Jó úton haladunk-e az EU-ban???

  • 403 views
Uploaded on

Globalizáció a Magyar Nemzeti Mélóság ellenében

Globalizáció a Magyar Nemzeti Mélóság ellenében

  • Full Name Full Name Comment goes here.
    Are you sure you want to
    Your message goes here
    Be the first to comment
No Downloads

Views

Total Views
403
On Slideshare
0
From Embeds
0
Number of Embeds
0

Actions

Shares
Downloads
13
Comments
0
Likes
1

Embeds 0

No embeds

Report content

Flagged as inappropriate Flag as inappropriate
Flag as inappropriate

Select your reason for flagging this presentation as inappropriate.

Cancel
    No notes for slide

Transcript

  • 1. Jó úton haladunk-e az EU-ban? Lebontották a Magyar tejüzemet! A helyén hasznosabb egy harmadik külföldi szupermarket!??? Magyarország, vidéki kisváros, 2008 Mementó K ö szön jük elvtá rsak , kö szön jük E u rópa ! Csináltunk volna mi forradalmat – nem tudtuk, hogy (hogyan) kell! Nemzetek feletti szupermarketek épülnek mindenhol. Magas haszon csak a kereskedelemben képzıdik – ezt az öreg szatócsboltos zsidó is jól tudta. Hülye lett volna termelni, amikor sokkal nagyobb jövedelme volt az adás-vételbıl, a termelık töredék kockázatával. Fıként, ha a kapcsolatai révén a hiánykereskedelmet is irányíthatta… *Csak az az életképes termelı, aki a feldolgozást és az értékesítést is a kezében tartja, és a közvetlen környezete érdekeit – tágabb értelemben pedig a nemzetéét – tekinti elsıdlegesnek, mégpedig hosszú távon. Majd csak ezután merülhet fel a saját, haszonelvő önös érdeke. A termelık vajon miért nem tanulják meg ezt az ısi evidenciát? Mert az a dolguk, hogy termeljenek – ámítják magukat a világ ostobább felén. Bele is pusztulnak! Lakóhelyem, ez a barátságos kisváros, a Magyar alföldi Sárrét fıvárosa, szintén ilyen öngyilkos típus. – Gondolataimmal, s e fotóval hadd állítsak emléket e szorgos város, Szeghalom fénykorának és lakói által oly becsült jelképének, a Sárrét Tej központi üzemének. 400 családnak adott megélhetést, és tette állattartók százainak értelmessé a paraszti lét nehézségeit. 20 éve figyelem személyesen ezeknek az embereknek a pszichés leépülését, a rendszerváltás hazugságai miatt erısödı kilátástalanságukat és a nagyfokú elvándorlást. 1
  • 2. Nyilván ez is Isteni közbenjárással történhetett, hogy éppen a kommunista elit pálfordulásakor települhettem át Magyarországra, 1989-ben – illetve, hogy nem mehettem tovább nyugatra. Ugyanakkor nekem pontosan az ország egyik legelmaradottabb keleti szegletében, a Sárrét szívében, a Viharsarokban kellett megállapodnom. Hadd világítsam meg e két, alapjaiban ellentétes programot hordozó kifejezést. A Sárrét-ben a sár totális negatív tartalmával megpecsételi a vidék sorsát. Ám a korabeli Magyar parasztember – e sáros tanyavilágban – rátartiságával kivívta a Viharsarok jelzıt. Amikor a szovjet kolhozok mintájára Magyarországon is központi fejetlenséggel akarták irányítani a vidéki termelést, ezen a részen a gazdák mindig ellenálltak, mindig lázadtak. Az elvtársak rendkívül kínkeservesen, csak megfélemlítéssel és erıszakkal tudták megvalósítani a szövetkezetesítést, s végigvinni esztelen utasításaikat. Félelmükben nevezték el e vidéket a tekintélyes