzelhető, sőt logikus, hogy a megrázó erejű nyilazást követően nembonyolódtak közelharcba egy erősebb páncélos hadoszloppal, hanem egyszerűen otthagyták azarcvonalat, a német lovagok meg guvadt szemekkel nézhették a magyarok után gomolygó porfelhőt.Teljességgel kizárt továbbá, hogy a zömében gyalogos katonákból és lomha páncéloslovasságból álló német sereg csatára tudta volna kényszeríteni a villámgyors magyarkönnyűlovasságot. Így aztán nevetséges az állítás, miszerint a németek üldözőbe vették, elértékés lekaszabolták volna a magyar sereget Merseburgnál és Augsburgnál.
  • 27. 27Azt is mondják a tudós történészek, hogy a sáros, mocsaras vidék lassította a magyarok mozgását.Valóban? És a németekét nem? A balszerencsés Waterloo-i csata előtt Grouchy marsall arrólpanaszkodott, hogy sáros a terep, mire Napóleon: És? Wellingtonnak nem ugyanolyan sáros?Augsburgnál bizonyára a fizika törvényei fölött álló szelektív mocsárról volt szó, amiben a könnyűmagyar ló lába belesüppedt, ámde a dögnehéz páncélzatot cipelő német ló lába légpárnákon lebegettfölötte. Még szerencse, hogy a krónikás nem tette hozzá: a térséget kiválóan ismerő magyarok direktkeresték a lápos részeket, mert feltétlenül szerettek volna belefulladni a mocsárba. Ugyanis tömegesöngyilkossági hullámot indított el az a sajnálatos körülmény, hogy a németek tőrbe csalták Bulcsút,mint 904-ben Kurszánt. Olybá tűnik, a németek nem ragaszkodtak a lovagi etikához, mert a bajor-magyar határvidéken vendégségbe hívták Kurszánt és a lakomán orvul meggyilkolták.Egyébként a leírt taktika nem lehet Henrik szabadalma, hanem valószínűleg Bölcs Leó bizáncicsászártól lopta, mégpedig a Taktika című művéből, amely szerint tilos a magyarokat üldözni, hiszena megfutamodás csupán színlelt. Rendben van. No de mi történik ez esetben? Még szinte el semkezdődik a csata, de már vége is van? Hogy győzhetne így az ellenség? Sehogy. Tegyük fel, hogy azellenség nem üldözi a hátráló magyarokat, hanem megáll. Ebben az esetben a magyar bal ésjobbszárny újra kezdi a malomkerékszerűen forgó nyilazást és előbb utóbb szétlövi az ellenfélhadállását. Az ellenség viszont tehetetlen: nem tudja viszonozni a nyilazást, mert a nyugati nyilaklőtávolsága fele akkora, mint a magyaroké. A dolog tehát úgy áll: ha az ellenség üldözi amagyarokat, akkor azért veszít, ha nem üldözi, akkor meg azért.A leírtak alapján egyértelmű, hogy a magyar stratégia távolról sem csupán a színleltmegfutamodásból állt, hanem nagyon összetett volt, amit a történészek amatőr módonleegyszerűsítenek. A fő taktikai elemek: cselvetés, gyorsaság, kiemelkedő lovas tudás, kiválófegyverek, vasfegyelem, jól összehangolt, precízen végrehajtott csapatmozdulatok. Ezzelszemben a német harcosokra egyáltalán nem a vasfegyelem volt jellemző, hanem az individualizmus(a nemzetrontó liberalizmus előfutára!). Ezek a bádogos lovagok mind gazdag nemesek voltak. Alovagi életforma úri passzió volt, amelynek költségei az eget verdesték, következőleg földönfutópolgár nem lehetett lovag. A rettenetesen drága páncélruha és fegyverzet a korabeli feljegyzésekszerint negyven tehén árával egyezett meg. Ebből értelemszerűen következik az is, hogy a korabelipáncélos csapatok létszáma nem lehetett nagy. Meg sem közelíthette a „kalandozó” magyar sereglétszámát, amely általában 8 ezer - 12 ezer főre tehető.Másrészt a lovagi kódex szerint előfeltétel volt a nemesi származás, következőleg nem nagyonszerették, ha parancsolgattak nekik. Ők jobbára csak egyéni dicsőségért, az imádott nőszemélykegyeiért harcoltak. (A férfiak már akkor is elvesztették a józan eszüket, ha nőkről volt szó!Cherchez la famme - mondják a trianonos franciák.) A csodafegyverként kezelt páncélzat semlehetett döntő tényező, amit a tények is bizonyítanak, hiszen páncél ide, páncél oda a magyarokrendszeresen megverték a páncélos seregeket, például egész Európa „nyögte Bulcsú bús hadát”a 954-es megrendítő erejű hadjáratban (plágium Kölcseytől!). Érdekességképp említem,Mongóliában járva láttunk lovas játékokat, amelyek a mai napig fölöttébb népszerűek arrafelé. Azokaz emberek hihetetlenül jól lovagolnak, szinte eggyé válnak a lóval. Ebből joggal következtethetünkarra, hogy a magyarok nem erővel harcoltak a páncélos lovagok ellen, hanem a lovas tudásukathasználták ki, amelynek módját majd a következő pontban ismertetem.Ami a fegyvereket illeti, a fő fegyvernem a rettegett visszacsapó íj volt, amely kétszer, háromszorakkora távolságra hordott, mint az ellenség nyilai. Ebből az is következik, ha esett az eső, akkor amagyar sereg kitért a harc elől, mivel a nyilak hatóereje jelentősen csökkent. Így lehetett ezAugsburgnál is, ahol a rendkívül sikeres magyar támadás első hullámát követően eleredt az eső (aKézai krónika szerint). Következőleg a fő fegyvernem hiányában nyílván abbahagyták a harcot éselvonultak, amit igazolnak a krónikák is, miszerint az augsburgi vár védői látták rendezettenelvonulni a magyar sereget, mintha elmaradt volna a csata. Megsemmisítő vereség tehát
  • 28. 28semmiképp nem lehetett. Egyetlen nagy talány van: Bulcsú, Lehel és Súr hogyan eshettekfogságba. Erre majd kitérek az augsburgi csata részletes leírásában.3. Fegyverek. KözelharcSzemben a modern korunk úgynevezett fogyasztói társadalmával, amely elképesztő hatékonysággalpusztítja a környezetét, a saját életterét, a magyarok harmóniában éltek a természettel. Ellentétben anyugati seregek fegyelmezetlen zsoldosaival, a magyar hadseregben szolgáló férfiak harcoskéntnevelkedtek gyerekkoruktól kezdődően. Az őseink tehát nem megtanulták a harcot, mint a nyugatizsoldosok, hanem a harc volt az életformájuk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: az ősi magyarharcosoknak köszönhetjük, hogy mi utódok most itt vagyunk a Kárpát-medencében. A dicsőelődök kiemelkedő képessége, vitézsége nélkül a magyarság eltűnt volna a történelemsüllyesztőjében, mint oly sok nép.Gondolom, milyen nagy becsben tartotta a „civil” népesség a harcosokat, akiktől az élete függött.László Gyula szerint a lovaglás és harc tudományán kívül semmivel nem foglalkoztak, ők voltakaz „etetett emberek”. Egészségesen, természetesen éltek, jó minőségű levegőt szívtak, nem aTESCO-tól, az AUCHAN-től meg a többi multinacionális gengsztertől beszerzett, méreganyagokkaltelített műanyag élelmiszerekkel táplálkoztak. Őseink rideg állattartást folytattak, tűrték a hideget,meleget, szilaj, keménykötésű, fegyelmezett gyerekek voltak. Állandóan gyakorolták aharcművészetet, a reflex-íjon kívül mesterien kezelték a különféle egyéb támadó fegyvereket,amelyek egy részét a nyugati katonák még kézbe fogni sem tudták: kopja, kelevéz, ívelt pengéjűszablya, fokos, karikás ostorhoz hasonló ostorbuzogány acélgolyóval a végén.Mindezek ismeretében nézzük, mit tapasztalhatott a nyugati zsoldos, amikor szembekerült ezekkel amokány gyerekekkel. Ha véletlenül túlélte a találkozást, akkor volt mit mesélnie a krónikákat írónotabilitásoknak meg a különféle szalonokban tevékenykedő hölgyeknek, akik egyik ámulatból amásikba estek. Az eget is elsötétítő nyílzáport követő kézitusás magyar ellentámadás nagy élménylehetett az ellenségnek. A magyar harcosok a kézitusában is elsősorban a lovas tudásukatkamatoztatták. Amikor gyerekkoromban hallgattam a történelemtanárt, akkor első pillanatraelhittem, hogy a múzeumban látott oltári nagy kétélű kard ellen nem lehet eredményesen küzdeni egy80-90 cm hosszú szablyával. De ez nem így van!A páncélos lovasság kezdeti támadása mindig elsöprő erejű volt, amit biztos nem lehetettmegállítani, mondják a nyugatimádó szakértők. Igazuk van. Főleg, ha volt olyan idióta stratéga, akikönnyűlovasságot állított elébük. A magyar könnyűlovasságnak azonban esze ágában sem voltmegállítani a rohamozó páncélos alakulatot, amelynek kezdeti előnye később hátránnyá vált, mivela nagy inercia nyomaték miatt a nehézlovasság nem tudott manőverezni, csak tört előre, mint egyT34-es tank. Ellenben a magyarok nemcsak színlelten, hanem valóban futottak, húzták, vontákmaguk után az ellenséget, mégpedig két okból. Egyrészt azért, hogy kifáradjanak a nehézpáncélzatot cipelő lovak, másrészt pedig azért, hogy megtörjön a támadó lovasság lendülete ésfelbomoljanak a soraik. Ez a helyzet már komoly előny jelentett, mivel a szétszórt arcvonalonegyénieskedő, önállóan akciózó lovagok ellen egyenként sokkal eredményesebben lehetett küzdeni,mint a tömött hadrendben támadókkal. Ha a támadó lovasság sorai mégsem bomlottak fel, akkor amagyar lovasság nem fordult vissza, hanem elhagyta a csatateret és más irányból bukkant fel.Végül mindig sikerült elérni, hogy felbomoljon a támadó hadoszlop, amiben szerepet játszott alovagok fegyelmezetlensége is, ami Luitprand idézett szövegéből is egyértelmű (senki ne próbáljaelőzni a bajtársát, még ha gyorsabb is a lova….)A fegyelem nem tartozott a lovagi erények közé. A nemesi sorból származó lovagok harctériindividualizmusa, dicsőséghajhász önkényeskedése olyan méreteket öltött, hogy szigorúbüntetőszabályzatot dolgoztak ki a rendbontás miatt. Gyakran előfordult, hogy a
