Your SlideShare is downloading. ×
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
A bíróságok alkotmányellenes működése
Upcoming SlideShare
Loading in...5
×

Thanks for flagging this SlideShare!

Oops! An error has occurred.

×
Saving this for later? Get the SlideShare app to save on your phone or tablet. Read anywhere, anytime – even offline.
Text the download link to your phone
Standard text messaging rates apply

A bíróságok alkotmányellenes működése

588

Published on

A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása és a totalitárius rendszer bukása után a magyar társadalom előtt megnyílt az út a felemelkedésre. Magyarország történelmi esélyt kapott, hogy helyreállítsa …

A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása és a totalitárius rendszer bukása után a magyar társadalom előtt megnyílt az út a felemelkedésre. Magyarország történelmi esélyt kapott, hogy helyreállítsa a kontinuitását az európai vérkeringésben, ismét szerves része legyen az euroatlanti civilizáció szellemi, gazdasági struktúrájának. Ámde sokkal gyengébben szerepelünk a vártnál. Az úgynevezett rendszerváltoztatás után húsz évvel társadalomlélektanilag sokkal rosszabb a helyzet, mint a parasztsággal szövetséges munkásosztály bolsevik típusú diktatúrájában volt. Akkor ugyanis mindenki tudta, hogy külső erőtér által vezérelt diktatúra van, amit a polgárok kénytelenek elviselni, de megvolt a remény, hogy kimennek az oroszok és a magyarság a saját kezébe veheti az ország irányítását. Most remény sincs! A transznacionális monetáris oligarchia erőterét vazallusként szolgáló közhatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol. A demokrácia égisze alatt sunyi autokrácia tombol, amelynek jogi és erkölcsi irányelveit az ügyészség és a bírói hatalom Kádár-rezsimben szocializálódott notabilitásai határozzák meg.

Published in: Automotive
0 Comments
0 Likes
Statistics
Notes
  • Be the first to comment

  • Be the first to like this

No Downloads
Views
Total Views
588
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
1
Actions
Shares
0
Downloads
3
Comments
0
Likes
0
Embeds 0
No embeds

Report content
Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
No notes for slide