Viharsaroknak. A tudatformáló türelmes politika sajnos oly hatékony, hogy a helyiek évtizedek alatt lassan feledik a szó méltóságtartalmát, és a vihart összemosták a sárral. És a megalázott parasztok lelkületébıl kisugárzik a gyalázat, s ezt a vidéket tényleg viharverte sárfészekké teszi, ahová a rendszerváltás beletörıdést, kilátástalanságot és megfutamodást hozott. Fogalmam nincs, hogy kell gazdálkodni a földeken, semmit sem tudok az állattartásról, és a kereskedelemhez sem értek. Az elızı oldalon a (*) jelölt bekezdést csak a tárgyilagos szemlélıdı jogán mertem megfogalmazni. Hadd erısítsem meg mindezt egy személyes élménnyel: 1993-ban egy hetet Hollandiában tölthettem egy mezıgazdasági szakmai küldöttség tagjaként. Testvér-városi kapcsolatot ápoltunk tíz vidéki holland település társult közösségével, az ı meghívásuknak tettünk eleget. Hogyan kerülhettem ebbe a társaságba, amikor az én kertvárosi telkemen soha nem volt sem jószág, sem zöldség, csak örökzöldek, pázsit, fák és rózsák? Én a médiát képviseltem, lévén videós vállalkozó és a Megyei Hírlap külsıs fényképésze. Egyébként is csak a negyedik napon tudtam meg, hogy a kiruccanásunk valójában mezıgazdasági, szakmai tanulmányút. A hollandok ugyanis a negyedik impozáns vacsorán kertelés nélkül föltették a kérdést: ugyan miért nincs közöttünk egyetlen mezıgazdasági szakember sem? A mundérbecsület védelmében a városom nyomozója jelentkezett, hogy ı ugyan rendır, de a szabadidejében csirkéket nevel. Fájdalmas kabaréjelenet volt. Hangsúlyozom, ez 1993-ban történt, az esélykeresés, a felemelkedés negyedik esztendejében. A küldöttek között volt, egy elvtársnı a helyi tejüzembıl, a város tőzoltóparancsnoka, nagy szocialista élelmiszerláncunk igazgatója, a nyomozó, polgármesterünk, egy tanárnı, a református lelkésznı, a két buszsofırünk és jómagam. Tehát senki, aki a mezıgazdaság fortélyait elleshette volna a világ mezıgazdasági nagyhatalmától. A Hollandiában töltött napok tele voltak tanulsággal, minden megtervezett pillanat a vidéki élet tökéletes, ésszerő szervezettségét kínálta megtapasztalás gyanánt. 2
  • 3. Egyik délután a védıgát tetején sétáltunk kedves vendéglátónkkal. Jómódú helybéli üzletember, kisebb élelmiszerlánc tulajdonosa. A gátról letekintve csodás volt a kertes házak idilli harmóniája. Sem kerítéseket nem láttam, sem zöldséges kerteket, sem aprójószágot, vagy haszonállatot. Esetleg házi kedvenc gyanánt egy pónit; egy kecskét, a pázsit karbantartására; kutyát és macskát, de semmi egyebet. Minden a pihenést szolgálja: a csodásan karbantartott kertek, a kis tavak és a temérdek virág. Kikívánkozott belılem a kérdés: – „Ugyan mondja már meg nekem, itt faluhelyen mindig így volt ez?” – „Dehogy, 25 évvel ezelıtt, nálunk is ott röfögött minden háznál a disznó, mint nálatok, – válaszolta vendéglátóm – ám akkor kimentünk Amerikába, tanulni.” Másnap, mezıgazdasági tapasztalat nélkül is világos lett, Magyarországnak mi lenne az egyetlen, helyes irány. Meglátogattunk egy tehenészetet, amely egy öttagú család tulajdonában van. Öttagú (!) – ismétlem. Szóval, az öttagú család 250 tehenet tartott. A legelı bekerítve, automata itatóval ellátva. Természetesen a fejés teljesen gépesített, zárt