  • 29. 29csapatkapitányok nem hajtották végre a taktikai utasítást, ha az nem tetszett nekik. Példakéntemlítem: a morvamezei csatában Habsburg Rudolf elrendelte, hogy Hermann von Pfanneberg grófcsapata maradjon tartalékban egy domb mögött, amely feladat nem tetszett a grófnak és a parancsellenére is beleavatkozott a csatába. Ilyen fegyelmezetlenség a magyar seregben elképzelhetetlen volt.Például, a kiváló lovas magyarok utálták a várostromot, de nemhogy a parancs megtagadásáért, demég a vonakodásért is kivégzés járt büntetésként.Miután a lovagok támadó sora megbomlott a magyar harcosok természetesen nem álltak az ellenségmellé, mint a páncélos lovagok közötti viaskodásban szokás, hiszen a nehéz, kétélű kard csapásaita könnyű szablyával nem tudták volna kivédeni. Ellenben elvágtattak a páncélos lovag mellett ésodasuhintottak a szablyával, vagy a fokossal. Ha nem sikerült telibe találni az ellenfelet, akkor amögötte vágtató haverja újabb csapást mért az álmélkodó lovagra, akinek nem volt ideje másodszor isfelemelni a nehéz kardot. A kiválóan idomított, temperamentumos magyar lovak tökéletesösszhangban, együtt harcoltak a lovassal: pörögtek, forogtak az ellenfél körül, amit a nehézkesnémet lovas nem tudott megfelelő ritmusban követni. Ily módon hasonló, pörgő módszertalkalmaztak a közelharcban, mint a csapatmozdulatokban. Ezt persze könnyű elmondani, de amint ahátrafelé nyilazáshoz, ehhez is elképesztő lovas tudás, ügyesség kell. Próbálja meg valaki, hogyvágtában teljes erőből rávág, mondjuk egy farönkre. Örülhet, ha a nyeregben marad, feltéve, hogyegyáltalán eltalálja a rönköt. Harc közben ráadásul lényegesen komplikáltabb a helyzet, ugyanis azellenség nyilván nem áll egy helyben, mint valami szfinx, hanem az is ügyködik, izeg-mozog.Hogy milyen kardinális tényező volt a lovas tudás, arról egy hun forrás árulkodik. Attila valamelyikvezére nem tudta maradéktalanul végrehajtani a kiosztott feladatot, és a kudarcot a ló hibájakéntjelölte meg. Attila közölte vele, ha még egyszer a lóra merészel hivatkozni, akkor lefejezteti, mert:Ló és lovas egy. A ló hibája a lovas hibája.Kíváncsi voltam, milyen hatású lehet a magyar könnyűlovasság támadása, amelyben a vágtató ló éslovasa maga a támadó fegyver. A nagyvázsonyi várjátékokon megkértem egy harcost, hogy teljesvágtában sújtson le egy kitömött páncélruhára. Az első kísérletnél a fokos nem ütötte ugyan át apáncélt, de úgy behorpadt a feje, hogy abból élve nem jött volna ki ember. A második kísérletnélpedig már be is szakadt a páncélzat. A fokosnál is meghökkentőbb lehetett az ólomsúlyokkalmegspékelt karikás ostor. A jól dokumentált ’48-as szabadságharcban Rózsa Sándor szabadcsapatahasználta ezt a fegyvert: az osztrák vértesek meg csak néztek, mint borjú az újkapura.A magyarok nem ismerhették Newton törvényeit, de tapasztalatból biztos tudták, hogy az 50- 60km/óra sebességgel vágtató ló kinetikus energiája összegződik a lesújtó fokos vagy szablyaenergiájával. Így aztán megnézhette magát a nyugati katona, akit egy ilyen fokosos támadástelibe talált, ha páncélban volt, ha nem. Hasonló élményben részesült a nyugati lovag, amikor amagyar harcos szablyával támadott. Sőt, rosszabb. A speciális pengéjű magyar szablya elsőharmada úgynevezett fokél kialakítású, amelyet főként a ló elleni támadásra használtak. Aszakemberek szerint a fokél kialakítású ívelt penge alkalmas volt arra, hogy átvágja a nyugatiakkedvelt láncingét, visszafelé húzva pedig képes volt felhasítani szegény ló oldalát.A másik támadási módot Mongóliában láttuk a lovas játékokon, ami elképesztő ügyességre vall, amita magyarok is biztos meg tudtak csinálni. A lovával egyként támadó harcos szinte a földig hajolvakitért a páncélos lovag első kardcsapása elől, majd mögé kerülve szablyával elvágta aszerencsétlen ló hátsó lábának az inát. A ló azonnal összerogyott és nagy valószínűséggel maga alátemette a lovasát. De tegyük fel, szerencséje volt a lovagnak és a ló mellé puffant. Harcképességszempontjából az sem jobb helyzet. Ugyanis ló nélkül a páncélba öltözött harcos nem sokat ér. Apáncélos lovagot a csatlósa segítette fel a lóra valamiféle emelő szerkezettel a csata előtt. Acsatatéren erre nyílván nem volt mód, következőleg a lovag nemhogy nem tudott visszaszállni anyeregbe, de fel sem tudott tápászkodni. Egyet tehetett: elbúcsúzott a földi világtól, mert a támadó
  • 30. 30sereg nagy valószínűséggel eltiporta. Ha erre a rendkívüli ügyességet igénylő támadásra nem voltmód, akkor a harcosok ismét elővették a félelmetes íjakat, de nem távolról lőttek, hanem a lovag felévágtatva közvetlen közelről, 5-6 méter távolságból, mert a speciálisan kialakított hegyű nyílvesszőkátütötték páncélt is.Egyébként a magyar történelemoktatás által csodafegyverként kezelt IX. századi páncél nemvolt hermetikusan zárt, mint a középkori páncélzat, hanem rések vannak rajta, amit a magyaroknyílván jól ismertek. Következőleg a lovasíjász magyar gyerek nem vaktában lövöldözött, hanemcélzott lövéseket adott le a páncélzat réseibe. Például, ha a hős lovag fölemelte nagy nehezen afélelmetes kétélű kardját, akkor nyitott lett az alkarja és a halálbiztosan célzó magyar harcos a hónaalá lőtt, következőleg az illető lovag többet már nem emelgetett semmit. Hasonló eset voltAugsburgnál, ahol a páncélba öltöztetett Vörös Konrád nyakába fúródott egy nyílvessző. Perszekomoly tudás kellett ahhoz, hogy az íjász betaláljon a páncél résein, következőleg az egyszerűbbmegoldást is választhattak: közvetlen közelről kilőtték az ellenfél lovát. Szegény ló!VI. fejezet1. A honfoglalást követő erőviszonyok. A sorsdöntő pozsonyi csataA következő pontban példaként említek híres csatákat, amelyekben a magyarokéhoz hasonló taktikátalkalmaztak a hadvezérek. Köztük a Cannae-i csatát, amelyben Hannibál nagyon megverte arómaiakat a saját földjükön, de a Magyar Fejedelemséget nem győzte le soha senki. A titokzatosaugsburgi csata után a németek az akkori tömegpropaganda összes eszközét felhasználva világgákürtölték, hogy végre valahára sikerült csatát nyerni a magyarok ellen, de a magyar földet nemhogynem vetették be sóval, hanem a lábukat sem merték betenni oda. A Nyugat örült, hogy szövetségetköthetett a magyarokkal, és felvettük a kereszténységet. Annak azonban kevésbé örült, hogy SzentIstván megalapította az akkori Európa legerősebb keresztény államát. Voltak különfélepróbálkozások, például II. Konrád német-római császár 1030-ban nagy sereggel vonult a MagyarKirályság ellen, de megkapta a magáét. Szt. István nemcsak visszaverte a támadást, hanem üldözte,Bécsnél bekerítette és megadásra kényszerítette a német sereget. Végül II. Konrád nemhogy nemszerzett semmit, de kénytelen volt bizonyos tartományokat átengedni Magyarországnak.Mielőtt elemezném az augsburgi csatát és következményeit, térjünk vissza a honfoglalást követőeseményekre. Az úgynevezett civilizált Nyugat összevont hadereje támadást indított ellenünkmondván: tűzzel, vassal vissza kell zavarni a barbár magyarokat a keleti pusztákra. Ez a harc lesz avégső - mondták az internacionalista erők. A Teremtőhöz ugyanis hiába fohászkodtak az imáikban:Saggitis Hungarorum libera nos Domine (A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket). Nem hatottaz ima. Olybá tűnik, a teremtő Atyaúristen már a kereszténység felvétele előtt is kitüntetett szeretettelövezte a magyarokat. Ezek szerint a magukat kiválasztottnak tekintő zsidók mellett a magyarok isbibliai eredettel bírnak (Góg és Magóg fia vagyok én - mondja Ady.)III. Béla jegyzője, Anonymus imígyen szól a magyarság küldetéstudatáról:„Szkítiának első királya Magóg volt, Jáfet fia. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igennevezetes és roppant hatalmú Attila király……Ugyanazon Magóg király ivadékából eredt Ütyek,Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai. …A hét fejedelmi személyfegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon elmagának, amelyen laknia lehet. Választásuk Pannónia földjére esett, ugyanis szállongó hírből azthallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.”Ez bizony nem átlagos örökség, főleg, ha igaz lenne. A történészek fantaszta kóklernek tekintikAnonymust, amit persze nem bizonyítanak semmivel. Következőleg, ha Anonymus hirtelenreinkarnálódna, akkor ő is ugyanolyan joggal tarthatná kóklernek a marxista történészeket. Amiengem illet, Anonymus verzióját tartom hihetőnek. Árpád különleges képességű hadvezér,