Transcript

  • 1. Sótonyi József: Az ügyészség és bírói hatalom alkotmányellenes működése Az igazságszolgáltatás szakmai és erkölcsi minősége nem felel meg az európai alkotmányosság normáinak A társadalmi kontroll nélkül működő bírói hatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol Az önkényuralom győzelme, a demokrácia bukása: pártállam helyett autoriter bírói állam Orwelli demokrácia: mindenki egyenlő, de a bírák egyenlőbbek Virtuális jogállam: felelősség nélküli, contra legem ítélkezés Kinek a nevében ítélkezik az illegitim bírói hatalom? 1; A bírói hatalom és az ügyészség rombolja a magyar demokrácia minőségét, obstruálja Magyarország jogállami működését. Az intézményrendszer gyakorlati működésében nem fejeződnek ki az alkotmányos jogok. A bírói hatalom legitimitása. Szimuláljuk a jogállamiságot című színjáték A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása és a totalitárius rendszer bukása után a magyar társadalom előtt megnyílt az út a felemelkedésre. Magyarország történelmi esélyt kapott, hogy helyreállítsa a kontinuitását az európai vérkeringésben, ismét szerves része legyen az euroatlanti civilizáció szellemi, gazdasági struktúrájának. Ámde sokkal gyengébben szerepelünk a vártnál. Az úgynevezett rendszerváltoztatás után húsz évvel társadalomlélektanilag sokkal rosszabb a helyzet, mint a parasztsággal szövetséges munkásosztály bolsevik típusú diktatúrájában volt. Akkor ugyanis mindenki tudta, hogy külső erőtér által vezérelt diktatúra van, amit a polgárok kénytelenek elviselni, de megvolt a remény, hogy kimennek az oroszok és a magyarság a saját kezébe veheti az ország irányítását. Most remény sincs! A transznacionális monetáris oligarchia erőterét vazallusként szolgáló közhatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol. A demokrácia égisze alatt sunyi autokrácia tombol, amelynek jogi és erkölcsi irányelveit az ügyészség és a bírói hatalom Kádár-rezsimben szocializálódott notabilitásai határozzák meg. Erre mondhatják egyes pszeudoliberális körök, hogy a jogsértés csak látszat. Igazán? Akkor hivatkozom az Európai Bíróság többször hangsúlyozott állásfoglalására: nem elég, ha az intézményrendszer szervei törvényesen működnek, a törvényességnek még a látszatát is garantálni kell. Ellenkező esetben megrendül a Montesquieu féle struktúra ágaiba, a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalomba vetett társadalmi bizalom, ami a demokrácia halálát jelenti. Utalok továbbá a Nemzetközi Ügyészi Egyesület etikai kódexére, amelynek 1. pontja így szól: Az ügyészek mindenkor tisztességesen és megfelelő gondosságot tanúsítva járjanak el; hivataluk gyakorlása során legyenek következetesek, függetlenek és pártatlanok, és ennek a látszatát is őrizzék meg. Sajnos egyáltalán nem látszatról van szó. Felépültek ugyan a demokrácia intézményei, de az intézményrendszer gyakorlati működésében nem érvényesülnek a demokrácia eszményei, az alapjogok. Miért? Azért, mert a Kádár-rezsimben szocializálódott bírói kar és a vele kollaboráló ügyészség prominens vezetői és azok tanítványai képtelenek elszakadni a totalitárius rendszer ideológiai, erkölcsi örökségétől. A „szocialista törvényességet” követő ügyészség bolsevista őskövületeinek elkötelezettségét mi sem jellemzi jobban mint az, hogy a Legfőbb Ügyészség Pártbizottsága még az úgynevezett rendszerváltás idején is határozatban ítélte el Nagy Imre és mártírtársainak rehabilitálását. Továbbá, az újkori magyar demokrácia elmúlt két évtizedében a törvényesség betartásáért felelős ügyészség nem emelt vádat a tömeggyilkos kommunista korifeusok ellen. Mit jelent ez? Noha expressis verbis nem fejezi ki, az ügyészség függetleníti magát az euroatlanti civilizáció jogi és erkölcsi normától, szervilis módon követi az Alaptörvényben tiltott totalitárius rendszer, a bolsevizmus tradícióját. Az illegitim Kádár-rezsimet szorgalmasan kiszolgáló bírák, ügyészek hol vannak? Nem börtönben ülnek, hanem diktálnak: a rendszerváltás után húsz évvel kioktatják az ezeréves keresztény Magyarország társadalmát jogkövető magatartásból, és a demokrácia égisze alatt gátlástalanul felveszik a fizetésüket az adófizetők pénzéből. Való igaz, a jobb erkölcsiséggel megáldott bírók bocsánatot kértek a magyar társadalomtól, többek között dr. Sárközy Endre, amint a Hol zsarnokság van … egy bíró vallomásai című dokumentumfilmben látható. Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza kitűnő filmjében Sárközy bíró úr elmeséli, hogy a szovjetbérenc bolsevista korifeusok utasítására halálra ítélt embereket, de később nem tudott elszámolni a lelkiismeretével, következőleg befejezte a bírói terrort. A rongyember bírák és ügyészek java része azonban nem kért bocsánatot. Sőt! A magyar hazafiakat akasztófára küldő Vida Ferenc féle vérbírák és ügyészek gondoskodtak arról, hogy ne lehessen
  • 2. 2 őket felelősségre vonni, mert az úgynevezett rendszerváltoztatás után is döntően befolyásolják a jogalkotást és a bírói hatalom autoriter működését. Két évtizeddel a bolsevizmus bukását követően nagy kínkeservesen hatályba lépett a kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény, ami most már tökéletesen értelmetlen jogdogmatikai maszlag, hiszen a felelős delikvensek időközben eltávoztak a földi világból. Való igaz, az ügyészség nem hivatalból, hanem hatalmas társadalmi nyomásra tett valami kényszeredett látszatintézkedést a kommunista fővezér Biszku Béla ellen, aki a mai napig hirdeti, hogy 1956 ellenforradalom volt. Az ügyészség mi célból költi az adófizetők pénzét zéró eredménnyel kecsegtető eljárásra? Biztosra vehető, hogy az enervált fellépésnek nem lesz semmilyen jogkövetkezménye. Ellenben az állampolgárokat hülyének néző ügyészség előadja a Szimuláljuk a jogállamiságot című színjátékot, ami nagy sikerre számíthatna egy Nóti Károly bohózatban, de jogi relevanciával nem bír. A Montesquieu féle struktúra ágai közül a törvényhozó és a végrehajtó hatalom demokratikus legitimitással rendelkeznek, hiszen a választópolgárok akarata alapján gyakorolják a hatalmat. Ámde a függetlenségét rögeszmésen hangoztató harmadik ág, a bírói hatalom milyen társadalmi legitimitással rendelkezik? A bírákat ki választotta meg? Senki. Nem is beszélve az alkotmányos rend betartatásáért felelős ügyészségről, amely az intézményrendszer része ugyan, de nem tartozik a klasszikus hatalmi ágak közé. Az ügyészség és a bírói hatalom emberek életéről dönt, de mindkét szervezet felelőssége aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. Az úgynevezett rendszerváltoztatás idején a legnagyobb parlamenti párt választmányi tagjaként harcoltam a kommunista diktatúra ellen a jogállamért. Később az 1994. évi XXIII. törvény szerint eljáró parlamenti bizottság „Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek” kategóriába sorolt a tömegkommunikációban betöltött szerepem alapján (Nap TV, Duna TV, ALFA TV, VIASAT), ami összeférhetetlen a politikai funkcióval, következőleg felfüggesztettem a működésemet. De ez nem semmisíti meg az addigi szerepvállalásomat és társadalmi felelősségemet. A demokrácia szabályai szerint megválasztott tisztségviselőként jómagam is felelős vagyok a magyar demokrácia minőségéért, és joggal kijelenthetem: nem ilyen demokráciát akartunk. A választópolgárok akaratával szemben az újdonsült demokráciánk gyatra minősége nem méltó az ezeréves magyar jogállamiság tradíciójához, fényévnyi távolságra van az európai alkotmányosság kritériumaitól. 2; A hatalomgyakorlók által közvetített destruktív magatartási minta. Hivatásos bírák állásfoglalása Milyen magatartási mintát közvetítenek a társadalomnak az intézményrendszer szereplői? A törvényesség védelme helyett jogsértő magatartásra sarkallják a polgárokat. Példaként említem: befolyással való üzérkedés miatt bilincsbe verve vitték el az ügyészség szóvivőjét, dr. Varga Gergelyt; a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda magas rangú rendőrtisztjeit tartóztatták le folytatólagosan elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt, továbbá őrizetbe vették a hivatali visszaéléssel gyanúsított dr. Németh Norbertet, a Szegedi Törvényszék tanácsvezető bíráját. A közhatalom szereplőinek sorozatos jogsértései meghaladják a társadalom tűrőképességét és végzetesen aláássák a jogállamiságba vetett bizalmat. Az európai alkotmányosság normáit semmibe vevő ügyészség egy húron pendül a jogállami kontroll és társadalmi felelősség nélkül működő „független” bírói hatalommal. Az ügyészséghez hasonlóan a „szocialista törvényességet” képviselő bírói hatalom sem fogadta el a jogállamiság alapvető kritériumát, a Montesquieu féle hatalommegosztás elvét, ellenben vazallusként szolgálta a parasztsággal szövetséges munkásosztály proletárdiktatúráját, élükön a Vida Ferenc féle vérbírákkal, akik a rendszerváltást követően is közpénzekből dőzsöltek. Mit csinálnak a bolsevista bírák és tanítványaik most, a demokrácia égisze alatt? Ugyanazt, mint hajdanán, csak színvonaltalanabbul. Hány generáció kell ahhoz, hogy a nemzetromboló bírák és ügyészek eltűnjenek az igazságszolgáltatás berkeiből? Való igaz, vannak bírák, akik méltán vívták ki a társadalom megbecsülését, mert kifogástalan szakmai és erkölcsi minőséggel teljesítik a hivatásukat, az esküjük szellemében végzik a munkájukat. De már nem ez a jellemző. A bírák bizalmi indexe történelmi mélypontra zuhant, ami jogállamban teljességgel elfogadhatatlan. Mivel a másik két hatalmi ág képviselőivel ellentétben a bírákat nem választotta meg senki, felmerül a kérdés: a bírói hatalom milyen társadalmi legitimitással rendelkezik? Az alkotmányellenes helyzet tarthatatlanságára jellemző, hogy a bírói kar notabilitásai és más szaktekintélyek súlyos kritikákat fogalmaznak meg a jogalkalmazás botrányos szakmai és erkölcsi színvonaláról. Való igaz, megjelent egy jellegtelen közlemény, miszerint a bírák álláspontja kérdéses, de a bírói szervezet mindenható ura, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Handó Tünde nem publikált érdemi cáfolatot, következőleg valósnak