rendszerő. A tejet a saját pasztörizáló kisüzemükben dolgozzák fel. Mellette a sajtkészítı és érlelı. Olyan sokféle sajtot készítenek, amiket itthon akkor még nem is láttam. Egy kisboltban a nagyobbik lány árulja a sajtokat, a tejet, a sajátkészítéső ízesített joghurtokat, vajakat, s még tojáslikırt is. Igen, öt ember! Igaz, a föld megmőveléséhez ott állt a színben az összes berendezés, traktorok és kiegészítık minden méretben. Tisztelettel ámultunk, de talán leginkább a városom tejüzemének elvtársnıje. Az ı üzemében négyszázan dolgoztak, és egyféle sajtot készítettek. Aztán a búcsúvacsorán igazán zavarba jöhettünk. Persze lehet, csak én éreztem magam kínosan a kamera mögött, amikor közölték, ıszinte örömmel láttak minket vendégül, de nem szeretnék, ha ez az alkalom újra megismétlıdne. Testvérvárosság ide, vagy oda, legyünk szívesek, szedjünk össze néhány ténylegesen érdekelt mezıgazdasági szakembert, és két hétre küldjük ki ıket. Megígérték, hogy ugyanígy a tenyerükön fogják hordani ıket is, és nyitott szívvel igyekeznek átadni a tudásukat. Itthon az elvtársak a hallgatás ködébe burkolózva, minden információt igyekeztek visszatartani. A helyi tévében a filmem félórás változta egy hónappal az út után kerülhetett adásba, rendíthetetlen egyéni harcom árán. A gazdákat is én kerestem meg, hogy néhány érdeklıdınek levetítsem a teljes anyagot. Egyedül sajnos nem sikerült megtörnöm az alapérdektelenségüket. Talán nem is az én tisztem volt egy szakmai küldöttség megszervezése. Így aztán senki nem élt a lehetıséggel: egy filléres útiköltség fejében kimenni a világ legfejlettebb mezıgazdasági országába, megtanulni, hogyan lehet életben maradni. Évekbe telt, mire megértettem a háttér-okokat. Meglepı volt, amikor nem sokkal a kudarcba fulladt tanulmányutunk után éppen egy holland cégnek adták el a Szeghalmi tejüzemet. A szerzıdésben volt fejlesztés és bıvítés, mégis, három hónap sem telt el, és a 400 ember utcára került, a gyárat pedig bezárták. 3
  • 4. Még hosszú évekig a környékemen, ezen a falusias hangulatú, nyugodt kertvárosi részen, minden háznál ott röfögött a disznó. Ma már nem jellemzı. Az idıs ember, akinek a vérébıl kiirthatatlan volt a jószág szeretete és a gazdálkodás ösztöne, lassan mind kihal. Kérdeztem ıket, miért küszködnek nyolcvan évesen is, ha ráfizetéses? – „Csak szeretetbıl!” – hangzott az egyszerő válasz. A fiatalok inkább megveszik a szupermarketben a szlovák és lengyel sertéshúsokat, a kész kolbászokat és már nem készítik a házi szalámikat sem. Pedig abban legalább tudni lehetett, hogy mit daráltak bele. A valódi friss Sárrét Tej végleg eltőnt a boltokból, van helyette magas hımérsékleten sterilizált, hónapokig eltartható külföldi, dobozos fehér tejutánzatú lötty. A Szeghalmi tejüzem évekig üresen állt, majd egy ideig olcsó, mesterséges ízesítéső, szörnyő festett vizeket gyártottak benne. 