  • 31. 31karizmatikus ember lehetett, akit bizonyára még az Úristen is segített, mert különben nem tudta volnavéghezvinni a honfoglalást, ami emberfölötti teljesítmény volt. Ha az Úr megnyitotta a Mózes népeelőtt a Vörös-tengert, akkor a bibliai eredet okán a magyaroknak is kijárt egy kis protekció. Csakisteni segédlettel lehetett kivédeni azt a hatalmas támadást, amit egész Európa egyesített haderejeindított a magyarság ellen. Megindult a nagy csapat. Arnulf fia, a kiskorú Lajos király a keresztényfelebarátság szellemében kiadta a jelszót:„Ugros eliminados esse!” (Elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak!)A korabeli krónikák szerint a kimondhatatlan nevű Braslavespurch vagy Brezalauspurc, a maiPozsony térségében, 907. július 4-én kezdődött a kor talán legvéresebb és legnagyobbjelentőségű ütközete, ami évszázadokra meghatározta a térség erőviszonyait és lerakta afüggetlen Magyarország alapjait. (Minő véletlen, július 4-e a függetlenség napja az AmerikaiEgyesült Államokban!) A bajor, szász, frank csapatokból verbuvált 100.000 fős haderő a Duna kétpartján vonult fel és állt szembe a mindössze 40-50.000 főt számláló magyar sereggel. Minden harcosés a sereget irányító Árpád pontosan tudta, hogy ezen a csatán áll vagy bukik a magyarság sorsa: ez ahonfoglalás záróakkordja. A tét megsokszorozta a katonák hősiességét: vagy győzünk, és akkormegmaradunk az új hazában, vagy eltűnünk a szláv népek tengerében, mint annyian mások.Ha Árpád hadvezéri zsenialitása nem lett volna elég világos a honfoglalás kivitelezésében, akkor apozsonyi csata kétséget kizáróan bizonyította a nem mindennapi képességeit. A hadvezetésimesterműnek is beillő pozsonyi csatában a magyarok nem egyszerűen győztek, hanemmegsemmisítő vereséget mértek a pöffeszkedő Nyugat hatalmas túlerőben lévő egyesítetthadseregére. Mivel a pozsonyi csata aránylag jól dokumentált, az ütközet lefolyását itt nemrészletezem, csak a végeredményt közlöm. Életét vesztette a fővezér Luitpold bajor herceg ésTheotmár salzburgi érsek, a fejvesztetten menekülő maradék alakulatokat a magyarok szétszórták,majd kiterjesztették a határokat az Enns folyóig, a népnyelv szerinti kifejezéssel: túl az Óperencián,azaz Ober Enns.A pozsonyi csatát követően idegen katona generációkon át nem merte betenni a lábát magyarföldre hódító szándékkal, kivéve a már említett II. Konrádot, de ő is rajtavesztett.Megjegyzem: a bravúros stratégiával kivitelezett, több napos ütközet ma is tananyag az AmerikaiEgyesült Államok West Point Katonai Akadémiája oktatási programjában, Görgey felvidékihadjárata szintén.VII. fejezetDzsingisz kán, Nagy Sándor és Hannibál példája.A következő fejezetben foglalkozom a katasztrofális vereségként feltüntetett augsburgi ütközettel,amelyről a létező források alapján egyetlen következtetés vonható le: egyrészt a vereség nem voltmegsemmisítő erejű, másrészt szinte biztosra vehető, hogy a magyar főerő nem ütközött meg Ottóseregével. Ennek bizonyításához néhány példával érzékeltetem, hogy a magyar hadsereg egyáltalánnem véletlenül ért el hatalmas sikereket és a történészek által folyamatosan sulykolt megsemmisítővereség alaptalan állítás. A honfoglalás kori magyarság különleges stratégiát, óraműpontossággal kivitelezett hadvezetést alkalmazott, továbbá a harcosok olyan kiemelkedőharcképességgel rendelkeztek, amellyel a nyugati seregek nem tudtak mit kezdeni, akárpáncélban voltak, akár nem. Az alábbi példákban olyan konkrét csatákat írok le, amelyekhasonlítanak a magyarok által alkalmazott meghökkentő hadvezetéshez.1. Dzsingisz kán: Indus menti csata
  • 32. 32A világtörténelem legnagyobb kiterjedésű birodalmát létrehozó Dzsingisz kán a magyarokéhozhasonló taktikával győzte le Dzselál ad-Din sah seregét az Indus menti híres csatában, pedig azarabok aztán igazán jó lovakat lovagló, kitűnő képességű harcosok voltak.A csatát az arabok jobbszárnya indította Malik emír vezetésével a mongolok balszárnya ellen, amelytámadás sikerrel kecsegtetett. Következőleg a sah átcsoportosította a balszárnya felét Malik emírtámadásához, hogy bebiztosítsa a győzelmet, és ezzel egy időben ő maga elsöprő erejű támadástvezetett a mongol derékhad ellen. A mongol derékhad folyamatosan hátrált és nyilazott, de mégisvesztésre állt. Erre föl Dzsingisz ahelyett, hogy logikusan erősítést küldött volna a rettenetesenszorongatott derékhadának, kivonta annak egy részét és átirányította a jobbszárnyra, majdfergeteges rohammal megtámadta a sah meggyengített balszárnyát. Előzőleg Dzsingiszleválasztott egy tument (hadosztály), amelyet egy szurdokba vezényelt. Az addig lesben álló tumenmost csatlakozott a Dzsingisz vezette jobbszárny támadásához, szétszórta a sah balszárnyát ésoldalba támadta, majd bekerítette a középhadát. Mi történt tehát? A sah nagy erejű támadástintézett a mongol balszárny ellen, hogy oldalba kapja a középhadat, de Dzsingisz időben észrevette amanővert és briliáns helyzetfelismeréssel elfordította a hadállást 90 fokkal és ő kerítette be az arabsereget. Tehát a mongolok is pontosan azzal a taktikával rendezték át a hadállást és kerítették be azellenséget, mint a magyarok. Ez is sakk, matt helyzet. Elképesztő mészárlás következett. A 60 ezerfős arab seregből mindössze 700 lovas tudott elmenekülni.Dzsingisz-kán esete is igazolja a magyar siker kulcsát: nem elsősorban a létszám, nem is afegyverzet, hanem a hadvezérek taktikai érzéke, helyzetfelismerő képessége, továbbá a harcosoktudása, az összehangolt csapatmunka és a hadmozdulatok precíz végrehajtása határozza meg a csatakimenetelét.2. Nagy Sándor: Gualgamelai csataA gualgamelai ütközetben az akkor mindössze 26 éves, de briliáns hadvezéri képességekkelfelvértezett Nagy Sándor fényesen bebizonyította, hogy nem a létszám, hanem a stratégia, avillámgyors helyzetfelismerő képesség és a felkészültség határozza meg egy csata kimenetelét. Amindössze 47 ezer fős, de hihetetlenül jól képzett és fegyelmezett görög (makedón) sereg álltszemben Dareiosz perzsa király elképesztően nagy, 200 ezres seregével. Nagy Sándor megkérdezte alegmegbecsültebb hadvezérét, Parmeniont, aki azt tanácsolta, hogy azonnal vonuljanak vissza, vagyéjszaka támadjanak, mert ilyen óriási erőfölénnyel szemben nem lehet tisztességes eszközökkel csatátnyerni. Sándor a hozzá méltó extravaganciával válaszolt: „Én is ezt tenném, ha Parmenion volnék.De Nagy Sándor vagyok.”Nagy Sándor az adott helyzetnek megfelelő, zseniális taktikát dolgozott ki, amelynek lényege: alehető leggyorsabban megközelítsék és futásra kényszerítsék Dareioszt. Ha ez sikerül, akkor agyőzelem biztosra vehető, hiszen a vezér futása demoralizálja az egész sereget, bármekkora létszámúis legyen az. A különös manőver óriási kockázattal járt, hiszen Dareioszt egy speciálisan képzetttestőrség védte, nevezetesen a „halhatatlanok”. Ennek ellenére a pszichés elemekre építkező stratégiaremekül működött. Dareiosz az utolsó pillanatig nem vette észre a cselt, és pont azt a hibát követte el,mint Dzselál- ad Din sah a mongolok ellen, csak fordított hadállásban.A perzsák rendelkeztek az ókori világ legnagyobb hadseregével, az arcvonal négy kilométer hosszúvolt, ám a görögöké mindössze nyolcszáz méter, amely felállás nyilvánvaló bekerítéssel fenyegetteNagy Sándor seregét. Ezt kivédendő, Nagy Sándor nem párhuzamosan, hanem 45 fokos szögben, aszárnyakat megerősítve állította fel az arcvonalat, majd meghökkentő módon, oldalazó manőverreltámadást indított perzsák balszárnya ellen. Ez a támadás azonban csak azonban csak látszólagos volt,ugyanis Sándor arra számított, hogy Dareiosz ellentámadást indít. Így is történt. Dareiosz a hadviselésszabályai szerint logikusan utasította a legjobb hadvezérét, a balszárnyat irányító Bessost, hogyazonnal állítsa meg a bekerítéssel fenyegető hadműveletet, tehát a perzsa balszárny a Nagy Sándor és
  • 33. 33Kleitosz által vezetett elit lovasság ellen indult. Sándor hadvezéri zsenialitása azonban áthúzta azóriási létszámfölényben lévő, de gyenge hadvezéri képességekkel rendelkező Dareiosz számítását.Sándor ugyanis nem vette fel a harcot az ellene küldött Bessos-al, hanem kitért előle ésfergeteges támadással betört abba a résbe, ami a perzsa balszárnyon keletkezett, és oldalbatámadta a perzsa főerőt, ahol Dareiosz tartózkodott. Ezzel párhuzamosan a négy méter hosszúdárdákkal felszerelt, félelmetes harcerővel rendelkező görög falanx frontálisan megtámadta a perzsaközéphadat, amely így két tűz közé szorult és megbomlott.A stratégia totális sikere érdekében meg kellett akadályozni, hogy Bessos visszatérhessen a perzsabalszárnyhoz, tehát Nagy Sándor ellene küldte a gyalogságot (hoplitasz). A makedón gyalogság csakkis ideig tudta feltartóztatni Bessost, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy Sándor a perzsa balszárnyonkeletkezett résbe betörve elérje a perzsa király „halhatatlan” testőrségét, ahol óriási pusztítást okozvapillanatok alatt Dareiosz közelébe került, aki kénytelen volt fejvesztetten menekülni. Amint várhatóvolt, a perzsa vezér menekülése demoralizálta az egész sereget és menthetetlenül bekövetkezett ateljes összeomlás.Az ókor legádázabb, birodalomformáló jelentőségű csatájában a görög sereg vesztesége mindösszenyolcszáz fő körül volt, ám a perzsák vesztesége meghaladta az ötvenezret. Ráadásul a fennmaradórész teljesen felbomlott, szétszóródott, harcképtelenné vált.3. Hannibál: Cannae melletti csataHannibál a Cannae-i csatában a magyar hadviseléssel szinte azonos taktikát alkalmazott, amelyről anyugati hadtörténet csodákat zeng, mert Hannibál egyszer nagy nehezen átkelt az Alpokon. (Amagyarok meg rendszeresen!) A Cannae-i ütközet a rómaiak katasztrofális vereségével végződött.A kétszeres létszámfölényben lévő római haderő megtámadta a karthágói hadállást, amelyet Hannibálvékony, de hosszú vonalban alakított ki. Középen helyezte el a gyenge fegyverzetű kelta és spanyolzsoldosokat, a szárnyakat viszont megerősítette a kitűnően képzett líbiai gyalogsággal és a félelmetesnumídiai lovasokkal, akik állítólag - a magyarokhoz hasonlóan - eleresztett kantárszárral is tudtakharcolni. A karthágói középhad ék alakban szándékosan hátrált, ám eközben a római gyalogságHannibál bal és jobbszárnya közé került. A sikeresen előretörő római főerő nem érzékelte abekerítéssel