  • 3. 3 kell elfogadni a cikkírók állításait. Példaként említem az alábbi tanulmányokat, amelyekből idézek néhány jellemző részt: a; Dr. Kiss Daisy: Felelőtlen felelősök (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar) „ - Az állam felelőssége az, hogy olyan bírósági szervezetet működtessen, amely képes az egyezményekben, az alkotmányban és az eljárási szabályokban lefektetett alapelvek betartására, a tisztességes eljárás lefolytatására. Az állam felelőssége az, hogy az állampolgárainak biztosítsa a jogbiztonságot minden körülmények között. Ha ezt nem teszi, állnia kell az egyezmény megszegésének jogkövetkezményeit, tudomásul kell vennie az EJEB minősítéseit (EJEB: Európai Emberi Jogi Bíróság). - A bíró felelőssége az, hogy az állami igazságszolgáltatási gépezetben hibátlanul működjön, a szolgálati viszonyából eredő kötelezettségének maradéktalanul eleget tegyen. - A bírósági vezető felelőssége az, hogy a pályára alkalmatlan személy ne kerüljön bírói tisztségbe, alkalmatlanság esetén a bírói tisztség megszüntetését kezdeményezze.” b; Dr. Ravasz László, a Csongrád Megyei Bíróság (jogutód: Szegedi Törvényszék) bírája: Egy szegény bíró panaszai című tanulmánysorozat (Magyar Hírlap 2011. ápr. 11. http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/egy_szegeny_biro_panaszai.html - „ A bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést veszélyezteti. - A külső legitimitás hiánya abban jelenik meg, hogy a bíróságoknak a lakosság körében mért bizalmi indexe az elmúlt években 15% -al csökkent. Ez olyan jelentős bizalomvesztés, amely a demokrácia alapintézményének tekinthető bírói szervezetnél nem engedhető meg. - A bírói előmeneteli rendszer hiányosságai miatt egyre több olyan bíró kerül felsőbb bíróságokhoz, aki a szakmai felkészültsége és emberi habitusa alapján nem odavaló lenne. Gyakorlatilag hűbéri rendszer alakult ki a bíróságokon belül, s ez torzítja az egész ítélkezést. - Abszurd módon olyan szakmai és emberi ellentét alakult ki az első- és felsőbb fokú bíróságok között, amely a jogállami normáknak megfelelő ítélkezést lehetetlenné teszi. Erre nagyszerű példa az, amikor a Fővárosi Bíróság tanácsvezetője a tárgyaláson az ügyfelek előtt kijelentette, hogy a határozatát hatályon kívül helyező Legfelsőbb Bíróság milyen hülyeséget csinált, és megjegyezte, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól elvárható lenne, hogy legalább a jogszabályokat ismerje. - A felsőbb bíróságokon dolgoznak azok az 50-70 év közötti bírák, akiket még a Kádár-korszakban neveztek ki, és ennek megfelelően szocializálódtak. …. A felsőbb bíróságok hozzák meg azokat az ítéleteket, amelyek nemigen felelnek meg a jogszabályoknak, és érezhető, hogy valamilyen politikai vagy egyéb érdek játszhatott közre a döntés meghozatalánál.” Ezek rendkívül súlyos, az Európai Unió alkotmányos normáiba ütköző megállapítások. Ámde dr. Ravasz László cikke csupán egy töredékét írja le annak a mocsárnak, amibe a tömeggyilkos Kádár-rezsimben szocializálódott kommunista őskövületek belerángatták az ezeréves keresztény Magyarországot. A tekintélyelvű bírói kar önmagukat piedesztálra elemelő notabilitásai nagysándori vágással oldották meg a demokráciaellenes helyzetet: eljárást indítottak a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával élő dr. Ravasz László bíró ellen és fénysebességgel távolították el a bírói karból. Ilyen alkotmányellenes intervenciót még a sztálinista diktatúra főkolomposai sem merészelték megtenni, mert ők legalább a demokrácia látszatára ügyeltek. A bírák úgy küldtek akasztófára hazafiakat, hogy közben betartották a tisztességes eljárás látszatát, ami nyilván felemelő érzés volt, amint Bacsó Péter A tanú című filmjében is látható. Való igaz, az akkori filmfőigazgató (filmfőcenzor), Kőhalmi Ferenc betiltotta a film forgalmazását, de mindenki tudta, hogy miről van szó. Az őskommunista Kőhalmi elvtársról tudni kell, hogy politikai ellenfelem volt, de miután a rendszerváltó parlamenti párt választmányi tagja lettem, hirtelen szövetségessé váltunk, mert az általam istenként tisztelt Csoóri Sándor behozta a bolsevik komisszárt a DUNA TV-t működtető Hungária Televízió Alapítvány kuratóriumába. Szobolits Béla filmrendező kollégám írt róla egy remek forgatókönyvet Átváltozások fejedelme címmel, de nem tudta elkészíteni a filmet, mert érdekes módon nem kapott hozzá egyetlen fillér támogatást sem. b; Dr. Bónis Éva a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája: Ők koccintottak, én repültem (Magyar Hírlap 2011. június 4.) http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/ok_koccintottak_en_repultem.html - „Az ítéletben, mint bíró mondtam ki:
  • 4. 4 Egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen, hogy a törvényességet képviselő, annak biztosítását garantálni hivatott hatalmi szerv a törvényes jogok gyakorlását törvénytelen módon akadályozza, illetve szerezzen annak érvényt. - Nyilvánvaló, hogy az a bírósági vezetés, amely a bírói függetlenség garantálása helyett annak akadályozásában érdekelt, amely igazgatás helyett hatalmat gyakorol, amely mindezt megfélemlítéssel, a diktatúra eszközeivel és módszereivel teszi, az átmentett politikai hatalmat képvisel, és nem a jogállamot szolgálja. Az ilyen vezető nemcsak a bíróság igazgatására, hanem a bírói munkára is alkalmatlan. …. A Budai Központi Kerületi Bíróság elnöke ehhez a vezető réteghez tartozik.” A legnagyobb tisztelet illeti dr. Bónis Évát, aki nő létére extravagáns bátorsággal merészelt a bírói esküjének megfelelő, de a totalitárius rendszert szorgalmasan kiszolgáló BKKB elnök felfogásától divergáló döntéséket hozni. A pártállami stratégiát idéző következmény: a tisztelt bírónő repült, mint a kilőtt nyíl. A hatalmukhoz görcsbe rándulva ragaszkodó őskommunista bírósági vezetők nem azzal foglalkoznak, hogy 20 év siralmas működés multán végre létrehozzanak egy olyan bírói szervezetet, amelynek szakmai és erkölcsi minősége megfelel az európai alkotmányosság követelményeinek, hanem megtámadják a konstruktív kritikát megfogalmazó bírákat, akik merészelnek élni a véleménynyilvánítás alkotmányos jogával. A demokráciaellenes attitűdöt fényesen bizonyítja a BKKB hajdani elnöke, dr. Szepes András hajmeresztő, a Magyar Bírói Egyesület elnökének címzett levele, amelyben a latin műveltségét fitogtatva „üvöltve” követeli: restitutio in integrum! Elképesztő! Ezt skandálja a jogállami értékeket romba döntő bírói hatalmasság. Szerintem viszont a „normális demokráciában” nem nyugdíjazni kellene a kommunista diktatúrát szorgalmasan kiszolgáló bírákat, hanem bíróság elé állítani őket a tönkretett emberi életekért. Miközben dr. Szepes rettenetesen aggódik a saját nyugdíjazása miatt, elnökként képtelen volt biztosítani, hogy a BKKB működésének szakmai színvonala és erkölcsi minősége megfeleljen a jogállami kritériumoknak. 3; A tisztességes, pártatlan, színvonalas eljáráshoz való alkotmányos jog sérülése. A jogforrásként kezelt „bírói gyakorlat” akadályozza a polgár jogkövető magatartását Az ítélkezés színvonala fokozatosan romlik, amely negatív jelenség központi oka a jogalkalmazás és a jogértelmezés összemosása a jogforrásként kezelt „bírói gyakorlat” alapján. Mi az a „bírói gyakorlat”? A bírói gyakorlat egy szenzációs találmány, ami egyrészt aláássa a bírói autonómiát, másrészt akadályozza a polgár jogkövető magatartását. Ugyanis nem elég, ha a polgár ismeri a törvényeket, hanem be kell iratkoznia a jogi egyetemre, hogy megismerkedjen a jó ég tudja honnan származó bírói gyakorlattal. Hol van a magyar jogrendszerben olyan előírás, miszerint a polgár köteles ismerni és követni a bírói gyakorlatot? Sehol. A bíró számára azonban ajánlatos a bírói gyakorlat megnevezésű prekoncepció követése, mert az a szakmai előmenetel feltétele. Sőt, a bírói gyakorlaton túlmenően meg kell felelni egy másik prekoncepciónak is, nevezetesen a „jogegységi határozatoknak”. A Kúria által diktált jogegységi határozatok kötelezőek a bíróságok számára. Nyilván azért kötelezőek, mert az Alaptörvény 26. cikke szerint bírák abszolút függetlenek és az ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A kommunista diktatúrában a Központi Bizottság mondta meg, hogy mihez tartsa magát a bíróság, a mostani bírói autonómia közepette viszont a Kúria diktál. Ha a bíró az esküjéhez hűen ellenáll a kettős prekoncepciónak, akkor aligha nézhet fényes jövő elé. Ugyanis a fellebbviteli bíróság nagy valószínűséggel hatályon kívül helyezi az ítéletet, és néhány ilyen esetet követően a rebellis bíró villámgyorsan megismerkedhet a munkanélküliek széles táborával, ahol akadálytalanul kifejtheti a függetlenségről vallott nézeteit. Ezt elkerülendő az eljáró bíró a jogegységi határozatok és a bírói gyakorlat szerint „értelmezi”, „átértelmezi” a normaszöveget, majd alkalmazza azt. Ezzel megfelel az elvárásoknak, viszont megsérti a nullum crimen/nulla poena sine lege stricta alapvető kritériumot, a normaszöveghez való kötöttség elvét. Következőleg a bírói hatalom óhatatlanul beleavatkozik a törvényhozó hatalom szerepkörébe, azaz olyan tartalommal ruházza fel a jogszabályt, ami valójában nincs benne. A prekoncepciós kitételeket figyelmen kívül hagyva tegyük fel, hogy a bíró a saját meggyőződése szerint ítélkezik, amint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206.§ (1) bekezdése előírja. A Pp. ezen előírása hatalmas kontradikció, ugyanis a meggyőződés egyáltalán nem ad jogállami garanciát a tárgyilagos, objektív mérlegelésre, hiszen a meggyőződés bármilyen szubjektív értékszemléletre épülhet. Mindenkire jellemző valamilyen világkép, szellemiség, ideológia, ami óhatatlanul tükröződik abban, amit mond és ahogy mondja, még akkor is, ha nem akarja (metakommunikáció). A földönfutó polgárhoz hasonlóan a bíró nem a társadalom fölött álló szuperlény, félisten, hanem gyarló ember, akinek vallásossága, világnézeti meggyőződése nyilvánvalóan befolyásolja az ítélkezés pártatlanságát, például antiszemitizmus vagy keresztényellenesség!