2008 nyarán pedig lerombolták. A Hollandiai út pótolhatatlan tanulsága lett volna minden Magyar termelı és gyártó számára az értékesítés kiszámíthatósága (árutızsdék), és a nemzeti összefogás. Példás volt az említett tíz kis település összetartása. Egy vállalkozói központba tömörülve, a gyártók szervezetten védik érdekeiket. A környék magánszemélyei és cégei a vásárlásaikkor a saját gyártóik termékeit részesítik elınyben. Ha bármilyen ok miatt, a helyben gyártott áru nem elégíti ki az igényeiket, csak akkor jöhet szóba más holland(!) termék – de szigorúan akkor sem külföldi! Érdekes, az Unió sikeres országaiban ezt ma is így teszik. Az államok vezetıi rendeletekkel védik nemzeti termelıiket. A termelık pedig összetartással védik a saját, határozott érdekeiket. Ellenben, ha ezt meg meri tenni egy Magyar közösség, az ország nagyjai nyomban Unióellenesnek, sıt, nacionalistának bélyegezik. A Magyar vezetık hogy védik nemzeti érdekeinket? Sehogy! Ez a kérdés 1989 óta fel sem merült! Ahogyan egy tízezres kisváros vezetése, a változások rajtvonalán alattomosan elhallgatta a fejlıdés, a kitörés kézenfekvı információit, az ország döntéshozói még aljasabb módon cselekedtek: mindent elkövettek, hogy a nép vagyona és az egykor elkobzott Magyar nemesi tulajdon külföldi kézbe kerüljön – és ezt büszkén privatizációnak nevezik. Ha a külföldiek mőködtették volna a megszerzett Magyar gyárakat, akkor is az ország kárára tették volna, mert a haszon akkor is kivándorolt volna. A dolgozók alacsonyan tartott bére pedig befagyasztja a fejlıdést. Csakhogy a legtöbb Magyar céget felszámolták, és az épületeket lebontották (tej- és cukorgyárakat) vagy kínai raktárakká alakították át (mint a világhírő Ganz gyárat…) Ám mindennél jobban megkárosította az országot a kereskedelem külföldi kézbe adása. 2008 élesen igazolta a nemzetek fölötti üzletláncok ártalmasságát. A háttérkormány igen feltünıen ezen üzletláncokat Magyarország még létezı mezıgazdaságának és nemzeti iparának teljes tönkre tételére mozgósítja. Érdemes lenne felgöngyölíteni a háttérösszefüggéseket, hogy tudniillik miféle titkos dotáció teszi kifizetıdıvé Lengyelországból tejet importálni, Horvátországból cukrot, Bulgáriából étolajat, és a Magyar elıállítási áránál olcsóbban árulni. És a gyümölcsök, zöldségek szezon elıtti olcsó árusítása megéri? Nyilván ne!. De úgy tőnik, Magyarországon a nemzet feletti áruházláncok nem mindig a hasznot nézik. 4
  • 5. Amennyiben valaki kételkedik abban, hogy a Magyar nemzetet ismét szikraként akarják felhasználni, az nem látja példátlan negatív EU szereplésünket, és nem tud ésszerő összehasonlítást tenni esetleg Romániával. Ott csakis veszteséges gyárakat zártak be és a boltokban egyre nı a javuló minıségő nemzeti termékdömping. „Sok ezernyi önellátó, Széchenyi állítólag ekképpen álmodott: Magyar tanyát szeretnék látni!” – mi végett e gondolat, e vágy? Mert ez az út vezet(ne) a Magyar Nemzeti Méltóságtudathoz, és általa az Isteni teljesség életimádatához!!! Mementó Az elvtársak inkább pusztuló tanyavilágot akartak!? Magyarországon és bármerre a világon a megoldás az önellátó nemzeti egység! Kicsiben önellátó családi tanyák, nagyban önellátó nemzetállamok. Ez az idilli létforma méltó arra, hogy kivetítsük a jövıbe, és onnan merítsünk a visszasugárzó energiáiból. Nagy szükségünk lehet ezekre az energiákra, a nem is olyan távoli jövıben. Érzésem és megítélésem szerint a világ történései a teljes összeomlás felé sodorják az emberiséget. Az elkerülhetetlennek tőnı kataklizma a természetellenesen létrehozott