fenyegető helyzetet, Hannibál viszont felismerte a kínálkozó lehetőséget és a líbiaigyalogság oldalba támadta római középhadat.A csatát a karhágói lovasság döntötte el, amely kitűnő időzítéssel manőverezett. Hannibál utasította atehetséges alvezérét, Hasdrubált, hogy hagyja ott a balszárnyat és támadja meg a római jobbszárnyLucius Paullus vezette lovasságát. Hasdrubál kifogástalanul végrehajtva a feladatot, gyorsanmegfutamította Paullus alakulatait. Ezzel egy időben Hannibál öccse, Maharbal lovasságamegtámadta és tönkreverte a római balszárnyat, majd oldalba kapta a még mindig sikeresen támadórómai főerőt. Katasztrófa akkor keletkezett, amikor az üldözésből visszatérő Hasdrubál lovasságahátba támadta a római középhadat és elzárta a visszavonulás útját. Innen kezdődően borzalmasmészárlás következett. A 80 ezer fős római hadsereg gyakorlatilag megsemmisült. Ez volt a RómaiBirodalom hadtörténetének legnagyobb és legmegrázóbb veresége.Hannibál valóban kiváló hadvezér volt, de ezt a húzást csak egyszer lehetett eljátszani a rómaiakkal,mivel az ismert világ harmadát uraló Római Birodalom nem hülyék gyülekezete volt, hanem a kormesszemenően legjobban szervezett és kiválóan képzett haderejével rendelkezett, tehát tanultak aleckéből. Az óriási különbség tehát az, hogy a magyarok rendszeresen meg tudták valósítani ezt ahátrálásos stratégiát, Hannibál meg csak egyszer. A korábban már idézett Marcus Cato szenátorugyanis minden beszéde után kiadta a jelszót: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam(Egyébként pedig az a véleményem, hogy Karthágót a földig kell rombolni). Végül a szenátus kiadta aparancsot Cornelius Scipio Africanusnak, aki jól ismerte Hannibált. Scipio éppen Hannibál taktikáját
  • 34. 34alkalmazva verte pozdorjává a karthágói sereget Zámánál. Karthágó városát pedig a földig romboltákés bevetették sóval, hogy még fű se nőjön az ókori világ egyik legnagyobb civilizációjának helyén,amely merészelt szembe szállni Rómával.VIII. fejezet1. Az augsburgi csataA történészek katasztrofális vereségként tüntetik fel az augsburgi ütközetet, amelynek hiteles leírásanincs, a krónikák adatai irracionálisak, ráadásul egymásnak ellentmondóak, nemhogy a harckörülményei, de még a csata helyszíne sem tisztázott. Ellenben a népmesei elemekkel sűrűnteletűzdelt nyugati krónikákból megtudhatjuk: a megtáltosodott német sereg csodálatosan harcolt,patakokban folyt a vér, fejek hullottak, kő kövön nem maradt, talán még Szent György is megjelent ahétfejű sárkánnyal az égen, és arkangyalok szálltak alá lángoló pallossal, hogy megbüntessék apogány magyarokat. A magyar vezérek viszont hirtelen elvesztették minden stratégai érzéküket,egetverő marhaságokat követtek el, a harcosok ott álltak bénultan, dülledt szemekkel,földbegyökerezett lábakkal, mint a faszent és ölbe tett kézzel várták, hogy a diadalmas Ottobádogserege kardélre hányja őket. A vereség olyan megsemmisítő erejű volt, mintha egyatombomba csapódott volna bele a magyar sereg kellős közepébe. A németek azonban kegyesekvoltak: a keresztény erkölcsiség és megbocsátás égisze alatt mindenkit felkoncoltak, kivéve hétgyászmagyart. Ezeknek a vitézeknek levágták a fülét és az orrát, ámde a szemüket nem szúrták ki,hogy gyalogosan hazatántorogva elvihessék Otto király üzenetét, miszerint mostantól kezdvereszkessen mindenki, aki magyar.Hozzávetőlegesen ilyen kép alakul ki az emberben, amikor olvassa az MTA marxista ideológiánnevelkedett történészeinek tankönyveit és tudományos értekezéseit. Ezekkel az írásokkal csupánegyetlen probléma van: nem következetesek, nem logikusan építkezik az ok okozati összefüggés.Egyik tanulmány sem vonultat fel olyan okokat, amelyek ilyen súlyos vereséghez vezethettek volna.Sőt, a nyugati források alapján egyetlen logikus következtetés vonható le: lehetett valami kiscsetepaté, de a magyar főerők biztosan nem ütköztek meg Otto seregével. Ha valamelyiktörténészünk bebizonyítja az állításom ellenkezőjét, akkor esküszöm, hogy szobrot állíttatokneki a főtéren.Nézzük, mi lehet a megrögzült mese valóságtartalma!Jómagam sem tehetek mást, mint a történészek. Nevezetesen a nyugati forrásokra támaszkodom, denem hagyhatom figyelmen kívül az akkori katonai és politikai erőviszonyokat sem. A történészekszerint azért vesztettünk, mert Otto király végre felismerte a magyar stratégiát és ezen újdonsültismeretek birtokában jól elpáholt bennünket egy különféle nációkból összetákolt sereggel (bajorok,frankok, szászok, svábok, morvák). Az eddigiek alapján valószínűtlen, hogy ez a „felismerés” és abádogos haderő bevetése lett volna a vereség igazi oka. A korábbiakban már utaltam rá, hogy anémetek jól ismerték a magyar taktikát, a magyarok pedig kiválóan ismerték a lovagi hadviselést,hiszen a páncélos seregekkel szemben is győztek évtizedeken át. Az augsburgi helyzet tehátsemmiféle stratégiai, technológiai újdonságot nem jelenthetett.Az augsburgi csata szereplői:I. Otto: erőskezű király, de halovány képességű hadvezér, aki a belviszályokban, polgárháborúbanmeggyengült katonai erővel rendelkezett. A mindenféle nációból verbuvált, hitehagyott sereg, gyengeharci szellemmel rendelkezett, amelyet egyedül a fenegyerek Vörös Konrád lelkesített, aki egyébkéntéletét vesztette a csatában.A német sereg a Lech jobb partján vonult, amely hadmozdulatot a magyar felderítők folyamatosanfigyelemmel kísérték, tehát semmiféle meglepetésről nem lehetett szó.
  • 35. 35Már a csata megkezdése előtt ésszerűtlen dolog történt: a német sereg Augsburg felmentésére indult,de mégsem állt meg a városnál, hanem tovább vonult.Bulcsú: kiemelkedően tehetséges, félelmetes hírű stratéga, aki az előző évben megrendítő erejű,hadjáratban végigverte egész Európát és senki nem tudta megállítani a kitűnően szervezett haderejét.Teljességgel kizárható, hogy ez a kiváló hadvezér hirtelen elvesztette volna a józan eszét ésszembeállította volna a magyar könnyűlovasságot a német páncélos haderővel ahelyett, hogy ahagyományos taktika szerint kitért volna a támadás elől. Lehetetlen továbbá az is, hogy a németbádoghadsereg üldözhette volna a nála sokkal gyorsabb magyar könnyűlovasságot.Érthetetlen, valószínűtlen, igazolatlan események:Az augsburgi csatának óriási tragédiája, hogy tőrbe csalták a magyarok vezéreit, Bulcsút, Lélt, Súrt,és Regensburgban kivégezték őket, ami lélektanilag megrendítő erővel hatott.Nagy pech volt, hogy azon a napon esett az eső, ami erősen korlátozta a fő fegyvernem, az íjakhasználatát, de a csata ennek ellenére jelentős magyar sikerrel indult, a német sereg óriásiveszteségeket szenvedett – meghalt Konrád herceg és Ulrich püspök testvére is. A nyugati krónikásleírása szerint: „Másként következtek be az események, mint ahogy a németek gondolták. Mert a magyarok semmitnem késlekedve átkeltek a Lech folyón és megkerülve a hadsereget, nyilaikkal az utolsó légiót kezdtékel ingerelni. Hatalmas kiáltozással indították meg a támadást, és miután némelyeket levágtak,másokat foglyul ejtettek, hatalmukba kerítve az egész poggyászt, a légió többi fegyvereseit futásrakényszerítették. Hasonló módon támadták a hatodik és a hetedik légiót, és miután a legnagyobbrészüket szétszórták, megfutamították őket.”Eddig a harci helyzet tökéletesen megfelel a klasszikus magyar taktikának. A Lech bal partjánállomásozó magyar sereg egy kisebb, bekerítő egysége (martalék) átkelt a folyón és sikeresen hátbatámadta Otto nyolc légióból álló seregét és három légiót megfutamított. Ettől a ponttól kezdődőenazonban semmi nem stimmel. Otto a vészterhes helyzetben Vörös Konrádot küldte, hogy verje visszaa bekerítő magyar hadtest támadását, amit Konrád a krónika szerint sikeresen végrehajtott, majdvisszatért a német fősereghez. Fantasztikus. És mindezt Bulcsú tétlenül nézte? Nemhogy Bulcsú, deegy hatökör amatőr hadvezér is azonnal megtámadta volna a Konrád távozásával meggyengült németfősereget. Ezzel szemben Bulcsú szép csendesen üldögélve, kávézgatva megvárta, amíg Konrádvisszaveri a magyar támadást és visszatér a német arcvonalra. Majd amikor a német seregkényelmesen rendezte a sorait, akkor Bulcsú elébük állította a magyar könnyűlovasságot, hogy anémet nehézlovasság tiporja őket agyon. Teljes képtelenség!Hasonló abszurditás a krónika azon állítása is, miszerint a bekerítő hadtest nem folytatta a sikerestámadást, hanem megállt és elkezdte fosztogatni a német utóvéd poggyászát. Talán méguzsonnázni is leültek, hogy a német sereg zavartalanul rendezni tudja a megbomlott sorait. Épelmével nem képzelhető el ilyen esztelenség és fegyelmezetlenség az óramű pontossággalműködő, kiválóan képzett magyar seregről. A kitűnő harcállás után a magyarok hirtelenmeghülyültek, minden harcászati képességük köddé vált, fejvesztve menekültek, talán még a lóról isleestek ijedtükben. Ahogy a krónika írja:„A németek annyira legyőzték és megalázták a magyarokat, hogy azok többé már mukkanni semmertek.”Mukkanni sem mertek? Milyen érdekes. A történelmi tények nem igazolják, hogy csak a népmese-szerű hét gyászmagyar maradt volna meg. Ez már csak azért is lehetetlen, mert augusztus 11-én amagyar haderő újabb csatát vívott a Boleszláv herceg vezette csehekkel. A logika jelenlegi állásaszerint egy megsemmisített sereg semmiféle csatát nem tud vívni.