  • 5. 5 Sigmund Freud a közismert tanulmányaiban világosan bizonyította, hogy a gondolkodás, ítéletalkotás folyamatában (absztrakció és generalizáció) a tudatos mellett fontos a tudatalatti is, ami viszont befolyásolja az egyén meggyőződését. Következőleg a meggyőződésre építkező ítélet csak szubjektív lehet, objektív aligha. De mi történik akkor, ha a bíró nem ért egyet az alkalmazandó jogszabállyal? Két eset lehetséges. Ha a bíró nem a jogszabály tartalma szerint dönt, akkor az ítélet törvénysértő. Ha viszont a meggyőződése ellenére alkalmazza a jogszabályt, akkor a magatartása ütközik a Pp. 206. § (1) bekezdésével, tehát szintén jogsértő módon jár el. Sőt, alkalmatlan a bírói pályára. A bíró meggyőződése tehát nem ad garanciát a pártatlan, tárgyilagos ítélkezésre, ráadásul az okszerűtlen mérlegelés nem jogsértő, mivel annak feltétele a szándékosság. Ebben a sajátos helyzetben a bíróság eljárása Giordano Bruno ügyéhez hasonlítható azzal a különbséggel, hogy mostanában nem égetnek meg senkit (egyelőre!). A Római Inkvizíció joghatóságával berzenkedő Giordano Bruno azt találta mondani, hogy a Föld nem az univerzum közepe, ami nem egyezett a hatalom meggyőződésével, következőleg a tudomány hősének alkalma nyílt elgondolkodni az igazság és a jogszolgáltatás viszonyáról a máglya felé vezető úton. Giordano Bruno ma sem járna jobban, legföljebb nem kellene máglyára mennie. Valószínűleg megúszná azzal, hogy persona non grata-nak nyilvánítva kirúgják az állásából. Ebbe a sanyarú helyzetbe persze nem nyugszik bele a polgár, hanem fellebbez, és másodfokon újabb élményekben részesül a jogalkalmazás abszurditásait illetően. A másodfokú bíróság ünnepélyesen nyilatkozik, hogy teljes mértékben egyetért az elsőfokú bírósággal, miszerint a Föld a világ közepe, amely tézis immáron jogerőre emelkedett, tehát végrehajtandó. Aki ellenáll, halál fia. De még most sincs veszve minden, mert Magyarország garantálja az állampolgárok jogvédelmét, nevezetesen az Alaptörvény I. cikke szerint az állam elsőrendű kötelezettsége az alapvető jogok védelme. Eme alkotmányos garancián felbuzdulva a polgár speciális jogorvoslathoz folyamodik, azaz felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő. Az igazságszolgáltatás csúcsán regnáló Kúria (Legfelsőbb Bíróság) éleselméjű bírái megállapítják, hogy a másodfokú bíróság meggyőződése már az óvodában sem divatos, ámde a tévedésnek nincs jogkövetkezménye, nem befolyásolja az ítélet jogerejét, mert a bíró „meggyőződése” mindenek fölött álló oltári szentség. Ráadásul nincs olyan jogszabály-hely, miszerint a Föld nem a világ közepe, következőleg nem történt jogszabálysértés, ami megalapozhatná a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését. Causa finita. A polgár mehet az alkotmányos jogaival, amerre lát. Esetleg kártérítési pert indíthat a bíróság ellen, amit itt nem részletezek, mert ahhoz képest Krisztus kálváriája amatőr cserkészek teadélutánja. A bírói hatalom erkölcsi minősége alapján aligha feltételezhető, hogy az egyik bíróság elítéli a másikat. Ellenben a bírák példamutatóan szolidárisak egymással: az állampolgár jogai helyett körömszakadtáig védik a saját hatalmukat. 4; Causa finita? A legfőbb törvény a józan ész. A jogerő és a véglegesség szentséges intézménye. A bírói hatalom következetesen támadja az Alaptörvény H) cikkében védett magyar nyelvet Causa finita - mondja a latin. Az ügynek vége. Legalábbis Magyarországon. A fejlett jogkultúrájú országokban nem követik ilyen mechanikusan a Kelsen féle jogformalizmust (erkölcs-független, „tiszta jogtan”), nem rugaszkodnak el a valóságtól és a társadalom igazságérzetétől, hanem körültekintőbben mérlegelnek. Példaként említem Svájcban a Legfelsőbb Bíróság homlokzatán szereplő feliratot: A legfőbb törvény a józan ész. Ezt a tézist a jogalkotó szerencsére beiktatta az Alaptörvénybe, nevezetesen a 28. cikkbe, de a független bírói hatalom nem hajlandó tudomásul venni a jogalkotói akaratot. A bíróságok szervezetéről szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 2. § (2) bekezdése értelmében: a bíróságok a jogalkalmazási tevékenységük során biztosítják a jogszabályok érvényesülését. Szó sincs tehát igazságról! Ezzel összhangban Magyarországon a bírói hatalom előszeretettel hivatkozik a Pp.-ben szabályozott jogerő és a Bszi. szerinti véglegesség intézményére, illetve arra, hogy a bíróság döntése mindenkire kötelező, és a minősített kötőerőt még jogellenesség esetén sem lehet felülbírálni. Csakhogy demokratikus jogállamban a jogerős döntés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a bíróság tévedhetetlen, az ítélet pedig abszolút igazság. Szó sincs róla. Egyes bírák hajlamosak önmagukat a legmagasabb metafizikai fórumhoz, a teremtő atyaúristenhez hasonlítani, holott ők is gyarló emberek, akik tévedhetnek. Az ítélet igazsága csupán azt jelenti, hogy valónak kell tekinteni azt (res iudicata pro veritate habetur), mert a jogrendszer megteremtette az igazságos ítélet meghozatalának feltételeit. Ebből azonban egyáltalán nem következik, hogy a jogerős ítélet nem lehet jogellenes, illetve a polgár jogos érdekeivel ellentétes. Az Alaptörvény 28. cikke, továbbá a bíróságok szervezetéről szóló 2011. évi CLXI. törvény és a bírák jogállásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény szabályozza a bírák jogkövető magatartását, továbbá az Alkotmánybíróság számos határozatban hangsúlyozza a tisztességes eljárás alkotmányos követelményét. Például az 56/1991. (XI. 8.) AB határozat így szól:
  • 6. 6 „A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket.” Ez fölöttébb üdvözlendő követelmény, csakhogy van egy nagy hibája: nincs jogállami garancia a megvalósításra, holott a tárgyilagos, pártalan, magas színvonalú ítélkezés az alkotmányosság elemi feltétele. A társadalmi kontroll nélkül, autoriter módon működő ügyészség és bírói szervezet a nemzeti érdek fölé emeli a profitorientált parciális érdeket: akarva-akaratlanul teret enged a jogsértő magatartásnak, generálja a korrupciót és megrendíti a jogállamiságba vetett társadalmi bizalmat. Az Alaptörvényben rögzített nemzeti hitvallás ellenére egyes döntéshozók a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus koncepciós módszereit követik, obstruálják hazánk jogállami működését, gátolják Magyarország hatékony szereplését az Európai Unióban. Ami a színvonalat illeti, a határozatok jelentős része köszönő viszonyban sincs az arisztotelészi logika szabályaival, fényévnyi távolságra van a tárgyilagosságtól és az igazságosság szikráját sem tartalmazza. Ráadásul a bírói hatalom folyamatosan támadja az Alaptörvény H) cikk (2) bekezdését, ami előírja a magyar nyelv védelmét. Az ítéletek tele vannak botrányos nyelvhelyességi hibákkal, a magyar nyelvtől idegen germanizmusokkal, amelyekért az általános iskola ötödik osztályában megbuktatják a tanulót. Az eljárás szakmai színvonala pediglen arányos az égbekiáltó nyelvi műveletlenséggel. Ha az egyetemen valamelyik hallgatóm ilyen színvonalú dolgozatot nyújtana be, úgy rúgnám ki a szigorlatról, hogy a keze lába nem érné a földet. A gyönyörű szép kislányom ekként nyilatkozott a róla szóló ítéletről, miszerint a matriarchális hegemónia által uralt Fővárosi Törvényszék „gyerekelhelyezés” címén elszakította őt az apjától: Ha én így fogalmaznék, Judit néni megbuktatna nyelvtanból. Ezzel totális kontradikcióban a Kúria elnöke, dr. Darák Péter szerint „magas színvonalú ítélkezés” folyik Magyarországon. 5; Cui prodest? Magyarország, a totalitárius rendszerrel jogfolytonos virtuális jogállam. Az Alkotmánybíróság obstrukciója. Contra legem ítélkezés. A Magyar Állam felelőssége A példátlanul széles társadalmi felhatalmazást kapott Fidesz végre elsöpörte az 1989. évi XXXI. törvénnyel módosított 1949. évi XX. törvényt, a toldozott-foldozott sztálinista Alkotmányt, amely egyrészt torzan fejezte ki a társadalom és a közhatalom viszonyát, másrészt nem állította helyre a történeti alkotmányunk 1944. március 19-én megszakadt kontinuitását. Az újkori magyar demokrácia legnagyobb bűneként értékelhető folyamatban meghatározó szereplő volt az ügyészség és a bírói hatalom, különösen az Alkotmánybíróság, amely foggalkörömmel ragaszkodott a sztálinista alkotmánnyal való jogfolytonossághoz. A kialakult joghelyzet maga után vonta a totalitárius rendszer minden bűnét, köztük a 22,5 milliárd dollár államadósságot, amit a reformkommunista Németh Miklós jelentett be - mint derült égből a villámcsapás - a Magyar Népköztársaság utolsó országgyűlésén. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy Magyarország jövedelemtermelő képessége alapján közgazdasági képtelenség visszafizetni ezt a hatalmas összeget. Az úgynevezett rendszerváltoztatás idején másokkal egyetemben nyomatékosan kértem Antall József miniszterelnök urat, hogy a lengyelekhez hasonlóan kezdeményezze az államadósság leírását, legalább részben. Hiszen égbekiáltóan tisztességtelen megterhelni a nemzet jövőjét jelentő felnövekvő generációt az illegitim Kádár-rezsim „produktumával”. Noha az akkori történelmi, politikai helyzet megfelelő alapot nyújtott az adósságállomány jelentős részének leírására, az Alkotmánybíróság közreműködésével kialakított jogfolytonosság megakadályozta azt. Antall József ebben a kérdésben is a kedvenc érvelését adta elő: „Csináltatok volna forradalmat!” Arra hivatkozott továbbá, hogy a nemzeti vagyon privatizációjából származó bevételből könnyedén visszafizethetjük az őskommunista pénzügyi fővezér, Fekete János által fölhalmozott hiteleket. Az eredmény ismert: nemhogy nem fizettük vissza, de a 22,5 milliárd dollár államadósság mára 140 milliárd dollárra növekedett, ami teljesen kiszolgáltatott, kilátástalan helyzetbe sodorta Magyarországot. Gyurcsány Ferenc azonban oly nagyra értékelte Fekete János bankvezér elvtárs adóssággeneráló stratégiáját, hogy kitüntette őt a proletárdiktatúra felvirágoztatásában szerzett elévülhetetlen érdemeiért. Gazdasági stabilitás nélkül a polgári demokrácia legföljebb teoretikus lehet. Az elsodort falu kitűnő írója, Szabó Dezső epésen megjegyezte hajdanán: korgó gyomorral nem lehet Himnuszt énekelni. Ám a papír mindent elbír. A sztálinista beütésű Alkotmány 2.§ (1) bekezdése szerint: a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A 2012 januárjától hatályos Alaptörvény B) cikk (2) bekezdése hasonlóképpen rendelkezik: Magyarország független, demokratikus jogállam. Valóban? Magyarország akkor tekinthető jogállamnak, ha nemcsak jogdogmatikailag, hanem tartalmilag is megfelel az európai alkotmányosság klasszikus kritériumainak. De nem így van. A demokrácia alapértékei - mint például a jogbiztonság, a
  • 7. 7 jogegyenlőség, a közbiztonság, a szociális biztonság - nem érvényesülnek a polgári életben. Miért? A számos ok közül a legfontosabb: a bírói hatalom nyíltan pártos magatartást tanúsítva akadályozza az állampolgári jogérvényesítést a hatalom és a polgár közötti jogviszonyokban. A bírói szervezet visszaél az egyik legfontosabb alkotmányos értékkel, a bírói autonómiával, következőleg az autoriter érdekeinek megfelelően, szinte korlátlan hatalmat gyakorol. Ráadásul társadalmi felelősség és jogállami kontroll nélkül! Az újdonsült magyar demokrácia nagy vívmánya: pártállam helyett autoriter bírói állam. Polgári demokráciában szokásos hatalommegosztás égisze alatt ez elméletileg lehetetlen, hiszen a bírói hatalom korlátozott, ami a törvénynek való alávetettségben fejeződik ki. De Magyarországon, az Európai Unió teljes jogú tagállamában ledőlt ez a hatalmi korlát. Maga az állam döntötte le, amiért felelősséggel tartozik. A Magyar Állam az Alaptörvényben előírt kötelezettségével szemben nem gondoskodik arról, hogy a bírói szervezet működése megfeleljen az európai alkotmányosság normáinak, hanem tétlenül nézi a demokráciaellenes folyamatot, mely szerint a bírói autonómia bírói autokráciává fejlődik. A totalitárius rendszer erkölcsi örökségét követő taktikát már érzékeltettem az előbbiekben: a bírói hatalom a tekintélyelvű, autoriter céljainak megfelelően összemossa a jogalkalmazást a „jogértelmezéssel”és ezzel beleavatkozik a Montesquieu-féle struktúra másik ága, a törvényhozó hatalom szerepébe. Látszólag teljesül a jogállami norma, hiszen a bírói hatalom a jognak alárendelve jár el, de a valóságban mégsem. Ugyanis az „jogértelmezés” alapján a bíró dönti el, hogy mit fejez ki a jog. Következőleg a bíró nem a választópolgárok akaratát kifejező törvény tartalma, hanem a szubjektív „meggyőződése” és különféle érdekek szerint, contra legem ítélkezik. A bírói hatalom autoriter jogszolgáltatása teljesen abszurd, a társadalom igazságérzetétől eltávolodott ítélkezési gyakorlatba torkollik. Cui prodest? - ez kinek az érdeke? 6; Pártállam helyett autoriter bírói állam. Orbán Viktor miniszterelnök úr álláspontja A kommunista diktatúrára építkező totalitárius rendszer utáni virtuális jogállamunk tragédiája az, hogy a polgárok nem ismerik és nem képesek érvényesíteni a jogaikat. Az alkotmányellenes állapot elsődleges oka: az intézményrendszer gyakorlati működésében nem fejeződnek ki a demokrácia eszményei, az alapjogok. Holott az euroatlanti civilizáció országaiban az állam elsőrendű kötelezettsége, hogy garantálja az alapvető jogok érvényesülését, amint Magyarország Alaptörvényének I. cikk (1) bekezdése előírja. De mit ér az Alaptörvény, ha a hatalom nem tartja tiszteletben? Magyarországon az európai alkotmányosság normái csupán teoretikusak, amelyek érvényesülésére nincs jogállami garancia. A polgári demokráciától idegen helyzet különösen súlyos a közhatalmat gyakorló szervek (például önkormányzatok) és a polgárok közötti jogviszonyban, amelyben a polgár jogérvényesítési esélye aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. A törvényesség védelméért felelős ügyészség és a bírói hatalom pediglen nemhogy elősegítené, hanem kifejezetten akadályozza Magyarország demokratikus átalakulását, akarvaakaratlanul, függő viszony következtében vagy nélküle, de segédkezet nyújt a közhatalom autoriter működéséhez. Az úgynevezett rendszerváltoztatást követő speciális magyar jogállamiság központi jellemzője: a közhatalmat gyakorló szervek felelősségének teljes hiánya. Ezzel összhangban nem érvényesülnek megfelelően a bázikus jogállami értékek: jogbiztonság, jogegyenlőség, közbiztonság, szociális biztonság, amelyeket nemzetközi egyezmények rögzítenek, például Alapjogi Charta, az Emberi jogok és szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Csorbul továbbá a színvonalas, pártatlan, tisztességes eljáráshoz fűződő jog, ami alapvető alkotmányossági kritérium. Noha nem jogforrás, hivatkozom a példátlanul széles társadalmi felhatalmazást kapott végrehajtó hatalom első tisztségviselője, Orbán Viktor miniszterelnök úr többször kifejtett álláspontjára: „Világossá kell tennünk, hogy nem akarunk olyan országban élni, ahol a tetteknek nincs jogkövetkezménye. Az ország azért jutott ide, mert egyes emberek nem hajlandók vállalni a felelősséget. Átfogó és törvényes elszámoltatás lesz. Vannak most is ellenőrzési rendszerek, ám ezek nem működnek, mert szándékosan megbénították őket.” Miniszterelnök úr nem fenyeget senkit, csupán közvetíti a társadalom elvárását, amelynek eddig is teljesülnie kellett volna, hiszen a demokrácia lényege: a többségi akarat érvényesülése (kisebbségi jogvédelemmel). Az európai alkotmányosság normáival harmonizáló jogállamunkban a közérdeksértés, a polgárok sérelme nem maradhat jogkövetkezmények nélkül akkor sem, ha az elkövető az intézményrendszer szervének tisztségviselője. Sőt, akkor különösen nem! A választási kampányban a Fidesz nem győzte hangsúlyozni a döntéshozók felelősségét, törvényes elszámoltatását. Helyes. Akkor kezdjük rögtön a törvényesség betartatásáért felelős ügyészséggel. A magyar polgárok olyan országban akarnak élni, ahol a hatalom nem uralmi funkciót tölt be,
  • 8. 8 hanem szolgálatot teljesít, ahol nem a hatalom, hanem a jog az úr. Lex facit regem, non rex facit legem mondja az alapvető jogelv, ami már a rabszolgatartó Római Birodalomban is érvényben volt. A diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütköző súlyos kontradikció: ha a szerencsétlen éhező elcsen egy darab kenyeret a multinacionális plázában, akkor bilincsbe verve viszi el a rendőrség, ám a közhatalmat gyakorló tisztségviselők jogsértéseinek nincs jogkövetkezménye, mert egymást mentik fel. Ebben a rendszerben értelmezhetetlen, hogy a közhatalom korifeusai „nem hajlandók vállalni a felelősséget”. Mi az, hogy a felelős tisztségviselő „nem hajlandó vállalni a felelősséget”? Ez a helyzet már önmagában is képtelenség! Demokratikus jogállamban a polgárnak nincs módja nem vállalni a felelősséget, mert az ügyészség és a bírói hatalom felelősségre vonja, ha tetszik neki, ha nem. Vagy talán az ügyészség meginterjúvolja a delikvenst, hogy hajlandó-e vállalni a felelősséget? És, ha nem, akkor nem indítja meg az eljárást? 7; A bírák deklarációja: „Közlemény az ország és az Európai Unió nyilvánosságához” A bírói hatalom nyíltan támadja Magyarország alkotmányos rendjét A levitézlett totalitárius rendszer szellemi és erkölcsi örökségét nagy becsben tartó bírói hatalom polgárellenes demokrácia-felfogását fényesen illusztrálja a „Közlemény az ország és az Európai Unió nyilvánosságához” című nyilatkozat, amely szerint a bírói hatalom prominens személyiségei az általuk vezetett intézmények nevében támadják a törvényhozó és végrehajtó hatalmat. Milyen jogon? Milyen legitimitás alapján? A törvényhozó és végrehajtó hatalom társadalmi legitimitással rendelkezik, hiszen a választópolgárok ruházták fel a hatalomgyakorlás jogával. De a tisztelt bírákat ki választotta meg? Senki. A bírák megelőlegezett bizalom alapján működnek, a feladatuk nem a demokrácia intézményei elleni támadás, hanem jogalkalmazás. Ráadásul a bírói kar színe-java elkövette a legsúlyosabb hibát, ami demokratikus jogállamban elképzelhető: egyrészt az euroatlanti kultúrkörben elfogadhatatlan módon hátba támadta a másik két hatalmi ágat, másrészt az egocentrikus érdekeit a társadalmi érdek fölé emelte. Az ezeréves magyar jogállamiság történetében példátlan cselekedettel a bírói hatalom egyértelművé tette, hogy nem szolgáltató, hanem uralmi funkciót tölt be, és egyúttal a mélypontra süllyesztette a már eddig is vészesen megrendült társadalmi bizalmat. Ha ez a rebellió a magatartási minta az újkori magyar demokráciában, akkor a Pp. 13. § (1) bekezdés e) szakasza szerint az érintett bíráktól nem várható elfogulatlan, tárgyilagos döntéshozatal. A tisztelt bírák nemzetközi színtéren publikált deklarációja világossá tette, amit a magyar választópolgárok az elmúlt húsz évben tapasztaltak: a Kádár-rezsimben szocializálódott, kontraszelektált bírói kar notabilitásai és tanítványaik akadályozzák a diktatúrából a demokratikus jogállamba vezető átmenetet, lejáratják Magyarország nemzetközi presztízsét és gátolják érdekérvényesítési törekvéseinket az Európai Unióban. 