és irányított Európai Unió felbomlását fogja eredményezni, amire fel kell készülni!!! Globalizáció az önellátó nemzetállamokkal szemben „A Vízöntı Istenember” címő könyvemben, a „Magyar szikra” címő fejezetben a következı kérdést intéztem az olvasóimhoz: „nemzeti jólét nemzetállam nélkül?” – Akkor az államalapító István királyunknak tulajdonított téveszme hazugságára hivatkoztam, illetve a tudatosan csúsztatott fordításra: „az egynyelvő és egy erkölcső ország gyenge és törékeny” – ezer éve elhitetik a világgal, hogy csak a befogadó nemzet lehet erıs, holott ennek éppen az ellenkezıje igaz!!! 5
  • 6. István hagyatékában nem is áll ilyesmi, sokkal inkább: „unius lingue uniusque moris regnum inbecille et fragile est” – azaz, helyesen fordítva: „Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerı királyi hatalom gyenge és törékeny”. És ez a bölcselet már egyáltalán nem zárja ki az egészséges nemzetállam létjogosultságát. Kizárólag az egymást tisztelettel elfogadó, önellátó, egységes és független nemzetállamok lehetnének igazán erısek! Valódi nemzeti jólét is csak ilyen nemzetállami keretek között képzelhetı el. De ma lehet-e bárminemő alapja egy ilyen eszmének, pláne jövıképnek, amikor a globalizáció minden jelensége éppen ez ellen hat?! Természetesen lehet!!! Ne feledjük, a II. esztelen nagy háborút elsıdlegesen éppen a nemzeti méltóság eszméjének leminısítéséért szervezték. Ma a nemzeti (nacionalista) öntudat egyenlı a náci fasizmussal! – Magyarországon ez a fajta nemzeti öntudatrombolás a hatalom fokozott törekvése. A nemzeti öntudat, nemzetállami kereteken belüli helyreállítása több szempontból is nehézkes lesz. A náci jelzıvel való balga dobálózás pusztán a jéghegy csúcsa, jelentéktelen része a globalizált fékezıerıknek. Ami inkább leküzdhetetlennek tőnı akadály, az a nemzetek ısi idıkre visszanyúló keveredése. Tisztelve egymásban a közös Isteni eredetet, az Isteni Lélek azonosságát, Intelligens tisztelettel ez sem lesz megoldhatatlan feladat! Mi, Magyarok fokozott a felelısséggel kell a nemzeti jövıépítés felé tekintsünk! Jelen helyzetünk kísértetiesen azonos jegyeket mutat az Osztrák Magyar Monarchiabéli megalázottságunkkal. Ha helyes a meglátásom, és abból helyes következtetéseket vonok le, akkor 2010-re minden feltétele összeáll a Magyar szikra belobbantásának, és a Monarchia mintájára, bekövetkezhet az EU felbomlása. – 2010, Magyar választási év és a Vízöntı kor kezdete!!! Intelligens önfegyelemmel és nemzeti összetartással igenis elkerülhetı, hogy a Magyar ismét besétáljon a lázítás csapdájába. A Magyar nemzetre a Vízöntıkor méltóságteljes példamutatása vár. Isten nemes kihívása! Fontos, hogy ne feledjük, Magyarhonban több száz éve születnek, erıvel, vagy cselvetéssel betelepített, gyökereiktıl megfosztott testvérek, Lélek-társaink. Eltérı kultúrájukat, szokásaikat évszázadok óta mélyen bevésıdve hordozzák Isteni Lelkük barázdáiban. Minden tiszteletünk az övék, a fennmaradásukért és a tisztességes, dolgos életvitelükért. A Magyar többség méltóságtudattal tiszteli a vele ısidık óta együtt élı, vele egy célért lüktetı testvéri Lelkeket!!! http://www.slideshare.net/BLaci989/knyveim-3310124 http://magyaristentudat.webs.com 6