  • 36. 36Hol volt a csata? Az elemzések szerint a csata helyszíne Augsburgtól 10-15 kilométer távolságra, aLech folyó mezején volt, de nem sikerült kideríteni, hogy Augsburgtól északra, vagy délre. Szerintemviszont nem az a kérdés, hogy északra vagy délre, hanem az, hogy Augsburg közelébenegyáltalán nem volt döntő csata. Legalábbis a magyar főerő nem ütközött meg Ottó seregével.A kiváló hadvezér, Bulcsú bizonyosan nem választott Augsburg városához közeli helyszínt, mertakkor az előző nap még sikertelenül ostromlott várost védő katonaság hátba támadta volna amagyar sereget. Ilyen orbitális stratégiai hibát még egy amatőr, cserkész hadvezér sem követne el,nemhogy az Európa-verő Bulcsú.De nem stimmelnek más adatok sem. Például a hatalmas győzelemről áradozó nyugati forrásokszerint rendkívül problematikus a seregek létszáma. Augsburgi Gerhard elbeszélése és egyéb kétesnyugati források szerint a német sereg létszáma 20 ezer, a magyaroké pedig 120 ezer fő volt. Ezabszurditás több okból is. Egyrészt nemhogy a hadjáratban résztvevő, de a Magyar Fejedelemségösszes nemzetségének teljes hadereje sem érte el a 120 ezer főt. Másrészt egy 120 ezer fősmagyar sereg még fél lábon állva, vasvillával vagy bugylibicskával is megverte volna Ottó 20ezer fős, szedett-vedett gyülekezetét. A kevésbé elvakult történészek szerint a reális létszám: 4-6ezer fős német és 8-10 ezer fős magyar sereg.Nem valószínű továbbá, sőt egyenesen röhejes a nyugati krónikák azon híresztelése, miszerint anémet páncélos sereg halálra üldözte volna a magyarokat egészen a határig. Képtelenség ugyanis,hogy a rendkívül gyors magyar könnyűlovasság ne tudott volna könnyedén elmenekülni alomha, a nyeregben imbolygó német páncélos sereg elől. Még az ellenséges kútfők isegybehangzóan állítják, hogy a mokány magyar legények úgy ültek a lovon, mint a cövek, minthahozzá nőttek volna a lóhoz. A magyar könnyűlovasságnak mindig fő erénye volt, hogy a gyorshadmozdulataival úgy irányította a csata sorsát, ahogy akarta. Előfordult, hogy a nehézlovasságlegyőzte a könnyűlovasságot, de arra még nem volt példa a hadtörténetben, hogy a páncélosnehézlovasság üldözőbe vette volna a könnyűlovasságot és lerohanta volna őket. Ez a fizikatörvényeinek ellentmondó nevetséges állítás.2. A történészek szerint vesztes augsburgi csatának nincsenek területi következményeiMár említettem, hogy a legújabb kutatások szerint a magyarok a közhiedelemmel ellentétben nemcsupán apró termetű hucul, hanem akhal-teke fajtához hasonló lovakat lovagoltak, amelyekkönnyedén lefutották a nagytestű nyugati gebéket, amelyek ráadásul a cipelt súly miatt hamarkifáradtak. De tegyük fel, hogy Augsburgnál az összes magyar legény hirtelen elvesztette a lovastudását, a kitűnő lovak mind lesántultak és a páncélos németek leiskolázták őket az igavonógebéikkel. Ily módon mégiscsak üldözhették a magyarokat. Akkor viszont a diadalittas német seregmiért állt meg a magyar határon? Megijedtek attól a hét gyászmagyartól, akiket az elsöprőgyőzelem után elengedtek?A németek nem merték betenni a lábukat magyar földre, holott ilyen világraszóló diadal után azinvázió lett volna a következetes lépés. Ráadásul erre volt korábbi példa, nevezetesen Nagy Károlymegtámadta a Kárpát-medencét akkor uraló avarokat. Most is itt volt a remek alkalom, amire aNyugat évtizedek óta vágyott: visszazavarni a barbár magyarokat a keleti pusztákra.Hát akkor miért nem törtek be magyar földre? Azért, mert Nagy Otto nem hatökör volt, hanemértelmes király. A hangulatkeltő krónikákkal szemben Otto nagyon jól tudta, hogy az augsburgicsatában a teljes magyar haderő legföljebb ötöde vett részt. Következőleg, ha megtámadja aMagyar Fejedelemséget, akkor úgy járt volna, mint az elődei a 907-es pozsonyi csatában.Otto világosan látta: ha betenné a lábát magyar földre, akkor élve aligha jönne ki onnan, így aztán amagyar határok érintetlenül maradtak. Ennek a titokzatos vereségnek más okai lehettek. De mi?Ez itt a kérdés! Amint az előzőekben jeleztem, egyetlen logikus magyarázat lehet: a németek
  • 37. 37valamilyen tárgyalási ürüggyel tőrbe csalták a Bulcsút, Lélt és Súrt, majd kivégezték őket, mintkorábban Kurszánt. A gyalázatos cselekedet megrendítő pszichés vonzattal járt, következőleg avezérek nélkül maradt sereg némi csetepatét követően elvonult. A fősereg nem ütközött megAugsburgnál.A tőrbe csalás tisztességtelen magatartás, nem vall lovagi jellemre, ezzel nem lehet büszkélkedni,következőleg az akkori német propagandagépezet kitalálta azt a mesét, amit a történészek tanítanak,de nem bizonyítják a valódiságát semmivel. Ha valóban olyan hatalmas csata volt Augsburgnál,akkor hogyan lehetséges, hogy a mai napid bezárólag semmit nem találtak a helyszínen? Semcsontokat, sem fegyvermaradványokat, a világon semmit.Érdekességképp említem, korábban is volt hasonló eset, amikor a nyugati krónikások világraszólódiadalról írtak, miközben nem is volt csata. Ilyen eset például a catalaunumi ütközet, amelyet avilágtörténelem legvéresebb csatájaként írnak le, amelyben a Római Birodalom elsöpörte Attilahunjait. A krónikák szerint a szemben álló haderők létszáma 500 ezer, azaz fél millió fő volt.Patakokban folyt a vér, kő kövön nem maradt, ég és föld megmozdult. Ezzel szemben a realitás az,hogy egyrészt az agonizáló Nyugat-Római Birodalom képtelen lett volna ekkora hadsereget kiállítani,másrészt az akkori logisztikai viszonyok közepette legföljebb ötvenezer fős hadseregeket lehetettellátni és mozgatni. Mindenesetre a történészek szerint Flavius Aetius fényes győzelmet aratott, avilágverő Attila meg csak tátogott, mint a partra vetett hal. Már gyerekkoromban sem voltvilágos azonban, hogy a fényes győzelmet aratott római hadsereg miért vonult el, a vesztes Attilaviszont a csatatéren maradt. Olyan diadalt még nem látott a világ, hogy a győztes seregvisszavonul, a vesztes meg tartja a hadállásait. Nem érthető továbbá az sem, hogy Attila szétverthun hadserege néhány hónap múlva Róma kapujáig tört előre és senki nem állította meg.A magyarázattal a legújabb kutatások szolgálnak, miszerint Aetius és Attila magállapodástkötöttek. A csata elmaradt.Hasonló helyzet lehetett Augsburgnál is. Szó sincs arról, hogy a németek letarolhatták volna amagyar katonai haderőt. A magyarok legalább 50 hadjáratot vezettek (40-et nyugatra, 10-et déliirányba), a csaták döntő többségét megnyerték, néhányat elvesztettek, köztük a merseburgit és azaugsburgit, de egyik sem volt megsemmisítő erejű. Továbbá a csatavesztések külföldön történtek, amagyar hadsereg belhonban sem csatát sem háborút nem vesztett soha.Való igaz, a nyugati irányú hadműveletek megszűntek, mégpedig két okból: egyrészt a győztespozsonyi csata véglegesen megerősítette a honfoglalás határait, másrészt a nyugati régióbanstabilizálódott erőviszonyok alapján már nem volt racionális ok a további harcokra. A tényekazt bizonyítják, hogy a magyarságnak nem kellett félnie a nyugatról jövő támadásoktól, mert azakkori Európa legerősebb katonai hatalma és legjobban szervezett államalakulata a MagyarFejedelemség volt, amely gyakorlatilag a mérleg nyelvét jelentette a széttagolt nyugati tartományokerőviszonyaiban. Éppen ezért abszurd a történészek felfogása, miszerint Szt. István azértválasztotta a görög helyett a latin egyházszervezetet, mert félt a nyugati katonai erőtől. Ugyanmár! Az előző száz év eseményei és a korabeli erőviszonyok alapján Nyugat-Európa sokkal inkábbtartott a magyar katonai hatalomtól, mint fordítva, amit Szt. István II. Konrád elleni fényesgyőzelme is igazol. Ami pedig az állítólagos augsburgi vereséget illeti, az már csak azért sem lehetettmegrendítő erejű, mert a magyarok déli irányban továbbra is sikeresen támadták a BizánciBirodalmat. A nagy augsburgi vereség után négy évvel egészen a bizánci fővárosig,Konstantinápolyig hatoltak (Botond!).IX. fejezet1. Cui prodest?