8; Magyarország Alaptörvénye nem érvényesül a bírósági gyakorlatban. L ex specialis derogat generali Miközben a bírói hatalom rettenetesen aggódik saját magáért és gátlástalanul támadja a végrehajtó hatalmat, az autoriter bíráktól ki védi meg a magyar polgárokat? Senki. Ha a polgár a bíróságon megpróbál az alkotmányos jogaira hivatkozni, akkor a legjobb esetben is elnéző mosoly a válasz. Majd a bíró a lex specialis derogat generali elven a legvacakabb önkormányzati rendeletet is az Alaptörvény fölé helyezi. Az alkotmányellenes helyzetet kitűnően jellemzik az alábbiak. a; A széles társadalmi legitimitással és megbecsüléssel rendelkező dr. Sólyom László az alábbiak szerint nyilatkozik az alkotmányos alapjogok érvényesüléséről a bírósági eljárásban: "Vannak országok, amelyekben az alkotmány a bírák munkaeszköze, és vannak országok, amelyekben a bíró egész pályafutását végigjárhatja anélkül, hogy az alkotmányt egyszer is a kezébe venné. Az előbbire az Egyesült Államok, az utóbbira Magyarország a példa.” b; Tavares-jelentés Számos nemzetközi intézmény, többek között az Európai Emberi Jogi Bíróság határozatban állapította meg: Magyarországon nem érvényesülnek megfelelően az alapvető jogok, amit az Európai Parlament által nagy többséggel elfogadott Tavares-jelentés is megerősít. Ez egyrészt szégyenletes, másrészt elfogadhatatlan beavatkozás Magyarország szuverenitásába. c; Európai intézmények tisztségviselői, Viviane Reding, Neelie Kroes és Pauliine Koskelo (Finnország Legfelsőbb Bíróságának elnöke) többször megerősített nyilatkozatainak esszenciája: The legal function of Hungary is not in accordance with the principles of a constitutional state. (Magyarország jogi működése nincs összhangban az alkotmányos jogállamiság alapelveivel.)
  • 9. 9 9; A kifogástalan szakmai, erkölcsi minőséggel rendelkező bíróhoz való jog sérülése A döntéshozó felelőssége (Responsibility of the authority). Orwelli demokrácia Pauliine Koskelo elnök asszony fenti álláspontját sajnos alátámasztja a bíróságok ítélkezési gyakorlata, ami nemhogy pártatlan, de kirívóan részrehajló a polgár és a közhatalom közötti jogviszonyokban. A normaszöveg tartalmától eltérő „jogértelmezés” és a „meggyőződés” zseniális összekapcsolása egyrészt kiszámíthatatlan ítélkezést eredményez, másrészt felmenti a bírót minden felelősség alól, kikapcsolja a jogállamban mindenkire érvényes számonkérhetőségnek még a lehetőségét is. Az orvos, a tanár, a mérnök, a lakatos, a kazánkovács, a kötéltáncos, a lóidomár, mindenki felelősséggel tartozik a munkájáért, kivéve a bírót. A bírói hivatás az egyetlen, amely nem társul felelősséggel, noha emberi sorsokról dönt. A nyakra-főre hangoztatott bírói függetlenség égisze alatt a bírák függetlenítik magukat a felelősségtől is. Ezzel megvalósítják a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütköző orwelli demokráciát: mindenki egyenlő, de a bírák egyenlőbbek. A magyar jogrendszer jelenlegi állása szerint a bíró feladata így összegezhető: a felek előadása alapján rekonstruálja a jogesetet, bizonyítást vesz fel, a meggyőződése alapján mérlegel, megállapításokat tesz, felderíti a tényállást, a szubjektív felfogása szerint értelmezi és alkalmazza a szerinte oda illő jogszabályt, azaz döntést hoz, ítélkezik. (Kinek a nevében? Ez majd kiderül a következő pontban.) A felelősség hiánya, az autoriter „jogértelmezés” és szubjektív „meggyőződés” miatt nemhogy jogállami, de semmilyen garancia nincs a pártatlan, objektív döntéshozatalra. Éppen ellenkezőleg: a magyar ítélkezési gyakorlat tág teret ad a bírói önkénynek, veszélyezteti a Bszi. 2. § (2) bekezdésében előírt jogérvényesítést. A bíró a szubjektív meggyőződése szerint folytatja le az eljárást, amelyek keretében szándékosan vagy tévedésből hibás álláspontra helyezkedhet. De az ítélet akkor is jogszerű. Ugyanis a bíró fenntartja magának a „tévedés jogát”, a tényállással kontradiktórius, a társadalom értékrendjétől és igazságérzetétől távol álló, igazságtalan ítéleteket hozhat. De mi az, hogy igazságtalan? Az erkölcs és igazság nem definiált kategóriák a magyar jogrendszerben. Paradox módon az igazságszolgáltatás nem ismeri az igazság fogalmát, mivel a jogalkotó kiiktatta a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 3.§ (1) bekezdését, ami így rendelkezett: „A bíróságnak az a feladata, hogy a jelen törvény céljának megfelelően az igazság kiderítésére törekedjék.” A módosított Pp. szerint a bíróság nem foglalkozik az igazsággal, helyette jogvitát dönt el. Hogyan? Ahogy akarja, kénye-kedve szerint, felelősség nélkül. Ebben a felelősséget negligáló sajátos helyzetben mi garantálja az eljárás tisztességét, a pártatlanságot, a szakszerűséget, az uniós normáknak megfelelő magas színvonalat? Semmi! Az Európai Unió alkotmányossági kritériumai szerint a megfelelő szakmai és erkölcsi kvalitásokkal rendelkező bíróhoz való jog elemi követelmény. Magyarországon viszont lutri. A bíróság és az ügyfél között jogviszony áll fenn, amelynek keretében a polgár perköltséget fizet, tehát kifogástalanul teljesít, a bíró viszont nyugodtan ítélkezhet színvonaltalanul, részrehajlóan, contra legem. Elég, ha kimondja a varázsszót: a meggyőződésem szerint jártam el. Fejlettebb demokráciákban nem így van. Az állampolgári jogérvényesítés nem lutri, nem függvénye a bíró személyének. A fejlett jogkultúrával rendelkező országokban az állam garantálja, hogy maradéktalanul érvényesüljön a polgár alapjoga, azaz a kifogástalan erkölcsű, kiváló szaktudású bíróhoz való jog (responsibility of the authority). Továbbá a bírói szervezet nem csupán a felvételkor, hanem folyamatosan vizsgálja a bírák pályaalkalmasságát, mert a kvalitás nyilvánvalóan változhat a jogkultúra dinamikus fejlődése függvényében. A bírák megfelelő működéséről számos nemzetközi egyezmény rendelkezik, például: Recommendation No. R (94) of the Committee of Ministers to Member States on the Independence, Efficiency and Role of Judges. A dokumentum nemcsak a bírói autonómiát hangsúlyozza, mint Magyarországon szokás, hanem szigorúan előírja a bíró szakmai, erkölcsi kvalitásait, amelyek szükségesek a tisztességes, tárgyilagos, magas színvonalú jogalkalmazáshoz. A bíró kötelezettsége így szól az V. cikkely szerint: Judges have the duty to excercise their judicial responsibilities to ensure that the law is properly applied and cases are dealt with fairly, efficiently and speedily. Ezekből a normatívákból a magyar bírói gyakorlatban szinte semmi nem teljesül. Az újdonsült demokratikus jogállamunk tragédiája, hogy a bíró pártatlan, tisztességes, színvonalas munkájára nemhogy jogállami, de semmilyen garancia nincs. 10; Kinek a nevében ítélkezik a bíró és a bíróság? A bírói hatalom társadalmi legitimitása
  • 10. 10 Amint fentebb említettem, a Montesquieu féle struktúrában a törvényhozó és végrehajtó hatalom kifogástalan legitimitással rendelkeznek, hiszen a polgári demokrácia szabályai szerint, a választópolgárok felhatalmazása alapján működnek. A bírói hatalom társadalmi legitimitása azonban kérdéses. A bírákat ugyanis nem választotta meg senki. Akkor viszont kinek a nevében ítélkeznek? A korábbi Pp. 212.§ (2) bekezdése értelmében a bíróságok „A Magyar Köztársaság nevében” ítélkeztek, ám a jogalkotó 2012. január 1-ei hatállyal kiiktatta ezt a rendelkezést a polgári perrendtartásból, következőleg nem szerepel az ítélet fejlécén semmi. Nem derül ki, hogy kinek a nevében született az ítélet. Az aláíró bíró saját nevében? A bíróság nevében? Az nem lehet, mert a bíróságok szervezetéről szóló 2011. évi CLXI. törvény 18.§ (3) bekezdés értelmében a helyi bíróság (járásbíróság) nem jogi személy. Ebből következően a járásbíróság felelőssége jó közelítéssel egyenlő a nullával, holott emberi életekről dönt. Sőt, kártérítési pert sem lehet indítani ellene, mert jogi személyiség hiányában nincs perképessége. Az eljárási gyakorlat szerint a megyei bíróság tartozik helytállási kötelezettséggel. Nézzük például a nagyhatalmú Fővárosi Törvényszék legitimitását. Az alapító okirat szerint a Fővárosi Bíróság jogelődje az illegitim totalitárius rendszer 1954. évi II. törvénye alapján jött létre, következőleg a jogutód Fővárosi Törvényszék jelenleg is illegitim intézmény. Értelemszerűen ugyanez vonatkozik PKKB-ra és a BKKB -ra, hiszen azok a Fővárosi Törvényszék szervezeti egységei. A Fővárosi Törvényszék működését a bíróságok szervezetéről szóló 2011. évi CLXI. törvény és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.§ (4) bekezdése szabályozza, de egy árva szóval nem rendelkezik arról, hogy kinek a nevében jár el. A bíró alkalmazotti jogviszonyban áll a bírósággal, tehát esetleg eljárhat a bíróság nevében. De akkor még mindig tisztázatlan, hogy a bíróság kinek a nevében ítélkezik. Magyarország nevében? Az állam nevében? Az nem lehet, mert a Magyar Állam elhatárolta magát a Fővárosi Törvényszéktől a Székesfehérvári Törvényszék joghatósága előtti 27.P.20.480/2011. számú perben, amelyben a Fővárosi Törvényszék alperes fél velem szemben. A Magyar Állam a következő nyilatkozatot tette az NFM/444/5/2012. számú ügyiratban: „A Magyar Állam - jogszabályi rendelkezés hiányában - nem felel egyetlen szerve vagy szervezete esetleges kárt okozó tevékenységéért vagy mulasztásáért.” 