  • 38. 38Cui prodest? – kérdezi a latin. Kinek az érdeke a történelemferdítés?A dolgozatomban vázolt súlyos ellentmondásokról, megoldatlan kérdésekről semmilyen tájékoztatástnem ad a „hivatalos” történetírás, vagy ha igen, az tökéletesen irracionális. Ezek szerint az MTA és akulturális tárca által támogatott történészek teljesen hülyének nézik a gyerekeinket,elképesztően logikátlan, bizonyítatlan állításokkal, orbitális baromságokkal, dezinformációkkaltraktálják őket, mintha nem rendelkeznének a gondolkodás istenadta képességével. Ami például ahonfoglalást illeti, a valóság az, hogy nem tudjuk pontosan, miképp történt. Egyet azonbantudunk: úgy biztosan nem, ahogy az MTA „tudományos” történelemszemlélete állítja. Az averzió egyrészt semmilyen bizonyítékkal nem támasztható alá, másrészt ellentmond a józan észnek.Szerencsére vannak történészeink, akik nem kifejezetten osztják az MTA marxista tradíciókraépítkező történelemfelfogását. Példaként említem a nagyszerű László Gyulát, aki ha mást nem tettvolna egész életében csak azt, hogy megírta A honfoglaló magyar nép élete című szenzációs művét,megérdemelné, hogy szobrot állítsanak neki a főtéren. Néhány éve forgattunk László Gyulaprofesszor úrral egy filmet, amit sajnos nem tudtunk befejezni, mert időközben meghalt a jó öreg.(Két évtizede a tömegkommunikáció területén működöm, mostanában a VIASAT-nál.) Professzor úrfelhívta a figyelmet arra: ha Bíborbanszületett Konstantin császár elbeszélése szerint a besenyőkvalóban szétverték volna a magyarságot az őshazában a gyerekeinkkel, asszonyainkkal együtt,akkor mi most nem magyarul beszélnénk. Miért? Azért, mert a megmaradt magyarság zömét az akatonaság jelentette volna, amely a megsemmisítő erejű besenyő támadás idején nem voltEtelközben. Következőleg a honfoglaló férfiak a Kárpát-medence szláv tengerében kényteleneklettek volna idegen asszonyokkal házasodni, tehát a születő gyermekek az anyanyelven, azazvalamilyen szláv nyelven beszéltek volna. Márpedig magyarul beszélünk (egyelőre még!), továbbáaz ásatások sem támasztják alá az etnikai keveredést.A kettős honfoglalás elméletét szinte bizonyító erővel leíró László Gyula bácsi szkeptikus volt afinnugor származást illetően is. Mint ahogy Körösi Csoma Sándor vagy Nemeskürty István, ő semvolt meggyőződve az MTA által erőltetett nagy finnugor rokonságról, amelyre a nyelvészetielemzéseken túlmenően nem utalnak sem a hagyományaink, sem a mondáink, sem akrónikáink, sem a régészeti adatok. Ami a nyelvészetet illeti, László Gyula másokkal egyetembenrámutatott, hogy egyéb népek nyelve, például a türk is hatott a magyar szókészletre, legalábbannyira, mit a finn. Na, erre aztán megkapta a magáét a marxista téziseken nevelkedett történészektől,miszerint: „egy történész mit nyelvészkedik!” Professzor úr frappánsan válaszolt: nem énnyelvészkedem, hanem a nyelvészek történészkednek, azaz a nyelvek kölcsönhatásából nemmegfelelően bizonyított történelmi következtetéseket vonnak le.2. Merjünk kicsik lenni?Ki a felelős a nemzeti önbecsülés leértékelődéséért, a magyar társadalom soha nem látott erkölcsiválságáért és a gazdasági romlásért? Senki. Az újdonsült polgári demokráciánkban azintézményrendszer tisztségviselői előszeretettel kivonják magukat a felelősség alól. Úgygondolják, a jogkövető magatartás csupán a polgárokra kötelező, a hatalom a törvény felett áll.Kollektív felelősség nincs. A közhatalom jogsértő magatartásának nincs jogkövetkezménye.Merjünk kicsik lenni – hirdetik a totalitárius rendszer proletárdiktatúrájának szellemi és erkölcsiörökségét hordozó pszeudoliberális korifeusok. A magukat hirtelen szociáldemokratává átkereszteltposztkommunista delikvensek legyenek csak olyan kicsik, amennyire társadalompolitikailaglehetséges, de a gyerekeinket hagyják békén! Merjünk kicsik lenni. Milyen elmés stratégia! Mégszerencse, hogy nem fűzte hozzá: legyünk hülyék is. Ehhez a világméretekben is egyedülállónemzetfelfogáshoz igazodik a Magyar Tudományos Akadémia bolsevista örökségre építkezőtörténelemszemlélete, amely nagy igyekezettel gondoskodik arról, hogy a gyerekeink nehogybüszkék legyenek a múltunkra és a kultúránkra. A „tudományos” történelemszemlélet és a
  • 39. 39tömegkommunikáció értékromboló manipulációja alapján az ember joggal csodálkozik: egyáltalánhogyan tudott a magyarság egy évezreden át megmaradni a Kárpát-medencében, a népekütközőzónájában, ha annyira jelentéktelenek voltunk és vagyunk?3. Az impotens magyar diplomácia, a világ értékítéleteAmikor Dél-Amerikában járok-kelek, a latinok két gondolattal reagálnak, ha Magyarország szóbakerül: „Puskás fantastico”, „La musica Hungara es muy bonita”. Volt azonban egy eset, amikorPuskáson kívül egy másik híres ember, jelesül Orbán Viktor nevét is megemlítették. De mitmegemlítették, egyenesen dalba foglalták, amint a YouTube-on is hallható Orbán Viktor, a latin-amerikai népdalok hőse címmel. A magyar történelem nagy alakjainak hőstetteit megénekelte TinódiLantos Sebestyén, a Kossuth-nótát az egész ország zengte, dehogy a világ másik felén egy magyarember lepipálja népszerűségben Atahualpát, San Martint és a többi szabadsághőst, arra még nem voltpélda.Érzékeltetendő, hogy milyen egetverő teljesítményről van szó, a Pew Research Center nonprofitközvélemény-kutató szervezet adatai szerint Magyarország nemhogy nincs fókuszban, de rajtasincs az érdeklődésre számot tartó országok listáján, ami a magyar diplomácia negatívcsúcsteljesítménye. Az amerikaiak többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán létezünk a földtekén.Mondok három példát. Amikor filmet forgattunk az Amerikai Egyesült Államok és Magyarországközötti kulturális kapcsolatokról, az egyik ottani polgár büszkén közölte az ismereteit, miszerintMagyarország Kína közvetlen szomszédja. De ő legalább hallott valamit. Ezzel szemben a jellemzőaz, amit a Fox TV által sugárzott vetélkedő döntőjében megcsodálhatott a közönség. A 25 ezerdolláros, fogós, ravasz kérdés így hangzott: „Mi Magyarország fővárosa?” Az egyébként esztétikaiélményt nyújtó nőszemély egyből vágta rá a választ: „Micsoda? Hungary? Sose hallottam róla. Ezbiztos valami beugrató kérdés. Milyen ország az, hogy Hungary, ott éheznek az emberek?”(Összekeverte a Hungary-t a hungry szóval, aminek a jelentése: éhes.). Mexikóban már sokkaljobban jártunk, ott megkérdezték: „Hungría? Az messzebb van, mint Canada?”4. Virtuális jogállam: elméleti demokrácia, érvényesíthetetlen alapjogok. Orbán Viktor szerint Magyarországon latin-amerikai állapotok uralkodnakOrbán Viktor olimpiai csúcsot döntő, korszakalkotó teljesítményt nyújtott azzal, hogy a személyesvarázsának köszönhetően a fél világ megismerheti Magyarországot a latin-amerikai népdalokbaágyazva, amint a YouTube-on látható. Most már csak az európai régióban kellene nekünk egy kistekintély. Miközben az államisága tizenhetedik születésnapját ünneplő Szlovákia rendszeresenkioktatja az ezeréves Magyarországot, igazán szívderítő a messzi tájakon aratott frenetikusdiplomáciai sikerünk. Erre föl mit tesz a hálátlan Orbán Viktor? Az előző ciklusban, ország-világelőtt bejelentette, hogy nálunk latin-amerikai állapotok uralkodnak. Ez fölöttébb sértőmegnyilvánulás. De nem Magyarországra nézve! Nem éppen diplomatikus húzás, hogy Orbán Viktoregy földrészt inzultál. A végén még megijed tőle Dél-Amerika.Mivel évekig külszolgálatot teljesítettem Dél-Amerikában és családi kapcsolat fűz oda, határozottankijelenthetem, hogy Orbán Viktornak fogalma sincs a latin-amerikai népek erkölcsi nívójáról. OrbánViktor csak szeretné, ha a magyar társadalom olyan mentális és erkölcsi állapotban lenne, minta gőgös Európa által lekezelt harmadik világ társadalmai. Dél-Amerikában valóban elég nagy akorrupció, de tőlünk sokat tanulhatnának. Mindenesetre óriási különbség, hogy az ottani államok nemintézményesítik, hanem üldözik a korrupciót, aminek megfelelően például a volt perui államfőt,Alberto Fujimorit nemrégiben 25 év börtönre ítélték annak a tizedéért, aminek Magyarországon márszinte hírértéke sincs.Az életminőséget döntően befolyásoló további lényeges különbség: a latin-amerikai országok védik asaját állampolgáraikat, Magyarországon viszont az állam nemhogy nem védi, de kifejezetten