11; A bírói hatalom és az ügyészség autoriter, önmagát védő kasztot hozott létre, amelyből kirekeszti a társadalmat A bírói hatalom és az ügyészség Platón híres barlangvilágához hasonlatos virtuális világot hozott létre, amely társadalmi ellenőrzés, jogállami kontroll és felelősség nélkül működik. A társadalmi kontroll nélkül működő ügyészség a törvénysértés, a korrupció motorja. Ebben a sanyarú helyzetben mit tehet a polgár, ha a hatalom jogsértő magatartást tanúsít vele szemben? Elméletileg jogorvoslatért könyöröghet, de az elmondottak alapján a hatalommal szembeni állampolgári jogérvényesítés esélye aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. Mi a jogbiztonság, a jogegyenlőség hiányának központi oka? Az ügyészség nem teljesíti megfelelően az Alaptörvény 29. cikkében és az ügyészségről szóló 2011. évi CLIII. törvényben előírt kötelezettségét, azaz nemhogy hivatalból, de kérelem ellenére sem védi meg a közösségi érdekeket, az állampolgárok alapvető jogait. Az ügyészség nem előzi meg a törvénysértéseket, ellenben a mulasztásával bíztatást ad a jogsértő magatartásra, ami nemcsak a nemzeti érdekeket, hanem az Európai Unió direktíváit is sérti. Az ügyészségnek alkotmányos kötelezettsége a nemzeti érdekek, a törvényesség védelme, ami nem csupán a bűncselekményekre vonatkozik, az állampolgár részéről viszont nem kötelezettség, hanem csak elvárható magatartás a szerepvállalás e tárgyban. Az adófizető polgárok pénzéből működő ügyészség nem tartozik ugyan a klasszikus hatalmi ágak közé, de az általa tanúsított magatartási minta összeegyeztethetetlen a jogállamiság kritériumaival, mert jogkövető magatartás helyett jogsértő magatartásra ösztönöz. A jogállami működés alapvető normatíváit vizsgáló nemzetközi szervezetek, például a World Justice Projects szerint Magyarország élen jár az alapjogok megsértésében és a korrupció zabolátlan terjedésében. Ha az ügyészség és az intézményrendszer felügyeleti szervei teljesítenék a feladatukat, akkor senkinek semmiféle feljelentést nem kellene tennie, mivel a prevenció okán a súlyos jogsértések, korrupciós cselekmények nem következnének be. Legalábbis nem óriási számban, ami már Magyarország jogállami működését veszélyezteti. 12; Az ügyészség által indukált erkölcsi környezet Mondok három példát az ügyészség bravúros teljesítményének széles tárházából, ami alátámasztja az elmondottakat. Mindenki azzal foglakozik, hogy a katasztrofális méreteket öltött bűnözés, az intézményesített szintre emelt korrupció delikvensei milyen büntetést kapnak. De nem ez a fő kérdés! Hanem az, hogy miképp jöhetett létre olyan erkölcsi és jogi környezet, amit nem jogkövető, hanem jogsértő magatartás jellemez.
  • 11. 11 A demokráciaromboló állapotért nem a csupán az elkövetők felelősek, hanem az intézményrendszer szervei is, mert nem teljesítik a törvényben előírt kötelezettségüket. Sőt, egyes korifeusok piedesztálra emelik az erkölcstelen, jogsértő magatartást, mint a közösségi érdek fölé emelt parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb módját, amivel viselkedési mintát mutatnak a jövő nemzedéknek. Elsődleges felelősség terheli az ügyészséget, mert nem teljesíti az európai normáknak megfelelő színvonalon az Alaptörvényben az ügyészségről szóló törvényben előírt feladatát, következőleg akarva, akaratlanul bíztatást ad a jogsértések zabolátlan terjedéséhez. Az ügyészség és a bíróságok által demonstrált harmatgyenge szakmai színvonal és erkölcsi minőség megrendítette a társadalmi bizalmat, ami rendkívül kártékonyan befolyásolja a polgári demokrácia működését. Nézzük például a Kulcsár-ügyet: hét év szívós munka után az ügyészség még a vádat sem volt képes szakszerűen megfogalmazni. Az ügyészség siralmas teljesítménye következtében az adófizetők pénzéből működő igazságszolgáltatás szervei már többet költöttek az ügyre, mint a perérték. A másik példa: a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, dr. Varga Gergely ügyészt bilincsbe verve vitte el a rendőrség. A vádirat szerint szegény szóvivő úr kénytelen volt a bűncselekmények széles tárházát felvonultatni, például hivatali visszaélés, üzérkedés, sikkasztás, vesztegetés és hasonlók, mert a fizetése nem állt arányban azzal a hatalmas munkával, amit az ügyészség felvirágoztatása érdekében kifejtett. Ilyen egetverő igazságtalanság közepette nem is csoda, hogy a tisztelt ügyész úr el akarta kerülni az éhhalált azzal, hogy esetenként 0,5 millió forintért bevetette a befolyását a gyanúsítottak érdekében. És mi a fő téma? Az, hogy milyen büntetést kap a delikvens. De nem ez a fontos! Ellenben óriási súllyal esik a latba a társadalmi vonzat: ez az ügy is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megrendüljön az ügyészségbe vetett társadalmi bizalom. Márpedig, ha a demokrácia intézményeiben megrendül a bizalom, akkor a maga a demokrácia forog veszélyben. A központi kérdés: milyen szakmai színvonal, milyen morál, milyen ellenőrzési rendszer működik az ügyészségen, ahol az ilyen esetek előfordulhatnak. Ki a felelős vezető? Ki ellenőrzi az ügyészség működését? A tisztségviselők pályaalkalmassági kritériuma elégtelen, továbbá elégtelen a belső ellenőrzési rendszer is, ha egyáltalán van. Varga Gergely ügyész úr nyilván nagyon jól ismerte az ügyészség szakmai és erkölcsi színvonalát, ezért merte folyamatosan megszegni a törvényt. Hivatkozhatna az ügyészség arra, hogy ez csupán egyedi eset. De ne hivatkozzon semmire! Mert egyetlen ember, ráadásul a társadalommal kommunikáló tisztségviselő az egész ügyészséget minősíti. Milyen felelősség terheli az ügyészséget? Semmilyen. A szóvivő nem magánemberként kommunikált a társadalommal, hanem az ügyészség nevében. Következőleg az ügyészség súlyosan megsértette a magyar társadalmat. Ennek ellenére nemhogy nem terheli semmilyen felelősség, de még bocsánatot sem kér. Holott az európai kultúrkörben szokásos etikai normák szerint a bocsánatkérés a minimum. A harmadik példa, ha nem lenne tragikus, a legjobb bohózatot is túlszárnyalná. A 2006-os rendőri „túlkapások” során az újdonsült demokráciánk égisze alatt működő rendőrség azonosító jel nélküli különleges kommandósai szorgalmasan lövöldöztek fegyvertelen magyar polgárokra, amely hősiességet színesítettek néhány lovasrohammal is. Ilyen huszáros virtusért, bátor cselekedetért a bolsevista időkben kijárt a Szovjetunió ötszörös hőse kitüntetés. Ehhez fogható brutalitást még az úgynevezett harmadik világban sem láttam, pedig éveken át külszolgálatot teljesítettem Dél-Amerikában, ahol katonai junta uralkodott. Szemmel láthatóan nem tetszett a renitenskedő polgároknak a kommunista örökségre épülő pedagógia, következőleg megpróbáltak ellenállást tanúsítani. No és mit tett az alkotmányos jogok védelméért felelős dicső ügyészség? Vádat emelt a 70 éves nagymama ellen, aki gyalázatos módon, puszta kézzel megtámadta és bokán rúgta az állig felfegyverzett, rohamsisakos kommandóst. Igazán lenyűgöző demokratikus vívmány, hogy az ügyészség milyen féltő gonddal védi a fegyveres erőket a rugdalózó nagymamáktól. 13; Az ügyészség szakmai teljesítménye dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr tájékoztatása szerint Ami a szakmai teljesítményt illeti, az ügyészség kiváló statisztikákra szokott hivatkozni. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a következőkről tájékoztatta az Országgyűlést: ”Örömmel és talán egy kis büszkeséggel mondhatom, hogy a magyar ügyészi szervezet az elmúlt időszakban valóban az igazságszolgáltatás oszlopa volt, erről tanúskodnak az elmúlt év most közzé tett statisztikai adatai is. Engedjék meg nekem, hadd utaljak arra, hogy az ügyészi váderedményesség az elmúlt évben tovább növekedett, immár meghaladja a 96 százalékot, továbbá arra a tényre, hogy 2000-ben az ügyészséghez érkezett ügyiratok 95 százalékát 30 napon belül intézték el.” Ez valóban gyönyörű, ennél jobb statisztikát még a Kádár-rezsim parasztsággal szövetséges munkásosztályának sztahanovistái sem tudtak produkálni a bolsevik diktatúra fénykorában, pedig az akkori korifeusok elismerten nagy statisztikusok voltak. Csupán azt nem érti a statisztikában járatlan földönfutó polgár, hogy a szép adatok közepette miért nincs közbiztonság és miért tombol a korrupció.
  • 12. 12 Meg is kértem a cégem, a VIASAT sztárügyvédjeit, magyaráznák meg a kontradikció okát. Az írástudók válasza szerint az ügyészség jobbára olyan ügyekkel foglalkozik, amelyek bizonyításához nem szükséges különösebb szakmai bravúr. Például: a sértett bemegy az ügyészségre egy késsel a hátában, magával viszi az elkövetőt, majd mindketten egybehangzó vallomást tesznek. Ha ennél egy árnyalattal komplikáltabb az ügy, akkor az ügyészség a szubjektív tényállási elem mellett nem látja alaposnak a bűncselekmény gyanúját, következőleg egy nagysándori vágással intézi el az ügyet: nem emel vádat. Sőt, meg sem indítja az eljárást, nehogy romoljon a statisztika. Érthető is ez óvatosság, nehogy úgy járjanak, mint a Kulcsár-üggyel, amelyet nyolc év után kezdhetnek elölről. Nem is beszélve a Kaya Ibrahim ügyben elhíresült Schlett Csabáról, aki olimpiai csúcsot állított föl azzal, hogy egyetlen nap leforgása alatt 14 darab köztartozásos céget vásárolt. Az ügyészség azonban itt sem látta megalapozottnak a jogsértést, amit nyílván jelentősen befolyásolt Simicska Lajos lenini magaslatokba ívelő eszmefuttatása, miszerint mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. 