  • 40. 40támadja a polgárait. A végrehajtó hatalom dumdum golyókkal lövöldöz az alkotmányos jogaikatgyakorló fegyvertelen emberekre. Sőt, a híres magyar huszár virtust megszégyenítő lovasrohamot isvezényel ellenük. Ilyen rendőri brutalitást a katonai junták uralma alatt sem láttam Latin-Amerikában.A rendszerváltoztatás után húsz évvel a magyar társadalom lélektani, erkölcsi, fizikai, materiálisállapota soha nem látott mélypontra süllyedt. Ami a demokrácia legnagyobb vívmányát, az emberijogokat illeti, a teóriával szemben az állampolgári jogérvényesítés esélye rosszabb, mint abolsevik típusú diktatúrában volt. Akkor ugyanis a hatalom kiadta a jelszót: Kuss! Ez világosbeszéd. De ha a renitenskedő polgárnak mégsem volt elég világos, akkor a fővezérek kissé bővebbenfogalmaztak: Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy! Így aztán mindenki tudomásul vette, hogydiktatúra van, ámde megvolt a remény, hogy kimennek az oroszok és a saját kezünkbe vehetjük asorsunk irányítását. Most remény sincs. Most reményvesztettség, beletörődés, politikai apátia,rezignáció, totális kapituláció van. A transznacionális erőteret vazallusként szolgáló politikai erők ésa közhatalmat gyakorló cezaromániás korifeusok demokráciát hirdetnek, de diktatúrátgyakorolnak: az egyéni érdeket a közösségi (nemzeti) érdek fölé emelik. A hatalommal való sunyivisszaélés az erkölcsi minőség mélypontja.Inkább állítsuk vissza a „becsületes diktatúrát”! A totalitárius rendszer ugyanis általában védte apolgárait, csak a parasztsággal szövetséges munkáshatalmat bíráló elemeket támadta, ellenben ajelenlegi hatalom védi a multinacionális érdekeket, de támad mindenkit, aki keresztény ésmagyar.Az Európai Unió normáival ellentétes diszkrimináció látványosan megnyilvánul egyesélethelyzetekben, nevezetesen a közhatalom (például önkormányzat) és a polgár közöttijogviszonyban, amelyben a polgár érdekérvényesítési esélye aszimptotikus jelleggel konvergál anullához. Hasonló a helyzet a magyar polgár és a multinacionális szolgáltatók közöttijogviszonyban, amely esetekben az autonómnak deklarált bírói hatalom kirívó részrehajlássalvédi a multik profitorientált érdekeit mondván, tőlük függ az ország léte, hiszen ők adják a nemzetiössztermék, az úgynevezett GDP döntő hányadát.Mindezeket összegezve: Miniszterelnök úr örülhetne, ha Magyarország olyan mentális állapotbanlenne, olyan karakteres nemzeti identitással rendelkezne, mint a gőgös Európa által lekezelt,harmadik világnak tekintett latin-amerikai társadalmak. A szándék azonban üdvözlendő: apszeudoliberális korifeusokkal szemben Orbán Viktor legalább szeretne valamilyen jövőképetkialakítani, megpróbálja helyreállítani a magyarság agyagba döngölt önbecsülését. Egészségesnemzeti identitás, értékszemlélet, hit, akarat, konstruktivitás nélkül Magyarországnak nincsesélye, hogy sikeresen működjön az európai szellemi és gazdasági struktúrában. A kérdéscsupán az alkalmazott stratégia hatékonysága, ami ez idáig nem volt átütő erejű.5. Nemzeti tragédiába torkolló, alkotmányellenes helyzet. Demográfiai krízis. Magyarország keresztre feszítéseMagyarország gyenge teljesítményének központi oka: felépültek ugyan a demokrácia intézményei, deaz intézményrendszer működése nem felel meg az európai normáknak, következőleg azalapjogok nem érvényesülnek a való életben. Nincs jogbiztonság, nincs jogegyenlőség, nincsközbiztonság, nincs szociális biztonság. Legalábbis, ami van, az meg sem közelíti az európaialkotmányosság klasszikus kritériumait. Az áldatlan állapotnak megfelelően nincs jövőkép, nembiztosított a családi élethez szükséges feltételrendszer, következőleg a migráció tömegesméreteket ölt. Kiváló szakemberek, mérnökök, orvosok, tudósok hagyják el az országot azegzisztenciális bizonytalanság, a kedvezőtlen munkafeltételek, a labilis jövőkép miatt.Nemzetközi felmérések tragikus képet rajzolnak a magyar társadalom állapotáról, amelyet areményvesztettség jellemez. Az ENSZ Népesedési Alapjának jelentése szerint az utóbbi nyolcvanévben a Föld népessége háromszorosára, azaz hét milliárdra nőtt. Ezzel szemben a magyarság
  • 41. 41lélekszáma két évtizede folyamatosan csökken, ami példátlan az ezeréves keresztényMagyarország történetében. A nemzethalállal fenyegető állapotot jól jellemzi a Gallup World Pollfelmérése, amely döbbenetes adatokat publikált a magyar társadalom válságáról, a jövőbe vetetthitének megingásáról. A 120 országban végzett felmérés szerint Magyarország a 117. helyetfoglalja el, csupán Zimbabwe, Burundi és Haiti társadalma látja sötétebbnek a jövőjét. Ezzelszemben élen járunk a depresszió terén, nevezetesen az előkelő harmadik helyet foglaljuk el azöngyilkosságok világranglistán, a nemzet jövőjét jelentő 24 év alatti korosztályban pedig a másodikhelyre küzdöttük fel magunkat a WHO megállapítása szerint. Ráadásul a tendencia vészesennövekszik. Az úgynevezett rendszerváltoztatás óta évente átlag 3000 magyar ember oltja ki a sajátéletét, az öngyilkossági kísérletek száma pedig ennek a tízszerese. A totalitárius rendszerszörnyűséges pártállami diktatúrájában 229 halálos ítéletet hajtottak végre, az utóbbi húsz évbenpedig 60.000 magyar ember oltotta ki a saját életét, ami több mint a világháború civiláldozatainak a száma.Magyarországon háborús állapotok uralkodnak a demokratikus jogállamiság égisze alatt?Mondhatnánk, hogy a nemzetközi szervezetek felmérése nem hiteles, szándékosan torzít. Sajnos ahazai vizsgálatok hasonló eredményeket mutatnak. Dr. Kopp Mária, a Semmelweis EgyetemMagatartástudományi Intézetének igazgatója hasonlóan elfogadhatatlan adatokkal támasztotta alá amagyar társadalom morális válságához kapcsolódó krónikus stressz következményeit, aminek egyiktragikus eleme, hogy a magyar férfi lakosság halálozása rosszabb, mint 1930-ban volt. Mindezt mégtetőzi a demográfiai katasztrófa, ami már nem fenyegető, hanem tragikus valóság. Aprofitorientált fogyasztói társadalom túlhajtott fejlődésének rémisztő vonzata a példátlanméreteket öltött értékválság, beleértve a nemzeti lét alapvető sejtét a családot is. A KözpontiStatisztikai Hivatal adatai szerint a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak alatt több mint félmilliófővel csökkent a magyar népesség lélekszáma. Ráadásul a tendencia fokozódik, mára elérte az évi50 ezer főt, amely szerint a magyarság lélekszáma néhány emberöltőn belül a felére csökken.Ekkora demográfiai katasztrófát még a bolsevik diktatúra sem okozott.De még ennél is megdöbbentőbb, hogy 1956 óta hat millió magzat életét oltották ki. Nehogy azthiggye valaki, hogy gépelési hiba, ismételten leírom: hat millió magzati életet vesztett el a tízmilliósMagyarország. Sokkal több, mint Magyarország összes háborús vesztesége, beleértve a holokausztáldozatait is. A nemzetromboló magzatgyilkossághoz képest szerencsések a kis jövevények, akikmegszületnek ugyan, de a devalválódott értékrendet képviselő anyák magukra hagyják őket akórházban, egy inkubátorban. A szakemberek tájékoztatása szerint azért helyezték el ezeket azinkubátorokat, mert az utóbbi években gyakran előfordult: az anyák ellökték maguktól a gyereküket,otthagyták egy kapualjban, sőt élve eltemették, ami nemcsak borzalmas bűncselekmény, hanemteljességgel összeegyeztetetlen az anyaság magasztosságával.A profithajhász anyagi világban elérkeztünk az emberi civilizáció fejlődésének egy önpusztító fokára,amelyben jelentőségüket vesztik az alapvető emberi értékek, erények: becsület, tisztesség, jóság,szeretet, együttérzés, hazafiság, tudás. A destruktív folyamat óhatatlanul a társadalom széteséséhezvezet. Nincs az a politikai ideológia, nem létezik olyan eszme, ami elfogadhatóvá tehetné anemzetromboló folyamatot. Mi vezetett a mélypontra? Kit terhel a felelősség? A totalitárius rendszertfelváltó demokratikus jogállamunk politikai erői, a hatalmi ágak, a törvényhozó, a bírói és avégrehajtó hatalom feltartják a kezüket, mint Pilátus a krédóban. Ők nem felelősek. Hát akkorki?Másokkal egyetemben a Peruban élő jogtudós gyerekem is joggal kérdezi: mi oktatjuk ki Dél-Amerikát? Az európai társadalmak általános erkölcsi válságában az előkelő mélypontot elfoglalóMagyarországon piedesztálra emelkedett az erkölcstelenség, uralkodó felfogássá vált atisztességtelen magatartás, mint a parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb eszköze. A korrupciómár szinte intézményesített formát öltött. Nem kivétel a végrehajtó hatalom, a bírói hatalom ésaz ügyészség sem, amelyek virtuális jogkövető magatartást tanúsítanak, de a valójában kivonják
  • 42. 42magukat a jog uralma alól, és ezzel akadályozzák a polgári demokrácia működését. Sőt, azállami intézmények botrányosan színvonaltalan munkájának következményeképp egyes korifeusokmintát szolgáltatnak jogsértő magatartásból, mint például Varga Gergely ügyész, akit bilincsbeverve vitt el a rendőrség, vagy Németh Norbert tanácsvezető bíró, akit hivatali visszaélés miatt vettekőrizetbe.Ily módon nem a gazdasági válság az elsődleges probléma, az csupán következmény. A„se szabály, se morál” felfogás, a dilettantizmus, a megbízatásukkal rosszul sáfárkodó politikai erőktehetetlenkedése, az írástudók árulása, az állampolgári szerepvállalás hiánya és a civil társadalombénultsága az igazi ok, ami generálta a nemzetromboló folyamatot. A morális válsághoz ráadásulszakmai dilettantizmus, szervezetlenség is társul. Ha a magyar társadalom produktív munkátvégző része olyan gyenge a szakmai és erkölcsi színvonalon működne, mint a demokratikusintézményrendszer - különösen a bírói hatalom és az ügyészség - egyes szereplői, akkorMagyarország már régen összeomlott volna.Az úgynevezett rendszerváltoztatást követő sajátos magyar demokrácia központi jellemzője: sikerültugyan felépíteni a Montesquieu-féle klasszikus hatalmi struktúrát, de az intézményrendszergyakorlati működésében nem fejeződnek ki a demokrácia eszményei, az alapjogok. Az államnem védi meg a polgárait, nem biztosítja az alapjogok érvényesülését. Nem érvényesül a Bibó félemeghatározás: A demokrácia ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik.Hogy lehet demokráciáról beszélni ott, ahol a jogaikat gyakorló tüntetőkre rohamsisakoskommandósok lövöldöznek, amit még hősies lovasrohammal is színesítenek? A polgárokegzisztenciális félelemben, bizonytalanságban élnek.Virtuális jogállam, a demokrácia látszata nem elég!Összegezve: az állam képtelen ellátni az alapvető funkcióit az Európai Unió közjogi normáinakmegfelelően.És mindeközben mit csinál a magát nemzetinek valló politikai erő? Úgy viselkedik, mint valamikívülálló, mintha semmi felelősség nem terhelné az úgynevezett rendszerváltoztatás óta eltelt húsz éveseményeiért. Súlyos felelősség terheli a Fideszt is azért, mert Magyarország a transznacionáliserőtér vazallusává, médiavezérelt szolganemzetté vált, amely nemcsak az identitását vesztette el,hanem gyakorlatilag a szuverenitását is. A magát hirtelen szociáldemokratává átkeresztelt MSZMPjogutódjával egy húron pendülve, a jobbközép parlamenti pártok is megszavazták a sarkalatostörvényeket, amelyek következtében olyan jogi, gazdasági, erkölcsi környezet alakult kiMagyarországon, ami példátlan a modern civilizációk történetében, nevezetesen: a magyar polgárhátrányba került a saját hazájában a külföldivel szemben.6. EpilógusA rendszerváltoztatásként ismert folyamat idején a legnagyobb parlamenti párt választmányitagjaként harcoltam a totalitárius rendszer önkényuralma ellen a demokratikus jogállamért. Későbbfel kellett függesztenem az aktív politizálást, mivel az 1994. évi XXIII. törvény szerint úgynevezett„Fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személy” kategóriábasoroltak. (Központi szerepem volt a Nap TV, a DUNA TV létrehozásában, a vezetésem alatt állóALFA TV dolgozta ki és bonyolította le a DUNA TV kísérleti adásait, később az ALFA TVjogutódjaként létrejött a VIASAT -nál működtem)A bonyolultan definiált tisztség összeférhetetlen a politikai szerepkörrel, ami azonban nem jelenti azalkotmányos alapjog, a véleménynyilvánítás szabadságának a felfüggesztését. Ennek ellenére ez idáignem reagáltam a hatalom visszaéléseire, ami hiba volt. Hibát követtem el azzal, hogy a demokráciaműködésében alapvetően fontos állampolgári szerepvállalást mellőzve tűrtem a hatalom jogsértő,erkölcstelen magatartását, amelynek égisze alatt egyes politikai szereplők demokráciát hirdetnek,
  • 43. 43de diktatúrát gyakorolnak. Ráadásul a keresztény kultúrkör, az európai alkotmányosság jogi éserkölcsi normáival szöges ellentétben nemhogy nem tanúsítanak jogkövető magatartást, hanem mégki is vonják magukat a felelősség alól. Helyette bátran vállalják a politikai felelősséget. Azmicsoda? A magyar jogrendszer nem ismer ilyen kifejezést!Mivel aktív szereplője voltam a rendszerváltoztatási folyamatnak, engem is felelősség terhel azért,mert nem teljesült a választópolgárok akarata, a nemzetépítő eszmény. De mentségemre szolgáljon,mi annak idején nem virtuális jogállamot akartunk, hanem valóságos képviseleti demokráciáraépítkező alkotmányos jogállamot, amelynek keretében Magyarország ismét konstruktívszereplője lehet az európai szellemi és gazdasági struktúrának, amelyben a népszuverenitás elveérvényesül, és a közhatalom nem a globalizmust, hanem a nemzetet szolgálja.Ady A fajok cirkuszában így kesereg: Céljainkat elcélozták, Életünket már elélték. Cirkusz-ponyvák Bohóc-sorsa leng előttünk.Bohóc-sors? Az jár nekünk?Tompa Mihály hasonló borúlátással fogalmaz A gólyához című költeményében:„…pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve széthull nemzetünk.”Illyés Gyula a nemzethalál vízióját festi le a Magyarok című írásaiban (Nyugat, 1933):„…ez a pusztulás csak az ilyen magunkfajtákat riasztja, akik olyan légszerű valamiből akarnakmegélni, mint egy nép szelleme és nyelve. A földnek és az adószedőknek tökéletesen mindegy. Ha egynép meg akar halni, kinek mi köze hozzá? A föld nem marad üresen.”Antall József a halálos ágyán ezekkel a szavakkal búcsúzott a földi élettől:„Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme.”Hol van a keresztény Magyarország? Magyarországon már nem a külföldi, hanem a magyar polgáridegen. A keresztény kultúrkörben nevelkedett ember már nem érzi magát otthon a saját hazájában.Causa finita?Trianon nem volt elég? Nekünk Mohács kell? Talán az a sors vár a keresztény magyarságra, amit afrancia felvilágosodás nagy alakja, Voltaire prognosztizált:„A kereszténységet tizenkét tudatlan halász indította el. Én megmutatom a világnak, hogy egyetlenfrancia ki tudja irtani.”Budapest, 2011. december havában.Irodalomjegyzék:01. László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete - Budapest, 1997. Püski Kiadó02. László Gyula: Múltunkról utódainknak – Budapest, 1999. Püski03. László Gyula: A honfoglaló magyarok – Budapest, 1996. Corvina04. László Gyula: Számadás népünkről – Budapest, 1986. Ifjúsági Lap-és Könyvkiadó05. László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról – Budapest, 1982. Móra Ferenc Könyvkiadó06. László Gyula: Árpád népe – Budapest, 1986. Magyar Helikon07. László Gyula: „Emlékezzünk régiekről…” – Budapest, Móra Kiadó08 László Gyula: Őstörténetünk – Budapest, 1980. Tankönyvkiadó09. Fodor István szerk.: A honfoglaló magyarság – 1996. Magyar Nemzeti Múzeum katalógus
  • 44. 4410. Fodor István: Verecke híres útján – Budapest, 1980. Gondolat Kiadó11. Illyés Gyula: Árpád12. Fodor, Diószegi, Legeza: Őseink nyomában – Budapest, 1996. Helikon és Magyar Könyvklub13. Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi – Budapest, 1986. Zrínyi Katonai Kiadó13. Kristó Gyula: Az augsburgi csata – Budapest, 198514. Kristó Gyula: Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig – Bp. 1980.15. Négyesi Lajos: Az augsburgi csata – Budapest, 2003. Hadtörténeti Közlemények16. Csorba Csaba: „Árpád jöve magyar néppel” – Budapest, Helikon Kiadó és Magyar Könyvklub17. Csorba Csaba: Árpád népe – Budapest, 1997. Kulturtrade Kiadó18. Csorba Csaba: A magyarok vezérei - Budapest, 2008. Anno Kiadó19. Balázs György: MAGYAROK. Egy európai nemzet születése - Budapest, 1990. Kossuth Kiadó20. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép – Budapest, 1996. Balassi Kiadó21. Győrffy György: A kalandozások kora - In: Magyarország története (Sz: Székely György),198422. Győrffy György: István király emlékezete – Budapest, 1973. Magyar Helikon23. Gesta Hungarorum – Budapest, 1977. Magyar Helikon24. Chronica Hungarorum – Budapest, 1973. Magyar Helikon, Zrínyi Nyomda25. Thuróczy János: Magyar krónika – Budapest, 1957. Magyar Helikon26. Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól – Budapest, 1981. Magyar Helikon27. Dr. Révay József: Árpádok virága – Budapest, 1929. Franklin -Társulat28. Bölcs Leó: Taktika – Budapest, 1900. In: A magyar honfoglalás kútfői (Pauler Gy., Szilágyi S.)29. Widukind: A szászok története – Budapest, 1975. MEH30. Augsburgi Gerhardt: Szent Udalrik élete – Bp. 1986. In: MEH (Szerk.: Győrffy György)31. Ibn Rusta – A magyar honfoglalás kútfői (Szerk.: Pauler Gyula, Szilágyi Sándor)32. Liudprand: Antapodosis – MEH (A magyarok elődeiről és a honfoglalásról)33. Hanák Péter szerk.: Egy ezredév – Budapest, 1986. Gondolat Kiadó34. Borosy András: A XI-XIX századi magyar lovasságról – Bp. 1962. Hadtörténeti Közlemények35. Borosy András: Magyarország hadügye és háborúi a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig36. Hóman Bálint, Szekfű Gyula: Magyar történet – Bp. 1935.37. Kalmár János: Régi magyar fegyverek – Bp. 197138. Gáspár Zsuzsa, Horváth Jenő szerk.: Királyok könyve - Budapest, 1994. Officina Nova39. Nógrády Á., Pálffy G., Velkey F.: Magyar uralkodók – Debrecen, Tóth Kiadó40. Lázár István: Képes magyar történelem – Budapest, 1993. Corvina, Magyar Könyvklub41. Tardy Lajos: Régi feljegyzések Magyarországról – Budapest, 1982. Móra Ferenc Kiadó42. Varga Domokos - Vekerdi László: A világ kereke – Budapest, 1985. Móra Kiadó43. Kenneth Clark: Nézeteim a civilizációról – Budapest, 1985. Gondolat Kiadó44. Nemeskürty István: A bibliai örökség – Debrecen, 1991. Szabad Tér Kiadó45. Nemeskürty István: Meddig várjunk? Számvetés az új évezred küszöbén -1996. Szabad Tér46. Kun Péter: Szelek szárnyán – Budapest, 2003. Arkadas Kiadó47. Dr. Wolfgang Tarnowszki: Lovagok – Budapest, 1990. Tessloff és Babilon Kiadó48. Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? – Budapest, 2004. Püski Kiadó49. Bakay Kornél: Megjegyzések a „Magyarország története” sorozat nyitó köteteihez50. Padányi Viktor: Vérbulcsu – Ausztrália, 1955.51. Kassai Lajos: Lovasíjászat - Budapest, 2001. Dee-Sign Kiadó52. Földi Pál: Nagy hadvezérek – Budapest, Anno Kiadó53. Anthony Livesey: Nagy hadvezérek, nagy csaták – Marshall Editions Ltd. 1987.54. R. G. Grant: Csaták – London, 2005. Dorling Kindersley Ltd., Euromedia Group Hungary Kft.55. Kertész István: Ókori hősök, ókori csaták – Budapest, 1999. Korona Kiadó56. Kubinyi Tamás, Pörzse Sándor: BULCSU – Budapest, 2008. Pytheas Könyvkiadó57. Dibás Gabriella szerk.: MAGYAROK. Mítoszok és legendák – Budapest, Lilliput Kiadó58. Deák István: Volt egyszer egy tisztikar – Budapest, 1993. Gondolat59. Barcy Zoltán, Somogyi Győző: Magyar Huszárok - Budapest, 1987. Móra60. Zachar József szerk.: The Hungarian Hussar – Budapest, 2000. Corvina