14; A jogállami kontroll és felelősség nélkül működő bírói hatalom uralmának nemzeti érdekeket sértő következménye. Felborult értékrend. Demográfiai krízis Az európai alkotmányosság normáival csak hellyel-közzel harmonizáló demokratikus jogállamunk nem a polgárt, hanem a hatalmat védi, az intézményrendszer gyakorlati működésében nem érvényesülnek az alapjogok. Mivel a Kelsen-féle jogformalizmust követő, jogforrásként kezelt „bírói gyakorlat” a hatalom mellett kardoskodik, a földönfutó polgár jogérvényesítési esélye nulla a közhatalommal rendelkező szervekkel szemben. A közhatalom azt csinál, amit akar: támadhatja a nemzeti érdekeket, beledöngölheti az agyagba a polgár alapjogait, ám a törvénysértő magatartásnak nincs jogkövetkezménye. Az állam képtelen ellátni az alapvető funkciókat az Európai Unió tagállamához méltó színvonalon. Az Alaptörvény csupán egy írott malaszt, jogirodalmi esszé, a jogállami értékek nem érvényesülnek a való életben: nincs jogbiztonság, jogegyenlőség, közbiztonság, szociális biztonság. Az áldatlan állapotnak megfelelően nincs jövőkép, nem biztosított a családi élethez szükséges feltételrendszer, következőleg a migráció példátlan méreteket ölt. Kiváló szakemberek, mérnökök, orvosok, tudósok tömegesen hagyják el az országot az egzisztenciális bizonytalanság, a kedvezőtlen munkafeltételek, a labilis jövőkép miatt. Nemzetközi felmérések tragikus képet rajzolnak a magyar társadalom lélektani állapotáról, amelyet a reményvesztettség jellemez. Az ENSZ Népesedési Alapjának jelentése szerint az utóbbi nyolcvan évben a Föld népessége háromszorosára, azaz hét milliárdra nőtt. Ezzel szemben a magyarság lélekszáma folyamatosan csökken. A nemzethalállal fenyegető állapotot jól jellemzi a Gallup WorldPoll felmérése, amely döbbenetes adatokat publikált a magyar társadalom válságáról, a jövőbe vetett hitének megingásáról. A 120 országban végzett felmérés szerint Magyarország a 117. helyet foglalja el, csupán Zimbabwe, Burundi és Haiti társadalma látja sötétebbnek a jövőjét. Ezzel szemben élen járunk a depresszió terén, nevezetesen az előkelő harmadik helyet foglaljuk el az öngyilkosságok világranglistán, a nemzet jövőjét jelentő 24 év alatti korosztályban pedig a második helyre küzdöttük fel magunkat a WHO megállapítása szerint. Ráadásul a tendencia vészesen növekszik. Az úgynevezett rendszerváltoztatás óta évente átlag 3000 magyar ember oltja ki a saját életét, az öngyilkossági kísérletek száma pedig ennek a tízszerese. A totalitárius rendszer szörnyűséges pártállami diktatúrájában 229 halálos ítéletet hajtottak végre, az utóbbi húsz évben pedig 60.000 magyar ember oltotta ki a saját életét, ami több mint a világháború civil áldozatainak a száma. Magyarországon háborús állapotok uralkodnak a demokratikus jogállamiság égisze alatt? Mondhatnánk, hogy a nemzetközi szervezetek felmérése nem hiteles, szándékosan torzít. Sajnos a hazai vizsgálatok hasonló eredményeket mutatnak. Dr. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója hasonlóan elfogadhatatlan adatokkal támasztotta alá a magyar társadalom morális válságához kapcsolódó krónikus stressz következményeit, aminek egyik tragikus eleme, hogy a magyar férfi lakosság halálozása rosszabb, mint 1930-ban volt. Mindezt még tetőzi a demográfiai katasztrófa, ami már nem fenyegető, hanem tragikus valóság. A profitorientált fogyasztói társadalom túlhajtott fejlődésének rémisztő vonzata a példátlan méreteket öltött értékválság, beleértve a nemzeti lét alapvető sejtét a családot is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak alatt több mint félmillió fővel csökkent a magyar népesség lélekszáma. Ráadásul a tendencia fokozódik, mára elérte az évi 50 ezer főt, amely szerint a magyarság lélekszáma néhány emberöltőn belül a felére csökken. Ekkora demográfiai katasztrófát még a bolsevik diktatúra sem okozott. A társadalom itthon maradt része elfordult a feladatát ellátni képtelen ügyészségtől és bírói hatalomtól. Az igazságszolgáltatás szerepét átvették az Intrum Justitia és hasonló önkényes igazságosztó szervezetek, pénzbehajtó cégek, masírozó paramilitáris alakulatok, kommandók, őrző-védő káefték, cigányvajdák. Megjegyzendő: a legnagyobb megbecsülés illeti a romákat, mert a közösségükben megteremtették az általános erkölcsi normákra építkező szabályokat, amelyeket hatékonyan érvényesítenek évszázadok óta. Ellenben az
  • 13. 13 igazságszolgáltatás szerveinek működése nem méltó az ezeréves magyar jogállamiság tradíciójához és nem felel meg az európai alkotmányosság normáinak. 15; A transznacionális erőtér győzelme, a nemzeti érdek bukása: se szabály, se morál. Ha nem a közhatalom-gyakorlókat, akkor kit terhel a felelősség Magyarország romlásáért? Nekünk Mohács kell – mondja Ady. A rendszerváltozás pszeudoliberális korifeusai az akkori nemzeti tragédiát is túlszárnyalták. Mohács után még volt remény. Most remény sincs. Most a polgári demokrácia égisze alatt a Goldman Sachs által vezérelt monetáris oligarchia uralma érvényesül minden szinten (Power Elit, Global Governance). Magyarország elvesztette a nemzeti identitását és gyakorlatilag a szuverenitását is. Az alkotmányos jogok érvényesülésére nincs jogállami garancia. A transznacionális tőke által vezérelt szolganemzet lettünk. Belesüppedtünk az integrációs folyamatnak nevezett globális masszába, amely elnyeli a nemzeti sajátosságokat, az erőforrásainkat felemészti, miközben példátlan méreteket ölt a migráció és demográfiai katasztrófa fenyeget. Ez volt a cél, amikor beléptünk az Európai Unióba? Nyilván nem. A kínkeservesen összetákolt Európai Unió eredeti célja az intézményrendszer egységesítése, ami nem azonos a globalizációval. Sőt, éppen ellenkezőleg: az integrálódó Európa vezérelve a régiók identitásának a megőrzése, mivel Európa értékét az évezredes kulturális öröksége és sokszínűsége jelenti. Legalábbis mi európaiak erre szoktunk hivatkozni, más hatalmi tényezők meg mosolyognak rajta, pontosabban: a hasukat fogják a röhögéstől. Példának okáért a volt amerikai hadügyminiszter (precízen: védelmi miniszter), Donald Ramsfeld kerek-perec kioktatta a szerinte döntésképtelen, ósdi, kőbalta merevségű Európát, amikor nem mutatott egységet Irak lerohanása dolgában. Ámde manapság nem ildomos euro szkeptikusnak lenni, holott az évszázados érdekellentétek által szétszabdalt Európa uniója közelebb áll az illúzióhoz, mint a valósághoz. Európából sosem lesz az USA-hoz hasonló szuperállam, amit vérrel, vassal, több millió őslakos indián kiirtásával hoztak létre. Való igaz, az integráció valóban üdvözítő lehet, mert fokozhatja Európa versenyképességét, amiből elméletileg Magyarország is profitálhat. Nem véletlenül használtam a feltételes módot, mert a teóriával szemben a tények azt mutatják, hogy integráció ide, integráció oda, Európa pozíciója folyamatosan gyengül a világgazdasági folyamatokban. Mindenesetre árgus szemekkel figyelhetjük a csodát, miszerint harmonikus egység jön létre abban az Európában, amelyet a történelme folyamán nemhogy érdekazonosság, de mindig széttagoltság, antagonisztikus ellentétek jellemeztek: a németek nem szeretik a franciákat, a trianonos franciák utálják a németeket, az angolok pedig lenéznek mindenkit. A hirtelen harmónia megvalósulásának azonban van valószínűsége: hozzávetőlegesen annyi, mint az, hogy Mózes népe előtt megnyílt a Vörös-tenger. Mivel megszenvedtük már a múltat s jövendőt, igazán kijár nekünk egy csekélyke isteni protekció. Annál is inkább, mert a magyarság is Isten kiválasztott népe Góg és Magóg nyomán, ahogy a költő mondja. Az európai társadalmak általános erkölcsi válságában az előkelő mélypontot elfoglaló Magyarországon piedesztálra emelkedett az erkölcstelenség, uralkodó felfogássá vált a tisztességtelen magatartás, mint a parciális érdekérvényesítés leghatékonyabb eszköze. Nem kivétel a bírói hatalom és az ügyészség sem, amelyek színlelt jogkövető magatartást tanúsítanak, de a valójában kivonják magukat a jog uralma alól. Sőt, a közhatalommal kollaboráló ügyészség botrányos minőségű munkájának következményeképp egyes korifeusok mintát szolgáltatnak erkölcstelenségből, bíztatást adva a felnövekvő generációnak hasonló morál követésére. Ily módon nem a gazdasági válság az elsődleges probléma, az csupán következmény. A „se szabály, se morál” felfogás, a megbízatásukkal rosszul sáfárkodó erők tehetetlenkedése, az írástudók árulása, az állampolgári szerepvállalás hiánya és a civil társadalom bénultsága az igazi ok, ami generálta a nemzetromboló folyamatot. A morális válsághoz ráadásul szakmai dilettantizmus, szervezetlenség is társul. Ha a magyar társadalom produktív munkát végző része olyan gyenge a szakmai és erkölcsi színvonalon működne, mint a demokratikus intézményrendszer egyes szereplői, akkor Magyarország már régen összeomlott volna. A közösségeket szétverő, profitorientált világban elérkeztünk az emberi civilizáció fejlődésének egy önpusztító fokára, amelyben jelentőségüket vesztik az alapvető emberi értékek és erények: becsület, tisztesség, jóság, szeretet, együttérzés, hazafiság, tudás. A destruktív folyamat óhatatlanul a társadalom széteséséhez vezet. Nincs az a politikai áramlat, ideológia, nem létezik olyan eszme, ami elfogadhatóvá tehetné a nemzetromboló folyamatot. Mi vezetett a mélypontra? Kit terhel a felelősség? A totalitárius rendszert felváltó demokratikus jogállamunk politikai erői, a hatalmi ágak feltartják a kezüket, mint Pilátus a krédóban. Ők nem felelősek. Ha nem a közhatalmat gyakorló döntéshozókat, akkor kiket terhel a felelősség Magyarország romlásáért? Antall József a halálos ágyán ezekkel a szavakkal búcsúzott a földi élettől: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme.”
  • 14. 14 Hol van az Alaptörvény nemzeti hitvallása szerinti keresztény Magyarország? Magyarországon már nem a külföldi, hanem a magyar polgár idegen. A keresztény kultúrkörben nevelkedett ember már nem érzi magát otthon a saját hazájában.

×